Damien & Jenni

- Tudok róla. - Ezzel persze nem arra akarok célozni, hogy rossz embernek tartom az unokaöcsémet, de azért szentté se avatnám, valahogy nem ilyennek képzelek egy vérig erkölcsös embert, aki mindig őszinte, és ha egyszer is hazudnia kellene valamiben azonnal hatalmába keríti a bűntudat és addig nem nyugszik bele, amíg valahogyan helyre nem hozza, már nem azért, de szerintem ez az ember nem az unokaöcsém, elvégre még csak az érdekli, hogy aggódhatnak érte, biztosan aggódnak, vagy hogy féltik, az még inkább hidegen hagyja, de ez inkább csak azért, mert Ő is férfiból van, ez még érthető is. Sőt, szerintem abban sem tévedek, hogy ha nem üzenek a nővéremnek, hogy a fia még él, jól van és a kanapémon tanyázik egyelőre, akkor Ő megteszi.
- Ezt is észrevettem. Általában minden reggel szembesülök a ténnyel, hogy ez nem csak egy rossz álom. Tényleg a kanapémon húzod a lóbőrt. - Ha már itt tartunk, még én is biztosan erkölcsösebb vagyok nála, mondjuk úgy félig-meddig ennek köszönheti, hogy még a kanapémon dekkol, először is, mert amíg nem vágja ki valamivel végleg a biztosítékot, addig nincs szívem csak úgy kidobni, másodszor, mert bűntudatom lenne tudván mennyire lusta dolgozni, komolyan hová menne? Haza biztosan nem. - Innen hová fogsz menni - Alig, hogy feltettem a kérdést máris rájöttem, hogy abszolút hülyeséget kérdeztem. - Ja igen. Tudom. Fogalmad sincs.
-  Mondjak ezt az, aki valószínűleg egy rekesszel is simán elpusztítani annak, aki a harmadik kör után elhányná magát. - Esküszöm, a férfiak már genetikailag kódolva vannak a sör imádatára.
-  Ha megfordítjuk vízszintesbe, akkor sem? - Nem hiszem el, hogy ezen most komolyan elgondolkodtunk. Nem mintha láttam volna már pónilovat élőben. - Bocsi, csak eddig elképzelhetetlen volt a számomra, hogy bármi is gátat szabjon a Te csodálatos elmédnek, minthogy ilyen apróságnak, hogy nem férnénk bele a képbe, mert a póniknak túl nagy fejük van.
- Akkor még véletlenül se segít! - Ordibáltam vissza be a nappaliba felé fordulva, de már vettem is a kezembe a két tányért megpakolva szendvicsekkel. - Mivel csak két kezem van, ha kell valami kimész érte. - Tettem le a tányérját a kis asztalra. - Hé, szedd összébb magad!

 

Damien & Jenni

- Van más választásom? Látlak... Akkor is, ha nem akarlak, de legalább csendben vagy, mintha itt sem lennél. - Alvó állapotában egész elviselhető, bár nem hasznosabb, mint máskor, de legalább nyugiban van és nem nyafog, hogy kell neki valami. Igaz, hogy egy bárban dolgozom, de épp ezért ez nem azt jelenti, hogy ha hazaérek az minden vágyam, hogy valakit itthon is körbeugráljak kávéval meg kajával. Azt hiszem a szobatisztaság után valahol elakadtak a neveltetésben. Én viszont csak ezután fogom tudni igazán értékelni az egyedüllét örömeit.
- Mindig is irigyeltem a lustaságban való kreativitást. - Ahogy elnézem neki bőven van belőle, már csak kamatoztatnia kellene.
- Maradjunk annyiban, hogy egyáltalán nem szexi, ha egy nő színeset ásít a piától, de azért megesik a jobbakkal is... Talán mielőtt lelépsz csaphatunk egy búcsúbulit a bárban. - Az unokaöcsémmel még úgysem rúgtunk be. Akkor legalább már ezt is kihúzhatnánk a listáról, a zabpehelymajszolás már megvolt, miközben közösen bújtuk Jack-et a kalózt, söröztünk is, azután elszívtunk két füves cigit, pónilesen voltunk, szerintem elég jól állunk.
- Belőled simán kinézném, szóval még nem? Hmm, akkor ezt ma sem fogjuk megtudni. - Majd csak kiheverjük. Mindenesetre már kijárt ez a ma délutáni kikapcsolódás, legalább valaki ennyire is gondolt rám, még ha nem is teljesen önszántából, mivel nem igazán volt választása, mint elviselni a saját a nappalimban, de azért nem volt olyan rossz.
- Tudok róla. - Említették már. De azért nekem sem sikerül mindig. - Ide a legjobb nagynéninek járó díjat. - Bár néhány napja még gőzöm nem volt róla hogyan kell ezt csinálni, szerintem nem vagyok olyan rossz benne. - De Disneyland nem viszlek el, szóval nem is veszek neked olyan hatalmas kalóz sapit, mint Jack-nek van. Erről sajnos le kell tenned. - Tettem hozzá nevetve. Pedig nagyon fain lenne.

 

Damien & Jenni

- Hmm, lássuk csak, az én hibám? Talán, ha előbb szóltál volna mondjuk néhány nappal, akkor gyakorlok rá. - De lekopogom nincs okom panaszra, mármint meglepő módon odafigyel arra, hogy ne akasszon ki a kelleténél jobban és addig engem nem zavar, hogy valaki a kanapémon csövezik. Végül is, ha nem éhes, kap kávét és hagyom aludni, egész elviselhető. Mondjuk a nap végén biztos nem hozzáfordulnék, ha valakinek kiakarnám beszélni magamból a problémáimat, de legalább mégis van, akihez beszélhetek.
- Mintha hallottam volna már valahol, de akkor ezután ez lesz a feladatot, hogy fáradt leszek gondolkodni, a lustaság meg a Te asztalod. - Bár nem állnék le fárasztani a dolgaimmal, de azért olykor érdekelne egy ilyen legegyszerűbb módszer.
- Hát, ha az, hogy bemászol műszak után, kivételesen állom a cechet és jól berúgunk megindítónak számít, akkor köszi, csak ne árulj be. - Nem mintha elszámolni valóm lenne bárkinek is vagy érdekelne kinek mi a véleménye, de ha már befogadtam, akkor ez a legkevesebb, nem? Bár kétlem, hogy olyan jó és közeli viszonyban lenne anya és fia, hogy mindent megbeszélnek, pedig kicsiként csak, hogy nem rágta le Steph bokáját.
- Gondolom ez csak nézőpont kérdése, de lényegében igen. És szerintem abban sem tévedek, ha azt mondom szerinted jónak lenni biztosan túl unalmas és tudod mit? Igazad van. - Azt nézni, hogy neked mi a jó... Egyvalakinek legalább megéri. Az is lehet, hogy gyorstalpalót kellene kérnem Tőle még ebben a pár napban, amíg itt van, mert be kell vallanom elég gyéren megy és javítani szeretnék rajta, hátha akkor kevesebb csalódás több meglepetés és izgalom érne.
- Túltetted magad az utóbbi tizenkilenc éven, ezen is túl leszel. - Vontam meg a vállam, miközben próbáltam megfeledkezni arról valójában mennyire is zavar, amikor valaki kajálás közben teli pofával löki a sódert és egyáltalán nem zavarja.

 

Damien & Jenni

- Szóval a fűhöz elég nagykorúnak számítasz már, de egy dupla rövidhez még nem. Akkor vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit. - Ami pedig a meglepetést illeti, abban nem volt hiány. Igazából mindenkire, mindenki másra számítottam volna, csak az évek óta nem látott unokaöcsémre nem. Látszik, hogy jó sok mindenről lemaradtam az utóbbi időben és nem igazán vagyok képben a családi súrlódásokat illetően, de várjunk csak, pontosan ezt is akartam, kimaradni minden ilyesmiből, most az övé a stafétabot, meglátjuk meddig bírja, bár a helyzetből ítélve, hogy inkább itt dekkol, eddig bírta.
- Ebben... Véletlenül. Azért nem kell annyira hozzászokni. - De ebben a kérdésben csak igazat tudok adni neki és minden második ember követné a példám, még ha nem is mindenki éli az életét annak megfelelően. Talán még valamiben igaza van, mégpedig abban, hogy nekem is változtatnom kéne, csak fogalmam sincs arról, hogy ez a változás milyen irányba vinné a céljaimat, nem biztos, hogy mindenki örülne neki, én pedig néha nem tudom eldönteni, hogy egyre közelebb vagy inkább messzebb vagyok az elérésétől. De azt hiszem, hogy a változásokban éppen ez a lényeg, a kiszámíthatatlanság.
- Vagyis kivagyok dobva a saját nappalimból. - Édes istenem, el sem tudom már képzelni, hogy ennyit aludjak. Ez az egyik szépséghibája a dolognak, a másik, hogy valószínűleg nem bírnék, kivéve ha előtte kiütöm magam valamivel vagy full kimerítem magam... - Vettem a lapot. - Kivéve a kezéből a tányért, miután mindent eltüntetett róla az enyémmel együtt kivittem a konyhába és letettem a pultra. De most azt hiszem mégis csak megpróbálok aludni egy kicsit, utána pedig vár a hajnalba nyúló tanulás.