Logan & Grace

A kampányprogramon agyaltam, amik a férfiak a kőkemény politikáról tárgyaltak, gazdaság, környezet, oktatás. Ez a három legfontosabb tényező van, amit szem előtt kell tartani, ha megakarjuk nyerni az embereket, nem végigkefélni kell a fél képviselőházat, bár az is egy megoldás, vn itt aki többet tudna erről mesélni, de hát engem nem ezért tartanak, legalábbis erről a részről nem volt szó a szerződésben, átolvastam az apró betűs részt is, tuti nem volt só benne. Tehát, golfi a hétvégén... Nem tudok golfozni, de ez a nő is jön? Nem kísérhetné el mégis inkább a felesége? Az embereknek az kell, hogy együtt lássák őket, mint egy család, hogy lássák őket együtt sétálni, ebédelni, tankolni a benzinkútnál, mint az átlagembereket, de ez veszett úgy és a csapatban szeretnék maradni, szóval nem dühítem feleslegesen Mrs. Whitmore-al, mikor kezdjem azt el beadagolni, hogy jövőhéten jelen kell lennie, amikor beszédet mond, be kell mutatnia, mint a szeretett asszonyt, hitvesét, támogatóját, blablabla... Lehet ezt  részt inkább majd megírom én, a lényeg, hogy együtt kell, hogy lássák őket, legalább ebben jobbnak kell lennünk, az ember a lotyóit mégsem mutogathatja, egy feleség jobban fest. Lesz még szalagvágás, pókerparti kedd est, mondja, hogy oda nem kell mennem, interjú a  Whitmore házban, atyaég... Teljesen belemerültem a programok tervezésébe, észre sem vettem, hogy Lisa hozzám beszél,  valamit a női összetartásról magyarázott, kellett néhány másodperc, mire eljutott a tudatomig, hogy közös női mosdópartit akar.
- Jaj, persze, bocsássanak meg, azonnal jövünk... - Fogalmam sincs miért kell ezt, de azt hiszem meg kell próbálnom valahogyan jóban lenni velem, ha már vele kell végigszenvednem a hétvégét, plusz szeret beszélni, sokat, és pletykálni, ez még jól jöhet.Sok mindent tudhat, ő régebb óta van a bandában, ami nem arról kezd locsogni milyen befolyásos férfiakkal henteregni, addig azt hiszem tudom kezelni és fenn tudok vele tartani egy normál kapcsolatot.

Grace & Logan

Logan & Grace

Figyeltem én, komolyan és meggyőződésem róla, hogy szegény nő világnézete súlyosan megrekedt, valahol ott a kommunizmus elleni háborúban. amikor, ha egy nő férjezetlen kívánt maradni, mégis gazdag szeretett volna lenni, azt mondták neki vezessen bordélyházat vagy legyen színésznő, ami lényegében ugyanaz. De ma már annyi mindenben lehet sikeres egy nő, valaki igazán felnyithatná a szemét, mert szerintem nem lát ki a súlyos és hosszú műpillák mögül, aztán világosítsa fel, hogy nem kell ahhoz egy szeméremtelenül gazdag férj, hogy a nőnek legyen pénze és vehessen magának szép ruhákat, annyi mindenben lehetne sikeres, hogy miért pont lotyó? Persze, ez könnyebb és egyszerűbb és őt is meg kell érteni na, meg minden nőt, aki nem tud ezen a korszakon túllépni, hogy halló, ma már lehet dolgozni is ám. Egy nőnek gondolnia kell a jövőjére, aha, persze, honnan jött ez?
Esküszöm, mintha egy fuldoklót húztak volna ki a mély vízből, annyira megkönnyebbültem, amikor visszaértünk az asztalunkhoz és persze kedvenc társaságához, a férfiakhoz.
- Kérem majd ne felejtsen el szólni, hogy pontosan melyik napon lesz ez a rendezvény, hogy felvegyem a naptárunkba. - Fordultam Mr. Whitmore felé, miután ismét helyet foglaltam az asztalnál. Bár most hallok erről először, ami kicsit furcsa, de voltaképp támogatnám a javaslatot, rosszul nem jöhet ki. Közben az étlapot olvasgattam, cézársaláta? Jól hangzik. - Majd felkeresem Mrs. Whitmore-t, hogy egyeztessünk az elképzeléseiről. - Most kifejezetten rajonghat a feleségéért, hát hogy fog még az esélyen. De a jótékonyságot minden csípi, jól fognak mutatni, egymás mellett, mosolyogva, átkarolva egymást... Az emberek imádni fogják. Arról nincs tudomásom, hogy ők mit beszéltek meg, annyiról tájékoztatott, hogy hajlandó részt venni a kampányban, mint feleség, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Talán Lisbeth is próbál gondolni a jövőjére, amivel meglátásom szerint elkésett, arra azért majd még emlékeztetem, hogy kedvesem vagy drágám, az isten csapása véleményem szerint nem hangozna jól.

Grace & Logan

Logan & Grace

Hoppácska, az az érzésem, hogy nem véletlenül nem szólt még a jótékonysági estről, hanem azért, merthogy most találta ki, hupika, hát most már késő visszaszívni és mivel a pillantása csak, hogy nem szikrát szór, ma még lobogni fognak a szőke fürtjeim attól, amit tartogat számomra az irodában. De majd kitalálok valamit, úgy értem, hogy miért is jótékonykodunk, az még megmenthető, az én szénám már kevésbé, de majd bedobom a jót fog tenni a kampányának szlogent, aztán hátha megenyhül, vagy nem. Nem, azt nem fogom még megemlíteni, hogy ez az jelenti, hogy egész végig a feleségével kell tetszelegnie és mellette bájolognia a vendégekkel, mert mérges lesz, írtó mérges és az most nem hiányzik.
Teljesen egyetértek, inkább együnk. Most komolyan, honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy csak most találja ki az egészet? Többnyire mindig sátán macskája fejet vág, amikor Mrs. Whitmore-ról van szó.
Végre valami könnyebb téma, amit nem szúrhatok el, a hétvégi golf parti, ahol még mindig nem világos miért kell ott lennem, golfozni sem tudok.
- A Los Prados-ban, gyönyörű hely, láttam róla képeket. Majd később megmutatom, ha érdekli. - Ámuldozva néztem a képeket, még sosem jártam Country Club-ban, az a gazdagok kiváltsága, én azt sem tudtam, hogy van ilyen hely a közvetlen közelünkben, még a grand kanyon sem számít annak, de talán azt is belevesszük a programba, valahogyan, valamikor. Kicsit nehéz olyan programokat kitalálni, olyan anti család centrikusakat, se gyerekek, az asszonyt ki nem állhatja, látni sem akarja és még kutyája sincs, a válást meg most felejtsük is el, rohadtul nem alkalmas. Hát nem épp az imádott és elvárt amerikai forma Whitmore képviselő, de majd azzá tesszük valahogy az ő szerény magányában. Majd arra építünk, ami van és ami a határokat súrolja, de azért még nem rúgna ki érte. Saját könyvtára van, vagyis tanult, olvasott ember, aki támogatna az oktatást, kezdetnek jó.

Grace & Logan

Charlotte & Marcus

Kétséget kizáróan a rossz reklám is reklám, de mindig visz előre, ennél fogva, ahogy megütötte fülemet az egyik kórház jótékonysági estje kapva az alkalmon kerestem fel a szervezőket, hogy a kiállítást követően felajánljam a legmagasabb árért elkelt művem összegét, az emberek szeretik, ha valaki jótékonykodik, bár sosem értettem, hogy ettől máris hogyan vagy miért minősül valaki jobb embernek, de legyen hát. Freya ügyesen használta a bájait, és a pénzhez is ért, mint kiderült, így  ezt most megengedhetem magamnak, másrészről számítok is újabb felkérésekre.
Nem állíthatom, hogy bárkit is ismerek annyira, hogy kellemesen szóba elegyedjek vele, így egyelőre csak megfigyelek, miután egymagamban érkeztem, bizonyára többnyire a kórház képviselői és dolgozói, külföldi vendégek, illetve a kedves adományozni vágyók, valamint a médiából néhányan, és aki csak a jó pezsgő miatt jött és máris szép számmal megtöltöttük a hotel dísztermét.
Minden társaságtól elcsípve egy morzsát mulattattam magam, nem meglepő, hogy az emberek mennyire szeretnek a pénzről beszélni, a bárhoz igyekeztem italért, amikor megakadt a tekintetem egy a pultnál magányosan ücsörgő az italát kortyolgató szőkeségen, valahogyan kitűnt a tömegből, egyszerűen nem illet oda, mégis pontosan kitöltötte az ürességet.
- Foglalt ez a hely? - Támaszkodtam meg a mögötte lévő bárszéknek.
- Túl csinos ma este ahhoz, hogy itt üldögéljen és iszogasson, nem táncolna velem? - Persze ilyenkor megszokták kérdezni az okát és azzal annyira lerontanak mindent, a pillanatok meg kell ragadni és élvezni kell, Ő pedig nyilvánvalóan nem bújt bele ebbe a ruhába, hogy aztán a parkett széléről figyelhesse ahogyan mások mulatnak, csak kárba veszne a fáradozás.
- Elnézést, faragatlan voltam, Marcus vagyok. - Nyújtottam felé a kezem.
- Táncolna velem? Csak egyetlen dalt, na jöjjön... - Ismételtem meg inkább a kérésemet, mintsem kérdésemet. Mint már mondtam egy magamfajta embernek igen nehézkes felkelteni az érdeklődését, ennek egyfajta módja a visszautasítás is, de neki egyelőre az előbbi sikerült és most hajt a kíváncsiság irányába.

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

- Kiváló. - Nyújtottam felé a karom, hogy a parkettre vezessem, vagy vele szemben megállva simítottam kezem finoman a derekára és vontam közelebb magamhoz. Ez egy kellemes dal, Give me love, azt hiszem ez is egy újabb örök klasszikus lassúzós dalnak fog számítani, ami minden alkalomra tökéletes, akár egy festmény, és bár tudom, hogy a jótékonyságért ne várjon az ember cserébe semmit, de egy táncot mégis csak megérdemlek, nem így van? Plusz a tőlem telhető legnagyobb udvariassággal kértem.
Igazán könnyű volt vezetni kecses lépteit, nem vagyok a parkett ördöge, de ennyit még nekem is megy.
- Igazán elbűvölő, csinos ruha... - Mivel úgy éreztem, hogy ez a dal csendesen ringva a dalra fog véget érni, így még előtte megtörtem a csendet.
- Már egy mosoly hiányzik a tökéletes összhatáshoz, rajta... mosolyogjon. - Kérleltem, nem túl tolakodón, inkább unszolva kicsit. Fogalmam sincs manapság mi lehet az, amitől egy gyönyörű nő egyedül iszogat báli ruhában a bárpultnál, de hiszem, hogy semmi helyrehozhatatlan és csak kárba veszne a fáradozása.
- Csak egyszer, biztosan gyönyörű. - Lefogadom annyival szebb, amikor mosolyog és nem tévedtem. De táncikáljunk csak tovább, ennyivel én is befogom érni ma este, aztán lehet csatlakozom egy italra, vagy kettőre, fogalmazzunk úgy, hogy nem tervezek túl hangos résztvevője lenni az estének. Ez nem az én terepem.
- Nincs oda az efféle felhajtásért, jól mondom? - Hát én sem, de manapság ilyen a társadalmunk, mindent jó zajosan kell csinálnunk, hogy mindenki lássa és hallja mit tettünk vagy értünk el. Akkor most írjam egy cetlire és ragasszam a homlokomra, hogy adományoztam, hogy aztán körbeugráljanak? Az ég szerelmére, biztosan nem. Nem szeretek magamról beszélni és azt hiszem a hencegés is ide tartozik. Sokáig, évekig magam sem tudtam mihez is akarok kezdeni, és még mindig vannak ködös részletek, de most hosszú ideje először kezdem jól érezni magam.

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

- Értem, akkor kedvelheti az ilyen rendezvényeket. - Én nem különösebben vagyok oda értünk, pontosítok, semmilyen érzelmet sem vált ki belőlem
- Igen, tudja az emberek ma már nem szeretnek csak úgy csendben jót tenni egymással, vagy valakivel, akit, vagy amit nem ismernek és várnának cserébe valamit, mindig várnak, ezért a felhajtás, és persze a média, kell a sajtó és ez mindkét félnek kedvez, mindenki nyer valamit. - Ezt így lehetne azt hiszem a legegyszerűbben levezetni, jó magam is ezért vagyok itt, így nem lógok ki a sorból, bár nem várok semmiféle elismerést szemtől-szembe vagy, hogy kiemeljenek ezért, és még azt sem tudom, hogy az úgynevezett jó emberek ilyenkor mit éreznek, még jobbnak érzik magukat, vagy felszabadulnak valami alól, vagy mit? Mi játszódik épp le bennük?
- Köszönöm a táncot, Charlotte. - Forgattam ki karjaimból, amikor véget ért a dal.
- Visszakísérem. - Ajánlottam fel előzékenyen és azt hiszem rám is rám férne egy ital, így amíg Ő ismét helyet foglalt a bárnál, én kikértem magamnak egy pohár whiskyt.
- Magára hagyom, de ha esetleg beszélgetne valakivel, csak úgy akár a semmiről, vagy sétálna egyet, csendben iszogatna odakint az erkélyen megtalál. - Az utóbbiban jó vagyok és ha kedvemre való a helyzet, akkor bármeddig kész vagyok hallgatni valakit, még akkor is, ha cseppet sem érdekel vagy izgalmas a mondandója, erre az unokahúgom időközben már beedzett, legalább most kamatoztatom kicsit. Miután szép estét kívántam és titkon abban bíztam, hogy látom még mielőtt távoznék kiléptem az erkélyre, valahogy tisztább a levegő, és én sem akarok mást, mindössze csendben elkortyolgatni az italomat, azután talán hozni még egyet és élvezni a kilátást a hotel kertjére. Ha valami szép ebben az átkozott városban akkor az az esti panoráma. Ne számítson túl sokra az ember, ha a sivatag közepén él. Szerencsére nem voltak kint sokan, így a korlát széles peremére támaszkodva meredtem ki az éjszakába.

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

Mi tagadás, meglepett, hogy csatlakozott hozzám, azt gondoltam, hogy jobb neki egyedül, megtudom érteni, sokan kevésre tartják a magányt, sokan tévednek és hihetetlenül ekserítően ostobák.
- Hát mégis csatlakozik, pompás, azt megtudom érteni. - Valóban ez lehet az egyik legjobb hely a hotelben, kivéve, ha valaki szereti a giccset és a fényűzést, akkor az egész hely nem elhanyagolható, vonza az ember szemét, illetve kinyitja a pénztárcáját, szóval elég ügyes, ami a helyszín választást illeti, kiváló egy efféle rendezvényhez.
- Hű, az szép szám, azt akarja ondani, hogy részt vett az összesen, mindegyiken? - Ennyire azt hiszem sosem leszek humantiráius lélek, nekem már ez az egy is komoly haladásnak minősül, az pedig még inkább meglepő, hogy eddig mondhatni egészen jól szórakozom, viszonylag, ami akár a társaságnak is betudható.
- Valóban, esetleg velem tartana megtekinteni a kertet? Még nem volt hozzá szerencsém... - Ajánlottam fel a karom, vagy egy tucatnyil ilyen hely van a városban, így eddig még nem támadt hiányérzetem, hogy nem jártam az összesben és nem is vagyok odáig az ilyen eseményekért, de túúlfogom élni.
- Addig is mesélhetne a többi rendezvényről is? Eléggé... tudatlan vagyok etéren... - A könnyed kommunikáció terén is, ha már itt tartunk, nem vagyuok hozzászokva, hogy valakivel ennyi ideig társalogjak, ha nem a képeimről vagy egy-egy kiállítsomról van szó, bár igyekszem gyakorolni. Edddig a whiskey-s üveg is elég jó társaságnak bizonyult, csendes, nem fecseg és nem tesz fel hiábavaló kérdéseket, de ideje kibillentenem magam a komfort zónámból, vagy valami olyasmi, és ha már felajánlottam licitre az egyik festményem árát, legalább legyen valami fogalmam az egészről, habár eléggé távol áll tőlem a jótékonykodás, ne most beszéljek róla mennyire nem hszek az emberi jóságban és önzetlenségben, igaz? Puszta látszat és felszÍnesség, de inkább járjunk egyet, és beszélgessünk vidámabb dolgokról, de ezt már inkább a hölgyre bíznám, a nők mindig olyan lelkesek.

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

- Hmm, ez még művészi elmével nézve is jól hangzik. Hálás vagyok, hogy velem tart. Nem igazán vagyok egy társasági alkat, szóval el kél mellém valaki, aki igen. - Valahogy sosem éreztem már különösebb késztetést, hogy megtaláljam az úgynevezett közös hangot az emberekkel, inkább mindig is különc voltam, a magam útján, egy üveg jó whisky-vel és jól kijöttünk, nem tudom most mit láttam meg benne, a kék szemeiben, a szőke fürtjeiben, fehér bőrében, egyszerűen csak úgy tűnt, hogy nagyon is szüksége van a társaságra, valami jobbra és ezzel már feljebb is magasztaltam magam egy üveg édes alkoholos pezsgőnél vagy habzó bornál.
- Hmm, ez érdekes. Én? Felajánlottam az egyik képemet, árverésre és épp ráértem, így gondoltam megnézem hogyan is néz ki egy ilyen esemény, de nagyjából jól tippeltem. - A nagyérdemű vendégsereg fele szájtátani jött, a másik felének egy negyede bedob némi összeget a perselybe, mert hogy is nézne ki, ha nem, egy másik negyede tényleg szívén viseli a dolgot, a fenn maradóak pedig vegyesen, van, aki csak felméri a terepet, olyan, mint én.
- Bár be kell vallanom nem igazán követem számon az úgymond jótékonykodást, szervezetek, alapítványok, de ha jól láttam az utóbbi időben elég nagy média visszhangot kap a dolog, korábban ez nem volt így. - Hazudnék, ha azt mondanám valaha is megmozgatott a dolog, de hát az emberek változnak, hmm... nem, ezt sem mondanám, akkor a fene se tudja, tényleg ráértem és most jön ki rajtam a több éves antiszocialitás, de legalább egy vonzó csinos nővel élhetem ki, még ha nem is igazán látszik jókedvűnek.
- Valamikor igen nehéz világot élt, aki segíteni próbált, ez is érdekes. - Néha komolyan nem tudom mire vélni vagy értékelni az önzetlenséget, majdnem hogy hiábavaló erőfeszítés úgymond adottsága az emberiségnek, sok erőfeszítésben hasztalan és az emberiség, hát nem szolgáltunk rá, ennyi dióhéjban.

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

- Hm, az igazat megvallva ezt néha én is így érzem... - Kezdtem halkan nevetni, ma már a művészeteknek eléggé sok oldala van és még ennél is több módon megélhető és kifejezhető, szóval nincs könnyű dolgunk, de persze vannak csapnivaló oldalai is, amikor a művésznek nevezett akárki, összeköt két vonalat vagy összepancsol egy drága vásznat és már az is hat számjegyű összegekeért kel el, na az valami gyalázat.
- De akkor már megérte. - Sokakat érdekel vajon hol fog idővel kikötni a festményük, milyen emberek, házak, otthonok, lakások vagy irodák falán, én nem igazán vagyok így ezzel, de az Ő nappalijában egész biztosan jól mutatna ez a pazar látkép a városról, hiszen a hallottakból ítélve elég sokat áldozott már érte.
- Fogalmam sincs. - Kellett néhány másodperc a sötétben és hosszú csendben, még megállt és felém fordult, de nem igazán tudom.
- Nem értek az ilyesmihez, mármint az ilyen maszlagokhoz, hogy kinek mikor mi jön el az életében, de fogalmazzunk úgy, hogy megfestettem, aztán érdemesnek találtam arra, hogy másoknak is megmutassam, hogy ők is lássák a szépségét, az jótékonysági árverés, pedig csak a ráadás pozitívuma a dolognak. - Remélem valamiképp sikerült kielégítő válasszal szolgálnom és azt hiszem ennyivel ezennel a leghosszabb beszélgetésemmé avanzsált egy hölggyel.
- Ó, hát persze, indulhatunk is vissza, de addig engedje meg... - Vetettem le a zakómat és terítettem a vállára, majd lassú léptekkel megindultam vissza a hotel díszkertjén keresztül a nagyterem felé. Hát, nem spóroltak vele, ahogy ebben a városban semmivel sem, kinek jutott eszébe először kaszinót felhúzni a sivatag kellős közepén, de nagy ötlet volt, és ma már egész biztosan mocskosul kifizetődő is, más különben nem lennénk láthatóak még a holdról is, hm kis emberek nagy tervekkel és nagy emberek még nagyobbakkal, de álmodni csak nagyban érdemes, azt mondják. Akkor lássuk hölgyeim és uram, először, másodszor...

Marcus & Charlotte

Charlotte & Marcus

- Ezt majdnem biztosra veszem, sokan vagyis hát egy részük csak azért vesz részt az ehhez hasonló liciteken, hogy megmutassák mennyi pénzük van és hogy könnyedén megtehetik. - Kétlem, hogy sokuk megérezné annak a bizonyos összegnek a hiányát, amit ma esetleges itt hagynak.
- Nos hát, meglátom mit tehetek... - Nem tagadom, meglepett a kérés főleg a magával címzett kis jelmondattal, de lehet benne valami.
- De akkor, ha ráadom a fejem... olykor valaki vethetne rá egy pillantást, mondjuk a dolog értelmi szerzője, a többi már az én munkám. Megfesteni, még tökéletes nem lesz. - Sok mindenben nem vagyok maximalista, ami az életemet illeti, ez igaz, de félkész vagy pocsék munkát nem adok ki a kezeim közül soha, semmilyen esetben sem, előbb végezné a szemétben hirtelen jött felindulásból, mint valakinek a falán, egy galériában vagy egy ilyen jellegű jótékonysági rendezvényen, ehhez mégis csak a nevem adom, amiről magam sem hittem, hogy valamikor számítani fog a szemeben.
- Azért bevallom egy egészen kicsikét kíváncsi vagyok... - Bár nem terveztem túl sokáig bővíteni a vendégek számát a liciten mégis csak jelen leszek egy ideig, végtére is melyik művész ne lenne kíváncsi végül mennyit ért mások számára, amit alkotott, még ha nem is önön célja van, és az az érzésem, hogy a galériával is sikerül megállapodnunk egy második körben, szóval nem igazán fogok unatkozni, főleg, hogy még a vak sötétben tapogatózom, eddig nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy konkrét időre vagy dátumra kellett elkészülnöm, hanem amikor elkapott és nekiestem napokig ki se dugva z orrom a házból és meg kell mondjam teljesen egyezek ezzel az életvitellel, a túlzott szocializálódásból még sosem sült ki semmi jó.
- Önt viszont nem tartanám fel tovább, akkor bízom benne, hogy még látjuk egymást. - És nem olyan sokára...
- Ami pedig a munkámat illeti...komolyan gondoltam, maga miatt vállalom el. - Ami kicsit sem szokásom vagy jellemző rám, de van valami benne, amitől kivételes személyiség, nem csak bájos, érdekes vagy megragadja egy férfi tekintetét, egyszerűen páratlan.

Marcus & Charlotte