S zinte már nevetséges, hogy pont akkor nem tudom elérni a házmestert, amikor szükségem lenne rá, persze az öreg általában mindig a közelben van, és hangosan bosszankodik valami végett. Múltkor azért állított meg, hogy figyelmesen járjak a folyósokon, csak mert „megrongálták” a vandálok a liftet. Mégis lényegében arról volt szó, hogy biztos valamelyik tini nem bírt magával, ezért a lift falára firkantott valamit, gondolom az aláírását. Egy perc és egy kis súrolószer segítségével gondolom biztosan lejött. Egyszer már lementem a házmester lakásához, de senki sem nyitott ajtót, és párszor már próbáltam telefonon is elérni, de eredménytelenül. Akkor mégis hogyan fog kidugulni a lefolyóm? Gondolom nem magától, de valójában fogalmam sincs, hogy mitől dugulhatott el, tegnap még semmi baja sem volt, de ma már a víz sem akar lemenni. Ilyenkor mi a teendő? Talán kérjek segítséget az egyik szomszédtól? Ez lassan kezd olyan lenni, mint a született feleségek egyik része, azzal a lényeges különbséggel, hogy én nem Susan vagyok és Ryan-t sem Mike-nak hívják és persze nem szándékosan tömítettem el a lefolyómat csak, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Gyorsan a telefonom után nyúltam, habár át is mehetnék hozzá, ha már a szomszédomban lakik, de tartottam az újabb viszontlátástól és az sem biztos, hogy ismét látni szeretne, ezért jobbnak láttam, ha inkább felhívom. Kezembe vettem a készüléket és be is pötyögtem a számát, amit ugye már hirtelen álmomból is felkelve is el tudnék mondani.
- Szia, Nina vagyok. – Beszéltem a hangpostájába, legszívesebben most falnak mennék, hiszen biztosan tudja, hogy ki vagyok, köszönve a hívásazonosítónak.
- Akad egy kis problémám, de a házmestert sehogyan sem tudom elérni. Remélem, hogy van rám néhány perced, de ha nem érnél rá, akkor vedd úgy, hogy ez a hívás meg sem történt. – Gyorsan le is tettem a telefont mielőtt még elkezdenék magyarázkodni. Nem várhatom el tőle, hogy rögtön a segítségemre siessen, miközben azt sem tudom, hogy most milyen viszony uralkodik közöttünk. Mégis mindennél jobban hiányzik, és jó lenne ismét látni, még akkor is, ha a közelemben van mindig tudatosul bennem, hogy olyan közel van hozzám, de mégis távol.

ruha

Olyan ez az egész, mintha mindent elölről kezdenénk, csak abban nem vagyok biztos, hogy van ennek értelme. Teljesen elölről már nem kezdhetünk, hiszen van múltunk. Még mindig ugyanúgy szeretem jobban bármi másnál, de... Nem tudom, hogy akarom-e még ezt, hogy nem lenne helyesebb inkább elengednünk egymást, de ezúttal végleg és nem néznénk vissza, nem fordulnánk vissza, mert mi van akkor, ha ezzel csak valaminek a végét késleltetjük és még gyötrelmesebb lesz, mint amilyen most? Bevallom addig még valahogy elviseltem, amíg messze voltam, sikerült kizárni a gondolataimat, dolgoztam, de most, hogy visszajöttem, itt semmi sem változott. Szeretem és nem tudom, hogy ez a jövőben lesz-e másképp vagy mikor vagy pontosan ez az, amire szükségem van. Lehet, hogy férfiból vagyok, de nem vagyok hülye, tudom, hogy igazán csak egy valakit szerethetünk az életben és ha elveszítjük ugyanazt az érzést már soha senkitől sem fogjuk visszakapni. De hitegetni sem kellene magunkat, hogy minden rendben lesz, hogy rendben leszünk. Őszintén magam sem tudom mit is várok vagy, hogy neki mit kellene igazán megtennie azért, hogy ez változzon.
Voltaképp számítottam rá, hogy hamarosan fogjuk még látni egymást és nem azért, mert szomszédok vagyunk megint. Tudom milyen, nem adná fel soha, amíg egy szikrányi kis esélyt is lát arra, hogy helyrehozzuk a dolgainkat. Először írni akartam neki, hogy ne haragudjon, de nem érek rá, aztán mégis inkább kitöröltem az üzenetet... Tanácstalan vagyok, dacolok, próbálok gondolkodni, de esküszöm jelenleg az én fejemnek a legkiválóbb az akusztikája, mert olyan üres, akár a légtér.
- Szia. - Nem tudtam megállni, hogy lopva ne nézzek végig rajta, egyre inkább elképeszt a látvány. - Bedöglött a sütő? Mert villanyszerelő az nem vagyok... - Próbáltam elfojtani a belőlem kitörni készülő nevetést. Egyszerűen csak elképzelésem sincs mivel lehet a probléma, bár ha a sütővel lenne a probléma már a lakás kellős közepén hisztizne toporzékolva, szóval csak nem lehet akkora a baj. - De lássuk, mi a hézag? - Kíváncsi lennék mi az, amivel egy Lemmer nem boldogul.    

M eglepődve nyitottam ajtót neki, először azt hittem, hogy a házmester akarná végre teljesíteni a kötelességét, de egész délelőtt nem bírtam elérni és úgy tűnik Ryan sokkal segítőkészebb jelen esetben. Azért ez jelent valamit, ugye? Mert ötven-ötven százalék esélyt láttam arra, hogy ellátogat hozzám, vagy hogy inkább azt mondja, hogy ne haragudjak, de nem ér rá, most pedig mégis itt van. Nem akarok már most a kelleténél többet a dolgok mögé látni, talán csak tényleg arról van szó, hogy ennyire jó ember, hogy segíteni akar nekem és félre tudta tenni egy kis időre a közöttünk lévő zűrzavart.
- Szia. – Mosolyogtam rá, majd szélesen kinyitottam az ajtót ezzel jelezve neki, hogy nyugodtan jöjjön beljebb. Az pedig biztos, hogy szívem kihagyott egy ütemet abban a pillanatban, mikor megláttam. Akármit tehetek Ryan sosem lesz közömbös számomra.
- Nem, szerencsére a sütőnek semmi baja. – Megmosolyogtam a dolgot, hiszen értettem a célzást, nagyon is. A sütőmnek semmi baja, nem is olyan rég el is készítettem egy újabb tepsi muffint.
- Egész délelőtt hívogattam a házmestert, de nem tudtam elérni, ezért kerestelek fel téged, remélve, hogy segíteni tudsz a problémámon. – Mutató ujjammal a mosogató felé böktem, és már Ryan saját szemével is láthassa a problémámat.
- Tegnap még lefolyt a víz, de ma már nem akar. Fogalmam sincs, hogy mit tehettem, amivel eldugítottam a lefolyót. Van arról elképzelésem, hogy hogyan kellene szétszednem a csövet, de a megfelelő szerszám nélkül lehetetlenség. – Ezért kellett volna a házmester, hogy a szerszámos dobozával együtt tiszteletét tegye nálam. Nézzük a dolgok pozitív oldalát, most van nálam egy sokkal jobb pasi, aki biztosan még a szokásosnál is szexibb fog lenni szerelés közben. Oh, kérlek vedd le a pólódat - próbáltam a gondolataimmal szuggerálni. Dagadó izmok, és kockás has, több már nem is kell, hogy ebben a hőségben a szokásostól is jobban melegem legyen.

- Akkor csak nem lehet akkora a baj. - A sütővel minden rendben, más különben már az egész emelet hallaná, hogy bemondta az unalmast, ugyanis hisztérikusan őrjöngene. Mi is lenne a kicsi muffinokkal? Komolyan mondom, hogy neki nem örökösnőnek kellene lennie, pár kényelmes igazgatói fotelre várva, hanem cukrászdát nyitnia, nem ismerek még valakit, aki ennyire rajongana az édességekért, de még biztosan sokan vannak és mindenki imádná, engem kivéve, de még nekem sem volt más választásom, amíg együtt voltunk,. Őszintén szólva szerintem azt nagyon élvezné csinálni.
- Lefolyótisztítóval próbálkoztál? - Nincs valami finom illata, de a könnyebb eldugulásokat kipucolja és semmit sem kell szétszerelni, bár őszintén azon se lepődnék meg, ha nem is hallott volna még ilyesmiről, mivel neki eddig ilyen problémái nem igazán voltak, mint eldugult lefolyó a mosogatónál. Úgy is mondhatnánk, hogy eddig semmiféle problémái sem voltak, amit ne oldott volna meg a pénz vagy valaki helyette.
- Fél perc... - Gyorsan hazaugrottam, jobban mondva inkább csak a szomszédba mentem pár cuccért, ami kelhet ahhoz, hogy szét tudjam szedni a csöveket és kipucolhassam őket.
- Egyébként... - Tettem le mindent a konyha padlójára és bebújtam a mosogató alá. - Ha a helyedben volnék és ennyire szeretnék édességeket sütni plusz lenne hozzá kezdőtőkém... Nyitnék neki egy helyet. - Miért ne? Minden eszköze megvan hozzá, sőt számára még a pénz a legkisebb probléma.
- Kelleni fog valami, amibe folyhat a víz... - Meg amit kiszedek belőle. - Kérlek mond, hogy kertvárosi módra nem dobáltál bele mindent kezdve a hajtól a mogyoróvajig? - Mert akkor lehet, hogy inkább Őt fektetem ide kipucolni, én pedig majd mellé hajolva asszisztálok.    

M égis miért feszengek előtte ennyire? Talán jobban fel kellett volna öltöznöm, mármint így is van rajtam egy farmer rövidnadrág és egy felső, de még ebben is melegem van, ebben a hőségben. Vicces, pedig Ryan már minden apró porcikámat ismeri, de mégis olyan érzésem van, mintha a legelső randevúnk előtt ácsorognék idegesen a szekrényem előtt azon tűnődve, hogy miben tetszenék neki.
- Igen, de azzal sem értem el semmit sem. – Az volt az első dolgom miután észrevettem, hogy gond van a lefolyóval, majd aztán hívtam és kerestem fel a házmestert, de sajnos nem jártam sikerrel, ezért van most itt nálam a volt pasim, hogy segítsen, lényegében erről lenne szó. Noha azzal a kis nyilvánvaló dologgal együtt, hogy szeretném, hogy ne csak a volt barátom legyen, hanem ismét a jelenlegi.
- Oké, még szerencse, hogy ennyire közel laksz. – Mondtam mosolyogva, habár ez is csak annak köszönhető, hogy még képtelen voltam bele törődni abba, hogy mi már nem vagyunk egy pár és elvetemült módon beköltöztem a szomszédjába, de így tényleg nem kellett messzire mennie a szerszámaiért.
- Most ezzel arra akarsz célozni, hogy szerinted nyitnom kellene egy cukrászdát? – Meglepetten néztem rá, miközben igyekeztem leplezni a csalódottságomat, hiszen nagyon bíztam abban, hogy leveszi a pólóját a szereléshez, de sajnos nem tette meg.
- Nem tettem semmi ilyesmit, de tegnap még elmosogattam sütés után, lehet, hogy az dugította el? – Mert ilyen problémáim nem voltak a másik lakásban, nem dugult csak el azért, mert elmostam néhány tésztás edényt.
- Tessék. – Gyorsan előkerestem neki egy nagyobb plasztika tálat, amit felé nyújtottam.
- Esetleg tudok valahogyan segíteni? – Ujjaimat tördeltem, ahogyan ott toporzékoltam tettre készen a konyhasziget előtt.

 - Miért is ne? Vagy egy irodaházba zárva egész napos értekezlettel pénzügyekről beszélve az ügyfelekkel boldog leszel? Nem fog máról szólni az életed, mint a pénzről, kamatokról, elszámolásokról meg határidőkről, kétlem, hogy erre vágynál. - Egy cukrászda megnyitásához viszont mindene megvan, még csak egy is elhivatottságra lenne szüksége, mert képes rá, ha valaki, akkor Ő megtudja csinálni, makacs és kitartó, ebben már a félsiker benne van, még csak rá kell egy kicsit dolgozni. Bár sosem beszéltünk erről azt hiszem elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam igen is szeretne bizonyítani, hogy egyedül is boldogul és megállja a helyét a hétköznapi életben is, az előbbit a szüleinek, az utóbbit inkább csak a kapcsolatunknak.
- Vagy mi lesz, ha kiderül, hogy egy hím soviniszta és nem állítana nőt mindennek az élére, mert a legtöbb vezéregyéniség a saját nemében hisz és fogadna. Mit fogsz tenni, ha kitalálná egy napon, hogy akkor kapsz meg mindent, ha hozzámész valakihez, mondjuk egy társtulajdonoshoz, aki majd irányíthat, már sosem lesz olyan életed, amilyet szerettél volna. Csak egy szép bábú leszel, amit mások a kedvükre mozgathatnak... - Talán kissé nyers és erős voltam, de ha jobban belegondol, akkor Ő is beláthatja, hogy igazam van. Lássuk csak, ha vezérigazgató lennék én sem biztos, hogy a húsz éves lányomra bíznám a fél város irányítását, akinek még semmi, de semmi jártassága sincs ebben, főleg ha lenne más választásom.
- Vagyis akkor csupa ragacsos, masszás trutymót pucolhatok ki a csőből. Sokba fog ez még kerülni neked, ugye tudod? - Nem hiszem el, hogy azok után, hogy az összes muffint megettem még ezt is nekem kell megcsinálnom.
- Nem igazán. Nem tart sokáig. - Hacsak nem akar a helyre huppanni a lefolyó csövet tisztítani, na azt azért megnézném, ahogy húzza az orrát, de azért legközelebb inkább nem kísérleteznék, egyszerűbb leszaladni vele a szeméttárolóig, nem? Vagy legközelebb tényleg a kezébe nyomom a szerszámokat és megtanítom lefolyót tisztítani, hétköznapi élet gyorstalpaló, level 1.  

E lképedve hallgattam. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy majd Ryan valamikor is ilyennel fog előállni, de mégis úgy tűnik, hogy kettőnk közül mégis Ryan tudja, hogy mi tenne engem boldoggá. Ez vicces. Eddig a sütögetés számomra csak hobbi volt, egy olyan elfoglaltság, amit szerettem művelni a szabadidőmben és még sosem gondoltam arra, hogy esetleg ezzel is foglalkozhatnék.
- Mégis miért érdekel téged az, hogy én mitől lennék boldog? – Valójában én még ennyire előre nem is gondolkoztam, sőt az sem tudom, hogy mi fog akkor lenni vele, ha nem úgy fog sikerülni a tervem, ahogyan én azt elgondoltam. Biztosan össze leszek törve, de valahogy fel kell majd tudnom állni a padlóról, ha visszautasítana, amire valljuk be van esély, főleg a történtek után.
- Nem leszek bábú. – Mégis miért mond nekem ilyeneket? Mióta elmondtam neki azt, hogy valójában ki is vagyok ezen tűnődik? Nekem nincs szükségem a családom pénzére, sem az örökségre, nekem csak Ryan szerelmére van szükségem, egyedül csak erre vágyom.
- Nem fogok olyan férfihoz hozzámenni feleségül, akit nem is szeretek csak azért, hogy mindent megkapjak. – Nem hiszem, hogy apám belekényszerítene egy ilyen házasságba. Ha mégis megtenné, akkor örömmel mondanék le a vagyonomról, valahogy biztosan feltalálnám magam és a saját lábamon is meg tudnék állni a családom támogatása nélkül. Nem vagyok annyira elkényeztetve, mint ahogyan hiheti, még ha eddig mindent megkaptam, amit csak akartam, akkor sem.
- Mégis mennyibe? – Érdeklődve húztam fel egyik szemöldökömet. Gondolom most Ryan nem pénzbeli összegre gondolt, de akkor mégis mire akart ezzel célozni?
- Esetleg meg tudnánk egyezni. – Mondtam szempilláimat rebegtetve. - Van néhány hideg sör a hűtőben, ami gondolom most nagyon is jól esne. – Méghozzá a kedvenc sör fajtája. Mit keres sör egy olyan nő hűtőjében, aki nem is szereti a sört? Ez egyszerű. Van egy férfi az életemben, akit vissza akarok hódítani, ezért még arra is képes voltam, hogy sört vegyek neki, hátha lesz egy olyan alkalom, mikor vendégül láthatom. Azt hiszem eljött az idő.
- Szóval akkor csak be kell szereznem néhány szerszámot, hogy legközelebb már egyedül is meg tudjam oldani ezt a problémát? – Mert innentől nézve nem tűnik annyira nehéz műveletnek, amit Ryan most véghezvisz.

- Mert a barátnőm voltál és mert szerettelek és mert számított, hogy boldog legyél. Tudtam mire vágysz, mitől lennél boldog, ez pedig nem az, de persze igaz, már nincs semmi közöm hozzá mihez kezdesz az életeddel. Teljes mértékben a Te döntésed. - Őszintén szólva kissé a nehezemre esett kinyögni ezeket a szavakat, de kellett, mert minden így igaz. Az egyetlen dolog, amitől félek egy kicsit az az, hogy visszakérdez, hogy már nem szeretem vagy már nem fontos számomra a boldogsága? Mert igen is az, fontos, csak jelenleg nem csinálhatom azt, amit szeretnék, mindössze barátilag elmondhatom mit gondolok erről a helyzetről, őszinte lehetek vele anélkül, hogy irányítanám, befolyásolnám érzelmileg vagy megmondanám mihez kezdjen.
- Tudom. Ismerlek. Tudom, hogy legbelül nekem adnál igazat, ha azt mondanám, hogy egy kényelmes irodai bőrfotelben ülve csak elpazarolnád az életed és közben nem élnél igazán. - A neki szánt élettel csak annyi a gond, hogy sosem volt igazán neki való. Igaz, nem ismerem olyan régóta, de megmerem kockáztatni, hogy sokaknál jobban ismerem, nekem nem kell, hogy bármit is elmagyarázzon, ahhoz, hogy megértsen vagy, hogy tudjam mi bántja, mitől lenne boldog és mikor boldog.
- Akkor mégis hogy tervezed csinálni? - Mert nem lesz könnyű dolga, ha szembe akar szállni a családfő akaratával. - Talán megharagszol, de sosem hazudtam neked. Azt gondolom, hogy Te erre még nem vagy készen, hogy bármit is átvegyél vagy arra, hogy egy férfi fejével gondolkodj, akinek minden a keze alatt van. Ha minden a Tiéd lenne és mindent az irányításod alatt tartanál, feminista révén átadnál mindent egy férfi irányítása alá vagy inkább egy nőben bíznál meg nő létedre? Na, ugyanezt most fordítsuk meg... Szerinted az apád inkább a kis hercegnőjére hagyna mindent, akinek nulla tapasztalata van és inkább muffinkákat sütöget szabadidejében vagy egy erős határozott megdönthetetlen férfire, akiben megvan a vezetői jellem minden apró vonása. - Ő ebben a játékban jelen állás szerint csakis bábú lehet, amíg nem úgy viselkedik, ahogy azt mások elképzelték róla.
- Ezért sem illettünk össze, mert én ezt már most látom, Te pedig még nem. Sosem értenénk ebben egyet. Viszont, ha jól értem Te is vagy egyben az egyetlen örökös, mégis hogy képzeltél volna csak úgy kiszállni? Itt nem egy-két millió forog kockán, amiről Te csak úgy lemondanál. Ez nagyon szépen hangzik, Nina, de fogalmam sincs hogyan lehetne megvalósítható és szerintem neked se. Az elképzelés szép, csak veszett ügy. - Én bánom a legjobban, hogy ez nem lehetséges, mert elsősorban nem az ölte meg a kapcsolatunkat, hogy elhallgatta előlem, hanem az, hogy kívülállóként lehet többet látok, mint Ő odabent.
- Ezért szerettelek annyira. - Mosolyodtam el sokatmondóan. Nem vagyunk egy világ és ebbe nem egyszerűen én nem tudok beletörődni, egyszerűen csak ezt súgja a józan eszem.
- Igen, nagyjából... De ha árvizet csinálsz a konyhádban ne engem hibáztass. - Jegyeztem meg nevetve, mert szinte már lelki szemeim előtt láttam a kialakult katasztrófa helyzetet.    

T ényleg azt mondta, hogy szeretett? Múlt időben? Akkor ez azt jelenti, hogy már nem is szeret, vagy csak képtelen beismerni, hogy még mindig szeret? Miért ilyen bonyolult? És miért nem merek nyíltan rákérdezni? Azért mert túlságosan félek attól, amit mondana. Nekem kell még az a kicsi remény, hogy talán még mi együtt leszünk. Mert szeretem, ha nem szeretném, akkor már régen nem lennék itt, de mégis itt vagyok és türelmesen várok rá.
- Igazad van. – Nem esett nehezemre neki igazat adni, de nem is terveztem azt, hogy a hátralevő életemet egy kényelmes bőrfotelban fogom tölteni az irodámban.
- Még nem igazán gondoltam bele… - Hebegtem. Én ezt az egészet nem akarom, engem nem foglalkoztat az, ami egy konferencia teremben szokott zajlani. Azért mégis számítani fog az, hogy én mit szeretnék kezdeni az életemmel, vagy nem?
- Szóval lényegében azt gondolod, hogy tapasztalatlan vagyok és ezért nem is válhatna belőlem a későbbiekben jó vezető, csak mert nő vagyok? – Az pedig egy egészen másik kérdés, hogy én sosem vágytam arra, hogy milliárdos vagyonokkal foglalkozzak, vagy különféle ügyfelekkel, befektetőkkel tárgyaljak.
- Jelenleg nem rám bízná biztosan a vezetést, hiszen nem is értek hozzá. – Ismertem be. Én vagyok a Lemmer család örököse, de ettől még nem biztos, hogy apám azt is akarná, hogy én vezessem a cégét a halála után, biztosan van olyan, aki jobban értene hozzá.
- Mégis miért beszélünk mi most erről? – Igyekeztem kitérni a válaszadás alól, csak mert nem tudtam mit válaszolni. Fogalmam sincs, hogy mennyire lenne lehetséges lemondanom az engem illetett örökségről. Engem nem izgat a pénz, és biztosan sokan azt hinnék, hogy azért, mert eddig mindenem meg volt, mindent megkaptam, amit csak akartam, és sosem tapasztaltam meg milyen úgy élni, hogy valamit nélkülöznöm kell, vagy valami után vágyakozni, miközben tudom, hogy sosem kaphatom meg.
- Valahogy sejtettem, hogy kell itthon tartanom sört. – Már megint azzal hozakodott elő, hogy szeretett és már megint múlt időben mondta. Néhány percen belül már másodszor. Vajon azért, mert magával akarja elhitetni ezt, vagy mindössze a tudtomra szeretné így hozni, hogy már ne reménykedjek?
- Tudod mit? Cseréljünk helyet, megcsinálom. – Nem vicceltem. Csak azért, mert soha életemben nem szereltem szét lefolyó csövet, attól még néhány instrukció segítségével meg tudnám csinálni én is, nem?

- Ne vedd magadra, de ismerlek, nem vagy a vezérigazgató nőféle, plusz nem is viselsz undorító kosztümöket, amik legalább egy tízest rávernek a nőkre, rád inkább egy húszast, szerintem förtelmesen állna... Legalábbis nekem a cuki kis kötényeidben sokkal szexibb vagy. - Akár csak abban, de mint mondtam már akár egy zsákban is, viszont szerintem ez az egész tényleg nem hozzáillő. Nem irányítanom szeretném vagy bármi ilyesmi, hiszen már semmi közöm hozzá, de ettől független még fontos, így ha kíváncsi rá és meghallgatná, akkor elmondom a véleményemet nagyon szívesen bármivel kapcsolatban. Azt nem ígérhetem meg, hogy mindenben mindvégig elfogulatlan is maradok, de megpróbálok, kivéve a pasis kérdéseket hagyjuk, mert abban aligha lennék hasznos a számára, bár ha úgy alakulna, hogy esélyt adna valakinek, itt maradna és azt látnám, hogy az a paraszt rosszul bánik vele előbb mosnék be egyet neki, minthogy bármit is megsejtene az egészből.
- Ellenben, ha férfiból lennél már régen mellette ülnél. De nőből vagy és nem erőlteti, igaz? Szóval, mással vannak tervei, amiben Te először fő aztán mellékszereplő leszel... - Tudom, hogy ez most nem hangzik valami biztatóan, de mi ketten más-más szemszögből látjuk ezt a dolgot, én pedig most elmondom az enyémet, Ő pedig utána ahhoz kezd az információval amihez akar. - Nem megbántani akarlak plusz már semmi közöm hozzá mihez kezdesz az életeddel, csak egyszerűen nem akarom, hogy könnybe fulladjanak az álmaid. - Mert így könnyen megtörténhet. Viszont az én szemeben Ő nem egy olyan ember, aki ezt megérdemelné.
- Mert eddig még sosem beszéltünk, valószínűleg már nem is fogunk, akkor mikor, ha nem most? - De maradhatunk kínos csendben is, részemről semmi akadálya.
- Mi? Most komolyan? - Meglepetten pislogtam fel rá, de amikor láttam, hogy teljesen komolyan gondolja , akkor kikászálódtam a mosogató alól. - Parancsolj. - Nyomtam a kezébe a szerszámokat, majd körbe font karral figyeltem az eseményeket. Minden rendben ment, amíg a csőből hirtelen spriccelni nem kezdett az a ragacsos masszás víz. Rá sem mertem nézni Ninára, anélkül is összegörnyedve a hasamat fogva dőlt belőlem a nevetés...   

K özel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam, amikor Ryan közölte velem, hogy a kis köténykéimben sokkal szexibb vagyok. Mégsem tudom megcáfolni, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy teljesen igaza van ebben, de mégis szerintem elfogult velem szemben. Vagyis szeretném ezt hinni, hogy neki még számít a velem együtt töltött idő és már nem vagyok számára közömbös.
- Talán csak azért nem erőltetni, mert tudja, hogy engem sosem érdekelt igazán az, amivel foglalkozik. – Mégis miért keresi az indokokat arra, hogy még miért nem dolgozok apám cégjénél? Egyszerűen jól tudom, hogy nem az én világom és biztos vagyok benne, hogy nem tenne boldoggá, de azt már kizárt dolognak tartanám, hogy apám valakivel is érdekházasságba kényszerítene a cég jövője végett. Én vagyok az egyetlen gyereke, örököse és szeretném azt hinni, hogy túlságosan is szeret ahhoz, hogy bármi ilyesmit tervezzen a jövőmmel kapcsolatban.
- Ha szerinted már semmi közöd az életemhez, akkor mégis miért foglalkozol vele? – Rossz volt ezt hallani Ryan szájából, hiszen mindennél jobban vágyok arra, hogy újra köze legyen az életemhez. Naivság részemről, ha azt hiszem, hogy van rá esély, hogy minden olyan legyen közöttünk, mint régen? Szeretem és ameddig egy kis esélyt látok arra, hogy képes nekem megbocsájtani és újból szeretni addig biztosan nem fogom feladni, akármeddig is kell próbálkoznom, akármilyen eszközöket is kell bevetnem. Noha a lefolyót nem szándékosan dugítottam el, de be kell vallanom, hogy mégis örülök annak, hogy ez megtörtént, mert így legalább kettesben lehetünk egy kicsit.
- Komolyan. – Teljesen elhatároztam magamban, hogy ez nekem is menne, de úgy nem tudhatom meg, ha meg sem próbálom. Beismerem mikor már ott feküdtem a mosogató alatt már akkor tudtam, hogy mikor csak néztem a műveletet könnyebbnek látszott, de mégsem akartam feladni. Vesztemre.
- Ez egyáltalán nem vicces. – Kikászálódtam a mosogató alól miután már szinte bőrig áztam. Bele sem mertem gondolni, hogy mi minden folyhatott az imént rám, pusztán csak gondolkozás nélkül kaptam le magamról az átnedvesedett felsőmet.
- Azt hiszem, hogy most rám férne egy zuhany. - Bosszankodni lett volna kedvem, de a nevetése túlságosan ragályos volt, ezért szerencsétlenségemen nevetni kezdtem, s beismerem, hogy fordított esetben én is ilyen jó kedvűen nevetnék, ha Ryannel történt volna meg ez.

- Mert attól még számít, hogy nem vagyunk együtt. Nem váltál jelentéktelenné és ha még nyom valamit a latba a véleményem, amit látok, akkor elmondom, akár később megfogadod, akár nem, elmondtam. - De most ebbe az együtt vagyunk, nem vagyunk, pontosan akkor mik is vagyunk egymásnak dologban nem igazán szeretnék belemenni, először is, mert magam sem tudom, de azt igen, hogy még mindig nem csak a barátonként nézek rá, sőt azt hiszem ez soha nem is fog menni. Sosem lesz csak a barátom és valahányszor ezt akarom majd elhitetni magammal mindig hazudni fogok.
- Tessék, még a lefolyócsövet is megbolondítottad. - Komolyan nem hiszem el. Elképzelésem sincs hogy csinálta, de még a lefolyócsövet is sikerült kirobbantania. Én pedig legszívesebben már a konyhapultot csapkodtam volna a nevetéstől, konkrétan a könnyem is kicsordult a nevetéstől. Azt még soha, de soha nem láttam ilyen koszosan, ragacsosan és morcosan.
- Mocskos lettél. - Mondtam még mindig mosolyogva, miközben valami megmagyarázhatatlan oknál indíttatva végigsimítottam az arcán. Talán nem is annyira megmagyarázhatatlan. Egyszerűen csak még ilyen koszosan, csurom vizesen is édesnek találom, az pedig, hogy olyan váratlanul csak úgy ledobta a felsőjét még inkább más irányba terelte a gondolataim, hiányzik... Én pedig ahelyett, hogy bármit is tehetnék csak magamban őrlődök. Az egyik felem most azonnal a fürdőszoba csempének tapasztaná, a másik felem pedig továbbra is kételkedik abban, hogy ez helyes volna, de a legigazibb hiba az lenne, ha kihasználnám. Még soha semmivel sem bántottam meg annyira, nem így fogom megtenni. Voltaképp, ha tudnám hogyan lenne a legjobb neki vagy mindkettőnknek nem haboznék lépni.
- Oké, ennek elég intenzív szaga van, bármit is öntött bele az előző lakó. Menj, zuhanyozz le. Addig én majd befejezem ezt. - Én a helyében mi előbb lemosnám ezt magamról, hacsak nem akarja, hogy a bőre és a haja beszedje a szagot, mert az később első mosásra nem fog kijönni belőle, Nina pedig akkor a lakásból nem fog kijönni.     

M indig megosztotta velem a véleményét és persze az esetek többségében meg is fogadtam a tanácsait, mert nekem számított az, amit mondott. Bárcsak én is így el tudtam volna neki mondani azt, hogy ki is vagyok valójában. Akkor talán még mindig együtt lennénk. Boldogok lehetnénk egymás oldalán.
- Ez hiányozni fog, ha elmegyek. - Bukott ki belőlem. Nem fogok itt maradni örökké. Egy ideig még próbálkozok az igaz, de tudni kell a veszteseknek visszavonulót is fújni, ha győzni már képtelenek. Nem akarok olyan lenni, mint egy rossz parancsnok, aki már csak azért is ostromolja hosszú, kínkeserves hónapokig a kapukat, hiába tudja, hogy az ellenség létszámfőlényben van. Na, nem mintha Ryan ellenség lenne, de ez az egyik leglogikusabb példa arra, amit jelenleg teszek, persze akkor, ha ebben az egészben van bármi logikus is. Szeretem. Nem akarom még elveszíteni. Úgy érzem, hogy nincs még minden veszve, ezért próbálkozok ilyen kitartóan.
- Ez biztosan a "Nina hatásnak" köszönhető. - Nevettem fel hangosan. Valójában fogalmam sincs, hogy minek köszönhető, ahogyan azt sem tudom, hogy mit műveltem a lefolyócsővel amiért így állt rajtam bosszút. Az már biztos, hogy ehhez nem értek és inkább a továbbiaknak rá biznyám a művelet befejezését.
- Maradjunk annyiban, hogy nem akarom tudni, hogy pontosan milyen is lettem. - Az tény, hogy most mocskos vagyok, de mégis mi lehet ez a ragacsos akármi rajtam? Ne! Nem akarom tudni! Tényleg nem! Bele is remegtem a gondolatba, vagy Ryan érintése volt rám ilyen hatással? Egyszerűen nem értettem a miérteket, ezért csak halványan megmosolyogtam, hogy végig simított az arcomon.
- Nem kell kétszer mondanod. - Gyorsan sarkon is fordultam és megcéloztam a zuhanyzót. Pillanatok alatt ledobáltam magamról mindent, s máris a zuhany alatt álltam. Nehéz volt megszabadulni a ragacsos trutyitól, de végül csak sikerült és a hajamból is kijött. Győzelem!
- Sikerült? Jöhet a sör? - Mindössze egy rózsaszín köntöst vettem fel zuhanyzás után, úgy sétáltam közel hozzá, persze tartva a tisztes távolságot. Fejemet oldalra biccentve néztem, miközben egy fehér törölközővel törölgettem vizes hajamat.

- Szívesen kielemzem neked, lássuk miből élünk... - Kúszott egy pofátlan vigyor a képemre. - A szag az valami mindent felülmúló, de... Az ott egy csontdarab azt hiszem. - Húztam ki a haja közül egy egészen kicsit csontdarabot, szakértő nem vagyok, szóval az nem mondom meg, hogy ez pontosan milyen állatból van, de nekem eléggé annak látszik. - Oké, most már azt is tudjuk, hogy az előző lakónak hosszú vörös haja volt. - Húztam ki egy vörös hajszálat szőke fürtjei közül. Tisztában vagyok vele, hogy ezért most nagyon utál és nagy valószínűséggel a hányinger kerülgeti azoktól a dolgoktól, amik a csinos kis szőke tincsei közül kerülnek ki, de nem bírtam ki. - Tojáshéj, húsdarab... - Folytattam tovább, nem is nagyon kellett megerőltetnem a szemeimet, hogy meglássam az étlapot a hajában. - Hmm, fincsi, egészen kezd megjönni az étvágyam. - Pecáztam ki egy kis darab ragacsos massza félét a hajából, ami olyan képet festett benne, mintha másnaposan nem lett volna, aki fogja a haját, amíg szegényből kikívánkozik minden a múlt estéről.
- Láthatóan eltűnt az étlap a hajadból és jelentem a lefolyó is tiszta, főleg miután olyan ügyesen kipucoltad... - Nevettem fel halkan, nem bírtam ki. Sőt, ezen még azt hiszem napokig vagy inkább hetekig nevetni fogok valahányszor eszembe jut.
- Szóval igen, jöhet a megérdemelt sör, kis vattapamacsom. - Léptem hozzá közelebb, csakhogy összeborzolhassam még vizes haját. Szinte már kezdem hiányolni a környezetemből a sok cuki rózsaszín holmit. Bár van egy-két cuccom, amire még mindig nem leltem rá köszönhetően annak, hogy a barátnőm szerint rendetlen vagyok és elpakolt utánam, de legalább már a saját fürdőmben kiismerem magam.
- Amúgy elárulnád hová raktad azt a kedvenc dedikált fekete pólómat, aminek a dereka már végig van szaggatva és elakartad sajátítani, de mondtam, hogy azt nem kapod el? - Remélhetőleg Ő tudja hol van, mert én már azóta párszor ki- meg bepakoltam a szekrényem csomagolás közben, de arra az egy pólóra még mindig nem akadtam rá.     

E lőször nevetgélve figyeltem azt, hogy mégis miféle elemezést akar véghez vinni a rám zúduló gusztustalan csatorna eltömítő valamin, de aztán már közel sem volt annyira vicces, amikor nagyon is komolyan kezdte el elemezni a rajtam lévő trutymót.
- Ha tovább folytattad volna, akkor fel is fordult volna a gyomrom. - Így is éreztem azt, hogy a gyomrom hullámvasutazni kezdett, de végül szerencsénkre nem voltam olyan finnyás, hogy kitegyem elé a gyomrom tartalmát.
- Hé, nem volt vicces, szóval befejezhetnéd a nevetést. - Gyermekien nyújtottam rá a nyelvemet, ezt megérdemelte főleg azok után, hogy ilyen szépen képes volt kinevetni. Na jó, elismerem, hogy valamilyen szinten mégis csak vicces lehetett a jelenet, na meg saját magam miután olyan ügyesen bántam el a lefolyóval.
- Kis vattapamacsom? - Gyanakvóan néztem rá, miközben hátrálva a hűtő felé igyekeztem valamennyire rendbe hozni az imént összeborzolt hajamat, amit csak neki köszönhettem. Mégis hiányzik, ez is hiányzott már. De mégis jól tudom, hogy nem szabadna bele ringatnom magam ebbe az illúzióba, még semmi sem olyan közöttünk, mint régen volt. Mi lesz, ha sosem lesz ugyan olyan? Ebbe inkább most bele sem merek gondolni.
- Talán tudom, talán nem. - Sejtelmesen mosolyogtam rá, ahogy visszafelé tartottam hozzá a jól megérdemelt üveg sörrel, amit elé le is tettem.
- Hm, nézzük csak... - Most nem a hatás kedvéért játszottam meg előtte, hogy nagyon is bele gondolok abba, hogy hol lehet, hanem tényleg vissza kellett emlékeznem arra, hogy miféle rendszert használtam amikor a szekrényében akartam rendet tenni. Az már biztos, hogy kihívás volt a javából.
- Valahol a felső fiókban lehet a többi pólód között, esetleg ott már megpróbáltad megkeresni? Mert ha nem találod, akkor szívesen átmegyek azért, hogy fél perc múlva már a kezedbe tudjam nyomni a kedvenc pólódat. - Nem is értem, hogy a férfiak miért nem képesek feltalálni magukat, pedig nem vagyunk olyan bonyolultak, hogy ne jöjjenek rá arra, hogy hová tesszük a dolgokat. Nem is értem, hogy hogyan nem képesek megtalálni a kávét sem, miközben egy teás dobozban van, aminek a címkéjére az van írva, hogy cukor. Ch, férfiak. Mi lenne velük nélkülünk?