To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Honvágyam van, hiányzik a régi szobám, de leginkább az ottani barátaim. Itt annyira, de annyira magányosnak érzem magam. Úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok ebben a nagyvárosban. Unatkozok. Azt gondoltam annál a jótékonysági estnél nincs unalmasabb, amire Richard és Rose mentek az imént, de aztán hamar rá kellett ébrednem, hogy egyedül lenni ebben a nagy villában sokkal, de sokkal unalmasabb, mint valaha is hittem volna. Lassan beesteledett, kedvem lett egy kis szórakozáshoz, de ugye egyedül nem akartam neki vágni a nagyvárosnak, mert még nagyon nem ismerem ki magam itt és félő, hogy hamar el is tévednék. Ezért inkább „itthon” maradtam. Unalmamban a szobámban pakolgattam, szerettem volna vissza hozni itt is valamennyire a régi szobám hangulatát, de a pakolászásra gyorsan ráuntam, ezért egyenesen a konyháig meg sem álltam. Általában mindig van itt legalább egy alkalmazott, de most nincs senki, ez egy kissé furcsa, de ki tudom szolgálni saját magamat, ezért kíváncsian nyitottam ki a hűtő ajtaját. Szemem megakadt azon a pezsgősüvegen és lényegében itt indult be igazán az estém. Attól féltem, hogy a pezsgős kupakkal, ahogy kibontom leverek, vagy eltörök valamit, ezért kimentem a hátsókertbe, hogy a szabadban nyissam ki. Kibontottam. Inni kezdtem. Aztán hirtelen vidámabbnak éreztem magam, annyira jó kedvem támadt, hogy kint maradtam a kertben és ott iszogattam, pontosabban a szökőkút peremén ücsörögve. Ha anyám most látna… Az egyetlen kislánya egy szökőkúton ülve üvegből vedeli a pezsgőt… Mit ne mondjak, biztosan büszke lenne rám.  Az egyetlen baj a pezsgővel csak az, hogy a buborékok miatt gyorsan az ember fejébe tud szállni, nos velem sem lett másként.
- Még magamon tartom addig a ruhát, míg valami nem visz egy határon át… - Kezdtem bele a dalolászásba, miközben magassarkúmban próbáltam a szökőkút peremén egyensúlyozni. Hatalmas hiba volt. Hirtelen elveszítettem az egyensúlyomat és sikeresen bele estem a hideg vízbe. Először meglepődtem, de aztán annyira viccesnek találtam, hogy rám tört a nevetés.

Mi van velem? Eddig egy nő sem volt rám ilyen hatással. Hiba volt engednem a kísértésnek, hogy megakartam ízlelni édes ajkait. Barátnőm van. Mindenki abban reménykedik, hogy rövidesen a feleségül fogom kérni és a menyasszonyom lesz. De mi van, ha nem akarom? Gyerekesen viselkedem, mintha csak a játékaimmal játszadoznék. Lizbeth pedig csak egy újonnan kapott játékszerem lenne... De addig nem tudom megunni, amíg ki nem próbálom, amíg nem játszom vele eleget ahhoz, hogy tudjam nem tudna már számomra újdonsággal szolgálni, így végül a régi játékosdobozomba kerül a többihez. De nem viselkedhetek így. Férfi vagyok. Lizbeth pedig egy vonzó csinos nő. Szeretném mindössze ennyivel magyarázni, ami közöttünk történt. Neki pedig le kellett volna állítania. Miért nem? Azt hiszem szükségem lesz arra, hogy legközelebb leállítson, még mielőtt nem csak az ajkait akarnám megkóstolni.
Arra számítottam, hogy egyedül vagyok, de kiszállva a kocsiból rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Mi vagyunk, csak mi ketten... Ezek szerint Lizbeth nem tartott a szüleinkkel az estélyre. Inkább úgy döntött, hogy egyedül szórakozna egy kicsit. Talán nem kellett volna, okosabb lett volna egyenesen felmennem, de végül megindultam a hátsókert irányába. Egy kicsit későn is érkeztem, mivel nem tudtam már elkapni, hogy ne essen bele a hideg vízbe. De ami sokkal inkább aggasztott, hogy hosszú másodpercekig a víz felszíne alatt volt. Így már félig-meddig futottam, mivel akár be is üthette a fejét. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel tudván, hogy nincs baja.
- Veled meg mégis mi történt? - Nehéz lenne megmondani, hogy örömében vagy inkább bánatában pusztította el azt az üveg pezsgőt. Mindenki megőrült? Mégis hogyan juthatott eszébe részegen magassarkúban felállni a szökőkút peremére énekelni?
- Gyere ide. Segítek... Fáj valami? - Nyújtottam felé egyik kezem. Nem lehetett túl kellemes érzés még ha csak a fenekére esett is, de komolyabb baja is lehetett volna. Ha pedig nem jövök időben, akkor a szobalányok mégis mikor fogják észrevenni, hogy Lizbeth kisasszony nincs épp a helyzete magaslatán?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Milyen szánalmas is lehetek, méreg drága pezsgőt iszogatok, miközben azon kesergek, hogy nekem minden olyan rossz. Ha most New Yorkban lennék... De nem vagyok ott, ezen van a legnagyobb hangsúly. Már Vegasban vagyok, ahol csak azokat az embereket ismerem, akikkel egy fedél alá kényszerültem. Ezek után csodálná valaki is, hogy magányomat alkoholba próbáltam fojtani? Nagyon erősen próbálkoztam, ezért sikerült az egész üveggel elfogyasztanom, de aztán rájöttem, hogy így csak még jobban magányosnak érzem magam. Nekem sose kellett egyedül iszogatnom, most még sem volt társaságom, mert itt nincs senkim sem... Ennél jobban egyedül ha akarnék sem tudnék lenni. Ezért az önsajnálat közepette sikerült szépen berúgnom és részegen olyan dolgokat teszek, amiket nem kellene, így történt az is, hogy a szökőkút szélén álldogálva elveszítettem a már nem létező egyensúlyomat és hamar a hideg vízben találtam magam. Vicces volt az egész szituáció, ezért ahogy sikerült végre feljönnöm a víz felszínére nevetésbe törtem ki, de mikor megpillantottam Stephent abba is hagytam.
- Velem? - Kezemet szám elé téve próbáltam továbbra is magamban tartani a nevetést. - Velem nem történt semmi sem, csak megcsodáltam közelebbről is a szökőkutat. - És ekkor tört ki belőlem ismét a nevetés, közben megpróbáltam hátra simítani vizes rakoncátlan tincseimet. Nagyon is jól szórakozok a jéghideg vízben üldögélve. Eleinte éreztem mennyire hideg, de szerintem most is annyira jéghideg, csak a bennem lévő alkoholmennyiségtől érzem melegebbnek, hiszen elég csak magamra néznem, hogy lássam remegek.
- Fogalmam sincs, te vagy az orvos! Nos, Dr O'Connell fáj valamim? Vagy ezt csak egy alapos kivizsgálás után tudnád megmondani? - Kacérkodtam volna vele? Ugyan! Részeg vagyok, most csak a pezsgő beszél belőlem. Felé nyújtottam kezemet, félig meddig fel is sikerült neki húznia, de megcsúsztam a szökőkút sikamlós alján és újra elestem, de most Stephen vesztére őt is sikerült magammal rántanom.
- Upsz. - Ismét felülve takartam el mindkét tenyeremmel arcomat, mert nem szeretném látni, hogy milyen gyilkos pillantásokat küldet felém ezért a kis esti, hideg fürdőzésért.
- Csak... - Csuklottam. - Csak hogy tudd, nem szándékos volt. - Ismételten csuklottam, amit annyira viccesnek találtam, hogy újfent nevetésben törtem ki.

- Én a helyedben leginkább a fenekem miatt aggódnék. - Eléggé keményre tudott lehuppanni. Vagyis holnap nem lesz valami kellemes érzés valahányszor megfeledkezik erről és zavartalanul leszeretne ülni. De majd a másnapossága, a csúnya fejfájás és a durva szédelgés emlékeztetni fogja, sőt véleményem szerint pezsgőzni sem fog ezután egy jó ideig, mivel most megtapasztalja milyen gyilkos hatása egyetlen üvegnek is, ha mohón fogyasztjuk.
- Az azonnali megállapításom az az alkohol mértéktelen fogyasztása. Rövidebben becsíptél. - Vajon van fogalma róla mennyire szexi spiccesen? De szerintem nem most kellene közölnöm vele. Egyre jobban azaz érzésem, hogy lassacskán megint csak átfogunk lépni egy bizonyos határt, amit olyan kitartóan feszeget. Én pedig alig tudom levenni a tekintetem a csurom vizes ruhájáról, ami ennél áttetszőbb már nem is lehetne a víznek köszönhetően. Dr. O'Connell... Neked kellene valamit felírni. Mondjuk egy napszemüveget fényérzékenységre.
- Lizbeth... - Annyira ráereztem, hogy ez mégsem fog olyan könnyen menni, mint gondoltam, hiszen a következő pillanatban nem csak, hogy megcsúszott, de ez úttal mindketten belestünk a vízbe, ami nem volt épp kellemes hőmérsékletű.
- Lizbeth, mégis hogyan képzelted ebből kimagyarázni magunkat a szüleink előtt, hogy neked éjnek évadján fürödni támadt kedved a szökőkútban, engem pedig magaddal rántottál, mikor kiakartalak húzni? - A törött pezsgősüvegről nem is beszélve. Bár Liz tett róla, hogy egy csöppje se vesszen kárba, ha nem élnék túl mindketten egyben a zuhanást.
- Vacogsz... Gyere kapaszkodj a nyakamba. Beviszlek, még a végén megfázol. Gondolom nincs kedved napokig betegen raboskodni a szobádban. - Tápászkodtam fel nagy nehezen, hogy másodszori nekifutásra is megkíséreljem felhúzni, de ez úttal okosabban fogom csinálni. Egyik kezét egyből a nyakamhoz irányítottam, hogy legalább kapaszkodjon meg, ha már az egyensúlyérzékkel hadilábon áll. Miből gondolom, hogy ez a forró fürdő, ágyba bújás sem fog olyan könnyen menni, mint ahogy azt elképzeltem. Pedig most csak ennyire lenne szüksége... Forrón lezuhanyozni, ágyba bújni és kialudnia magát, hogy minél nagyobb eséllyel kerülhesse el a másnaposságot, mert akkor nekünk végünk, mindkettőnknek, ha holnap így fog megjelenni mindenki előtt nyúzottan, nyűgösen, olimpiákkal, szédelegve, sajgó fejjel, ami csak húzza... Tényleg rettenetesen festene. Viszont, most akár tetszik, akár nem nagyon is elfogom játszani a féltő bátyust, mégis csak velem volt, csak mi vagyunk, vigyáznom kell rá. Ha kell még be is takargatom...

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Ennél jobbkor nem is tudott volna időzíteni. Remélem Stephen lesz olyan úriember, hogy megmenti az estémet, mert egyedül nagyon úgy néz ki, hogy unatkozok és ha unatkozok akkor a szökőkútban kötök ki. Viccet félretéve nem mindig, ez az első eset, hogy egy szökőkútba estem kissé becsípve.  
- Szerintem te jobban fogsz a fenekem miatt aggódni, ugye? - Ismét kacérkodnék vele? Hm, ez a pezsgő nagyon nincs jó hatással rám. Jelen pillanatban nem érzem azt, hogy sajogna a hátsó felem, de abban biztos vagyok, hogy holnapra már érezni fogom mekkorát sikerült esnem. Kész szerencse, hogy van egy orvos is a családban, akire lehet számítani.
- Hát neked aztán tényleg jó a megfigyelő képességed. - Miből tudott erre rájönni, talán abból, hogy ha józan lennék most nem egy szökőkút jéghideg vízében lucskolnék? Ez így nagyon nem fair, hogy csak úgy elő került a semmiből és amikor a legjobban sebezhető vagyok ilyen sármosan szexi hősként lép elém, hogy megmentsen.  
- Nem kell megtudniuk. - Minek is számolnánk be erről? Felnőtt nő vagyok, nem kell minden lépésemről beszámolnom.
- Stephen... - Ismét csuklottam. - Ez lehetne a mi kis közös titkunk, úgy, mint az, hogy hogyan szoktál nyalókát kóstolni. - Szerettem-e volna ezzel bármire is célozni? Fogalmam sincs, hiszen részeg vagyok. Vajon ma is kapni fogok tőle egy nyalókát? Ha igen, akkor remélem megint málna ízű fog lenni.
- Ne aggódj már annyit, amit nem tudnak az nem is fájhat. - Mostohatestvérem lett, de ettől még ez nem jelenti azt, hogy ha rossz dolgot tettem egyből beárulhat, de ha mégis megtenné, akkor bizony rántanám magammal, nem fogom egyedül elvinni ezt a balhét.
- Miért vagy velem ilyen kedves? - Tarkójánál össze kulcsoltam az ujjaimat, hogy azért mégis valamennyire rá tudjak támaszkodni, hiszen a saját lábamon nem igazán tudok egyedül megállni.
- A Vogue magazinban azt írták erről a ruháról, hogy az év egyik legdivatosabb rucija, de egy szót sem írtak arról, hogy ennyire átlátszó lesz vizesen. - Nekem is feltűnt, hiába vagyok részeg, Stephen pedig józan és szemben állt velem, ebből még ilyen állapotban is csak arra tudok következtetni, hogy neki is feltűnt a ruha átlátszósága.  

- Nekem kellene a feneked miatt aggódnom? - Felsóhajtva kérdeztem vissza. Ezt most nem igazán értem. De azt igen, ha össze-vissza beszél és összehord kéket-zöldet. A pezsgő alaposan a fejébe szállhatott. De remélhetőleg csak ezzel az egy üveggel pusztította el. Más különben holnap kín keservesen hosszú napja fog lenni a mosdókagyló felett. Talán már ettől az egytől is.
- Talán eddig kételkedtél bennem? - Én megmondtam... Na jó, arról, hogy vegetáriánus lövésem nem volt, hiszen nem is gondoltam rá. Azt teljesen véletlenül hallottam meg a konyhában, amikor leszaladtam valamiért, egy kávéért azt hiszem. Nagyban ment a sürgés-forgás a vacsorával kapcsolatosan, hogy minden kifogástalan legyen és akkor mondta az egyik kis hölgy, hogy Lizbeth kisasszony vegetáriánus.
- Cicafül... Ennyire biztos vagy abban, hogy nem fognak rájönni a törött üvegszilánkok, a csurom vizes ruhád vagy pusztán a másnaposság elkerülhetetlen jelei láttán? - Én azt erősen kétlem, hogy az alapozó mindent elfedne. A szeme alatti árulkodó keleket esetleg. De mi van a pillanatnyi enyhe megszédülésekkel? Még a végén Rose egy terhességi gyors tesztért fog berobbanni hozzám. Azt hogy fogjuk kimagyarázni?
- Lizbeth, ugyan nincs nálam nyalóka, de szeretném, ha most is olyan ügyes lennél. Én pedig holnap meglátom mit tehetek nyalóka ügyben. - Bár meg kell mondjam a málnás nem az én ízvilágom. Kipróbálhatnánk egy újabb ízt.  
- Engem sokkal inkább most az, hogy neked mi fog fájni... A fejfájásodat leszámítva persze. De azt még könnyedén tudom orvosolni. - Szakmai ártalom, hogy egy kisebb gyógyszertárat tartok elzárva a szobámban. Így egy enyhébb fájdalomcsillapítóval bármikor tudok szolgálni neki. Van egy olyan érzésem, hogy szüksége is lesz majd rá, vagyis kénytelen lesz ismét bemerészkedni a szobámban, persze csak ha nem érinti túl kínosan, hogy Én voltam az, aki segített.
- Mert részeg vagy. Úgyis elfogod felejteni. De ha mégsem majd tagadok mindent. - Valóban megtenném-e, hogy letagadnék mindent? Igen, valószínűleg. De ez persze attól is függ, hogy lenne-e mit letagadnom. Fog-e történni olyasmi, amit jobb, ha letagadok mindkettőnk érdekében.  
- Az átlátszó finom kifejezés. Olyan, mintha semmi sem lenne rajtad. - Gondolom ezzel most sikerült is megnyugtatnom. Én mindössze őszinte voltam. Közben pedig spicces Lizbethel a karjaimban indultam meg a bejárat felé. De nem hinném, hogy sikerülni fog észrevétlenül feljutnunk az emeltre, még a lépcsőig sem, ha rajta múlik.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Nagyokat bólogatok, közben kicsit el is szédültem ami végett ismét csak felnevetek. Elképesztő, hogy saját magamat is képes vagyok kinevetni, de ezt hozza ki belőlem ez imént elfogyasztott egész üveg pezsgő.
- Azt hiszem csak egy egészen kicsikét. - Hogy szemléltessem is mennyire kicsikét mutató és hüvelykujjammal mutattam, talán egy - két centi lehetett a távolság ujjaim között.
- Na és mi van akkor ha rájönnek? - Fellélegeztem, mert legalább ezt végig tudtam mondani csukás nélkül, nagyon úgy néz ki, hogy végre abba maradt a csuklásom, de nem akarom elkiabálni.
- Nagylány vagyok már, nem tartozok senkinek sem elszámolóval arról, hogy mit és miért teszek. - A mostani egy kivételes eset, aminek Stephen és szemtanúja lehetett. Nem szoktam ám ennyire lerészegedni, főleg nem szökőkútba esni, de legalább már azt is elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam az életben. Azt hiszem legközelebb ha iszok megpróbálom mértékkel tenni és minél távolabb lenni a szökőkúttól. Nem túl kellemes a jéghideg vízbe esni, de csak holnap tudom meg igazán, hogy melyik testrészem fogja bánni a mai kis mókázásomat.   
- Oh, nem! Nem kell a nyalókád, mert múltkor is hátsószándékaid voltak vele. - Úgy közeledett felém akkor, ahogyan neki nem lett volna szabad. Túlzás lenne azt állítani, hogy megcsókolt, de nagyon is közel állt hozzá, hiszen a nyelvével végig nyalta a számat, pedig én nem egészen úgy gondoltam, hogy kóstolja meg a nyalókát, amit adott. Mondhatni azóta kissé bűntudat gyötört, vajon Stephen hogy képes éjszakánként aludni? Barátnője van, távol kell tartanom magam tőle, de mi van akkor, ha Stephen nem akar távol maradni?
- Kész szerencse, hogy már egy orvos is van a családban, nem is gondoltam volna bátyus, hogy ennyire törődni fogsz velem. - Sosem volt még mostohatestvérem, de úgy látszik ennek is meg vannak a maga előnyei, ha mást nem legalább annyi, hogy tudja melyik fájdalomcsillapító hatásos legjobban a másnaposságomra.
- Mi mindent? - Mit akar majd holnap tagadni, azt, hogy volt olyan kedves és kiszedett a szökőkútból?
- Azt szeretnéd, hogy semmi se legyen rajtam? - Hát akkor játsszunk így, részeg vagyok, ezért remélhetőleg erre már nem fogok holnap emlékezni, de ilyenkor egy kicsivel nagyobb a szám a kelleténél, ahogy bátrabb is vagyok, köszönet érte a pezsgőnek!

- Rendben van. Akkor ha nekem kell aggódnom a feneked hogyléte miatt, reggel majd ráfogok kérdezni, hogy fáj-e valami, jól van? - Ennél többet aligha tehetnék, különösen mert tudom, hogy a becsípett rá most egy nagyon finom kifejezés, ahhoz képest, hogy állítólag mindössze egy üveggel ivott meg, valamint a törött üvegszilánkok is erről tanúskodnak, mivel nincs annyi belőlük, hogy rálehessen fogni, hogy volt az kettő is. Különben is, ugyan mi oka lenne hazudnia nekem? Eléggé nagylány már, aki nekem tartozik a legkevésbé elszámolni valóval arról, hogy mennyi alkoholt fogyasztott. Hozzám legfeljebb a kínzó másnaposságával fordulhat.
- Végtére is... Szerencsére a fejmosás is csak téged fog érinteni. - Engem maximum arról fog megkérdezni anyuci, hogy tényleg ki kellett-e húznom a kislányát a szökőkútból, mert olyan picsarészeg volt, hogy a peremén állva énekelt valami... Hát azt nem igazán értettem, mert volt, ami jobban izgatott, ami abban a percben még csak nem is az alig többet takaró, mint amennyit nagyon kell ruhája volt, amiben ha Rose meglátná azt hiszem meg kellene kapaszkodnia valamiben.
- Én elsősorban, akkor is cukorkáról volt szó. neked kellett inkább nyalóka. De ha nem, hát nem... - Mintha bármire is emlékezne ebből holnap reggel. Nem tartom valószínűnek, legalábbis jobb lenne, ha így volna. Arról sem kellene tudnia, hogy magával rántott a szökőkútba, hogy vele együtt kellett kimásznunk is valahogy, más különben képes lett volna egy térdig érő vízben is fuldokolni, hogy felvittem a szobájába, hogy lefektettem, betakargattam... De van egy olyan érzésem, hogy ezen dolgok egyikét sem fogom megúszni, ahogy az imént sem sikerült.
- Mi mindent? Szerinted ki fog segíteni kibújni a vizes ruháidból, bedugni a zuhany alá, majd ágyba bújtatni és betakargatni, vagy szerinted mindez menni fog egyedül is? - Mert abban az esetben csak a szobájáig fogom felvinni, ahonnan hagyni fogom, hogy önerőből boldoguljon egyedül. Bár megnézném, ahogy kibújik a magassarkújából... Abból sejteném az első félrelépést és kisebb balesetet. De szó sincs olyasmiről, hogy kiakarnám használni, hogy részeg és ráerőltetném magam.
- Azt szeretném, hogy vesd le a vizes ruháidat, zuhanyozz le, bújj be az ágyba és aludd ki magad, rendben? De megnyugtatlak, hogy mindezt egyedül fogod csinálni. De ha valami gubanc lenne, akkor csak sikíts. - Indutam meg vele felfelé a lépcsőn, ugyanis nem kockáztatnám meg, hogy mindketten essünk egy bravúrosat lefelé, csak mert sikerült meggyőznie arról, hogy egyedül is feltud menni a szobájába.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Neki most nem kellene itt lennie, ahogy nekem sem, már előre érzem, hogy holnap nagyon is kínosan fogom érezni magam attól, hogy ma ennyire elengedtem magam, de a fene sem hitte volna, hogy majd szem és fültanúja fog lenni a lerészegedésemnek.  
- Csak rákérdeznél? Azt gondoltam, hogy szemügyre is szeretnéd majd venni. - Valahogy nem tudom elképzelni azt a jelenetet, hogy egy apró fehérneműben állok, míg Stephen megnézi a fenekemet, hogy tud-e rajta valahogy segíteni. Habár az már biztos, hogy nagyot estem és lesz rajtam pár kék, zöld, lila folt, talán erre is van valamiféle krém, amitől hamarabb elmúlnak a foltjaim.
- Oh, most úgy beszélsz, mintha tényleg a bátyámnak képzelnéd magad. - Sosem fogom úgy érezni, hogy Stephen a mostohatestvérem lenne, elvégre már mindketten felnőttek vagyunk, lemaradtunk minden olyan dologról, amit a testvérek együtt szoktak csinálni. Viszont most a közös fürdőzést azt hiszem sikerült bepótolnunk.
- Csak azért nem mert pofátlanul viselkedtél akkor, pedig van barátnőd, én meg nem akarhatom azt, hogy az egyik pillanatban letámadj, aztán meg azon kapjam magam, hogy már előtted térdelek. - Miért kell részegen ennyire őszintének lennem? Szerencse, hogy nem mondtam mindent ki hangosan, amit most gondoltam. Mert azért abban is biztos vagyok, hogy nem lenne ellenére ha nem adna nekem nyalókat, de feltalálnám magam és mégis tudnék mit nyalogatni.
- Nem ittam annyit, hogy ne tudnék egyedül megcsinálni ennyit. - Ezt már csak a büszkeség mondatja velem, de nagy bajok fognak lenni, hiszen még a gravitáció is össze fogott ellenem, szerencsére Stephen figyel rám, máskülönben biztos sikeresen leestem volna a lépcsőn, akkor nem csak a fenekem miatt kellene aggódni. Nem akarok ennél több foltot magamon, de annyira nehezemre esik tőle segítséget kérni.
- Ettől most nem nyugodtan meg. - Na, nem mintha eddig nyugtalan lettem volna. Leginkább arra kellett koncentrálnom, hogy tudjam tartani a számat, nehogy véletlenül benyögjem, hogy ha már velem együtt Stephen is vizes, akkor miért ne csatlakozhatna hozzám a zuhanyzáshoz? Ez nagyon nem lenne túl jó ötlet.
- Mielőtt még elmennél... - Már belépve a szobámban fordultam felé miután leügyeskedtem magamról a cipőmet, így valamennyire stabilabb lábakon tudtam állni.
- Legalább segítenél annyit, hogy lehúzod a cipzárt? - Hátat fordítottam neki, hogy le tudja rólam hámozni ezt a hideg és vizes ruhát, ami a víztől már annyira átlátszó lett, hogy egyébként sem sokat takart eddig sem belőlem.

- Hát ha attól neked jobb lesz, akkor megígérem, hogy hosszú percekig nagyon intenzíven szemügyre fogom venni. - Ezt igazából kérnie sem kellett volna, anélkül is megtenném, de még milyen örömmel. Elég nehéz is lenne, ha nekem mindig le kellene hunynom a szemeimet valahányszor összefutunk mi ketten, hogy még véletlenül se legyen alkalmam végignézni rajta úgy, ahogy nekem nem lenne szabad. Mert akkor most sem kellene ezt csinálnom, megúsztam volna szárazon, nem kellene kihúznom a szökőkútból úgy, hogy a karjaimba veszem úgy, hogy a ruhája már semmire sem használható, legalább arra végképp, hogy elfedjen belőle bármit is. Tényleg olyan mintha semmi sem lenne rajta, épp csak van tapintása a ruhának.
- Ha gondolod nagyon szívesen visszadoblak és szenvedj csak egyedül, húgi. - Megtenném-e? Igen. Örömmel másznék ki a szökőkutunkból és mennék fel a szobámba, dobálnám le magamról a csurom vizes cuccaimat... Ő pedig szenvedje fel magát egyedül a szobájáig, bár inkább nézném ki belőle, hogy valahogy négykézláb kimászik a szökőkútból és idekint éjszakázik vagy mert egyszerűen elaludt vagy mert úgy érzi túl messze is lenne most a szobája ahhoz, hogy feljusson odáig. A fűben biztosan kényelmesebb lenne, mint az ágyában.
- De szeretnéd? Azt mondtad nem akarhatod... De azt nem, hogy nem is szeretnéd. - Hogy én most is mennyire pofátlan vagyok. Tudom. De nem tudtam megállni, hogy ne tegyem fel a kérdést, mert nekem nagyon nem tűnt befejezettnek ez a mondat.
- Rendben van. Nem fogok az utadba állni. A szobád előtt le is teszlek és gondolom ma a jó éjt puszitól is eltekintünk. - Mert ugye azzal is csak hátsó szándékaim voltak. Azt kell mondjam, hogy túlságosan ismer vagy inkább csak szeretne túlságosan ismerni, szeretné ha sokkal kiszámíthatóbb lennék neki.
- A mielőbb még azt mondtad, hogy ennyi egyedül is menni fog. - Tisztán emlékszem rá, hiszen öt perce sem volt. Neki viszont láthatóan máris kezdenek elhomályosodni a dolgok. Szerintem? Francokat fog menni egyedül is, de próbálkozni lehet.
- Hogyne... - Meglepetten fordultam vissza, mivel harminc másodpercre sincs, hogy elengedtem, máris problémái vannak? De kiderült, hogy az egyetlen probléma a cipzár lenne a ruháján. Nos, ezen még könnyedén lehet segíteni. A háta mögé sétáltam, majd lassan lehúztam a cipzárt, ahogy kérte közben finoman érintve  bőrét végig a hátán.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

- Ettől nekem nem lesz jobb, maximum a te napod lesz jobb egy ilyen tökéletes látványtól. - Most úgy beszélek a fenekemről, mint Zach a szobrász ismerősöm, aki meg van arról győződve, hogy modellt kellene neki állnom, hogy megörökítse a formáimat. Nincs ellenemre az ötlet, de nem tudnék mozdulatlan lenni addig míg a gipsz meg nem köt rajtam.
- Most ez a kegyetlen bátyus szerep? Egy percig sem kételkedek abban, hogy megtennéd-e, de azért mégis csak reménykedek abban, hogy nem vagy ennyire rossz testvér. - Most azzal húztam fel, hogy bátyámnak neveztem? Mert elvileg ugye annak számít már, attól független is, hogy nem egészen tekintünk egymásra testvérként, szerintem sosem fogunk. Nem tudom benne nem a férfit látni, de Stephen tekintetéből sem az vehető ki, hogy úgy nézne rám, mintha a kishúga lennék.
- Oh, hát persze, hogy szeretném! Ez minden vágyam, hogy a mostohabátyámmal a leendő menyasszonya háta mögött bele kezdjek egy titkos viszonyba. - Remélem volt elég cinizmus a hangomban, hogy rájöjjön arra, hogy egyetlen egy szavam sem volt komoly. Az egy dolog, hogy Stephen nagyon is vonzó férfi, de barátnője van, akivel azt gondoltam komoly szándékai vannak, de összezavart. Azt hittem boldogok együtt, hogy én csak bezavarnék, de még így sem akarok a fölösleges harmadik fél lenni.
- Jobb lesz, ha a jó éjt puszijaidat inkább a barátnődnek tartogatod. - Valamiért úgy éreztem, hogy jobb ha hangoztatom minél többször, hogy neki bizony van barátnője, nehogy véletlenül megfeledkezzen róla.
- Rosszul hittem. - Már az nehézséget okozott, hogy kibújjak magassarkúmból, ezért nem kockáztatom meg, hogy elessek miközben szeretném levenni a rám tapadt vizes ruhát, aminek gondolom még a cipzárja is akadozni fog. Lehúzta a cipzárt, ezt követően pedig a ruha is lekerült rólam. Ott álltam háttal neki egyetlen apró fehérnemű alsóban, miközben mindkét kezemmel takargattam melleimet előle, miután felé fordultam.
- Az lesz a legjobb ha te is minél előbb megválsz a vizes ruháidtól. - Remélhetőleg nem gondolja azt, hogy ezzel szerettem volna egy közös fürdőzésre invitálni, mindenki használja a saját fürdőszobáját és nem fog olyan történni, amit másnap megbánhatnánk. Bizonytalan léptekkel, de megindultam a fürdőszoba felé.

- Én orvos vagyok, azaz jó szemem van. Szóval, nálam eléggé nehéz kivívni azt, hogy valamit őszintén tökéletesnek valjjak. A Te feneked miből gondolod, hogy az? - Én valóban mindenben képes vagyok hibákat látni, kivéve Lizbeth fenekét, mert az tényleg tökéletes, vagyis a férfiak számára már bűntetésnek minősül. Egyetlen férfi sem szereti a mindent a szemnek, semmit a kéznek játékot. Én pedig valami oknál fogva hozvágagyok szokva ahhoz, hogy mindent megérinthetek pusztán tapasztalatgyűjtés céljából, de azt hiszem Liz feneke fogja képezni a kivételt, vagy mégsem?
- Nem, ez még távol áll a kegyetlen bátyus szereptől. - Mindketten tudjuk, hogy mi sosem leszónk testvérek. De nem azért, mert nagy valószínűséggel semmiben sem hasonlítunk, hanem mert sosem fogunk tudni úgy viselkedni. Én pedig őszintén nem akarok bátyja lenni. Egy báty ugzanis nem így néz a kishúgára. Talán pontosan úgz cseleksze, ahogy kell is, most vigyázok rá, de ettől még nem leszek a bátyja.
- Ez bonyolult... - Éreztem a cinizmust a hangjában, mert nyilvánvalóan az volt. Vanessával kapcsolatban pedig... Ez sosem volt egy magaslángon tobmoló szerelem. Sőt, egyre inkább érzem csak a kötelességemnek, hogy feleségül vegyem, mintsem aztért, mert tényleg ezt akarom vagy mert készen is állnék rá. Talán így lenne, csak nem vele... Őt nem vehetem el. Mégis mindenki eyt akarja, ez az, amit elvárnak tőlem. Én pedig mindeddig fejet hajtottam a kívánságuk előtt. Nincs időm még családi viszályokra is. Valamiért pedig csak őt választottam annyi nő közül. De még ennek ellenére sem álltatom magam. Férfi vagyok, de attól még tudom milyen szerelmesnek lenni. Megpillantani őt... Nekem pedig jó ideje már nem dobogtatja meg a szívem.
- Talán nem csak ebben tévedtél, hanem másban is. - Jegyeztem meg valamivel halkabban, de akkor is tudom, hogy pontosan hallotta, amit mondtam. De azt is tudom, hogy nagy valószínűséggel erre már nem fog válaszolni.
- Magadra hagylak. Csak ügyesen, vigyázz az üvegasztalra. - Kezdtem lassan kihtrálni a szobából, addig amjg még tudok megálljt parancsolni magamnak, még mielőtt úgy döntenék, hogy tényleg jobb lenne minél előbb megválni a vizes ruháimtól, csakhogy inkább vele akarok zuhanyozni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Azt hiszem a legtöbb nővel ellentétben én tökéletesen meg vagyok elégedve az adottságaimmal, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy hogyan nézek ki, de ettől még nem tartom magam beképzeltnek. Mindössze reális a magamról alkotott képem.
- Ezt értsem úgy, hogy szerinted az én fenekem nem elég tökéletes? - Azt hiszem azért kérdeztem így rá, hogy pont az ellenkezőjét csikarjam ki belőle, de az is lehet, hogy szépen pofára esek, sosem lehet tudni. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy Stephen már párszor alaposan végig mért, minden jel arra mutat, hogy nem vagyok közömbös számára. Ebből pedig még adódhatnak számomra, számunka súlyos gondok, mert akárhogy is nézzük elvileg Stephen a mostohatestvérem, nem csak egy férfi akinek tetszek.
- Rosszul hiszem, hogy te nem is szeretnél a kegyetlen bátyám lenni? - Nem hogy a kegyetlen bátyám nem akarna lenni, hanem egyáltalán nem szeretne a bátyám szerepében tetszelegni. Talán az tudna lenni, ha évekkel ezelőtt történne mindez, de így ilyen idős korunkban már nehezen menne ez a testvéri szerep. Hiába jöttek össze a szüleink és sosem fogok úgy tekinteni rá, mintha a bátyám lenne.
- Bonyolult? Nem, ez egyáltalán nem az. A barátnőd, azt mondtad, hogy nem sokára a menyasszonyod fog lenni, ebben mégis mi annyira komplikált? - Mert nekem ez a helyzet tényleg nem bonyolult, sőt tisztán érhető. Nem akarok a harmadik fél lenni, sőt azt sem akarom, hogy a barátnője háta mögött velem szórakozzon. Nem akarok mindössze egy pótlék lenni, aki mindig kéznél van, ha netalán a barátnője nem lenne a közelben. Nekem vannak elveim és egyáltalán nem tartom helyesnek egy olyan férfival közeli viszonyba kerülni akiről tudom, hogy nem sokára vőlegény lesz.
- Mégis miben tévedtem volna? - Nehezemre esik vissza emlékezni, úgy érzem, hogy tompa az agyam, amiről a nem rég elfogyasztott egész üveg pezsgő tehet.
- Nem lesz semmi baj, ura vagyok a helyzetnek. - Mondtam miközben még az egyensúly megtartása is komolyabb gondot jelentett, de valahogy csak sikerült bebotorkálnom a fürdőszobába. Aztán csak úgy forogni kezdett velem a világ, megpróbáltam megkapaszkodni a polcban, de sajnos már túl késő volt, néhány samponomat, tusfürdőmet hangos puffanással rántottam magammal, ahogy elterültem a fürdőszoba padlóján. Annyira magatehetetlennek éreztem magam, hogy már kínomban kezdtem el kacagni miközben még mindig a hideg csempén feküdtem. Valahogy fel kellene állnom, de most annyira lehetetlennek éreztem azt, hogy egyedül meg tudjak állni a saját lábamon.

- Khm, az nem világos a számomra, hogy nekem miért is kellene, hogy a Te feneked tökéletes legyen? - Már többször is megkaptam, hogy nekem van barátnőm, akkor most miért is kellene az Ő fenekének bókolnom és hibátlan tökéletességéről áradoznom? Elismerem, hogy Lizbeth valóban formás kofferral van megáldva, sőt nem tagadom, hogy fel is szállnék egy körre, ha tehetném, de neki erről egyáltalán nem kell tudnia. Én pedig majd gyötrődöm tovább csöndesen magamban. De azért annyira mégsem szenvedek, hogy könyörögni akarjak, hogy folytasson velem titkos viszonyt, mert olyannyira epekedek utána. Lizbeth is csak egy dögös szőke nő... Annyi van még belőle. Szóval, ha annyira szeretnék egyet megdönteni biztosan nem a húgommal tenném...
- A bátyád egész biztosan nem akarok lenni. - Azt hiszem mindketten  kinőttünk már abból a korból, hogy ezek után egymásra testvérekként tudjunk tekinteni, mikor gyakorlatilag semmiben sem hasonlítunk. Viszony akárhogy is nézzünk szerintem igen csak késő lenne már bepótolni azokat a dolgokat, amiket a testvérek együtt szoktak csinálni. Közöttünk már sosem fog kialakulni az a bizonyos kapcsolat, kötelék.
- Talán erről kifaggathatnád az édesanyádat. Ő biztos tudna erről bővebben beszélni neked egy nő szemszögéből. Én csak elkeserítenélek és megfogadnád, hogy sosem fogsz férjhez menni, pedig Rose biztosan kiszemelt már számodra egy-két jó partit, aki akár kérőnek is előléphetne a kislánya számára. - Ez egyfajta témaelterelés is volt egyben, ami szerintem elég jól ment. Unom már, hogy mindig az én magánéletem kerül előtérbe, érdekes. De mi lenne ha egyszer a változatosság kedvéért fordítanánk ezen?
- Nekem is úgy tűnik. - Igen, ez eléggé ironikusra sikeredett. Talán nem véletlenül. De mivel semmi közöm hozzá mennyi kék, zöld, lila folt fogja gazdagítani holnap reggelre egyedül hagytam. Alig volt kettő perc, épp hogy csak levetettem az öltönyömet meg az ingemet máris fültanúja lehetettem annak Lizbeth hogy boldogul a fürdőben, eléggé hangosan. Szerencsére az ajtó nyitva volt, így egyből a fürdőbe mentem, ahol köpni, nyelni nem tudtam a látványtól.
- Azt mondtam sikíts. Ugye tudod, hogy ezek után tele leszel szép színes foltokkal? - Nem volt épp könnyű dolgom vele, de ha még azt is számításba vesszük, hogy hirtelen azt se tudtam merre pislogjak, akkor tényleg nem volt az. Nehézkesen, de valahogy sikerült felemelnem a hideg csempéről. Mindenképpen jobb, hogy ennek a jelenetnek most nincsenek szemtanúi. Langyosra állítottam be a vizet, de másodszor már nem kockáztatnám meg, hogy képes lenne-e egyedül boldogulni, így beléptem vele a tus alá.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Milyen vonzó látvány lenne, ha a pezsgő vissza köszönne, minden erőmmel azon vagyok, hogy benn tartsam, pedig van ami jobb ha kijön, csak ne Stephen előtt, hiszen így is eléggé kínosan fogom majd érezni magam a mai nap után a társaságában, feltéve ha emlékezni fogok bármire, nincs kizárva hogy semmire sem, amilyen részeg vagyok.
- Oh, hát ennyire szeretnél kitérni a válaszadás alól? Pedig én csak a véleményedre voltam kíváncsi, hiszen mint már mondtad orvos vagy, ezért jó szemed is van és gondolom már sikerült alaposan szemügyre is venned. Nos? - Sarokba szorítottam volna ezzel a kérdezősködéssel? Nem hinném, én mindössze a véleményére vagyok kíváncsi, holott nagyon is jól tudom, hogy vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha nem tudunk.
- Akkor mégis mi akarsz lenni számomra? Mindössze csak eléldegélünk egy fedél alatt, mint két ismeretlen? - Ha rajtam múlik akkor nem sokáig fogok itt lenni, ez mégis csak Stephen otthona, különösen hangzik, de mégis betolakodónak érzem magam. Csak úgy betoppantam az életébe, pedig nem is kérte, gondolom nem is örült nekem, sem pedig anyámnak.
- Miért akarsz minden áron témát váltani? Talán azért mert nem is akarod elvenni feleségül, vagy talán nem is szereted, mindössze csak egy látszat házasságról lenne szó? - Nem kellett volna ennyit innom ha ilyenről beszélgetünk, vagy inkább nem kellene ilyenről beszélünk, ha ennyit iszok? Fogalmam sincs, már nem sok mindent értek, minden kezd annyira zavaros lenni, már a világ is forogni kezdett velem.
- Még szerencse, hogy van a házban egy orvos. - Ismét nevetni kezdtem. Ki hitte volna, hogy valaha is ez megtörténik velem? A mostohabátyám, aki valójában nem is akar az lenni szépen felsegített és velem együtt beállt a tus alá. Ez ugye csak valamilyen rossz vicc, vagy csak álmodok? Nem, minden olyan valóságos, a víz, ahogy a bőrömön végig folyik és azok az erős karok is, amik védelmezve fognak.
- Miért vagy velem ilyen kedves? - Karjaimat felvezettem vállára, persze csak azért, hogy stabilan meg tudjak állni úgy, hogy belé kapaszkodok.
- Hogy vagy képes most a szemembe nézni? - Csak egy kicsit kellene előre dőlnöm, hogy meztelen felsőtesteink találkozzanak egymással, de már így is túl léptünk egy bizonyos határt, amit sosem szabadott volna.

- De nem kötelességem bókolni neked. Te pedig csak annyit akarsz tudni, hogy egy férfival többnek csurran el a nyála a feneked után... - Meglehet, hogy szándékomban áll kitérni a válaszadás alól, de addig fogom cukkolni, hogy sikerülni is fog. Tudok annyira bosszantó lenni, hogy végül azt is elfeledtessem vele, hogy mi volt az eredeti kérdés, amit meg kellett volna válaszolnom, de nem tettem, mert okosan eltereltem a dolgokat más, egészen más irányba.
- Te a húgom akarsz lenni? Azt akarod, hogy legyek a bátyád? - Ezt valahogy nehezen tudnám elképzelni róla. A kérdés viszont jó, nagyon jó, mivel fogalmam sincs mi vagy ki akarok lenni neki. De jelen körülmények között nagyon is el kell játszanom a bátyus szerepét, mert nagyon úgy tűnik, hogy nekem kell vigyáznom rá. De van egy olyan érzésem, hogy engem ez az egész nem olyan érzelmekkel tölt el, mint egy testvért kellene. De persze ezt sem tudhatom, mivel nekem sosem volt.
- Nem tudsz Te semmit. Ha pedig továbbra is magánéletemben szeretnél áskálódni, akkor rendben, tedd csak azt, de egyedül. - Ez talán kissé nagyon is támadó jellegű volt - a legjobb védekezés a támadás - és túlságosan árulkodó is egyben. De még nyilvánvalóbb, hogy erről nem kimondottan vele szeretnék beszélgetni.
- Mert ha most lennék veled, akkor ki lenne helyettem? Felhívnád az anyád, hogy picsa részeg vagy és azonnal haza kell jönnie, mert Te kitaknyoltál a fürdőben? - Ezt valahogy erősen kétlem, de azért szórakoztató lenne. Arra a jelentre vevő lennék, azt hiszem. Feltéve, ha Rose tényleg hazasietne a részeg kislányához, ami nem kizárt, de abból a hisztérikás fejmosásból, amitől garantáltan még jobban megfájdulna a feje már inkább nem venném ki a részem.
- Lizbeth... Mutatkozzam be újra? Stephen O'Connell vagyok, egy nem csak látszatra úriember. Elismerem, hogy olykor hajlamos vagyok átlépni bizonyos határokat, de nem szokásom visszaélni más helyzetéve. Te pedig gondolom nem akarod, hogy ettől lejjebb is nézzelek. - Ez ennyire egyszerű. Érthető, ha azt gondolta, hogy úgysem leszek majd képes megállni, hogy ne legeltessem rajta a szemeimet, de ez is azt bizonyítja, hogy tudok még meglepetéseket okozni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Az alkohollal sosem ápoltam barti kapcsolatot, ezért is sikerült ilyen szépen berúgnom, vagy talán ennek az lenne az oka, hogy egyedül sikerült egy üveg pezsgőt meginnom? Sosem lehet tudni, de az már biztos, hogy holnapra nagyon bánni fogom, mert a másnaposság bizony engem sem kerül el.
- Nem akartam, hogy bókolj nekem, vagy hogy csöpögjön a nyálad utánad, csak egy véleményedre voltam kíváncsi, ha már azt hangoztattad, hogy már csak azért is, mert orvos vagy jó szemed van. - Lényegében tényleg ennyi lenne, nem akarom belőle kierőszakolni a véleményét, mert úgy érzem, hogy nehezére is esne bevallani ha esetleg formásnak találná a fenekemet.
- Szerintem ahhoz már túl idősek vagyunk, hogy el tudjuk játszani a testvér szerepét. Sosem fogunk egymásra úgy tekinteni, ez biztosan te is jól tudod. - Talán ha úgy tíz évvel ezelőtt találkoztunk volna először, akkor még lett volna esély rá, de már úgy vélem, hogy túl késő.
- Tényleg azt hiszed, hogy a magánéletedbe bele akarok szólni? Semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz, de remélem nem életed legnagyobb hibáját készülsz elkövetni. - Általában jók szoktak lenni a megérzéseim és most nagyon is azt súgja a megérzésem, hogy Stephen nem is szereti azt a nőt, aki nem sokára talán a menyasszonya fog lenni. Akkor meg nem értem, hogy miért tenné, hiszen neki miért kellene elvennie egy olyan nőt, akit nem is szeret? Nincs kizárva, hogy tévedek, hogy mégis szereti, de nekem eddig nem úgy tűnt.
- Nem hívnék fel senkit sem, főleg nem az anyámat. Mindig mindent egyedül kellett megoldanom, talán most is boldogultam volna valahogy. - Nem biztos, hogy nem, de az sincs kizárva, hogy az egész éjszakát a hideg csempén feküdve töltöttem volna. Stephen túlságosan is jól játssza az aggódó bátyus szerepét.
- Mióta számít az, hogy én mit akarok? Ha számítana, akkor nem lennék itt, sőt nem is lennék ennyire kínos helyzetben, hogy egy számomra szinte ismeretlen férfi előtt vagyok majdnem meztelenül. De tudod ebben mi a legrosszabb? - Nevettem el magam, nem azért mert annyira szórakoztató lett volna a jelenlegi helyzetünk, inkább csak kínomban.
- Valamiért vonzódok hozzád, ha nem mondogatnám magamnak egyfolytában, hogy ez nem helyes, mert mégis csak a mostohatestvérem vagy, még ha soha sem fogunk egymásra úgy tekinteni... Ezt észben kell tartanom, máskülönben azt akarnám, hogy ne csak a szemembe nézz. - Hiba lenne, de mégis a legnagyobb hibát a nyalókás incidenssel követte el, hiszen azóta érzem azt, hogy nem vagyok számára közömbös.
- Túl közel vagy hozzám... Ha nem lenne barátnőd akkor most biztosan meg is csókolnálak. - Fogjam arra, hogy ezt az alkohol mondatja velem? Az hazugság lenne.  

- Jól van. Hát akkor orvosi szemmel nézve Lizbeth kisasszony, önnek hibátlan a feneke. Így megteszi? - Természetesen kihangsúlyoztam, hogy orvos, nem pedig férfi szemmel nézve. Férfi szemmel nézve azt mondtam volna, hogy tökéletes, de hát semmi okom sincs efféle megjegyzéseket tenni Liz fenekéről. Még a végén azt gondolja, hogy végtelenül rátapadt a tekintetem, hogy olyannyira tökéletesnek és hibátlannak találom, hogy le sem tudom róla venni a szemem, de nekem mégis csak barátnőm van és jobban teszem, ha az Ő fenekén legeltetem a tekintetem. Én is pontosan emlékszem rá... Ő pedig még inkább, mivel sikerült ügyesen leejteni a fotónkat. Így nem kell rá folyton emlékeztetnie, nem szükséges.
- Ettől eltekintve pontosan az lenne a lényeg benne, hogy felnőttek vagyunk már. Szóval, nekünk tudnunk kellene kezelni a helyzetet, mégis gyerekes, amit művelünk, nem gondolod? - nekem legalábbis semmi kedvem civakodni. egyrést mert nevetséges, másrészt mert gyerekes, harmadrészt mert eléggé nagyok vagyunk már ahhoz, hogy másképp is tudjunk viszonyulni ehhez az egészhez.
- Nem, Te csak beleásol. Még csak az kellene, hogy a jó tanácsaiddal is el láss. - Na abból aztán nem kérek, köszönöm szépen. Ez most egy kissé úgy hangzott, mintha egy sznob lennék, de a magánéletem az számomra túlságosan szent és sérthetetlen, valamint nem tűri a betolakodókat.
- De megígérem, ha végképp senkinek sem tudom kiönteni a lelkem szólok, hogy épp szükségem lenne valakire. - Nem túl valószínű, hogy ez megfog történni, legalábbis nagyon remélem, hogy akkor nem pont Lizbeth lesz a hozzám legközelebb lévő személy, akinek kifakadhatok.
- Oh, én akár el is mehetek. Különben sem kellene itt lennem veled de ha Te sem akarod, akkor úgy még kevesebb keresnivalóm van a fürdődben. - Hát hogyne... Persze. Én is biztosra veszem, hogy totálisan jól boldogult volna egyedül is. Mi a fenéért is nem tudtam a szobámban maradni és alkalmi süketet játszani? Végül a jelszavunk egy sikítás lett volna.
- Én nem élek vissza spicces lányok helyzetével. - Neki is csak segíteni fogok valahogy eljutni az ágyig, utána azt sem bánom, ha egyszerűen beledől az ágyába, valahogy kirángatom alóla a takarót, de persze előbb valahogy meg kellene szabadulnunk az összes vizes ruhadarabjaitól, a z utolsótól is, mivel más különben alaposan felfog fázni. Az még eléggé kínos lesz van egy olyan érzésem.
- Akkor mondogassuk együtt, hogy nem helyes. - Úgy talán megtudjuk állni, hogy ne csináljunk semmi butaságot. De még mindig jobb mintha azt mondtam volna, hogy én is megcsókolnám most, ha nem lenne barátnőm, de nem tehetem. Nem szabad.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

- Meg, de holnapra közel sem fog ilyen hibátlan lenni. - Sajogni fog a hátsó felem, sőt az is biztos, hogy szép színes foltos fog lenni, mivel voltam elég ügyes és sikeresen a fenekemre sikerült huppannom az esés következtében. Ezt is csak magamnak köszönhetem, és gondoltam egy ideig eszembe fog jutni, mikor jajgatva próbálok leülni. Persze balesetek mindig történnek, főleg akkor, hogy ha nem vagyok józan és gondot okoz az egyensúly megtartása.  
- Miért? Szerinted mi mégis mit művelünk? - Én tudom, hogy mit akarok tenni, mégpedig tartani akarom a két lépés távolságot, mert ezt kellene tennem, de az egy egészen másik kérdés, hogy meg is fogom-e tenni, vagy egyáltalán meg akarom-e tenni? Jobb lenne ha nem kerülnénk egymáshoz még ennél is közelebb, mert az csak még jobban megbonyolítaná az emígy sem egyszerű helyzetünket.
- Majd azon leszek, hogy befogjam a számat. - Ez is nehezemre fog menni, mert ami a szívemen az a számon típus vagyok, de azért igyekezni fogok, mert tényleg semmi jogom bele szólni az életébe, vagy akár abba, hogy hogyan kellene élni az életét. Mégis úgy vélem, hogy a barátnőjével nem egészen olyan a kapcsolata, mint azon a képen látható. Ott mindketten mosolyogtak, de vajon az csak színjáték lenne? Igaz nem látok be a kulisszák mögé, ezért azt sem tudatom, hogy tényleg feleségül akarja-e venni.
- Szerinted a lelki szemetesed akarok lenni? - Erősen kétlem, hogy valaha is hozzám fordulna, ha bármi gondja lenne, elvégre miért is tenné meg? Az előtt még azt mondta, hogy nem akarja, hogy bele ássam magam a magánéletébe, akkor bizonyára nem is fog nekem bármit is megosztani.
- Nehezemre esik bevallani, de most nagyon is szükségem van rád. - Nélküle még mindig a csempén hevernék, sőt erősen kétlem, hogy egyedül fel bírtam volna kelni, és beállni a zuhanyzóba, mert még az egyensúlyomra hatással van a pezsgő. Azt gondoltam, hogy egyedül is boldogulok valahogy, de tévedtem.
- Ez is arról árulkodik, hogy tényleg úriember vagy. - Itt állok előtte majdnem meztelenül és képes kibírni, hogy még csak ne is kalandozzon el rajtam a tekintete. Hihetetlen, de mégis igaz.
- Nem is lenne helyes, de el is fogjuk ezt hinni? - Vajon hányszor kellene ezt elmondogatnunk, hogy tényleg elhiggyük? Több okból is nem helyes, először is mert Stephen nem szabad préda, másodszor pedig mert ha akarjuk, ha nem mégis csak mostohatestvérek vagyunk.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én úgy érzem, hogy már így is túl sokáig álltunk a zuhany alatt. - Sőt, talán lassan már ki is fürdőjük a meleg vizet is. Azt hittem ennél kínosabb már nem is lehetne a helyzetünk, de most jöttem rá csak igazán, hogy az igazán kínos részek még csak most várnak ránk.

- Hát... Én csak annyit fogok látni, amit a ruha megenged mutatni. Szóval, a színben gazdag foltokat csak Te fogod látni. - Nem mintha az lenne minden vágyam, hogy a fenekét nézegessem és csodáljam. Sőt, el is nevettem magam, amikor megjegyezte, hogy holnapra közel sem fog ilyen hibátlan lenni a feneke. Az a néhány folt pedig elfog múlni. Ő pedig meg sem fogja tudni mondani, hogy hol is voltak pontosan. Oké, néhány napig kicsit kellemetlen lesz, mármint nagyon is érezni fogja, hogy valóban a fenekére ült le, de legalább valamilyen szinten tanul is belőle. Nem fog többet a szökőkút peremén énekelni becsípve, remélhetőleg. De hogy erre a jelenetre tényleg miért nekem kellett hazaérnem?
- Olyanok vagyunk mint az engedetlen kölykök. Te lázadsz. Én pedig tagadok. - Hogy pontosan mi is az, amit tagadok az most teljesen lényegtelen. De Lizbeth nagyon is lázad. Ezt kár lenne tagadni, mégpedig Rose döntései ellen, mivel miatta kellett, kell folyton magam mögött hagynia az egész eddigi életét, legalábbis erről eddig szól... De lassan felnő. Én húsz évesen nem a szökőkút peremén énekelnék valami vetkőzésről egy üveg pezsgővel a kezemben. Én tequilát fogtam volna. Én csak annyit mondtam volna, hogy bassza meg mindenki, felnőtt vagyok, leléptem.
- Sikerült egyszer is? - Velem szemben nem rémlik. Szóval ebben továbbra sem reménykedem. Rosszul viselem, amikor valaki a magánéletemben áskálódik, amihez neki végképp nincs semmi köze. Amúgy meg tényleg kezdem már unni, hogy minden alkalommal az én szerelmi életem kerül a terítékre. De bizonyára azért van ez így, mert Lizbeth-nek senkije, se kutyája, se macskája, de még csak egy aranyhala sincs, de még csak egy könnyűszerrel rángatható hülye se, aki olykor megdöntené.
- Erősen bíztam benne, hogy nem. - Van, amiért érdemes élnem, hát könyörgöm... És erre huszonhat évesen kell rádöbbennem? Na de, eddig is kibírtam, hogy nem volt szükségem lelki szemetesre. talán kibírom még huszonhatig is, utána meg már olyan mindegy. De nem vagyok az a mások vállán zokogó típus.
- Ha el akarod, akkor el is fogod hinni. - Csak elég kitartónak kell lennie hozzá, nekem pedig erősnek. Őszintén, nem akarom, hogy bármiért is fájjon a fejem holnap a ma estével kapcsolatosan. Nem fogom felhánytorgatni, hogy láttam, hiszen előttem állt egy szál bugyiban, nekem pedig fognom kellett, hogy biztosan megtudjon állni a lábain.
- Rendben. - Elzártam a vizet, majd kiléptem előre, de az egyik kezét azért megfogtam biztos, ami biztos alapon, hogy belém tudjon kapaszkodni, ha kellenék. Addig is levettem a köntösét a helyéről, az mégis csak hosszabb, mint a törölköző.
- Khm... Jó lenne, ha azt is levetnéd, mert reggelig felfogsz fázni benne. Én addig majd elfordulok és itt a köntösöd is. - Ahogy mondtam lassan elengedtem, majd el is fordultam.  

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Tényleg próbálunk elvonatkoztatni attól, hogy Stephen ízig-vérig férfi és eddig nem éppen orvosi szemmel méregetett? Hiába is próbálja leplezni, hogy tetszik az neki amit lát, sőt szerintem nagyon is vonzódik hozzám, de mindketten tudjuk, hogy nem lenne szabad. Kár, hogy nem mi tudjuk eldönteni azt, hogy kihez akarunk vonzódni, egyszerűen csak megtörténik.
- Szóval nem akarod orvosi szemmel látni? Talán lenne valami megoldásod a problémámra. - Valami krém, vagy akármi. Biztosan tudja, hogy mit lehet tenni az efféle zúzódásokkal. Azt nem várom el tőle, hogy ápolgasson is, de azért az orvosi tudása most jól jönne.
- Lázadok? Nem gondolod, hogy ha valóban lázadni szeretnék akkor már az időköltözésem napján lefekszem veled? - Szerintem nem utasított volna vissza ha a nyalókás incidensünk után folytattuk volna mondjuk a szobájában, viszont neki a barátnőjéért kellett menni és ez a tudat, hogy van valakije nagyon is gátol, de ennek ellenére is vonzódom hozzá. Erről Stephen tehet, miért kell ennyire átkozottul jóképűnek lennie?
- Még nem, de nagyon próbálkozok. - Ez az én hibám, hogy túl nagy a szám, s túl őszinte vagyok. Talán jobb lenne, ha a közeljövőben megpróbálnák egymás társaságát kerülni. Egyrészt mert ezek után nagyon kínos lesz, másrészt pedig így is eléggé megkedveltem, nem kell, ezért jobb ha nem maradunk kettesben.
- Mi van akkor ha nem akarom elhinni? - Ennek több a valószínűsége, mint annak hogy el akarom. Azt hiszem a kelleténél többet ittam ezért fecsegek efféle dolgokról. Abba inkább bele sem  akarok gondolni, hogy mennyire bánni fogom ezt a beszélgetést holnapra, feltéve ha emlékezni fogok rá.
- Jól veszem észre, hogy a meztelenségem gondolata téged sokkal jobban feszélyez, mint engem? - Kérdeztem miközben levettem magamról az utolsó ruhadarabot is, de gyorsan bele bújtam a köntösbe. Az egy dolog, hogy nem vagyok kimondottan szégyenlős, de azért magamutogató sem.
- Már csak az ágyig kell elsegítened, aztán te is levetkőzhetsz... - Elnevettem magam, miután megkötöttem a köntösömet. - Úgy értve, hogy már a saját szobádban. - Elvégre rajta van a vizes alsója, én pedig egyáltalán nem akarom, hogy aztán miattam legyen beteg.

- Hogyne... Vegyél ki valami fagyasztottak a hűtőből és üldögél rajta egy ideig. Ezt most teljesen komolyan mondtam. - Íme a megoldás. Igaz ez sem a legkellemesebb, de ha már végképp nem tudja elviselni, hogy ülni is képtelen kényelmesen, sőt inkább le sem ülne legszívesebben, akkor egy próbát megér. De azért azt kell meg kell jegyezni, hogy vetnék rá egy pillantást, ahogy épp egy csomag fagyasztott borsón üldögél.
- Afelől nyugodt lehetsz, hogy erre egész biztosan nem került volna sor, mivel leállítalak az első pillanatban. De mond... Ennyire tisztességtelen nézel? Rád másztam? Éjjelente beosonok a szobádba és órákig nézem, ahogy alszol, miközben simogatlak? - Talán inkább mégsem akarom tudni, csakhogy most már késő visszaszívni. De azért erősen bízom benne, hogy megkímél. Oké, tudom, hogy volt egy rossz húzásom vele kapcsolatban, de még csak egy igazi csóknak nevezhető sem volt, csupán csak végignyaltam az ajkait. Tán csak túltesszük magunkat rajta.
- Talán mégsem elég jól, vagy csak rosszul próbálod... - Nem tudhatom. Én általában nem vagyok túl beszédes, inkább szűkszavú, de az üt.
- Akkor nem is fog menni. - Ez ennyire egyszerű. Bővebben, hogy mi van ebben az esetben azt nem tudhatjuk... Meg mindaddig, amíg egyikünk bátrabb nem lesz a másiknál. Én most nem akarok bátrabb lenni. Ellenkezőleg, próbálok helyesen cselekedni, helyes döntéseket hozni, ahogy a józan eszem is diktálja.
- Nem feszélyez... Csak nem akarok tiszteletlen lenni. - Azt a részt már kihagytam, hogy iszonyat nehéz minden percben arra emlékeztetnem magam, hogy bár férfi vagyok, akkor sem fogok tekintetemmel elkalandozni a testén, mert az olyan disznóság lenne, amit nem fogok megtenni.
- Még a végén azt fogom gondolni, hogy megfontoltan vártál néhány percet, amíg biztosan tudtad, hogy minimum félmeztelen lehetek már. Karold át a nyakam... - Én pedig a derekára csúsztattam a kezem. Oké, tudom. Kissé erős volt azt állítanom hogy csakis miattam taknyolt ki. Lassan eltámolyogtunk az ágyig, ahol elengedtem persze azért még közben is figyeltem.
- Javaslom lődd ki a vekkert. Aludj jól. - Azt már valahogy inkább nem várnám meg, ami a köntösét is ledobja magáról, mert az már végképp kicsapná a biztosítékot. Azt hiszem az volna mára a kegyelemdöfés a férfiasságomnak, minden értelemben.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Oh, persze holnap az lesz az első dolgom, hogy mikor kiveszem a hűtőből a narancslevet befarolok a hűtőbe.
- De örülnék annak ha ez most csak egy rossz vicc lenne. - Nem úgy néz ki, mint aki ezzel most viccelne. Most még nem fáj, de azt hiszem holnapra nagyon is érezni fogom, ezért szerintem kipróbálom amit Stephen ajánlott nekem, még ha tényleg viccesnek hangzik, de szigorúan akkor mikor egymagam leszek, nem akarok közönséget is hozzá.
- Nem ismerlek, ezért nem is tudhatom, hogy mire vagy képes. - Oké, azt nem nézném ki belőle, hogy beoson a szobámba miközben alszok és órák hosszáig csak ott ülne mellettem és nézné ahogy alszok, mert ez beteges lenne nem is kicsit.
- Menni fog, de ahhoz el kellene innen költöznöm, mert nem hinném, hogy jót tesz nekünk az, hogy egy fedél alatt vagyunk. - Így túl nagy a csábítás, talán ha messzebb lennénk egymástól, megismerkednék másokkal is akkor ez a vonzalom megszűnne. Talán csak másra kellene koncentrálnom, nem pedig arra, hogy alig pár méterre tőlem egy ilyen szexi pasi lakik.
- Ugyan kérlek ezek után, hogy majdnem mindent láttál belőle, már édes mindegy... - Mégis most is annyira úriemberként viselkedik, pedig azt hittem, hogy a kíváncsisága legyőzi, de egy pillanatra sem lesett hátra a válla felett.
- Hát hogyne! Ennyire erővel gondold csak azt is, hogy direkt estem el, hogy te legyél a megmentőm. - Nem számítottam erre a látványra, de jobb, mint amire számítottam. Ki hitte volna, hogy a doktor bácsik tudnak ilyen szexik is lenni?
- Köszönök mindent. Jó éjt Stephen! - Búcsút intettem a hősömnek amint már bekerültem az ágyba. Most tényleg rám férne az alvás, szerencsére hamar el is aludtam.