Mintha csak egy jelenetet látnánk az Álom luxuskivitelben című filmből, amiben az Audrey Hepburn alakította Holly Golightly épp az igazak álmát alussza, békésen, alvómaszkjában, szobájában a rá jellemző tökéletes káosszal, épp csak itt Aud helyett én bújtam a főszereplő bőrébe és mondhatom milyen tökéllyel. A saját szobám padlója talán még zsúfoltabb volt a ruháktól, mint az említett kisasszonyé, ráadásul az ő szende fehér alvószettjéhez képest én pusztán egy fekete csipkebugyit viseltem, mert igen, szeretek így aludni. Na jó, igazából csak nem volt kedvem keresgélni már éjszaka, mikor kidőltem egy átkódolt estét követően. Mert ugye senki sem gondolta, hogy a Főnix csak úgy visszavonul? Ugyan már… A lényeg, hogy nyakig beburkolódzva a takarómba, így félmeztelenül nyomott el az álom, rajtam a szemmaszkkal. Nem sok idő telhetett el azonban, mikor egyszer csak megéreztem magamon a hideget, majd rám kiáltott egy ismerős férfihang, akinek nagyon nem kellett volna itt lennie.
- Uramisten! – ültem fel hírtelen és gyorsan levettem a maszkot, hogy lássak is. Ezt most komolyan képes volt megtenni velem? Csak úgy behatolt a lakásomba, hogy a frászt hozza rám, csak, mert „az övé vagyok”? Mennyire kell ehhez betegnek lenni?
- Ez hatalommal való visszaélés Grey ügynök! – ekkor kapcsoltam, hogy félmeztelen vagyok, így gyorsan magam köré csavartam a takarómat, amit visszaszereztem tőle.
- Beteg barom! – pattantam fel, majd hozzávágtam egy párnát. Mégis mit képzel magáról? Beviharoztam a fürdőszobába és becsaptam az ajtót, majd jól hallhatóan be is zártam, nehogy a végén még ide is utánam jöjjön.

- Idióta! Marha! – kiáltottam ki, közben megnyitottam a zuhanyt, hogy egy kicsit fel tudjak ébredni. Azt hiszed nyertél Grey? Akkor nem ismersz eléggé! Zuhany után megtörölköztem és már épp tekertem volna vissza magamra a türcsit, hogy valahogy ki tudjak menni magamnak tiszta ruháért, mikor bevillant valami… te akartad haver… Úgy ahogy voltam, meztelenül, nedves, hullámos hajjal sétáltam ki, kicsit sem zavartatva magam azon, hogy mit lát. Fájjon, aminek fájnia kell…
- Motozás is lesz? – kérdeztem felé sem fordulva, miközben a szekrényben keresgéltem.  

 
 Outfit: Semmi

- Hogy magamnak? Jézusom, ez tényleg beteg! – komolyan így akart büntetni a tegnap történtek miatt? Faképnél hagyom és fizetnie kell néhány csávó italát…. úgy kb negyvenét, erre betör a lakásomba, hogy rám hozza a frászt? És ha tényleg van velem valaki? Vagy pisztolyom van és lelövöm önvédelemből? Seggfej!
Miután kijöttem meztelenül a fürdőből arra számítottam, hogy majd kapkod és eltakarja a szemét vagy ilyesmi, mint ahogyan a régi énje tette volna, de nem, ő állta a sarat és egyetlen pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. Egyszerre voltam szörnyen zavarban, voltam rá nagyon mérges, ugyanakkor valahol jól is esett a dolog… Mi a fene történik?
- Sosem lehet tudni, nem igaz Grey ügynök? – dehogynem, nagyon is sok mindent titkolok még előtte, többek közt azt is, hogy mivel töltöttem a tegnap éjszakámat. Közelebb léptem hozzá kihívó tekintettel.
- Szóval? Lesz motozás? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian. Tettem felé még egy lépést, egészen közel hajolva hozzá, majd hozzásimultam nagyon, nagyon közel, de csak, hogy felnyúlva a válla felett elvegyek a szekrényből egy másik fekete csipkebugyit és melltartót.
- Pardon. – húzódtam el tőle, majd felvettem a bugyit, de csak azt.
- Komolyan ez volt a nagy terv? Grey ügynök beállít és megijeszt? És aztán? Tán még kávét is kér? – megjátszottam a remegést.
- Wouuhoouu… most aztán megtanultam a leckét egy életre. – ironizáltam, közben belebújtam a melltartómba és össze is kapcsoltam gyorsan.

 
 Outfit: Semmi

Ez… ez most komolyan megtörténik? Komolyan azzal a Damien Grey-el van dolgom, aki az egyetemen a legjobb barátom volt? Akivel annyit aludtunk együtt filmnézés közben, akinek a vállán kisírtam magam, ha pasi gondom volt, hiszen neki úgyis ott volt Jess, tuti nem zavarta, hogy más pasikról mesélek. Tényleg az a srác lenne? Most pedig mit művelünk? Ő elkapott és gyakorlatilag megzsarolt, mert csak egy bűnöző vagyok a sok közül, én pedig leckéztetni próbálom, hogy a fabábúból újra igazi „kisfiúvá” váljon, amilyen régen volt. És meddig fajultak a dolgok? Rám rontott, én pedig meztelenkedem előtte, hogy soha többet ne tegyen ilyet… vagy valami más is lenne a háttérben? Lehet, hogy nem pusztán csak zavarba akartam hozni, hanem valami mást is el akartam érni tudat alatt?
- Állok elébe! – miután kimondtam már tudtam, hogy hibát követtem el, a meghátrálás viszont közel sem az én műfajom, szóval nincs más hátra, mint előre, feszítve tovább azokat a bizonyos húrokat, amik már így sem bírják túl jól a kiképzést. A kis mutatványom valóban elért nála valamit, ám nem azt, amire eredetileg számítottam, épp ellenkezőleg.  Nem kullogott el zavarában, hanem beleállt a helyzetbe, nem is akárhogy. Megborzongtam a közelségétől, a tekintetem pedig önkéntelenül is az ajkaira siklott. Mi a fene van velem? És ő miért provokál vissza? Hát nem sejti, hogy ennek így csak rossz vége lehet? A Főnix ugyan mindig elég, már hozzászoktam, de vele mi lesz?
- Bármeddig! – néztem mélyen a szemébe, és én is suttogtam, mégis határozott maradtam. Vajon tényleg karambol várható vagy az egyikünk még idejében félre rántja a kormányt?


 
 Outfit: Semmi

Az őrület vagy nevezzük bárminek is azt, ami elhatalmasodott felettünk immáron teljesen eluralkodott a helyzet felett. Egyikünk sem gondolkodott már tisztán, nyoma sem volt bennünk hidegvérnek, megfontoltságnak, pusztán az ösztöneink működtek, a tudat hajtott minket, hogy egyikünk sem hátrálhat meg, mert azzal a másik kezébe adja saját magát, a hatalmat, az irányítást, mindent. Mindketten tudtuk, hogy ezt egyikünk sem tenné meg, maradt hát a küzdelem, ami szép lassan tovább fajult.
- Bármeddig! – feleltem továbbra is határozottan, a tekintetem pedig szinte lángolt az elszántságtól. Ha azt hiszed Grey, hogy nyerhetsz, akkor bizony nagyon tévedsz! De vajon mi számít itt nyerésnek? Ha a másik fél megfutamodik és belátja, hogy amit művelünk az óriási hiba? Ha leállítja a másikat, mielőtt még esetleg olyat tennénk, amit már nem lehet visszafordítani? Tényleg ez lenne a győzelem? Vagy talán inkább, ha végig vinnénk a játékot és… Várjunk csak. Bolond vagyok vagy az ő szemében is azt látom, ami engem hajt? Talán, talán részéről sem pusztán erőfitogtatásról van szó, hanem bujkál ott még valami más is? De hát sosem mutatta jelét korábban annak, hogy érdekelném másképp is, mint barát, hiába voltunk együtt annyit és… Teljesen összezavar, de talán pontosan ez a célja, hogy így szorítson sarokba. Nem Grey, abból nem eszel, engem nem manipulálsz!
- Eléggé… - mire észbe kaptam már nem volt rajtam a melltartóm, ráadásul ő is vetkőzni kezdett. Egy pillanatra láthatta a szememben átsuhanni a döbbenetet, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre számítottam, valahol mégis a következő lépését vártam. A tekintetem a már teljesen meztelen felsőtestére vándorolt, én pedig önkéntelenül is az alsó ajkamba haraptam. Igen, már láttam így korábban, de akkor, abban a helyzetben teljesen normális dolognak tűnt, nem úgy, mint most. Ráadásul akkor még nem volt ennyire kockás az a mellkas… Baszki Grey, ne ingerelj tovább, tényleg nem lesz jó vége!
- Ez minden? Csak ennyire vagy képes? – mit művelek? Teljesen elvesztettem az uralmat magam felett, mintha csak az agyam és a testem külön életet élne. Azon kaptam magam, hogy kicsatolom az övét és lehúzom a nadrágján a cipzárt, amolyan „bosszúként” a melltartóm végett. Na most mi lesz Grey? Hol van nálad a határ?

 
 Outfit: Semmi

Mi a francot művelünk mi? Ez nem helyes, nagyon nagyon nem, mégis… basszameg. Mégis, hogy lenne rossz az, ami ennyire jó? Borzasztóan vágyom rá, ez pedig szinte minden mást kizár az elmémből, még azt is, hogy voltaképpen hogyan is kerültünk ebbe a helyzetbe. Már csak azt tudom, hogy akarom, most rögtön. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, az érintésétől pedig csak még forróbbá váltam, még egy apró nyögést is előcsalogatott belőlem. De én sem voltam ám rest, még jobban hozzádörgölőztem és az egyik kezemmel hátra nyúltam egy kicsit „tapogatózni” bizonyos területeken. Hát azt már elmondhatom, hogy Amerika kapitány ezen a téren is jeleskedik… különleges képességekkel.
- Ne fogd vissza magad. – feleltem az iménti kérdésére, mert nem, továbbra sem tervezek meghátrálni, nem csak mert élvezem, amit tesz velem, hanem mert azzal alul maradnék, azt pedig nem hagyhatom. Hírtelen fordultam ismét felé, majd mielőtt bármit is tehetett volna lecsaptam az ajkaira. Forrón és hevesen csókoltam, mégsem csak a vágy sütött belőle, hanem valami más is, valami, ami már hosszú ideje felszínre akart törni, de sosem engedhettem meg neki, hiszen ott volt a boszorka… Karjaimmal átfontam a nyakát, a testem teljesen az övéhez préselődött, ujjaim a hajában kalandoztak, míg nem egyszer csak hangos dörömbölésre lettem figyelmes a bejárati ajtó felöl.

- Camila! Camila kicsim minden rendben? – hallatszott be egy idős női hang
- Itt van velem a rendőrség, mindjárt megmentenek! – ekkor szakadtam csak el Tőle. Baszki.
- Rendőrség??? – döbbenten néztem rá, majd gyorsan körül pillantottam a szobába és végül felkaptam magamra az első dolgot, ami a kezem ügyébe került, az Ő ingét. Kisiettem a nappaliba miközben összegombolkoztam, majd kinyitottam az ajtót.
- Uram isten, mi történt Mrs. Sultz, miért hívott rendőrt?
- Láttam…. láttam, hogy valaki betört hozzád. Babrált a záraddal és beosont. Nem mertem megállítani, mert féltem, hogy fegyvere van, de azonnal hívtam a rendőrséget. – bökött a megjelenő törzs felé. Nabazmeg. Nesze neked Grey, kell itt neked kommandósat játszani hajnalok hajnalán…! Na most légy okos Cami!
- Igaz ez kisasszony? Van valaki odabent magával? Észlelt behatolást? – na ezen kishíján felnevettem, mivel épp abba zavartak bele, így az nem történt meg…
- Iiiiiigen… - kínomban grimaszoltam egyet. Észrevettem, hogy Ő az ajtónál fülel, hát, ha már így állunk…
- Az a helyzet, hogy a barátom elhagyta a lakáskulcsát, amit nemrég adtam neki és mivel nem volt szíve felébreszteni, így kreatívan oldotta meg a bejutást. Szegénykém menő FBI-osnak képzeli magát, túl sok akciófilmet nézett, pedig csak egy egyszerű pincér, de nincs szívem lecseszni az ilyen dolgai miatt, tudják, hogy van ez, fiúk és a játékaik...
- Szóval csak a barátja az. Ellenőrizhetjük?
- Persze – blöfföltem, de úgy álltam, hogy látszódjon férfiing van rajtam… - ha nagyon muszáj. Szívem sikerült már felöltöznöd? – kiáltottam be, de ekkor a rendőr megrázta a fejét.
- Hagyja csak kisasszony, nekünk elég ennyi is. Viszlát. – ezzel távozott, csak az idős asszony maradt ott, akinek nagyon éget az arca.
- Ne haragudj Cami kicsim, én csak aggódtam…
- Semmi baj Mrs. Sultz – adtam egy puszit a néni arcára és meg is öleltem. – Köszönöm, hogy ennyire tetszik vigyázni rám. Tényleg nincs semmi baj. Tessék visszamenni pihenni, nagyon korán van még. – visszakísértem az idős asszonyt, majd miután becsukódott mögöttem az ajtó, egyszerűen csak kirobbant belőlem a nevetés.
- Grey ügynök, azt hiszem a lopakodási technikáján még van mit csiszolnia… - csúsztam le az ajtó tövébe még mindig nevetve.


  
 Outfit: Semmi

Éppenhogy csak sikerült visszafognom a kacagásomat, egyszer csak felbukkant Ő, immár újra farmerban, kezében a holmijaival, amivel egyértelműen a tudtomra hozta, hogy esze ágában sincs folytatni azt, amit az imént félbe hagytunk. Ez egyszerre volt számomra megnyugtató, furcsa és szörnyen bántó. Igaz, én magam is össze voltam zavarodva, de az, hogy csak így kijön, mintha mi sem történt volna, beszól, amiért hazudtam a rendőrnek és rám parancsol, hogy készüljek és menjünk, mert munka van… meg az apád faszát Grey! Dacosan keltem fel a földről, majd kibújtam az ingéből, amit aztán a lába elé dobtam miután jól összegyűrtem.
- A menő FBI ügynök bekaphatja… - elindultam vissza a szobámba, úgy, ahogy voltam félmeztelenül, ám az ajtómban megtorpantam és visszafordultam.
- Valóban elképesztő és már sajnálom, hogy megtettem. Megkérem Mrs. Sultzot, hogy hívja vissza a zsernyákot, én pedig beszámolok neki arról, hogy egy tapló FBI ügynök betört a lakásomba, bármiféle engedély vagy parancs nélkül, hogy aztán terrorizáljon és a bugyimban matasson. A főnökeid imádni fogják a sztorit Grey! – ezzel becsaptam az ajtót magam mögött, majd lecsúsztam a tövébe és szinte némán elbőgtem magam. Hogy lehet valaki ekkora szemét? Magam sem értem mi történt az imént pontosan, de ez akkor sem magyarázat erre a viselkedésre. Ez hagyján, de arra mi a magyarázat, hogy mindez pokolian fáj?

Legalább húsz perc telt el míg végre sikerült megnyugodnom és összeszednem magam, hogy aztán gyorsan felöltözzek, sminkkel eltüntessem az arcomról a feldultságom árulkodó nyomait, bár így sem sikerült teljesen, majd gyorsan elpakoltam a laptopomat és egyéb fontos dolgaimat a táskámba, hogy aztán visszatérjek hozzá.
- Munkára készen Grey ügynök! – szalutáltam fapofával – Várom az utasításokat. – de ezzel faképnél is hagytam és elindultam kifelé. Miután bezártam mögöttünk az ajtót megint megelőztem, ám a sarkon ismét belefutottam Mrs. Sultzba.
- Jaj kicsikém még egyszer nagyon sajnálom a történteket. – csoszogott oda hozzánk.
- Tényleg semmi baj Sultz néni, köszönöm, hogy jönni tetszett. Hálás vagyok, hogy ennyire szeret. – öleltem meg jó szorosan.
- Téged nem lehet nem szeretni angyalom. – ölelt vissza mosolyogva, majd Damienre nézett.
- Ő a barátod Mila Sofia?
- Öhm…
- Nagyon jóképű fiatalember, igazán illik hozzád.
- Ö nem…
- Jól mutatott együtt, mintha mindig is egymásnak lettetek volna kitalálva.
- Nagyon kedvesnek tetszik lenni, de mi…
- Vigyázzatok egymásra gyerekek, ritka, hogy valaki megtalálja ebbe a világba a valódi párját. – ezzel mosolyogva bement a lakásába, magunkra hagyva minket.
- Ne felejtsem el kiváltani Sultz néni gyógyszereit hazafelé, szegény már félrebeszél… - motyogtam magamnak majd folytattam az utam kifelé az épületből.


  
 Outfit: Mila Sofia

- Barom! – feleltem a megjegyzésére és igazából ennyiben is akartam hagyni a dolgot, de aztán a büszkeségem felülkerekedett rajtam és arra késztetett, hogy alaposan beolvassak Tapló ügynöknek az FBI-tól. Követtem a kocsijáig, ám ahelyett, hogy beszálltam volna mellé csak behajoltam az ablakon.
- Hogy nekem vannak hangulatingadozásaim? Te most komolyan beszélsz? Amióta csak újra találkoztunk folyamatosan ingázol a balfasz bunkó, a karót nyelt Amerika kapitány és a legjobbfej egyetemi barátom között, én pedig nem győzöm kapkodni a fejem. Hol imádlak, hol gyűlöllek és hidd el, a hiba nem az én készülékemben van, mert én ugyan az vagyok folyamatosan. De mi van veled? Először megmentesz, hogy aztán folyamatosan bűnözőként kezelj, akit meg akarsz téríteni, de akinek épp a bűnös ténykedéséből akarsz hasznot húzni te is és a cimboráid is, amit másoknak tiltotok azon akartok nyerészkedni. Azt mondod régen kedveltél és, hogy reméled most is fogsz majd tudni, aztán olyan ridegen viselkedsz, hogy a puszta nézésedtől havazni kezd. Ideállítasz hajnalok hajnalán, hogy megleckéztess a tegnapi húzásomért és terrorizálhass, mert három évig kénytelen vagyok szót fogadni neked és azt csinálni, amit mondasz, aztán te is megőrülsz és… - idegesen a hajamba túrtam.
- Visszacsókoltál, te is akartad, ami… - elharaptam a mondatot néhány másodpercre – aztán meg úgy teszel mintha mi sem történt volna és még beugatsz, mert kamuztam a zsarunak, ahelyett, hogy elmeséltem volna neki, hogy egy FBI ügynök osont be a lakásomba, aki épp alsógatyában vár rám a szobámban… - keserűen felnevettem.
- Kettőnk közül nem nekem lett volna kellemetlen, ha lebuksz ez nem mond neked semmit? – próbáltam védeni ezt a barmot, erre ez a hála?
- Szóval bassza meg magát Grey ügynök és inkább forduljon orvoshoz, én pedig majd gyalog megyek, köszönöm… - ekkor megpillantottam a dzsekim az anyósülésen. Megdöbbentem, ám a dühöm erősebbnek bizonyult, így csak kikaptam mellőle, majd tényleg elindultam a járdán gyalog a megfelelő irányba.

  
 Outfit: Mila Sofia

El sem hiszem, hogy képes volt ennyire felidegesíteni, hiszen annak idején épp hozzá menekültem, ha valaki kihúzta nálam a gyufát, hogy képes legyek felengedni és jobb legyen a kedvem. Emlékszem például, amikor a koleszban a lakótársam felhozta az egyik haverját és olyan fűfelhőt eregettek a szobában, hogy nem lehetett megmaradni, egyből átmentem két folyosóval odébb nem csak némi oxigénért, de Grey boxzsákjáért is. Még mindig előttem van, hogy a szobatársa kiröhög, mert nem maradtam ott a többiekkel, majd megpattan, hogy a csajával találkozzon, Ő pedig megtartja nekem a zsákot míg püfölöm és a magamét mondom Lanára és a haverjára. Folyton azzal szívatott, hogy kicsi a bors, de erős, mert bár senki se nézi ki belőlem, tudok verekedni. Meg kellett tanulnom… Aztán persze, amikor sikerült levezetnem a feszkót ott ragadtam nála, pizzáztunk, filmeztünk, néhány üveg sör társaságában és el is felejtettem, hogy voltaképp mi üldözött előtte oda. Hajnalig nyomtuk a Marvel filmeket, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy már reggel van, én pedig bealudtam az ágyán, mellette. Hát ilyenek voltunk akkor, egy másik életeben. Amikor még nem Grey ügynök és a Főnix voltunk…

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy véletlenül rossz sarkon fordultam be, talán többször is, mert teljesen máshol lyukadtam ki, mint szerettem volna, mégis…
- Nanebassz! – a régi törzshelyünk, a Mario”s még mindig megvan, ráadásul ugyan akkora sor áll előtte, mint néhány éve, amikor bevezették A csoki browniejukat. Bizony nagy A-val, mert messze földről híres, fenséges, nagyon hamar elfogy és mindenki vadászik rá minden nap. Istenem… évek óta nem ettem. Talán a nosztalgia teszi, de azon kaptam magam, hogy beállok én is a sorba várakozni. Hogy mennyi idő telhetett el? Fogalmam sincs, mivel sikeresen visszamerültem a gondolataim közé, ám mire feleszméltem már én következtem és pont az utolsó süti maradt nekem. A mögöttem állók csúnyán néztek rám, de nem érdekelt, mert enyém a drágaság! Lelkesen vettem át és már épp beleharaptam volna, mikor bevillant, hogy Ő mennyire szerette, talán még jobban is mint én… Ezek után már nem volt szívem megenni, hanem a dobozával együtt a táskámba süllyesztettem és visszafordultam az eredeti célom felé.

Nem sokkal később már az FBI épületében voltam, a liftben pedig kis híján elkapott a röhögőgörcs, mert a biztonsági fazon nagyon furcsán viselkedett. Alig akart beengedni, ráadásul full olyan volt, mintha attól félne, hogy szemmel verem vagy ilyesmi. Tudtam, hogy itt csak dilisek dolgozhatnak… Kiszállva a liftből összeszedtem magam, immár higgadtan, józanul haladtam végig az asztalok között az irodája felé. Észrevettem, hogy Hay ügynök titkárnője épp beleköp a főnöke kávéjába, ami hiába is igyekeztem tartani magam, kuncogásra késztetett, így léptem be Grey irodájába, persze csak kopogás után.
- Megalakult a Hay fanclub… - újságoltam kuncogva, visszautalva a tegnapi beszélgetésünkre, de nem fejtettem ki, talán így is sejti mire gondolhattam. A kuncogásom hamar abbamaradt, de a hangom továbbra is szelíd volt.
- Én öhm…. – sose voltam jó az ilyesmiben, mármint a feszkó kezelésében, ráadásul vele korábban sosem kellett „békülnöm”…
- Ez a tiéd. – tettem le elé a dobozt, benne A brownieval. Nem, ez nem azt jelenti, hogy ő nyert, csak szimplán nem akarok három elbaszott évet. Nem értem mi történt odafent, de valahol talán még ott van benne a régi Grey, aki nagyon hiányzik… hátha…  

  
 Outfit: Mila Sofia

Nem nézett fel az aktáiból, amit nyugodtan vehetek jelnek, még haragszik, de én nem törődőm bele a dolgokba ilyen könnyen, régen sem tettem soha. Nem akarok ekkora gubancot köztünk nem csak mert egykor ő volt a legjobb barátom és ez nagyon hiányzik, hanem azért sem, mert előttünk áll még három év, amit kénytelenek leszünk együtt tölteni és nem szeretném, ha ez ilyen hangulatban telne. Tény, hogy nem vagyok kibékülve azzal, hogy az FBI-nak kell dolgozzak, ahogy Grey bizonyos nézeteivel sem, de ezt majd lerendezem a magam módján, ami viszont fent történt a lakásban az más helyzet, nem értem, vagy talán nagyon is értem, csak nem engedhetem felszínre, hiszen a szemében nem vagyok több holmi bűnözőnél… Megőrülök, túl zavaros most minden.
- Békejobb és tudtommal… - megköszörültem a torkom, hogy utánozni tudjam a hangját – „megakedvenc” – legalábbis régen az volt, csak remélni merem, hogy még mindig az.
- Esküszöm trollkodásmentes… - nem, ebbe nem köptem bele úgy, mint múltkor Hay kávéjába. Az egyelőre csak neki jár.

Figyelmesen hallgattam a szavait, a Vasember idézetet, amire nagyon is tisztán emlékeztem a mozis estéinkből és az első szabályt, amit meghozott kettőnk között, az arcom pedig egyszeriben elkomorodott. „Soha többé nem kerülhetünk ilyen közel egymáshoz” vagyis Grey nem akar tőlem semmi többet barátságnál. Vagy talán még azt sem. Pontosan emiatt nem fedtem fel előtte sosem az érzéseimet egyetem alatt, attól féltem, hogy a visszautasítása mindent elrontana köztünk, aztán azt gondoltam, hogy túlléptem a dolgon. Valami mégis ott motoszkál még bennem, de a jelek szerint ezzel egyedül vagyok. Ki kell verjem a fejemből. Viszont nem hagy nyugodni valami… visszacsókolt, nem is akárhogy! Az ott nem a vágytól izzó csók volt, sokkal több annál, de akkor miért….? Összezavar… A mondandója végén az asztalára támaszkodtam szemközt vele és mélyen a szemébe néztem.
- "Sosem győzhetjük le a démonjainkat, de megtanulhatunk túlnőni rajtuk." – vágtam vissza neki egy Doctor Strange idézettel, szándékosan kétértelműen, benne az üzenettel, ha azt akarja, hogy tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, ám legyen, de ha ő is azt akarná, akkor én is nyitott lennék…  Mielőtt azonban bármi mást is mondhattam volna, kinyílt az ajtó és a főnöke lépett be rajta.

- Grey ügynök, Ms. de la Vega… - biccentett, majd kezet is nyújtott felém.
- Peter Smith, az FBI igazgatója. – mutatkozott be. Bizonytalanul kezet fogtam vele, mire elmosolyodott.
- Megtisztelő, hogy a híres Főnix velünk fog dolgozni.
- A híres Főnixnek nincs túl sok választása…
- Ne temesse magát kisasszony, gyorsan elrepül az a három év és talán annyira megszeret majd minket, hogy utána önszántából is maradni szeretne.
- Kétlem, hogy így lenne, de soha ne mond, hogy soha, nem igaz?
- Pontosan. Grey jól bánik magával?
- Hogyne. Bár elég szigorú szabályai vannak.
- Ezt szeretjük benne annyira, ő az FBI egyik megbízható, biztos pillére.
- De jó neki. – vágtam egy grimaszt önkéntelenül is, mire a férfi felnevetett.
- Higgye el, ha megismeri alaposabban is, kedvelni fogja.
- Kíváncsian várom. – ha tudná mennyire jól ismerem… pontosabban ismertem egykor…
- Feladatom van a duójuk számára. – beszélt most már mindkettőnkhöz – A Ming Chi kartell továbbra is elárasztja Vegas utcáit a designer drogjaival. A furcsa, hogy már nem csak a saját területükön dolgoznak, hanem terjeszkedni kezdtek…
- És ezzel miért nem a drogosztályos zsernyákok foglalkoznak? – érdeklődtem kíváncsian.
- Jó kérdés, látszik, hogy működnek magában a nyomozói ösztönök. Ez a feladat túlnőtt a rendőrségen a szállítmányok értéke miatt és mert azt gyanítjuk, hogy a kartell feje egy egészen magas beosztású állami alkalmazott lehet…
- Hogy mi? Azt akarja mondani, hogy a kínaiak felett átvette a vezetést egy amerikai vezető?
- Igen azt, de ez bizalmas!
- Újságíró előtt nem dobhat le csak így egy ekkora bombát…
- Most nem újságíró, hanem az FBI alkalmazottja. Ha majd lebuktattuk, akkor kaphat egy exkluzív interjút a történtekről, de addig ez az egész nem kerülhet ki az irodából.
- Vettem. – sóhajtottam. – Kire gyanakszanak?
- Két név merült fel, az egyik a kerületi ügyész, Micheal O’Connoer, a másik pedig Sebastian Montgomery szenátor….
- Baszki… - látod Grey? Mondtam én, hogy korrupt a rendszered!
- A feladat adott, derítsék ki melyikük az és buktassák le. – újra felém fordult – Számítunk a tehetségére… - ezzel elhagyta az irodát.
- Ilyenkor mégis jól jönnek a bűnözők…  

  
 Outfit: Mila Sofia

- Nem muszáj osztoznod rajta, neked hoztam, remélve, hogy picivel jobb kedved lesz tőle, főleg, hogy ha megtudod, hogy majdnem verekednem kellett érte, mert ez volt az utolsó darab. – tessék értékelni, hogy min kellett keresztülmenjek érte. Láttam rajta, hogy reagálni akart volna a szavaimra, én pedig majd’ meghaltam a kíváncsiságtól, hogy vajon mit mondott volna, ám ekkor benyitott a főnöke és alaposan elcseszte a hangulatot. Nem rossz fej azt meg kell hagyni, de egy találkozó még baromi kevés ahhoz, hogy belopja magát a szívembe, az pedig, hogy a végén magamtól is nekik akarjak dolgozni egyelőre baromi elképzelhetetlennek tűnik számomra. Miután a fickó kiment ismét kettesben maradtunk, én pedig vágtam egy grimaszt a kérdésére.
- Kezdetnek egy nyakmasszázs is megteszi, köszi. – huppantam az asztalára neki háttal, mintha komolyan gondolnám és várnám, hogy hozzákezdjen, de közben már fejben egészen máshol jártam.
- Hát egy asztal nem volna rossz, mert a tiéden osztozni elég szűkös lenne mindkettőnknek. A laptopom mérföldekkel veri az itteni holmikat, így azt nem kérek, így elég, ha megdobsz egy kis nettel és egy időre jók leszünk. – aztán egyszer csak bevillant valami.
- Ugye tudod, hogy ahhoz, hogy segíteni tudjak olyan helyekre kell bejussak és olyan adatokat kell csekkoljak, amiket még a híresneves FBI-nak sem szabad? Vagyis a főnököd úgy akar elkapni valakit, hogy illegális módszereket használ, mert tudja, hogy egy bírótól sem kapna parancsot. Ez nem zavar téged? – pillantottam felé. Vajon ő is úgy gondolja, hogy a cél szentesíti az eszközt?
- Minek mondjam? Mostanra már te is tudod… - vontam meg a vállam.
- Csak remélni merem, hogy vannak kivételek… - pillantottam rá jelentőségteljesen, mert róla sosem fogom tudni elhinni, hogy képes lenne megalkudni és korrumpálódni.
- Azt ott nekem szántad? – böktem a kávé felé, majd megköszöntem és kortyoltam belőle egy kicsit.
- Kivel kezdjünk? Az államügyésszel vagy a szenátorral? - vettem elő a laptopom.

  
 Outfit: Mila Sofia

- Ki vagyok én, hogy ellenkezzek magával Grey ügynök! – sóhajtottam színpadiasan, ám csakhamar elkuncogtam magam, úgy, mint régen is. Szóval osztozik velem a sütijén, ez már haladás a jó irányba, legalábbis nagyon reménykedem benne. És mosolyog! Bónusz!
- Wellness szolgáltatás? – pislogtam nagy szemekkel. Na megállj csak Grey, most már csak azért is akarom azt a masszázst, még, ha előbb csak vicceltem is vele.
- De nagyon merev a nyakam és így, hogy végezzek felelősségteljes, kifogástalan jó munkát az FBI-nak, ha egyszer nem tudok koncentrálni tőle? – vágtam hírtelen angyali arcot és megdörzsöltem a nyakam.
- Pedig annyira szeretnék segíteni…. – pislogás – különben sem a létesítménytől kértem, hanem Grey ügynöktől, a társamtól. – a végén hamiskás mosoly jelent meg az ajkaimon. El sem hiszem, hogy egy időre tényleg társakká váltunk, még, ha nem is teljesen egyenrangú értelemben, hiszen mégiscsak jelentenie kell rólam olykor.
- Zavar, mégis elviseled a nagyobb jó érdekében, eltaláltam? – ki akarom csalogatni belőle a választ, de a szemében is látom, hogy igazam van.
- Nem vagy te egy kicsit álszent Grey? Amiért engem le akartatok ültetni, azt nektek szabad? – nem, nem akarok veszekedni vele, egyszerűen csak azt akarom, hogy jöjjön rá, nem vagyok olyan szörnyű gonosztevő, mint amilyennek gondol. Csak jót akartam…
- Tekintve, hogy így is kőgazdag vagy nem nagyon. – vontam meg a vállam. – De ha csóró lennél akkor sem. Igaza van a vén szivarnak, te tényleg olyan oszlop vagy, vagy mi a fene itt az FBI-nál… Naiv, végtelenül nagy tuskó, de jó ember. – nem hiszem, hogy bele tudnák rángatni bármibe is, hacsak nem tudtán kívül.
- Oké, akkor lássuk a medvét. – beütöttem a szenátorunk nevét a gépembe, majd egyszerre kezdtem futtatni az összes adatbázist.
- Először lássuk a könnyebben hozzáférhetőket, utána jöhet a fekete leves… - miközben a gép keresni kezdett rá pillantottam, a tekintetem pedig akaratlanul is az ajkaira tévedt.
- Egyébként kurva jól csókolsz Grey, mondták már neked?


  
 Outfit: Mila Sofia

- Különben mi lesz? Megbüntetsz Grey? – incselkedtem vele játékosan, ám aztán bevillant néhány kép a nem sokkal ezelőttről, hová is fajult, amikor legutóbb húzni kezdtem az agyát. Önkéntelenül is kipirultam, amikor megjelent előttem a kép a csókunkról, vagy arról, ahogy a csipke alá nyúl… Nyeltem egy nagyot és igyekeztem gyorsan kitisztítani a fejem.
- Mindent a hazáért, ez a beszéd Grey ügynök! – szalutáltam, ám csakhamar a torkomra forrt a szó, mikor megéreztem a nyakamon az érintését. Egyből libabőrös lettem, ahogy erős kezei dolgozni kezdtek rajtam, még talán egy apró sóhajt is sikerült előcsalogatnia belőlem.
- Én mondtam… nagyon nagyon merev… - lehunytam a szemem és csak élveztem a pillanatot, még, ha sajnos nem is tartott túl soká. Háh, megvagy Grey! Biztos, hogy van még ott valami a felszín alatt, amit rejtegetsz előttem, különben nem lettél volna ennyire készséges. Talán mégsem tévedtem annál a csóknál akkorát? Vagy csak én akarom ennyire beleképzelni a dolgokba, hogy viszonozza azt a valamit, amit én érzek évek óta?

- Tényleg tudod Grey? Biztos vagy ebben? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian. Igen, azt akarom, hogy kérjen tőlem bocsánatot az igazságtalan bánásmódért, hiszen most épp arra kényszerítenek, ami miatt voltaképpen le akarnak csukni, mindezt a nagyobb jóra hivatkozva. Az miért jobb vagy fontosabb, amit ők akarnak elérni annál, mint amin én dolgozom?
- Bármikor, tudod, hogy szeretlek. – biccentettem felé.
- Ha te akarod, hát megteszem… - ő hatalmazott fel, így hát már sokkal nyugodtabban vágtam neki a keresgélésnek, ám mivel ez eltart egy darabig nem általottam addig egy kicsit elterelni a témát.
- Nocsak… - kaptam a témán.
- Én még sajnos csak erről nyilatkozhatok… bár kezd megkopni a memóriám, szóval lehet, hogy frissíteni kellene az emlékeken… - nálad a labda Grey, most vagy soha.

  
 Outfit: Mila Sofia