do you know who i am? Vendég
|  Tárgy: Ermentraude Heimenrich  24.05.12 11:26 | |
| ¤ less love, more sex. no calls, just texts.
new date, no ex. more sleep, no stress. ¤  Név: Ermentraude Ravic Heimenrich Becenév: Ermen, Er, ismerősök gyakran emlegetik Ravicként Kor: 25 éves Születése hely, idő: 1986 - szeptember - 24. / Németország - Düsseldorf Tartózkodási hely: Amerikai Egyesült Államok - Las Vegas Csoport: vandál Anyagi háttér: Munkásosztály Szexualitás: Biszexuális Jellem: Jellemét tekintve Er hihetetlenül nyugodt fickó és sokan nem értik, miért nem kezd hát valamit higgadtsága jóvoltából magával. Zenélhetne, hisz' a tehetsége megadatott hozzá, de ügyvédként is megállná a helyét diplomával és minden egyébbel a zsebében, ami ahhoz kell. Ő mégis vandalizmushoz folyamodik, olykor még erőszakhoz is és a pillanatnyi örömöknek él. Képtelen bárki mellett megállapodni, képtelen huzamosabb ideig ugyanazon a helyen maradni, ezért is tért nemrégiben Las Vegasba: világot akar látni, kezdetnek pedig megteszi ez a város. Tiszta szívből gyűlöli az amerikaiakat, mondván mekkora egy állhatatos, gőgös nép ez. Számukra köszönni luxus és tömegesével röhögnek a férfi képébe, csak mert kicsit más a stílusa, mint az ittenieknek. Németország egészen más világ. Más emberekkel, más természettel. Er úgy érzi, sosem fogja megszokni az itteni légkört és ez nem is baj, mivel úgy is hamarosan tovább áll. Kedveli a csendet, a folyók lágyan szóló csobogását és a természet adta szépségeket. Szereti az éjszakai sétákat, Beethowen és Mozart zenéit. De hogy lehet egy ilyen ember vandál? Miért rongál mindent, ami az útjába kerül és miért nem képes megőrizni ezeket a csodás dolgokat? A választ ő sem tudja. Egyszerűen késztetést érez a rombolás és a pusztítás iránt. Piromániáját gyerekkorától kezdve igyekszenek eltörölni belőle, de sikertelennek hat minden igyekvés. Er általában érzelemmentes, sosem teregeti ki szennyesét az idegeneknek, sőt még barátainak és családjának sem. Hatalmas lelki traumát jelentett számára édesapja elvesztése, akit még három év elteltével is keservesen gyászol. Rajong a skót whiskey-ért, de sosem vinné túlzásba az italozást, lévén, hogy az épész nélküli gondolkozásra készteti az embereket. Dohányzik azonban, van hogy napjában egy doboz cigarettát elfogyaszt, amit kevesen tűrnek meg környezetében. Intelligens és jól nevelt, ezt az oldalát viszont kizárólag azok láthatják, akiknek betekintést enged saját, különc világába. Külső: Ermen nem egyszerű eset, már ami a stílusát illeti. Főként a sötét ruhadarabokat kedveli, eme ízlése pedig már gyerekkora óta kíséri a felnőtt életbe. Tíz évesen sem volt hajlandó hófehér inget magára ölteni, ám akkoriban még igen egyszerűen ráerőszakolhatta azt édesanyja. A napokban ez már aligha menne. Sokan nézték már hajléktalannak, mert az arcát fedő vastag borostaréteget nem hajlandó levágni, legfeljebb, ha már igazán nagyon zavarja. Ő az a fajta férfi, aki ezt igenis jónak találja az erősebbik nemben, ahogy a hosszú hajat is, noha azt sosem növesztene magának. Sötétbarna, dúsan növő tincseit hanyagul engedi össze-vissza meredezni feje búbján és nagyjából testének minden szögletéről így vélekedik, kissé talán igénytelen is. Komor vonásainak két finoman vájt gödrében gleccserkék színű üveggolyók csücsülnek szomjasan áhítozva a rombolni való dolgok után. Állkapcsának durva metszete, azonban orrának finom görbülete karakteressé varázsolja Ermen arcát. Mindezidáig egész vonzónak könyvelhették el magukban, de hogy rontsunk némileg az összképen, alacsony alkatát is meg kell említeni. Er durván százhetven centiméter, ami a férfiak körében igen-igen alacsonynak számít, ezt be kell vallaniuk. Kompenzálásképp törpetermetével, izmos testalkatnak örvendhet: keményen duzzadó karjai és izomkötegekkel tarkított hasa olyan ember alakjára vallhat, aki nem retten meg a fizikai munkától s ez így is van. Ermen nem az eszével keresi meg a kenyérre valót, pedig igazán megtehetné azzal a tudással, ami birtokában van. Egy dolog van még, mit kötelességünk megemlíteni, még hozzá azt, hogy télen és nyáron fekete lencséjű napszemüveget visel. Gyűlöli, ha az emberek szabad belátást nyernek lélektükreihez. Előtörténet: - TRUE STORY OF A LIFE EATER - - Először is, köszönöm, hogy elvállaltad ezt az interjút. Bemutatkoznék, hogy a hallgatóság is tisztában legyen kilétünkkel. Brian McEvans vagyok.
- Heló, Brian! Az én nevem Ermentraude Ravic Heimenrich, de szólíts csak Ermennek. Úgy hiszem, könnyebb dolgod lesz.
- Igen, persze. Köszönöm. Szóval, Ermen... hűha! Szép kis név. Jól sejtem, hogy nem amerikai vagy?
- Jól. Német vagyok, ami a nemzetiségemet illeti, így nem csoda, hogy német nevet kaptam. Azt viszont már magam sem tudom, miért a földkerekség egyik leghosszabbját ítélték nekem a szüleim. Isten nyugosztalja őket!
- Pedig büszke lehetsz rá, nekem tetszik annak ellenére, hogy nagy erőfeszítésembe kerül kimondani az egészet. Elhunytak a szüleid? Részvétem miattuk. Esetleg szabad érdeklődnöm, mi történt velük? Természetesen csak ha akarsz róla beszélni...
- Nem akarok, de megígértem neked ezt az interjút a kétszáz dollár fejében, szóval ennyivel tartozom. Édesapám nemrég távozott az élők sorából, közel három éve. Tüdőrák vitte el és bár óvva intenek, hogy én is az ő sorsára jutok, mégsem érdekelnek a dohányzás ártalmai. Ami anyámat illeti, ő öt éves koromban hagyott el minket. Repülőbaleset okozta a vesztét. Sajnálom, hiszen az alapján, amennyi emlékem van róla, hihetetlenül jó anya volt.
- Ühüm... tehát édesapádat nem szeretted túlzottan? Úgy értem, inkább édesanyád felé húzott a szíved?
- Nem-nem. Félre ne érts! Nálam mindig is apám volt a "nyerő". Tökéletes apa-fia kapcsolatunk volt már az elejétől, azaz kiskoromtól kezdve, de ettől függetlenül anyámat is szerettem. Mindketten jó szülők voltak és egyáltalán nem miattuk lettem olyan, amilyen. Valószínűleg, ha még élnének szégyenkeznének is miattam.
- És ha ezt tudod, akkor miért vagy ilyen mégis?
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Egyszerűen így érzem jól magam. Szeretek törni-zúzni és az utcán tölteni az éjszakát. Nem vagyok hajléktalan, mert van lakásom, de megesik, hogy hajléktalanokkal hálok egy elhagyatott sikátorban. Talán pszichológusra volna szükségem.
- Kétlem. Én megértelek. Vagyis, nem teljesen, de ez már legyen az én bajom. Miért nem keresel munkát?
- Ó, van nekem munkám! Történetesen jelen pillanatban rakodómunkásként dolgozom, de megesett már, hogy favágással kerestem a kenyérre valót. Senki az ég világon nem mondhatja, hogy egy lusta disznó vagyok.
- Jártál középiskolába? Vagy egyetemre? Csak furcsállom, hogy eddig fizikai munkákat emlegettél és semmi olyat...
- ...amihez az eszemet is használnom kéne. Igen. Tulajdonképp sebésznek készültem elég sokáig, történetesen diplomám is van ebből, hat évig jártam az orvosira. De nem érdekel már. Nem vonz a gyógyítás és a reparálás. Félő, hogy koponyákat zúznék szét és szíveket facsarnék ki. (felnevet)
- Hm, talán tényleg jobb, hogy nem a betegeken vezeted le a feszültséget. Mit gondolsz, tudna valaki változtatni ezen az életmódon?
- Talán. De eddig még senkinek sem sikerült. Huszonhárom évesen megismertem egy Tatiana Volgajova nevű orosz lányt, aki két évvel volt idősebb nálam. Hat hónapon át küzdött értem, azaz a változásomért, de mindig felsült. Fél év után feladta. Nem csodálkozom, én is ráunnék magamra.
- És mások? Gondolom, Tatiana csak valami barát volt... Vagy mégsem? Én itt most per pillanat egy nőre célzok, aki meglehet, hogy át tudna formálni.
- Nem hiszem. Úgy értem, teljesen mindegy, kiről beszélünk. Egy férfiról, vagy egy nőről. Kissé személyes ez ugyan, de megosztom veled, hogy mindkét félhez vonzódom. Volt már férfival és nővel is hosszú távú kapcsolatom, de egyik sem vált be. Kérdem én: miért jöhetne ezután valaki, aki mégis tudna hatni rám? Képtelenség. Mellesleg, igen. Tatiana csak barát volt.
- Nem hiányzik a régi életed? Amikor még nem voltál egy elzüllött alak? Amikor még nem féltek tőled a járókelők és nem kellett így élned?
- Nem. 2009-ben érkeztem ide. Akkor indult minden és feltételezem, hogy Amerika változtatott meg. De jó értelemben. Megmutatta az élet csúfos oldalát és hogy nem minden olyan szép, mint Németország. Las Vegas egy bűnös hely. Egy bűnös város. Bűzlik a mocsoktól és a fertőtől, amit az emberek tetteikkel gyarapítanak. Csatlakozni akartam hozzájuk csak kicsit másképp. De nem lett rosszabb semmi. Jól érzem magam, Brian.
- Ennek örülök, Ermen. Köszönöm, hogy válaszoltál erre a pár kérdésre. További jó szerencsét és ilyen boldognak nevezhető életet.
- Én köszönöm. És viszont kívánom! Az interjút készítette: Brian McEvans, 11.B osztályos tanuló
Kelt: 2012. 05. 23. |
|
do you know who i am?  Admin
| | Tárgy: Re: Ermentraude Heimenrich 24.05.12 21:54 | |
| Ermentraude Ravic Heimenrich! Történeted tetszett, érdekes volt, ezért; Elfogadva!Üdvözöllek az oldalon, foglalj avit. Ermentraude a játéktér csak is rád vár.  |
|
Kezdőlap 
