Nem hiszem el, hogy tényleg képes vagyok erre. Bent ülök egy olyan órán, amihez az égvilágon semmi közöm sincs, maximum annyi, hogy kíváncsi vagyok rá, egy halom másodéves között, akiket nem ismerek csak, mert pár nappal ezelőtt azt mondta egy srác, hogy ez az óra dögunalom és kíváncsi vagyok tényleg így van-e. Legalábbis szeretném hinni, hogy ez az oka annak, hogy most itt vagyok és nem az, hogy így esetleg újra látom. Mióta segített beköltözni a szobámba, azóta nem is találkoztunk Vladdal, igaz ennek mindössze három napja, ma van ugyanis az év első tanítási napja. Nekem úgy alakult, hogy pont van egy üres lyuk az anatómia és a fényábrázolás órám között, így hát jobb híján itt kötöttem ki. Épp kezdés előtt sikerült beesnem, így az utolsó sorban foglaltam helyet, középen, hogy el tudjak vegyülni és azért lássam is még a professzort. Elővettem egy üres füzetet és egy tollat, majd jegyzetelni kezdtem a számomra érdekes dolgokat. A társaság nagy része valóban aludt vagy a mobiljával volt elfoglalva, akadt néhány különösen szemtelen példány is, akik selfiet készítettek két sorral előttem vagy szimplán csak diskurálgattak. Nem értem, ha nem érdekli őket ez az egész, akkor miért éppen a jogi szakra jelentkeztek? Hiszen pontosan tudhatták, hogy mivel jár a képzés, ha már olyan rohadt nehéz a felvételi is. Mindenesetre ez nekem nem szegte kedvem, töretlenül figyeltem. Igaz csalódott voltam egy kicsit, mert nem láttam őt sehol, de hamar túllendültem a helyzeten. Ez van. Talán a jóslata mégis beigazolódik, amit a találkozásunk elején tett, hogy az ismeretségünk tán nem is lesz oly hosszútávú.
- Hé, tudnál adni egy tollat? Az enyém kifogyott. – fordult hátra egy srác, mire csak bólintottam és elővettem egyet a tolltartómból, mikor viszont felpillantottam, ismerős arcot véltem felfedezni, temérdek nyálcsorgató lány gyűrűjében. Miért is nem lepődöm meg? Megforgattam a szemeimet. Hülyeség volt idejönni… Kár, hogy már nem húzhatom el a csíkot…

- Na akkor ismételjünk hölgyeim és uraim, lássuk mennyire hiába téptem a számat idáig. – csapta össze a tenyerét a Rubins névre keresztelt professzor, majd kérdésekkel kezdte bombázni a hallgatóságát az órai anyagról. Én még mindig az „önsajnálattal” voltam elfoglalva, mikor egyszer csak újabb kérdés hangzott el, a tanár pedig rám mutatott, hiába nem jelentkeztem.
- Maga az utolsó reményem, mielőtt még szögre akasztanám a talárom. Mit tud a társadalmi normák megoszlásáról hatásuk szerint?
- Én… - nyeltem egy nagyot zavaromban. Baszki, mekkora esély volt rá, hogy épp engem szúr ki, akinek itt sem kellene lennie?
- Maga. Gyerünk reményem, szólaljon meg.
- A társadalmi normákat kétféleképpen különböztethetjük meg. Beszélhetünk horizontális és vertikális megoszlásról. Horizontális esetben alá-fölérendeltségről viszonyról beszélünk, például ügyrend, utasítás, szervezeti működési szabályzat, stb, míg a vertikális esetében jogszabályokról, amik alá-fölé rendeltségtől függetlenek. – találtam meg végül a hangomat, mire a tanár elmosolyodott.
- Na végre valaki! Remek volt Ms…?
- Marshall.
- Ms. Marshall. Ön új diák? Tavaly nem láttam a kurzusomon.
- Igen, mert még csak idén kezdtem…
- Akkor rossz órára jött kedvesem, az elsősöknek csak holnap lesz velem órájuk.
- Igazából… nekem holnap sem. Nem ez a szakirányom.
- Nem? Hát akkor mit keres itt Ms. Marshall?
- Kíváncsi voltam, hát beültem.
- Kíváncsi? Ugyan miért?
- Nos, egy másodévestől azt a tippet kaptam, hogy nézzek be, mert érdemes.
- És tényleg érdemes volt?
- Igen, sok hasznosat hallottam és láttam…
- Látogasson meg minket legközelebb is Ms. Marshall, legalább lesz értelme órát tartanom. – ezzel valamit felírt magának és lezártnak nyilvánította az órát. Olyan gyorsan hagytam el a termet, ahogy csak tudtam, nem akartam még jobban beégni, ez így is gáz volt. Nem elég, hogy olyan órán feleltettek, amihez közöm sincs, még azt is látnom kellett, ahogy azok a libák csöpögnek körülötte. Nem úgy tűnt, mintha zavarná. De ez engem miért is érdekel? Nem… nem is érdekel. Eltettem a füzetemet a táskámba és elindultam a büfé felé, mert még van időm a következő órámig.



Ruha: Ez
Music: ELIA EX - "Drama"

Egyszerűen csak szerettem volna köddé válni minél előbb. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy most szereztem magamnak néhány „rajongót”, mert sikerült leiskoláznom néhány másodéves joghallgatót akaratomon kívül. Faszom, pedig nem így akartam indítani az évet. Hát kellett ez nekem? És mindezt miért? Mert hallgattam egy belső sugallatra, hogy megéri ma idejönnöm. Ja… egy belső sugallatra, aminek V-vel kezdődik a neve és akinek hála ma már van min elkészítenem a rajzórai házimat. Pokolba kívántam magam az ostobaságomért, éppen ezért is próbáltam úgy tenni, mintha az előbbi dolog meg sem történt volna. Hiszen ő úgyis elfoglalt a libakoszorúval, a legjobb esetben még a nevemre sem emlékszik, én pedig éhes vagyok, szóval… delete? Már épp készültem lenyomni azt a bizonyos képzeletbeli gombot, mikor egyszer csak a semmiből mellettem termett és megzavart.
- Volt szabad másfél órám, hát gondoltam hasznosan töltöm és ez tűnt a legjobb tippnek. – vontam meg a vállam, ám amikor bevillantak a viháncoló fruskák, főleg az a szőke kebelcsoda, valahogy még alább hagyott a lelkesedésem. – Tanulásgos volt, több szempontból is, de kétlem, hogy törzsvendéggé válok. – ez a látvány egyszer bőven elég volt. Jesszus… mi van velem?
- Nem volt nehéz lenyűgözni, szerencsétlen kiéhezve várt arra, hogy valaki jelét mutassa annak, hogy figyelt rá és nem csak melegedni ült be. – végre rá pillantottam, mert eddig nem tettem.
- Te miért nem jelentkeztél? Láttam, hogy jegyzeteltél a Barbie lány mellett – hupsz ez kicsúszott – Te is lenyűgözhetted volna. Vagy ez itt nem menő? – mentem tovább a büfé felé. Legalább már azt tudom merre van, hála a gólyák térképének.
- Nem jössz nekem semmivel, turistának jöttem nem spiclinek. Egyébként pedig csak nem fújom be a srácot, akinek hála vannak bútoraim, nem igaz? – elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam a múltkori találkozásunkra.
- Igen, oda indultam. Reggel kimaradt a reggeli, mert későn végeztem a futással, épp csak tusolni és öltözni volt időm, utána pedig egyből mehettem is anatómiára, szóval éhen halok. De… - épp ezzel folytattam volna, hogy de nem szükséges meghívnia, mikor egyszer csak valaki szó szerint a nyakunkba zuttyant.
- Hát itt vagy Vlad! – a szöszi volt az a jogi óráról. – Áh… és az eltévedt gólya lány. Matthews, igaz?
- Marshall, de nem számít. – erőltettem magamra egy amolyan „mosolygok, de amúgy dögölj meg” mosolyt.
- Persze, Marshall. Zoey vagyok, Zoey Hall. Neked van keresztneved is?
- Van, de spórolok vele, ritkán koptatom. – továbbra is bájosan mosolyogtam, de egyre nehezebben ment. – Amúgy Hope.
- Akkor te tényleg a tanárúr kis reménysége vagy. – nevetett fel a saját viccén, majd Vlad felé fordult.
- Olyan boldog vagyok, hogy együtt megyünk a pénteki bulira. Majd valami vöröset és csipkéset veszek fel a kedvedért… tudom, hogy szereted. – karolt bele a fiúba látványosan, kicsit még odébb is lökdösve engem. – Ugye nem bánod Hope?
- Én? Dehogy! – léptem arrébb. Kezdett egyre jobban zavarni az elefánt szerep.
- De édes vagy! Na és mond csak, honnan ismered Vladot? Úgy tűnt jól elvagytok…
- Vlad volt olyan kedves és segített nekem a beköltözésnél. Hála neki van íróasztalom és két polcom, nem a dobozaimon írom a házim és tartom a könyveimet.
- Igazán? Nahát… nagyon figyelmes. – jól látom, a csaj most tényleg féltékeny? Jesszus mibe csöppentem?
- Vlad ebédelünk együtt?
- Igazából… isten ments, hogy az igaz szerelem kibontakozásának útjába álljak, de Vlad most hívott el kajálni. Ugye nem bánod? Még nem nagyon igazódom itt ki. – bumm. De baszki… mi ütött belém???
- Nem… persze, hogy nem… Vlad nagyon figyelmes a gólyákkal… - ezzel puszit nyomott a srác arcára, szép kis foltot hagyva rajta – Később találkozunk. – nekem csak intett és eltrappolt. Kivettem egy zsepit a táskámból és felé nyújtottam, hogy le tudja magáról törölni.
- A rózsaszín nem a te színed, ha rám hallgatsz, de ha szépen megkéred biztosan vörösre vált a kedvedért.


Ruha: Ez
Music: ELIA EX - "Drama"

- Ez most kifejezetten úgy hangzott, mintha szerinted egészen órán téged bámultalak volna… - ami részben igaz is – pedig biztosíthatlak, hogy csak egyszer-kétszer néztem oda, hogy vajon te is alszol-e, mint a többiek. – próbáltam úgy tenni, mintha különösebben nem lett volna érdekes számomra a jelenléte, de van egy olyan érzésem, hogy a hangom nem sikeredett a legmeggyőzőbbre, ahogy a vörös arcom sem. Francba, már így is annyit égtem előtte, muszáj ezt fokoznom? Miután a szőke kebelcsoda távozott és újra kettesben baktattunk a büfé felé, még mindig az imént történtek miatt feszéjezve fordultam ismét felé.
- Nagyon… lelkes lánynak tűnik. – kerestem a megfelelő szavakat, de valahogy nem akartak a számra jönni, csak olyanok, hogy ragaszkodó, tapadós, mű, plázacica, rajongó, ilyesmik. Ráadásul nem tudhatom, hogy ő most hányadán is áll vele, hiszen az egy dolog, hogy nekem mit mond róla vagy hogyan viselkedik vele előttem, attól még kettesben lehet, hogy tök más a helyzet. A többi csajról nem is beszélve, hiszen kész kis hárem nyáladzott körülötte, gondolom nem ok nélkül.
- Ühüm. – bólintottam, közben épp megkordult a gyomrom, szerencsére nem hangosan. Lehetséges, hogy az előbb csak azért irritált annyira a csaj, mert mufurc vagyok, ha nem eszem? Szeretném ezt hinni és nem azt, hogy féltékeny voltam. Mert ugye ez lehetetlen… Még csak nem is ismerem őt eléggé ahhoz, hogy ilyesmi érzéseim legyenek miatta. Akkor mégis mi van velem? Miért jutott eszembe minden nap és miért akadtam ki a csajok miatt?
- Remek… darázsfészekbe nyúltam. – sóhajtottam én is az őrültes megjegyzésre.
- Stop! A művtöri prof lánya? Miért érzem azt, hogy ez rossz ómen? – vajon a kislány lehet annyira féltékeny egy nem is létező kapcsolatra, hogy ellenem hangolja apucit és az egész évben szivasson miatta? Vagy túlgondolom ezt az egészet és fel sem merülhet ilyesmi? Hiszen nem is vagyok konkurencia, csak egy elsőéves gólya, akinek Vlad mindössze lelkifurdalásból segített, mert fellökte a folyosón. Tuti még csak az esete se vagyok.
- Nem szeretek ellenségeskedni, de nem vagyok az a kimondottan behódoló fajta sem. Inkább a csendes, többnyire háttérbe húzódó túlélő, aki ritkán verekszik, igyekszik kimaradni a cicaharcokból és a zűrös dolgokból. – és mégis… ezúttal beletrafáltam a közepébe. Baszki.
- Hát most, hogy így mondod… mintha sokan méregetnének miattad… - pillantottam körbe – de egyelőre nem félek veled mutatkozni. – próbáltam vicces lenni, több-kevesebb sikerrel.
- Egyébként minket is hívtak a buliba a csoporttársaimmal, elvileg gólya üdvözlő buli lesz elsősorban vagy mi. Esélyem sem volt tiltakozni, főleg miután tudtomon kívül még sörpongra is felírtak egy vegyes csapatba. – hírtelen ijedtséget színleltem.
- Mond… több őrült csajtól is kell majd ott tartanom? Vagy másfajta dologra, amitől jobb, ha óvakodom?



Ruha: Ez
Music: ELIA EX - "Drama"

- Úgy hangzott. Egyébként emlékeztetnélek rá drága Vlad, hogy jogot tanulsz, szóval jobb, ha a színészi játékodon még csiszolsz, különben a tárgyalóteremben felmossák majd veled a padlót. – nyelvet nyújtottam rá. Mondjuk bagoly mondja verébnek, én sem kapnék az alakításomért Oscar díjat, de mentségemre legyen mondva, én nem is készülök arra, hogy alkalmanként egy tucat esküdt szívét igyekezzek ezért vagy azért meghatni, hogy az ügyfelemet felmentsék, nyerjen vagy épp a bűnöst elítéltessem. Ezt meghagyom neki, én pedig maradok az alkotásnál, az az én világom.
- A dékán? – oké, ez most már kezd egy kicsit… mit kicsit… nagyon ijesztővé válni. Gyakorlatilag, ha összerúgom a port a csajjal még az is megeshet, hogy kivágnak a suliból? Baszki… ennyit egy srác sem ér. Még akkor sem, ha eddig tök pozitívan csalódtam benne.
- Remek. Egészen véletlenül az angol királyi családdal vagy az itteni elnökkel nem áll rokonságban? Csak, hogy tényleg abszolút képben legyek. – de most tényleg, mi jöhet még? Nagynénje a first lady? Az unokatestvére vezeti az ENSZ-t?
- Lehet ideje lenne szólnom otthon, hogy felejtős az építőipar, tessék felcsapni mindenkinek itteni tanárnak, biztos, ami biztos. – viccelődtem kínomban – Apa taníthatná az építészmérnök hallgatókat, ha már ezer éve a szakmában van, ahogy a két bátyám is. Sőt, talán, ha szépen kérem még a nagyapám is beugrana olykor óraadó profnak. A nagyi felcsaphatna újra művtöri profnak, régen ugyanis tanított a Stanfordon. Anyu pedig… - eltűnődtem – Hmm… lehetne dékánhelyettes, talán a vasszigor jót tenne a helynek. Ha velünk boldogult otthon, ez a hely sem jelentene neki különösebb akadályt. – jesszus ez még viccnek is rossz. Imádom a családomat, de nagyon fura lenne őket nap mint nap itt nézegetni, hát még anyuhoz menni „körmösért”, ha valakinél kihúzom a gyufát.
- Ritkán. Alapjáraton elég pacifista természetű vagyok, de ha valaki olyat bánt, aki fontos nekem vagy olyat, aki nem tudja megvédeni magát… akkor muszáj. Nem vagyok rá büszke, de ez van, ilyen, ha az ember lánya fiúk között nő fel. Előbb tanultam meg milyen a tökéletes jobb egyenes vagy balhorog, mint cipőt kötni. Ráadásul az egész családunk szereti a pankrációt, szóval… - oké, azt hiszem megint sikerült lejáratnom magam, ideje lesz gyorsan témát váltani.
- Pompás, tehát summázva az eddig hallottakat…. az egyetem kiskirálya lökött fel pár napja a folyosón és az atyaúristennel húzok ujjat, ha csak picit is közelebb merészkedek hozzá, arról nem is beszélve, hogy az udvaroncok, a háremhölgyek és még a folyosói fikuszok is kinéznek majd innen, ha rossz helyre ülök. Túl késő már vajon módosítani a jelentkezésemen és mégis inkább a Stanfordra menni? – színpadias sóhaj, lehorgasztott fej.
- Nem látom a csoporttársaimat – pillantottam körbe – biztosan még a szobáikban vannak, mert elég sok idő van még a kövi óráig. Szóval… jobb híján maradsz te királyom – pukkedliztem viccesen, majd a kínálatot kezdtem böngészni. Nem mondom, görcsbe rándult a gyomrom az imént hallottaktól, de muszáj összekapnom magam, különben pokoli nehéz évem lesz.
- Azt hiszem, hogy én… húsos melegszendvicset kérek… majonézzel és ketchuppal… és az utolsó áfonyás muffint…. ééés egy kólát. – soroltam a büfésnek. Igen tudom, újabb mínusz pont a világ szemében, hogy lány létemre nem salátát tolok ízetlen keksszel és vízzel, a világ szégyene, de szeretek enni és hálisten ez nem látszik meg rajtam. Megjátszani magam pedig nincs is értelme és nem is akarnám senki előtt.
- Visszatérve a pénteki bulira… lehet, hogy ezek után elkerülöm majd ott fenségedet és a királynőt… tűsarokban elég nehéz lenne futni, ráadásul a beerpong csapat számít rám és a kötelesség az első. – adtam elő nagy komoly ábrázattal, ám aztán elvigyorodtam.
- Lehet, hogy könnyebb életem lenne, ha a karbantartó lök fel a minap? Vajon ő is jött volna szerelni utána?


Ruha: Ez
Music: ELIA EX - "Drama"

- Ó, elfelejtettem volna mondani, hogy a gimiben jártam dráma körbe? – pislogtam ártatlanul.
- Hát akkor most mondom, hogy az Austin High School egyik nagy tehetségéhez van szerencséd, aki állítólag korosztálya legcsodálatosabb Júlia alakítását nyújtotta az évvégi előadáson. – igyekeztem dívás arcot vágni.
- Már bánom is, hogy nem a Broadway csillogását választottam, de hát, a művészet az művészet, üljünk bármely ágán is. – nagy komoly előadásom végeztével elnevettem magam.
- Hmm… eddig még nem adtam, de esetleg veled kivételt tehetek, ha sikerül meggyőznöd, hogy megéri bajlódnom az okításoddal. – mégis mi a fene ütött belém? Mi volt ez, kihívás? Komolyan flörtölni próbáltam vele? Na és az ő felvetése az előbb? Mi akart lenni? Én agyalom túl a dolgokat folyamatosan vagy itt valami tényleg nagyon furcsa?
- Te nem ismered olyan jól, ellenben ő tudja, hogy odavagy a vörös csipke holmikért? – vontam fel a szemöldököm kissé hitetlenkedve, majd meggondolatlanul kiszaladt valami a számon – Fura, nekem a folyosón inkább tűnt úgy, hogy a fekete az eseted, de ezek szerint tévedtem. – emlékeztem vissza arra az ominózus pillanatra, mikor az alsóneműmet szorongatta, ami kiesett a dobozból. Amint ez a gondolat elhagyta az ajkaimat, egyből zavarba is jöttem, elvörösödtem és inkább másfelé kezdtem nézelődni. Mintha csak valami mentőövet keresnék szorult helyzetemből.
- Lehet, hogy Zoeynak nem volt túl sok választása. Ha a nagybácsid a fejes és az apád a tanár, olyan, mintha a sorsod előre kőbe lenne vésve. Egyáltalán érdekli a jog? Vagy jobban leköti, hogy mellette ülsz? – nem mondom, hogy sajnálom a lányt, amiért a dinasztia körül veszi a suli falai között, de belegondoltam a helyzetébe és bizony, nem lehet egyszerű. Más tészta, hogy a jelek szerint az „elbűvölő” modorával igyekszik kompenzálni, amivel nagyon nem értek egyet.
- Én már az első alkalommal próbáltalak figyelmeztetni, vagy tán megfeledkeztél Rifkiről és a mellette kiadó helyről? – sejtelmesen mosolyogtam, közben csak reménykedtem abban, hogy a végén nem fog teljesen debilnek nézni.
- Hát a beszámolódból nagyjából ezt szűrtem le pedig. – tetszik neki vagy sem, a jelek szerint ő itt valamiféle alfa vagy mi.
- Ne szokj hozzá, ha besétál azon az ajtón Jensen Ackles vagy Bradley Cooper, akkor köztünk mindennek vége, mert náluk lejjebb nem adom. – a végén persze elnevettem magam megint. Furcsa, a közelében simán merek hülyeségekkel viccelni, nem érzem azt, hogy meg kellene játszanom magam. A csókos szövegénél kis híján padlót fogtam, talán néhány pillanatra látszott is rajtam a döbbenet, de aztán megállapítottam magamban, hogy tutira csak viccelt, így pedig nem akartam az adósa maradni.
- Vlad, ne kérj tonhalat. – néztem mélyen a szemébe, közben furcsa érzés kerített a hatalmába. Ugye ezt tényleg csak viccnek szánom és nem gondolom komolyan? Miután fizetett fájdalmasan sóhajtottam.
- Hát mégis megtetted… - pillantottam a szendvicseire, majd elfordultam, mintha csak a könnyeimmel küszködnék. Követtem az üres asztalhoz.
- Ó tehát olyan értékesek ezek a belső infók, hogy járna értük egy csók? Bele sem merek gondolni, mit kérnél egy vizsga válaszaiért… - leültem vele szembe, majd kinyitottam a kólámat és tósztra emeltem az üvegem.
- Az első és érzésem szerint az utolsó közös ebédünkre… - utaltam ezzel arra, hogy a rajongói biztosan kinyírnak engem, amint nem lesz a közelben szemtanú.


Ruha: Ez
Music: ELIA EX - "Drama"