Mindennek rendben kell mennie! Szorongva vártam ezt a napot. Alig volt három napja, hogy megkaptam a hívást, a helyi olasz maffia új keletű, kihalásos alapon váltakozó vezérének látogatásáról, máris eljött a nap! Új ember! Még fiatal, alig 40 éves! És ő az én klubomat választotta, hogy kielégítse az ilyen-olyan igényeit! Tisztában voltam vele, hogy mekkora szó ez... A mi köreinkben egy új embert felhajtani nem kis munka, vér és veríték műve, sokszor pénz.. nem.. kevés pénz, hát még az, hogy megtartsuk az adott vendéget! A befolyásos emberek sok pénzt jelentenek, hát még a hírnév amit terjesztenek, amivel újabb vendégeket csalnak a körzetbe. Fontos volt a mai új ember! Mindennek rendben kell mennie! - tördeltem a kezem, ami amúgy.. nem volt szokásom, vagy úgy egyáltalán, hogy bármiért is ideges legyek, de ez a fickó.. ezen túl csak a rendőrfőkapitány volt nehezebb, vagy jobban kellő dió az üzletnek, mégis az olaszok.. nagy mértékben uralják a városi egyharmadot és a jó vendég-visszatérő vendég, maga után húzza a hozamot!

Már csak két óra volt.. Én a pultnál ültem.. kortyolgattam a kikért italomat.. és próbáltam meggyőzni mindenkit a környezetben, hogy minden a legnagyobb rendben, nincs miért izgulnia. Csak egyedül az én szívem ütlegelte egyre szaporodó ütemben a mellkasom. Rain? Rain jól tudta mi forog kockán, és ha az esetek többségében imádta is az orrom alá törni a borsot, most a lelkére kötöttem, ha a lányokkal bármi is hibádzni fog, én nyírom ki, nem várok a Friscó-i emberekre! Már csak egy óra.. néztem idegesen a karomon feszítő Breitling-ot, és elgondolkoztam rajta mikor is vettem.. Még kinn Salt Lake Cityben. Amikor Rain és én vagy három hónapra húztuk meg magunkat a balhé után egy kis hotelben, és az a büdös kis szuka csak megtalálta a módját, hogy lelépjen és a nyakunkra hozza a maffiás pajtásait egy időre. Akkor.. nem sokon múlott, hogy otthagyjuk a fogunkat! Akkor vettem ezt a kis.. emléket.. - mosolyodtam el a gondolatra, és örültem, hogy néhány.. legalább röpke percig sikerült elterelnie a figyelmemet a közelgő percekről.
De azután.. az idő telt.. a whisky hatott.. - folyton megnyugtatta a fejemet - én meg már képes voltam elhitetni magammal, hogy semmi baj nem lesz.. ezért ahogy hallottam a kocsit, és nyílt az ajtó a háttérben, már képes voltam egy hidegfejű üzletember képével fogadni az újdonsült vendéget.
A zene szólt.. persze soha nem üvöltött a VIP részleg közelében, de azért rendesen áthallatszott a tér elválasztását szolgáló vékony falon. Mégis alkalom jutott a beszédre..

- Üdvözlöm szerény klubomban.. Lazzaro Moretti! - biccentettem gyengén, csak ahogy a tisztesség megkívánta a mi köreinkben, és a két torony méretű német közrefogta vörös, ízlésesen elrendezett vastag függöny félrehajtására intettem - Fáradjon be a személyre szabott termeinkbe és rendelkezzék bármivel amit csak szeme-szája megkíván! - viselkedtem továbbra is udvariasan, nem zavart meg a fickó mogorva, lenéző tekintete, biztos voltam benne, hogy a lányaink kezelésbe vétele után, már nyoma sem lesz az arcán az efféle redőknek. Viszont ekkor vettem csak észre.. a szemem sarkából az őt követő karcsú szőkeséget, és furcsa-nem furcsa, a dolog szépsége, hogy ha valakinek elég pénze volt, ide bármikor-bárkit bevihetett. Volt aki szerette magával hozni a nejét.. egy számára valamiért megkapó szépséget, vagy akár egy szimpla ölebet is, errefelé a határok igen rugalmasan szabottak. A lényeg az élvezet..! Na meg hogy minél több pénzt hagyjon itt az illető legközelebb. Hogy kurválkodás?? Igen, egyesek azt mondják az egészre. Én inkább azt mondom: remek üzlet! Mutasson valaki még egy embert aki rendelkezik néhány titkos videófelvétellel arról, ahogy a rendőrfőnök csupasz seggét négykézlábon állva egy lóostorral verik véresre. Kinek mihez van gusztusa, vagy kedve! De a lényeg a lényeg.. hogy itt minden a négy fal között reked. Hisz pont ez az, amiért fizetnek!

A fickó egy morranásnyit se szólt, csak a két szeme megcélozta a hátsó helységet, és elindulva villant csak a szemembe a mögötte haladó szőkeség képe. Nem mondom, hogy nem gyökerezett a földbe a lábam! A kép ami fogadott csak egy dolog.. de hogy KI.. volt azon a képen! És a múlt, hirtelen arcomba csapó árnyéka, egy pillanat alatt rángatta elő az emlékeimet és mintha csak tegnap lett volna, jelent meg előttem.

- Clementine?? - fagytam még mindig oda a bársonyszőnyegre, és igen, eszembe jutott a dolog, hogy a fickó előtt nem kéne a lánnyal kekeckednem, de mégis... a régmúlt emléke hirtelen elővigyázatlanná tett. Nagy.. hiba! Hatalmas! És lehet hogy pont ezzel az apró lépéssel, most és itt, mindent elveszíthetek!

Naomi?- hangzott vissza újra és újra a fejemben, de mozdulni még mindig képtelen voltam. A meglepettség ereje! Persze az isten verje meg, de mennyit tanultam, hogy akármi is van, ne blokkoljak le, ebben a világban ez nem melléfogás hanem már vétek! Egy pillanat alatt kinyírnak vagy alád tesznek, elég ha csak egy percig nem figyelsz! Mégsem bírtam megmukkanni. Egészen egy darabig, míg a fickó torokköszörülését nem hallottam a közegben, és ekkor húztam csak észre magam. Feszes tartás... műűűvigyoooor! - szedtem össze magam, hogy egy szemvillanás alatt bocsánatot kérjek.

- Értem. Elnézést kisasszony, összetévesztettem valakivel. - biccentettem meg kedvesen, de nagyon is tisztában voltam vele; Egy: Nem vagyok hülye. Sőt, még csak alzheimeres se, Clementine... - kellett nyelnem, ezért most nem hívtam elő a részleteket. De kettő, emellett üzletember is, akinek most AZ.. a dolga, hogy ennek a hájfejnek a kedvére tegyen, bűűűbájos mosoly, vendégszeretet, éljenek az olaszok! Viva Italia!!!

- Khm.. És akkor legyen kedves megosztani Moretti úrral, hogy a vörös függönyön belül bármi az övé lehet, amit csak szeme-szája megkíván. - dörzsöltem össze csak enyhe tudálékossággal a kezeimet, de az a szokásos magabiztos elszántság, most én is éreztem, hogy hiányzott. Nem tudom akarom e tudni. Biztos, hogy akarom? És ő? Mit akarhat ő!? Hisz több, mint nyolc év telt el.. Nyolc tetves év, akkor minden más volt, én szerettem, és ő is szeretett, de azóta.. azóta annyi minden megváltozott. - győzködtem magam fejben, ahogy azzal is, hogy ideje lenne észre térnem, és lazítani a tartásomon. Vendéglátó vagyok.. vendégszerető.. szolgálatkész.. na igen, mindez úgy együtt, amit el kellett hitetnem. Kérdés, hogy most mennyire sikerülhet.

- Értem. - biccentettem viszont ismét, ahogy úgy tűnt neki ez jobban megy, aaa.. színlelés, és én is erőt vettem magamon. Oké, most bemegy, de egyszer ki kell jönnie! És akkor... és akkor.. Akkor se érinthetem meg, vagy válthatok szót vele, talán akkor is csak kiriszál, úgy ahogy most is megtette, és csukódva az ajtó a hátuk mögött, eltűnik a semmibe. Talán meg se történt.. Igen, talán így lenne a legjobb.. Talán...

- Kisasszony, kérem legyen kedves megmondani Mr. Morettinek, hogy az itt jelenlévő hölgyek.. - intettem az éppen kilépkedő 3 szőkeség felé - mit tesznek a kapcsolatok - a rendelkezésére állnak, és elkísérik bárhova.. ahova az úr.. és egyben Ön.. - fordultam vissza a szemeibe - parancsolja. - vettem végre levegőt is, hogy a következő jelenetre egy szuszra feleljek. Vajon az olasz eltűnik a függönyök mögött.. vagy felhúzza az orrát, nem tetszik neki a terep, és lelép én meg oltári nagyot bukok és veszítek(?). Rázós helyzet! És még Clementine is.. - pillantott csak egy szemvillanásnyit felé a szemem, de aztán visszatértem az olasz arckifejezésére. Az az ami most eldönt mindent.

- Igen.. véletlen.. - préseltem a fogaim között, a szemeimet egy pillanatra sem mozdítva a szemeiből, de aztán az olasz szúrós tekintetét is magamon éreztem, ami eszembe juttatta, hogy ki is vagyok és mi most a feladatom. Hogy egy szarházi digónak a kedvére tegyek!
Elő is adom a szokásos szövegemet, a torkomban mégis valamiféle gombócot érzek. Annyi mindent kérdeznék! Hogy hol volt.. mi van vele.. Mi történt és hogy hogy került ide!? A legfontosabb mégis, hogy él! És ahogy elnézem.. nem is akárhogyan. - vonul rajta végig ellenőrizetlenül a szemem, de mielőtt az olasz gyanút fogna, egy pillanat alatt elemelem.

Mintegy varázsszóra érkeznek meg a függöny mögül a lányok, szőkék, mind a hárman, ahogy azt előre leellenőriztem, és visszafogott lélegzettel figyelem, az olasz mennyire elégedett. Azt mondják szarrágó egy fajta! Bármibe beleköthet, ő mégis Clementine derekát kapja el, és ahogy a nyakába suttog, nyelnem kell.
Nee már Vincent mi a jó élet az amit művelsz!? - beszélem be magamnak az egészet, és jogos.. rég volt, talán igaz se, azóta hosszú évek teltek el, mégis elém idézte a képeket, ahogy megjelent ott előttem.. a bárban.. gyönyörű volt és csodálatos, én meg elé vetődtem, egyenesen az asztalra fel és kis híján azt a vele szemben ülő tagot is kiütöttem. Réégi szép emlékek! - mosolyodtam is el talán az orrom alatt, de amikor a jelenbe visszatértem, ugyanaz a szépség, de már más viseli az oldalán az aranyat!

- Khm.. - muszáj volt megköszörülni a torkomat, de csak mert kellett, aztán igyekeztem felvenni a korábban is jól bevált, és amúgy szokásos műmosolyomat. Addig élt... Amíg Clementine eltűnt a hájfejjel a függöny mögött, én meg tudtam és éreztem, hogy most amire a legnagyobb szükségem van, az egy k*rrrrvanagy üveg... whisky!

Amúgy nem iszom.. Eleget. Mégis ha folytak az üzleti ügyek, nem pazaroltam ivászatokra a véremet, a MI.. világunkban jobb ha az ember észnél van, ha nem felejt, és főként felkészült mindenre! Kivéve erre..

Nem tudom, hogy ahogy a pultnál ülve bámultam a tükörképemet, miért pont a régmúlt emlékei köszöntek vissza a fejemben. A rablások.. de főként ami utána következett! Amikor Clementinnel egymásnak estünk egy-egy pénzkupac felett.. Amikor sétáltunk kinn az elhagyott kis tó partján, a madarak énekeltek, azelőtt soha nem tudtam élvezni az efféle helyzeteket, de vele.. vele minden más volt. Én is más voltam. Más ember. Emlékszem még a tervekre. Nagy ház.. Honolulu vagy valami egyéb felkapott helyen.. pálmafák.. medence.. kinn a tengerszélen, és nyugalom. Végtelen nyugalom, pezsgőt és koktélokat szürcsölgetve... nincs bujkálás, semmi se... Ő csak néha ránéz a már nagyokat kaszáló divatcégére.. és én.. Én meg kinn feszítek a hullámokon. Szép álom... De mindez csak álom maradt. Régen sokat gondoltam arra a napra. Hogy mit rontottam el. Hogy hol hibáztam. Mikor nem vettem észre, hogy Paul nemcsak hogy nem megbízható, de egy zöldfülű gyerek! Addig még soha nem hibáztam. Azelőtt.. Egész életemben. Akkor volt az egyetlen, és az az egy életre megtanított mindenre! - sóhajtottam fel, mélyen szürcsölve meg a whiskymet és nem engedtem, hogy arra gondoljak, ugyan mi is folyik ott most benn. Ami volt.. elmúlt. Régen. Most más van. Íme Vincent, alkalmazkodj! Fogadd el, az új helyzetet!

Aztán.. aztán újabb néma percek és elüldözött gondolatok után - a másnapi italrendelések- bevágódik mellém egy árnyék. Már épp jelezni akartam, hogy ugyan vegyen már vissza ha nem tűnne fel, a Főnök ül itt mellette, amikor irányba fordulva valahol belém fagyott a szó! Félúton.. Vagy annál sokkal lejjebb.

- I-gazá-ból.. - töröm valahogy véletlenszerűen a szavakat.. - hogy is volt az az első meglepettség?? - de aztán rendre utasítom a fejemet.

- Azt hittem benn maradsz és kiszolgálod az olasz seggfejet.. - fordulok vissza a pult felé és kortyolok bele újra a whiskymbe. Hogy nem volt jogos? Rohadtul nem! És az is igaz, hogy évek teltek el, de úgy néz ki mégsem tudok uralkodni a féltékeny véremen!

Zavartan húzódott össze a két szemem, de még mindig nem engedtem a szemben feszítő tükörképet. Azzal a különbséggel, hogy már nem magamat, hanem őt néztem. Hogy mi van? - lassultak be a gondolataim a kijelentésre, de ő, mintha mi se történt volna folytatta tovább. Na, gondoltam én, hogy csak innen fúj a szél, hogy mellé beszéljen! Ekkor fordítottam csak ténylegesen felé a fejem.

- Bocs Szívi, remekül megvoltam nélküled... - préseltem ki a szavakat a fogaim között teljes, élethű átéléssel, de én jól tudtam mekkorát is hazudok. Éééévekig(!).. nem voltam úgy nővel, hogy bármit is jelentsen és eltartott egy ideig, amíg a hiánya már nem égetett. De hülye leszek ezt majd bevallani neki, nem vagyok már az a puhány.. érte lihegő seggfej a közelében, azóta minden megváltozott. Én is megváltoztam... És ahogy elnézem.. ő is. - futott rajta végig mégis, hiába nem akartam, ellenőrizetlenül a szemem. Az a tökéletes boka.. mindig is az volt a gyengém, de így.. ilyen gyönyörűségbe bújtatva, még kívánatosabbá tette az egész összképet.
A következő szavaira találtam vissza megint a szemeibe. Csak beszélt. Egyfolytában. Ugyanolyan mint régen, mégsem hagytam eluralkodni a kiütközni kívánó mosolyomat. Csak hallgattam és néztem.
Egyetlen biccentés a pultos kölyöknek és már gurult is fel a pultra egy üres pohár az orra előtt, én meg minden további szó nélkül emelve meg az üvegemet, jóóó félig töltöttem.

- Egészségedre! - szóltam oda fojtott hangon, de minden érzelemtől mentesen, vagy legalábbis igyekeztem eltakarni a lényeget, mindazt a kavalkádot ami most lejátszódott a fejemben. Hogy mit akarok? Hm. Na igen, ezek érdekes kérdések. Mindenesetre semmiképpen sem akartam, hogy nyíltan, itt mindenki előtt bárki is bármit megsejthessen.

- Menjünk az irodámba! - szólítottam fel már az üveg nyakát is elengedve és még meg sem vártam a válaszát, már szedelőzködtem, hogy ha rábólint, az irányba menjek.