Név: Tyler Lorenzo Stone
Becenév: Maverick, Ace, Enzo
Kor: 26
Születése hely, idő: 1986-04- 16 / Olaszország - Róma
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Nem vagyok agresszív alkat, de szeretem ha békén hagynak és nem szólnak bele, hogy mit csinálok. Magamtól nem kötekedek, de ki lehet hozni a sodromból, ha valaki nem tudja hol a helye, vagy akár csak egy újjal is a húgomhoz ér. Igaz, hogy Megan is meg tudja védeni magát, de nekem mindig a húgi marad. Egyébként határozott, magabiztos fickó vagyok, aki szereti élvezni az életet, legyen ez egy hivatalos verseny, egy hosszú bulizással töltött éjszaka vagy valami egyéb őrültség.

Külső: Rövidre nyírt fekete haj, néhány napos borosta, latinos vonások, cinkosan csillogó tekintet. A versenyzés nem csak jó reflexeket, hanem legalább olyan jó fizikumot is kíván, így az erőnlétre nincs panasz. Általában egyszerű, kényelmes ruhákat hordok, farmert, pólót, néha inget ha épp olyanom van. Öltönyt csak akkor veszek, ha sehogy sem lehet elkerülni, ha meg lehet úszni egy farmer, ing, zakó hármassal, akkor tuti nem fogok öltönynadrágot venni.

Előtörténet: Olaszországban, Rómában születtem, első gyerekként. Olaszországban nem túl jellemző, hogy a család egyik tagja másik országból származzon, mi azonban ebben is különlegesen voltunk, apa az Egyedült Államokból költözött ide. Öt éves voltam, amikor megszületett Megan, a húgom, ezzel teljessé téve a családi légkört. Még iskolába jártam, amikor apa elvitt először gokartozni, amibe egy pillanat alatt beleszerettem. Amikor csak tudtam kimentem a pályára, sokszor kerültem emiatt összetűzésbe a szüleimmel is, mert ők jobban szerették volna, ha inkább a tanulmányaimmal foglalkozok. Végül hosszú vita után apa vitt el egy versenyre, amit megnyertem, majd néhány további következett. Az országos bajnokság utolsó, döntő futamán az egyik srác meglökte a kocsimat, amitől a gumifalnak sodródtam, lelassultam, ő pedig győzött. A bírók állítólag nem látták, de én tudtam, hogy meglökött. Dühöngtem, ezen múlt a karrierem. Tizenöt éves voltam, ha itt győzök a következő lépés egy magasabb, rendes formula kategória lett volna, talán egy napon a forma 1 vagy egy GT endurance verseny. Sokáig tartott, míg túltettem magam a vereségen, de végül visszaültem a gokart ülésébe és én is bejutottam a formula BMW sorozatba, pont akkor, amikor egyetemre kerültem. Járműmérnöknek tanultam és ez szárnyakat adott a tanulásnak. Minden sokkal jobban érdekelt, amikor autókról volt szó, még akkor is, ha közben rengeteg időt elvett a versenyzés.
Húsz éves voltam, amikor édesanyánkat elragadta a betegsége, az egész családot megviselve, de talán Megan bírta a legnehezebben. Emlékszek, hetekig alig lehetett hozzá szólni és még hónapokkal később is néha csak úgy feltört belőle a sírás. Apa, hogy segítsem nekünk feldolgozni a tragédiát úgy döntött jobban járunk, ha amerikában folytatjuk az életünket és Vegasba költözött velünk. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy egy húsz éves fiatalt mennyire nyűgöz le a vegasi pörgés és csillogás, még akkor is, ha egyébként egy talpraesett, magabiztos fickó. Apa fegyverkereskedést nyitott, ahol a legkülönbözőbb alakok fordultak meg, de általában nem tűntek veszélyesnek és mindig ellenőriztük az engedélyeiket. Ott ismertem meg James Rysent is, aki alig volt két évvel idősebb nálam és rendőrként dolgozott. Miközben én próbáltam folytatni a tanulmányaim és még azt is sikerült elintézni, hogy a Pirelli World Challenge-ben induló BMW csapat felvegyen tesztpilótának. Huszonegy évesen, ez maga volt az álom. Közben Megan lassan úgy tűnt hogy kezdi visszanyerni régi énjét, zongorázni járt, sportolt, apa pedig igyekezett mindent megadni neki. A bolt nem keresett olyan jól hogy luxusban éljünk, de hogy a húgomnak minél több jusson igyekeztem a saját lábamra állni. Az egyetem végére a megtakarított pénzemből tudtam venni egy saját autót, egy Lancert, amit hosszas munkával egy haverral kipofoztunk. Annyira jól sikerült, hogy meghívtak egy utcai versenyre, amire be is neveztem és jókora summát kaszáltam rögtön az első alkalommal. Az elsőt még néhány további követte, miközben a versenyzői pályafutásom is felfelé ívelt és lehetőséget kaptam a FIA GT bajnokságában szereplő BMS Scuderia Italia csapatban. Jól esett végre újra hazai, olasz csapatban versenyezni. Mivel a versenyzés jól ment vettem egy lakást a belváros egy felhőkarcolójának a tetején, valamint többször jókora összeggel segítettem apát vagy éppen Megannak vettem valami drágább ajándékot. Nem azért, mert a pénzemmel akartam megvenni a szeretetét, de egy ilyen szép lány mint ő nem járhat ócska cuccokban. Jól ment minden, amíg egy éjszakai versenyen le nem kapcsoltak minket. Csak a szerencsének köszönhetem, hogy aki elkapott nem volt más, mint James Rysen, egy rendőrségi Porsche volánja mögött. Ismert engem, adott egy esélyt. Ha rendőr leszek nem csuk le. Mivel a GT karrierem végét jelentette volna bármilyen priusz belementem, felcsaptam fakabátnak. Megvolt az előnye is, mindig tudtam merre járnak rendőrök, így soha többet nem buktunk le a versenyeinkkel, sőt néha rendes versenypályát is lehetett szerezni, ha bedobtam, hogy rendőrségi vezetési gyakorlat vagy hogy elvinném a srácokat, mert viszket a talpuk és nem tudom garantálni, hogy nem lesz esti verseny. Mivel féltek az ilyen versenyek alatt bekövetkező balesetektől általában megengedték, hogy inkább a pályán éljük ki magunkat. A rendőrök között egy elfogó sofőrje lettem, egy Corvette-et raktak alám, hogy szükség esetén gyorsan a helyszínre érhessek, vagy követhessen a menekülőket. Ilyen eset azonban kevés volt, általában a gazdag vagy befolyásos vádlottakat szállítgattam, mégiscsak jobban kijárt nekik egy 100.000 dolláros kocsi, mint valami lerobbant külvárosi tragacs. Ha meg esetleg ártatlanok lettek, akkor nem panaszkodhattak a bánásmódra. Sok ember furikáztam így, de aki legjobban megmaradt az emlékezetemben az egy fiatal nő, szinte még lány volt. Az apja cégétől lopott, a pletykák szerint azért, hogy a szerelmével leléphessen valahova külföldre, de a fene tudja mennyi volt ebből igaz. Én csak annyit láttam, hogy olyan ártatlannak tűnt, azt sem értette, hogy mi történik vele, teljesen össze volt zavarodva. De bűnös volt, rács mögé került, rám pedig kirótták, hogy szedjem ki belőle, hogy hova lett a pénz. Úgy gondolták itt az ideje, hogy valami komolyabb feladatot kapjak. Így lettem közönséges sofőrből igazi rendőr és ha sikerül a pénzt visszaszerezni egy tiszti rangot is kilátásba helyeztek. Sose akartam az lenni, de ha ez kell, hogy békén hagyjanak és ne szóljanak bele, akkor valamit majd kitalálok.

Tyler Lorenzo Stone!
Történeted érdekes volt, mivel semmi kivetnivalót nem találok benne, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit, innentől a játéktér csak rád vár.