Este 10 fele, előzmény: reptér...

Vezetés közben mindvégig a reptéren begyűjtött információk tömkelege kavarog a fejemben megállás nélkül, nyughatatlanul. Soha nem voltam az az érzelgős fajta, és már rég nem érzek Luke iránt semmit, na és persze évek óta nem is hallottunk egymás felől, most mégis csupa rossz érzés támadt bennem, hogy tudom, nincs sok ideje hátra. Hülyeség, de mintha még bűntudatom is lenne azért, mert 2 évvel ezelőtt –jogosan-, egy szó nélkül összecsomagoltam és ott hagytam egyedül New Yorkban. Akaratlanul is eszembe jut Matthew nevető arcocskája, majd a halott, mozdulatlan, aprócska kis teste, aztán egy képkocka a temetéséről. Belegondolva, hogy hamarosan Luke is mellé kerül… ez… nos… annyira abszurd.
Szerencse, hogy tegnap már hulla voltam meló után főzni valami ehetőt, így most beugorhatok egy kínaishoz. Addig is nem vezetek, és lecsökken annak az esélye, hogy a gondolataim miatt felcsavarodok a motorral a legközelebbi fára, vagy villanyoszlopra.
Belököm a kínai étterem ajtaját magam előtt. Amint belépek, és meglátják rajtam az egyenruhát, szinte megáll az élet, és a légkör is megfagy. Cöhh… idióta kínaiak! Csak nem gondolják, hogy ellenőrzés miatt vagyok itt?
Ebben az idegállapotomban most még jobban idegesít a „kici kínai emberke” hamis, hibákkal teli akcentusa.
-Íííííd ni! Parancolni fiinom hamika.
-Az! Mennyibe kerül? Ne! Várjon! Meg ne szólaljon! Inkább leolvasom… - Fordítom tekintetem a kasszára rögzített kis képernyő felé, ami kiírja a végösszeget. Kifizetem, amit vettem estére –még a visszajárót sem várom meg-, és már indulok is, hogy motorra ülve, egyenesen Benhez mehessek. Este 6-ra ígértem, hogy ott leszek, helyette beállítok 10-kor, és még a mobilomat sem voltam hajlandó visszakapcsolni. Most már csak kibírja! Remélem nem kerestet már a CSI-val. Nem vagyok velük valami jó viszonyban…
Gyorsan hajtva végig az úton, érek el Ben lakásához, aminek a garázsában leteszem a motorom, majd lifttel –idegesen dobogva egyik lábammal, ameddig fel nem érek a megadott szintre-, „furikázom” fel magam a lakásához. A folyosón már egy árva lélek sem jár. Csak rendőr bakancsom koppanásainak hangja az, amit visszavernek a fehér falak. Elérve a lakás elé, körbe nézek, és amikor senki nem figyel, lehajolok, hogy aztán a lábtörlő alól kivehessem az egyik pótkulcsot, és végre beléphessek. Az ajtó mellett felnyomom a kapcsolót, és elkezdem lerugdosni magamról –nem túl nőiesen-, a bakancsokat.
-Megjöttem. – Kiabálom be a háló felé, és útközben teszek egy kis kitérőt a konyhába, ahol –a még meleg kaját-, egy tányérra pakolom, és beszervírozom Benhez, az ölébe rakva az ágyon, majd a párnáját is megigazítom.
-Bocs, hogy eddig tartott, de közben akadt egy kis dolgom. Nem tudtam, hogy ennyire el fog húzódni… - Hadarom idegesen, és fáradtan, egyszer sem nézve a szemeibe. Tudom, hogy akkor a legrosszabbra kellene magam felkészítenem, amihez most se erőm, se kedvem.
-Jó étvágyat! Egyél, még friss, meleg. Most hoztam a kínaistól.
-Elmegyek lezuhanyozni… - Kapkodom, levegőt sem véve a szavak közt, és már kapom is magamhoz a sporttáskámból a törölközőm, és pizsamámat, a fürdő felé indulva, hacsak nem állít meg…

Valamiért egyáltalán nem érzem magam jobban attól, hogy kiszabadulhattam a reptérről, és, hogy magam mögött hagyhattam Olivert. A gondolatok szélviharként cikáznak a fejemben, és még –a mindig kikapcsolást jelentő motorozás-, sem tudja ezennel elfeledtetni velem a hallottakat, és a gondolatot sem, hogy a gyerekem apja hamarosan Matthew mellé fog kerülni. Kicsit, mintha még magamat is hibáztatnám azért, mert nem beszéltük meg Lukeval a dolgokat Matty halála után, és csak úgy, minden szó nélkül ott hagytam őt egyedül a gyászával. Nem bírnék ki még egy temetést, főleg nem egy olyan emberét, aki egykoron nagyon is sokat jelentett számomra, hiszen közös életünk volt, esküvőt és eljegyzést terveztünk, Matthewnak pedig testvéreket, most mégis itt vagyok egyedül, távol New Yorktól, Luke haldoklásának hírével és a 4 hónapos, halott kisfiam arcával. Meg fogok őrülni! De, hogy ne mindig csak magamra, és a nyomoromra kelljen gondolnom, beugrok a kínaishoz valami fogyaszthatóért, hogy Bent ezzel is kiengesztelhessem majd, amiért órákkal később érek oda hozzá, mint ami a megszokott. Az étteremben a dolgomat igen csak hamar lerendezem, és még sorba se kell állnom, mivel a vendégek –amint meglátják rajtam az egyenruhát-, előre is engednek a sorba. Tényleg kinézik belőlem, hogy bilincsbe verve viszem el őket, vagy őrült módjára kezdek el lövöldözni, ha nem engednek a sor elejére? Nem lényeg, legalább így is kevesebb időt kell itt töltenem, és hamarabb érhetek oda hozzá. Egy magyarázattal még tartozom neki.
Megszerezve a vacsorát, bedobom a motor csomagtartójába, és már itt se vagyok. Hamar odaérek Benhez. Túlságosan is hamar, ami ebben az esetben nem túl jó, mivel időm sem volt arra, hogy kitaláljak valami hihető dumát. Na, jó, majd a zuhany alatt. A lakásba valósággal berobbanok, és beszólva a háló felé pár szót, már rugdosom is le magamról a meglehetősen kényelmetlen bakancsaimat, majd a konyha felé igyekezve, tányérra pakolom neki a kajáját, és beszervírozom a szobába, az ölébe rakva. Odabent nyugtalanul kezdek el sürögni-forogni és hadarni mindenfélét, össze-vissza kapdosva a levegőt, végül arra a döntésre jutok, hogy elmegyek fürödni. El is kezdem keresni a pizsamám, mire egy egyszavas kérdést kapok, ami még ilyen feszült helyzetben is megmosolyogtat. Ez a pasi!
-Hogy aztán véletlenül leejtsem a szappant és le kelljen hajolnom érte? – Fordulok felé pimasz mosollyal szám szegletében, félig felvont szemöldökkel.
-Ma nem… - Végül csak ennyit mondok, és már indulok is, hogy beállhassak a zuhany alá, ahol alaposan kiáztatom magam, és az agyamat is kikapcsolhatom egy kicsit. Már az sem érdekel, hogy a hajam is vizes lett, és csavarhatom belőle a vizet. Kiszállva a zuhany alól, gyorsan megtörülközöm, aztán beleugrok a pizsamámba, és megtörölve a hajam visszatérek Benhez, ahol leülök az ágy szélére.
-Szólnom kellett volna, hogy később jövök, igaz? – Sóhajtom, és ráteszem combjára a kezem.
-De egy közeli ismerősöm Las Vegasba jött és nem hozott túl jó… híreket. – Vallom be őszintén, mindvégig a szemeibe nézve. Nem tudom, hogy elmerjem-e mondani neki. Csak azt tudom, hogy félek, hogy mit fog gondolni, ha megtudja az igazat. Jó lenne most hozzábújni, akármilyen furán is hangzik ez tőlem…

Megszerezve a „zsákmányt”, indulok el Benhez, és annak ellenére, hogy tudom, hogy mekkora leba*ásra számíthatok majd, amiért nem, hogy nem szóltam neki az órákkal későbbi érkezésemről, de még a telefonomat sem voltam hajlandó visszakapcsolni, már alig várom, hogy végre lemoshassam magamról az egész nap rám ragadt dzsuvát, és aludjak egy jót. Ennyi izgalom és sokk után, amik ma értek, már nem is vágyom másra, mint egy doboz nyugtatóra és egy holnap estig tartó alvásra. És akkor még a munka stresszes és kimerítő részéről nem is ejtettem szót!
Fáradtan pakolom át egy normális tányérra a még meleg kínait, és odabent egy kis szóváltást követően, az ölébe rakom, hogy egyen, ameddig EGYEDÜL megfürdök. Igazán nagylelkű dolog tőle,hogy felajánlotta az együtt fürdés lehetőségét, de akár hiszi, akár nem, még a hátam megmosására is vannak külön kifejlesztett, jól bevált módszereim. Túl régóta élek már egyedül, de ez nem jogosít fel ugyebár az alól, hogy nem kell fürödnöm és büdös görénynek kell lennem.
A fürdőből vizes hajjal, és immáron már a lila pizsamámban lépek ki, fáradtan huppanva le mellé az ágyra, így kezdve el magyarázkodni és ecsetelni, hogy nincs minden rendben, amibe belevonom Oliver látogatását is.
-Tudom, meg is fordult a fejemben, hogy fel kéne hívnom. – Kezdem el körmeim hegyével finoman simítgatni a combját, és mikor megfogja a kezem, abba hagyok minden eddig mozdulatot és hagyom, hogy magához húzzon. Próbálok úgy helyezkedni, hogy ne okozzak neki fájdalmat a seb környékén, de hogy a fejemet mégis csak a mellkasára tudjam hajtani. Annyira szánalomra méltó, hogy ilyen gyengén viselkedem. Már-már zavaró is, főleg az, hogy a beteg munkatársamtól várok vigaszt, amiért ennyire rohadtul elcsesztem mindent. Azt hittem, hogy azzal, hogy eljövök jó messzire New Yorkból, majd minden problémámat, és velük együtt a múltamat is elfeledhetem, eláshatom jó mélyre, most mégis újra a nyakamon van az, amit a múltba tettem. Az, hogy aljas módon azt tartottan a legjobb menekülési módszernek, ha elhagyom Lukeot és még számtalan más dolog, ami nem hagy nyugodni.
-Ben… nézd! Itt most nem erről van szó. – Sóhajtom, miközben továbbra sem vagyok hajlandó felemelni fejem a mellkasáról. Most valahogy annyira megnyugtató ilyen közelségből hallgatni a szívét. Talán ez az, ami megadja a kezdőlökést arra, hogy elmondjam neki azt, amiről úgy érzem, hogy tudhat is.
-Azért költöztem ide Las Vegasba, mert… mindent magam mögött akartam hagyni, Ben. – Suttogom el neki azt, amit eddig még soha, senkinek nem mondtam el ez alatt a 2 év alatt. Hangom átható és éteri.
-New Yorkba volt egy élettársam. – Folytatom, miközben lassan megelevenedik előttem a kép a lakásunkról, Mattyről, a boldog életünkről…
-Miatta jöttem ide. Elhagytam őt. – Kezdem el egyik ujjammal cirógatni a karját.
-Meghalt a kisbabánk… - Sóhajtom akadozó lélegzetvétellel, majd szégyenemben elfordulok tőle.

Nem is tudom, hogy megnyugvást vagy inkább zavart kelt bennem, hogy végre ideérhettem hozzá, egy jó pár órás csúszással, mint ahogy általában is szoktam jönni. A lényeg, hogy nem haragszik annyira, mint azt gondoltam volna, és itt a kaja is szóval azt kell, hogy mondjam, egy szava se lehet. Csak hagyjon ma már mindenki végre békét nekem. Nem akarok még Bennek is magyarázkodni arról, hogy hol voltam, mit csináltam és kivel voltam. Nagykislány vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy kik a gonosz emberek, akikkel nem tanácsos szóba állni. Na, meg, nem viccből az a szakmám, ami, szóval úgy gondolom, hogy nehéz lenne pont engem kiiktatni a rendszerből. Ne vicceljenek már!
A zuhany alatt egy kicsit kitisztul a fejem, bár a Luke által írt végrendeletnek a sorai még mindig itt kavarognak a fejemben, és egyszerűen nem akarnak nyugtot hagyni nekem. Úgy érzem, hogy ma éjjel nem alszok sokat, főleg nem azon a kanapén, ami így, a ki tudja, hogy hányadik éjszaka után, még jobban ki fogja kezdeni a derekamat és a hátamat is egyaránt. Akármilyen kényelmes is ülés céljából, nem az én hátamnak találták ki… Tőlem lehet akármilyen drága és puccos darab, ha elzsibbad rajta a seggem és minden más is.
-Ühümm… én pedig majd elküldöm a búsba a kollégákat. – Vágok vissza egy gunyoros fél mosollyal, miközben előre hajolva dörzsölgetni kezdem a hajamat a törülközőbe, hogy azért még se vizes fejjel feküdjek le. A parókának az árát nem bírnám fizetni, és üldözés közben nyilván leröppenne a fejemről, és persze ágynemű cseréhez sincs kedvem, ha netalántán összevizeznék mindent.
A komolyabbra vált beszélgetés viszont hirtelen mindent kimondat velem, olyat is, amiről eddig hazudtam az egész őrsön mindenkinek, és amiről a két év alatt senki nem vett még tudomást.
Ben mellett feküdve, egyszerűen csak ráhajtom a fejem a mellkasára –amit még én sem tudok mire vélni-, és úgy kezdek el beszélni, mintha legalábbis kötelezővé lenne téve, hogy őszintén valljak be mindent a múltam egy kis részéről.
-Annyira tanácstalan vagyok. Ennyire gyengének még soha nem éreztem magam. Szerinted rá fognak jönni bent az igazságra? Arra, hogy nem is azért jöttem ide, mert elköltöztem a szüleimtől? – Muszáj voltam már az elejétől fogva hazudni. Ha azt mondom, hogy meghalt a négy hónapos gyerekem, és „menekülök” eddigi élettársam elől, biztos, hogy nem tartottak volna alkalmasnak a rendőri posztra.
-Jelenemmel? Milyen jelenemmel Ben? – Kérdezem hitetlenkedve, ugyanilyen ábrázattal, és még mielőtt tovább folytathatnám, Ben megragadja az állam, arra késztetve, hogy a szemeibe nézzek. Ha vannak olyan pillanatok, amikor az embernek elakad a lélegzete, és csak is egy dologra tud megfelelően koncentrálni, az pont ilyen.
-Kösz, hogy segíteni akarsz nekem. – Suttogom, mindezt a szemeibe mondva, végig simítva arcán, ott is hagyva rajta a tenyerem. Úgy érzem magam jelen pillanatban, mint egy bolond kis tinédzser, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Pedig igazából nagyon is tudnék. A bőrömön érezni minden egyes lélegzetvételét az… olyan… nem is tudom, megmozdít bennem valamit, ami egyaránt aggasztó és persze jó is. Egy picit kell csak közelebb hajolnom hozzá, hogy ajkamat az övéhez érintsem, amit most meg is teszek. Sza*ok arra, hogy kollégák vagyunk!

Fuccsa lehet ezt pont tőlem hallani, de nem akartam, hogy Ben akárcsak egy percre is aggódjon értem. Elvégre, tudhatná már, hogy nagykislány vagyok, ráadásul a rendőrségnél dolgozom, és, hogy jól kezelem a konfliktus helyzeteket, mint ahogy minden mást is, és ha bármi történne, kellőképp meg tudnám védeni magam. Ha valami hímnemű próbálna keresztbe tenni, lerúgnám a heréit a helyükről és hasonlók. Nem kell engem félteni, valahol mélyen, belül mégis jól esik, hogy így aggódik értem. Ettől úgy érzem, mintha… mintha törődne velem, ez pedig egy évek óta magányosan élő, a múltja által kísértve lévő nőnek mindennél többet jelent. Még nekem is.
Fogalmam sincs, hogy miért teszem, de ahelyett, hogy fürdés után kivonulnék a megágyazott kanapéra a nappaliba, egyszerűen csak bebújok mellé az ágyba, fejemet a mellkasára hajtva. Furcsa, de még egy olyan karakán, harcias nőt is néha meg kell védeni, mint amilyen én vagyok. Igen, meg kell védeni a belső démonjaimmal szemben, különben… elvesznék és mindent feladnék. Nem hagyhatom, hogy a lelkiismeretem, a bűntudatom felemésszen.
-Ahj fogd be! – Nyögöm duzzogva, amikor meghallom a nevetését. Ezt egy mély sóhaj követi, és a fene se tudja, hogy miért, de elmondok neki mindent a múltamról, amiről úgy érzem, hogy tudnia kell. Már nem tudtam tovább titkolni, és együtt élni azzal, ami történt.
Lehet, hogy munkában jó partnerek vagyunk, páratlanul jól együtt tudunk dolgozni és pont ezért mondtam el neki mindazt, amit eddig még soha senkinek Las Vegasba költözésem óta.
-Hálás vagyok, amiért megbízhatok benned, még ha ez most borzasztóan szánalmasan is hangzik! – Forgatom meg egy pillanatra a szemeimet, csak is magam miatt, hogy képes vagyok ilyeneket mondani, amikor ez a fajta szóhasználat soha nem volt rám jellemző még azelőtt.
Most, hogy ezt megoszthattam vele, mintha megkönnyebbültem volna. Már éppen jobban elkényelmesednék –szorosabban búja hozzá-, amikor valamit beszélni kezd a jelenről, és rólunk, kettőnkről. Ezzel alaposabban is felkelti a figyelmem, és mintha csak megmozdult volna bennem valami, felegyenesedem, így nézve bele az őszinteséget, komolyságot tükröző szemeibe, ahol még így is ott lakozik valami olyan, ami még számomra is leküzdhetetlen, és aminek a kísértése akkora, hogy inkább meg se próbálok neki ellent mondani, helyette csak teszem azt, amire most a leginkább vágyom. Óvatosan, visszafogottan csókolom, ami hamarosan átmegy valami teljesen másba. Valami általa diktáltba, ami csordultig van szenvedéllyel, titkos, eddig soha ki nem mondott vágyakkal.
Hogy egy kis szünetet tartsunk, pár milliméterre eltávolodom tőle, de éppen, hogy csak annyira, hogy ettől még alsó ajkamat végig tudjam húzni az ő alsó ajkától, egészen a felsőig, miközben ujjaim mélyen barna tincsei közé furakodnak, majd egy pár másodperces néma szemezgetés, és számmal újra rátapadok az övére, nem bírva, és nem is akarva ellenállni a kísértésnek. Hamarosan kezeim már a pólója alatt simítják végig a bőrét.

Soha nem gondoltam volna még azelőtt, hogy egyszer be fog következni az a pillanat, hogy nem bírok tovább egyedül megbirkózni a múltam örökös, ostromló emlékeivel, és valakivel megfogom osztani azt, hogy mi történt velem, és miért vagyok most itt igazából.
Most, hogy mindent kitálaltam Bennek, úgy érzem, hogy valamivel könnyebb lett a lelkem. Egyáltalán nem bánom, hogy vele osztottam meg a kísértő titkomat. Ezekben a percekben valamiért úgy érzem, hogy nem is találhattam volna erre megfelelőbb embert. Lehet, hogy csak a munkatársi kapcsolat miatt vallottam be mindent, hiszen már nem egyszer bizonyította, hogy megbízhatok benne, de lehet, hogy valami más oka van. Valami olyan, ami mind a kettőnk számára új lehet, de egyenlőre még teljesen ismeretlen.
Nyugodtan pihentetem fejem a mellkasán -odafigyelve, hogy a sérülésében ne tegyek még nagyobb kárt-, mikor is hirtelenjében -még én magam sem tudom, hogy miért-, de kicsúszik a számon egy hálát kifejező mondat. Egyszerűen csak szükségét láttam annak, hogy megköszönjem, hogy meghallgatott, nem ítél el azért, amik történtek, és, hogy nem nevetett ki.
Együtt érez, aminél egyenlőre többet nem is tehet. El sem tudja képzelni, hogy ez mennyit jelent a számomra, és hogy már csak ezzel is mennyit segít. Azt hiszem, hogy lassacskán, de újra rám fog találni a lelki békém, csak kell még neki egy kis idő, de mindezek ellenére, hiszem, hogy Ben segítségével mindent könnyebb lesz leküzdeni, és a gondolat, hogy mellettem áll, valamit kezd megerősíteni bennem, ami vele kapcsolatos.
-Maga egy kész lovag, Mr. Corbet. - Hozom a tudtára a magam kissé cinikus módján, óvatos mosollyal az arcomon. Lehet, hogy nem tűnök valami komolynak, és hálásnak, belül ettől függetlenül még most is szüntelenül csak hálálkodom neki.
És, hogy ezt mivel tudnám a legjobban meghálálni neki? Azt hiszem, hogy azzal, amire már annyiszor célozgatott, mégsem kapta meg. Ezennel nem csak ő érez fellobbant vágyat, hanem én is.
A néma csendben hajolok oda hozzá, hogy egy óvatos csókot lehelhessek az ajkaira, amit még egy követ, és ami már sokkal lényegre törőbb, mint amilyen az első is volt.
Bele is mosolygok a csókba, és már kezdeném élvezni, amikor elhajol tőlem.
-Ha nem akarnám, nem csinálnám. - Nézek bele hosszasan és határozottan a szemeibe, és ezennel én kezdem el száját vadul ostromolni, miközben kezem is végig simít a póló alatt. Hogy egyik keze rátalált a mellemre, csak akkor veszem észre, amikor elkapja róla, mire csak beleharapok alsó ajkába, megragadom a kezét és visszateszem az előző helyre, neki pedig hátát az egymásra rakott párnákhoz döntöm, hogy ülőhelyzetbe maradjon -ami nem sokáig lesz így-, én magam pedig szemből -két lábammal combjai mellett térdelve az ágyon-, az ölébe férkőzöm és elkezdek számmal a nyaka felé haladni.

Nem tudom mi ez. Talán bizalom? Talán elérkezett annak az ideje, hogy a magam köré, vastagon, szigetelten felépített falat most hagyom lebomlani? Valamiért tudom, hogy Ben azok közé az emberek közé tartozik, akik soha nem árulnának el, ez pedig megnyugvással, és titkon elégedettséggel tölt el.
Annak az okát, amit jelen pillanatban is teszek, én magam sem tudom. Csak is az lebeg a szemeim előtt, és részegíti meg az elmémet, hogy vágyom rá, kell nekem és, hogy még ennél is közelebb akarom tudni magamhoz. Ez a szenvedélytől fűtött érzés teljesen váratlanul ért, még sem mondok neki ellent, pedig még megtehetném, de nem akarom. Tudom, hogy am most történik, mind a kettőnknek jó. Innen már nincs visszaút, és jelen pillanatban annyira nem tudok gondolkozni, hogy az sem érdekel, hogyha ez miatt a kis affér miatt megromlik a munkaviszonyunk.
-Csak el ne szállj magadtól! – Suttogom a fülébe, ha már ilyen közel vagyunk egymáshoz. Ebben a közelségben amúgy is meggondolatlanság lenne akárcsak egy hangos szó is. Elrontaná a kialakult helyzet. Miközben hosszasan csókolom ajkait, hátát lassan a párnáknak döntöm, hogy aztán kényelmesen, szemből az ölébe tudjak férkőzni, kezeimmel úgy karolva bele a nyakába, hogy közben ujjaimmal kedvemre zongorázhassak végig a nyakcsigolyáin, ameddig még elérek.
-Bevallom, néha eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehetsz az ágyban. – Vallom be. Miután annyi nő dicsérgette a teljesítményét, én magam is kezdtem kíváncsivá válni, hogy vajon mi az, amiért annyira különb a többi férfitől, és amiért a nők többsége isteníti a teljesítményét.
És, hogy őszinte legyek, igen, valahol mélyen, a tudatalattimban mindvégig ott rejtőzködött a gondolat, a vágy, hogy egyszer kipróbálnám és átélném azt, ami a nőnemű társaimnak már megadatott Ben kezei közt. Alig töltök el egy csepp kis időt Ben ölében, szinte azonnal érzékelem ennek az odalenti hatásait nála, így a nyakának puszilgatásába elégedetten belemosolygok.
-Szerintem ez nem fog kelleni… - Ragadom meg pólójának az alját, majd ha engedi, elkezdem lehúzni róla. Kis idő múlva a póló valahol a földön végzi, én pedig hátravetem magam az ágyon, húzva magammal Bent is.

Ezt a pillanatot találtam a legmegfelelőbbnek arra, hogy elmondjam neki, hogy mi is történt velem annak idején, és hogy milyen sötét, és nem túl szívesen emlegetett történéseket takargat a kíváncsiskodó, és bizalmamba férkőzni vágyók elől a múltam. A jég most azonban megtörni látszik, és még magamat is meglepem, hogy milyen könnyedén sikerül minden lényegesről beszámolnom Bennek, aki persze azonnal megígéri, hogy megtartja a titkomat. Nem tudom igazából, hogy ez miatt, vagy teljesen más indíttatásból, mondjuk puszta vonzalomból, teszem azt, amit. Egy dolog jár csak a fejembe, még pedig az, hogy tudni akarom, hogy mi az, amit szex közben Ben olyan jól csinál, hogy utána napokig emlegetik a nők a vele eltöltött közös éjszakájukat. Úgy csókolom, harapdálom puha száját, mint ahogy azt eddig talán még egy nő se tette ekkora beleéléssel és fékezhetetlen, vad, tüzes akarattal. Azt akarom, hogy úgy érezze, én vagyok az a nőneműek közül, aki a legjobbakat tudja neki adni. Úgy érzem, mintha egy pillanatra felébredt volna bennem a bizonyítani akarás vágya.
-Remélem, hogy csak is jó értelemben… - Suttogom ajka közé, és markolok rá tarkóján rövidre nyírt hajába, amikor már az ölében vagyok, és ujjaim a nyakánál, és annak csigolyáinál járnak, és cirógatóan borzolják tovább a kedélyeket.
-Bíztam benne, hogy nem én leszek az egyetlen nő, akit kihagysz minden jóból. – Lehelem a fülébe, majd a fülcimpájától indulva, a nyakán keresztül, elkezdem felsőtestét lágy puszikkal behinteni. Ahogy a kötéshez érek, elhajolok, és mutatóujjammal finoman végig simítok a kötésen, ami köré hamarosan ugyanolyan puszikat kezdek el szórni, mint amilyenekkel eddig is haladtam. Mikor úgy érzem, hogy eljött az idő, hogy megmutassa, hogy milyen is az, amikor ő veszi irányítása alá a dolgokat, egyszerűen csak hátradöntöm magam az ágyon, húzva magammal őt is. Vére rögvest gyorsabban kezd el áramlani az ereimben, amint megérzem, hogy pizsama ingemnek a gombjai lassan engedni kezdenek. Testem libabőrössé válik, ahogy először megérinti kezével, és ajkaival is bőrömet az immáron már fedetlen kebleimen.
-De perverz vagy! – Vigyorodom el, hátam pedig automatikusa ívbe feszül, amint a lehető legélvezetesebb módokon kezelésbe veszi a melleimet, miközben nyelveink vadul játszanak egymással. Egyik kezemet közben elindítom lefelé az oldalán, onnan pedig irányt változtatva érek el fenekéhez, ahol már mind a két kezemet használatba véve, markolok bele a feszes hátsóidomába, ahonnan lassacskán előrevezetem egyik kezem, és megtalálva a lényeget, egyenlőre csak boxeralsón keresztül kezdem el cirógatni.