Halvány fény szűrődött be csupán a kis szobába, amit csak úgy neveztünk egymás közt, hogy „kínzó kamra”. A fiatal férfi, aki megpróbált keresztbe tenni apámnak, kezdett rádöbbenni, hogy ez nem volt okos lépés. Egyáltalán nem volt bent meleg, de a srác úgy izzadt, mint akit locsolgatnak, mindemellé pedig remegett, akár a nyárfalevél, amit az esti vihar előtti lenge szellő borzolgat. Én és apa egyik izompacsirtája, Norman ácsorogtunk odabent. Norman a széken ücsörgött maga elé fordítva a háttámlát, közben a fegyverét tisztogatta, én pedig háttal a falnak támaszkodva figyeltem a pasit. Nem régóta dolgozott apámnak és eddig mindig olyan magabiztosnak és keménynek tűnt. Most ezzel szemben épp csak el nem sírta magát.
-Kérem! Miss Julianne! Nem köptem semmit a zsaruknak! Beszéljen az apjával!- szólalt meg végül a pasi úgy fél óra síri csend után, könyörgő tekintetét pedig nekem szegezte és Normannről megpróbált tudomást sem venni. Egy verejtékcsepp eközben útjára indult homlokáról, ajkait pedig hol rágcsálta, hogy nyalogatta. Ezzel szemben nekem egy arcizmom sem rándult.
-Az a baj Billy, hogy két órát töltöttél Mr Henderson társaságában. És az a baj, hogy te épp egy sáros zsarut fogtál ki ahoz, hogy kipakolj apámról. Nem volt okos lépés. Mindemellett az sem egy okos dolog, hogy épp engem próbálsz meghatni, mikor megpróbáltad tönkre tenni az apámat.- szólaltam meg halkan, hűvösen, szinte suttogva. Nem szokásom kiabálni a mai napig sem és már akkor is azt vallottam, hogy a hideg vérű suttogás minden kiabálásnál ijesztőbb. Billy is így gondolta, mert nyelt gyorsan egy nagyot, majd ide-oda pislogva a szobában próbált kitalálni valami ócska hazugságot, amivel tisztára moshatja magát. Ez viszont nem fog menni.
-Ott basztad el Billy, hogy ujjat húztál Mr. Johnsonnal. Ha lenne elég eszed, tudtad volna, hogy nem a legokosabb lépés a zsarukhoz fordulni. Ha lenne elég eszed, rögtön elsőre bevallottad volna, hogy berezeltél. De még ahoz is hülye vagy, hogy tudd, a zsaru felvételt készített a beszélgetésetekről.- fújt bele párszor Normann a pisztolya csövébe, majd Billyre emelte tekintetét, aki ekkor már a fehérnél is fehérebb volt. Nem is tudtam, hogy lehet valaki ennyire fehér, ha még életben van. Bár, már nem sokáig.
Aztán nyílt az ajtó. Halkan, szinte alig hallhatóan, de Billy az apró kattanástól is, ahogy a kilincs lenyomódott, akkorát ugrott, mintha bomba robbant volna mellette.
-Billy, Billy. Nem gondoltam volna, hogy egyszer te is azon a széken fogsz ücsörögni.- sétált be az apám, aki most is úgy festett, mint egy film főszereplője. Fekete öltönyéhez fekete selyem inget viselt, melyben pár miliméteres piros csíkok díszelegtek. Nyakkendője szintén fekete volt két vastag piros csíkkal, mindemellé pedig a maga kis 190 centije és izmos teste társult. Csodásan festett. Akár egy kecses ragadozó, akitől mindenki retteg. Mert rettegnek is.
-Uram! Kérem! Soha többé nem teszek ilyet. Esküszöm, hűséges leszek halálom napjáig, csak ne öljön meg!- könyörgött Billy de, ha elég jól ismerte volna az apámat, akkor azt is tudta volna, hogy a könyörgéstől egyenesen hányingere lesz. Utálja a talpnyalókat, a férgeket és a puhány embereket, de mindennél jobban utálja az árulókat. És azzal szemben, hogy az egyik legnagyobb maffiózó a keleti parton, az embereivel mindig jól bánt. Nem ordítozott velük, nem vette őket semmibe. Olyan volt mindegyikkel, mintha a család tagjai lennének és piszok jó fizetést adott nekik. Furcsa hát, ha cserébe annyit elvár, hogy lojálisak legyenek?
-Fogd be a pofád Billy!- rivallt rá Norman, ahogy meglátta apámon, hogy kezd feszült lenni, közben felállt a székéről és hellyel kínálta apámat, aki előbb kivette Norman öltönyének belső zsebéből a kést, s csak azután ült le. Sóhajtott egy nagyot, mint aki gondterhelt és az is volt. Szerette Billyt, mert bár a srác alig volt 23 éves, ügyes volt és fiaként szerette. Az egyik legjobb mesterlövész volt a csapatban, emellett pedig jópofa és bohókás. Belopta magát apám szívébe, de ezzel a lépéssel megásta a saját sírját.
-Tudod fiam, szerettelek. Olyan voltál, mintha a kis hercegnőm bátyja lettél volna. Mindent megadtam neked, ahogy a többi emberemnek is. Senki sem bántott, senki sem piszkált. Mégis, mi vitt rá téged, hogy elárulj engem?- kérdezte apám ugyanolyan halkan, mint ahogy én beszéltem pár perce, csak míg ez tőlem inkább erotikusnak volt nevezhető, tőle sokkal fenyegetőbb. Még az én karom is libabőrös lett, pedig nem is nekem szólt a fenyegető hangnem. Imádtam az apámat, mert mindig elkápráztatott a magabiztossága, a fennsőbbrendűsége és a stílusa.
Billy pár percig, csak halkan fújtatott, miközben tekintetét ide-oda járatta hármunk közt, végül sóhajtott egy nagyot.
-Hogy nem lehet kiszállni! Ki akartam szállni! 19 éves korom óta itt vagyok és hálás vagyok uram, amiért összevakart az utcáról, de elegem van! Rémálmaim vannak a sok kínzástól és gyilkolástól én... én nem akarok ilyen életet!- rivallt rá apámra végül Billy, aki most először nem remegett és nem félt. Most először, a mai nap folyamán végre igazat mondott és, ha másért nem is, hát önmagáért kiállt.
-Édes fiam! Ha ezzel inkább hozzám fordultál volna és nem a zsarukhoz, talán még megoldást is találtunk volna. Ha nem árulsz el és a képembe mondod mindezt, akkor most...- sóhajtott apám, mert bár simán megöl bárkit, a folytatást most nehezére esett volna kimondani. Búskomoran állt fel a székről és pillantott még utoljára Billyre, majd rám pillantott sötétbarna, már-már feketének nevezhető szemeivel és bólintott. Nem nézett vissza, ahogy kilépett az ajtón, én pedig nem kérdőjeleztem meg a döntését. Teljesen korrekt eljárás volt ez. Összeszedte Billyt az utcáról, fiaként szerette, mindent megadott neki, erre ez a kis csótány megpróbálta elárulni. Én még meg is kínoztattam volna. Ő viszont ehhez képest csak egy golyót kapott a fejébe, ahogy jeleztem Normannek. Gyors, fájdalom mentes halál. Egy áruló még ezt sem érdemelné meg.


Ilyen és hasonló körülmények közt nevelkedtem. Ez a sorsa annak, aki egy maffiavezér lányának születik, de én egy percet sem bánok mindebből. Kemény, határozott és vagány nő lett belőlem, aki semmitől sem fél. Akinek fontosabb a hűség, mint pár millió, mert az apámat sosem árulnám el és a mai napig rajongok érte. Mindezek ellenére, amikor a terjeszkedést kezdte tervezgetni, én lecsaptam az ajánlatra, hogy több ezer kilométerre tőle felépítem a saját kis birodalmam. Olyan akartam lenni, mint Ő. Olyan ember, akitől mindenki fél, akit mindenki tisztel és, aki mindent a kezében tart és irányít.