Lizbeth & Stephen

Oda-vissza vagyok a gondolattól, az örömről nem is beszélve, hogy rövidesen megismerhetem az újdonsült családtagjainkat. Nem lelkesít különösebben a gondolat, hogy ezentúl büszkén alakíthatóan a bátyús szerepét. Nem mintha bármiben hiányt szenvedtem volna az eddigi életem során, mégis bátran kimerem jelenteni, hogy egy testvérre vágytam most a legkevésbé. De még inkább egy újabb vérszívóra hisztérikára a családban, aki nagy valószínűséggel, csak az apám bankszámláját fogja csapolni, de azt szép kerek összegekben. De elég nagyfiú már. Bízom benne, hogy még nem ment el teljesen a józan ítélőképessége...
Beléptem a szobámba, ahol nem kis meglepetés várt engem. Ha jól gondolom neki most nagyon nem kellene itt lennie. Egyébként sem tudom mit keresnivalója van éppen ebben a szobában. De lenne még egy feltevésem... Ő nem egy szobalány ebben a kihívó szerelésben, hanem családunk egy újabb tagja.
- A nők nem mérgükben vagy féltékenységükben szoktak képkereteket összetörni? - Mivel nálunk pillanatnyilag egyik verzió sem életképes, így elkönyvelhetjük, hogy valóban véletlen volt, ahogy az is, hogy éppen az a kép volt a kezében, amelyen a barátnőmmel vagyok.
- Te mégis mit művelsz? Hagy csak... Majd a személyzet feltakarítja. Te pedig csak össze-vissza vagdosod magad. - Ez csak egy képkeret. Mégis mire számított? Segíteni akartam, de a tekintetem valahogy a dekoltázsán felejtette magát, viszont ahogy felpillantott, kissé későn már, de elkaptam a tekintetem. Nekem ezt most nagyon nem lenne szabad...
- Ebben az esetben nem kellett volna beosonnod a szobámba. - Annyi kellemetlenségtől megkíméltük volna egymást. A képkeret nem tört volna szilánkjaira, nem hajol le, hogy felszedegess őket, ami mellékesen nagy butaság, nekem pedig nem nyílt volna kiváló, első osztályú betekintésem a csini kis ruhájába.
- A fenébe... Megmondtam. Parancsolj... - Nyújtottam át neki egy zsebkendőt, majd a kanapé irányába mutattam, hogy foglaljon csak helyet. Most mondanám, de ki vagyok én, hogy csak így lehordjam, hogy olykor hallgathatna másokra is. Egyébként sem értem miért akartam minden áron felszedni azokat az üvegszilánkokat puszta kézzel. Várható volt, hogy legalább egy helyen megvágja magát, de meg kell hagyni alaposan összehozta.
- Fél pillanat és bekötözöm, csak épp most értem haza és nem számítottam rá, hogy valaki a szobámban tör, zúz. - Na jó, tudom kicsit eltúloztam a helyzetet, de jól esett, különösen mert a vak is látja, hogy iszonyú kellemetlenül érzi magát. Miért is ne tetem volna rá még egy lapáttal, így a nagy családegyesítő vacsora előtt?

Lizbeth & Stephen

- Rám nyilvánvalóan nincs okod dühösnek lenni, vagyis elkönyvelhetjük mint véletlent. Bár a szobámba gondolom nem véletlenül tévedtél be, mikor a tiéd a folyosó túloldalán van. Furcsa egybeesés volna... - Túlságosan is, ahogy mondanom sem kell az már nem férne bele a véletlen kategóriába. Így csak azt tudom feltételezni, hogy felfedező körúton volt a házban, aminek minden egyes szegletét alaposan bejárta.
- Te pedig beosontál a szobámba, plusz még le is buktál. Nem valami okos dolog... Legközelebb ügyesebb legyél, vagy ne várd meg amíg hazaérek. - Egyikünk sem számított erre a váratlan találkozásra, de még kevésbé a szobámban. Fogalmam sincs mi keresnivalója lehetett itt, de a lényeg, hogy mindenképpen rájöttem volna, hogy valaki járt a szobámban, az illata pedig előbb-utóbb elárulta volna, vagyis még jobb is így, hogy lebukott.
- Egész pontosan, hogy azt játszottad lopakodó vagy, de rá kellett eszmélned, hogy mégsem vagy láthatatlan? - Azt hiszem ezen a kis kellemetlen véletlenen még egy ideig jól fogok szórakozni. Ezen felül pedig jó tudni, hogy az újdonsült húgom ilyen könnyedén zavarba hozható.
- De tehetnénk, csak mivel olyan alaposan megvágtad, hogy ömlik belőle a vér, a ragtapasz nem fogja tovább bírni néhány percnél. - Jó mélynek tűnik a vágás, a vér pedig folyamatosan folyik a sebből. Egy ragtapasz tíz percig sem maradna meg, átázna és mindent összevérezne.
- De amúgy most egy sebésszel akarsz vitatkozni? Kitisztítjuk, kifertőtlenítjük, bekötözzük és kész vagy. De cukorkára ne számíts, amiért nem sírtál, mert az nincs nálam. - Meglepően jó hangulatban vagyok ma. Fogalmam sincs, hogy ez tulajdonképpen minek köszönhető, de jó lenne ha így is maradna. Bár afelől már vannak kétségeim, hogy mi hosszútávon is ilyen jó viszonyban fogunk lenni. Előbb-utóbb valakinek úgyis mindig megered a nyelve.
- Személyesen a fényképről. - Még legalább egyszer úgyis átfogunk esni ezeken a bizonyos tisztelet körökön, mégpedig a vacsoránál, ahol ezek szerint elfogjuk játszani, hogy akkor látjuk egymást először. Menni fog... Ő viszont mit csinál? Selyemkesztyűt húz?
- Arra nem lesz szükség. Először is, mert időm sem lesz megvenni. Mert az apámat ismerve mire észbe kapnunk legfeljebb a búcsú ajándékodat vehetem meg. - Kétségkívül túl őszinte voltam. A részletekbe viszont nem mennék bele, egyelőre. De ez még persze változhat. Mindent lepakoltam a kanapé előtti kis asztalra, majd helyet foglaltam mellette. Fogtam egy kis darab vattát, amit jó átitattam alkohollal.
- Kérem a kezed... - Fordultam Liz felé, megfogtam a kezét majd óvatosan rányomtam a vattát az ujjára. Éppen csak hogy, de így is mocskosul fog fájni. Teljesítmény lesz tőle, ha nem sikítja el magát azon nyomban, hogy a vattával hozzáértem.

Lizbeth & Stephen

- A kínzókamra köztudottan mindig az alsóbb szinteken keresendő. - Nem pedig az emeleten. Csupán csak egy megjegyzés, ha legközelebb is hasonló szándékkal indulna kalandjáratra a házban. Végül még az is kiderül róla, hogy tagja a kis cserkész egyesületnek, csak eddig senki sem tudott róla, valamint ennek köszönhetően, hogy olyan kíváncsi és nyughatatlan. Bár abból ítélve, ahogy szinte eldobta azt a képkeretet, mert megijesztettem eléggé egyértelmű, hogy nem számított rám a közeljövőben, legalábbis abban bízott, hogy addigra már nem lesz a szobámban. Ennek valóban így kellett volna lennie.
- Én csak nem tudom mire számítottál a szobámban. Mi volt az, ami nem várhatott meg engem, hogy akkor Köszönj be, hogy megérkeztetek, bár erről mindenki tudott. - Elhallgattam már néhányszor, ahhoz hogy pontosan tudtam, ahogy a nagy családegyesítő vacsoráról sem feledkezhettem meg, ahol kivételesen egyedül leszek.
- Az attól függ... Ma még a barátnőm, holnap lehetséges, hogy már a menyasszonyom. - Igazából erről senkivel sem beszélek szívesen. Egy egészen kicsit szemétnek is érzem magam, amiért nem szeretem viszont, legalábbis nem úgy, nem annyira, ahogy kellene. Kedvelem őt, csinos és minden szempontból megfelelő, de számomra mégsem az igazi. Így viszont nem túl felemelő érzés szeretve lenni és megjátszani egy olyan érzést, ami sosem lesz, az pedig a szerelem. De persze a fényképről nyilvánvalóan nem ez tükröződik.
- Téged valóban nem ismerlek, de Rose... Mindketten tudjuk, hogy egy szajha. Rick hányadik a sorban? Az ötödik? Szép teljesítmény, de nem hiszem, hogy ennyinél már megállna. Szóval, ha van eszed, akkor nagyon gyorsan szerelmes leszel és kiszállsz ebből, még mielőtt egy napon arra eszmélnél, hogy eladtak húsz évesen valami gazdag pasasnak... - Tudom, ez most nagyin sok volt, még tőlem is. De a véleményemre volt kíváncsi. Én pedig nem szépítettem.
- Ez a büntetésed azért, mert nem hallgattál rám, mikor mondtam, hogy hagyd a fenébe azokat az üvegdarabokat. - Óvatosan letörölgettem a vért a seb környékéről, aminek a pontos helyét még egy jó ideig érezni fogja, valamint nagy valószínűséggel a vágás nyoma is megfog maradni, ezután pedig elkezdtem bekötözni nem túl szorosan, hogy azért vérkeringése is maradjon, de lassan a vérzésnek is el kellene állnia.  

Lizbeth & Stephen

- Akkor ezek szerint benyitottál minden egyes szobába ezen az emeleten? Nem túlzás ez egy kicsit kíváncsi-fáncsi kisasszony? - Valljuk eléggé furcsán veszi ki magát a dolog, ha valóban így van, márpedig úgy tűnik, hogy igen. Ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy keresett valamit. De még ha csak a kíváncsiságáról van is szó, akkor is... Mire számított? Mire fog benyitni?
- Lapozzunk. Nekem ez az eltévedtem szituáció sehogyan sem állja meg a helyét, a kíváncsiság sokkal elfogadhatóbb érv. - Ha ténylegesen berontott minden egyes helyiségbe ezen az emelten, akkor mégis hogy a francba tudott volna eltévedni? Ennek így semmi értelme. Legjobb lesz mindkettőnknek, ha tényleg lapozunk egyet.
- Hűha, óvatosabban is bánhatnál a szavakkal... Még a végén félreértsem, ajánlatnak veszem és a szavadon foglak. - Gondolom most fog emlékeztetni arra az aprócska mellékes tényre, hogy nekem barátnőm van. Nem téved, de attól még férfi vagyok. Szeretek ajánlatokba bocsátkozni.
- Naiv vagy, ha szerinted ez normális, de nem szólhatok bele, valamint nem is állt szándékomban. Nincs ebben semmi újdonság a köreinkben, csak egy kissé figyelemfelkeltő... Még úgyis, ha a harmadik után már senki sem tartja számon. - Én az apám helyében nagyon is tartanék ettől a nőtől, de még ha el is venném, mert tegyük fel az elmélet kedvéért, hogy nincs eszem, mert ez a nő teljesen elvette, akkor is lezárnám a bankszámlámat, a hitelkártya forgalmamat korlátoznám... Mégis mire menne a negyedik férje után, hanem csakis a pénzre? Egy biztos, hogy sosem fogok megbízni ebben a nőben. Az én életemnek legalábbis sosem lesz a részese, az apámmal viszont úgy szórakozik, ahogy akar. Eléggé nagyfiú már. Nem oszthatom csak úgy ki, hogy szerintem őrültséget követ el.
- Szó sincs róla, de mindig jusson eszedbe, amikor az édesanyád egy mocskosul gazdag fiatalembernek akar bemutatni kihangsúlyozva, hogy még vársz az igazira. A bátyusra pedig ne várj... - Én sosem leszek ez a bizonyos személy az életében. Tudom, nem fair vele szemben, de nem akarok a bátyja lenni, ha egy mód van rá egyáltalán senkije sem akarok lenni. A lehető legjobban alakult minden addig, amíg csak két férfi volt ebben a házban, most viszont minden csak bonyolódni fog... Van egy olyan érzésem. egy nővel sosem egyszerű, de kettővel.
- Akkor neked nincs is szükséged bátyusra. - Teljesen feleslegesen is tépném a számat, hogy úgysem hallgatna rám sosem. Nem mintha annyira vágynék rá, hogy folyton hozzám forduljon tanácsért, vagy hogy meghallgasson. Nem hiszem, hogy jó lelki szemetese válna belőlem.
- Nagyon szívesen. Találkozunk a vacsoránál. - Álltam fel a kanapéról... Nemrég értem haza. Lenne még néhány dolgom a vacsora előtt, de pillanatnyilag mindennél jobban szeretnék lezuhanyozni, azt viszont már egyedül. 

Lizbeth & Stephen

- Arra vagy kíváncsi, hogy a pincétől a padlásig körbejárnék-e benyitva minden egyes helyiségbe? Nem valószínű... Na és a szüleink hálószobájában is jártál? - Én azzal kezdeném... Csak azután osonnék be az újdonsült húgom szobájába, esetleg egy kis emléket is magammal vinnék a szobájából, mondjuk egy fehérnemű darabot. De neki erre már nem lesz lehetősége, mert attól tartok így is megzavartam valamiben, annyira bele volt merülve a fényképünkbe, hogy ijedtében szinte eldobta, amikor megjelenne. Ha tudtam volna mi folyik a szobámba nem szakítottam volna félbe... Ellenkezőleg, érdekelt volna mi mindenre kíváncsi még engem illetően.
- Lizbeth, nem akarok bemenni a szobádba. - Most komolyan azt vitatjuk meg, hogy bármikor megtehetem, hogy tisztességtelenül rárontok, amikor valószínűleg arra számít, hogy egyedül lehet, mert nem tilthatja meg? Egyre jobban érdekelne, hogy mindezt, amit állít komolyan gondolja és tényleg ilyen tévképzetei vannak rólam...? Nem, egyáltalán nem ismer, épp csak elköveti az ilyenkor szokásos hibákat.
- Megtehetném, hogy valami módon véget vessek ennek az egésznek, de nem mondhatom meg senkinek sem, hogy kit szeressen. Előbb-utóbb pedig úgyis kiderül, hogy Rose Richardot szereti vagy sokkal inkább a pénzét. Szánalmas, undorító és beteges valakivel csak a pénzéért lenni, de van ilyen. - Mi vagyunk rá a kiváló példa. Biztosra veszem, hogy lenne, találnék rá valami módot, hogy Rose csomagoljon, de amíg nem szúrja a szemem, addig okozzon még apunak pár szép pillanatot. Az ilyen nő másra úgysem jó, mint mutogatni és húzogatni.
- Pedig sosem vettem a fáradtságot, hogy megismerjem, mégis igazam van. - Tudom, semmi jogom sem lenne őt erről kioktatni, de még abban a hitben van, hogy boldog és hibátlan kapcsolatom van, addig élek a lehetőségemmel, hogy okítsam egy kicsit a kis húgomat, utána pedig teljesen jogosan vághatja a fejemhez, hogy milyen képmutató vagyok.
- De ha mégis, csak ronts rám... - Nem teljesen gondoltam komolyan. Értékelném, ha előbb esetleg kopogna, amit az imént nyilvánvalóan nem tett meg, mert akkor feltűnt volna neki, hogy senki sem felel, vagyis most nem kellene benyitni.
Csak ez hiányzott. Egy dögös szőke a közvetlen közelembe, a folyosó túloldalán az életembe. Hűtsd le magad Stephen. Még hátravan a vacsi... Lezuhanyoztam, felöltöztem, magamra erőltettem díszmosolyomat és elindultam a földszintre az étkező irányába, ahol nagyjából tudom mi fog rám várni, mégis tartok tőle egy kicsit.
- Stephen. - Pontosan erre számítottam. Még dögösebb... Gyengéden kezet fogtam vele, de a puszikkal eléggé meglepett. Jobban mondva inkább lefagytam egy pillanatra, amikor megéreztem milyen finom az illata. Kellene egy pohár ital... Elengedtem, mindketten helyet foglaltunk különös mód egymással szemben. Ezután megkezdődött a fényezzük a családunkat... Lizbeth milyen tehetséges, milyen okra viheti, blablabla. Stephen előtt milyen fényes karrier áll, blablabla. Könyörgöm, hozzák már a vacsorát, elalszom ha sokáig kell még őket hallgatnom. 

Lizbeth & Stephen

- Te viszont látszólag nem vagy tisztában azzal, hogy ebből a helyzetből már aligha tudod kimagyarázni magad, vagyis hiába erőlködsz, de azért el kell ismerni nagyon lelkesen csinálod. De csak, hogy akkor megértsük egymást... Megtehetem vagy sem. Én nem fogok, nem is akarok bemenni a szobádba se engedéllyel, se anélkül. Ha pedig kíváncsi leszek valamire találni fogok rá módot, hogy megtudjam, amit akarok. Mondjuk egyenesen rátérek a lényegre... - Komolyan, nem tartom valószínűnek, hogy bármikor is szánt szándékkal beosonjak a szobájába vagy épp kopogtatás nélkül csak berontsak hozzá. Először is mert pofátlanság, másodszor pedig miért is tenném? Mégis mire kellene annyira kíváncsinak lennem?
- Nyugi, mindenki észre fogja venni, ha nekem nem fognak tetszeni a dolgok... Mert ahogy mondtad ez az otthonom és megvédem, nem érdekel mely személyeket kell ezért eltaposnom az útból. - Nem fogom megengedni, hogy ennél is jobb széthulljon a családom. Nekem nincs szükségem egy új anyára és húgra sem.
- Miből gondolod? - Ez így egy kissé erős megállapítás, legalábbis számomra nagyon is annak tűnik. Én nem állítottam, hogy nekem mindig mindenben igazam van. Ő erősítette, hogy így van. Kezdtem volna ellenkezni, hogy biztosan nincs így? Nem tehetek róla, hogy az ilyen nőket mindenki férfi jól ismeri.
- Sebész, de hogy pontosabb legyek a szívsebészet, ami leginkább foglalkoztat. Arra teperek... A tíz éves terv pedig egy magánklinika lenne. Fogalmazzunk úgy, hogy egy lenne a nagy életcélom. Neked kis húgom milyen terveid vannak a nagy betűs életre nézve? - Nevezhetjük ezt kulturált, illedelmes társalgásnak vagy inkább bájcsevejnek? Nos, én a lehető legőszintébben feleltem, még csak gúnyos vagy pökhendisem voltam. Tehát apucinak most minden oka meglehet arra, hogy nagyon büszke legyen a kisfiára. Karrier, menyasszony, siker... Azt hiszem mindent kipipáztam arról a bizonyos listáról.
- Valami közbejött és nem tudtak időben felszállni a géppel. Csak késő este érkezik vissza a városba. De én megyek érte a reptérre, szóval a reggelinél megismerhetitek egymást. - Van egy olyan érzésem, hogy ez így nem egészen helyes, amit teszek. Mármint a tekintetem teljesen Lizbeth melleire tapadt, miközben a barátnőmről csevegünk? Igaz, hogy a vacsoraasztalnál ülünk, de én most valami egészen mádba kóstolnék bele.
- Abby, Lizbeth vegetáriánus. - Azonnal szemet szúrt a dolog. Fogalmazzunk úgy, hogy miután látványosan megigazította a ruhája dekoltázs részét egyértelműen a tudtomra adva, hogy ezt mégsem kellene kénytelen voltam más irányba kacsingatni, ekkor tűnt fel a dolog, hogy nekem egyik fogás sem tűnik vegetáriánusnak. 

Lizbeth & Stephen

- Természetesen nem személyeskedésből, hiszen mindketten tudjuk, hogy bármelyik másik nő is lehetne, de szerintem ez egy olyan természetesen reakció, amit bárki megtenne a szeretteiért. Én csak nem akarom, nem is fogom megengedi, hogy ennél is jobban szétessen a családom. Ezt ugye megérted? - Szánt szándékkal, merő szórakozásból senkinek sem keseríteném meg a minden napjait. Mindaddig jó képet fogok vágni ehhez a kapcsolathoz, amíg valaki nem ad okot az ellenkezőjére, mert abban az esetben tartani fogom a tétet, beszállok a játékba és mindenkit lesöprök az asztalról, aki nem érdemleges arra, hogy helyet foglaljon. Valamiért - bizonyára nem véletlenül - nem akarom elhinni, hogy ez nem csak a pénzről szól.
- Én úgy vélem eléggé nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy állást foglaljak egy tetszőleges oldalon. - Ez már majdnem nevetséges is volt, mindamellett, hogy gyerekes is volt, a dolgok önmagukért beszélnek. Lizbeth még nyilvánvalóan nem merne szembeszegülni az anyjával, de azt hiszem nekem már lenne elég bátorságon helyrerázni az apámat, csakhogy végre észhez térjen.
- Akkor javaslom ne bízz bennük túlságosan... - A nők meg a megérzéseik... Na persze. Talán le kellett volna tagadnom, hogy nekem van igazam? Akkor most nem kellene azt hallgatnom, hogy öntelt kékvérű fasz vagyok, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy neki mindig minden körülmények között igaza kell, hogy legyen, akkor is ha nincs. Nem kell mindig mindent kimondani.
- Tekintve, hogy összetörtem már egyet-kettőt ezt nem tudom megígérni, de majd igyekezni fogok. - Egyet, kettőt, a harmadik után pedig már nem számoltam. De persze nem a női összetört szívek miatt vált életcélommá az orvosi és a magánklinika.
- Bizonyára megoldható, de ha mégsem a következő tanévben könnyűszerrel rakhatod le a vizsgáidat. - Richard, büszke lehetsz rám. Még magamat is lehengerlem ezzel a túlzott kedvességgel és érdeklődéssel. Még sosem csináltam ennyire jól, ennyire hitelesen... Fogalmazzunk úgy, hogy adott körülmények között velem is meglehet találni a közös hangnemet, Lizbeth-nek pedig most sikerült.
- Azért kávézni csak szoktál. Egyébként pedig kihagyni a reggelit egészségtelen, főleg ha egyáltalán nem fogyasztasz húst. - Egész jók vagyunk ebben. Egészen annyira, hogy lassan, de biztosan sikerül a szemébe néznem a mellei helyett. Megy ez, csak folytassuk. Bár, nem ez a szakterületem úgy tűnik mindkettőnkben megvan az a különleges tehetség, hogy bármiről eltudunk csevegni, ha szükséges.
- Szakmai ártalom. De ha nagyon tudni akarod csak egy tipp volt, amit a testalkatodból állapítottam meg. - Vontam meg a vállam, majd kicsivel bővebben is kifejtettem a dolgot. Nem tudtam. Megérzés volt.
Miután Lizbeth-nek is felszolgálták a vega vacsiját mindannyian hozzáfogtunk. Az első percben rá kellett jönnöm, hogy óriási hiba volt vele szemben helyet foglalni, mert valahányszor felpillantottam a tányér fölül Liz melleivel találtam szembe magam, ahogy előrehajolt és nem igazán tudtam másfelé nézni, mint rájuk.

Lizbeth & Stephen

- Egy szívsebész valóban nem. Egy összetört szív sokkal bonyolultabb... - Erről pedig nem tanultam az orvosin, még csak hasonló tantárgyat sem tudtam felvenni. Éppenséggel van rá gyógyír, de nem az orvos tudományban keresendő. Nem tagadom, hogy törtem már össze jó néhányat, de nem aggódom, hogy nem fog összeforrni. De a legrosszabb mégis csak az lenne az egészben, hogy lehetséges, hogy a közeljövőben készülök egy következőt is apró darabokra törni és emiatt már lenni fog bűntudatom, mégsem tehetek ellene.
- Érhető. Én sem szeretném, hogy Vanessa dolgozzon, de nem várhatom el tőle, hogy egész nap ne csináljon semmit, hanem engem várjon haza. Szükségtelen... Ami egyben megtépázza egy férfi büszkeségét, de túléljük. - Ezen számtalanszor összekaptunk már, de semmi értelmét sem látom egy újabb veszekedésnek. Ellenkezőleg, inkább hagyom, hogy megtalálja a helyét és azt csinálja, amit szeret, ami örömet okoz neki, mellettem.
- Közel sem az. Én személy szerint semmi vonzót sem találok egy olyan nőben, aki előbb hasonlít egy deszkára, mint egy nőre. Egyáltalán se feneke, se melle, semmi alakja se elölről, se hátulról. Tényleg mint egy deszka. - Inkább tartom visszataszítónak, mint csábítónak. Én szeretem egy nőben, ha beletudok markolni a fenekébe, ami nem csak csont és bőr, valamint ha leveszem a felsőjét akár zongorázhatnék is a bordáin. Undorító.
- Épp csak egyszer végignéztem rajtad. Nincs miatta bűntudatom. Senkinek sem fogadtam vakságot. - Vakságot egész biztosan nem. Egyelőre még csak hűséget sem. Sőt, meglehet addig el sem fogunk jutni. Viszont, ha mégis, akkor megfogadom, hogy hűséges leszek, meg is fogom tartani, még ha hiba is lenne a kapcsolatunk.
- Akarod, hogy a bugyid is lecsússzon a tekintetemtől? - Hajoltam hozzá közelebb. Megy ez nekem jobban is, csak akarnom kell. De még mielőtt túl feltűnőek lettünk volna elhúzódtam, hogy tovább folytathassuk a vacsorát.
- A reggelinél akár viselhetnél valami szolidabb, visszafogottabb ruhát is, amiből nem akar kibukni a melled valahányszor előre hajolsz. Mégis kinek akartál bemutatót tartani? - Vagy inkább betekintést nyújtani? Jegyeztem meg kissé gúnyosan. tényleg kissé túlzásnak vélem ezt az öltözéket egy családi vacsorához. Csupán csak nem világos a számomra mégis kinek akar ennyire tetszelegni. Richardnak? Már foglalt. Épp Rose foglalta el. Nekem? Mi pedig már talákoztunk. Éppen fényképkeretet tört?

Lizbeth & Stephen

- Tévúton jársz, cica. Egy férfi azért épít karriert, hogy egy napon, amikor elvesz egy hasonlóan elégedetlen gazdag libát, egy napon szintén elmondhassa neki, hogy mindazt amit addig elért, csakis érte csinálta. - Komolyan. Ennyi erővel sokkal kézenfekvőbb lett volna, ha kőművesnek, fafeldolgozónak vagy villanyszerelőnek állok. Én pedig lassan inkább közel a tíz évhez taposom az orvostudományi kart. Mégis mi a francnak hajtok, ha a szeretett nő, akinek esetleg tényleg elmondanám, hogy mindent csakis érte csináltam dolgozni akar. Vagyis nem fogom elfogadni ezt a függetlenségi maszlagot.
- A legtöbb férfi biztosan nagy örömmel veszi tudomásul. - Nem hiszem el... Legszívesebben most azonnal felhúznám magammal az emeltre, be a legelső szobába, hogy mi előbb gerincre vághassam, de nem tehetem meg. Tabu... Legalábbis amíg Rick Roset keféli. Így nézve mégis csak jobb lenne, ha egy deszka külseje lenni. Akkor legalább le tudnám róla venni a tekintetem.
- Szerinted mégis miből állapítottam meg, hogy vegetáriánus vagy? Nem a fenekedből... - Egész napos sürgés, forgás volt a házban a vacsorával kapcsolatban, hogy minden megfelelő legyen. Én pedig csak egy kávéért ugrottam le a konyhába, akkor hallottam, hogy Lizbeth kisasszony vegetáriánus.
- Miből gondolod, hogy érdekel? - Hajoltam hozzá közelebb, miközben mindvégig mélyen az övébe fúrtam a tekintetem. Ami azt illeti nagyon is kibújtatnám belőle, pillanatnyilag akár a fogammal is képes lennék lehúzni a fehérneműjét. A vicc az az egészben, hogy egy korty alkohol sincs a szervezetemben. Talán éppen ez a probléma. Most egy egész üveggel végezni tudnék.
- Felkísérlek. Nekem lassan úgyis indulnom kell. - Nem egyedül Lizbeth szeretne menekülni, csak Liz inkább tőlem szeretne elmenekülni, vagy inkább előlem? Nem lényeges. Gálánsan felajánlottam, hogy miután elfogyasztottuk a desszertet felkísérem a szobájába. Emellett pedig adni szeretnék neki valamit, ami még az első kis közös élményünkhöz fűződne, ami a szobámban történt. A ma este legnagyobb megpróbáltatása mégis csak az fog lenni, hogy ne kezdjek el vele hátrálni be a szobába kulcsra zárva magunk mögött az ajtót.

Lizbeth & Stephen

- Az elnézésedet kérem azért, mert nem vagyok egy lusta alkoholista disznó, aki egész nap a kanapén vedeli a sört meccset nézve, miközben elvárja, hogy a kicsi felesége dolgozzon és még főzzön is rá. - Undorító. De pusztán csak levontam a következtetést. Nos, akárhogy is mellettem nem kell, hogy a feleségem dolgozzon. Azt elfogadom, ha nem szeretne egész álló nap semmit tenni, amíg nem vagyok odahaza. Annyiban támogatnám, hogy valami olyasmivel foglalkozzon, ami boldoggá teszi, örömet okot neki, de nem kell napi nyolc, tíz tizenkét órában güriznie.
- Nos, ilyen külsővel kizárt ez az opció. - A legnagyobb szerencséje pedig az, hogy ezt kettőnkön kívül senki sem hallotta. Egy gazdag csinos fiatal nőnek vétek ilyet mondani, hogy nem akar férjhez menni. Márpedig biztosra veszem, hogy kérői tucatjaival lenni fognak. Neki csak  annyit kellene tennie, hogy szortírozza őket ki milyen eséllyel indulna a kegyeiért.
- Mindenképpen. A közeljövőben úgyis lesz ott egy konferencia, amin részt veszek. - Ez most nem volt teljesen komoly, igaz? Én erről, hogy a pokolba csak most szerzek tudomást? Kénytelen leszek így tényleg elmenni arra a találkozóra, valamint egy kiállításra is. azt hiszem venni fogok egy képet... Lizbeth szavaiból ítélve nem lesz nehéz dolgom a galériással, csupán fel kell ajánlanom neki egy nevetséges, de visszautasíthatatlan összeget egy kezdő fotós munkájáért.
- Köszönjük Dr. Vandervoort. Elbukott... - Ez egy kissé gúnyosra sikeredett. Éppenséggel nagyon is meglehet állapítani a testalkatból, hogy az adott személy fogyaszt-e húst vagy sem. Nem tehetek róla, hogy korábban megtudtam a házvezetőnőtől, minthogy megtudtam volna állapítani. Bár nyilvánvalóan elsősorban nem az jutott volna eszembe először, hogy vajon vegetáriánus-e? A mellméretét viszont biztosan nagyobb pontossággal eltaláltam volna.
- Még a mai este folyamán szándékomban áll megfosztani tőle. - Egy ilyen nap után, egy ilyen közelségében iszonyúan éhezem a szexre. De mégis csak a barátnőmhöz kellene fordulnom ezen panaszommal. Az hogy közben mire vagy éppen kire gondolok senkinek sem kell tudnia.
- Pedig nagyon is úriember vagyok. Nem csurrant el a nyálam... - Jegyeztem meg miközben egymás mellett sétáltunk fel az emeletre. Alkalmasnak találva a pillanatot vettem ki a zsebemből a kicsi nyalókát, amit mosolyogva átadtam neki. Szerintem nem kell részleteznem miért kapta.

Lizbeth & Stephen

- Száz százalék. De inkább legyen tahó, mint balek. Gondolnod kell a jó híredre is. - Kizárt dolog. Már az is meglepő, hogy jelen pillanatban nem díszeleg egy méregdrága jegygyűrű az ujján. Véleményem szerint nincs az a férfi, akit öt percél tovább kellene arra győzködni, hogy vegyen el egy ilyen nőt. Gondolkodás nélkül rábólintanék, akár egy képről is.
- Megoldom... Kedvelem a művészetet. - Biztosra veheti, hogy nem fogom eltéveszteni a galériát. Tulajdonképpen nincsen semmi problémám a művészettel, az ízléseset pedig különösen kedvelem, amiben valóban megtud fogni valami.
- Elég kreatív tudok lenni. - Milyen páratlan ötlet... Legközelebb magammal fogom vinni akkor is, amikor egy dögös szexi fehérneművel szeretném meglepni a barátnőmet, akár lehetne Lizbeth, aki felpróbálja, hogy biztosan megfelelő legyen a méret.
- Ne aggódj... Általában odafigyelek hová csorgatom a nyálam. - Az esetek többségében ilyesmi nem szokott előfordulni. Viszont ha majd csorgatni akarom rá a nyálam egyértelműbben fogom a tudtára adni, minthogy a vacsoránál feltűnően tapadjon tekintetem a melleire. Egyébként pedig semmi kifogásom... nagyon is szemrevalóak és gondolom legalább annyira tenyérbemászóak is.
- Pontosan. - Délután nem volt nálam, de megérdemli, amiért olyan bátor kislány volt és nem sírt. Természetesen nem szokásom sem cukorkát, sem pedig nyalókát osztogatni se a kicsiknek, a felnőtteknek meg még kevésbé, de olykor tenni kell kivételt. Ő pedig úgy tűnik mindig mindent ügyesen kitud provokálni...
- Oh, de még mennyire. - A vacsinál mindvégig csak arra vágytam, hogy belekóstolhassak, most pedig még fel is ajánlotta. Hmmm, akkor egy kihagyhatatlan, visszautasíthatatlan alkalom. meglehet kissé meggondolatlan cselekedet volt  részemről, de egy váratlan pillanatban közelebb húztam magamhoz és nyelvemmel ízlésesen végignyaltam ajkait.
- Igazad van. Tényleg nagyon finom. - Mindössze néhány röpke pillanat volt az egész, de amilyen röpke, annyira intenzív és komoly erőfeszítésembe került nem folytatni. De inkább engedtem elhúzódni.
- Jó éjt Lizbeth. - Miután sikerült kellőképpen lesokkolnom, hogy a döbbenettől szinte mozdulatlanná dermedt adtam még egy jó éjt puszit az arcára, mielőtt a szobám felé vettem volna az irányt.