A húgom szőke tincsei úgy szálltak fel s alá a levegőben, mintha külön életet élnének, miközben felém szaladt a reptéren. Levettem a napszemüvegemet, s halvány mosoly került az arcomra. Hiába ő már egy olyan családban nőtt fel, amilyenben egy gyereknek kell. Ő nem ismerte anyánknak azt az oldalát amit én igen. És nem is avattam még be a titokba, habár volt mikor megkérdezte, hogy én miért vagyok olyan amilyen.
Karjaimba zártam a tizenöt éves húgomat, ahogyan ledobta a táskáját előttem. Aligha lett volna más választásom tekintve, hogy a nyakamba vetette magát.
Évekkel ezelőtt amikor ő még meg sem született anyámat kicsit sem lehetett mintha anyának mondani, de igazából a születése után sem, de erre az időszakra ő meg nem emlékszik. Én viszont tisztán, hogy milyen volt tíz évesen a húgomat cumisüvegből etetni, vagy később suli után még érte menni a bölcsibe. Emlékszem, hogy mennyire nem tudott magáról részegen. Ahogyan az a pillanat is tisztán a fejemben van, amikor bocsánatot kért mindenért. Amikor már tiszta volt, egy erős férfival az oldalán. Amikor már hirtelen anya lett vagy legalábbis akként akart viselkedni. A húgomnál ez be is vált, hiszen ő olyan kicsi volt még, nem rendelkezett előítéletekkel, áhítozott anyám szeretete után, és amikor megkapta hajlandó volt, minden rosszat elfelejteni. Én nem, tizenévesen, tinédzserként és nagyon sok pokoli évvel a hátam mögött nem voltam ilyen elnéző. S bár a kapcsolatunk most már egészen emberi, közel sem lehetne ideális anya-lánya viszonynak nevezni. Még mindig próbálkozik, nem adta fel...
- Nah, hova menjünk? Éhes vagy?- Mosolyodom el miközben lefejtem magamról.
- Aham, uuuh annyi mindent kell mesélnem. Van egy pasim!- Lelkendezve tapsikolt, miközben én felvettem a csomagjait.- És majd éhen halok, ezen az átkozott repülőn nincs egy szem normális kaja sem!- Hagytam, hogy fecsegjen és jó időben bólogattam, miközben beszálltunk a taxiba.
De éppen, hogy csak elhagytuk az utcát a telefon megrezzent a zsebemben.
- Wendell!- Vakkantottam bele kurtán. Évekkel ezelőtt a rendőrségnél dolgoztam, de éppen, hogy csak egy évig, majd visszamentem tanulni, s most a nyomozóknál vagyok. Nem, még nem az FBI habár lehet egyszer oda is eljutok. Egyenlőre csak Las Vegasi helyszínelők, s bűnügyi osztály csapatát gyarapítom a tudásommal. Így hát nem lep meg, hogy egy halott miatt hívnak, habár éppen a szabadnapomon vagyok.Rövid hümmögés és bólogatás után szólalok meg.
- Hamarosan ott vagyok.- Rá sem kell néznem Jessicára, hogy tudjam lefittyedt ajakkal, durcásan mered rám. Megígértem neki, hogy ez a nap csak az övé.
- Most elviszlek hozzám, rendelj kaját, amit csak akarsz, ígérem, hogy két óránál nem leszek el tovább, és utána minden pasidat részletesen kielemezheted nekem.
- Mosolyt erőltetek az arcomra, szerencsére a húgom könnyen kiengesztelhető teremtés.
- Rendben, de tartozol nekem egy pizzával azon kívül amit rendelek, és be kell vinned a munkahelyedre, hátha megakad valami helyes zsernyák szeme rajtam.- Sóhajtva forgattam meg a szemeimet.
- Még ha meg is akadna, te ehhez túl fiatal vagy. Másrészt én nem zsernyák vagyok, hanem nyomozó és ez...
- Nagy különbség!- Fejezi be gúnyosan engem imitálva.- Tudom, tudom. És két órát kapsz ha egy perccel később érsz haza öri hari!- Összeráncolta a szemöldökét és igyekezett nagyon szigorúan nézni. De ez neki nem ment, elmosolyodtam és a fejemre biggyesztettem a szemüvegemet.
- Viszont amíg a lakásomhoz érünk belekezdhetsz a szövegelésbe.- Javaslom pár perces csend után.