do you know who i am? Vendég
|  Tárgy: Ville Deadman Wallow  21.04.13 16:13 | |
| 
Becenév: Ville; Deadman
Kor: 38
Születése hely, idő: 22-február- 1976 / USA - Boston
Tartózkodási hely: Vegas
Csoport: művész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: A "Slaves of Hell" nevű híres rockbanda frontembere. Nem az a típus aki ne tudna különbséget tenni az általános jó és rossz között, hanem az, akit egyszerűen ez nem érdekel. Nincs benne kedvesség.. élvezet.. düh, mosoly vagy harag. Egyszerűen tompa. Minden mindegy. Kiégett... És nem tudni lesz e még belőle ember valaha...
Külső: "Szolgálatban" tipikus goth kinézet, idomuló sötét ruházat, bakancs, afféle elhagyott rockker, sokszor extravagáns külső, néha a marketing megdobásaként testfestett fellépések. Egyébként félhosszú csimbókos haj, üveges, tompa szemek. Rezzenéstelen arcizmok, lassú reakciók, nemtörődöm, kiszámíthatatlan cselekedetek. Tetoválások...
Előtörténet:
Magasan szállt a cigaretta füstje számtalan görbülő formát írva le az orrom előtt. Szerettem a csendet. Azt hiszem szerettem. Magam körül.. Mindenfele. Furcsán kavarogtak a gomolygó füstszörnyek, egymást befalva mélyen, megrágva... kiköpve, még talán el is játszadozva keményen, egymás torkát harapva véresre…
- Ville, te mi faszt csinálsz még ott kinn? – hallottam aztán azt a hangot ami folyton megzavarta a képzeteket – A többiek már csak rád várnak! A kurva életbe Ville, fél perced van hogy talpra kecmeregj és kihúzz a bandához, felvedd a vigyorgó pofát és írd szorgalmasan a tinilányok porhanyós seggére a neved, különben megnézheted hogy alakul a következő turné! – hallottam a vicsorgó fogakat de egy percig sem hatott meg. Egy szót se szóltam. Csak fellöktem a seggemet, a cigarettát lassan sodortam el a terasz egyik gazának koromfekete földjében és felkopogva a szöges bakancs léptei a terasz vizes kövén belépkedtem a szobába.
Az orra előtt álltam meg. Sokszor képzeltem már el… kifeszítve!? Még talán azt is. Ahogy a két karja és lábai egyetlen lánccal négyfelé feszítve csüggedten lógó farokkal üvölt a sötétben, és...
Nem igényeltem a könyörgéseket. Úgy egyáltalán, semmit nem igényeltem. Szartam bele az egészbe. Már nagyon régóta. Hogy meg kellett tennem!? Igen, meg kellett. Kimenni a sok kis csitri visítozó tömegébe, hogy nedvesek legyenek azok a bugyik. Mert ebben van a pénz. Kurvára nem érdekelt. De a többieket igen. A sok szarházit igen. Menedzserek… Annak nevezték magukat és a kezükben tartottak mindent. Mikor menj hugyozni, mikor vakard meg a tökeidet hogy a kislányok beinduljanak tőle, és mikor vágj jópofát az egészhez, amikor a legszívesebben lehúznád a klotyón az egész életed. Egy darabig jó volt. Fények.. csillogás.. miden nap más spiné liheg az ágyban alattad.. aztán a váltás minden óra, fehér por.. imába foglalják a neved.. egy ISTEN VAGY! De aztán az egész elveszett… Nem tudom mikor váltotta fel a fényűzést a homály. De hogy őszinte legyek nem is érdekel. Egy zombi lettem. Egy marionett. Felelős vagyok a többiekért, és ők még mindig dicsőséggel zengik a nevemet. Felelős vagyok értük… Nélkülem semmik lennének… A Zsindelyesnél már ott a gyerek… hagyta hogy az a ribanc az ujja köré csavarja, de nem hibáztattam érte. Ahogy a többieket sem. Vespa... Greg... Élni akarnak. Ők akarják maguknak ezt a faszszopó életet, én, nem. Én semmit nem akarok. Élni nem akarok. De meghalni sem. Létezni.. lélegezni.. ez mind kurvára mindegy. Egy semmi vagy. Egy senki. Egy kibaszott lábtörlő akit ide-oda rángatnak a pénzemberek. Egy megcsinált Isten! Akinek lába elé borulnak az aljas, csúszómásszó férgek, és pöccre nyílnak a lábak, nem is kell még csak megmozdulnod sem érte. Erről álmodik mindenki. Hogy hatalmas legyen. Egyedül én vagyok az egyetlen aki nem tud felébredni ebből a kibaszott rémálomból...
- Na véégre már hogy összeszedted magad! – hallottam a hangját ahogy még mindig a csupaszon vinnyogó pofáját látom a szemeimben. – Húzzunk bele! – érzem a kezét a hátamon, megcsapkod, de nem vagyunk haverok. Sosem voltunk. Mégis elindulok. Egyetlen szót se szólva nyílik az ajtó, ott várnak a többiek, és én beállok a sorba mint valami rohadt kiscserkész, hogy felvezessem a sereget az üvöltő rajongók kereszttüzében.
Nem mondom hogy gyűlöltem volna ezt a munkát. De azt se mondom hogy szerettem. Benyeltem ezt az életet. Minden egyes reggel.. amikor felkeltem, tudtam hogy semmi nem változik. Minden egyes nap, ugyanolyan lesz. És egyszerűen nem érdekelt. Csak tettem amit elvártak tőlem, bólogattam ha jó kutyaként követeltek, és felpattantam a színpadra ha azt kellett. Még a gitár egykor mámorító hangja se tudott már belém verni életet. Üres lettem. Belül. És bármikor kifordítható… Egy jelenség… egy Isten(!).. egy ember… egy roncs… és aminek a világ nem lát körülöttem. Egy időzített bomba előszele… |
|
do you know who i am?  Admin
| | Tárgy: Re: Ville Deadman Wallow 02.06.13 23:20 | |
| Ville Deadman Wallow! Nagyon hatásos voltál, esküszöm ha kicsivel hosszabb lenne történeted és tovább kellett volna olvasnom biztosan rám is átragadt volna ez a nem törődöm hozzáállásod. Alig várom már, hogy robbanj! Minden megfelelt az elvárásoknak, ezért; Elfogadva!Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Ville innentől kezdve azt csinálsz amit akarsz!  |
|
Kezdőlap 
