Név: Lysithea Mayfair
Becenév: Lyssa (A többi az épp használatos nevétől függ)
Kor:  26
Születése hely, idő: 1986. 11. 12; Írország / Waterford
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: városlakó
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem:

A valódi jellemét senki nem ismeri. A viselkedése folyton változik, ahogy a külseje is. Bárki lehet, sosem tudni előre, éppen kit játszik. Nevet, mosolyog, csipkelődik, vagy gyilkolni tudna a puszta pillantásával is. Játékos, vagy komoly, türelmes és kedves, vagy éppen cinikus és gonosz, az álarcait látszólag ötletszerűen váltogatja, hogy ki mit várhat tőle, az attól függ, mit akar elérni, vagy milyen kedve van, ám minden alakítása elképesztően hiteles és valódi.
Lehet, hogy veled nevet, lehet, hogy rajtad. Gyűlöl, vagy rajong érted, máskor átnéz rajtad. Hozzád törleszkedik, ellök magától. Tűz és víz, ha azt hinnéd: kiismerted, könnyen érhet meglepetés.

Külső:

Nehéz olyat írni róla, ami az esetek többségében megállja a helyét, mert előszeretettel alakítja át jelentősen a külsejét akár napról-napra. Mikor éppen nem akar más lenni, mint önmaga és nem folyamodik semmilyen trükkhöz, praktikához, akkor átlagos magasságú, zöld szemű, vörös hajú, karcsú lány, lazán nőies, kényelmes ruhákban. A mosolya az egyetlen olyan jellegzetessége, amire ha nem figyel oda, lebuktathatja.
Ahogy jellemében, úgy a külsejében is igazi kaméleon. Ezerarcú átváltozóművész.
Lehet, hogy a kedves-bájos, kissé habókos, de jószívű szomszédlány, vagy ellenállhatatlanul ragyogó hozományvadász, olykor szürke kisegér a tömegben, észre sem veszed, ha keresed akkor sem, megint máskor latinos temperamentumú, tüzes bestia. Rúdtáncos, vagy ügyvéd, elvarázsolt festő, megátalkodott férfigyűlölő csúfság. Bármilyen szerepet eljátszik, ha kell öregít magán egy évtizedet, csúnyul, szépül ahogy a helyzet megkívánja, akár minden nap más bőrébe bújik.

Előtörténet:

A nevem folyton változik, ahogy a személyiségem, a célom és a múltam is. Ha kérdezel, válaszolok, és nincs okod, hogy kételkedj az őszinteségemben.
Ahány nevem, ahány arcom van, annyi történetem. Hogy értsd, megmutatom.
Rachelként szegény családból származom, engem és három testvéremet becsületes, dolgos szüleim nagy szeretetben neveltek, édesanyám minden este mesét olvasott nekem, apám minden délután elém sétált az óvodába, és végigjátszottuk, mókáztuk a hazautat.
Ha Samként mesélek, az általános iskola volt az első számú otthonom, alsósként sosem akartam hazamenni, mert a gazdag cégvezető apám ivott, és rendszeresen bántalmazta az akaratgyenge, ostoba anyámat, ha pedig otthon ért, engem is.
Felső tagozatban én, a szülők szeme fénye Isabelle züllöttem, lázadtam, rossz társaságba keveredtem, füveztem, csellengtem, el-eltünedeztem, rovott múltú sráccal jártam, buliból buliba szédelegtem, megvetettem a családomat, kiabáltam a szüleimmel, rendre akaratuk ellenére cselekedtem.
Mikor Lilienként jelenek meg, éltanuló voltam a gimnáziumban, a lehetőségek a lábam előtt hevertek, a világ rám várt, apám, a kötelességtudó rendőr halála szörnyen megrázott, sokáig se élni, se koncentrálni nem tudtam, még az érettségim is veszélybe került az idegösszeomlásom miatt.
Elisabethként anyátlan, maffiózó apuci egyetlen kincse vagyok, elkényeztett lány, aki mindig énekesnő akart lenni, és művészeti egyetemre járt. Az alvilág teljhatalmú urának gyermekeként mindent megkaptam, óvott-vigyázott minden bűnöző, semmiben nem szenvedtem hiányt.
Ha éppen Meredith vagyok, saját erőmből diplomáztam könnyűipari mérnök szakon, de stewardessként dolgozom, és szeretettel, lehetőségeimhez mérten támogatom a szerény körülmények között élő családomat, bár annyira talán nem is érdemlik meg.
Clara énem a város legfelkapottab night klubjának rgyik közkedvelt rúdtáncosa, könnyed, sokmindenre kapható, pajkos mosolyú, sokat ígérő szemvillanású bestia, akinek nincs családja, se kutyája, se macskája, csak egy volt vőlegénye, aki időnként fenyeget, zaklat.
Mindegyikük én vagyok, és valójában egyikük sem. Számtalan nevem, szerepem van még, és annyi nővel azonosulok még, amennyivel csak kell, hogy elérjem a célomat. Előbb-utóbb úgyis lehetek majd ismét csak önmagam, tengernyi név nélkül csupán Lyssa, a kérdés csupán annyi: képes leszek letenni az álarcokat, elbúcsúzni minden szerepemtől, és megtalálni a valódi, régi, igazi önmagamat, vagy már késő lesz?
Addigis higgy nekem, bármit mondok, mert ez az igazság... még ha nem is így történt.