Név: Elena Victoria Jenkins
Becenév: Vickie, Vick
Kor: 28 éves
Születése hely, idő: 1985. 02. 22. / U.S.A. - Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Szenvedélybeteg
Anyagi háttér:  Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális /

Jellem: Valójában nem is tudom, hogy mit is kellene mondanom magamról. Nem érzem magam nagy durranásnak, inkább egy hétköznapi lélek vagyok a magam kis rigolyáival. Olykor előtörik belőlem a kíváncsiság, de olyan is van, amikor az ég világon semmi sem érdekel. Igazi hangulat ember vagyok, a kedvem hatással van a körülöttem lévőkre. Magányos napjaimban szeretek a TV előtt ülni egy jó film mellett egy üveg bor társaságában. Mint mindenkinek, úgy nekem is meg vannak a saját démonjaim és hiába is próbálok ellene küzdeni túl nagy a csábítás és olykor előfordul, hogy nem vagyok magamon képes uralkodni. Ez is ennek a rémes betegségemnek a mellékhatása, ez miatt sosem lesz normális életem, akármennyire is szeretnék olyan életet élni, mint bárki más, tudom, hogy ez miatt mégis különböző vagyok, mert ez nem normális, hogy ilyen hatalmas a szexuális éhségem.

Külső: Bőrszínem enyhén barna árnyalatú. Szempárom zöld színű, hajam pedig barna tincsekben omlik le egészen lapockámig. Koromhoz képest elég jól tartom magam. Magasságom üti a százhetven centit, súlyom pedig úgy hatvan kiló felé mozog. Szeretem a kihívó ruhákat, amikben a férfi egyedeket könnyen el lehet csábítani. Szívesen bújok mini ruhákba és magassarkúkba, de mikor senki sem lát és a lakásomban vagyok, akkor szívesebben mászkálok ruha nélkül. Amit pedig senki sem nézne ki belőlem azaz, hogy gyakran ragadok bokszkesztyűt és vezetem le a bennem tomboló feszültséget a ringben. Nekem ez az edzés, ha már a napom túlnyomó részét íróasztal mögött töltöm, valamivel formában kell tartanom magamat.

Előtörténet: Unottan dobolok vörösre festett körmeimmel a fekete lakkozott asztalon. Az ég világon semmi dolgom sincsen, mint olykor felvenni a telefont és azt mondani az ügyfeleknek, hogy a főnököm nagyon elfoglalt, miközben jól tudom, hogy a golfpályán szórakoztassa magát ahelyett, hogy az irodában tenné a dolgát. Nem is panaszkodhatok, elvégre így nekem sincs túl sok dolgom, ami a legrosszabb az egészben, mert még pár semmittevéssel töltött óra és a telefonzsinórt fogom a nyakam köré tekerni. Esküszöm akárhol szívesebben lennék most, még egy bordélyházban is! Ott aztán biztosan jobban érezném magam és lenne is mit tennem és talán a bennem lakozó vágyakat is letudnám csillapítani egy kis időre. Nap, mint nap küzdenem kell saját magammal és habár néha elveszítem a kis harcomat még mindig elmondhatom magamról, hogy én nagyon igyekszem. Van rendes munkám és itt senki sem tud a kis betegségemről, nem is szeretném keverni a munkámat a magánéletemmel, még akkor sem ha a kísértés bizony nagy úr tud lenni. Egyszerűen belefáradtam már ebbe. Persze ha férfi lennék még meg is veregetnék a vállamat, hogy milyen ügyes vagyok, de így csak egy olcsó cafkának könyvelnének el mások, ha tudnák rólam az igazat, azt hogy szexuálisán bizony nagyon is túlfűtött vagyok. Rákaptam az élvezetek ízére és minél többet kaptam, annál többet akartam. Túlságosan mohó lettem, naponta más férfi fordult meg az ágyamban. Tudom más szerint könnyűvérű vagyok, vagy csak simán ringyónak néz, de soha sem törődtem mások véleményével. Mindaddig ameddig élvezem, amit csinálok. Persze nem verem nagy dobra, hogy szenvedélyesen rajongok a szexért, sőt titkolni is próbálom. De olykor külön válik nálam az értelem és az érzelem vágyaim végett. Ezért is sosem volt még tartós kapcsolatom, valahogy sosem tudtam hűséges lenni. Akárhányszor ellen akarok állni a csábításnak, mindig győzedelmeskednek a vágyaim felettem. Minden egyes nap úgy kelek fel, hogy ez a nap más lesz, mint a többi, de aztán megint csak azon kapom magam, hogy flörtölni kezdek az erősebbik nem képviselőivel, onnantól pedig minden elszabadul. Néha lelkiismeret furdalásom van azért, mert csak kihasználom a férfiakat és semmi mást sem akarok tőlük, csak, hogy kielégítsék vágyaimat. Így közeledve a harminchoz ez inkább átok, mint áldás, persze eddig sem örültem ennek az adottságomnak, vagy inkább nevezzük kényszerbetegségemnek, mert függők tőle. Valamikor én is szeretnék családot és férjet, de ez még annyira távolinak tűnik, hogy még magam sem hiszem el, hogy tényleg képes lenne elfogadni akár egyetlen férfi is ilyennek amilyen vagyok.