Név: Peyton Hall
Becenév: -
Kor: 18
Születése hely, idő: 1992. február 3. / Spanyolország - Madrid
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: vandál
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Biszexuális

Jellem: Emlékszem, még általánosban kaptunk egy kérdőívet, azt a tipikus, nyomtatott fecnit, amin olyan kérdések voltak, hogy "milyen az általános hangulatod?", meg "kit tekintesz a példaképednek?". Ez csak azért jutott eszembe, mert ott, az egyszavas jellemzésem fölött is hosszú perceket ültem, ezért most fogalmam sincs, mennyire sanszos, hogy sikerüljön nyakatekert mondatokban kifejtenem a tulajdonságaimat. A papírra végül azt írtam: átlagos. Nem ezt gondoltam, de nem ez volt életem első hazugsága, és valószínűleg nem is az utolsó. Viszont hogy megint egy ilyen kérdésbe futottam bele, talán az égiek jele arra, hogy egyszer az életben szedjem össze magam és tegyem azt, amit kérnek tőlem. Ez az egyetlen indok, amiért írok, és tulajdonképpen kiindulópontnak is jó. Nem szeretek ellentmondani az égieknek, bárkik is legyenek azok. Nem hiszek konkrét dolgokban. Isten, Allah, Buddha, Zeusz és Héra, vagy ahogy én látom, mindannyian, és ha egy csepp eszük is van, akkor még Jack Daniel, Kurt Cobain és Mr. Marlboro (vagy akárki is alapította azt a cigigyárat). Hiába van bennem érdeklődés a misztikus dolgok iránt, a hittérítés és az ájtatosság nagyon távol állnak tőlem. Szeretek két lábbal állni a földön, ha pedig véletlenül megbotlok és fenékre ülök... Az csak a gravitáció hibája. Ráadásul esélyt kapok rá, hogy felálljak és tovább mehessek. Valójában bármiről is legyen szó, pokolian jó vagyok az újrakezdésben. Máshoz talán nem is értek. Türelmetlen vagyok és rebellis, a tanulás nem a legegyszerűbb feladat számomra. Az emberek állandóan felkeltik a kíváncsiságomat, de néha túl őszinte vagyok hozzájuk. Minden másban rengeteget hazudok. A múltam, a jelenem, a függőségeim és a balhék, amikbe belekeveredek mind olyasmik, amikhez senkinek semmi köze. Nem szeretem, ha valaki arról beszél nekem, hogy milyen lusta és céltalan vagyok. Én a magam módján szeretem a változatosságot, az állandó kihívásokat és a függetlenséget - úgy összességében véve az életet. Mégsem mondanám optimistának magam, inkább afféle kóválygó opportunista vagyok, aki imádja a mértékletes szerencsejátékot, az embereket, a cigarettát, a jó zenét, és aki szentül hiszi, hogy Las Vegas pont az ilyen embereknek teremtetett.

Külső: Az édesanyám spanyol volt, ami többé-kevésbé rajtam is meglátszik. A bőröm igazi, dél-európai barnasága még úgy is felismerhető, hogy a nevadai sivatagban általában nem hóemberek mászkálnak. Mégsem sütik rám, hogy mexikói bevándorló lennék, mert az arcom néhány amerikai vonása kétségeket ébreszt a legelszántabb emigránsgyűlölőben is. A hajam hosszú, sötétbarna. Hasonló árnyalatú, mint az íriszeim, amik kaptak egy kis zöldes beütést, de színükkel a szemeimet hangsúlyozzák. Az ajkam telt, az orrom pisze. A fülemről sokáig azt hittem, hogy elálló, mert kisebb koromban rengeteget csúfoltak miatta, de ma már rájöttem, hogy igazából tök átlagos. Középmagas és karcsú vagyok, az arcom enyhén szeplős, ami a napsütésnek tudható be.

Előtörténet: Ha tudod, ki az a Hunter S. Thompson, akkor talán mindent elmondok a gyerekkoromról azzal, hogy apám az ő leghűségesebb követője volt. A különbség csupán annyi, hogy ő valami louisianai poros kisvárosban nőtt fel, aminek a nevére talán már ő sem emlékszik. Ugyan fogalma sem volt, mi ellen lázad, de a változás szele hirtelen őt is elérte, és ezért igazán nem vethetem meg, mert ezt a semmihez sem fogható, erős késztetést én is nagyon jól ismerem. Igaz, apa alaposan megkeverte Mr. Thompson önpusztító életének kártyáit, mielőtt lapot osztott volna magának. Így történhetett, hogy előbb a Dallas Morning News munkatársa lett, ami azzal járt, hogy megpróbálta halálra inni és drogozni magát, és csak utána próbált meg lepattanni New Yorkba. Ott találkozott egy bakancsos, kócos hippicsajjal, akivel hamarosan a Félelem és reszketés Las Vegasban legbrutálisabb jeleneteit élték át. A delírium közben valahogy arra jutottak, hogy Európában a helyük, és talán már meghaltak volna a túlhallucinált repülési félelemtől, ha a biztonsági őröknek nem tűnik fel, hogy két üvegesszemű ember popcornt próbál sütni a reptéri WC-ben. Apát bekaclizták, a csaj meglógott. Két hét múlva már Róma felé tartottak, ahol apa kisebb munkákat vállalt egy helyi, angol nyelvű lapnál, majd következett Amszterdam, Brüsszel és végül Madrid. Az itt töltött kilenc hónap eredménye volnék én. Soha nem ismertem meg az anyámat, de azt hiszem nem beszélhetett túl sokat angolul, ha képes volt megengedni apámnak, hogy maga után nevezzen el. Igen, ő idősebb Peyton Hall, aki talán nem fogta fel, hogy nem jó poén egy ellenkező nemű gyereknek a saját nevét adni. Anyám pár nap után eltűnt. Apám magamra akart hagyni, de végül valami csoda (vagy az égiek) besegítésével megtartott. Nem tudom, hogy éltem túl életem első 10 évét. Onnantól fogva, hogy megtanultam ugyanolyan megátalkodottan simlis lenni, mint a környezetem legtöbb tagja, egész könnyű volt. Mindenhol átutazóban voltunk. Megjártam Barcelonát, Londont, Franciaország összes gusztustalan kis lebuját és a New Yorktól Texasig terjedő körzetben szinte minden kisvárost. Volt, hogy apa bevett a trükkjeibe, amikor pénzt csaltunk ki az emberekből, amit aztán nyalókára és drogra költöttünk. Meg piára. Iskolába csak néha jártam, de mindig gyorsan megpattantunk és a zsaruk sosem kaptak el. Mindenféle autónk volt, tragacsok meg robogók amiknek a rendszámát a hatóságok éppen annyira nem tudták követni, mint apám álneveit. Engem sosem engedett inni vagy drogozni, ellenben mindenféle aprósággal lekenyerezett. Sivatagi hercegnőnek és amerikai álomnak nevezett. Ezek a megszólítások állandóan örömmel töltöttek el, pláne a hideg, arizonai éjszakákon amikor már kezdtem idősödni és feltűnt, hogy mások nem így élnek. 15 voltam, amikor az egészből elegem lett. Nevadába jöttünk. Először Reno lebujai voltak a törzshelyeink, de később, mint a patkányok, egyre feljebb kapaszkodtunk. Apám agya lassan kezdett egészen elborulni, és olyanokat dumált, hogy ő Jimi Hendrix reinkarnációja, meg hogy ő akar lenni a harmadik Holden Caulfield, aki kinyír valami hírességet. A másodiknak azt a fickót tartotta, aki lelőtte John Lennont. Már nem is emlékszem rá, innentől fogva hogyan alakultak a dolgok. Azt hittem, csak a helyek folyhatnak össze, mert ezt céltalan vándorlásunk során elég jól megtapasztaltam, de végül rájöttem, hogyha úgy adódik, az idő sokkal képlékenyebb dolog a térnél. 17 voltam, amikor apámban az a metamfetaminokkal megküldött izé, amit én már nem neveznék agynak, kiváltott egy gyilkosságot. Önkívületben lőtt le egy fickót, aki tanúvallomása szerint Alien gazdatest volt és meg akarta fertőzni. A valóságban csak a szerencsétlen alkalmazott volt, akit a motel vezetője azzal bízott meg, hogy nézzen rá a 17-es szoba lakójára, mert "az üvöltözések alapján megint egy heroinos köcsög az". Jeremy Cartert, valójában a férfi Peyton Hallt 2011. október 7-én hivatalosan is életfogytiglanra ítélték. A lányáról nem szereztek tudomást, mert ez a fickó, ahogy a Remény rabjaiban is mondják "nem is létezett, csak papíron". A lakásból nem kellett eltűnnöm, mert teljesen más néven volt bejelentve. Apám cuccait kidobáltam vagy elajándékoztam és alkalmi munkákat kezdtem vállalni. Las Vegasban eltűnni pofon egyszerű volt. A gondok akkor kezdődtek, amikor idegességemben vagy épp dühömben felrúgtam a kukát, a szemét koreai boltos üvegablakát bezúztam és gátlástalanul loptam cigit, ha épp nem voltam olyan ruhában és társaságban, hogy mindenki megkínáljon. A barátaim is hasonlóak voltak, mint én, ezerféle történettel, amik engem annyira nem is érdekeltek. Csak a kikapcsolást keresem. Nem hiszek a magántulajdonban, sem a közös jóban, de imádok mindent maximálisan kiélvezni. Semmi nem köt, még az a havi két alkalom sem, amikor meglátogatom apámat a börtönben. Hiszen mindez csak formaság.

Peyton Hall!
Hűha, nem szokványos történet egy egészen érdekes személyiségtől. Történeted tetszett, sőt érdekes is volt, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon, foglalj avit. Kislány vigyázz magadra, Vegas veszélyes lehet még számodra is.