Egy újabb napot tudhatok a magaménak. De vajon már véget ért volna vagy még csak ez után érkezik a hab a tortára? Nem ittam le magam a sárga földig - pedig akartam és kellett volna - nem gázoltak halálra - na jó, az annyira nem is hiányzott volna, de vajon én kinek hiányoznék? Egyáltalán feltűnne valakinek ha eltűnnék? Na ebbe most inkább ne merüljünk bele túlzottan. ehhez szükségeltetik még néhány kör. - de még csak egy kurvát vagy egy olcsó kis macát sem szedtem fel. Ez már magában sikeres napként zárható le. De mindennek a vége egyben valami újnak a kezdetét jelenti. Pont ez amitől én félek. Az új dolgok nem mindig jó dolgok és vannak olyanok is amiknek nem kellene és kellett volna megtörténniük. ez van mikor iszom, hülyeségeket beszélek.
Útközben a fürdő felé ledobálok magamról minden felesleges göncöt és betámolygok a tus alá. Mondhatni már alig látok és amit még tisztán is látok abból is legalább kettő van. Ennek köszönhetően vagy sem rossz felé kezdem húzni a kart és egyenesen a hideg víz zúdul a nyakamban. Hát igen, nem egy szívet melengető érzés. Neki dőlök a csempének arccal és hagyom hogy át járja egész testem ez az érzés. Egyidejűleg ahogy el zártam a vizet megszólalt az ajtócsengő. Ez már kicsit sok nekem így egyszerre így hajnal tájékon. Most vettem egy hideg zuhanyt... Már pedig tudomásom szerint nem szokásom se hallucinálni se különféle hangokat hallani. Ez egyre érdekesebb. Ki az ördög lehet és mi a fenét akar?!
Gyorsan körbe tekerek magam körül egy törölközőt egy másikat pedig a vállamra terítek majd kíváncsian megindulok a bejárati ajtó felé. Kinyitva azt nem kis meglepetésemre Nina állt ott.
- Nina, te meg mit... - De hiába is, esélyem sem volt végig mondani annyira belemerült a magyarázkodásba. Jó, azt értem, hogy el tűnt a táskája még azt is, hogy így nem tud bemenni a saját lakásába sőt még azt is, hogy egy szeszkazán el bújhatna mellette szégyenében de ezt a nagy ölelést már végképp nem tudom hova tenni. Mikor lettünk mi ilyen puszipajtások? Oh, nálam ez a rúgjunk be aztán keressük fel és boruljunk a nyakába tripp nem jön be. Csak remélni tudom, hogy nem erről van szó.
- Hát hogyan is mondhatnék nemet egy ilyen elragadó szomszédnak? - Odébb lépek az ajtótól de egy percre sem veszem le róla tekintetem.

Azt hiszem nem kell különösebb magyarázat rá, hogy miért is nem hatódtam meg és olvadtam el ettől a vallomástól ezekben a percekben. Egyértelműen rossz az időzítés a helyszín és még a körítés sem tetszik. Annyira sablonosan hatott, hogy az már elkeserítő szinte. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a nők mi mindenre képesek és mi mindent hajlandóak volnának megtenni ha nagyon kell nekik valami. A szavakkal pedig úgy dobálóznak mint egy óvodás kisgyerek a hógolyóval. Nem is kérdéses, hogy mennyire átlátszóak és üresek ilyenkor.
Nem tudom. Talán csak furcsa őt így látni a múltkori eset után. Más volt józanon, de tetszett. Most meg részeg és most nem tudom. Megint csak olyan más. Vagy velem is csak a pia mondatja ezt.
- Ezt majd reggel, jó? - Ittasan megszűnnek a határok, korlátok és mindenkit szeretünk. Ekkor kezdenek csak el igazán bonyolódnia dolgok amit én most nagyon nem szeretnék és nem csak azért mert most legkevésbé vágyom egy Nina féle hisztire, hanem mert szeretném már egyszer azt mondani, hogy nem... Én nem vagyok olyan. Nem csak mondani, hanem érezni is.
Most ez a helyzet, de reggel minden vissza tér a régi kerékvágásba és én nem szeretném a lehetséges történtek miatt napokig kerülni őt. Sajnálom, de én ezt már ki nőttem.
- Most meg miért kérsz bocsánatot? - Azért mert gyorsan utána kaptam? Számít ez most valamit? Nem hinném. Csak nem hagyhattam hogy el essem. Nekem is van szívem még ha kicsit olykor fagyos is.
- Hát hogyne. - Egy nagyobb sóhajt követően ejtem ki a szavakat. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe.
Gyűlölök a kanapén aludni, ez embertelen.
- Apropó, reggel te főzöd a kávét. - Ellentmondást nem tűrően közlöm vele.
Majd észre veszem, hogy valami nem stimmel... Nem az igazi.... Ja igen, a törölköző. Kész csoda az is, hogy még rajtam van.
- De most ha megbocsájtasz magamra kapok valamit. - Nem merném száz százalékra mondani, hogy nem fog tiltakozni... ebben az állapotban. De azért én meg indulok a fürdőbe ahol magamra veszem az alsónadrágomat. Remélem nem gondolta, hogy a jelenléte miatt ma kezeslábasban fogok aludni.

- Az elvárásokról most inkább ne beszéljünk, jó? - Kezdi kicsit átszakítani a határvonalat. Valaki nagyon nyeregben érzi magát.
Tíz perce sem, hogy ki zargatott, szinte kicsengetett a tus alól az életed adó hideg víz alól... az ágyamat követeli és még ő is szeretné hozni a játékszabályokat és a lapokat osztani. Na ez most valami vicc, ugye? Annak is valami flörtelem. De ideje úgymond, hogy leszálljon a fellegekből legalább is amíg az én térfelemen tartózkodik.
- Szerintem ma éjszakára hanyagoljuk inkább a vágyakat, elvárásokat meg minden ehhez hasonlót. - Talán nem látszik de ezzel is csak neki akarok jót és persze magamat is megkímélem egy két kellemetlen perctől. Most könnyedén engedhetnék a kísértésnek na meg persze a vágyaimnak de így nem jó. Nem mintha nem akarnám, de én azt akarom, hogy emlékezzen rá. Jó persze így is esélyes, hogy egy két filmkocka megmaradna de akkor meg arról hallgathatnám a kis előadását, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie meg hogy tegyünk úgy mintha semmi sem történt volna... Mintha lehetne ilyet kérni. Ja és még a de én nem akarok komoly kapcsolatot sablont kifelejtettem azt hiszem. Már torkig vagyok evvel a dumával.
- Túl is fogom élni? - Teszem fel a kérdést egy csepp cinizmussal. Nos, sajnálom én sem vagyok épp a legjózanabb állapotomban csakhogy nekem sokkal jobban áll... A bukdácsolás is és a bódító piaszag is. A magassarkút már meghagyom neki.
- Te csak ne becsüld alá a módszereimet. - Ha én azt akarom úgy is fel fog ébredni és ha én azt akarom úgy kávét fog főzni. Mert most ez van. Az eszköz pedig nem számít. Lehet az a gitárom de akár egy vödör hideg víz is. Nem probléma.
- Persze. - A szekrényhez lépek ahonnan találomra előhúzok egy pólót amit Nina felé nyújtok.
- Tessék. Amíg te át öltözöl addig én zárt körűvé nyilvánítom a bulit. - Nem vagyok már tíz éves és már nem találom érdekesnek mások kukkolását. Egyébként meg már szinte mindent láttam belőle egy két apró kivétellel... Idő kérdése.

Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy valami rosszat mondtam, vagy csak kissé morcos, hogy csak így beállítottam. Sajnálom, ezt én sem így terveztem. Legszívesebben a saját lakásomban lennék, a puha ágyamban. De nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt vártam volna. Ha nagyon nem vagyok kívánatos társaság, akkor csak szóljon és vissza megyek a "kígyó fészekbe" vagyis vissza az szülői házba. De rettegek attól, hogy így lássanak a szüleim és tudomást vegyenek a történtektől, mert biztosan addig nem hagynának béké, ameddig vissza nem költöznék hozzájuk, azt pedig nem bírnám ki.
- Rendben, legyen az, amit te akarsz. Elvégre most te vagy a főnök. - Akaratlanul is bele egyezek. Mást nagyon tenni sem tudok, se ellenkezni, se fellázadni, mert félő, hogy elég gyorsan az ajtó túlsó felén találom magam. Valahogy ki kell bírnom, hogy nem én vagyok a főnök szerepében, pedig nagyon is szeretek parancsolgatni, de majd máskor.
- Oké, és ne aggódj attól, hogy annyira vágyok rád, hogy leteperlek. - Újból egy halk kacaj tőr ki belőlem. Ha nem ezért, akkor miért másért mondta volna, azt amit? Amúgy is nagy kislány vagyok már és ha úgy adódna, hogy többet akarok tőle, mint holmi szomszédi kapcsolat, akkor azt ki is mutatnám. De eddig is valahogy vissza tudtam fogni magamban a tomboló hormonokat és most sem lesz másként. Nem mondom, el tudnék képzeli akármit is róla, de azt hogy bepróbálkozik nálam, mikor ilyen állapotban vagyok, hát azt valahogy nem.
- Persze, hogy túl. Miért mire számítottál? - Talán ennyire nem bízik bennem? Pedig eddig semmi rosszat nem tettem, amolyan jó kislányként viselkedtem, bár is azt hiszem. Hogy továbbra is ilyen jó leszek, az már csak a jövő zenéje.
- Nem becsülöm alá, de azért ne a legdrasztikusabb módszerrel keltsél fel. Ha kedves leszek, akkor én is. - Sosem szerettem, ha mások megzavarnak alvás közben, de ha szépen keltenek fel, akkor nem változok át hisztérikává. Pár kedves szó és már nem is indul olyan rosszul a nap.
- Köszönöm. - Hálám jelélül ismételten egy mosollyal díjazom ezt a jó tettét. Már annyi mindent tett meg értem, hogy nem is tudom, hogy hogyan fogom mindezt meghálálni.
- Csak nyugodtan. - Ameddig bezárja az ajtót, addig gyorsan kibújok ruhámból, hogy magamra kapjam pólóját. Mikor magamra aggattam, csak akkor éreztem meg, azt a jó illatot, ami a pólóból árad, olyan illata van, mint Ryannek, egyszerűen imádom. A póló viszont pont a combom középső részéig takar, de jobb, mint a semmi. Mikor vissza jön egy újabb mosollyal a képemen felé fordulok.
- Még annyira nem vagyok álmos. Nem akarsz valamit csinálni? - Csak reménykedni tudok benne, hogy még Ryan sem álmos és, hogy kezdünk magunkkal valamit. Ha nem bírok elaludni és ő pedig itt hagy, képes leszek unalmamban felkelteni, aminek talán nem lenne túl jó vége. Elvégre megérek egy álmatlan éjszakát, vagy nem? Legalább most itt van előttünk pár óra, hogy jobban megismerjük egymást.

- Köszönöm. - Csak tudnám, hogy mit. Talán azt, hogy rövid ismeretségünk óta először hajlandó volt bele egyezni valamibe, vagy talán azt, hogy nem volt semmiféle szemet szúró kommentárja, ami a múltkori tekintetbe véve igen bölcs döntés volt. Vagy talán azt, hogy képes lesz túl élni egyetlen egy éjszakát úgy, hogy nem ő lesz a főnök. Vagy csak egész egyszerűen túl fáradt és nyűgös vagyok ahhoz, hogy vitába szálljak vele. Majd holnap.
- Pódig már kezdtem reménykedni. - Jegyzem meg cinikusan. Örülök, hogy legalább egyikünk ilyen kitűnően szórakozik. De várjuk csak ki a végét.
Ez az egész már több is mint nevetséges, de valahogy most nevetni van kedvem legkevésbé.
Még ha így is lenne, hogy leteperne... Akkor is sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy beájulok az illatától vagy csak pálinkáról kezdek el hallucinálni minthogy bármi is történne. Az alkohol szintünk ehhez a témához még nem kellőképpen egyező.
- Csak is a legrosszabbakra. - Egy ilyen nőtől mire lehet számítani?! Csak is a legrosszabbra. Nekik csak addig kellesz amíg szükségük van rád, de ha mégsem akkor valamit nagyon jól csinálsz. Üldözzön csak az a hála, addig nem gond még utol nem ér.
- Hát persze Nina. Majd keresek egy tollpihét és avval foglak cirógatni, rendben? - Azt hiszem evvel az óhajával rossz ajtón kopogtatott. Nem azért mert nehezemre esne csak mert nem vagyunk azon a szinten és mert egy üveggel kevesebbet ittam a megszokottnál.
Visszaérve a szobába megtorpanok és neki dőlök az ajtófélfának. Egyszerűen tökéletes. Hirtelen az üveges szekrényre téved a tekintetem. Talán csak helyesebb volna pótolni azt az italmennyiséget és belevágni. A lelkiismeretről pedig megfeledkezni, mivel ha emlékeim nem csalnak ő kopogtatott be azon az ajtón. Annyi más helyre mehetett volna... Ott vannak a barátnői vagy a szülei... Na jó, ilyen állapotban én sem vágyakoznék haza. De akkor is. Miért pont ide vezette az első útja? Érdekes. Nem érzem magam játékszernek, akivel elszórakozhatsz ha unatkozol, de még csak eszköznek vagy tárgynak sem, akit kedved szerint rángathatsz akár egy marionett bábút.
- Engem sokkal jobban érdekel az, hogy te mit akarsz csinálni Nina?! - Tíz perccel ez előtt még kegyetlenül az ágyamba vágyott csakhogy egyedül. Most mit forgat már megint a fejében?

- Talán... De szépen csendben mélyen magamban. - Na ez az amire minden bizonnyal soha sem fog sor kerülni. Még hogy reménykedni, az annyira nem az én asztalom, de minek is? Ha valamit el szeretnék érni ahhoz nem remények, hanem akarat kell. De még ha efféle dolgokra is vetemednék arról neki igazán nem kell tudnia, és nem is fog. Bárki mérget vehet rá, hogy nem fogom hangoztatni.
- Remélhetőleg. - Nem titok. Akár több dologra is rá szeretnék jönni, de ha egyszer nem engedi...
Na jó, viccen kívül tényleg érdekelne csak nem igazán tudom, hogy kell-e nekem. Hiányzik nekem ez az egész? Meg szeretném ismerni és már némileg az utat is kipuhatoltam, de nem biztos, hogy tudni akarom, hogy mik vannak azok a bizonyos ajtók mögött. Mert már vannak kételyeim, bár lehet, hogy ez mind csak előítélet. Ahhoz pedig végképp nincs jogom. Inkább úgy mondanám, hogy az első benyomás igen hiányos volt... Ruhában főképp. Nem tudom ő mit gondol, vagy mit akar vagy csak miképpen vélekedik a helyzetről, de én egyszerűen nem tudom ki verni a fejemből azt az egy megjegyzést. neki biztosan nem számít. Lehet, már nem is emlékszik rá. Egy nőnek meddig tart át taposni bárkin?! Hát ez az. Nem elég sokáig.
- Ha emlékezetem nem csal legutóbb is roppant kedves voltam... - Azt hiszem nem is kell folytatnom. Bár ehhez több minden is szükségeltetik. Legelőször is lelkiismeret másodsorban pedig emlékezet. Akkor úgy éreztem nem is fontos az egész, de talán tévedtem.
- Erről majd igyekszem nem megfeledkezni. - Ez most egy burkolt célzás akart volna lenni? Nem tudom, de van még rá egy éjszakám, hogy rá jöjjek.
- Tökéletesen. - Leplezetlen élvezettel nézek végig rajta ahogyan körbe forog. Persze ezt még ehetett volna fokozni ha esetleg a pólóm önálló életet élt volna és felpördült volna.
- Csak semmi hirtelen mozdulat. - Arckifejezéséből ítélve sikerült elszédülnie.
Kezdek nem magamra ismerni, ezen sürgősen változtatnom kell. Elég volt a tisztességes játszmából. Elkapom a derekánál fogva és közelebb húzom magamhoz közben meg is feledkezem arról a filmről.

- Ugyan miért adnám meg neked ezt az örömet? - Azért nem ment még el az eszem. Ha valami effélében reménykedne akkor sajnos még várni kényszerül.
Ugyan miért tennék én ilyet? Abból nekem miféle javam is származna? Igazán hálás vagyok a lehetőségért, de valahogy most semmi kedvem sincs nevetség tárgyaként viselkedni. Azért kissé sérti az önérzetemet a megjegyzés de majd csak túl teszem magam rajta valahogy. Nagyfiú vagyok már. Nem értem, miért tenném ki magam a szánalomnak? Ez nekem így nem megy.
- Dehogy sajnálod. - Jó, ezt a megnyilvánulásomat talán nem ártott volna fontolóra vennem, de csak úgy kicsúszott. Mentségemül szolgáljon, nem mintha mentegetőzni készülnek, de ha mégis... Akkor cseppet sem tűnt úgy mint aki bármit is sajnálna. Ez van. Megbocsájtani... azt talán még tudok. De felejteni... na azt már nem.
- Azt hiszem egyedül is megbirkózom vele. - Ha valaki meg tudná nekem azt mondani, hogy miért is csináljuk ezt amit... Hát azt nagyon meg tudnám köszönni.
Kezdem már elveszíteni a fonalat. Nem tudom már mire megy ki a játék és hogy mit miért mondok. Azt pedig végképp nem, hogy mit miért teszek.
Nem túlzottan csigáz fel a főnökség és belőle sem lenne túl jó titkárnő. Az a tipikus biztos nem. Eddig legalább is ez a benyomáson. Ideje volna előrukkolnia valamivel amolyan mentőövvel, mert kezdünk süllyedni.
Miért is emelne fel a gondolat. Nem az a fajta, akinek lehetne parancsolni. Inkább az akinek mondhatsz kéket zöldet akkor is a saját feje után megy.
Akinek egy aktív bombánál azt mondanám, hogy vágja el a piros kábelt erre ő kéket vágná el.
Tudom nincsenek túl szívet melengető gondolataim erről a lányról, de ezen egyedül ő tud változtatni.
- Csak is a saját érdekedben. - Egy éjszaka. Tudom nem olyan hosszú idő, de ahhoz nagyon is, hogy minden egyes percet vele töltsek és ezt ő sem akarhatja.
- Ja igen... a film. - Ünneprontó...
Elhúzódom tőle majd a háló felé bökök.
- Te menj csak be én pedig hozom a filmet.

- Erre most hagy ne válaszoljak. - Ettől a perctől vált világossá számmora mind az amit eddig csak sejthettem. Nem gondolkodik csak fecseg. Mind ezt még ő sem gondolhatja komolyan és nem is gondolja.
Még hogy én... Na ez már sértő.
Nem én alakítom a részeg picsát aki csak kéregeti magát. Magához enged aztán el lök. Még ő magam sem akarja, hogy mit akar. Akkor nekem még is honnan kellene tudnom? Ugyan már, nevetséges. Ennél azért többet is kinéztem volna belőle.
- Nem biztos, hogy erre nekem kellene választ adnom. - Ha annyira bizonygatni szeretne akkor úgy vélem ezt a kérdést először is önmagának kellene feltennie és választ keresnie rá. Ha nem tud akkor nem is akarja igazán. Ha nekem volna okom bocsánatot kérni hát én tudnám a módját. Nem nagy szentírás. Nem igényel az egész többet egy parányi kis figyelemnél és két perc őszinteségnél. Mégis melyik esik nehezére? Figyelni vagy őszintének lenni? Mint tudjuk a szavaknak súlya van.
De a tetteknek annál is inkább.
- Minden bizonnyal. - Ugyan nem látok be egészen szőke hajkoronája alá de ha ez egy ostoba próba volna... Hát nem bukom el rajta. Nem miatta... Magam miatt.
- Rendben. - Majd megindulok az öt perces felderítő útra. Ugyan pontosan tudom hogy mi hol van... Erre különösen allergiás vagyok. Mégis a meglepetést választom. Így csukott szemmel ki húzok egy tokot az utolsó előtti polcról: Grave encounters.
A lemezzel és egy nagy tál pattogatott kukoricával indulok be a moziterembe vagyis a hálómba. Ha minden igaz kóla van bent, de ha mégsem hát majd sorsot húzunk.
A szobába érve először is a szekrényhez lépek ahonnan ki veszek egy párnát és egyenesen Ninahoz vágom, persze azért nem fog szegénykém bele rokkanni maximum kiakadni és vissza vágni de az még belefér.
- Tessék, ha kellene... - Majd a lejátszóhoz lépek beteszem a lemezt elindítom és kényelembe helyezem magam Nina mellett, mert mint mondta én vagyok itthon és még a tetejébe a főnök is.

- Köszönöm drága hölgyem. - Azt hiszem Ninanak még sok mindennel meg kell barátkozni ha rám óhajtja pazarolni értékes perceit. Nem vagyok ugyan egy könnyű eset de azért egy bonyolult elme sem. Nincs túl sok elvárásom vágyam annál inkább de ez a két dolog nem összekeverendő.
- Mit gondolsz elbírsz a feladattal? - Egy széles vigyorral a képemen teszem fel a kérdést. Nem ismerem túl rég óta, de azért egy dolgot még egy szerencsétlen balfék is le tudott volna szűrni. Csak rá kell nézni. Nem egy utolsó nő... Szép, okos... bár ez nem mindig látszik meg rajta. Egy biztos, van humorérzéke már csak az időzítésen kellene finomítani. Látszatra az anyagi háttere sem a földet kaparja inkább az eget veri. Rövidebbre fogva nincs amit meg ne kaphatna vagy amit mg ne tudna szerezni. Mindene meg van hozzá ami csak kell. Talán még kicsit több is.
Ezért is gondlom azt, hogy gyorsan a végére fog járni a dolgoknak mert hát akarni nagyon akar valamit, csak tudnám, hogy mit. Nem egy nyitott könyv. Ez a feladat viszont már rám hárul, de nem fogom sokáig megvárakoztatni. Nem egy ugyan azon szabályok szerint játszunk és nem egy úton járunk, de itt ma minden út Rómába vezet.
- Bocsáss meg virágszálam. - Nem egészen ezt vártam. Azért remélem a hisztit már otthonra tartogatja, mert azt hiszem azt nem bírnám.
Valahogy nem tudok hinni a látszatnak. Simán kinéztem volna belőle, hogy hozzám vágja és közben dünnyög valamit Nina módra.
- Ezek szerint a párnacsata kilőve a ma esti programajánlóból. - Most úgy érzem magam mint egy öt éves kis gyerek akitől megvonták az édességet vagy csak simán szobafogságra ítéltek. De nálunk az anyu, anyu, anyu ígérem jó leszek és a Colgate reklám mosoly mindig bevált.
Csak van valami amivel meg tudnám törni a jeget, aminek nem tud ellem állni.
- Csak amennyire kell. - Jelentem ki teljes nyugodtsággal.
Végül is ő volt az aki annyira filmezni szeretett volna én megpróbáltam más irányba terelni a dolgokat de hát sárga lapot kaptam. Mégis mit tehetnék? A büszkeségem mindenek felett. Nem fogom minden alapelvemet felrúgni csak hogy neki jó legyen.

- Bármit csak azt ne. - Ez a fohászkodás kicsit erős volt nekem. Nem tartom magam hívő egyénnek és amúgy egy kedves szó vagy szép pillantás is hatásos tud lenni ha nem sütötték el előtte már milliószor. Ha igen, nos akkor ennél azért kicsit több kell. Nem pattogok bárkinek bármiért csak azért mert neki úgy tartja kedve. Nem vagyok bábú. Inkább veszek neki egy Barbie babát és szórakozzon avval. Biztosra veszem, hogy nem fog megsértődni még csak vitába szállni sem, de én igen. evvel jobb ha számol. De azt hiszem ezen a téren már bemutatkoztunk egymásnak csak hogy most enyhén vannak akik többé illuminált állapotban vagyunk . Már csak az a kérdéses, hogy ez ennyire változtatja meg vagy befolyásolja kettőnk viszonyát. Mint mondtam nem szeretném azt hallgatni időtlen időkig, hogy ezt nem kellett volna meg ennek nem így kellett volna történnie. Az efféle dumával már tele van a hőcipőm. Ezt az utat már végigjártam párszor és tanultam belőle. Az ember azt hinné, hogy egy kapcsolatban én vagyok az aki keresztül tapos a másikon azért mert... vagyok aki vagyok. Marhaság. Ugyan arra is volt példa de mindent meglehet unni egyszer.
- Talán nem tetszik? - Fordulok felé vigyorogva kérdésemmel. Jól van na, ez jutott eszembe. De kitalálhatok mást is, de jobb szeretem ha a pillanatnyi helyzet hozza őket. Az úgy sokkal eredetibb. Bár félő, hogy ezek után ő is rám ragaszt valamiféle becenevet. az eddigieket eléggé rosszul viseltem. Jó nekem a Ryan is. Két nevem van. Nem elég? Majd csak tudnak választani a kettő közül és köszönöm szépen nem kérek harmadikat. Társaságban végképp nem tűröm el. Kettesben még talán valahogy el tudnám viselni, de ott még nem tartunk.
- De. Ez minden álmom. - Megpróbálok kissé csalódott arcot vágni legalább is ez volna a célom. Most egy világ dőlt össze bennem. Ezek volnának a nők. Megjelennek, kedvük szerint elszórakoznak aztán hirtelen lelépnek és nem utánuk más csak romok és pusztulás. Többnyire legbelül. Vagy talán azt hiszik egy férfi nem tudja magát pocsékul és cefetül érezni? Dehogynem. Velük vannak tömve a sarki kocsmák és bárok meg minden egyéb hely ahol kapható tömény pia töménytelen mennyiségben.
- Nem is biztatásként mondtam. - Tényleg nem. Ő akart minden áron filmezni. Remélem nem valami romantikus és gyomorforgatóan csöpögős szappan operára gondolt, mert még csak a közelében sem járunk.
Be vallom már láttam a filmet és amúgy sem vagyok ijedős. Hogy szándékosan választottam- ezt? Nos, nem. Bár Nina lefogadom, hogy ezt most nem így látja.
Nem sok választott el a nevetéstől abban a pillanatban mikor Nina elkezdett sikoltozni és hozzám bújni. De valahogy nem éreztem alkalmasnak a percet. De annál is több kérdés vetette meg magát bennem.
- Nina... Most már kinyithatod a szemed. - Próbálom nyugtatgatni de ugyan akkor karom automatikusan köré fonódott és magamhoz szorítom.

- Nagy kislány vagy már. Megtudod oldani... Én bízom benned. - Hogy én mit akarok és mit nem? Bár tudnám. Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy tudom de mostanra már minden elhomályosult. Amiben biztos voltam már abban is elbizonytalanodtam. Csak remélni tudom, hogy mindezt csak a pia teszi velem és holnapra majd szépen mindent elfelejtek és csak Nina marad. Nem szerettem volna túl lelombozó de túl biztató lenni. Vagyis ezt jól elszúrtam, de valahogy nem tud érdekelni. De mind ez még kevésnek bizonyul - legalább is az én mércéim alapján - ahhoz, hogy ezek után majd nyeregben érezze magát. Arra csak egy hatásos és biztos módszert tudok, de azt most még nem ismertetném.
- Azért nem szokj hozzá túlságosan. - Gyanítom evvel most igazán nem kértem nehezet és szívesen meg teszi majd nekem. ez csak egy pillanatnyi... ház szóval én sem tudom, hogy mi volt, de a pillanat hozta. Lehet, hogy reggelre már a virágszálamból nyuszim lesz. Az az ébredéstől függ. Ha mondjuk iható kávéval várna - amitől észhez térnék, nem zúgna a fejem, de azért az intenzívre sem kerülnék - akkor úgy nevezném ahogy akarja. Tőlem aztán a szívem csücske is lehetne. Nekem aztán mindegy. De szerintem arra vágyna legkevésbé és meg is tudom érteni.
- Na és honnan fogod tudni, hogy mi az? - kérdő és egyben kíváncsi tekintettel meredek rá... ehhez vagy médiumnak kell lennie vagy nagyon magabiztosnak. Néha még én sem tudom, hogy mire vágyom legjobban vagy hogy mi a legfőbb álmom... Akkor ő mégis honnan tudná?
- Ezzel nem..., de mással talán igen. - Csak úgy megjegyezném, hogy egyáltalán nem állt szándékomban szépíteni a helyzeten. úgy vélem ennyi rettegés még belefér. Ha pedig azzal, hogy evvel a filmmel szerzek Nina-nak néhány álmatlan éjszakát és várhatóan újból bekopogtat majd hozzám akkor nagyobb sikert értem el mint gondoltam volna. Persze majd kissé morcos lesz rám, de elmúlik.
- Nem baj, de én attól még igen. - Suttogom halkan majd még egy kicsit feljebb húzom, hogy közelebb legyünk egymáshoz. Kissé talán a pólóm is feljebb talált csúszni de az igazán nem gond. Röpke pillanatig csak gyönyörködöm benne, de úgy érzem jobb nem megvárni amíg tudatosul benne amit mondtam... és még mielőtt szóhoz tudna jutni ajkam az övére tapasztom.

- Valóban? Ez érdekes. - Mondhatom tökéletesen megy neki mások megtévesztése. De mind ezzel mit akar el érni? Milyen látszatot szeretne kelteni? Mert én ezt az egészet már nagyon nem értem, de szeretném. Ez viszont csak az ő segítségével lehetséges. Már nem tudom mit gondoljak. Szinte percenként változik és ez egyszerűen őrjítő. Azt hihetném nem akarja, hogy bárki is közel kerüljön hozzá. ebben az esetben nagyon gonosz játékot űz velem. Azt hiszem Nina örök rejtély marad számomra. Egyik pillanatban tüzes a másikban már hideg. Mintha még ő magam sem tudna, hogy mit akar. Legalább is vonakodik tőle. Pedig már nem kislány így tehát nem is kellene úgy viselkednie.
Felgyújtja bennem a lángot majd úgy tiporja szét akár egy homokvihar. Nem tudom meddig bírom ezt még cérnával. Én ezt eddig még egy nőnek sem engedtem meg és talán jól is tettem. Mert eddig még soha sem kerültem ilyen helyzetekbe. Nem állok épp nyerőpozícióban.
- Nagyszerű. - Azon tanakodom, hogy most vajon mit is kellene tennem. Kapásból két dolog jut eszembe amihez kedvem volna. Az első már kínomban sírva nevetnék, a második pedig addig verném a fejem a konyha pultba azt hajtogatván, hogy : te idióta barom állat ameddig tudom.
- Az úgy túl egyszerű volna, nem gondolod? - Ő sem könnyítette még meg soha a dolgomat rövid ismeretségünk alatt vagy ha mégis hát azt sem szívesen. Akkor én most miért tenném? Ideje volna végre egyszer az eszemre hallgatni.
- Hát megpróbálhatom de... Tudod mit, legyen ahogy akarod. - Elegem van már. Mindketten felnőtt emberek vagyunk. Tudom jól, hogy nem véletlenül csengetett be éppen hozzám és hogy tisztában volt a dolgokkal. Állítson ezek után amit akar már késő. Önmagát árulta el, de tudhatta volna, hogy nem fog neki sikerülni.
Nem igazán tudom, hogy mitévő is legyek ezért csak sodródom az árral. Nem mondanám, hogy száz százalékig helyesnek tartom azt amit teszünk de hibának sem.
Karjaim dereka köré fonom úgy szorítom magamhoz mintha attól félnék, hogy a következő pillanatban már nem lesz velem.
- Biztos ez most? - Egy pillanatra elhajolok tőle. Egyszerűen tudnom kell.

- Valóban. - Talán ennyire hihetetlenül hangzott a számból? Azt sosem szerettem, ha valaki ok nélkül bízik meg bennem, hiszen annak úgy sokkal könnyebben tudok csalódást okozni. Nem tudom, hogy miért de neki semmi kedvem ahhoz, hogy csalódást okozzak. Eddig is túl sok mindenkinek okoztam már, azt szeretném, hogy ő legyen a kivételes eset, akinek nem kellett. Szeretnék a közelségében távolságtartónak látszani, de valahogy nem megy. Amit valójában nem is csodálok. Valami van ebben a férfiban, nem tudom még, hogy mit is látok benne pontosan, de nagyon is felkeltette a figyelmemet ahhoz, hogy jobban szeretném megismerni. Eddigi kevéske ismeretségünk alapján is sikerült rám olyan benyomással lennie, mint még soha senkinek. És ezt sehogy sem tudom hova tenni. Talán félnem kell attól, hogy ekkora hatással van rám. Kijelentése hallatán inkább lakatot teszek a számára, nem akarok már rontani az emígy sem legjobb helyzetemen.
- Miért, szerinted az egyszerű dolgok nem lehetnek csodálatosak? - Felvont szemöldökkel érdeklődök. Sosem szerettem a dolgokat túlragozni. Szerintem az is csodálatos lehet, ami a közönséges embereknek túl egyszerű lenne. Még is honnan tudhatnám, hogy mire gondol, ha csak ki nem nyissa a száját? Így legalább semmiféle kínos félre értésben nem lesz részünk.
- Köszönöm, végre nem ellenkezel. - Szavai hallatán elmosolyodok. Nem mondanám, hogy ezzel nem lepett meg, sőt nem is tudom mire vélni ezt a gyors hangulatváltozást. Tudom hibáztam. Nem kellett volna hozzá bújnom, de hát tényleg megrémültem. De a többi dolog már csak rajta múlott. Ryan csókolt meg, én pedig nem bírtam ellenállni édes ajkai érintésének. Teljesen lázba hozott, éppen annyira, hogy nem tudtam kontrollálni magamat és már azon kaptam magam, hogy az ölében ülök és úgy csókolom tovább.
- Teljesen biztos. - Halkan suttogom, miközben a szemébe nézek. Tudom egyikünk sem a legjózanabb állapotban van, de attól még piszkosul vágyok rá, mint csókjaira, mint érintésére. Ismét eluralkodnak rajtam vágyaim és nem bírok magammal, ezért újra megcsókolom. Éreznem kell édes ajkainak ízét.
- De talán inkább máskor, emlékezni akarok rá. - Szomorúan nézek rá, majd egy halk sóhaj után leszállok róla és mellé bújok. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, rosszul is érzem magam a történtek miatt meg nem is. Még soha senkire sem vágytan ennyire, de mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha erre most nem kerül sor. Nos, ha ezek után sem kerül erre sor, akkor ennek így kellett lennie. Bár reménykedek benne, hogy nem véletlen volt, hogy pont ide sodort a sors.

- Ez esetben majd óvatosabb leszek. - Magához húz aztán meg el lök. Hülye legyek ha értem ezt a logikát. Miért akarhatná azt, hogy ne bízzak benne? Nem gondolja, hogy ezt talán kicsivel előbb kellett volna?! Ő sem gondolkodott hát most sem kellene. Én pedig már el tudom dönteni, hogy megéri-e megbíznom benne azután pedig csalódnom vagy sem. Nem volna már új az érzés, csak nem értem, hogy miért? először csak megy a saját feje után azután szépen észbe kap és már szíve szerint mindent visszacsinálna csak már nem lehet?! Remélem nem erről van szó, mert az jobban fájna mintha a szemembe mondaná az igazságot. Bármi is legyen az.
- Miért, szerinted igen? - Kérdezek vissza kissé ingerülten. Azt hiszem kezdek kiborulni. Minden tökéletes csak az időzítéssel van a gond. Szóval semmi sem tökéletes és semmi sem az aminek látszik.
De, de igen. Attól, hogy még valami egyszerű attól még lehet szép. Csakhogy a mi esetünkben oda vész vele a varázs is.
- Azért várjuk csak ki a végét. - Ez nem érdem vagy egyéb ezt a helyzet hozta így az pedig múlandó... Attól tartok. Mindig kettőn áll a vásár és az egyik mindig vissza lép és ennek most így is kell lennie. Különféle gondolatok kavarognak a fejemben és nem tudom őket a megfelelő helyre beilleszteni. Mind homályos. Talán meg kellene várni amíg kitisztul a kép.
- Azért annyira mégsem. - Nem hibáztatom érte.
Hagyom, hogy még egyszer megcsókoljon. Aligha tudnék nemet mondani, de most kénytelen leszek.
- Hm... talán. - Erőltetve bólintok egyet. Majd lejjebb csusszanok és hagyom, hogy hozzám bújjon. Nem valószínű, hogy így tudni fogok aludni is de most olyan jó. Nem cserélném ezt az érzést semmiért és senkiért. A képernyőre meredek nem mintha érdekelne vagy nem láttam volna már legalább ötször de addig sem kell gondolkodnom.

- Az nem ártana. - Akár sorolhatnám, hogy mennyi mindenben kellene óvatosabbnak lennie, ha meg akar maradni a közelemben. Már magamat sem értem, a közelében teljesen elvesztem a józan eszemet, rossz hatással van rám a közelsége. Jelenlétében nem vagyok teljesen önmagam. Szeretnék erős lenni és ellen állni neki, de egy ilyen jó képű férfi mellett erre sem vagyok képes. Szeretném magamhoz közel engedni, de túl sok a kockázat, amit a dolgok mögé látok. Nem mondom konkrétan, hogy hiba volt ide jönnöm, hiszen egy percet sem sajnálok, amit vele töltöttem, de azért még is csak furdal érte a lelkiismeret.
- Szerintem az egyszerű dolgok is lehetnek csodálatosak. - Tudni akarta, hogy mi a véleményem, hát tessék elmondtam neki. Nem kell a dolgoknak bonyolultnak lennie, hogy csodálatosak is legyenek. A spontán dolgokat, amik csak úgy maguktól történnek azokat sokkal jobban szeretem. Hiszen Ryannal is egy spontán találkozásnak hála köszönhetem az ismeretségünket.
- Ha a vége nem happy end, akkor nem akarom tudni. - Persze tudom, hogy ez nem egy film, hanem a valóság, ahol gyakran nem végződnek jól a dolgok, de attól még pozitívan állok a dolgok elé. Szinte olyanok vagyunk egymásnak, mint két ismeretlen, ezért fogalmam sincs, hogy mi fog ebből kisülni, de azért minden esetre bizakodó vagyok.
- Sajnálom. - Halkan suttogom, miközben leszállok róla. Ez nekem nem megy, nem így és nem most. Még magamat is lenyűgöztem azzal, hogy mennyi önkontrollal rendelkezek, hiszen határt tudtam szabni a feltörekvő vágyaimnak. Semmi másra nem vágyok jobban, mint rá. De nem akarok hibázni és emlékezni szeretnék arra, ha esetleg megtörténik kettőnk között az a dolog, aminek meg kell történnie.
- Ez nem volt valami bizalom gerjesztő. - Az is meglehet, hogy ez csak egy heves fellángolás volt kettőnk között, és reggelre a most felizzó tűz tova vész. De szeretném azt hinni, hogy itt többről van szó, mint puszta elszabadult hormonok. Mellé bújok, mielőtt még újból elszabadulnának vágyaim és szó nélkül leteperném. Egyik kezemmel lágyan simogatom azt az elképesztően kockás hasfalát. Vállára hajtva fejemet szívom be mámorító illatát.
- Azt kell, hogy mondjam, hogy mindenről te tehetsz. Képtelenség neked ellen állni. - Újfent suttogom szavaimat. Becsukott szemmel élvezem idilli társaságát. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz majd a reggel.