Név: Sabrine Virgille Goldwin
Becenév: Sab
Kor: 19
Születése hely, idő: 1992-11-01 / Amerika - Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: művész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Az emberek elkényeztetettnek, arrogánsnak és szívtelennek tartanak. Csak az irigység beszél belőlük! Az egoizmusom az egeket verdesi, bár úgy gondolom, hogy van is miért.
Amit el akarok érni, azt általában midig sikerül, kerüljön bármibe! Határozott és domináns személyiség vagyok. A hozzám hasonló személyiségű lányokkal nem férek meg egy helyen. A véleményemet őszintén és nyíltan felvállalom, akár pozitív, akár negatív. Őszinte vagyok, és általában soha nem pedálozok más emberek bizalmáért. Ellenben fordítva...

Külső: Hajam színe igen csak irigylésre méltó. Nem sok embernek adatik meg a természetes vörös, mint hajszín, én mégis azon emberek közé tartozom, akik a kivételes esetekbe sorolhatóak. Hosszú, hullámos, olykor göndör fürtökben omlik rá vállamra. Szemeim igéző zöld színben tündökölnek, bőröm pedig akárcsak egy porcelánbabáé. Sima, hibátlan és fehér. Nagyon fehér... Öltözködésemről csak annyit, hogy mindig a legújabb divat szerint öltözködöm, mindenből csak a márkás jöhet szóba. Olcsó kínai vacak? Cöhh... ugyan már! Mit képzelnek rólam? Stílusban az elegánsat, nőieset részesítem előnyben. Más szóba se jöhet! Kiegészítőként mindig a legújabb ékszerem látható rajtam. Bizsu szemét soha!

Előtörténet: Vannak olyan nők, akik csak a pénzért mennek hozzá egy férfihoz. Nos, ez nálunk is pont így működött. Anya -megragadva az alkalmat, hogy annyi pénze van, mint amennyit még életében nem látott-, egy bizonyos idő után -miután megszülettem-, elkezdett úgy viselkedni, mint egy lázongó tinédzser. Többször fordult meg bárokban, elit helyeken, mint otthon a villában. Azt sem tartom kizártnak, hogy a tőle jóval fiatalabb pasik társaságát is kereste, annak ellenére, hogy férjes asszony. Ha fogalmazhatok így, anya nélkül nőttem fel. Eleinte különböző nevelők voltak azok, akik egyengettek utamon -akikkel apámnak mind viszonya volt, mily' meglepő, ugyebár?-, későbbre pedig, mikor már elég idős lettem hozzá, a villában dolgozó két házvezető is elég volt ahhoz, hogy a mindennapi házimunka mellett velem is foglalkozzanak egy kicsit. Azt hiszem, hogy nyugodtan, tisztán állíthatom, hogy az iskolában -elkényeztetettségem ellenére-, én voltam messze az egyik legjobb diák, intelligenciám pedig a sok elcsökevényesedett agyú gyerekkel szemben, magason ütötte az övékét. Az évek során tanultabbá és műveltebbé váltam, mint néhány felnőtt. (Ennek is volt köszönhető, hogy bekerültem az egyik művészeti egyetemre, ahol zenét tanulok). Nem mondhatnám, hogy apa sok időt ölt bele a nevelésembe, de arra mindig volt egy kis ideje, hogy az egyetlen kis hercegnőjét elvigye musical előadásokra, operába vagy híres színházi darabokra. Teljesen mindegy volt neki, hogy mikor hova akartam éppen menni, és hogy őt mennyire érdekelte az adott program. Az volt a fontos számára, hogy pénzt költhessen, és így megmutathassa az embereknek, hogy ki is ő valójában. Mindig is szeretett és szeret még most is a pénzével villogni. Minden évben legalább egyszer elvitt Disney landba, és hogy még inkább kielégítse az igényeimet, amikor látta, hogy érdeklődöm a lovak iránt, kézen fogott, beültetett fekete, golyóálló Hummer terepjárójába és egyenesen a legközelebbi lovardáig meg sem állt velem, ahol aztán kedvem szerint választhattam magamnak egy lovat. Egy díjnyertes kancára esett a választásom, ami minden pénzt megért, és aminek a megvételével tudtam, hogy elkezdhetem apám kizsákmányolását. Hát nem szép az élet?! Ahogy egyre idősödtem, egyre drágább és nagyobb követelményekkel álltam elő. Antik pianínó -amit csak évekkel a megvétele után kezdtem el használni egy magántanár segítségével, aki különórákat adott-, egy 2 hetes út Szicíliába, tizenhat évesen pedig már saját magamat furikáztam egy sárga, lenyitható tetejű Porsche sportkocsiban, amit mostanra már igen csak jó lenne lecserélni valami sokkal jobbra. Kezdem már unni a színét, egyébként is, a Porsche a gazdagok körében már lerágott csont. Na, majd talán a 20.-ra. Sőt, nem talán, biztos! Ismeri már apuci a módszereimet, és tisztában van annak következményeivel, hogy mit tehetek, ha nem kapom meg, amit akarok. Nem hiszem, hogy ebből a fényűzésből és pompából ki akarna kerülni a piszkos, leprás csőlakok körébe. Már pedig, ha anya "véééletlenül" megtudná, hogy ku*vázik, viszonya volt szinte az összes nevelőmmel, a bejárónőinkkel -az egyikkel titokban még most is-, ééés ezek mellé még szerencsejáték-függő is... hmm... apa, vigyázz, sok van már a rovásodon! Tudod, egy rossz lépés, szó vagy bármi, a besúgó rendszerem azonnal zöld lámpát kap és már megyek is, hogy kikotyogjak egy-két mocskos dolgot anyunak. Na, de hogy egy kicsit a fényűző élet sötétebb oldalát is bemutassam, meg kell, hogy említsem azt a napot, amikor az életünk egy 180 fokos fordulatot vett azzal, hogy apámra rálőttek egy kaszinóban. Életmentő műtéttel lehetett csak megmenteni. Anyámmal már-már azt hittük, hogy meghalt, és így ránk maradhat a vagyona, de... nos, azt kell, hogy mondjam, apám szívósabb, mint egy bika! Felépülése után -ami hónapokon keresztül is eltartott-, első dolga volt, hogy jó pénzért felfogadja a maffia egyik bérgyilkosát és elintéztesse a pasast, aki kis híján eltette láb alól. A veszély hamar elhárult, de apám nem kockáztatott még egyszer. Olyan eltökélt volt a személyi testőrök beszerzése során, hogy arra nem is gondolt, hogy az ő kicsi hercegnője képes lesz a mellé felfogadott testőrrel örökös hatalmi harcot vívni. Több, mint egy éve már annak, hogy Jason felel értem. Mindenhova velem kell jönnie, állandóan a nyakamba liheg, okoskodik, csipkelődik és megjegyzéseket tesz, akkor is, amikor nem kap szót. A világ legidegesítőbb és egyben leghelyesebb embere. Mit tudnék vajon kezdeni vele? Jason... Jason... vigyázz csak magadra, nehogy Miss. Goldwin meglepjen!