Dylan & Maya

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

Valójában meglepődtem azon, hogy még Dylan telefonja nem kezdett el csörögni. Ezek szerint Hunter még nem panaszkodott a szíve választottjának. Mert az is biztos, hogy Kim fel fogja hívni, amint értesül az esetről, ha másért nem is azért, hogy Hunter lelke megnyugodjon, hogy nem maradt a kis kocka akciója szó nélkül.
Nagyon is jól emlékszem. Az első találkozásunk után ultimátumot kaptam tőle és már akkor is azzal szórakozott, hogy a locsolórendszerrel bőrig áztatott. Sőt még aznap belökött a medencébe. A többi meg már történelem. Na jó, bevallom aznap háromszor is vizes lettem. Emlékezetes kis közös fürdőzésben volt részem. Aznap annyira provokáltuk egymást, hogy végül mindketten anyaszült meztelenre vetkőztünk a másik előtt, de aztán Dylan volt az, aki visszatáncolt. Már akkor is meg volt közöttünk az a bizonyos kémia, ami tagadhatatlanul vonzott minket egymáshoz.
- Jobban bele gondolva sosem volt jó vége annak, ha vizes lettem. – Érti a célzást? Fogalmam sincs, hogy Dylan mire emlékszik, vagy inkább, hogy mire akarna emlékezni abból, amit egykor ketten követtünk el. Talán, ha az a nap egészen máshogy alakult volna… Kizárt. Hinni akarok abba, hogy a dolgok bárhogy is alakultak volna köztünk, akkor is egymásra találunk. Vicces ugye? Mi már nem vagyunk egy pár, de még mindig odáig vagyok érte és egyre inkább nehezemre esik megjátszani előtte magamat.
- Miért érzem úgy, hogy ezt még meg fogom bánni? – Talán azt jobban megbánnám, ha miattam baja esne, elvégre gondolom nem ok nélkül akarja a második fegyvert papírok nélkül. Aztán majd Hunter valahogy ügyesen megoldja a dolgot. Majd belehalok abba, hogy nem esek neki a kérdéseimmel, hogy neki mégis miért kell fegyver, de tartok attól, hogy nekem ehhez már az ég világon semmi közöm sincs. Valójában már tényleg nincs.
Miközben elkezdtem kitölteni a papírokat egyre jobban idegesebb lettem már csak attól is, ahogyan bámult. Le se vette rólam a tekintetét. Miért teszi ezt velem?
- Ez most komoly? – Sóhajtottam. Igyekeztem magam türtőztetni, de mindig is az a típus voltam, aki kimondja azt amire gondol.
- Két hónapra csak úgy eltűnsz és most hirtelen felbukkansz és örülsz annak, hogy feltaláltam magam? – Még csak meg sem próbált megkeresni, főleg nem megmagyarázni azt, hogy miért lépett le és ezzel véget is vetett a kapcsolatunknak.

for: Dylan   //      notes: végleg vége? //   outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló  

Dylan & Maya

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

Hagynom kellene? Ne akarjak a múlton rágódni? Mégis úgy érzem, hogy megérdemelném a magyarázatot. Annak ellenére is, hogy akkor én nem bírtam visszafogni magamat. Egyszerűen csak tudni akartam az igazságot. Már belátom, hogy ott és akkor túlreagáltam. Szeretném mindenért Elenát hibáztatni, de jól tudom, ha nem viselkedtem volna úgy, akkor most nem itt tartanánk. Mégis felzaklatott, amit megtudtam tőle, de aztán Kim beavatott mindenbe. Most már egészen máshogy látom a dolgokat. Túl késő már, hogy bocsánatot kérjek tőle? Egyáltalán változtatna bármin is?
- Mi van akkor, ha mégis bele szeretnék menni? – Nem akarom elhinni, hogy egyszerűen csak úgy eltűnik és ezzel mindennek vége lesz. Soha senki se szakított még így velem. Azért viselt meg ennyire, mert amit iránta éreztem az tényleg valódi volt. Nem szerettem még így soha senkit, vagyis nem csak szerettem, hanem szeretem. Még mindig. Ezen még az sem változtat, hogy ki tudja, hogy hány szexpartnere volt mióta elhagyott. Ha esetleg újból egymásra találnánk, akkor még ezt is meg tudnám neki bocsájtani. Miért is hitegetem magamat? Már soha többé nem lesz olyan, hogy mi egy párt alkotunk.
- Tudod mi a vicces az egészben? – Néztem fel rá, de esélyt sem adtam neki arra, hogy válaszoljon.
- Pontosan miattad nem akartam ott folytatni, ahol abbahagytam, akármennyire is vágytam rá. – Attól mindig jobban éreztem magam, ha egy sikeresen ellopott autóban száguldozok, és biztosra veszem, hogy a szakításunkat is könnyebben vészeltem volna át, ha azt csinálom, amihez értek. Ennek ellenére mégis mit tettem? Elvállaltam ezt a munkát, de persze csak ideglenesen és elviselem az idióta vásárlókat.
- Aztán megjelensz és arra kérsz, hogy papírok nélkül adjak neked fegyvert. – Ennyit arról, hogy jó útra tértem? Miatta számtalanszor letérnék arról a bizonyos jónak nevezett útról. Gondolkozás nélkül megtennék neki bármit, még mindig. Segítek neki, mert ha nem lenne fontos az, hogy minél hamarabb fegyverhez jusson, akkor gondolom egyből kifordult volna az ajtón, ahogy meglátott volna.
- Mibe keveredtél bele? – Akármennyire is szerettem volna magamban tartani ezt a kérdést, egyszerűen képtelen voltam. Fontos nekem.  

for: Dylan   //      notes: végleg vége? //   outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló  

Dylan & Maya

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

Meg fogom ütni! Már régen meg kellett volna tennem, hátha helyre rázódik a fejében az a valami, ami ott és akkor úgy elpattant, hogy elhitette saját magával, hogy számunkra vége. Nem tudok csak úgy egyszerűen beletörődni. Viszont az a nyomuló ex barátnő se szeretnék lenni, aki képtelen abba beletörődni, hogy dobták. Mégis olyan nehezemre esik elhinni, hogy a mi kis tündérmesénk így érne véget, mikor már annyi mindenen túl vagyunk már együtt, ez ahhoz képest semmiségnek tűnik.
- Nem fogok neked magyarázkodni. Ezt úgyse értheted. – Akármennyire is hihetetlen, de amikor a kis piti dolgaimat csináltam, akkor legalább boldog voltam. Amikor egy autót elloptam, akkor úgy éreztem, hogy nekem bármit szabad, hogy szinte az egész világ a lábaim előtt hever. Voltak barátaim, akik ugyan azokkal a gondokkal küzdöttek és megértettek, most meg… Nem panaszkodok, most is vannak barátaim, de azok, akik arany kanállal a szájukban születtek, azok nem érthetik, hogy min mentem át idáig. Szóval bocsásson meg nekem, ha néha hiányzik a régi életem. A régi énem nem hagyta volna, hogy így összetörjék a szívét.
- Akkor eddig valamit nagyon rosszul csinálok, mert az izgalmas része elkerült. – Lehetne ennél sokkal rosszabb is. Alhatnék a híd alatt, na az már tényleg izgi lenne. Tényleg jó emberek vesznek körül, akik segíteni akarnak rajtam, de most túl borúsan látom az életemet, ahhoz, hogy kellően értékelni tudjam.
- Mindjárt kész is lesz ennek a kurva pisztolynak a papírja. – Mi van vele? Miattam ilyen feszült? Biztosan áll valami a háttérben, nem jellemző rá, hogy ilyen legyen.
- Még mindig rémesen hazudsz. – Látom rajta, hogy nem mond igazat. Tényleg olyan hatalmas bajba keveredett, hogy ezért fegyvert kell vennie? Mert nekem nagyon is úgy néz ki.
- Le kellene kötözzelek és megkínozni, hogy elmondd mibe keveredtél bele? – Ha már nem is tekint úgy rám… Még akkor is számíthatna rám. Elmondhatná, hogy miért kell neki fegyver és talán közösen meg tudnánk oldani. Gondolom erre vágyik a legkevésbé.

for: Dylan   //      notes: végleg vége? //   outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló  

Dylan & Maya

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

Legyen szép hosszú és tartalmas életem? Ezzel és hasonló baromságokkal akar most előhozakodni? Meg, hogy neki már nincs beleszólása az életembe, blabla… Fogjon már le valaki, mert tényleg meg fogom ütni. Iszonyúan dühös vagyok rá, mert nem fogja fel, hogy nélküle nem fog menni. Persze fel tudom magam találni, hiszen előtte is volt életem akármilyen is volt, de volt… Túléltem valahogy. Akkor most mégis miért látom borúsabbnak a jövőmet, mint anno valaha? Túlságosan elkényelmesedtem. Hozzá szoktam ahhoz, hogy van valaki mellettem, aki mellett biztonságban érzem magam, akiről tudom, hogy bármire képes lenne értem, mert annyira szeret, hogy bármit megtesz. Lett volna mit mondanom neki, de inkább alsó ajkamba haraptam, hogy még véletlenül se mondjak semmi olyat, amit később megbánnék.
Megállt a kezemben a toll és abba hagytam a papírok kitöltését amikor meghallottam, hogy Dylan hangja egyre türelmetlenebb lett. Értetlenül pislogtam rá. Én tényleg aggódok érte és nem akarom, hogy bármi baja legyen, erre ezt kapom? Mit képzel magáról, mégis kivel beszél? Hát velem biztosan nem fogja megütni ezt a hangnemet, előbb ütöm meg én, de jól pofán.
- Neked fizetnek azért, hogy ilyen pöcs legyél, vagy spontán alakítás részedről? – Ha nem dolgoznék éppen, akkor már régen leléptem volna. Most azt is el tudom képzelni, hogy ahogy távozok utánam ordibálja, hogy: Menj csak a menekülésben már úgyis profi vagy. Na meg ehhez hasonló frappáns Dylan megjegyzések.
- Tudod mit? Nem is csodálom, hogy meg akarnak ölni. – Mert most nekem is kedvem lenne hozzá. Gyorsan még ráfirkantottam a papírra a hiányzó adatokat és már oda is csaptam elé a kért két fegyvert és a lőszert. Őszintén csodáltam azt, hogy nem repedt be az üvegpult amilyen erővel tettem le a fegyvert mérgemben.
- Akkor mi végeztünk is! Jó szórakozást! – Nem így akartam és nem is szerettem volna így beszélni vele, de ezt se én kezdtem… Nem azt mondom, hogy legyünk „barátok” miután mi már nem vagyunk együtt, de azért nem vártam volna, hogy ilyen bunkón fog viselkedni velem.

for: Dylan   //      notes: végleg vége? //   outfit: farmer és nevetséges kitűzős póló