Nem tudom, miért kéne nekem fegyelmeznem az óra alatt, tudtommal végül is nem óvodásokról van szó, hanem egyetemistákról, akik elvileg azért vannak itt, hogy tanuljanak, és ezt ők választották, se külső erő, se egyéb kényszer nem nyomja őket. Kivéve talán a kényszer, hogy megfeleljenek a szüleiknek, illetve az esetleges ösztöndíjnak, melyet szánalmas kis egyetemünk folyósít nekik, mivel ebből járnak piálni, és innen szereznek drogokat. Honnan máshol, ha már nem dolgoznak?! Nevetséges. Én persze itt gürcölök egész nap, és biztos, hogy csak egy hét alatt keresem meg azt a pénzt, amit ők kapnak ilyen-olyan okokból. És mégis nekem kell őket felügyelnem, mintha egy állatkertben dolgoznék.  Nevetséges. Hol éri meg? Kérdem én.  A válasz, hogy sehol semmilyen mértékben. Így vagy megfegyelmezem őket most, vagy szépen kisétálok, és a vizsgán találkozunk. Na de, én nem ilyen vagyok, nem ez a mentalitásom. Attól még, hogy süket vagyok, vak nem. Engem ugyan nem zavarnak, de egymást igenis, állatira. Tudom, ami pedig még rosszabb, a nemi megkülönböztetés, melyet a lányok kapnak. Ezért is, itt az idő. Leteszem a tollat, és megfordulok.
- Most a lányok fogják be a fülüket, beszédem van az urakkal. – Mosolyodok el roppant bájosan, noha ez csak az álca, mindig segít a balekokkal szemben. Akiket mostanában ez a romlott rendszer diákoknak csúfol. Nevetséges, kikérem a nevükben ezt a rágalmat.
- Kedves urak, szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy míg én vagyok a professzor, addig lesz szíves mindenki maga elé meredni, és az előtte lévő valamire jegyzetelni, illetve csendben maradni. Tudják, miért szükséges ez? Ugyan én nem hallom magukat, de egymást, tudtommal, kiválóan hallják. A nemi alapon való megkülönböztetés, pedig, akár hiszik, akár nem, egyáltalán nem vicces, bármelyik hölgytől megkérdezhetik. Maguk szerint nincs itt helyük? A testük sokkal többre képes, mint a maguké. Ki hord ki egy gyereket? Maguk maximum hasitasiban, de már azt is eléggé megkérdőjelezném. Nélkülük kihalnánk hipp-hopp. Ők találhatnak fagyasztott kislurkókat, akik csak a méhükre vágynak, de maguk találnak vajon méhet bármelyik sarkon? Kétlem. – Sok, buta arccal találom szembe magam, keserű pirula, de rá kell jönnöm, hogy felesleges értelmesen beszélnem velük, le kell egyszerűsítenem.
- Aki baszogatja a hölgyeket, azt én is basztatni fogom. Aki még egyszer tiszteletlen a nőkkel, azt kénytelen leszek kitenni a kurzusról. És akkor bizony vizsga sincs, tehát jegy sem, és így nem tudják elvégezni az egyetemet, és örökké ilyen szánalmasak maradnak. Engem meg mindenki imádni fog, amiért ennyi csinos nézni valót adok a betegeknek. Na ki a király? – Villantok egy mosolyt a hallgatókra, majd a legközelebbi kisasszonyra nézek.
- Levehetik a kezeiket, hölgyek – Kacsintok a legközelebbi csinibabára, majd visszafordulok a táblához, onnan szólok még vissza, mikor látom a tükröződésben, hogy pusmognak.
- Bizony, azt mondtam, hogy basztatni, lépjenek tovább -

---

Oldalra billentem a fejem, és elfojtom az ajkam szegletében bujkáló mosolyt. Feljebb tolom fekete keretes szemüvegemet orrnyergemen, majd vigyorogva fordulok a kis segédemhez, aki még mindig a modell szép, kerek seggének adózik figyelemmel.
- Ez egyszerűen fasztikus... akarom mondani fantansztikus. Olyan szétszórt vagyok, elnézést - Nevetek fel, és átfut agyamon, mennyire ostobának kell lennie ahhoz, hogy még mindig ebugyiban pucsítson, mikor ketten nézzük már két perce.
- Isten seggedelmével szánd meg őt szerintem valami fájdalomcsillapítóval, aztán zavard haza. Én kiélvezkedtem magam. Mármint elemeztem. Nahátt, ez ma nem az én napom, inkább haza megyek. - Verem hátba izomból, és kimegyek a parkolóba, ahol a kabrióm parkol érintetlen nyugalomban. Kijelentkeztem mára, engem mindenki hagyjon szépen a magam mocskában fetrengeni. Előadásom sincsen, péntek van, az a szombat kistesója.

---

Leteszem a kémcsövet a helyére, és inkább felkapom az injekcióstűt és a fecskendőt. Először vért veszek magamtól, sokat, egy zacskóba. Beteszem a hűtőkamrába, majd beadom magamnak a napi adagomat. Kisétálok a nappaliba, le a lépcsőn a földszintre, egy szál melegítőnadrágban. Mellkasom közepén a heg magára vonja mindenki figyelmét, de szerencsére jelenleg csak a ma esti pajtim, és a legjobb haverom tartózkodik a házban, aki egyben a lakótársam is. Egy pillanatra megszédülök, és megkapaszkodok a korlátba. Csak nem vettem le túl sok vért? Hoppácska.
Beletúrok a hűtőbe és kirántom a legelső dolgot, ami a kezembe kerül, ez pedig a csodálatos... Sültkolbász. Hát rendben, akkor azt fogok enni. Becsapom a mikróba az egészet. Egy perc múlva már kész is van, nekiállhatok enni. Miközben a fejemet tömöm Ingrid lejön a lépcsőn. Csak az ingem van rajta, látok mindent, amit csak kell.
- Drágaság, visszajössz az ágyba? Holnap elmehetnénk mondjuk inni... - Felvonom a szemöldökömet, és hümmögve lehajtom a fejemet. Hosszú másodpercekig nem válaszolok, majd mégis kitörnek belőlem a szavak.
- Én nem az a pasi vagyok, "drágaság". Vedd le az ingemet és tűnés - horkanok fel, majd megfogom a tányéromat és faképnél hagyom.

---

Ingem szétszakadt ujjai közt. A vörösség egyre csak terjedt ruhánkon, orromból, számból, de még a fülemből is megeredt a vér, ahogy a sok kis sebből is. Már alig voltam magamnál, minden összemosódott. A felettem térdelő főleg, eszement súlya kiszorította a levegőt felsőtestemből. Kezeim erőtlenül hevertek testem mellett, körmeim beszakadtak, ahogy próbáltam fogást találni támadómon, de már csak meg-megrándultak.
Beállt a szünet. Lélegzetem halk, zihálón fuldokló, ahogy a véremtől próbálok oxigénhez jutni. Egyetlen ütésre vagyok az ájulástól, ami félek, kómába fog süllyedni.
- Állj meg - Lehelem vérgőzösen. Nem kérlelem, nem könyörgöm. Állom pillantását, noha, ezt ő nem tudja, már nem látom őt.
- Nem sokára... megjön a testvérem... azt akarod, hogy végig kelljen néznie, ahogy megölsz? - Kérdezem hörögve, majd kirobban belőlem a szó.
- Ember voltál, de istennek hiszed magad felettünk... Apám - Nevetek fel hirtelen a címre. Összerándul testem, oldalra facsarodik alatta, számból vér foly ki, de csak nevetek, míg ő hőköl hátra.
Hirtelen ébredek fel, kiszakadok az emlék karmaiból. A mellettem fekvő nő csupasz testének érintése a jelenben tart. Izzadok.