Név: Victoria Thomson
Becenév: Vick, Vicky
Kor: 37
Születése hely, idő: 1976-március- nap / USA- Atlanta
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Orvos
Anyagi háttér: Felsőosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Őszíntén szólva néha nehéz kiismernem saját magamat. De azért megpróbálom összefoglalni, hogy én milyennek gondolom magamat. Szeretek beszélni. Nagyon is, kivéve ha rossz kedvem van. Aki barátságos velem, azzal én is az vagyok, de utálom ha valaki érdekből akar barátkozni, beszélgetni. A titkokat nem adom tovább senkinek, ebből a szempontból megbízható vagyok. Régen forrófejű voltam, de ez mára már megváltozott, megtanultam türelmes lenni, főleg azért mert ez a szakmámban szinte alapkövetelmény. Ennek tudható be az is, hogy udvariasnak, kedvesnek tartanak. Persze ez csak az egyik oldalam. Ha nem vagyok a toppon, vagy szemétkedni akarok akkor mindenkivel bunkó leszek, akár barát, akár nem. A hűség...az nem az én pályám, és a romantikázás sem. Mármint az ilyen hatalmas virág csokroktól, és szerelmes versektől kiráz a hideg. Brr. Egy kicsit naív vagyok, és ezen nem tudok változtatni. Az embereket hamar közel engedem magamhoz, talán ez a baj. A férfiakról is ejtsünk pár szót. Szeretek néha-néha játszani velük egy picit. Ha már szerelmes nem tudok lenni, attól még lehet pár kellemes órám, nem?
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még. Van humorom, természetesen, mellettem nem igazán lehet unatkozni. Nagyjából ennyi. Ez vagyok én.

Külső: Nem vagyok valami magas. 163 centi az nem igazán sok. Szóval..talán még kicsi is vagyok a koromhoz képest. Szerencsére más úgymond hibám nincsen. Az alakommal tökéletesen meg vagyok elégedve, az arcom szép, a melleim pont jók, az ajkaim teltek és nincs túl hosszú lábam. A hajam kicsit bonyolultabb, mert van amikor a szőke tincseimet átfestem vörösre, de ez mostanában elég ritkán történik meg. Az eredeti hajszínem ugye akkor a szőke, a szemeim pedig zöldek. Az öltözködésem általában kimerült egy szép polóban, és egy farmerban. Hiába van rá pénzem, nekem elég ez a sok hétköznapi ruha. Nincsenek tetkóim, utálom őket. Csak elrondítják az ember kinézetét. Imádom a magassarkú cipőket, és kellenek is, hogy ne nézzek ki annyira alacsonynak. Mivel kardiológus vagyok, a kórházban adott a ruházat, nem lehet rajta változtatni.

Előtörténet: - Kezdhetjük, Vick? - Ashlyn kérdésére csak egy bólintással feleltem, de közben még mindig azon gondolkodtam, hogy ez az egész jó ötlet-e. Már több éve ismerem, szívesen segítek neki ha kell, de ez most más. Az életemről részletesen nem igazán szoktam mesélni. De Ő most kivétel.
Láttam ahogy izgatottan előszedi a laptopját, és leül velem szembe az asztalhoz.
- Ugye nem baj, ha hosszú leszek? - Mosolyogva tettem fel a kérdést miközben a lábaimat felhúztam magam mellé, hogy a sztorizgatás kényelmes legyen.
- Dehogy baj. A tanárom örülni fog neki, ha nem fél oldalas interjúval állítok be hozzá holnap. Na de most hadd kérdezzek én. Nekem kellenek a jó jegyek. -
Vettem egy mély levegőt, és beletúrtam a hajamba. Hol is kezdjem? Gondolom az elejénél, de inkább megvárom amíg elmondja, hogy mi konkrétat akar tudni.
- Itt az első rész. Mesélj a kezdetekről. Család, gyerekkor és ilyesmik. -
Azt mondtam volna az előbb, hogy ez hosszú lesz? Akkor helyesbítek: Itt fogunk ülni egész nap.
- Nos, minden Atlantában kezdődött, 76-ban. Amikor megszülettem apám nem volt ott, hiszen dolgozott akkor. Éppen műtött valakit, és az k*rvára fontosabb volt nálam. Anya ezért berágott rá, de nem sokkal később már szent volt a béke. Mindketten boldogok voltak, örültek az érkezésemnek. A ház amiben éltünk..huhh..párszor eltévedtem benne, és ugye nem azért, mert elfelejtették befizetni a villanyszámlát. Tele voltunk pénzzel, pedig anya elvesztette az állását, és a pszichológusokért akkoriban nem igazán kapkodtak. Imádtam Atlantát. Arról álmodoztam, hogy ott akarok majd élni örökkön-örökké. Jó nagy hülye voltam. Valamiért csak addig szeretett a drága apuci, amíg el nem kezdtem nőni, és hoztam magammal a nagyobb problémákat, mint például a hiszti, cuccok szét pakolása és stb. stb. Ő ez ellen a munkájába menekült, alig láttuk itthon. Ennek az volt a hátránya, hogy anyám teljesen kikészült. Néha már ő is azt kívánhatta, hogy bárcsak meg se születtem volna. Végülis nem én kértem meg rá őket, hogy hozzanak össze egy gyereket, nem? Na de visszatérve az eseményekhez..Valahogy még is sikerült kibírniuk ezt a pár évet, aztán elkezdődött az iskola. Nem jártam magánsuliba, meg ilyen hülyeségekbe. Hiába voltunk gazdagok, ők azt akarták, hogy normális életem legyen, szerezzek barátokat. Nemtudom, hogy hogyan szereztek diplomát, de ez teljesen logikátlan döntés volt. Olyan suliban, ahova normális pénztárcájú szülők teszik be a kölkeiket, szerintük engem befogadnak? Idióták. Volt olyan aki utált, de a barátaim száma sokkal több volt mint azoké, akik nem szerettek. Meg itt még gyerekekről beszélünk, nem tinédzserekről. Ilyenkor a barátok jönnek-mennek. Mondjuk ez később sem igazán változott meg..khm. -
Ash olyan gyorsan pötyögött a laptopon, hogy mire befejeztem már ő is készen lett. Felkeltem, behoztam egy doboz narancslevet, és letettem az asztalra.
- Szuper. Eddig tök jó. A következő résznél azt írta a tanár, hogy csak a lényeget írjam le. De azért mondd el részletesen, majd kihagyom a nem fontos részleteket. Oké? -
Ittam vagy két pohárral a narancsléből és megnéztem gyorsan a mobilomat.
- Jó, jó csak mondd már! Nemsokára indulnom kell a reptérre, késni meg nem igazán akarok. -
Nem is értem, hogy ezt miért most kellett neki említenie nekem. Tudta, hogy ma indulok. Áhh. Bonyolult egy lány.
- Okés. Akkor most arról regélj, hogy milyen volt a gimnázium, mikor kezdtél el az orvosi pályán gondolkodni, és, hogy a szüleid mit szóltak ehhez. -
Le fogom késni a gépet. Ez száz százalék.
- A gimi kezdetekor anya és apa is rágta a fülemet, hogy döntsem el mi szeretnék lenni. Engem nagyon érdekelt a biológia, kémia, plusz apám sebész volt, szóval az orvos tudományok felé húzott a szívem. Na igen. A szívem. Apám révén sokat jártam a kórházban, több orvossal beszélgettem, volt közöttük mindenféle. De mint minden gimnazista lányt, engem sem a jövő érdekelt, hanem a pasik meg a bulik. Lehet, hogy jó, tökéletes gyereket akartak a szüleim, de én nem úgy képzeltem el az életemet, hogy kimaradok minden jóból és hozzámegyek a diploma után az első okos faszihoz. Ez csak az ő álmuk volt, nem az enyém. A gimnáziumban nem is úgy tartottak számon mint a stréber, csöndes, gazdag szüzecskét. A-a. A jegyeimmel nem volt semmi baj, ez igaz, de a magatartásom..na az kiakasztotta a tanáraimat. Sokszor keveredtem verekedésbe, pláne akkor amikor valaki felbosszantott. Innentől kezdve nem történt velem semmi érdekes. Nem térek ki a pasi ügyeimre, a lényeg annyi, hogy a gimit sikeresen befejeztem, aztán leléptem a szép nagy házunkból, a pénzemből meg egyik barátnőméből együtt elköltöztünk Miamiba, hogy kezdjünk valamit magunkkal.-
Kezdem úgy érezni, hogy át kéne gondolnom mit is mondok neki. Oké, nem mindent fog leírni de..az egyetem az kicsit keményebb téma nekem. Pláne az ami utána jön. Ez nem is interjú lesz egy dokival, hanem egy vígjáték-dráma film forgatókönyve.
- Itt az utolsó. Egyetem és az azutáni hónapok, évek. -
És elérkeztünk arra a pontra, amikor az lenne a legjobb ha felállnék, kidobnám Asht a házból és húznék a reptérre. Csak nem lehet mindig menekülni. Itt fogok maradni, és elmondok neki mindent. Talán még olyan dolgokat is, amiket eddig nem is tudott, pedig már három éve ismer engem.
- Azoknak a napoknak vége lett, amikor kicsi lányként az volt az álmom, hogy ott éljek ahol születtem, mint egy tündér mesében. Tracy, akivel elmentem Miamiba, őt nem régóta ismertem. Csak egy éve a gimiből. Itt követtem el az első hibát. Várnom kellett volna, míg igazán megismerem, és nem összeköltözni vele már rögtön. Egy kis házat vettünk, hiszen annyi pénzünk azért nem volt, hogy palotát vásároljunk. Ő azért akart ide jönni, hogy bulizzon, velem ellentétben aki az egyetemre koncentrált. Már nem az voltam aki a gimiben. Úgy gondoltam, hogy bulizni lehet a diploma után is, hiszen nem áll meg az élet az egyetem végeztével. Engem felvettek az orvosira, konkrétan tudtam, hogy mi akarok lenni. Kardiológus. Ez állt hozzám a legközelebb, hiszen nem kellett emberi agyakat boncolnom, de nem is annyi volt a dolgom, hogy a sz*ros öreg bácsik pelenkáját cserélgessem. Ez olyan úgymond...arany középút. Sajna Tracy hiába játszotta a nagy okost, az egyetemen már nem tudta hozni azt a színvonalat mint annó a gimiben. Sőt, otthon sem segített semmit. Én vásároltam, minden az én pénzemből ment. Anyámék haragudtak, hogy leléptem, szóval nem is támogattak tovább anyagilag. Ezt én pont letojtam. Ha emiatt megsértődnek akkor az az ő bajuk. Tracyt pár hónap után kivágtam a házból, amit azzal bosszult meg, hogy hülyeségeket terjesztett rólam. Volt ott minden. Ilyenek mondott, hogy terhes vagyok, aztán már azt, hogy rákos, végül már maga is belezavarodott, hogy mit hazudik éppen. Nem csak a házamból kellett távoznia, hanem az egyetemről is. Jobb is, hogy lelépett, még mielőtt valaki alaposan szétverte volna a szép kis arcát. Ő rajta kívül azért..nem voltam egyedül. Pár fiú, lány haverral megismerkedtem, de asszem a legjobb viszonyban az egyik sráccal, Will-el voltam. Az egyetemen találkoztam vele először, és sajna ott is láttam utoljára. Hát..hogy is fogalmazzak...az ő hatására kicsit megint feloldódtam, mármint úgy értem, hogy nem csak a tanuláson járt az eszem. Ezt értsd ahogy akarod. Rossz volt mikor elment, én meg azt se tudtam, hogy mit csináljak az egyetem végeztével. Úgy értem, hogy hova menjek. Rájöttem, hogy nem szeretek egy helyen lenni sokáig. Szóval a kezemben a diplomámmal, egy jó adag tudással a fejemben, és állás ajánlatokkal felfegyverkezve elindultam, hogy valami értelmet adjak az életemnek. Pár hónap alatt eldöntöttem, hogy ahova menni akarok az pontosan nem más mint Boston. Nos, az ottani kórházban elhelyezkedtem mint hivatásos kardiológus, nem ismertem a városban senkit, de annyira ez nem is zavart. Mivel nem egy ötven éves szottyadt vénasszony voltam, vagyok...hát...volt aki nem csak a szívét szerette volna megvizsgáltatni velem, hanem más részeit is, de ezeket elhajtottam. Voltak dolgaim a férfiak terén..de ők nem szívbajosok közül kerültek elő. Mint azt már láthattad, Ash..pasik terén sosem volt nagy szerencsém. Olyan nagy idióta a többségük. Megint vissza kanyarodva az eddigiekhez, eltelt egy év a Bostonba való költözésem óta, akkor ismerkedtem meg Travis-el. Jó, ez már nem igazán esik bele a szakmai életembe, de most elmondom..persze csak akkor ha nem írod majd bele. Szóval ő utánam érkezett a kórházba, gyermekgyógyászként. Nem vagyok az a hamar szerelembe esős fajta de ő...hát..belezúgtam. Már akkor amikor először beszéltünk. Olyan jóképű volt. Szőke haj, kék szem, és magas. Nehogy közbe szólj, hogy nálam úgy is mindenki magasabb. Pár hónapig csak beszélgettünk..egyre közelebb kerültünk egymáshoz, végül egy elég durva partin ahol mindketten berúgtunk lefeküdtem vele. Tudtam, hogy ez hülyeség volt, hiszen a kollégám, de akkor nem gondolkodtam. Két hétre rá kiderült, hogy nem csak a másnaposság lett a következménye a bulinak. Terhes lettem. Ő ezen kiakadt, hogy biztosan nem ő az apa, hogy képzelek ilyesmit, biztosan csak hazudok. Aztán azért megnyugodott, és eldöntöttük, hogy megtartjuk a babát. Én hónapokig képtelen voltam dolgozni a terhességem miatt, de Travis egész nap bennt robotolt, én meg átcuccoltam az ő házába. Hónapokkal később megszületett az én drágám, Jayden. Lassan kiszerettem Travisből, mert nem olyan volt mint amilyennek megismertem. Vagy végig hülyének nézett, nemtudom. Az elkövetkezendő hét évben folyamatosan veszekedtünk, hol ő ért későn haza a munkából, hol pedig én. Mikor Jay öt éves lett, én...elkövettem életem második hatalmas hibáját. Ahelyett, hogy békében szakítottam volna Travvel inkább lefeküdtem az egyik legjobb haverjával. Ez kiderült rá egy hétre, volt nagy vita, balhé, és logikus, hogy szakítottunk, amit nem bántam meg. Visszaköltöztem a saját házamba, Trav meg egy másik városba ment. Jay nálam maradt, szerencsére. Az azutáni két év nyugisan telt, dolgoztam, Jay elkezdte a sulit, az életem újra...normális lett, ha lehet így fogalmazni. Most itt vagyok, de mindjárt lekésem a gépemet!
Ashlyn nem is írt, csak bambán nézett rám. Hurrá...potyára meséltem neki?
- Leírtam mindent. Elég is lesz ennyi. Nekem is mennem kell, tudod holnap suli és..nehéz a gimi. Akkor jó utat, akármiért is mész. -
Elköszöntem tőle, aztán felpattantam és gyorsan feltrappoltam az emeletre a fiamért, és a bőröndökért, majd a kocsimhoz siettem ahol bepakoltam minden cuccomat, a gyereket és már indultam is a reptér felé. Ashnek nem is mondtam meg, hogy miért megyek el. Vagy..ki miatt. A célt tudja, hogy Las Vegas, de másról nem számoltam be neki. Az ami miatt...most elhúzok innen vagyis aki miatt, az nem más mint Will. Bizony. A régi egyetemes haverom. Igazából eléggé meglepődtem mikor felkeresett, de örülök is neki. Még nem jártam Vegasban, csak terveztem. Nem is tudom, hogy pontosan mit akar, de szívesen kimozdulok kicsit innen. Elegem van a városból, a kórházból. Úgyis vissza jövök, csak három bőrönd van nálam, és Willen kívül csak egy ismerősöm van abban a városban. Hozzá fogok bepakolászni. Kíváncsi vagyok, hogy mik történtek Williammel ez alatt a sok év alatt, de az biztos, hogy neki sem lehetett eddig valami nyugis élete.

Victoria Thomson!
Történeted szépen ki volt dolgozva, ezért is nyerte el annyira a tetszésemet. Mivel mindent rendben találtam a karakterlapodban, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Vick, innentől már csak annyi dolgod van, hogy elfoglald a játékteret!