Konyha

Tárgy: Re: Konyha 04.08.13 23:23

[...Előzmény... ]

Felnevettem szavai hallatán.
- Senki se mondta, hogy kangörcsöm van. Csak megjegyeztem, hogy nem kérnék engedélyt. - húztam vigyorba a számat. - Egyébként, ha már itt tartunk... A tripper jobban tetszene... - meg egy nagy faszt, de eddig sem, és remélem ezután sem lesz ilyen gondom, ha nőre kerül a sor. Nem mondom, hogy nem volt sok partnerem, de azt sem, hogy igen. Többnyire nem ez a dolog mozgatja az agyamat, még akkor sem, ha kifejezetten szeretem a nőket.
- Nem. Csak mertem reagálni a hülyeségedre. Fájdalmas? - pislogtam át rá újra, miközben a kezem meg sem állt. Nem érek rá ilyen faszságokra, minél hamarabb letudom ezt a szar rolót, annál hamarabb szabadulok.
Az elszállok magamtól dumára már nem is reagáltam, csak a szemeimet forgattam meg stílusosan. Gondol amit akar. Elég rövid ideje találtunk egymásra újra ahhoz, hogy tudja milyen is vagyok valójában. Talán majd idővel... előtte úgysem tekintem ezt akkora titoknak. Csak részben...
- Jól gondold meg! - kacagtam fel, habár tudtam, hogy úgyis össze fog dobni valamit. Ha más nem, valami rohadt nagy szart, amitől hatszor megfordul a gyomrom, de bármilyen hisztis is, attól még - valahol - érzem, hogy számítok neki. Egy reggelibe amúgy se hal bele, na!
Végül pedig elhagytam a fürdőt, hagyva, hagy tegye magáévá a zuhanyrózsát, vagy bánom is én mit csinál. Célirányosan megkörnyékeztem a konyhát, feldobva magam az első székre, ami a kezem ügyébe került. Ujjaim néhány percig doboltak az asztalon, mígnem bele nem kapaszkodtak a pulton pihegő cigis dobozva.
A gyújtó pedig kattant, hogy lángra lobbantva a dohányt, adjon enyhet a tüdőmnek. A kávét végül is dobtam. Inkább éhesnek éreztem magam, a fekete pedig úgyis csak elnyomná azt a jól eső érzést, amit a reggeli után éreznék, szóóóval. Jobb a békesség. Gyomor fronton is.
Helyette pöfékeltem, felkönyökölve a pultra, miközben két lábamat oldalt lógattam alá a széknek. Fel se tűnt ,hogy időközben Mia is megérkezett, csak akkor lettem rá figyelmes, mikor végre meg is szólalt.
- Hü? - emeltem rá szürkés íriszeimet, bennük: elgondolkodó, kissé talán értetlen fénnyel. - Kuncsaftod lesz? - cukkoltam egy kicsit, öblösen nevetve fel, mely során egy jó adag füstöt is elengedtem. - Nem ígérek semmit... - halkultam el végül. - De igyekszem jó lenni, mami! - váltottam ismét nevetésbe, elnyomva a szárazra szívott bagó végét.
- Egyébként is. Ameddig nem adsz enni, addig ne várj csodát. - igen, elég hülye módon ösztönzök - általában -, de ezt is meg kell szokni.
- Amúúúgy... ki az a majom? A kis cimbid... Remélem... tudod, hogy kiket hívsz ide... - enyhe célzás tán, de pontosan tudja, hogy ahol most vagyunk ,az jó pár éve egy olyan "búvóhely", amire még a zsaruk se találtak rá. És nem is szeretném...
Pillantásom mindeközben elmerengett, sötét foltok telepedtek üveges tekintetemre. Annyira elbambultam ,hogy végül már csak azon kaptam magam, hogy percek óta Mia feszes, kecses lábait fixírozom, mint valami barom.
- Na... - nyögtem fel, csak úgy, hirtelen, mihelyst eszméltem, kiegyenesedve ültemben. Ujjaim tincseim közé szaladtak, és kellően sikerült is összeborzolnom azokat.
- Dobj már ide a baracklét. - fogtam rá egyik, tőlem nem messze sorakozó pohárra. - Légyszi. - fűztem hozzá nem nagy kedvvel, de tisztában voltam vele, hogy nem a seggemből rángattam elő Miát, és egyébként is...

Tárgy: Re: Konyha 05.08.13 0:03

Valamiféle elfojtott, inkább gunyoros, mintsem jókedvű nevetést hallattam, ahogy nagy magabiztosan megmagyarázta, hogy mit hogyan is értett az imént.
-És miből gondolod, hogy kapnál rá engedélyt?! A kettő ugyanaz... - Itt per pillanat a kérdésen volt a hangsúly, bár ezzel szerintem ő is legalább annyira tisztában van, akárcsak én. Nem vagyok holmi kiélt kurva, akivel egy kis pénz jutalomért cserébe bármit meg lehet tenni, és úgy és ott meg lehet szégyeníteni, ahol és ahogy csak kedve tartja a drága potenciális ügyfél jelöltnek.
-Azt hiszem, hogy mind a kettőnknek jobb, ha erre most inkább nem is válaszolok. - Forgatom meg újonnan bosszankodva barna bogár íriszeimet, ahogy gyilkosan pislogok hol rá, hol pedig a lassan eltűnő perverz vadbaromra ott a másik házban.
Biztos vagyok benne, hogy a roló jótékony hatással lesz a zuhanyzásaimra. Ezek után már legalább nem kell majd azon aggódnom, hogy mikor ki meresztgeti rám a szemeit az ablakon keresztül, és hogy éppen ki alkalmazza a meztelen vizes testemet férfi vágyaik kielégítésére. Egy szó, mint száz -most már csak kimondom-, hogy nincs túlságosan is ínyemre a gondolat, hogy az én látványomra verik némelyek a farkukat.
-Ne fenyegetőzz! - Válaszolok egy sanda vigyorral együtt, és miután eltűnik, nekem már csak a fürdés van hátra, aztán pedig a hőn áhított reggeli elkészítése. Néha elgondolkodom rajta, hogy tényleg azért akarja, hogy itt legyek és vele éljek, hogy többet esélyünk se lehessen újra elszakadni egymástól, vagy mert szüksége van ennek a lakásnak egy nőre, aki kézben tartja a házi munkával kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat. Megmerem kockáztatni, hogy nélkülem rég a saját szemetében fulladozna, vagy már szalmonella mérgezést kapott volna. Nem mondom, még így is néha ezt kívánom neki, amikor kisollóval vagdossa szét az idegeimet. Mivel azonban most kivételesen is jól viselkedik - ki tudja, lehet csak a cigi van rá ilyen jótékony hatással-, nem kísérelem meg só és bors helyett ciánnal megszórni a rántottáját. A hirtelen -már-már zavaró csendben-, fél szemmel felé sandítok, és csak ekkor találom szembe magam azzal a hihetetlennek tűnő ténnyel, hogy úgy szemez a lábaimmal, mintha képes lenne bármelyik pillanatban rájuk vetni magát. Na, nem azért, mert annyira éhes, hogy beérné a végtagjaimmal is a rántotta helyett... Szeretném az orra alá dörgölni, hogy látom, amit látok, de végül türtőztetem magam és inkább visszafordulok a kajához. Majd egy másik alkalommal erre is sort kerítünk.
-Remélem, hogy nem kell majd csalódnom benned... - Viccet félre téve, most tényleg halálosan komolyan gondoltam minden elhangzott szavamat. Fontos, hogy Aaron továbbra is az én oldalamat pártfogolja, és bár nem nézném ki belőle, hogy Deetz esetleges felháborító viselkedése miatt eltávolodjon tőlem, azért nem akarok mindent a véletlen kezébe adni.
-Ne rinyálj már te óriás csecsemő! - Morranok rá, ahogy egy gyors mozdulattal elzárom a gázt, és előveszek két tányért, hogy igazságosan eloszthassam a kaját, így tolva az egyik tele pakolt tányért az orra elé, a kért baracklevet pedig erélyesen -miközben kicsit ráhajolva a pultra, végig a szemeit pásztázom-, lecsapom mellé, aztán nem habozva végül én is leteszem a valagamat az övével szembe lévő székre.
-Mind a ketten megbízhatunk benne! Zsaru, de már évek óta tartom vele a kapcsolatot, és ha eddig nem köpött, ezek után sem fog. Különben is, talán segíthet valahogy kijutni az államokból... - Osztom meg vele is a kis bizalmas titkot, ahogy a mondandóm végére szinte teljesen elhalkulok és villámmal pöckölgetni kezdem a kaját. Azt hiszem, hogy kezd a dolog komolyra fordulni, úgy pedig valamiért egyáltalán nincs kedvem jóízűen megreggelizni, miközben robban a Deetz vulkán.

Tárgy: Re: Konyha 10.08.13 12:40

- Hagyjad már a hülyeséget. - morrantam fel, ahogy ecsetelni kezdte, hogy nem kíván bennem csalódni. Na, azt majd én eldöntöm. Főleg... mivel lövésem sincs, hogy kinek adta ki a címünket és mi a faszomnak!?
- Rinyálnék? - pislogtam fel rá kissé elgondolkodón, ahogy hátrább dőltem ültemben. Karjaim a pulton pihentek, olykor egy-egy ujjbegyem megkoppant annak kemény felületén. - Csak kajás vagyok, szokd meg. - vontam vállat, aztán nem is kellett sokáig várakoznom. A rántotta hamar elkészült - milyen jó szokása - és már előttem gőzölgött illatozott. Megnyaltam alsó ajkamat, ám egy röpke pillanatra lefagytam a mozdulatban, ahogy Mia felhasalva a pultra, farkasszemet nézve velem adta át a baracklevet. Jobban mondva lebaszta mellém, de ez már csak részletkérdés. Talán jól is jött, az egész.. mielőtt még percekig bámulok rá, mint valami elcseszett hülye.
Beletúrtam a kajába, és már tömtem is bele a számba, mikor végre elkezdett felvilágosítani arról, hogy ki is az a fickó, akit iderángatott. Félig még rágtam, és jókora adagot kellett leküldenem a torkomon - egyben -, ahogy végre kibökte az infokat.
Először csak elképedtem, arcomat kicsit oldalra fordítva mértem végig Mia alakját, már amit láttam belőle, majd egyszerűen letöröltem öklömmel a kaja maradékokat a szám széléről.
- Hülye vagy baszd meg?! - csattantam fel, noha egyelőre még egészen higgadtnak tűntem. Tűntem - ismétlem -, hiszen máris felugrott bennem az adrenalin. A testem hátra dőlt, majd hirtelen fel is pattantam két lábra, belemarkolva a pult szélébe.
- Ide rángatsz egy zsarut? Egy zsarut??! Ahol élünk? Hoogy mondhatod, hogy bízzak meg egy rohadék zsernyákba? Mia! - ezúttal már durvább voltam, az öklöm is finoman megízlelte a pultot, ahogy oldalra lökve magam másztam át Mia mellé. Karjaim mellkasom előtt összeakadtak, egymásba fűztem őket, mielőtt hülyeséget csinálnék.
- Örülök, hogy te ennyire meg tudsz bízni egy rendőrbe. - sziszegtem iróniával telve, ahogy csípőmet letámasztottam mellette. - Én leszarom, hogy köpött-e vagy sem. Nem tudsz meggyőzni, én nem tudok bízni ezekben a köcsögökben! Az ilyenek nem segítenek, csak a maguk malmára hajtják a vizet. Ez se különb, egyik sem az... - sóhajtottam egyet, ahogy megragadva a rántottás tányért elindultam vele a mosogató felé, majd íves mozdulattal be is vágtam oda azt, kajástul, mindenestül.
- Elcseszted az étvágyamat... - dörmögtem ingerülten, ahogy vállam fölött pillantottam át rá, tenyeremmel letámaszkodva a mosogató peremére.
Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ennyire barom legyen. Ide hoz egy zsarut... Ide... ahol élünk!
Megölöm...

Tárgy: Re: Konyha 10.08.13 13:57

-Oké, akkor fektessük le a szabályokat. Nő vagyok, nem pedig a cseléded, akivel úgy beszélhetsz, mintha a seggedből rántottál volna ki. Szokd meg! – Ugyanolyan hangnemet és stílust ütök meg, amilyennel ő is illetett az imént. Minek kéne akárcsak egy csepp tiszteletet is mutatnom az irányába? Az ugyanolyan kölcsönös dolog, mint a bizalom, és ameddig ő semmibe vesz, addig én sem fogok nyájaskodóan a lábai elé csúszni!
Látok a szemeiben és arcvonásai közt is elvétve egy pillanatnyi megingást, ahogy ráhasalva a pultra –szinte belemászva a képébe, és arcomon érezve lélegzetvételeit-, lecsapom elé a hőn áhított üdítőjét. Ki tudja? Talán az egésznek csak az volt az oka, hogy a köntösöm ma a kelleténél is többet rakoncátlankodik és többet engedett a fürkésző acélkék szemeknek, mint kellett volna. Ez is biztos olyan kan dolog, amit én nem érthetek.
Jó darabig csak teljes némaságba burkolózva rogyadozom gondolataim súlya alatt, mígnem feladom a küzdelmet és mindent elmondok neki a mai random látogatónkról. Sejthettem volna, hogy hasonlókképp fog reagálni, de hogy egy egészen kis empátiát sem képes mutatni…! Na ez már tényleg a jéghegy csúcsa!
Sóhajtva pöckölgetem tovább a kajámat, és szemmel láthatólag még a reggelit is több figyelemben részesítem, mint a detonációhoz közeli Dereket. Fölösleges felnézem rá. Elég erős és a jó a fantáziám ahhoz, hogy el tudjam képzelni, hogy milyen zabos fejet vághat per pillanat.
Hőzöngő szavaira nem futja több részemről egy lemondó sóhajnál és egy mosolynál, amit csak kínomban festek fel az arcomra. Talán egy percre még fel is nevethettem.
-Mégis hogy gondolhattam, hogy majd megértő leszel? – Könyökölök rá egyik kezemmel a pultra, hogy aztán fejemet beleejthessem a tenyerembe és rámarkolhassak néhány barna tincsemre.
Szemem sarkából felsandítok rá, amikor követelőző testtartással fölém magasodik. Szabad kezem ekkor már olyan erővel markolja a fém villát, hogy az ízületeim is belefehérednek az erőkifejtésbe.
-Elég volt! Ne beszélj így… - Az első szavakat ordítva engedem szabadjára –talán még őt is túlharsogva-, az utolsók viszont már újra rendes hangvételt ütnek meg, ahogy én is felpattanok, hogy a reggelimet a kukába lökhessem.
Még akkor is kapirgálom a tányért, amikor abban már nincs semmi. A villa érces, fülsüketítő nyikorgásán még így is áthatolnak a szavai, és ekkor már az én szemeim is bőven vérben forognak.
A kuka eddig fen tartott fedele most hangos zörejjel csapódik vissza a helyére, a tányért pedig teljes erőmből a földhöz csapom valahol Deetz háta mögött. A tányér darabjai apróra törnek, és még az sem zavar, hogy éppen most trappoltam bele mezítláb a szilánkok közepébe.
-Ide figyelj! Megmentett a börtöntől! Segített kijuttatni abból a hotelből és még abban is segített, hogy eljussak idáig. Ha le akart volna csukni már számtalan alkalma lehetett volna rá. Ha Aaron nincs, most valahol Connecticut megyei börtönében basznám a rezet, vagy talán már ki is végeztek volna! – A fülemben doboló vértől eddig észre se vettem, hogy úgy ordítok, mint egy rohadt sakál és, hogy olyan vadul emelkedik és süllyed alá a mellkasom, mint még talán eddig soha nem tette.
-Bocsánat… - Motyogom már csak szinte magamnak, ahogy kisvártatva alább hagy a pulzusom és a lélegzetvételeim is és a seprűért nyúlok, hogy összetakaríthassak.

Tárgy: Re: Konyha 10.08.13 15:04

Elég nagy tartásra volt szükségem hozzá, hogy ne basszak le neki egy akkorát, hogy a padló is beszakadjon alatta. Vissza nyeltem a szavakat, engedve a zajoknak, a zörejeknek, csupán a légzésszámom engedett némi belátást nyújtani a jelenlegi állapotomba. Ideges voltam, veszett, és ingerült.
Mégis, ahogy rám förmedt, majd kezdeti erőteljes hangja enyhülést mutatott, kicsit lejjebb engedtem az agresszióból. A mosogató előtt állva beleharaptam alsó ajkamba, szívtam, szinte már véresre. Nem, nem akartam rá kontrázni, de sok esélyt nem engedett azzal, hogy az üvegtörés alkotta csörömpölést követően ne forduljak felé izomból, két lépéssel megközelítve őt.
Már-már unott, kelletlen képet vágva hallgattam őt, egyik lábamról átemelve testsúlyomat a másikra.
Jól van, üvölt... remek. Kiengedi a fáradt gőzt legalább. Jobb, mintha meggondolatlanul levertem volna neki egyet. Hisz nem akarnám bántani... sosem akartam, és nem is akarom. Egyszerűen csak ilyen vagyok. És nehéz visszafogni magam, az az igazság...
Bocsánat kérését követően csak felemeltem az államat, elnézve, ahogy a seprűért nyúl, majd lassan elkezdi összevakarni a csillanó üvegszilánkokat. Még puffogtam magamban néhány másodpercet, majd ellökve magam a mosogatótól, megragadtam a kezében futkározó nyelet, ezzel együtt megállítva őt a mozdulatban.
- Ne hozz rám bajt... - ércesen kaparta meg hangom a levegőt, ahogy egészen az arcáig hajoltam. A szemeim még most is tűzet hánytak, noha már kevésbé voltam indulatos. Haladás...
- Most pedig te figyelj... - hajoltam még közelebb, továbbra is marokra fogva a seprűnyelet. - Leszarom, hogy miben segített neked, leszarom, hogy egyáltalán miért teszi... Meg akar dugni, vagy már kefél téged néha nap. Kurvára nem izgat. A te dolgod... De, ha beteszi a lábát a házamba... - elhallgattam egy röpke pillanatra, noha reszelős, síron túli, suttogó hangom nem változott. - ...házunkba... Akkor világosítsd fel, hogy vagy kussol, és teszi a dolgát, és legfőképp: nem kavar bele semmibe, vaagy... rohadtul kettéroppantom, kibelezem, kisebb darabokra szaggatom, mint egy kivénhedt, rühes patkány! - lassan elemelkedtem Miától, hangosan engedve ki a megszorult sóhajt tüdőmből. - Remélem világos voltam... - sziszegtem még, ahogy elindultam az ajtó felé, ahol féloldalasan még visszapillantottam rá.
- Mellesleg... örülnék, ha máskor nem az utolsó pillanatban szólnál. Főleg, nem ilyesmiről. - már csak motyogtam, kissé elkenődve, majd egyszerűen sarkon fordultam, hogy a szobám felé vegyem az irányt. Ha már ennyire muszáj jönnie ennek a szarházi zsarunak, legalább ne egy szál gatyában másszak ki elé...

Tárgy: Re: Konyha 10.08.13 20:17

A tányér olyan hangosan zúzódott apró darabokra a márványos talapzaton, hogy egy pillanatra még én magam is megriadtam. Talán ez a tettem, ez a hatalmas robajjal együtt járó csattanás volt az, ami észhez térített és elűzte a szemeim elé lerakódott sűrű vörös ködöt. Percek kérdése, ameddig lenyugszik a lélegzetem, a pulzusom visszaáll egy normális számra és kezembe kapom a seprűt, hogy azt a mocskot, amit csináltam eltüntethessem. Na meg különben is, a takarítás eléggé képes elvonni a figyelmemet ahhoz, hogy ne feszüljenek újra túl az idegeim.
Szinte beletörik a seprű feje, ahogy már-már felszántom vele idegességemben a követ. Kezem gyorsan jár, és miközben igyekszem eltüntetni a veszélyes cserépdarabokat, arra is figyelek, hogy ne lépjek bele még többe, mint amennyibe már eddig is sikerült. Néha fel-felszisszenek, ahogy újabb pici darabok a talpamba ékelik magukat, de most koránt sem érdekel. Most csak rendet akarok és legalább tíz perc nyugalmat, de aztán a seprű megáll a kezemben , én pedig megfeszült állkapoccsal, merev, semmitmondó tekintettel kényszerítem magam arra, hogy ne törjem el az orrát a nyéllel, ahogy abba belekapaszkodva megállásra kényszerít és közel hajolva, a szemeimbe néz. Szinte reflexszerűen húzódom tőle hátrébb, de ujjaim továbbra is elszántan markolásszák a fát.
-Szóval kinéznéd belőlem, hogy elárulnálak? – Horkanok fel kínomban, ahogy tekintetemet összepréselt ajkakkal hirtelen a fölöttünk elterülő plafon irányába fordítom. Mondanom sem kell, hogy amit ezek után hallok tőle az már tényleg csak hab a tortán. Hogy mi? Hogy Aaron és én?! Egyáltalán, mégis melyik kibebaszott ujjából szopta ki, hogy én csak úgy leállok puszta testi élvezetek hajkurászása végett kúrogatni? Az eddigiek közül talán ez az, ami a leginkább bánt, és úgy marja a szívem minden egyes szövetét, mintha hipót öntöttek volna rá.
-Tudod mit? Az eddigi sértő és bántó szarságaid közül eddig ez viszi az első helyet! Tényleg nem ismerlek már. Akkora tapló faszkalappal legalábbis, mint te, eddig még soha nem volt dolgom… Hogy is hihettem, hogy majd kicsit visszaveszel? – Lehet, hogy fölöslegesen drámázok –sőt, még azt is kinézem belőle, hogy a pofámba röhög-, de sok mai fruskával ellentétben nekem még mindig fontos, hogy milyen szemmel néznek rám az emberek, és persze nem utolsósorban nem árt, ha megtartom a saját magam kis értékrendjét, amit azután a bizonyos „Frankes incidens” után nagyon nehezen sikerült csak újra egy normális szintre felhoznom.
-Hagyd abba az arcoskodást, és inkább menj, vegyél föl magadra valamit! – Mérem végig rajta haragtól és sértettségtől villódzó szemeimet még egyszer utoljára, aztán elengedem a nyelet –úgy, hogy egy kicsit még taszítok is rajta Derek felé egy durva mozdulattal-, majd sarkon fordulok, és már veszem is a legfelsőbb szintig a lépcsőfokokat, hogy előkeresve a megfelelő öltözetet a vendégfogadásra, felöltözhessek. Igaz, azok után, amiket odalent lerendeztünk Derekkel, már egyáltalán nincs kedvem az egészhez, de már nem fogom visszamondani alig egy órával a találka előtt. Így hát, egy gyors sminkelés –amit kizárólag csak figyelemelterelés céljából teszek-, és még azután is van időm arra, hogy egy szemöldökcsipesszel kihajkurászhassam a szilánkokat a talpamból. Kissé fájdalmasnak bizonyul ez a nem éppen biztonságos orvosi beavatkozás, de az a fájdalom, amit most is érzek bőven eltörpül amellett, amit Derek okoz napról napra.
-A picsába! – Szisszenek fel a kelleténél is hangosabban, ahogy az ágy szélén ülve szerencsétlenül bogarászok a lábamnál.

Tárgy: Re: Konyha 12.08.13 20:45

- Én kérek elnézést My Lady, hogy nem tudom milyen az előéleted! - szólaltam fel gúnyosan, ahogy már az ajtóba léptem, erősen horzsolva meg meztelen talpammal a küszöböt. Pillantásom már nem kereste az övét, és nem csak azért, mert jó kedvem "szarba se veszem". Mert nem így van... nem szándékoztam őt megbántani, főleg nem ilyennel... De nem tudnék másra gondolni, hogy egy zsaru... egy rohadt fakabát mi az istenért segítene egy csinos, fiatal csajnak, ha nem az esetleges szexért.
Mindegy...
Csak megrántottam a vállamat, nem is foglalkozva már a további szövegelésével. Egyenesen a szobámat céloztam meg inkább, hogy mihamarabb rendes kinézetet varázsoljak magamnak. Nem vittem túlzásba az öltözést. Csak egy sötét kék, itt-ott karcolt mintás trikót, és egy lezser farmert rángattam magamra, noha a szembejövő tükör nem sok jóval kecsegtetett. Talán ki is röhögött ,tekintve, hogy sikerült totál fordítva magamra rángatnom a felsőt. Sebaj... a lépcsőn lefelé, néhány - jó pár - percet követően egyszerűen lerántottam magamról, és megfordítottam. Épp, hogy leértem, mikor pillantásom kutatón indult meg Miát keresni.
Sehol...
Halkan morogtam egyet, majd ívesen felrántottam a fejemet, felfelé, a legmagasabb szint irányába.
- Remélem faszán kicsíped magad, mert már hallom, hogy rezegnek a lépcsők. Jön a kis haverod! - húztam az agyát, vagy csak kíváncsi voltam, mindenesetre egyenlőre egy kurva hangot se hallottam. De... füllenteni ér, nem? Mindenesetre halkan felsóhajtottam, és a bejárati ajtó felé pislogtam egyet, miközben vissza vándoroltam a konyhába. Elnyűtten dobtam le magam az iménti bemelegített székre, ujjaim közé rántva a pulton árválkodó mogyorós kehelyt, amiből mint valami éhenkolbász kezdtem el csipegetni a falatokat. Azok pedig jóízűen roppantak szét fogaim alatt, mállottak, majd gördültek le a torkomon.
- Mit csajoskodsz már? - kiáltottam el magam újra, noha a nagyobb frekvenciát az a jó pár szem mogyoró élvezte ki, amit időközben a markomba szorítottam, majd félrefordított, megemelt állal öntöttem is be az egészet a számba. - Sose ér ide... - motyogtam csupán, két rágás között, teli szájjal, míg végül arrébb lökve az átlátszó üvegtálat lendületesen fellöktem magam, hogy két másodperc múlva már nyakig elmerüljek a hűtő "gazdag" kínálatában.
- Mikor voltál boltban, basszus? - hogy hallotta-e, az kérdéses. Talán csak költői kérdés volt, hiszen fogalmam se volt róla, hogy esetlegesen időközben leért-e már. Bánom is én... csak az számított, hogy találtam egy doboz hideg sört - amit bár estére tartogattam -, és nem is átalltam meg kinyitni. A doboz felsercent, majd elégedetten engedte ki a fáradt gőz, ahogy már emeltem is ajkaimhoz, hogy némi hűst adjon a torkomnak...

Tárgy: Re: Konyha 12.08.13 21:42

Az utolsó megjegyzéseit már csak félfüllel hallom meg, és ezennel hálát adok a nem létező mindenek atyjának, hogy a lépcsőfokok úgy recsegnek, mintha egy 3D-es moziélményben lenne az embernek része. Igen, merthogy Deetz még ezt se volt hajlandó megcsináltatni, pedig ő az, aki a legtöbbet szokott ugatni érte. Például reggelente, amikor köztudott, hogy engem hamarabb kidob az ágyam, és nem vagyok olyan roppantul tapintatos, hogy ne kezdjek el ide-oda császkálni kedvemre, ameddig a ház tiszteletreméltó ura kipiheni az előző na fáradalmait. Kész röhej! Egy hete még minden reggel azzal indult -persze, szigorúan csak azután, hogy megitta a feketéjét és elszívott egy szál cigit-, hogy fél órán keresztül osztotta az ívet amiért nem hagytam őt délig dögleni, merthogy az igenis kijár neki, és hogy ő munkás ember és mennyire le tud fáradni a nap végére! Cöhh... én meg egész nap vakarom a seggem unalmamban, nem? Bunkó...!
Mindenesetre, ki nem szarja le per pillanat, hogy hogy szoktak indulni a reggeleink, amikor éppen bele akarok dögleni a fájdalomba, amit a kis szilánkok okoznak, ahogy minden lépésnél egyre mélyebbre és mélyebbre fúródnak. Pont úgy, mint Derek iménti szavai is a konyhában. Minél többet gondolok rájuk, annál jobban belém vésődnek, és egyre fájdalmasabbak lesznek. Úgy viszket, és ég tőlük a mellkasom közepe -pontosabban, ott a bordáim mögött az az igen csak létfontosságú szervem, ami az életben maradásomért felelős-, hogy legszívesebben addig marnám a bőrömet, ameddig a fájdalom nem enyhül, vagy bele nem döglök. Nos, de félre a szánalmas önsajnálattal! Ideje túllépnem ezen az egészen. Ahogy elnézem, lesz még egy jó pár alkalom, amikor úthengerként fog átgázolni rajtam, és ahelyett, hogy félrevonulnék ilyenkor sértett primadonnaként a sebeimet nyalogatni, meg kéne edződnöm! Dereket kiismerni olyan, mint amikor egy bombát akarsz hatástalanítani. Ha rossz oldalról közelíted meg, és rossz zsinórt vágsz el, akkor baszhatod az egészet!
A gyors öltözködést és az ezzel együtt járó kisebb mizériákat egy amatőr sebészi beavatkozás követi. Hiába koncentrálok a kis szilánkokra, Deetz hangja még így is idegesítő vijjogó riasztóként hatol át a fájdalom okozta ködön, és egy idő után már nem tudom, hogy neki szólnak a félhangos kurva anyázásaim, vagy inkább a rohadék kis darabkáknak. Amikor az utolsó kis talplakó is kikerül a bőröm alól, megkönnyebbülten fújom ki az eddig bent tartott levegőt, és még mielőtt a hihetetlen felismerés -miszerint lehiggadtam végre-, felüthetné bennem a fejét, újabb nekem szánt megjegyzést hallok valahonnan odalentről. Hogy ez állandóan zabálna?! Bosszúsan forgatom meg a szemeimet, és reménykedem benne, hogy még van időm egy gyors bevétel átszámolásra, de nem... Az idő ma nem az én pártomat fogja és bár van még pár perc Aaron érkezéséig, tudom hogy az az idő bőven elég lesz arra, hogy Deetz rekordidő alatt újra felforralja az agyvizemet.
-Tudod mit? Holnapra összeírok neked egy bevásárlólistát, és akár Te is bevásárolhatnál végre. Remélem, hogy kiismered majd magad a tamponoknál... - Szólalok meg élcelődve, amikor már a konyhában toporgok a magassarkúmban. Hirtelen kedvem támad ahhoz, hogy jól a seggébe tapossak és belökjem a hűtőbe, de a csengő mindent megváltoztat és hirtelen sokkal fontosabbnak tűnik az, hogy beengedjem Aaront, mint a személyes kis revanzs vételem. Így hát felszegett állal, de magam mögött hagyom a konyhát és a zabagépet is, és egy kivirult mosollyal már készen is állok arra, hogy amint feltárul az ajtó, örömködve Aaron nyakába vethessem magam. Had lássa csak Mr.Tapló is, hogy mennyire tudok örülni vele ellentétben még egy zsarunak is!

Tárgy: Re: Konyha

» Konyha
» Konyha
» Konyha
» Nappali & Konyha
» Ebédlő & Konyha

Konyha

Konyha

Similar topics

Similar topics