Jellem: Bohókás vagyok, sokszor vidám, de ha bántanak, harapok. Persze nem szó szerint, de nem hagyom magam. Sokáig visszahúzódó voltam. Anyám a születésemkor halt meg, apám és a bátyám neveltek, de mióta Las Vegasba költöztünk, mintha már nem igazán érdekelné őket, hogy élek e vagy halok. Én meg találtam magamnak helyettük olyan társaságot, akiket nyilván nem díjaznának, de nem érdekel, mert ezekkel a srácokkal önmagam lehetek, felszabadult vagyok, megtanultam, hogy adhatom ki magamból mindazt a kuszaságot, ami belülről jellemez. Néha elég ehhez egy szál füves cigi, máskor egy ecset meg vászon, vagy épp egy gitár. Hmm... azt hiszem ennyi. Ha meg akarsz ismerni, megtalálsz valahol a parkban, vagy egy eldugott kávézóban, kocsmában...

Külső: Meséljek magamról? Amit én mondani tudok, nem biztos, hogy elég hitelesnek tűnik majd külső szemlélőként. Sokan furcsának tartanak, talán kicsit zakkantnak is, bár ez engem egy cseppet sem zavar. Szeretek kilógni a sorból, és az ég alapból olyan külsővel is álldott meg, hogy ezt segítse. Lángvörös hajammal, vékony, ámde magas alkatommal elég feltűnő jelenség vagyok, ahogy végig megyek az utcán. Színes ruhatáram pedig csak fokozza ezt. Sötét zöld, mandulavágású szemeimet sokszor dicsérik, de a bókok ritkán hatnak meg, sosem érdekeltek igazán a külsőségek, vagy az üres szavak.

Előtörténet: Nincs is annál izgalmasabb, amikor szárnyalni hagyhatod a fantáziádat, és néhány ecsetvonással vászonra festheted minden képtelen agyszüleményedet, ilyenformán megszabadulva tőlük. Igen, imádok festeni, mázolni, és talán mások szerint az alkotásaim csak kikszkrakszok, értelmetlen maszatolások, színek sokasága, számomra az az önkifejezés egyik formája. Igaz, nem sok embernek mutattam meg eddig a munkáimat. Helyette azonban naphosszat restaurálhatom másokét a közeli múzeumban, ahová az egyik tanárom juttatott be, és szerzett nekem állást. Ez azonban koránt sem olyan jó meló, messze nem olyan izgalmas, mintha csak magamnak festenék. De aránylag jól megfizetik, és egy főiskolás, ráadásul művészetis lány csak örüljön, ha bármilyen munkát kap manapság suli mellett, nem igaz? A pénzre pedig szükségem van, főleg mostanában, mert a kiadásaimat egyre kevésbé fedezik az apámtól kapott összegek. Nagyobb zsebpénzt pedig nem kérhetek, mert semmi kedvem belemenni, hogy mire költöm a pénzemet. Az csak az én dolgom, a magánéletem, és semmi köze hozzá. Nem akarom, hogy a volt barátnőimhez hasonlóan ő is kötekedni kezdjen velem, hogy milyen bandába keveredtem, hogy elpusztítom magam, meg hasonlók. Nagyon jó így, hogy ő elvan a saját dolgaival, a munkával, én meg élhetem a saját életemet.
Munka után magamra kapom a jackimet, fejembe nyomom a kalapomat, majd a múzeum hátsó kijáratán át egyenesen a parkba megyek. De nem teszek meg nagy utat, az első padnál már meg is állok, majd előveszek a zsebből egy előre csavart szál füvet, és rágyújtok. Elég pár slukk, és a bús gondolataimat, mintha kitörölnék a fejemből, egy bágyadt mosoly rajzolódik az arcomra. Egy slukk. Olyan, mintha léggömb nőne a tüdőmbe, ami kiszorít a mellkasomból minden nehézséget és gondot, és egyre könnyebb és könnyebb leszek. Még egy slukk. A bágyadt mosoly most már levakarhatatlanul oda ragad az arcomra, akkor sem tudnám letörölni, ha nagyon akarnám, és ez így van jól. Nem azt mondom, hogy végtelenül jó kedvem lett, egyszerűen csak könnyűnek érzem magam, a gondok elszálltak. Kit érdekel az unalmas meló? Kit érdekel az üresen tátongó házunk? Kit érdekel Thomas, a bátyám, aki arra se képes, hogy havonta egyszer-kétszer hazatolja a képét? Kit érdekel, hogy újabban mindenféle idióta látomásaim vannak, furcsa álmok? És még csak be se vagyok füvezve, teljesen józanon történnek ezek velem. Mintha tudat alatt nyomasztana valami.
Egy újabb slukk. A fejem kicsit nehezebbnek tűnik, hátra kell döntenem, de ez nem is baj, így legalább szemezhetek a felhőkkel, már amennyit látok belőlük a park fáinak lombkoronái között. De egyszer csak valaki belerondít ebbe a képbe. Egy fej, majd eltűnik a kezemből a cigim.
- Hééé - ülök fel rögtön, bár nem olyan gyorsan, mint szeretnék. Rá akarok ordítani a fazonra, hogy: "Hé, öreg, mit képzelsz? Kotródj innen, és szerezz magadnak saját spanglit!" De mire eljutnának a szavak az agyamtól a számig, már nincs is kedvem kiabálni, elszáll a hirtelen jött mérgem, csak lazán megvonom a vállam.
- Csak tessék, szolgáld ki magad! - amilyen szakadtnak néz ki az ürge, még meg is sajnálom. Lehet neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem.
- Nem a legjobb anyag, de a célnak megfelel. - A bágyadt mosoly már megint ott van az arcomon, és kicsit arrébb csusszanok a padon, hogy ne foglaljam be az egészet, és ha akar, le tudjon ülni.

Miss Szabadszellem!
A lázadás jó dolog! Amíg tudod hol rejlenek a határok. Munka és az élet mindig nehezen összeegyeztethető, de amíg helytállsz mindkét oldalon, úgy hiszed elrepülnek a gondok. Csak a kérdés.. jó neked, hogy egy helyben toporogsz? Vagy épp lépni kéne valamelyik irányba a teljes szabadság vagy a végső rabság felé? Örök kérdések, amelyek folyton meghatározzák az életet. Kívánom, hogy találd meg városunkban a leghelyesebb utat,.. vagy épp élvezd ki a helytelent!

Isten hozott közöttünk! Újdonsült jogkörömnél fogva kijelenthetem, hogy a történeted:





Foglald le az avidat és vesd bele magad a bűnös város forgatagába!