Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Lassan három napja annak, hogy visszatértem Las Vegasba a négyhetes thai földi utamról, ám még mindig úgy érzem magam, mintha csak egy idegen volnék, egy betolakodó a saját szülőföldemen. Ethan halálával fenekestül felfordult az életem, a koporsója pedig immáron nem csak őt, de azt az Emily Davist is nyugtatja, aki egykor voltam. Azt a gyenge, hiszékeny lányt, aki hagyta, hogy Minea közel kerüljön hozzá, aki elhitte neki, hogy soha senki és semmi sem állhat közéjük, és, aki nem vett rögtön vérbosszút, mihelyst az a némber meghúzta a ravaszt és elvette tőle férfit, akit a világon mindennél jobban szeretett. Bizony ám, a régi Emily Davisnek nyoma sincs már ezen a világon, helyét átvette egy másik, kegyetlen szörnyeteg, akinek egyetlen cél lebeg pusztán a szemei előtt, megölni Mineát miután elvett tőle mindent, ami valaha is fontos volt a számára. A szeretet, az a kölcsönös ragaszkodás, ami kialakult annak idején, őszinte, mély gyűlöletté változott, ez az oka annak is, hogy mióta csak tudom, mit tett a bátyámmal, látni sem akartam azt a ribancot. Még nem. Egy hónappal ezelőtt, közvetlen a temetést követően, elhagytam Vegast, számot cseréltem, hogy senki és semmi se gátolhasson meg abban, hogy összeszedjem magam, és felkerestem azt a férfit, akiről tudtam, hogy a segítségével újra építhetem önmagam. Takeda mester segítségével nem csak új harcművészeti technikákat sajátíthattam el, hanem a pszichológiai hadviselés fortélyait, az önkontrolt is, ami a későbbiekben még hasznomra válhat a nő ellen.
Visszatérésemet követően hozzá is láttam a terv kivitelezéséhez, melynek első fázisa nem más, mint az altatás. Minea talán még nem is sejti, hogy újra itt vagyok, egy hónapja már annak, hogy semmilyen formában sem érintkeztünk, de ahogy a családomat, a „barátaimat” ismerem, nem kell sok idő ahhoz, hogy megneszelje a dolgot. Ha valamilyen úton - módon összefutnék vele, meg kell játszanom magam, elhitetni a lánnyal, hogy amit tett, bár számomra roppant fájdalmas, mégis, fejvadász szemmel nézve teljességgel érthető, és nem ejt csorbát a barátságunkon. Nem lesz könnyű, Minea, bármennyire is nehéz beismernem, nem egy ostoba liba, így hát, hacsak nem nyújtok mesteri alakítást, könnyedén átlát majd a szitán. De nem esem kétségbe, mindent alaposan végig gondoltam, így érzem, hogy nem lehet baj. Ha ezzel megvagyok, és teljesen elaltattam a lány gyanúját, jöhet majd a következő fázis, a kínzásé. Szenvednie kell, összetörnie mielőtt végképp a másvilágra juttatnám. Érezze csak azt, amit én, azt a mérhetetlen fájdalmat és kínt.
Miközben a Range Rowerem bekanyarodott egy kisebb mellékutcába, a gondolataimból egyszer csak a mobilom hangja rázott fel. - Ki a franc… - nyúltam érte, majd amikor a tekintetem a kijelzőre siklott, egyből elégedett mosolyra húzódtak az ajkaim. - Nocsak, nocsak Dylan, mit tehetek érted? - Hallottam visszatértél kislány, gondoltam utánad nézek egy kicsit. Mond csak, merre kóboroltál? - Hawaiin sütettem a hasam, kellett egy kis kikapcsolódás. - Rossz kislány vagy Ems, épp nekem hazudsz? Mond csak, miben töröd azt az okos kis fejecskédet? - Én? Semmi rosszban, hiszen ezt már tudhatnád. - Persze, persze… Na, de tegyük félre a tréfát, és mesélj, mire készülsz? - Folytatom a munkám, és élem tovább az életemet. - Na és Ethan? - Azt az ügyet bízd rám… - Ems… tudod, hogy melletted állok és… - Kedves tőled kösz. Inkább azt mond meg, hogy a pasas, akit ajánlottál, az a fegyvergyáros… - Blackburnre gondolsz? - Igen rá. Mennyire megbízható? - Tűzbe tenném érte a kezem. - Csak vigyázz, meg ne égesd. Épp hozzá tartok. - Miért? - Mert másik szállítóra van szükségem, Minea túl jó kapcsolatot ápol a régivel.… - Ems, Ems, Ems, tudtam én, hogy sántikálsz valamiben. - Addig jó, míg csak ennyit tudsz. Már ez is több mint amennyi kellene. - Bízhatsz bennem bosszúállók királynője. - Baromi vicces. Szia Dylan. - ezzel ki is nyomtam a telefont, majd leparkolva a kocsit alaposabban is szemügyre vettem az üzletet, ami elé megérkeztem. - Nem rossz… de még nem nyert meg. - kiszálltam, és becsuktam az ajtót, majd miután bekapcsoltam a riasztót határozott léptekkel közelítettem meg az épületet és nyitottam be.
- Hello. - köszöntem miután beléptem és szembe találtam magam egy… hmm… nem is rossz pasival, a napszemüveget pedig feltoltam a fejem tetejére.
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 0:34
Szeretném azt hinni, hogy amit csinálok az maradandó fog maradni, hogy egyszer majd lesz egy gyerekem, aki tovább viszi az üzletet. Rendőr családból származom, generációról generációra vitték tovább a szakmát a család férfi tagjai, egyedül én hagytam ott a rendőrséget közülük, hogy valóra váltsam álmaimat. Rajongok a fegyverekért, szinte már szenvedélyesen. Ha nem lettem volna rendőr, akkor bizonyára nem is jöhettem volna rá, hogy mi is az, amire valójában vágyok. Szó sincs arról, szerettem a volt szakmámat, de nem tudtam magam lenni, túl sok volt az engem terhelő felelősség. Különben is nem akartam megöregedni egy íróasztal mögött az irodában, mert nem nekem való a terep munka, túl lelkiismeretes vagyok ahhoz, hogy bárki életét is el tudjam venni. Vicces ugye? Olyan dologért rajongok, amivel életeket lehet kioltani, közben mégsem lennék arra képes, hogy bárkit is átküldjek a másvilágra. Mégis csörgedezik ereimben némi vadászösztön, gond nélkül le tudom vadászni az állatokat, de egyetlen egy emberre sem lennék képes meghúzni a ravaszt. - Már megint elgondolkoztál? - Halványan mosolyogva néztem a hang irányába. Kristin nő létére nagyon is ért a fegyverekhez, sőt lenyűgöző az a tudás, ahol bánik velük. Rajta kívül egyetlen egy nőt sem ismerek, aki ennyire értene ehhez, ezért is mertem alkalmazni. Jól jártam vele, Kristin az egyik legjobb eladóm, szeretném azt hinni, hogy a meggyőzőképessége végett ilyen jó a szakmájában és nem azért mert mindenkit levesz a lábukról külsejével. Mert nem csak, hogy ért a fegyverekhez, de még csinos is. - Nem, én csak Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervező fegyvereiben gyönyörködök. - Mutatok az újdonnal érkezett árura. Szerintem minden fegyver egy remekmű, ami mögött rengeteg tervezés és munka áll. Akkoriban nem lehetett egyszerű felfedezni és kivitelezni, de mégis sikerrel járt, legnagyobb örömömre. - Valóba szemet gyönyörködtető látványt nyújt az AK–47-es. - Nem is lepődtem meg azon, hogy Kristin is egyezik a véleményemmel. Óvatosan végig simítottam a fegyver markolatán, mintha porcelánból lenne és akármelyik pillanatban összetörhetne, pedig ez a szépség színtiszta acél. - Kristin legyél olyan szíves és számol át az érkezett fegyvereket. Nálam stimmel a szám, de azért jól jönne, ha megerősítenéd, hogy a számításaim pontosak-e, addig felváltalak az üzletben. - Belépve az üzlet helységbe, mintha csak haza tértem volna. Valahogy annyira otthon érzem magam a fegyverek között, szinte már félelmetes mennyire rabul tudtak ejteni. Az összkép pedig lélegzetelállító volt számomra, ahogy egymás után sorakoztak a műremekek. Viszont nem sokáig lehettem egyedül az üzletemben, mert úgy hiszem egy vevőt tisztelhetek meg benne. Meglepetten néztem rá, valójában nem igazán találkoztam még itt egyetlen egy hozzá hasonló nővel sem. Mármint biztosan velem van a baj, de egészen másmilyen kategóriába skatulyáznám be. Már csak a szőke hajából ítélve is inkább azt hinném róla, hogy ruha üzleteket látogat inkább, mint hogy az én boltomba bármikor is betegye a lábát. - Jó napot! Biztos abban, hogy jó helyen jár? - Nem akartam bántó lenni vele, de pár üzletnyire innen van egy fehérnemű üzlet. Talán csak figyelmetlen volt és rossz helyre tévedt be. Nagyon elcsodálkoznék azon, ha valójában ide szeretett volna betérni.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 1:28
Amilyen helyes annyira szűklátókörű… kár érte, pedig már - már a neve is érdekelt volna a pasinak. Miért van az, hogy a férfiak amint meglátnak egy nőt, teszem azt egy fegyverboltban, rögtön azt hiszik, hogy eltévedt? Vagy tán az a baj, hogy nem az a tipikus fejvadász nő vagyok, aki két méter magas, 220 kiló és a megszólalásig hasonlít egy férfi favágóra? Esküszöm, sosem fogom megérteni, ám egy biztos… ez a pasi is egy a sok hímsoviniszta fasz közül. Hmm… de ha már egyszer így alakult… - Hát, ami azt illeti… - néztem körül hatalmas, riadt kiscica szemekkel, majd magamra erőltetve a ”legbárgyúbb” női mosolyt, amire csak egy szőkeség képes lehet, halk szempillarebegtetős kuncogásba kezdtem. - én a Victoria Secret fehérnemű üzletet kerestem, de úgy látszik alaposan eltévedtem. A fene essen bele, olyan szerencsétlen vagyok. - haraptam bele az ajkaimba, miközben hátrasöpörtem néhány kósza tincset, ami időközben a szemeimbe hullott. - Kérem, mondja azt, hogy ez már mással is előfordult, és nem én vagyok az egyetlen ostoba liba, különben menten elsüllyedek szégyenemben. - kezdtem el babrálni a kezemmel, mintha valóban épp feszengenék és szégyellném magam, miközben borzasztó nehezen tartottam vissza a feltörni készülő nevetésemet. Komolyan mondom, rám fért már egy kis szórakozás, de, hogy épp ilyen formában, épp most hullik a lábaim elé…
Már épp folytattam volna a kis rögtönzött színházi előadásomat, mikor a tekintetem egyszer csak megakadt egy ismerős maroklőfegyveren, az ajkaimon pedig nosztalgikus mosoly suhant át. Megkerültem az előttem álló férfit, majd óvatosan levettem a kicsikét az állványról. - Hmm… egy Astra A-100 - as. Istenem de rég láttam már ilyet közelebbről. - vizsgáltam meg alaposabban is. - 9 mm - es, rövid csöhátrasiklásos reteszelés… - merengtem el nem is annyira a férfinak szánva a gondolataimat, sokkal inkább csak amolyan hangos tűnődés volt a részemről. - Furcsa, azt gondoltam főleg a spanyol piacokon hódít, ott is a rendőrség körében, nem hittem, hogy itt Vegasban is van rá kereslet. - és ekkor esett le, hogy alaposan kiestem a szerepemből. Na nem baj. Óvatosan visszatettem a fegyvert a helyére majd ismét szemközt fordultam az eladó sráccal.
- Nos, azt hiszem, ha már egyszer így eltévesztettem a címet és ide csöppentem, megpróbálom kihozni belőle a legjobbat… - ezúttal már egy őszinte, hamiskás mosoly suhant át az ajkaimon, a hangomból mégis alaposan kiérezhető volt a szurkálódás. - Egy bizonyos Hunter Blackburnt keresek, ha jók az információim övé ez az üzlet. Bent van most, vagy jöjjek vissza esetleg később, alkalmasabb pillanatban? Mondjuk, ha már bevásároltam a szomszédos fehérneműboltban? Akár még bemutatót is tarthatok, ha visszatértem…
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 2:16
Nem szeretnék bele esni abba a hibába, hogy azt gondoljam a nők csak házimunkára és gyereknevelésre valóak, de mégis... Nem is tudom, talán csak képtelen vagyok megbarátkozni a tudattal, hogy a szép nők is rajonghatnak a fegyverekért, élő példának itt van Kristin is. Szép és nőből is van, ami pedig a legfontosabb, hogy nagyon jól bánik velük, nem csak, hogy ért hozzá, hanem még kezelni is tudja. Belőle pedig első ránézésre inkább azt nézném ki, hogy éppen egy bevásárló útra indult és eltévesztette a helyet. Tudom nem szép dolog, hogy úgy ítélkezek felette, hogy nem is ismerem. Igazán bunkó voltam vele, de túlságosan meglepődtem, mikor belépett az ajtón. Nem gondoltam, hogy itt összefutók egy hozzá hasonló nővel. Inkább valami kigyúrt pasasra számítottam, legtöbbször az olyan fazonok térnek be ide. - Nos az pár épülettel odébb van. - Még mindig meglepetten néztem rá, valójában nem tudtam eldönteni, hogy most csak tréfál velem, vagy tényleg egy fehérnemű üzletbe szeretett volna betérni. De az már biztos, hogy itt csipkés bugyikat nem fog találni, de annál több fegyvert találhat. - Nem, még ilyenre nem volt példa. - Válaszoltam, habár ha vicces kedvében van, akkor minden elismerésem neki, mert eléggé jól tudja eljátszani az eltévedt nőcske szerepét. Nagyon jól adta elő és már majdnem el is hittem, hogy valójában ez az ábra, de szépen elárulta magát, mikor megpillantotta azt a fegyvert, ami annyira elnyerte tetszését. Mikor elkezdett róla beszélni szó szerint leesett az állam, sőt még azt is hallottam, ahogy a padlón koppant. Miután vissza tettem helyére az államat oda léptem mellé, még mindig csodálkozva. Valahogy nem akarom elhinni, hogy ennyire meg tudott lepni. Az már biztos, hogy első pillantásra rosszul ítéltem meg. - Itt minden fegyverre van kereslet, ezért is megy ilyen jól az üzlet. Meglepő módon nagyon felkapott ez a fegyver is, majdnem annyira, mint a revolverek. Remélem nem orosz rulettet játszanak az eladott fegyverekkel. - Próbáltam egy kis humort belecsempézni a mondandómba, hogy leplezzem meglepettségemet. Habár szőke, de nem ostoba, ezért gondolom érti is, hogy mire akartam ezzel kilyukadni, mert az eléggé kínos lenne, ha nem venné a lapot. - Megtaláltad akit kerestél. Hunter Blackburn személyesen. - Nyújtom felé kezemet, hogy átessünk a hivatalos bemutatkozáson, ezt diktálja az illem. Különben is kíváncsivá tett, érdekel, hogy ki lehet ez a nők, de legfőként az, hogy miért akar velem találkozni személyesen. - Főnök egyezik a lista, annyi kalasnyikov érkezett amennyit rendeltél. - Kristin bukkant elő a raktárból, elégedetten mosolyogva fordultam felé. Szeretem ha a dolgok úgy zajlanak, ahogy akarom. - Köszönöm Kristin, akkor átszámolhatod a glock 17-et is. - Szerencsére sosem volt az a bőbeszédű, ezért csak beleegyezően bólintott egyet, majd vissza ment a raktárba elvégezni a kiosztott feladatot. - Szóval most szeretnél velem beszélni, vagy azután mikor beszereztél magadnak pár csini fehérneműt? - Próbáltam nem pofátlanul vigyorogni rá, de nagyon is mókásnak találtam a kialakult helyzetet. Erre aztán tényleg nem számítottam, mondjuk eddig ez volt számomra a napom fénypontja.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 3:15
Komolyan mondom, az a fej, amit szerencsétlen hapsi vágott, mikor megtudta mennyire mellé tippelt velem kapcsolatban… ezt rögzíteni kellett volna valahogy, mert abban egészen biztos vagyok, hogy ha megpróbálom bárkinek is elmesélni, tuti biztosan, azt hiszi, csak tréfálkozok, vagy eltúlzom. Pedig nem, Chaplin megirigyelte volna fénykorában… De legalább az átlag látvány nem rossz, és a kis tréfája is mondhatni egész aranyosra sikeredett, így egy apró mosollyal honoráltam, miközben alaposabban is szemügyre vettem őt magamnak. - Szép mentés… Maradjunk annyiban, hogy a humora sokkal jobb, mint a megérzései. Ha jól sejtem bizonyára maga itt a hónap alkalmazottja, eltaláltam, vagy eltaláltam? Mondja meg, de őszintén, eddig hány női kuncsaftot szolgált már ki? Vagy mindahányat, aki csak betért ide, azon nyomban tovább irányította a legközelebbi ruhabolthoz? Netán valami egyesség van önök között? Ők nem árulnak fegyvert, cserébe maga nem szolgál ki nőket, hanem tovább küldi őket hozzájuk? - komolyan mondom, ha nem fontos ügyből kifolyólag járnék erre, most teljesen ki is menne a fejemből mit akarok, annyira lefoglalna ez a kis játék. Röhej a köbön mégis kimondottan szórakoztató.
Elnézve szegény fejét, úgy döntöttem ezúttal megkönyörülök szerencsétlenen és ahelyett, hogy tovább szívnám a vérét, inkább előkerítem magamnak ezt a Blackburn fickót, hátha vele értelmesebben is el tudok társalogni. Várakozásteljesen pislogtam a férfira, hátha besiet a hátsó szobák egyikébe és előhalássza nekem az említett személyt, ám ehelyett, legnagyobb meglepetésemre, egyszer csak kezet nyújtott és közölte, hogy ő maga Hunter Blackburn, az üzlet tulajdonosa. Épp csak egy hajszál választott el attól, hogy egy: „Ez most komoly?” felkiáltással fel ne nevessek, ám a kiállása, a tekintete, igen csak hamar bizonyította számomra, hogy igen, ez most komoly. Ó öregem, mi lesz még itt? És ácsi, mikor lettünk mi olyan jóba, hogy csak így letegezzen? Az eszem megáll.
Valami frappáns kis beszólással akartam előrukkolni erre az egészre, tudjátok, valami olyan dumával, amitől végképp padlót fog, és enyém lesz az erkölcsi győzelem, ám ekkor a semmiből belibbent a képbe Barbie elcseszett, fegyverbuzi változata és közölte a főnökével, hogy a számok egyeznek, a megrendelt mennyiségű fegyver érkezett meg a boltba. Szuper, tehát Blackburnnek nincsenek gondjai az alapvető matematikai műveletekkel. Jó tudni. Rövid kis párbeszédüket követően végre ismét szóhoz juthattam, s csak eztán nyújtottam én is kezet a férfinak. - Mellesleg Emily Davis, főállású fehérneműmodell, hobbi szinten fejvadász. - kacsintottam rá, a kezét pedig határozottan szorítottam meg, nem úgy, mint az a sok elit liba és cicababa a lagymatag kézfogásával. - A fehérnemű vásárlást, azt hiszem, elhalasztom a szabadnapodra, és majd megleplek otthon a végeredménnyel. - ha már ő így, akkor én is. - Ha pedig elégedett leszel az eredménnyel, akár még reklámképekre is vállalkozom az üzleted számára. Leegyeztetheted a dolgot közös barátunkkal, Dylan Hanninggel, azt hiszem, őt kérem fel managgeremnek. - te jó ég, mibe keveredtem? - Egyébként, biztos itt beszéljük meg a piszkos kis részleteket, vagy akad a közelben egy irodád is, két kényelmes székkel, vagy egy üres íróasztallal?
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 18:35
Vicces. Azt kell, hogy mondjam a szöszinek van humorérzéke. Azon pedig csak mosolyogni tudok, hogy engem alkalmazottnak hisz. Attól, hogy még én vagyok az üzlet tulajdonosa attól még nem parádézok öltönyben, bizonyára megtévesztő a farmer, ing viseletem számára. Talán velem van a baj, hogy nincs rátetoválva a homlokomra nagy betűkkel az, hogy enyém az üzlet. Na, de nem is vagyok az a dicsekedős fajta, ezért inkább szórakozok vele egy kicsit, mielőtt elárulnám neki, hogy ki vagyok. - Sosem voltam a hónap dolgozója. Sajnos azért annyira sosem voltam eléggé jó. - Fogkrém reklámba illő mosolyt lett volna kedvem villantani, de inkább megpróbáltam szomorúnak tettetni magam, mintha nagyon bánnám a dolgot. Abban az esetben ha nem én lennék a főnök, hanem egy alkalmazott akkor minden nagyképűség nélkül állítanám kiérdemelném ezt a rangot. - Nem semmiféle egyességről nincsen szó. - Ezt már nem bírtam ki mosolygás nélkül, igazán kreatív az elképzelése. Következő kérdésén viszont el kell, hogy gondolkozzak. Eddig nem számoltam azokat a nőket, akiknek fegyvert adtam el, de nem lehet túl sok ez a szám, mivel az eladást általában másra szoktam bízni, az alkalmazottaimra. - Volt részem már abban, hogy női ügyfeleket szolgáltam ki, de talán meg tudom számolni egy kezemen, általában a nők ide sokkolóért, vagy paprika sprayért térnek be ide. - Legtöbbjük pedig életükben nem fogott még fegyvert, maximum vízipisztolyt. Valahogy nem gondolom, hogy bárki kezébe való lenne fegyver, ha tapasztalatlan kezekbe kerül eléggé veszélyes lehet. Na, nem mintha amúgy egy fegyver nem lenne amúgy is veszélyes. Amint Kristinnel gyorsan elintéztem a tennivalót máris minden figyelmemet a szőkeségnek szenteltem. Nem is tudom, talán kellene rám egy szájkosár, mert az állam csak nem bír a helyén maradni, miközben ilyen sokkoló információkat oszt meg velem. Hogy mi van? Biztosan csak félre értettem, hogy ez a szöszi fejvadász lenne? - Fejvadász? - Hitetlenkedve kérdeztem vissza, de végül is ha jobban belegondolok még logikus is lenne, hiszen az előtt nagyon is értett ahhoz az astra fegyverhez. Sőt, meg is lepődtem rajta, de lassan össze állt a kép. - Ez igazán kedves tőled, de az üzlet reklám nélkül is nagyon jól megy. - Persze biztosan több férfit csalogatna be egy hatalmas női plakát, ahol szinte nem visel semmit és egy hatalmas gépfegyverrel takargatja magát. Azt hiszem nem lenen szabad ennyire engednem a fantáziálásomnak. Inkább arra kellene koncentrálnom, hogy megtudjam végre mit is akar tőlem, egészen sikerült neki felkelteni az érdeklődésemet. - Nem akarok nagyon bunkó lenni, de ez úgy hangzott... - Inkább elharaptam a mondat végét, majd megköszörültem a torkomat, hogy valami értelmes szöveget is kinyögjek végre és kizökkentsem magam az eddigi fantáziálásomból, mielőtt a nyálam is elcsöppenne. - Nekem itt is tökéletesen megfelel, hacsak nem akarod ledobni magadról a fehérneműdet egy kis árengedmény reményében. - Nem az én fantáziám a mocskos, csak hát eléggé kétértelműen fogalmaz, de abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül. Pontosan tudja, hogy mit miért tesz, ezért engem érdekelne, hogy mi az, ami motiválja, de főleg az, hogy miféle piszkos kis részletekről lenne szó.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 06.03.14 20:37
Összefont karokkal hallgattam végig a velem szemközt álló férfi minden egyes szavát, majd néhány pillanatra csendben elmerengtem. Esküszöm ez a találkozó a napom fénypontja, ám, hogy vajon miként ér majd véget, az egyelőre még a jövő zenéje. Súlyos dilemmával sikerült szemközt találnom magam, hiszen van röpke harminc másodpercem arra, hogy kitaláljam, vajon elhajtsam a pasit a francba, az egész eddigi viselkedéséért, vagy épp ezért maradjak itt, és bízzam meg, mivel lássuk be, rohadt jól szórakoztam a mi kis kettősünkön. Hmm… hmm… - Tudod, eddig a legszebb mondatod az volt, hogy nem akarsz nagyon bunkó lenni… - húzódtak szemtelen mosolyra az ajkaim. - Ekkora bűnlajstrom után, amit sikerült felhalmoznod röpke néhány perc leforgása alatt, ez a kijelentés bizony nagyon merésznek tűnik barátocskám. A fogadtatás, a hitetlenkedés, amire még rákontráztál ezzel az árengedményes megjegyzéssel is… Mi tagadás elég rosszul áll a szénád. - a szavaimmal ellentétben, mégis ott virított az ajkaimon az a kihívó, csábos, mégis roppant pimasz kis mosoly, amiből leszűrhette, hogy nem, nem fogom faképnél hagyni. Legalábbis egyelőre.
Tettem Hunter felé egy lépést, miközben égszínkék íriszeimet mélyen fúrtam az övéibe, majd egészen közel hajolva a füléhez, kellemes, búgó hangon duruzsoltam bele a következő, csak neki szánt gondolatokat. - Nem mellesleg… ha valaha is ledobom magamról a fehérneműt előtted… az nem az árengedmény reményében lesz, arra ugyanis semmi szükségem. - ha már egyszer játszunk, miért ne engedhetném el magam teljesen? - Ezt a trükköt meghagyom inkább az olcsó lotyóknak, akikkel nem szeretem, ha egy kalap alá vesznek. Jobb, ha megjegyzed a jövőre nézve. - ezzel szép lassan hátra léptem, majd kihúztam magam.
- Nos, úgy vélem az lesz a legjobb, ha mindent az elejéről kezdünk és elfelejtem a kis… khm… tévedésedet, mintha meg sem történt volna. Egyet értünk? - vontam fel a szemöldökömet, s csak aztán folytattam, ha megérkezett a férfi részéről a pozitív felelet. - A nevem Emily Davis és igen, fejvadász vagyok. Egy régi, közös, jó barátunk Dylan Hanning ajánlott a figyelmembe téged és az üzletedet, kezességet vállalva melletted afelől, hogy megbízható vagy, pontos és természetesen kellőképp diszkrét. Mivel ez eddig még nem csalódtam Dylanben, úgy döntöttem valóban felkereslek, és ha sikerül megállapodnunk, mától a te leszel az új beszállítóm. Hogy miért kívánom lecserélni a régit, nem publikus, legyen elég annyi, hogy megbízhatatlannak ítéltem meg. - ezzel nekidőltem a falnak, a pillantásomat pedig egyetlen másodpercre sem szakítottam el az övétől. - A munkámból adódóan a legfrissebb, legpontosabb, leghatékonyabb fegyverekre lenne szükségem, amik csak a piacról beszerezhetőek, a pénz nem jelent akadályt. - azt már talán jobb, ha nem is említem, hogy a beszerzés módja, és a legalitás abszolút mértékben hidegen hagy, csak oldja meg és kész. - Elöljáróban úgy vélem, elég lesz ennyi is. Mit gondolsz, tudnád vállalni a megbízást, vagy keressek mást?
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 08.03.14 1:13
Ha nem váltottam volna fel Kristint akkor most megkímélhettem volna magam ettől, vagyis csak szeretném ezt hinni. Nem, ez alapjában lehetetlen lett volna, úgy jött be ide, hogy feltett célja volt velem találkozni. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy nem arra számított, hogy egy hozzám hasonló kaliberű fickóra fog bukkanni, ahogyan én sem számítottam arra egyetlen pillanatig sem, hogy egy szöszi, feszes fenekű nő betéved ide. - Ahogy az egyik legőszintébb is. - Tényleg nem akarok bunkó lenni, mindössze néha meggondolatlanul szólalok meg, bele sem gondolok abba, hogy esetleg akaratlanul is bele gázolok ezzel az önérzetébe. Mindenesetre nem hinném, hogy törékeny lenne a lelkivilága. - Szóval pár rossz szó és már el is döntötted magadban, hogy ezek után nem fogsz velem lefeküdni. - Leegyszerűsítve szerintem ez lenne a lényege a mondandójának. Az imént azt mondtam neki, hogy nem szeretnék bunkó lenni és az a helyzet, hogy tényleg nem, mégis annak tűnhetek ezzel a túlzott őszinteségemmel. Ami a szívemen az a számon. Ezek után az is benne van a pakliban, hogy jóslatom megvalósul, habár sosem lehet tudni, végül is nem vagyok jós. - Jövőre nézve? - Meglepetten néztem rá, mikor már kissé eltávolodott tőlem. Ez egészen úgy hangzott, mintha hosszú távra tervezne velem. Nem vagyok ostoba, sejtem, hogy miért mondhatta. Fegyverüzletem van, Emily pedig fejvadász, ebből könnyen rá tudok jönni a megfejtésre. - Viszont próbáljunk meg nem beszélni a fehérneműkről, mert nem tudlak így komolyan venni, ha gondolataimban egészen máshol járok. - Erről nem tehetek. Férfiból vagyok és ha egy ilyen csinos nő erről beszél, akkor már csak azért is arra tudok csak gondolni, hogy miféle selyem, vagy éppen csipkés holmit rejtegethet előlem ruhája alatt. - Legyen úgy, ahogyan szeretnéd. - Egy laza vállrándítás után hangosan felsóhajtottam. Amit eddig megtanultam az életben azaz, hogy nem éri meg ellent mondani egy nővel, na meg mindig igazat kell nekik adni, még ha nincs is igazuk. Így megannyi problémát és hisztit el lehet kerülni. - Te mindig ennyit beszélsz? - Nem hibáztatom, nőből van. Köztudott, hogy a nők szeretnek fecsegni. Egyébként pedig valahogy nem tudott meglepni ezzel. Úgy látszik, hogy a mai napon már így is eléggé sok meglepetést okozott nekem, ahhoz, hogy tudjon még. Vagy talán alábecsülöm? Ez majd kiderül. - Gondolhattam volna, hogy Dylan keze van a dologban. Biztos vagyok abban, hogy csak jót mondott rólam, de valójában diszkrét vagyok. - Jó helyen jár, tőlem mindent megkaphat, amit csak szeretne. Nem kérdezek semmit, csak mert jobb néha a tudatlanság, csak eladom a fegyvert, az pedig nem rajtam múlik, hogy mit fognak kezdeni vele. Jól tudom, hogy Emily is mire használná, mégis annyira abszurd számomra, hogy egy ilyen nő tényleg fejvadász. - Azt gondolom, hogy tényleg jobb lenne egy olyan helyet felkeresni, ahol senki sem tud minket megzavarni a részletek megbeszélésében. - Üzletemberként nekem csak jól jöhet, ha vele kötök üzletet, mégis legszívesebben inkább elküldtem volna abba a bizonyos fehérnemű üzletbe, hogy fegyverek helyett inkább fehérneműket vásároljon magának.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 08.03.14 2:28
Hát ez a faszi esküszöm, túl tesz minden határon, és még finom voltam és nőies. Ahhoz képest, hogy kijelentette, nem szeretne bunkó lenni, folyamatosan az, szándékosan vagy sem, ez pedig egy cseppecskét már kezd az agyamra menni. Persze egy darabig nem mondom, igen csak szórakoztató volt a mi kis játékunk, a fehérneműmodell és a hónap majdnem alkalmazottja, ám most, amikor végre valahára szeretnék komolyabban is tárgyalni vele, a gondolatai pedig még mindig a fehérneműk és a sok beszéd körül forognak, kezdek elbizonytalanodni. Vajon lehet komoly üzletet kötni egy ekkora bohóccal? Az isten verje meg Dylant és a jobbnál jobb ötleteit, ezért még garantáltan kiherélem, amint végeztem itt és felautókáztam hozzá a privát kis kérójába. Nem kellenek szemtanúk, habár nem mondom, roppant csábító az az elképzelés is, hogy a kedvenc kis klubjában ütök rajta, és a prostik előtt fokozom le főállású eunuchhá. Úgy látszik ez a mai nap már csak ilyen, gonoszságom pedig nem ismer határokat.
Fapofával hallgattam végig Hunter minden egyes szavát, majd amikor eljutottunk odáig, hogy a férfi maga is kezdett rájönni arra, hogy ehhez az üzlethez bizony zárt ajtók és biztos falak szükségesek elégedetten bólintottam. Okos fiú, cukrot neki. Kicsit lassú a szentem, ezt kénytelen vagyok elismerni, de talán még nincs veszve minden, és egy kis odafigyeléssel idomítható. - Újra megkérdezem hát, van a közelben irodád? Tudod, kicsi privát szoba, jobb esetben működő zárral az ajtaján, minimum két székkel és egy tárgyalóasztallal, hogy az extrákat már ne is említsem meg. - villantottam egy bájos mosolyt a férfira, majd, hogy villámgyorsan elkergessem a fejében cikázó illúziókat arról, mennyire nem illek a fejvadászok soraiba, vagy, hogy a fehérnemű vásárlással sokkal többre mennék, mint az itteni bohóckodással, hirtelen közelebb léptem hozzá, majd az ingnyakánál megragadva közelebb húztam magamhoz, tekintetemet mélyre fúrva az övében.
- És akkor tisztázzuk le a dolgot egyszer és mindenkorra… - hangom akár a jégcsap, hideg volt, vészjósló, s már - már a suttogásig halk. Aki akár csak egy egészen kicsit is ismer engem, az bizony tudja nagyon jól, hogy Emily Davies épp akkor a legveszedelmesebb, amikor a legnyugodtabbnak, leghűvösebbnek látszik. - Először is, utálom, ha a hajszínem miatt ostoba cicababának, könnyen kapható ribancnak vagy más egyébnek néznek, éppen ezért, legjobb lesz, ha az effajta gondolatokat sürgősen kivered a fejedből, különben nem leszünk jóban. Másodszor, hogy mikor és mennyit beszélek az az én dolgom, neked inkább azzal kellene törődnöd, hogy mentsd, ami még menthető és előnyös üzletet kínálj mindkettőnk számára, mielőtt még sarkon fordulnék és kisétálnék azon a bizonyos ajtón, amin nemrég beléptem. Harmadszor… sosem keverem a munkát a magánélettel, így, ha meg akarod őrizni a rólad kialakított profi üzletember imidzset, jobb, ha a szex témát maximum a megbeszélés után hozod fel. Vagy örökre elfelejted… rád bízom. - ezzel még közelebb hajoltam hozzá. - Mit gondolsz, menni fog szépfiú? - érdeklődtem felvont szemöldökkel, majd a válaszát követően hirtelen elengedtem, megigazítottam a gallérját és hátra léptem. - Szóval, hová menjünk tárgyalni? Vezess.
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 08.03.14 18:32
Akár a Victoria Secret is alkalmazná, ezért nehéz még mindig felfognom mindazt, amit eddig mondott. Mégis miért? Jó, ez aztán nem rám tartozik, hogy mégis miért választotta a fejvadász szakmát hivatásul, miközben ilyen adottságokkal rendelkezik. Talán csak szégyenlős és nem lenne ahhoz mersze, hogy fehérneműben a kamerák elé álljon. Nem, nem hinném, hogy erről lenne szó, végtére is eddig nem adta annak egyetlen egy jelét sem, hogy szégyenlős lenne, sőt! - Van, de csak azoknak az ügyfelek részére, akiket komolyan tudok venni. Már ne is haragudj, de úgy sétáltál be ide, mint egy életre kelt Barbie baba, most pedig kiderül rólad, hogy inkább Terminátor lennél. Vagy ez a kettő nálad ötvözve van? Amolyan Barbie baba halálosztó lennél? - Azt hiszem újfent túl élénkek lettek gondolataim, de jobban belegondolva egészen logikus ez az elméletem, vagy inkább jobban mondva feltételezésem róla. Kikerekedett szemekkel néztem rá, amint elkapta galléromat. Ez a nő tele van meglepetéssel! Amikor már azt hittem, hogy nem tud már számomra meglepetést okozni... Na tessék! Mégis csak mosolyogva hallgattam mondandóját, valahogy nem tudott zavarni ez a túlzott közelsége, még akkor sem ha nagyon úgy fest, hogy fenyeget. Vagy nála ez a kedves figyelmeztetés, amit csak az én érdememben tesz? Nem hinném, csak be szeretné bizonyítani, hogy rosszul ítéltem meg az első pillanattól kezdve. - Imádom ha egy nő ennyire tudja, hogy mit akar. Neked pedig még jól is áll ez a "kemény szőke" szerep. - Nem vagyok ostoba, ezért minden egyes szavát felfogtam. Meg is maradt bennem az, hogy blablabla... Upsz, azt hiszen nem figyeltem oda rá eléggé. De a lényeges információt ki tudtam szűrni a fecsegéséből, mondom én, hogy sokat beszél. - Ami pedig a szex témát illeti... Nos, nem szokásom lefeküdni az ügyfelekkel. Te pedig különben is biztonságban vagy, nem eseteim a szőke cicababák. - Csak tisztázni szerettem volna ezt, mielőtt azt hinné, hogy feltett szándékomban áll beinvitálni az irodába, hogy az íróasztalon hanyatt fektetve vadul neki essek. Még csak az hiányozna, hogy az üzletbe betérő vevők Emily nyögéseiben, sikolyaiban gyönyörködjenek, miközben azt gondolják, hogy a makulátlan fegyverüzletem átcsapott egy erkölcstelen bordélyházzá. - Biztos vagyok abban, hogy menni fog. Elvégre ez csak üzlet, semmi több. - Nekem pedig kiváló érzékem van az üzlethez, bárcsak az ilyen nőkkel is tudnék bánni. Ha jobban kiismerném biztosan tudnám, hogy hol vannak nála a határok, mert eddig nagyon úgy néz ki, hogy akaratom ellenére is feszegettem őket. - Kövess. - Elengedett, ezért megindultam az irodám felé. Egy pillanatra megtorpantan, mikor észbe kaptam, hogy Kristin még mindig a raktárban van, ezért ha elhagyom az üzletet, akkor nem lesz aki kiszolgálná a vevőket. - Kristin, dolgom van az irodában, kérlek menj vissza az üzletbe. - Útközben elhaladtunk a raktár bejárata előtt, ahol odaszóltam neki. Pont rálátásom volt, ezért láttam, hogy bólintott kérdésemre. Így már nyugodtan megyek tovább az irodám felé, udvariasan ajtót nyitottam neki, amint besétált úgy léptem be én is magunk mögött becsukva az ajtót. - Foglalj helyet. - Biztos voltam abban, hogy magától is tudja, hogy most le kell ülnie, de azért az illem ezt diktálta, hogy hellyel kínáljam. Jó magam is helyet foglaltam az íróasztal túlsó végén. Pár papírlapot rendszerezve egymásra helyeztem, amik a fiókomban végezték. Ráérősen pakolásztam, mintha legkevésbé érdekelne, hogy mit szeretne mondani. - Szóval? Te akartál egy csendes helyet, hogy beszélhess. Itt a lehetőség. - Becsukva a fiókot néztem fel rá, próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy egyáltalán nem izgat a mondanivalója, pedig nagyon is érdekel, hogy mit tudna még számomra mondani.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 08.03.14 20:17
Az iroda felé közeledve egyszerűen képtelen voltam arra, hogy megszólaljak, mondhatni már - már sokkos állapotba kerültem, hála Hunter Blackburnnek és az ő… nos... nem, erre egyszerűen nincsenek jó szavak. Gépiesen követtem őt a helyiségbe, majd a felkínált helyet elfoglalva merengetem el azon, tulajdonképpen mit is kellene tennem vagy mondanom. Basszameg, ilyen egyszerűen nincs! Ha nem tudnám, hogy esélytelen, azt mondanám, hogy Dylan és ez a fazon szövetkeztek ellenem, hogy visszatérésem alkalmából alaposan kikészítsenek idegileg, majd amikor Dylan valamiféle rejtett kamerán keresztül észreveszi, hogy már az utolsó ép húrt is sikerült elszakítaniuk, előugrik valahonnan egy üveg pezsgővel és közli, hogy ez a kandi kamera. Ideális bosszú lenne azért, mert egyetlen szó nélkül húztam el a csíkot Vegasból és, még aztán sem hívtam fel, hogy a gépem földet ért és új lakásba költöztem. De most komolyan, miféle üzletember hadovál össze - vissza egy pénzes ügyfélnek arról, hogy Barbie babának néz ki, meg Terminátornak, meg, hogy még mindig szőke cicababának gondolja, aki amúgy, nem mellesleg cseppet sem az esete? He? Valaki világosítson fel róla, mikor változtak meg ennyire a tárgyalási feltételek, mert a jelek szerint ez az egy hónap kisesés többet rejthetett magában, mint amire számítottam. Istenem, már - már visszasírom Thonyt, az előző beszállítómat, aki mióta csak ismerem pontos volt, mindig mindent megszerzett, amire csak szükségem volt, ráadásul olykor még extrákat is hozott, a legmodernebb kütyüket, amik csak megjelentek a piacon. Mindezt korrekt áron, profi hozzáállással. Milyen kár, hogy olyan bizalmas kapcsolatot ápol Mineával, ez az egyetlen oka annak, hogy a jövőben máshoz kell fordulnom, és épp csak egy - két dolgot rendelnem Thonytól, hogy ne legyen feltűnő a hirtelen váltásom. Tetszik vagy sem, egyelőre olybá fest a helyzet, hogy szükségem van erre a bohócra… Uram irgalmazz!
- Hát jó… - vettem egy mély lélegzetet, miközben sikerült egy kicsit rendeznem az arcvonásaimat, majd elhatározva, hogy a lehető legkevesebb időt töltöm már ennek a kellemetlen fráternek az irodájában, kényelmesen hátradőltem a székemben. - Röviden, bár nem loptad be magad a szívembe, mégis szerződni akarok veled, bízva abban, hogy legalább az üzlethez tényleg konyítasz, ha már egyszer az emberi kapcsolatok terén csúfos kudarcot vallottál. - és részemről ennyit a személyeskedésről. Egyelőre. - Kezdetnek itt egy lista a frissen beszerzendő tételekről… - nyújtottam át egy papírt, amit a táskámból vettem ki, rajta néhány könnyebb, és néhány igazán veszélyes kézifegyverről, valamint egy távcsöves puskáról. - Remélem, beváltod a hozzád fűzött reményeket, és gyorsan szállítasz. Mit gondolsz, mennyibe kerül majd ez az egész, beleszámítva a sürgősségi beszerzést és a diszkréciódat?
To: Hunter Ezt viselem!
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 09.03.14 0:05
Próbáltam nem úgy mosolyogni, mintha teljesen idióta lennék, de nehezemre esett uralkodni arcvonásaimon, mikor olyan elcsépelt dolgok jutottak eszembe, amiket persze vele nem osztanék meg, még a végén teljesen taplónak gondolna. De a fejemben cikázó képek mégsem hagytak nyugodni, addig ezekkel nincs is túl nagy baj, még véletlenül hangosan nem gondolkoznék és esetleg olyan dolgok csúsznának ki a számon, aminek nagyon nem örülne. Nem is tudom honnan jött ez, de Emily olyan számomra, mint abból a régi sorozatból Xena, persze csak szőke és dögösebb kiadásban és kard helyett inkább fegyvert ragad. Ez akár bók is lehetne, hogy egy harcos amazonhoz hasonlítom. Na meg azért valljuk be, hogy az a nő nem volt semmi abban a kovácsolt vas melltartóban. - Vonatkoztass el a stílusomtól, mert ahogy viselkedem az nem egyezik azzal, hogy valójában mennyire profi is vagyok a munkámban. Ezt nem azért mondom, mert úgy érzem kampányolnom kellene azért, hogy az ügyfelem legyél, vagy bármit is be kellene bizonyítanom neked. - Nem én kerestem fel és ajánlottam be magam nála, úgy rémlik ez fordítva volt. Ha meggondolta volna már magát azok után, ahogyan viselkedtem vele, akkor most nem is ücsörögne az irodámban. Szóval maradni fog, mert szüksége van a szolgálgatásaimra. Mondjuk úgy, hogy kellek neki. Átvéve tőle a listát gyorsan végig futottam tekintetemmel. Hümmögtem párat, majd letettem magam elé az asztalra. Pár másodpercig még meredtem rá, majd tekintetemet vissza vezettem rá. - Megoldható. Mindent be tudok szerezni a listádról, de nem lesz olcsó mulatság. - Már a lista összeírásakor rájöhetett erre, mert nem ócska fegyvereket akar magának. Sőt, meglepően jó ízléssel rendelkezik. Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyire jól tud bánni a fegyverekkel. Mert kétség sem férhet hozzá, ért a fegyverekhez, de vajon bánni is tud velük? - Nem akarok számokkal dobálózni, de egy újabb találkozó alkalmával már ezt is tudni fogom. - Sok mindentől függ a fegyverek ára, de legfőképp attól, hogy kitől szerzem be és, hogy mennyi időm van rá. Ha szorít az idő, bizony a gyorsaságot nagyon meg fizettetik ebben a szakmában. - Esetleg a közös munkánkra való tekintettel megengednéd, hogy az iménti bunkóságom kompenzálása végett meghívjalak vacsorázni? Természetesen kizárólag munka vacsorára gondoltam.- Ez nem egy randi, nem is terveztem a vacsora után gerincre vágni, de ha nem lenne az ellenére, akkor azt mondom, hogy én aztán nem leszek semmi jónak az elrontója. Végül is az egyik sem zárja ki a másikat, lehet egy aktív vásárlom attól még, hogy néha jól érezzük együtt magunkat. De azért még ennyire előre nem tervezek, még rá sem bólintott a meghívásomra.
do you know who i am?
Kimberly Davies
Tárgy: Re: Fegyverbolt 09.03.14 1:51
Csendben figyeltem, ahogy Hunter Blackburn néhány pillanat leforgása alatt nagyszájú bohócból hirtelenjében profi üzletemberré avanzsált át a szemeim előtt, s komoly tekintettel bogarászta végig a listát, amit egész tegnap este írtam össze. Nem titkolt célom volt a fegyverek beszerzése mellett próbára is tenni leendő beszerzőm gyorsaságát, ügyességét, tisztességét, így nem könnyű feladattal láttam el őt. Ha csakugyan olyan profi, mint amilyennek Dylan beállította, nem okozhat neki problémát beszerezni a lista összes tételét néhány nap alatt. De ha nem… már a második fegyvernél gondokba ütközhet, pláne ha a legalitást tekintjük. Most ugrik a majom a vízbe, vajon tud úszni, vagy kútba vész akár a mi kis üzletünk? - Úgy gondolod? - dőltem előre egy kissé, mikor Hunter kijelentette, hogy a kérésem véleménye szerint megoldható, mikor pedig az anyagiaknál lyukadtunk ki, határozottan bólintottam. - A minőség minden pénzt megér, ahogy pedig említettem is, határ a csillagos ég, a lényeg számomra a pontosság, a gyorsaság és a diszkréció. Van egy olyan érzésem, hogy nem vernél át, így a következő alkalommal várni fogom a kidolgozott árajánlatodat és átbeszélhetjük a részleteket. - ezzel már keltem is volna fel a helyemről, hogy szépen lassan a távozás hímes mezejére lépjek, ám ami ezután következett, szó szerint visszanyomott a székemre és gondolkodásra késztetett.
- Hmm… hagy gondolkozzam egy kicsit… munkavacsora a pasival, aki pusztán az elmúlt három és fél percben adta jelét annak, hogy elviekben komoly üzletember, amúgy mindent elkövetett annak érdekében, hogy egy bohócnak tartsam… - tűnődtem hangosan, már - már pajkos mosollyal az ajkaim szegletében, alaposan áttanulmányozva a plafonon ékeskedő lámpák alakját. - Bármily csábító is az ajánlat szép hercegem, azt hiszem ezt most, mégis passzolnám. Talán majd egyszer, a távoli közeljövőben újra megfontolom a dolgot, ám addig is, ha már sikerült utánajárnod a számoknak és annak, mikor tudnál szállítani, hívj fel, és egyeztetünk egy újabb találkozót. - keltem fel majd a táskámból elővettem a névjegyemet, amit az asztalára csúsztattam.
- Nos Mr. Blackburn - váltottam hirtelenjében újra hivatalos formára - egy élmény volt megismerkednem önnel, amit úgy vélem egyhamar nem fogok elfelejteni. Várni fogom a hívását. - ezzel kezet nyújtottam neki, majd a napszemüvegemet leemelve a fejem tetejéről elhagytam az irodáját, és magabiztos léptekkel vágtam át a már jól ismert folyosókon. - További jó munkát! - biccentettem az alkalmazottjának is, majd kiléptem a friss levegőre egy elégedett mosoly kíséretében. Miért van olyan érzésem, hogy ez a pasi még sok meglepetést fog okozni nekem? Kíváncsian várom a folytatást!
To: Hunter Ezt viselem! Köszönöm, hamarosan folytatjuk.
do you know who i am?
Hunter Blackburn
Tárgy: Re: Fegyverbolt 09.03.14 2:34
Eleinte tényleg nehezemre esett komolyan venni, hogy egy ilyen kifutóra illő modell alkat besétál ide és fegyvert szeretne tőlem venni ez egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam. Most viszont, látva a listáját, hogy miféle komoly fegyverekre lenne szüksége alapjaiban rengette meg bennem az eddig róla alkotott képet. Számomra pedig nincsen lehetetlen, még akkor sem ha néhány fegyvert nehézségek árán is kell megszereznem. Nem vagyok ostoba, gondolom Emily is tudja, hogy mennyire nehezen beszerezhető árú, de csaknem úgy érzem, hogy ezzel is tesztelni szeretne. Nekem csak annyi a dolgom, hogy bebizonyítsam számára, hogy bízhat bennem és a diszkrécióm nem csak kamu szöveg. - Úgy, feltéve ha nem túl közeli a határidő. - Két nap erre nem elég, kell pár nap ahhoz, hogy be tudjam szerezni a fegyvereket, amik szerepelnek a listáján. Nem foglalkozok fegyvercsempészéssel, legálisan szerzem be őket, ehhez pedig több idő szükséges. - Nem vagyok kezdő a szakmámban, ezért csak a legjobb fegyvereket adom ki a kezeim közül. Nekem számít a minőség, ahogyan a vevőimnek is. - Eddig elvicceltem a dolgokat, de eljött az idő, mikor már nekem is komolynak kell lennem. Ilyenkor mindig úgy érzem magam, mintha az apám lennék, azt hiszem ez a túlzott komolyság nem áll nekem jól, ezért is tartogatom a komolyságot csak az ilyen esetekre. - Természetesen értesíteni foglak a részletekről és az árról is. - Ahogyan majd a későbbiekben arról is, hogy mikor is fogjuk kézhez kapni az árút. Viszont azt hiszem ez fontos lehet neki, ezért minél hamarabb meg fogom találni a módját annak, hogy minél előbb a raktáramban legyenek a listán szereplő fegyverek. - Azért azt nem mondtam, hogy ez az ajánlat örök érvényű lenne. Ma nemet mondtál, de ha holnap meggondolod magad, már nem biztos, hogy én is akarni fogom. - Akkor már csak magát tudná hibáztatni, hogy hagyott elszalasztani egy ilyen remek lehetőséget. Egyébként pedig fogalmam sincs, talán majd valamikor teszek még egy próbát, de egy ilyen visszautasítás után valahogy nem vágyom arra, hogy a közel jövőben részem legyen még egyben. Amint felállt, úgy én is, ezzel is megtisztelve. Azért belém is szorult némi jómódot, amit erősen próbálok leplezni bunkóságommal olykor. Elfogadva a kéznyújtását nyújtottam felé kezemet, egy újabb kézfogásra. - Részemről is élmény volt. Amint tudom hívni fogom. - Ahogy hátat fordított nekem vissza ültem a helyemre, tekintetemmel rátapadva hátsójára, figyelve ahogy kisétál az irodámból.
Én köszönöm, már várom a folytatást.
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: Fegyverbolt 09.03.14 2:37
Szabad játéktér!
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: After... - Maya & Dylan 11.08.20 17:38
Maya & Dylan
"I believe whatever doesn't kill you, simply makes you stranger."
Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Vajon ki is mondta ezt? Gandhi? Marx? Végül is tök mindegy, az illető bekaphatja! És úgy általánosságban mindenki más is! Rá kellett eszméljek, hogy az én borzasztó tragédiám, elátkozott királyfiságom abban a szemét tényben bontakozik ki, hogy bizony állandóan csúnyán melléfogok, ha szerelemről van szó. Vagy bármiféle más emberi kapcsolatról. Úgy bizony, talán egyedül a csodacsapat képes még tartani bennem a lelket, azaz Kim, Dom, Bájgunci és valahol még Minyonka is, habár igaz utóbbiról még csak nemrég döntöttük el, hogy mégsem tesszük el láb alól. Mindegy, múltkor mikor szükségem volt egy kis segítségre, kérdés nélkül ugrott, ezt pedig mindenféleképpen bónuszként írtam jóvá a számlájára. Már csak azt nem értem, hogy miért? Miért van az, hogy ha egyszer szerelembe esem, akkor garantáltan meg is szívom? Az egyik megcsalt és hülyét csinált belőlem, a másik pedig képtelen volt bízni bennem, pedig szó szerint még öltem is érte. Akkor és ott, miután Maya lelépett az ünnepségről egyszerűen képtelen voltam a helyén kezelni a dolgokat, mintha csak végérvényesen összetörtek volna bennem valamit. Nem bírtam gondolkozni, nem tudtam hazamenni, képtelen lettem volna akár csak a szemébe nézni. Így kötöttem ki Kiméknél az éjjel és aludtam egy borzasztó kényelmetlen kanapén. Csóró Hunter, remélem sosem haragítja magára túlságosan Kimet, mert tartósan a kanapéra számúzve lenni felérne egy gyilkossági kísérlettel. Reggel sajogtak az izmaim, de nem panaszkodtam…sokat… hanem inkább szembenéztem a keserű valósággal. Maya és én elvesztettük egymást. Ahol nincs bizalom, ott hiába van szerelem, nincs remény semmiféle közös jövőre. Mégsem tudtam csak úgy hazamenni és úgy tenni, mintha nem lennék a padlóm, helyette a menekülést választottam.
New York, London, Maldív-szigetek… és ez még csak néhány hely, ahová az elmúlt két hónap során ellátogattam, csak mert képtelen voltam Vegasban maradni. Bár Dom és Kim nem helyeselték a döntésem, végül beletörődtek, de majdnem minden nap csekkoltak WhatsUp-on, hogy élek-e még. Hát, ha életnek nem is igazán lehetett nevezni, amit műveltem, azért még beköszöntem nekik minden egyes alkalommal. Azt hiszem inkább tombolásnak volt nevezhető, amit előadtam. Partikra jártam, minden reggel más lány…vagy éppen férfi ébredt az ágyamban, akiknek csakhamar megmutattam, hogy merre van az ajtó, hogy aztán egész nap elmerüljek az önfeledt hedonizmusban. Hogy tele volt velem és a kalandjaimmal a sajtó? Őszintén, szartam rá, elegem lett abból, hogy folyton óvatosnak kell lennem. Sőt, amikor rájöttem, hogy a cégem árfolyama a vártakkal ellentétben felfelé ívelt a hírveréseknek köszönhetően, akkor szabadult csak el igazán a pokol. Gatsby hozzám képest kiscserésznek mehetett volna el maximum…
Egy idő után azonban kezdett honvágyam lenni, hiányzott a kis „családom” és bár a gyomrom még mindig összeugrott, ha csak arra gondoltam, akire nem lett volna szabad, mégis úgy döntöttem ideje hazamenni. Hozzátartozik a tényekhez az is, hogy hála üzleti zsenialitásomnak, bár sikerült egy hatalmas megrendelést megcsípnem, ezzel együtt még néhány nehéz fiút is kaptam a nyakamba, akik a tudomásomra adták, hogy cseszem a csőrüket de nagyon. Nos… ezért határoztam el, hogy ideje beszereznem egy saját fegyvert, biztos, ami biztos.
Miután kicuccoltam otthon, az immáron fájdalmasan üres otthonomban, az első utam Hunter üzletébe vezetett, mivel a csicseri titkárnője elárulta, hogy ma pont bent kell ott lennie. Gondoltam meglepem, reményeim szerint nem épp inflagranti Kimmel, ám a helyzet végül úgy hozta, hogy mikor beléptem az üzletbe én magam lepődtem meg. Maya????? Mi a fenét keres Ő itt? Ledöbbentem, de igyekeztem ezt annyira palástolni, amennyire csak tudtam. - Szia… Hát Te?... – rásandítottam a kitűzőjére - „Segíthetek? Maya” – nehéz volt megőrizni a komolyságom. - Vagyis most itt dolgozol? – megölöm Kimet, hogy nem szólt…
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Hiába vártam már nem jött haza, vissza hozzám. Napokig ott ültem a lakásában és hitegettem magam, hogy csak időre van szüksége. Egyszer csak hirtelen felbukkan a semmiből és mindent megbeszélünk, majd nagy nehezen sikerül zöldágra vergődnünk. Elvégre minden pár szokott veszekedni, de aztán többnyire ki is szoktak békülni egymással. Aztán szép lassan beláttam… Már nem fog visszajönni, főleg addig nem, míg itt vagyok. Ez mégis csak Dylan lakása… Így szakított velem? Még csak arra sem volt képes, hogy a szemembe nézve közölje velem, hogy vége? Nem tudom ezért hibáztatni, hiszen én voltam az, aki akkor este úgy megbántottam, mint talán eddig soha senki az életben. Szánalmasnak éreztem magam. Végig bőgtem miközben a bőröndbe dobáltam a ruháimat. Nem volt sok mindenem, de amim volt azt is Richard Gere finanszírozta. Bárcsak visszamehetnénk oda, ahol még a legnagyobb problémánk az volt, hogy Dylan halálra unta magát, míg várta, hogy végre előbújjak a prófafülkéből. Bárcsak jobban megbecsültem volna azt, amim volt. Hogyan tovább? Rajta kívül szinte senkim sincs, legalábbis mióta felhagytam a bűnözői életemmel. Azt hiszem, hogy tartozok neki annyival, hogy nem süllyedek vissza. Miatta jobb ember lett belőlem, de még így se lettem annyira tökéletes, mint amilyen embert megérdemelne. Dylan megérdemelne egy olyan társat maga mellé, aki képes bízni benne, ha már nekem nem sikerült. Ezt is csak én rontottam el… Ahogy mindig mindent. Néhány hónapja ezelőtt bármit megadtam volna azért, hogy átléphessek ezen a küszöbön. Annyira, de annyira utáltam, hogy képes volt fogva tartani, mindössze azért, mert féltette az életemet. Most pedig könny áztatta arccal zártam be magam mögött az ajtót. Végső elkeseredésemben mikor már tényleg nem volt több ötletem, hogy kihez tudnék segítségért fordulni végül Kim és Hunter ajtaja előtt találtam magam. Különös… Dylan barátaihoz menekültem, igaz idővel szerintem köztünk is kialakult az a bizonyos barátság, ha már engedték, hogy náluk lakhassak, ameddig össze nem szedem magam. Pontosabban Kim drukkolt elő egy csodálatos tervvel. Igyekeztem jó vendégként viselkedni, de biztos vagyok abban, hogy néha átléptem néhány határt. Szóval finoman tettek ki a lakásukból, de végül nem bántam. Megkaptam Kim régi lakását, és állást is felkínáltak. Szóval most nagyon is úgy néz ki, hogy Hunternek dolgozok. Még mindig alig hiszem el. Viszont, ha már anno profi voltam a fegyverkereskedelemeben, akkor miért ne tenném most legálisan is? Elvégre értek hozzá. - Szia. – Mielőtt bármit is mondhattam volna az a nyomorult kitűző elárult. Úgy utállak Hunter! Esküszöm benevezem az év legrosszabb főnök díjára. - Tudok valamiben segíteni? – Ez lehetne még ennél is kínosabb? Valaki hozzon nekem egy ásót és itt helyben elásom magam. Persze tudtam, hogy valamikor valahol ismét összefutunk majd, hacsak az egyikünk nem költözik el jó messzire. Nem számítottam rá, hogy újra ilyen hamar látni fogom, elvégre azokon a képeken, amiket láttam nagyon is jól érezte magát azokkal a ribancokkal. Ennél jobban nem is tudta volna velem közölni, hogy nagyon is hamar túltette magát rajtam. Mióta szakítottunk azóta másra rá sem bírtam nézni, míg Dylan szinte minden nap mással vigasztalódott.
for: Dylan // notes: végleg vége? // outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: Fegyverbolt 11.08.20 19:35
Maya & Dylan
"I believe whatever doesn't kill you, simply makes you stranger."
Na jó, nem állhatok csak úgy itt, mint valami idióta, földbe gyökerezett lábakkal, mert különben teljesen oda az a maradék méltóságom is, amit sikerült összekaparnom a „szakításunk” után. Tudom, hogy az lett volna a tisztességes, ha aznap éjjel, vagy mielőtt még elutazom elé állok és a szemébe mondom, hogy szerintem nincs értelme tovább folytatnunk, egyszerűen mégis képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ha előttem állna, akkor nem volnék képes végig csinálni, mert azoknak a szemeknek és azoknak a szőke göndör tincseknek sosem tudtam ellenállni. De mi értelme lett volna tovább húzni, ha egyszerűen nem tud megbízni bennem? Képes lett volna rá valaha is? Azt hiszem ezt már sosem fogom megtudni, pedig mindentől függetlenül borzasztóan hiányzik, az űrt pedig, amit az életemben hagyott úgy érzem soha senki és semmi nem lesz képes majd betölteni.
- Nos az igazat megvallva Hunterhez jöttem. Szükségem lenne a segítségére egy kissé kényes ügyben. – dugtam zsebre a kezeimet, miközben hátat fordítottam neki és elkezdtem nézegetni a fegyvereket a vitrinekben. Vajon ez eléggé fedi azt, hogy sikerült a nyakamba szabadítanom néhány gengsztert, akik most szeretnének eltetetni láb alól, nekem pedig kellene egy pisztoly arra az esetre, ha beütne a gebasz? Vagy van erre valami nemzetközileg is elismert kód, amit használnom kellene? - Esetleg ráér most? Tudnál szólni neki? – persze az is lehet, hogy épp tárgyal valakivel vagy nagyon elfoglalt a papírjaival, szerencsésebb lett volna, ha előtte idetelefonálok vagy Kimet kérdezem meg, de hát most már ez van, ebből a helyzetből kell kihoznom a legjobbat. - Amúgy… nem is tudtam Rólad, hogy értesz a fegyverekhez… azt hittem a kocsik a Te szakterületed. – ezek szerint még nagyon sok minden van, amire nem nyílt lehetőségem, hogy megtudjam Róla. Mindenesetre örülök annak, hogy itt dolgozik és nem valahol az utcán kóborol, feltörhető autó után kutatva. Rémes lett volna arról értesülni, hogy visszacsúszott oda, ahonnan olyan nehézkesen sikerült csak kimásznia.
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Nem is tudom eldönteni, hogy melyikünk volt jobban ledöbbenve. Biztosra veszem, hogy ha tudta volna, hogy itt szenvedek napi szinten a kitűzős kis pólómban, akkor messziről elkerüli ezt a helyet. Habár azt el kell ismernem, hogy lehetne még ennél is rosszabb a helyzet. Hm, nem is tudom… Mondjuk, ha egy gyorsétteremben kellene kiszolgálnom? Az még ennél is gázabb lenne. Nem volt nehéz rájönnöm arra, hogy neki senki sem szólt az új felállásról. Miért van az, hogy ahogy telnek a napok egyre több embert van kedvem eltenni lábalól? Azért, ha Hunter nem is szólt neki a változásról még Kim értesíthette volna. Hacsak nem azért történt, mert én az átkozott két hónap alatt szóba se jöttem… Pedig tudom, hogy tartották a kapcsolatot. - Mr Blackburn jelenleg nagyon elfoglalt. – Megállapodtunk, hogy az üzletben csakis kizárólag így hívhatom. Szóval a seggfej és az idióta főnök kilőve. Ez is csak azután, hogy volt egy kis vitánk már a legelső napomon. Hülyeségeket mondott és aztán hirtelen nem tetszett neki, hogy a vevők előtt azt mondtam rá, hogy idióta, vagy valami hasonlót… Nehéz megtalálni a barát és a főnök között az egyensúlyt. - Mindig volt nálam fegyver, ha portyázni mentem. – Úgymond kódolva mondtam. Nem szeretném, ha bárki meghallaná, hogy azelőtt abból éltem, hogy autókat loptam és vittem a bontóba. Mármint nem azért, mert szégyellem, vagy bármi, csak nem akarom, hogy híre menjen annak, hogy Hunter milyen megbízható embereket vesz fel az üzletbe. Vagyok, aki vagyok. Azt hittem, hogy Dylan pontosan tud mindent rólam, de úgy tűnik, hogy nem volt minden leírva a rólam szóló aktában. - Csak rajta… Jöhet néhány megjegyzés arról, hogy aki ilyen csinos, az nem is érthet a fegyverekhez… Blabla… Napi szinten ez megy. – Nekem pedig mosolyogva kell elviselnem. Igen, ez is egy feltétel volt, hogy mindig mosolyognom kell, akármennyire is idióta a várásló. Juhu! Ja és semmiféleképpen nem húzhatok be neki, még akkor se, ha kikezd velem, vagy már nagyon idegesít, csak akkor, ha megpróbálna letapizni. Ez korrekt.
for: Dylan // notes: végleg vége? // outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: Fegyverbolt 12.08.20 11:00
Maya & Dylan
"I believe whatever doesn't kill you, simply makes you stranger."
Nem vagyok az a fajta, aki egy fájdalmas szakítást követően képes jóban maradni az exével, általában inkább el szoktam vágni minden kapcsolatot magunk között a mielőbbi továbblépés elősegítése és a nyugalmam megőrzése érdekében. Most viszont ezt nem tehetem meg, hiába is borzasztó fura a helyzet. Maya gyakorlatilag rajtunk kívül nem sok embert ismer, már úgy értem a viszonylag tisztességes berkekből, ha pedig még ezt a maroknyit is elvenném Tőle, félő, hogy végérvényesen visszacsúszna, hisz nem maradna semmi kapaszkodója. Meg egyébként is annyira gyerekes lenne, hogy megkérném Hunteréket, hogy offolják Őt ki az egyenletből, mert nekem állandóan piszkálni fogja a törékeny kis lelkivilágomat a jelenléte. Nem, ezt magamban kell majd valahogy rendezzem. Csak megoldom, hisz az elmúlt két hónapban is sikerült kikapcsolnom, még, ha nem is volt kevés az ár, amit fizetnem kellett érte.
- Mr. Blackburn… ühhüm… - szokatlan számomra, hogy így hallom Őt emlegetve, bár halvány emlékképeim még vannak arról az időszakról, mikor helyette kellett igazgatnom a businesseit, mert Ő épp a tanúvédelmi program szépségeit élvezte valahol az Isten háta mögött kettővel. Te jó ég, hányszor kellett kiadnom magam Neki levelezésekben és telefonhívásokban. Bár amekkora arca van néha, már egy kicsit bánom, hogy nem csapoltam le a bankszámláit, mikor olyan egyszerű lett volna. De hát, aki hagyja, hogy az éjszaka közepén beállítsak és náluk aludjak, annak néha igazán elnézhetem, ha olykor marha. Ettől független továbbra is csak Bájgunci, Colgate reklám vagy simán Hunter marad számomra, mert már úgy megszoktam.
- Nem vetemednék ilyesmire, mert a végén még szexizmussal vádolnának és arra eszmélnék fel, hogy a cégem előtt vagy száz transzparenst cipelő és jelmondatokat skandáló feminista követelné a vasvillára tűzött fejemet és a véremet. – hát, ha már egyszer így alakult, akkor tegyük próbára, hátha tényleg tud akár Ő is segíteni. - Amire szükségem lenne, az nem túl nagy, zakó vagy póló alatt észrevétlenül elrejthető, gyors és elsősorban persze pontos. Bónusz, ha nem csap nagy zajt. Minél több golyó fér a tárába annál jobb, hogy ne kelljen sokat bajlódni a cserélgetéssel. – közben folytattam a bolt feltérképezését. - Ebből kellene kettő és persze a töltények. Illetve némi rugalmasság a papírmunkába, ezért is kerestem volna Huntert, mert csak az egyiket szeretném bejegyeztetni a nevemre… - persze tudom, hogy ez nem legális és, hogy Hunter alapjáraton a tisztesség megszállottja, mégis reméltem, hogy egy barát kedvéért ennyi rizikót majd bevállal. - Nos? Tudsz segíteni?
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Szóval Mr Blackburn bekaphatja… Amit értem tett, vagyis tettek Kimmel semmi jogom se lenne így beszélni vele, de mi már vagyunk annyira jóban, hogy nem sértődünk meg egymásra, ha nem túl finom szavakkal kezdünk el dobálózni. Egyik nap, mikor még náluk húztam meg magamat majdnem sikeresen össze is vesztünk… Némi ellenséges hangulat uralkodott közöttünk, mikor meccset néztünk a TV-ben és hát nem ugyan annak a csapatnak szurkoltunk. Egy kis baráti vita volt csupán, másnapra már nem is foglalkoztunk azzal, hogy Hunter bénán választott, mert az a csapat nyert, akinek én szurkoltam. Valahogy kibírtam, hogy másnap ne dörgöljem az orra alá, aztán meg elévült az egész…. - Nem örülnél a félmeztelen feministáknak? – Nem bírtam tovább, ezen elnevettem magam. Elképzeltem mindent és biztos nem kellett volna. Nem is értem, hogy miért kell tűntetni. Mit érnek el azzal, ha mutogatják a mellüket? Esetleg nagyobb figyelmet kapnak. Biztosan ezért tudok én is arról, hogy voltak ilyen tűntetések. - Beretta M9- 22 ez 9 milliméteres és tizenöt lőszeres a tára. – Mutattam az egyik fegyverre, amit persze vastag üveg falú pult zárt el a kíváncsi kezek elől. - Én ezt használnám. Szerintem nem túl nagy, de méretéhez képest egészen jól teszi a dolgát. – Azt hiszem, hogy ennyit tudtam tenni érte. Elmondtam a véleményemet, de a többi már nem rajtam múlik. Ellenálltam a csábításnak és nem kérdeztem meg, hogy minek kell neki fegyver, már nem tartozik rám. Ennek ellenére remélem nem keveredett bele semmi olyasmibe, amiért használná is. Nem vagyok a fegyverek ellen, ha így lenne, akkor nem itt dolgoznék. Szerintem jó, ha van olyan eszközünk, amivel meg tudjuk szeretteinket, vagy magunkat védeni. - Várj egy kicsit. – Magára hagytam és berontottam Hunter irodájába. Gyorsan felvázoltam neki a helyzetet… Láttam a fején, hogy mennyire jól szórakozik azon, amit hirtelenjében elhadartam neki. Bunkó. - Hunter most sem ér rá… - Fogalmam sincs, hogy mit csinálhat odabent, de ez csak egy kifogás. Most tényleg azt csinálja velünk, amire gondolok? - Azt mondta, hogy megérdemeljük egymást és oldjuk meg egymás között, blabla… - Miután tudtára hoztam, hogy Dylan bent van az üzletben biztosra vettem, hogy rácsatlakozott a kamera rendszerére és figyel minket. Ezért bele néztem a kamerába és szép nőiesen megvakartam a homlokomat a középsőujjammal. Bekaphassa. Attól, hogy most rákényszerültünk beszélgetni egymással ez még nem azt jelenti, hogy reggel ismét Dylan ágyában fogok ébredni. Ez nem ilyen egyszerű.
for: Dylan // notes: végleg vége? // outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: Fegyverbolt 13.08.20 3:01
Maya & Dylan
"I believe whatever doesn't kill you, simply makes you stranger."
- Az attól függ milyen korosztály… egyebek mellett. Ha mondjuk húsz és max harmincöt év közöttiek, mert valahogy nekem nem igazán jön be a „Stifler mamája” típus, lehetőség szerint Victoria Secret modellek, esetleg iszap birkózók, akkor üsse kavics, jöhetnek tüntetni. Természetesen kizárólag félmeztelenül. – tűnődtem el hangosan, miközben akarva-akaratlanul is magam elé képzeltem a jelenetet. Száz félmeztelen bombázó az irodaházam előtt… jó kis reklám lenne. Egy darabig figyelném őket, majd egyszer csak kisétálnék közéjük a naptárammal és azzal a felkiáltással, hogy jut belőlem elég mindenkinek… Na jó, azt hiszem ezt a gondolatsort itt és most fel kell függesszem, mert a végén még szemmel látható következményei lesznek. Majd otthon újra előveszem éjszaka, amikor senki se lát.
- Jólvan Ms. Sandoval, hallgatok Önre. – bólintottam miután végig hallgattam a javaslatát. Milyen különös az élet, hiszen bár Ő képtelen volt bennem megbízni nem is olyan rég, ez vezetett ahhoz is, hogy mi már nem vagyunk egy pár, én mégis szemrebbenés nélkül gyakorlatilag a kezébe adom az életemet. Hiszen, ha még sincs igaza, akkor nekem meszeltek, én mégis merek kockáztatni. - Ne aggódj, reklamálni már semmiféleképpen nem fogok… - a másvilágról elég nehezen is menne, bár szerintem kiváló kopogószellem lennék. Halálba idegesítenék mindenkit. - Rendben, várok. – míg a lány eltűnt gyaníthatólag Hunter irodájában, én újra körbesétáltam az üzletben. Ki hitte volna, hogy egyszer arra kényszerülök, hogy öltöny és ing mustra helyett különböző gyilkoló masinák között kelljen válogatnom? Pedig nem vagyok az az erőszakos típus. Na jó… kivéve azt az egy esetet!
- Hát, ha Ő nem ér rá, akkor magára vessen, úgy veszem, hogy belement a feltételeimbe. – vontam meg a vállam. - Kiállítanod nekem akkor azt a számlát? Azonnal vinném a cuccot magammal. – közben elővettem a telefonomat és pötyögni kezdtem valamit mérhetetlen elmélyültséggel. Remélem, hogy Bájgunci kiszórakozta magát rajtunk és a szorult helyzetünkön, mert ez bizony bosszúért kiállt. - Ugye nincs semmi cuccod a főnök irodájában? – kérdeztem fel se pillantva. - Kár lenne értük… - pofátlan vigyorral a képemen a zsebembe csúsztattam a készüléket és zsebre dugott kézzel várni kezdtem. - 3…2…1… - ezzel a főnöki irodában egyszer csak beindult a tűzjelző, amit aztán a plafonra szerelt oltórendszerből meginduló zuhé követett. - Szerintem vigyél neki tusfürdőt… kellemest a hasznossal ugyebár… - kacsintottam a lányra. Ennyi szivatás után, amit Huntertől kaptunk, ennyi igazán belefér. Picikét elázott, nagy kaland.
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Nem mondtam semmit, de szerintem az arcom mindent elárult. Még a gondolat is zavar, hogy félmeztelen csinos nőket nézegetne, pedig pontosan tudom, hogy az elmúlt hetekben nem csak nézegette a dekoratív nőcskéket. Attól, hogy mi már nem vagyunk együtt még nem tudom magamban megszüntetni ezt az érzést. Vajon meddig fogom még ezt érezni? Valaha is el fog múlni? Mi lesz velem, ha sose múlik el? Számtalan kérdésem lenne, de persze ezeket nem zúdíthatom rá. - Most kedvem lenne ahhoz, hogy megüsselek. – Hunter megtiltott minden erőszakos megmozdulást, de arra egyszer sem tért ki, hogy mi van akkor, ha Dylan betévedne és hasonló dolgokat mondana. Biztosan megértené, ha pillanatnyi fellángolásból bevernék neki egyet. Mégis hogyan mondhat olyat, hogy biztosan nem fog reklamálni? Ez neki vicces? Mert attól, hogy mi már nem vagyunk együtt még nem szeretném azt, hogy meghalna. Még mindig fontos nekem, hiszen az életem része volt még nem is olyan rég és az iránta érzett érzelmeim nem tudtak egyik napról a másikra megszűnni. - A papírmunkával lesznek gondok, ehhez kellene Hunter. – Az egyik fegyvert oda tudom neki adni, amit a nevére be tudom jegyeztetni, viszont a másik fegyverhez kellene Hunter is. Meg amúgy se akarok bele folyni az efféle illegális üzletekbe. - Nincs. – Miért is lenne? Akkor még nem is értettem, hogy miért kérdezi ezt, de aztán pillanatokon belül nagyon is világos lett. Akaratlanul is előtört belőlem a nevetés, egészen addig, míg az elázott főnököm dühöngő bikaként előbukkant az irodájából. - Halott ember vagy Hanning! – Ordibált oda Hunter. Néhány pillanatig azt hittem, hogy egyenesen felénk fog jönni és valami verekedős jelenetre számítottam, de Hunter képes volt megőrizni annyira a hidegvérét, hogy ne akarja most azonnal kitekerni a nyakát, gondolom Kim miatt. - Leléptem átöltözni, addig te vagy a főnök, még nem vagyok itt. – Egyenesen rám mutatott, amin meglepődtem, elvégre nem is olyan rég kezdtem itt dolgozni. Hunter villámgyorsan távozott, miközben valami olyasmit morgott, hogy „mennyire gyűlöli a kockákat” habár azt még mindig nem tudom, hogy honnan sikerült ilyen gyorsan rájönnie arra, hogy Dylan áll az irodája eláztatása mögött. - Ha tudtam volna, hogy vizes póló verseny lesz ma itt, akkor én is benevezek. – Újból elnevettem magam, mert még mindig előttem van az ázott főnököm látványa.
for: Dylan // notes: végleg vége? // outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: Fegyverbolt 21.08.20 10:47
Maya & Dylan
"I believe whatever doesn't kill you, simply makes you stranger."
- Hát tettem én bármit is? – vontam fel a szemöldököm meglepetten, miközben a bőrig ázott Hunter idegbetegen kirontott az irodájából. Nehéz volt megállni, hogy el ne röhögjem magam, de hála kiváló színészi vénámnak, ami már-már a híres Dominic Loiselle-ét is felül múlja, sikerült kitartanom. - Én megnézném és még megoldhatjuk a dolgot, itt is van tűzoltó berendezés… - böktem a plafonra hamiskás mosollyal és csak utána kapcsoltam, hogy tulajdonképpen mit is mondtam. Régen annyira természetes volt köztünk minden vicc, minden kis cukkolás, de már nem vagyunk együtt, muszáj vagyok eltávolodni, ez pedig komoly határokkal jár. Hiába ez a két hónap, míg vad tivornyákba vetve magam próbáltam kiűzni a szerelmet a szívemből, ez mégsem olyan dolog, ami csak úgy megtörténik. Ő volt az életem, a fény a sötétségben, ami körülvesz és szó szerint bármit megtettem Érte, mégsem volt elég. Nem bízott bennem, ez pedig pokolian fájt. Igazából még mindig fáj.
Megköszörültem a torkomat, az arcom pedig elkomolyodott, miközben közelebb sétáltam a pulthoz, továbbra is zsebre dugott kézzel. - Nos Ms. Sandoval, az imént úgy hallottam, hogy előléptették. Így már semmi probléma nem lehet azzal a számlázással, igazam van? – hiszen Hunter a saját szájával mondta Mayának, hogy most Ő a főnök, így pedig saját hatáskörében simán kiadhatja Nekem, azt a második fegyvert. Tulajdonképpen a kis viccem pont kapóra jött, már csak arra van szükség, hogy Maya is kötélnek álljon. - Van időm, megvárom. – tudom, hogy mindent lepapírozni nem két perc, de tekintve, hogy még csak nemrég tértem vissza, úgy érzem a mai napot még simán ellazsálhatom, mielőtt még visszaülnék abba a rohadt kényelmetlen főnöki székbe.
Miközben Maya hozzálátott az ügyködéshez, a tekintetem önkéntelenül is elkalandozott rajta. Azokon a gyönyörű mézszőke tincsein és az arcán. Istenem, annak idején amikor még veszélyben volt, hány éjszakát töltöttem a laptopom kijelzője előtt és figyeltem Őt a kamerákon keresztül, ahogy alszik? Ez a két hónap viszont rettenetes volt, hiszen bár Én menekültem el és kerültem szándékosan a témát, megőrjített, hogy senkitől sem kaptam információt Róla. - Úgy látom egész hamar beletanultál az itteni dolgokba. Örülök, hogy jól megy a sorod.
Kezdőlap 
Tárgy: Fegyverbolt 
05.03.14 21:18
