Chanel 1988-ban látott napvilágot Franciaország egy városában, Lyonban.
A hölgy komoly vegyes felvágottnak számít, hisz Kolumbiai-Spanyol apának örvendhet, valamint Francia édesanyának kinek felmenői között ugyanúgy megtalálható a német vér, mint a latin. Épp ezért nem meglepő az se, hogy a latin vér sokkal inkább üt ki rajta mint az északi. Vérében pezseg a szenvedélyes, tüzes latin dáma személyisége, amit leginkább a táncával tud kifejezni.
Néha fellépő ridegsége és visszafogottsága viszont arra utal, hogy van benne német és francia vér is.
Nem volt egy vérengző gyerekkora. Mindent megkapott amire szüksége volt, a szülei szerették, óvták és úgy vigyáztak rá mint a szemük fényére. Nem csoda, hisz az orvosok szerint Marionnak csak ő lehetett az egyetlen gyereke. Arról persze senki nem beszélt neki, hogy előtte már született egy fivére, akiről mind a mai napig nem tud semmit és csak reménykedni tud abban, hogy valaha az életben sikerül összefutnia vele, hogy láthassa, neki is ugyan olyan fekete szemei vannak e mint neki, vagy, hogy egyáltalán hasonlítanak-e egymásra? A legjobban mégis arra kíváncsi, hogy megérzik e azt a bizonyos valamit, ami két testvért még látatlanban is összeköthet.
Épp emiatt, mivel a közvetlen családjában nem volt egyetlen gyerek se, az apja testvérének lányával, az unokatestvérével kötöttek szoros barátságot. A gond csak az, hogy elválasztotta őket egymástól egy egész óceán. Mivel Chanel Franciországban nevelkedett, addig unokatestvére Amerikában maradt. Így kénytelen volt elfogadni a gondolatot, hogy csak az iskolás társai vannak ott neki mint gyerekek.  

Az apró, szőke lányka hatalmas szemeivel úgy mered kolumbiai származású apjára, mintha biztos lenne benne, ha valamivel, hát ezzel képes lesz meggyőzni őt az igazáról.
- Én márpedig táncosnő akarok lenni! - rettenthetetlensége láttán az apja akaratlanul is elmosolyodik, de ugyancsak sötét íriszeiben, melyeket a lánya is örökölte, még mindig ott van a határozott ellentmondás. Ő jobb életet akar a lányának. Szépsége alapján tényleg eltudja képzelni, hogy táncosnő legyen vagy esetleg színésznő. De amilyen rettenthetetlen és diktatórikus, jobbnak látná ha ügyvédnek, üzletasszonynak vagy ehhez hasonló "létformát" keresne.
- Mr. Clark azt mondta, hogy nagyon tehetséges vagyok, és jó lenne ha fejleszthetném magam, mert még sokra vihetem.
- Egy tíz éves kislánnyal bármit ellehet hitetni
- De apa, nem kell elhitetnie velem, mert én magam is tisztában vagyok vele! Miért nem hiszel nekem?
- Hiszek én neked gyönyörűm... de tudod mit, erre térjünk majd vissza pár év múlva, jó?
Hatalmas tenyerével szinte teljesen ellepi a lánya arcát, ahogy azon finoman végig simít, de nem marad sokáig mellette. Két perc múlva úgy tűnik el az irodájában, mintha egy árny volna mely sunnyogva, szellemszerűen közlekedik a falak mentén.

15 év múlva már rég elérte azt, amit szeretett volna. Az apja jóváhagyta, hogy táncosnőként törjön előre, ne holmi üzletasszonyként aminek szerepében az egész életét elunta volna. Nem jellemző a nyugalom erre a nőre és ez igaz volt rá már kiskorában is. Mint ahogy az is, hogy nem tud a hátsóján nyugton ülni, és ha megszólal a zene már járnak a lábai. És bár eleinte az apja tartott a lehetőségtől és attól, hogy a lánya nem fogja semmire vinni, hamar be kellett látnia, hogy büszkébb nem is lehet rá. Azután, hogy sorra nyerte a versenyeket, a férfi ismét beleszeretett a lányába. Az első ilyen alkalom akkor volt, mikor először a kezében tarthatta azt az apró kis testet, ami állandóan rúgkapált, sírt, valamint vigyorgott. Majd akkor, mikor az első versenyét megnyerte tizenhárom évesen, és fülig érő vigyorral, büszkén állt fel a dobogóra. És azóta nem csinál mást, csak bizonyítja képességeit, rátermettségét.
- Magasabbra a lábat! Gyerünk, gyerünk! - unszolja az egész falat betakaró tükör előtt ácsorgó, rózsaszín tütübe öltöztetett kislányokat. Rendszerint átveszi mestere kisebb, 8-12 éves kislányokból álló balett csoportját, hisz neki sokkal több türelme van a gyerekekhez mint a férfinek aki amúgy csak azért tartott volna órát a gyerekeknek, mert a párja nem ért rá aki amúgy a tanáruk. Szép kis sorozatot indítottak el hát azzal, hogy ki tartsa meg azt a bő egy órás edzést nekik.
- Nagyon szép Leila. Nagyon szép - csillogó mosollyal bíztatja a szépen spiccelő kislányt, kinek magabiztossága nem inog meg, sőt, fejébe se száll a dicséret. Komoly arccal, az árjákra jellemző kék szemével és szőke hajával olyan ridegséget, határozottságot képes közvetíteni, hogy még a vér is megfagy a nála bő tizenöt évvel idősebb Chanelben. Habár a ridegség terén nem, de ebben a kislányban viszont látja magát. Azt a kislányt, aki egykoron ő maga is volt. Fekete harisnyában, lábszárvédőben, táncdresszben és balettcipőben gyakorolt. Igaz, hogy a lábain már ott voltak a véres hólyagok, de a lelkesedése nem hagyott alább, csak tepert, tepert és tepert megállás nélkül, hogy minél jobb legyen. És ez a lelkesedése és kitartása meghozta a maga gyümölcsét. Persze nem azt, hogy tanárként tanítsa a gyerekeket, sokkal inkább azt, hogy egy remek táncpartnerre tegyen szert Dorian személyében, akivel számtalan országos versenyen részt vettek már és a java trófeákat begyűjtötték már.  

- Tudsz még maradni egy kicsit?
- Tessék?
- Azt kérdeztem, maradsz még? Gondoltam átvehetnénk még egyszer a kűrt, utána elmehetnénk vacsorázni - Dorian szemei úgy csillognak, mintha lázas lenne, de ez nem meglepő, harmadik órája megállás nélkül csak gyakorolnak. Gyakorlatilag minden izmuk fáj, de ez nem is meglepő.
- Sajnálom, de sietnem kell. Tudod az otthoniak - forgatja meg Chanel a szemeit, majd int egyet ahogy a vállára rántja a táskáját melybe az imént tömte bele a cipőit, valamint a dresszét, amiben a következő versenyen táncolni fog. Nem árt megszoknia ezt a fajta csillogó, vörös darabot ami gyakorlatilag semmit nem takar egyes pontjaiból, valamint hosszú szalagok lógnak le róla. Tény és való, hogy gyönyörű, de még mindig attól retteg, hogy ha ő nem is, de Dorian letép róla valamit és a várt csoda, a darab amit már hónapok óta gyakorolnak, hatalmas nevetésbe torkollik. Senki nem járna jól vele ebben teljesen biztos.
Viszont mint általában, most is füllent. Otthon nem várja senki egy öreg macskán és egy kelekótya, háromlábú kutyán kívül, csak a végtelen magány, a csend és az üresség amit olykor érezni szokott. Sokkal inkább azzal a megbízással kell foglalkoznia, amit Nate a nyakába rótt. Egy olyan üzletembert kellene levadásznia, aki nem kis befolyással bír. Szép kis summát kap majd azután, hogy elteszi a föld felszínéről, de addig még el is kell jutnia. Kénytelen lesz bevetnie a bájait, azt a képességét amivel minden pasit letud venni a lábáról. Igen, ez most ilyen módon fog történni...
- Viszlát - dob egy puszit a srácnak ki tanácstalanul ácsorog a táncparkett közepén és még arra sincs ideje, hogy köszönjön, a szőke domina már el is húzza a csíkot.

2 hét... igen, valóban két hetet kellett igénybe vennie ahhoz, hogy a férfi elég bátorságot érezzen hozzá. Igen, ehhez a nőhöz bátorság kell, hisz nem elégszik meg a kicsivel. Ő nagyban játszik.
Kihívó tekintettel fürkészi a férfi arcát, ki a kanapé túloldalán ül még mindig szorongva, fülig vörösödött képpel.
- A fene se gondolná, hogy egy ekkora ember képes zavarba jönni egy magamfajta nő látványától - suttogja beharapva alsó ajkát. Ez a kaján vigyor az, amitől a férfinek még inkább az egekbe szökik a vérnyomása, és kénytelen kigombolni ingjének felső két gombját ezzel kivillantva izmos mellkasát. Chanel ha akarná se tudná titkolni, hogy igen csak az ínyére van a férfi külseje, és elszomorítja a dolog, hogy egy ilyen adoniszt kell kinyírnia ahhoz, hogy a megígért summához jusson.
- Mi lenne, ha egy picit megfeledkeznél erről a hisztis kétségbeesésről amit az imént produkáltál? - kecses lábait maga elé nyújtva emelkedik fel a kanapé fekete bőr felületéről, majd megközelítve a férfit gondolkodás nélkül az ölébe ül. Szemtől szembe. Annak világító kék szemei nagyokat pislogva fürkészik a nő arcát, kinek szája szegletében megjelenő sunyi mosoly semmi jót nem sejtet.
Körmeivel megcirógatva az izmos mellkast, egy igazi vadmacska tekintetével néz fel a férfira, ki hátravetett fejjel, hangosan zihálva kapkodja a levegőt.
- Mi az szépfiú? Már ennyitől kinyúlsz? - vigyorog közel hajolva hozzá, nyele hegyét óvatosan végighúzva Nate alsóajkán. Szinte érzi, ahogy a férfi egész testében megremeg, ő pedig akaratlanul is belemegy ebbe a játékba. Már rég megtehette volna, de túl jól mulat hozzá.
Hosszú másodperceken keresztül csak várja, hogy a férfiben lenyugodjanak a kedélyek, majd testéhez simulva kezd el suttogni a fülébe. Valószínűleg soha senki nem fogja megtudni, hogy miről is van szó, hisz a férfi nem reagál csak belemarkol a nő kerek fenekébe, majd elfekteti a kanapén.
- Na mi van tigris? Rájöttél, hogy dolgod van? - fekete tekintete kihívóan villan, izmos, vékony lábai közrefogják a férfi csípőjét és nem engedik - mutasd meg, hogy mit tudsz - ösztönzi gondolkodás nélkül, s az mint egy bika, megállás nélkül tör előre.
- Csak óvatosan...
Halk sóhaj szakad fel Chanel torkából, ahogy megérzi magában a férfit. Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy ellenszegül a megbízójának és inkább megtartja Natet magának, mint valakit akivel olykor összeruccanhatnak egy kis szórakozás erejéig, mikor nincs jobb dolguk. Mert bár nehéz volt elérni azt, hogy idáig eljussanak, a férfi mégis tudja a dolgát. Nagyon is.
A vad lökések viszont nem érik el a várt hatást. A nő részéről legalábbis nem... mintha teljesen érzéketlen lenne és nem lenne képes átadni magát annak a csodának, amit amúgy éreznie kellene. És ez teljes mértékben így van. Mivel tudja, hogy nem az érzelem irányítja, nem is tud feljutni a csúcsra. És nem is akar.
Ahogy Nate tekintete találkozik az övével, Chanel gyilkosan elmosolyodik.
- Sajnálom - már érkezne a válasz a másiktól, de felesleges próbálkozás. A kés úgy mélyed bele a nyakába, mint ahogy amúgy a vajba kellene. A szörcsögő, fulladozó hang furcsa érzéseket kelt benne. Egyszerre tartja gyönyörűnek és undorítónak, így mihamarabb kikászálódik a férfi súlyos, izmos teste alól. Gyorsan rendbe szedi magát, majd válla mögé söpörve szőke hajkoronáját, már szedi is a virgácsait az ajtó felé.
- Tiétek a pálya! - adja ki az utasítást a két nagydarab négernek, kik jobb híján csak eltakaríthatnak majd Chanel után.
- Pirítsd a lóvét Matt, húsz perc és ott vagyok! - a telefon végéről már csak a sípolást hallhatja ami arra utal, hogy a vonal megszakadt. Hamarosan kézhez kaphatja a megígért pénzt. Csodás! Kell ennél több?