Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Név: Benjamin Tate Hunter Becenév: Benji, Ben, Tate, Bomba Születése hely, idő: 1991-Június- 15 / USA - New York Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: körözött Anyagi háttér: Középosztály Szexualitás: Biszexuális Avatar alany:Evan Peters
Ki vagyok én...?!
Először is talán illik megemlíteni, hogy roppant szemtelen vagyok és szókimondó, mindent amit csak gondolok vagy érzek azt terítékre helyezem mit sem törődve azzal, hogy megbántok-e valakit ezzel. Mindenkinek úgy tűnhet, hogy vastag páncél véd minden emberi megnyilvánulástól és ezért vagyok olyan amilyen, rohadt nagy tévedés, engem is meglehet bántani, Én is tudok szenvedni csak nálam ez hosszabb ideig eltart és sokkal lesújtóbb. Nem ismer engem senki igazán, nem tudja senki sem, hogy milyen vagyok, ha magamat adom. Rejtély minden porcikám és tettem. Külsőleg sem az érzékenységem az, ami meglátszódik rajtam, a nők bálványoznak, szőkés-bronz hajam össze-vissza áll és helyenként a csokoládé barna szemeimbe lóg. Orrom hosszúkásabb, de illik kisfiúsan bájos arcomhoz. Ezek együtt tesznek sármossá a nők szemében...és természetesen a férfiakéban sem semleges. Én vagyok a szép fiú, aki bunkó stílusával mindenki vágya. Hogy nagy lenne az egóm? Ugyan kérlek, egyszerűen csak tisztában vagyok magammal és a másokra való hatásommal. És, hogy ezt kihasználom-e? Természetesen, mindig. Kérdezhetnétek, hogy hogyan is fér össze a megbántott lélek és a bunkó szépfiú, Én sem tudom, de így együtt adják ki igazánk Benjamin Huntert.
Életem, létem, világom
New York-ban születtem a családom negyedik gyermekeként, mit ne mondjak hatalmas elvárásokkal voltak irányomba, mivel Én voltam a várva várt fiú gyermek, az, ki tovább viszi a család nevét és természetesen a jó hírű katonatiszt apja nyomdokába lép. Ez eddig teljesen úgy hangzik mintha az 1900-as évek legelején járnánk, ott, amikor csak a család neve és híre volt a legfontosabb. Még érthető is volna akkor, de nem ott járunk időben és épp ez volt a gond. Apám erős, magabiztos, kemény fiút akart akit addig gyötörhet míg végül képes nem lesz ellenállni és akkor újonghat, mert megteremtette az utódját. Pechére nem sikerült a terve. Sose voltam egy izompacsirta, kimondottan az érzelemmentes fajtába sem tartoztam. Én inkább az a tipikus szomszéd srác kategória voltam, a semleges, észrevehetetlen, igazi láthatatlan ember, akinek sem a külseje, sem a személyisége nem ragadott meg senkit. Apám még csak-csak elviselte ezt a "betegséget" a fiánál amíg általános iskolás voltam, amint elkezdtem kamaszodni és a középiskolai pokol bugyrába kerültem ahol mindenki a személyes kosárlabdájaként kezelt, ott vert és rúgott ahol éppen ért, rohadt muris lehetett, Én nem nevettem. Ekkor már kezdett apámnak derengeni, hogy selejtes a fia és nem igazán lesz belőle senki nagynevű ember. A kiképzései azonban folytatódtak, gyötört, megtört majd folytatta előre az egészet. Gyűlöltem, Ő is engem, tudta Ő is és Én is, hogy belőlem nem lesz olyan ember, mint Ő. 16 éves koromig egy perc nyugtot sem hagyott nekem, igazi kadétként kezelt, nem voltam a fia és Ő nem volt az apám. Egymás között csupán Uram és kadét volt a megszólítás. 17-18 lehettem mikor kezdett valami meglátszódni apám kiképzése nyomán, Nem a testemen, inkább a lelkemen, bezárkóztam és a külvilágnak nem mutattam mást, csak egy srácot, akiben nem lehet kárt tenni. Végeztem a középiskolai éveimmel, apám katonai iskolába akart íratni, de ezt nem hagytam annyiba, főiskolára mentem, messze apám zsarnokságától. Jót tett nekem a család hiánya. Mikor betöltöttem a 19 évemet véget ért a gyötrelmes kamaszkor és rendesen megemberesedtem. Eltűntek a pattanások, a nyomi kinézet. A nem rég még agyon tiport srácból egy szívtipró férfi lettem, ez pedig adott önbizalmat rendesen. Csajoztam amennyit csak lehetett, néha azonban eléggé úgy éreztem ez kevés, hogy ennél többre vágyom. 20 éves voltam mikor megismertem Simon-t. A nálam 3 évvel fiatalabb fiú felkeltette az érdeklődésem, kellett némi idő ahhoz, hogy felfogjam ez az érdeklődés egyfajta vonzalom. Talán meg is rémültem, talán nem, de a helyzet mindenképp új volt a számomra. Távol tartani magam tőle nem voltam képes és a vonzalom amit felé mutattam ha nem is túl erősen, de viszonzásra leltek. Szerelmes lettem. Ám tartottam is ettől, ha apám megtudná, hogy a fia nem csupán nem való katonának, de még a férfiak iránt is érdeklődik valószínűleg agyon is vert volna, ez lett volna az utolsó csepp a pohárban. Ez a problémám és félelmem azonban hamar megoldódott..apámat meglőtték és életét vesztette a 21. születésnapomon. Nem kedveltem, sőt, gyűlöltem Őt mégis valamiféle utolsó tisztelet okán beálltam katonának és Afganisztánban kötöttem ki, egy másik kontinensen, egy másik világban. Simon-t hátrahagytam, nem volt kellemes ez az egész, de így döntöttem és ha másban nem is hasonlítottam az apámra, hát ebben igen, amit eldöntöttem amellett a végsőkig kitartottam. Abban egyeztünk meg Simon-nal, hogy a kapcsolatunk nem lesz zárt és várakozással teljes, mint 100 évekkel ezelőtt, ha talál magának valakit akkor tegye amit szeretne, de mindenképp közölje velem, ha végleg vége a kapcsolatnak kettőnk között. Miután kikerültem Afganisztánba azért eltöltött pár fura és rossz érzés, de nem kaptam levelet, semmi jelet, hogy Simon komolyan tovább lépett volna, ez nyugtató volt, de nem teljesen. Hivatalosan 3 év után lehet csak dezertálni, Én azonban pokolnak éreztem a katonai közeget, 2 és fél év után leléptem. Most köröznek, már fél éve a nyomomban vannak, eddig nem tértem haza Simon-hoz, de eddig tudtam várni...
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: Benjamin Tate Hunter 20.12.15 17:16
Kedves Ben!
Nagyon bejött a stílusod, ami pedig a történetedet illeti... Nos, nagyon érdekesnek találtam, ebben a karakterben számtalan lehetőség rejlik. Mindent rendben találtam ezért, elfogadom! Üdvözöllek az oldalon Ben! Innentől csak annyi van hátra számodra, hogy avit foglalj, majd berobbanj a játéktérre!