Név: Castor Troy
Becenév: Castor
Kor: 34 éves
Születése hely, idő: 1978. január - 7. / U.S.A. – Los Angeles
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: elítélt
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Hm. Egy szóban? ŐRÜLT! Kiszámíthatatlan… kezelhetetlen… logikátlan. Ahogyan azt mások gondolják. De ő maga, nagyon is jól tudja, mit miért tesz. Hisz maga az őrület… az akut téboly legjellemzőbb sajátossága a mélyen rejlő vaslogika, vagy nem? Mindennek oka van. Ez azért piros, az meg azért kék. Hirtelen és váratlan. Cselekszik… meggondol… vagy éppen mégsem. Sosem tudhatod, mire számíts tőle. De játék az élet, hát nem? Neki legalábbis mindenképpen! És hogy velejéig gonosz lenne? Ugyaaan… Hisz a gonoszság nem mérvadó! Meghatározhatatlan fogalom. Ki-mit-miért tesz… Mert szereti a vérontást? Önelégültség. Ahogy mások vergődnek a lábai előtt? Önelégültség. Ahogy hatalma van mások felett? Szintén önelégültség. Igen, Castor talán nem is enyhén nárcisztikus jellem. De mindeközben… most mégis alárendeltje a törvény embereinek.
De Castor... ő előbb vagy utóbb mindig, mindenért megfizet...

Külső: Kívülről teljesen átlagos fickónak tűnik, egészen… míg meg nem látod a szemeit! A híre előre előzi meg. Aki észnél van, tudja, hogy ne kekeckedjen vele, mert egy… soha nem tudod mi lesz a válasz, kettő… pénz áll mögötte ezért bármire képes. Bárkit lefizet, és soha nem tudhatod mi vár majd a celládban. Vagy előtte…

Előtörténet:
„Szép napot kívánok! Gyönyörű nap virradt, az idő 75.2 ºF fokos, a páratartalom éppen kellemes, kérem kapcsolják be a biztonsági öveket, azonnal felszállunk...”
– hangzott fel a szokásos női hang a hangszórókból, és komolyan mondom miiinek ez a szöveg?? A gép az enyém! Én ülök rajta! Én kortyolgatom a jégbe hűtött pezsgőt, és ha valami nem felel meg, Én leszek az aki szétlövi a pilóta fejét és cseréli azon nyomban egy másikra. Letettem a pezsgőspoharat és kihúztam a pisztolytáskámból az én kis drágámat. Szííínarany borítás, nincs párja az egész világon, illetve... DE! A másik oldalamon. – vigyorogtam a másikra is és élveztem, ahogy a beeső nap visszaverődő sugara megcsillan rajtuk a napsütésben. Gyönyörűűűek! Igazán kááár, hogy a messster soha többé nem készíthet ilyen remekművet. Deh... valahogy le kellett állítani, mert az emberek ooolyan gyarlók! Egy kis pénz itt... egy kicsit több ott... és máááris az semmibe száll az adott szóóó... – sóhajtottam panaszosan – Na meg valakin ki is kellett próbálni, hogy működnek e a töltények – húzódott széles vigyor az arcomon, és egy újabb, már boldog sóhajjal kerültek vissza a kicsikéim a helyükre.
Még mindig nem indultunk. Ami meglepő, hisz tudják, mennyire sietek... Már vár a kubai kartell feje, egy új megbízás, új lehetőség, új kihívások... Hm. Nem tetszik ez nekem.

- Mondja kedves... - érintettem meg az elhaladó tökkkéletes idomokkal rendelkező kiszolgálószemélyzet karját, finoman végigsimítva minden szörtüszőt. – Elindulunk még ma, vagy nekem kell a kezembe vennem az eseményeket…? – mosolyogtam rá bájosan, mire éreztem, ahogy megrezzen. – Neee aggódjon kicsikém, maga különleges bánásmódban részesül tőlem... - suttogtam oda neki rákacsintva, majd végighúzva az arcom a karja vonalán vágyakozón sóhajtottam fel. – Ezt a tökéletes bőőőrt vétek lenne elpazarolni... - mosolyogtam csak mélyen magamba szívva az illatát és... és elengedtem. Most nem volt hozzá kedvem. Várnak. És nagy pénzek forogtak kockán.

- Na szaporán emelgesse a fenekét... - csaptam rá noszogatva és visszafordultam a pezsgőm maradékáért. Mielőtt leszállunk, még biztosan elkapom. Később!

Hallottam ahogy eltűnt a pilóta ajtó mögött, de mikor újra kifordultam az ablakon, nyugtalanító események zajlottak a terminál felé. Már megint Archer...! Az a nagypofájú ügynök aki a fejébe vette, hogy... egyszer elkap. Pápá, kismadaram! – emeltem meg a poharat az ablakból, biztosnak benne, hogy láthatja, ahogy az orra előtt már gurul is ki a gép a kifutóra. Ezt bebuktad madárkám! Akárcsak a nejedet. – vigyorogtam fel a tegnap esti látogatásra, amikor is megkóstoltam a szőke kis feleségének az éééédes hosszúívű combjait. Hogy nem tetszett neki? Nem kérdeztem. Vagy csak az a pecek a szájában nem hagyta, hogy ellenkezzen, akárcsak... annak a kis hercegnőnek. Mmmm... Milyen mennyei bőre volt... - hunytam le a szemem hátraejtve a fejemet, és mélyen szívtam a tüdőmbe, a már nem létező illatát. Mintha még most is érezném... A félelem szagát. A szűziesség, édes, drágán émelyítő hívogató illata... "Tégy magadévá!" – ezt kérte tőlem – "Kérlek, tégy magadévá!" - folytatta tovább. Hát lehetett ellenállni neki? Ugye hogy nem. Hát nem is tettem. Hiába tiltakozott, annál édesebb... – mosolyodtam el még csukott szemmel is a gondolatra. Az emlékre... az érzésre az ereimben, és még most is éreztem, ahogy összefut a számban a nyál. Illatos... finom... pipihusi. Ínycsiklandóóó! – vigyorodtam fel megnyitva a szemeimet egy utolsó mosollyal intve, a felém rohanó Archer felé. Kiadatás? Viccelsz? Kubában? És ha jól sejtem a feladatom pár évig kötni fog. Nehéz ám arra az élet. Kellenek a fegyverek. Némi urán... aztán irány a közel kelet! Adok-veszek, hisz ebből áll az életem. És miből húznak hasznot a keletiek? A kubai ültetvények! Mesés lesz... - játszadozott a fejem, ahogy a tuctanyi nő és gyerek, csakis az ééén kedvemet keresi majd. Mennnnyei... nincs is rá jobb szó - vigyorodtam fel, már a zsigereimben érezve a mesés kényelmet.

Aztán valami történt. Belassultunk.
- Mi a helyzet? – kérdeztem meg kultúráltan némi veszélyérzet kerülve a fejembe. Semmi válasz. – HÉ! KÉRDEZTEM VALAMIT! – vágtam neki a poharat a pilótfülkének, csak kis híján trafálva el a kis csinoka fejét ahogy kilépett, és rémült tekintettel hebegett a szemeimbe.

- Ééédeseem... - álltam fel már a helyemről, ami eleve nem jó jel, égig érő mosollyal az arcomon – Ha nem mondod meg angyalom, mi a k*baszott k*rva életért nem vagyunk már a levegőben, csak néhány perced van még az életből míg kivágom a beleidet... - lépkedtem egész közel hozzá, kedves, nyájas hangon mosolyogva, finoman simítva végig az arca oldalán - Az a tökéletes bőőőr... Igazán kár lenne érte... - sóhajtottam panaszosan elkeseredve, de minden egyes szót komolyan gondoltam, és ő értette. Nem szoktam vicceskedni. És ezt nagyon jól tudta mindenki körülöttem. A pilóta is, aki már kevésbé hebegve lépett ki az ajtón, megköszörülve a torkát és közölte... eltorlaszolták a kifutót.

- Hogy eltorlaszolták? – húzódott széles vigyorba a szám – Hogy mi? Eltorlaszolták a kifutót? – vigyorogtam még szélesebben – Ej-ej Archer, te soha sem adod fel? – nevettem fel hisztérikusan a hírekre, de jól tudtam, korábban kell felkelnie ahhoz, hogy engem bevigyen. – Hát akkor... - engedtem el a szorítást a lány karján ami már reszketővé fehérre változott. – Nincs mit tenni. – mosolyogtam újra – Fogadjuk hát a vendégeket... – kacsintottam a pilótára és visszaindultam a székem felé.

- Apropó! - torpantam mégis meg. - Talán valamit elfelejtettem. - fordultam vissza lassan a pilóta felé és elkapva a derekamról a fivéreket rommá lőttem ezt a két, hasznavehetetlen szarházi tetűt ott a pilótafülkében.

Nagyot sóhajtottam, ahogy elcsitult a hang.

- Gyere ide madárkám... - kaptam el azt a puha kacsót, és óóóvatosan húzva magammal lassan rántottam be az ölembe. – Sz*pd le a nyelvem, vagy megdöglesz... - vigyorogtam újra, hisz tudtam, hogy már csak perceink vannak. – Mmmm... mondtam már neked, mennyire szeretem a barackot? A lágy... húsos barackot!? – martam finoman a mellébe, ahogy könnyezve a nyelvemmel játszadozott és teljesen magával ragadt az érzés.

Nem tudom, mikor robbantak a patronok. Azt sem tudom mikor került velem szembe az egész kommandószázad. Én máshol jártam. Egy csendes, füves, réten... kisfiúként kergettem a lepkéket, és nagyot haraptam az egyik kőkemény érettbe. Talán ekkor volt, hogy a lány felsikított. De imádtam én ezt a hangot...!

- Áh, Archer! Milyen kellemes meglepetés! – mosolyogtam rá kedvesen mikor a lány már valahol a gép másik végében reszketett és egy jéghideg pisztoly csöve remegett a homlokomon. – Csak nem a kedves feleséged küldte szívélyes üdvözletét? Vagy a lányod... - billentettem kissé félre a fejem. – Mmmmm... az az isteni... vajpuha érzés... Soha nem lesz ehhez fogható. – tartottam mindvégig, földöntúli mosollyal a szemeit. Hogy a golyót akartam? Deeeehogy... Csak a keserű rémületet a szemeiben. A bűntudatot. Az elesettséget. És az önvád keltette haragot! A magaménak akartam MINDENT! ÖRÖKRE! Ééééén győztem! Hogy is hihette, hogy győzni fog? – nevettem fel hangosan, amikor kattantak a kezeimen a bilincsek és néhányan kilökdöstek.

- Élvezte Archer! Hidd el, soha semmit nem élvezett még ennyire...! Láttam a szemeiben! – kiabáltam még a hátam mögé vigyorogva, aztán hagytam, hogy elvigyenek...


És a vádak? Terrorizmus segítése... fegyver és drog csempészet... emberrablás... emberölés… és hosszú még a lista, de mégis csak egyetlen egy ügyben született bizonyított ítélet. Nemi erőszak. És nem is akármilyen...

Castor Troy!
Történeted tetszett, kimondottan érdekesnek találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Castor nem kis bűnlajstrom van a rovásodon, de ennek ellenére sok sikert kívánok a sitten töltött éveidhez.