- Köszönöm a kioktatást Miss mindent tudó kisasszony. Nem is tudtam, hogy ennyire rám fér. - Tudom egyre ingerültebb leszek, de ha talán csak egy percre csendben tudna maradni nekem is volna időm lehiggadni. Nem a nőket szeretném lenézni ezzel de már oly idegesítő, hogy ennyire okosnak érzi magát de ez a legtöbb női egyedre pont így igaz. Mert nekik csak is igazuk lehet még akkor is ha nem. Hát persze, de nem az én játékteremen. Megszoksz vagy megszöksz. El lehet dönteni. Nem tudok megváltozni
- Csakhogy neked mindig mindent meg kell cifráznod. - célratörőbb volna be fogni a számat vagy inni tovább. Valamelyiket biztosan. De akkor reggelre életképtelenné válok és azt nem engedhetem meg magamnak és a végletekig sem ihatok és a helyzeten sem szeretnék már rontani. Ki tudja mi mindenre lenne képes még néhány pohárka. Nem tudjuk és én ma már nem is akarom megtudni.
- Tudod Nina ebben a filmben mi írjuk a forgatókönyvet. - Remélem bővebb körülírásra nem lesz szükség. Happy end-et akar? Megkaphatja. Bármit megkaphat. De ebben a segítségére lesz szükségem, de gondolom ezt mondanom sem kell. egyedül nem tudom megcsinálni.
- Ne sajnáld. - Nincs értelme sajnálkozni. Megértem ha most még ez nem is látszik. Kicsit szíven ütött a dolog de majd kiheverem és valahol legbelül én is erre készültem de annyira nem ment pedig próbáltam. Nem kell sajnálnia, nem hibás ahogyan én sem.
- Majd ha azt akarom, hogy az legyen akkor majd az lesz. - ebbe még én is belezavarodtam de azért gondolom csak ki tudta venni a lényeget. Tudom nem voltam túl meggyőző de az is tudok lenni ha akarok. Most is az voltam pedig nem is akartam.
- Igen? Ne kísértsd a sorsot. - Pillantok a kezére. Ezt valahogy jobban szeretem az események után. Talán jobb volna nem fickándozni annyit a kezével még majd a végén el találna tévedni és azt nem akarhatja.

- Sajnálom, ha úgy tűnik, hogy kioktatlak, és egyáltalán nem vagyok mindent tudó. - Nem akartam, hogy ez legyen, de gyakran elszabadul a nyelven és nem tudok magamnak megálljt parancsolni. Talán Ryan azt hiszi, hogy mindent tudok, de ez egyáltalán nem így van. Nekem is sokat kell még tanulnom az élet minden területén. Azt meg főleg ki kell tapasztalnom, hogy hogyan is működik ez az egész. De inkább befogom a számat, még mielőtt olyat mondanék, amivel végképp elvágnám magamat.
- Hidd el nem szándékosan teszem. - Egyáltalán nem ismer még és azt sem tudja, hogy csupán a vétlennek köszönhető, hogy számára úgy tűnik, hogy mindent megcifrázok. Ahogy érzem, hogy egyre tisztul számomra a kép, egyre jobban fáj ez a kis civakodás, ami kettőnk között zajlik. Nem akarom, hogy ez legyen és végképp nincs arra szükségem, hogy azért kapjunk össze, mert mindketten akaratosak vagyunk. De ennek a kettőnk között zajló hatalmi harcnak nem lesz túl jó vége, ha továbbra is így folyattuk. Belátom nincs más választásom, mint hogy befogjam a számat és engedelmes legyek, ha azt akarom, hogy ne vesszünk össze folyton folyvást.
- Hogyne tudnám. Te milyen véget írnál számunkra? - Ez a kérdés, ami most nagyon is foglalkoztat, de talán túl hamar tettem fel. Ha én kaptam volna ezt a kérdést tőle nem is tudnék rá nagyon mit válaszolni, hiszen még annyira az elején vagyunk. De nekem nem csak az kell, hogy a vége legyen happy end, hanem az egész ahogy van. Tudom, már megint sokat akarok, de hát megtehetem.
- Akkor még is mit kellene tennem? - Nagyon is érdekel, hogy mit fog erre mondani. Jó, nem sajnálom, nem is gondoltam komolyan. Miért sajnálnám azt, amit ennyire piszkosul élvezek? Inkább azt sajnálom, hogy nem történt meg a dolog mert idióták vagyunk és mindketten ittunk és emlékezni szeretnék rá. Nem csak egy gyors kufircra vágyok, hanem egy mindent elsöprő szeretkezésre.
- Egyáltalán józanul is akarni fogsz? - Ezt tényleg muszáj volt megkérdeznem. Nem akarom, hogy csak azért legyen bármi köztünk, mert ittunk. Ami pedig azt illeti, mindenhez két ember kell és ha én is akarom, csak akkor fog bármi is megtörténni.
- Igen. Nem szándékoztam kisérteni a sorsot. - Halványan elmosolyodok, majd leveszem kezemet róla. Kezdek álmos lenni, ezért be is csukom szempáromat, ez a nap túl sok volt számomra.

- Hát ne tőlem várd az okítást. - Kezdi egy gondolat fel ütni magát a fejemben és nem tetszik. Olyan jól indult minden. Most mégis sutba vágunk mindent? Nem tudom elhinni. Lelombozó és kedvszegő egy érzés. Talán mégis meggondolandó az az ivás. De attól mi változna? Reggelre minden megint ugyan olyan pocsék lenne. Nagyfiú vagyok már. Ideje felnőni ehhez a jelzőhöz ami nem csak az üveg piákban a cigiben a drogokban és a szexben rejlik. Akármilyen is szépen is hangzik ez az egyveleg... és akkor még a hajnalokig Casino-zást kifelejtettem. Effélével ugyan soha sem próbálkoztam de a többi mind megvolt és egy cseppet sem bánom. Volt ami volt, elmúlt és már soha többé nem jön vissza. Most viszont van ami van és attól félek, hogy majd ez is nyomtalanul elmúlik és soha többé nem tér vissza.
- Majd megpróbálom. - ... de nem ígérhetek semmit. Én próbálok hinni neki tényleg, de egy ideje már nem megy. ennél már vagy csak jobb lesz idővel vagy csak rosszabb de ha az utóbbi akkor ennek így is kellett történnie. Ha pedig az előbbi akkor előbb utóbb majd rá jövünk hogy milyen idióták is voltunk és hogy mindent csak is magunknak köszönhetünk. De vajon idejében vagy akkor már késő lesz?
- Én még nem akarom, hogy véget érjen a történet. - Mindenki olyan véget képzel el magának amilyen legjobban illik a kis lelki világához. Én azonban nem szeretnék képzelegni és a valóságban szeretnék megmaradni és valóra váltani a mi kis történetünket.
- Egyáltalán semmit. Csendben maradni és végre egyszer nem az önfejűségre hallgatni hanem valami másra. - Makacs és önfejű de nincs ezzel semmi gond. Csupán csak néha tudni kell mind ezt félre tenni és utat engedni valami egészen másnak valami újnak.
- Ezt a kérdést talán majd akkor tedd fel. - Ez most egy komoly kérdés volt? Szeretném azt hinni, hogy valamit félreértettem de aligha erről lehet szó. De megértem. úgy érzi, hogy feltétlenül tudnia kell. Én is pontosan ezért tettem fel azt a kérdést amit nem kellett volna. Legalább is most ezt gondolom.
Még egy utolsó puszit nyomok az arcára és megpróbálkozom a lehetetlennel. Egy ilyen nő mellett aludni... Hát erre se volt még példa.

- Nina hagyjuk ezt kérlek. - Késő van már és fáradt vagyok és minden bajom van és legkevésbé van kedvem még társalogni főként erről a témáról. Nem alkalmas sem az idő és a helyszínválasztás sem a legalkalmasabb. Nem itt kellene és nem most. Csak mert ittunk... Az alkohol ugyan felerősít bizonyos érzéseket bennük de nem mindig a jó irányba tereli őket. Én ezt most nem szeretném. Nem mindig tudom kontrollálni magam és félő, hogy valami olyasféle csúszna ki a számon a nagy őszinteségi rohamom közepette amivel sikerülne megbántanom. Egész biztosan menne és annyira utálok bocsánatot kérni még akkor is ha tudom, hogy én szúrtam el.
- Akkor valami szép kerek történetet kellene összehoznunk. - El sem hiszem, hogy ezt most én mondtam de én mondtam. De valami tényleg elkezdődött és annyira utálnám magam ha már is véget érne. Hiszen soha sem tudhatja az ember, hogy miről maradhat el oly könnyedén. Olykor hagyni kell a dolgokat kibontakozni és várni... várni valamire ami soha nem jön el... a csodára. Hát én most pontosan ezt teszem... várok és remélem nem hiába. Nem biztos, hogy mind ezek után még egyszer végig tudnám csinálni.
- Nem is azt kértem, hogy bármit is ígérj. Csak hogy próbáld meg, hogy akard. - Igazság szerint ezt sem kérhetem tőle de mégis. Tudom változni nem könnyű. Én nem is azt kérem tőle, hogy tegyen értem egy száznyolcvan fokos fordulatot csak próbálja az életét már szemszögből mérlegelni.
- Ó nem aggódom. - Ebben egy percig sem kételkedtem de sok minden másban igen. Jó volna aludni de képtelen vagyok. Gyerekes de valamiért azt hiszem ha behunyom a szeme majd újra kinyitom már nem lesz itt... mellettem. Mintha igaz sem volna.
De maradjunk csak inkább a legreálisabb ténynél. Már tisztára bezsibbadt a vállam és várok arra a megváltó pillanatra amikor talán megfordul vagy valami. Neki se lehet olyan kényelmes. De nincs szívem felkelteni bár most szerintem a mindent elsöprő hiszti elmaradna. Megvárom amíg mocorogni kezd majd szép lassan ki húzom alóla a kezemet és fel kelek mellőle. Nem is vagyok igazán álmos. Attól tartok hajnali tevékenységemet kénytelen leszek elhalasztani nem szeretném magára hagyni a lakásban. Csak nem otthon van a saját ágyában... Esélyes hogy egy két filmkocka kiesik majd. Már alig várom.
Nem hinném,hogy egy hamar fel kel. Totál ki ütötte magát. Így talán én sem fogom felkelteni egy kis játékkal. Gitárral a kezemben indulok meg az erkély felé... Még sötét van tehát remélhetőleg senkinek se fogom szúrni a szemét. Kellemesen friss a levegő. Szívem szerint most felmásznék a tetőre de mint mondtam nem szeretném egyedül hagyni. Találomra kezdem el pengetni a gitár húrjait és vagy jön valami vagy nem.

I feel you... Your sun it shines
I feel you... Within my mind
You take me there... You take me where... The kingdom comes

This is the morning of our love
It's just the dawning of our love

I feel you... Your heart it sings
I feel you... The joy it brings
Where heaven waits... Those golden gates
And back again... You take me to
And lead me through oblivion - Végül egy ismert dalszöveget kezdek el halkan énekelni remélve, hogy Nina majd nem kel fel rá. Nem is nézne örültnek. Szeretem ezt a dalt. Kezdetben sokat játszottuk.

- Lekötelezel. - Igazság szerint nem de nem szeretnék faragatlan tuskónak tűnni. Különösen mert róla van szó. És neki igazán nem kell semmit se tennie azért, hogy kivételesnek vagy különlegesnek számítson nálam. Ezt már akkor tudtam mikor azon a bizonyos napom fel vertem legmélyebb álmaiból. Még úgy másnaposan kómásan és morcosan is olyan édes volt.
Ami pedig ezt a mai estét illeti... Nos, hát Lisa után megfogadtam egy bizonytalan időre, hogy előbb ugrom le fejest az erkélyről minthogy bárkivel is megosszam a lakásom pláne ha nőről van szó és most tessék. ebben már csak az az érdekes, hogy egy árva pillanatig sem fordul meg a fejemben a gondolat, hogy nemet mondjak és elküldjem csupán csak némi fáziskésés lépett fel. Talán a látvány vagy a meglepetés ereje. Olyan hihetetlennek tűnt az egész most meg már nem tudom minek tűnik mire véljem de most nem akarok ezen gondolkodni.
- Meg ígérem neked, hogy túl szárnyaljuk a legszebb gyerekkori mesédet. - Nem sokat konyítok az ilyesmihez... Annak idején esténként már kínomban el aludtam csak hogy anyám ne traktálhasson efféle hülyeségekkel.
- Köszönöm. - A többnél kevesebb a semminél több de tudom jól, hogy többet már igazán nem kérhetek tőle. Már ez is sok volt.
Teljesen ki ment a szememből az álom úgy látszik hozzá szoktam már ehhez de így különben sem tudnék aludni. Elszoktam már ezektől az össze bújós jelenetektől. Ezért inkább fel kelek... Legalább egyikünk aludjon egy kicsit. Hátha ki tisztul a fej bár nem tudom,hogy igazán akarom-e hogy az megtörténjen de előbb utóbb úgy is megfog. Nem tudom eldönteni, hogy túl korán vagy túl késő van a kávéhoz ezért most nem főzök magamnak különben az ma Nina reszortja és én tudok várni. ezért inkább szívok egy kis friss levegőt hátha sikerül fel vernem az egész tömböt. De most élem azon pillanataimat mikor semmihez sincs kedvem igazán vagyis lenne de az most nem lehetséges szóval marad ez az ücsörgés...
De nem kell sokáig a magánytól szenvednem ugyan is meg érkezett a kávém és vele együtt kaptam egy gyönyörű nőt is még hozzá az én pólómban. Félreteszem a gitárt, hogy normálisan és kényelmesen elférjünk de mint az kiderült Nina tökéletesen ura a helyzetnek és teremt helyet magának.
Gyengéden viszonozom a csókot. Nem vagyok épp a toppont és kezdem soknak érezni ezt az egészet és ez alatt nem a tempóra céloztam. Nekem is vannak érzéseim még ha ez nem is mindig üt át kellően, de attól még vannak.
- Nem, nem igazán, de nem tőled nem tudtam aludni. - Kicsit arrébb csusszanok, hogy le tudjon ülni vélhetően mellém...

- Dehogyisnem. Honnan a fenéből kerítsek neked hét törpét? - Nevetek fel halkan... De most tényleg. Én igazán nem szeretném a gyerekkorát cikizni de választhatott volna valami egyszerűbb valami szebb mesét is. Hiszen mint tudjuk az egyszerű dolgok is lehetnek csodálatosak. Tudom is én mit, mondjuk A kis hableányt vagy a Barbie-t. E-téren nem vagyok túl tájékozott és nem is bánom. Nem arról van szó... Még a csillagokat is le hoznám neki az égről ha tudnám hogy hogyan kell. Na de törpéket... Hát ez nem lesz egyszerű műveret de én azért ezt is megpróbálom túlszárnyalni.
- Mondjuk úgy, hogy a gondolataim nem hagytak nyugodni. - Nem az a fajta lány aki bármit csak úgy annyiban hagyna szóval nekem annyi. Igen kétséges, hogy ezzel a szerény válaszommal sikerült volna kielégítenem a kíváncsiságát. Sőt lehetetlen. Nem is töröm magam rajta úgy se tudnék olyan válasszal szolgálni neki amivel mind ez sikerülne és ne kérdezősködne tovább. Nem a kíváncsiskodásával van a probléma hanem valami egészen mással. Még hozzá avval, hogy bizonyos kérdéseket még magamnak sem tudok megválaszolni kellőképpen. Mindig maradnak apró pici foltok.
- Sikerült fel keltenem? - Az egy dolog, hogy én nem tudtam aludni, na de ő? Remélhetőleg ez az ébresztő nem úgy fog végződni mint a legutóbbi figyelembe véve azt is, hogy az alapsztori igen csak hasonlít. Persze megközelíthetném a dolgot egészen más szemszögből is de nem szeretnék semmi olyan se beképzelni a dolgok mögé ami nincs ott. Minek gyötörném önmagam?
- Többé-kevésbé... De azt hiszem többre is mint kellene. - Hagy ne részletezzem. A szemem sarkából figyelem de nem hinném, hogy ez volt a helyes válasz. Nem tudom mi volna helyesebb mind ezt el felejteni vagy emlékezni és folytatni?! De ebben nem mi döntünk. Egy-két filmkocka talán kiesett de többnyire azt hiszem minden meg van csak éppen nem tudok velük mit kezdeni. Valakinek segítenie kellene rendezni a kockákat.
- Akkor hát lássuk... Én már egyszer át mentem a vizsgán. - Főztek már nekem hihetetlenül jó kávét de hihetetlenül pocsékat is. Nina viszont nem panaszkodott szóval szerintem én ebben a tekintetben átmenő vagyok. Belekortyolok a kávémba majd sejtelmesen elmosolyodom és egy puszit nyomok az arcára.
- Ha ilyen kávét főzöl akkor szívesen látnálak itt máskor is. - A puszit igazából amolyan köszönetképp adtam de esetleg félre is értheti. Mindenesetre én úgy éreztem ennyi még igazán belefér.

- Ez könnyedén kivitelezhető de szólok előre, hogy utálok lovagolni úgyhogy fehér lóra ne számíts. - Remélem nem voltam túl ünneprontó. Temérdek őrültségre képes vagyok és voltam egy nőért de azt hiszem ezt már nem vállalnám be. Egy mert komplett idiótának néznének kettő mert nem szeretek lovagolni de nyeregben lenni már igen. Ennél jóval nagyravágyóbbnak hittem de van még rá bőven elég időnk, hogy ki bújjon a szög a zsákból. Nem mondhatnám, hogy várom már azt a napot de megpróbálom valóban olyannak elfogadni amilyen már ha egyáltalán kér belőlem mert még ez is kétséges. Jelenleg számomra minden kétséges. Egy valami azonban nem Feltétel nélkül tudnám szeretni és soha se tagadnék meg tőle semmit, nem volnék rá képes. Mindent meg adnék neki amit csak tudok. Kérdéses, hogy mind ez elégnek bizonyulna-e.
- Akár még az is megtörténhet. - Annyira utálatos egy érzés mikor saját magamnak kell belátnom, hogy már megint igazam volt. Nem tévedhetnék egyszer? Véletlenül? Most aligha tudnék olyasféle dolgokra gondolni ami ne kötődne valamiféle módon Nina-hoz. Hiszen nálam töltötte az éjszakát és majd nem több is történt puszta alvásnál nem mintha azzal sok időt töltöttünk volna de nem is ez a lényeg. Még is mire kellene gondolnom?
- Hát akkor nem úgy tűnt. - Bevallom nem egészen erre számítottam mikor bekopogtatott hozzám hanem valami egészen másra. Nem kell félreérteni nem azt vártam tőle, hogy rám vesse magát. Nem vagyunk már gyerekek, hogy titokban isten háta mögötti helyeken keljen egymásnak esnünk. Vagy csak én mértem rosszul fel a helyzetet és jobb állapotban volt mint ahogyan ki nézett mert le fogadtam volna, hogy a kanapéig sem jutunk el már beájul e-helyett...
- Azt nem mondtam. - úgy vélem nincs rá a legkevésbé se okom, hogy sajnáljam hiszen semmi se történt vagy ha mégis hát majd feledésbe merül előbb vagy utóbb ha úgy kell történnie ha meg nem hát akkor majd felelevenítjük a dolgokat, de ennyire ne szaladjunk előre. Az ébredésről még kevésbé voltak elképzeléseim. Nem tudhattam, hogy ki mire fog emlékezni, hogy mit kellene mondanom arról meg még úgysem, hogy hogyan kellene éreznem a történtek után.
Reggeli kávé közben általában eszembe jut mindenféle hülyeség de ez most talán nem az lesz legalább is nem tűnik annak első elgondolásra. Mentségemül szolgáljon én csak megpróbálok segítő kezet nyújtani.
- Van pótkulcs a lakáshoz? - Hirtelen Nina felé fordulok. Még én se hiszem el azt amire készülök de én simán be vállalom. Ha pedig rosszul sülnének el a dolgok hát szebb halált is el tudnék képzelni magamnak de hát az élet nem habos torta.

- Akkor hát megegyeztünk hercegnőm. - Csak tudnám, hogy miben. Bevallom elveszítettem a fonalat de azért meglehetősen jól kezelem a dolgokat. Nem azért, hogy hencegjek de jó tudok improvizálni csak a későbbiekben ne keljen megismételnem mert abba már belebuktam néhányszor. Annyi mindenről szó esett már nem tudok mindent rögzíteni. Azt hiszem az időzítéssel van a probléma. Hogy ha talán mind ezt máskor és más állapotban beszéltük volna meg a helyzet is más lenne. Vagy sokkal jobb vagy sokkal rosszabb. De emlékeznénk minden egyes apró részletre de jobban belegondolva az sem mindig felderítő egy érzés. Mikor emlékeznünk kellene minden feledésbe merül mikor pedig felejtenünk kellene sehogyan sem akar sikerül.
A mi nap még egy koszos kis dög fedőnéven macska miatt rontottam rá a lakásán miközben a volt barátnőm a kanapémon táborozott ma meg az a nő töltötte velem az éjszakát majdnem több is történt jelen pillanatban pedig az erkélyen kávézgatunk egymás mellett üldögélve azzal a nővel aki akkor a fenébe se kívánt... Hiába is tagadná. Szép!
- Ne sértődj meg de ez nem túl valószínű. - Túl korai volna még minden lapot fel fedni. Nagyon az elején vagyunk még - már ha egyáltalán van olyan, hogy mi és vagyunk valahol - és még túl sok meglepetés érhet bennünket mint pozitív mint negatív értelemben. Amíg nem vagyok biztos a kettőnk dolgában addig neki sem kell tudnia róla. Nem szeretném hiú ábrándokba ringatni vagy ezzel már elkéstem volna?
- Már nem tudom. - Néhány órával ez előtt még minden egészen másképp festett. Aligha tudnám ezt a kérdést most megválaszolni... Hogy mi hogy tűnt. Mert fogalmam sincs és nem is szeretnék most ezzel foglalkozni.
- Én ilyet sem mondtam. - Na tessék... Jobb volna már meg sem szólalnom de nem hinném, hogy avval javítanék a helyzeten. De akkor súgja már meg valaki, hogy még is mit kellene tennem mert kezdek kiakadni. Cserben hagyott minden érzékem. Mind eddig még soha egyetlen egyszer sem hallgattam a szívemre mert tudtam, hogy nem helyes - nőket illetően - talán éppen ez volt a probléma?! Ezt nem úgy kell érteni, hogy csak kihasználtam mind igaz arra is volt példa de az más volt. Mindenki azt kapja amit megérdemel. Mindenkiben van valami szeretni való és én megpróbáltam kizárólag arra a dologra összpontosítani és ment is egy ideig.
- Nyitva hagytad az erkélyen az ablakot? - Úgy teszem fel a kérdést mintha meg sem hallottam volna előző kijelentését pedig nagyon is hallottam. Belekortyolok a kávémba majd félre tolom a csészét felkelek, hogy betegyem a gitárt a nappaliba. Vissza ki lépek majd a korlátnak támaszkodom és erősen a létrával kezdek el szemezgetni.

- Talán ne gondolkodj annyit. - Tudom ez most nem hangzott túl biztatóan mint ahogy sok minden más sem ami csak a mai este folyamán elhagyta a számat. De nem szeretném megjátszani magam - és nem is fogom - jöjjön csak aminek kell. Inkább gyűlöljön azért amilyen vagyok mint hogy azért szeressen amilyen nem és soha nem is leszek. Nem szeretném megbántani de azt se akarom, hogy naiv vagy akár elfogult legyen a kettőnk kapcsolatával vagy viszonyával - azt sem tudom minek nevezzem - illetően. Én sem tudom, hogy mi van vagy hogy mit akarok, akkor még is mit mondhatnék neki? Meg kell mondjam elég pocsék az időérzéke. Nagyon rosszkor jöttek most ezek a kérdések. Csak azt mondtam amit gondolok és a legjobb ötletnek tartok. Kikapcsolni és nem gondolni semmire de nagyon nehéz.
- Hát legyen. A legkevésbé sem sajnálom, hogy hiba volt-e? Azt döntsd el te. - Csak kibukott belőlem és ennél jóval több is jött volna, talán olyasmi is aminek nem kellene vagy amit én sem szeretnék. Ezzel nem titkolózni szeretnék - nem volna értelme sem - csak van aminek még nem jött el az ideje és én nem sietek sehova. Túl sok döntést hoztam már meg elhamarkodottan és bántam meg. Megtanultam, hogy a döntéseimnek súlya van. Megláttam bizonyos dolgokban az értéket és nem tudom hogy mind ezt fel merjem-e adni. Vannak dolgok amiktől az ember csak nagyon nehezen tud megválni és olyanok is vannak amik csak egyszer adódnak az életben.
- Nem lesz baj. - Finoman cirógatni kezdem kezét az enyémmel. Értékelem, hogy aggódik és aranyos is de arra már végképp nincs időm, hogy még meg várjam vele a lakatost is, mennem kell.
- Csak mond meg, hogy hol találom a pótkulcsot. - Mint mondtam nem nagyon érek rá viszont nem szeretném magára hagyni sem. Nem azért mert nem bízom benne csak szerintem nem kellene fejest ugrani a dologba. Mindennek megvan és eljön a maga ideje de ha valaki túlságosan is siet könnyen lemaradhat róla. Én ráérek és kiakarok élvezni minden egyes pillanatot.

- Tudom de én mégis ezt kérem. - Nem szeretnék túlságosan finomkodni vele szemben hiszen az élet nem fenékig tejfel és nem mindig azt hozza amit mi annyira szeretnénk. A sorsunk és a vágyaink gyakorta nem férnek össze és erőnek erejével akarják egymást ki túrni. Tudom nem volt fair amit kértem tőle és semmi jogom nem volt ezt kérni de egyszerűen pillanatnyilag így lesz a legjobb mindkettőnknek és amúgy sem akarom megjátszani magam. Nem hiszem, hogy sokkalta de jobb volna ha csak töprengenénk minden hülyeségen aztán szépen egy hevesebb pillanatunkban mindent a másik fejéhez vágnánk ok nélkül. Az mit oldana meg? Inkább hagyjuk, hogy a dolgok megoldják önmagukat. Hiszen mindig is volt valahogy és mindig is lesz még akkor is ha mi nem teszünk semmit. Lássuk minek is kell történnie.
- Az akkor már nem is igazi hiba. - Mindenki hibázhat... egyszer. De másodszor az már nem hiba legalább is nem akkora. De mindenki azt hitet el önmagával amit csak akar persze. Hibákat nem lehet sorra halmozni csak kell valami ami mögé el lehet bújni. Ha pedig valamit nem szándékosan teszünk csak akaratosan akkor ott nincs helye az üres feltevéseknek a hibákról. Én mostanság kifejezetten szeretek hibázni először is azért mert már anyu nem fogja a kezem és nem dorgál meg ha valami rosszat teszek másodszor pedig mert mindig tanulok valami újat belőlük.
- Ígérem. - Tudom, ez nem hangzott túl biztatóan de pillanatnyilag sajnos csak ennyire futotta. Talán mert még csak most tudatosul bennem az egész de megcsinálom és igyekszem nem özvegyet csinálni Nina-ból még a meg nem tervezett esküvőnk előtt. Na jó ez még viccnek is rossz volt de kell valami ami inspirál.
- Rendben. - Nem is volt akkora butaság az a könnyebb mondani mint megtenni dolog, de javítsanak ki ha tévedek nem lettem az ajtóhoz kötözve, hogy ne tegyem. De nem is baj, ugyan is jobban vettem volna ha a tulajdon testével próbál majd megfékezni de hát erre nem került sor. Így hát visszasétálok a nappaliba, hogy felkapjak valamit még magamra... Tiszteletben kell tartanom, hogy errefelé idősek is laknak és némi tekintettel kell lennem rájuk. Nem szeretném ha idő előtt el kapná őket a hév és elragadná a jó isten. Mind ezek érdekében egy hosszú farmerral bővült az öltözékem. Ennél többet már igazán nem tehetek.
- Ha felértem akkor zárd be az ajtót és indulj te is. - Kezébe nyomom a lakáskulcsot... és ennyi. Nem kellene túlzottan elérzékenyülnünk hiszen nem meghalni készülök tudtommal.
Könnyedén átmászom a korlát túloldalára... Ez még túl könnyen ment. Most jön az a rész, hogy ne nézz le! A korlátba kapaszkodva sétálok végig az erkély peremén egészen a létráig. Már csak abban bízom, hogy nem valami múlt századi fajta. Erőltetett bátorsággal ugyan de megragadom a létrát és haladni kezdek felfelé. Határozottan megnyugtat a tudat, hogy csak egy emeltről van szó és azt már meg se említsem, hogy más nőért ezt egész biztosan nem tenném meg. előbb felértem mint gondoltam de ez úttal valahogy nem bánom. Szerencsére Nina-nak igaza volt... Résnyire bár de nyitva volt az ablak. Lazán félretolom és már bent is vagyok. Azért jó volna ha Nina ezt nem praktizálná túl sűrűn. Már nem a rúgjunk be és rontsunk rá a szomszéd fiúra dologra gondoltam hanem, hogy nyitva hagyja az ablakot. Mert ha már én ilyen könnyedén bejutottam akkor másnak se okozna túl nagy erőfeszítést. Körbe pillantok a hálóján... Oly nagy úr a kísértés de ez úttal azonnal a szóban forgó fiókhoz lépek kinyitom és kiveszem belőle a pótkulcsot. Na már most ha Nina nem volt elég gyors akkor bizony még akad időm erre-arra.

- Leköteleztél. - Ezért a tettéért vagy akár szívességéért bizony most nagyon hálás tudok lenni. Amúgy sem tudok már mit mondani és már beszélgetni sincs kedvem. Maximum magammal szeretnék most csak társalogni mivel az ellen már nem tehetek semmit. Nem tudom megkérni, hogy fogja be és hagyjon engem békén. De látszólag az elmém jól szórakozik, de ahhoz képest az is engem képez én már nem szórakozom ilyen jól. Számtalan kérdés van ami csak válaszra vár és Nina mind ezeket még pluszban gyarapítsa is rendesen. Nem könnyíti meg a dolgomat. Én csak egy kis megértésre és nyugalomra vágyom, de be kell látnom, hogy ez veszett ügy. Igazából azt sem tudom,hogy mit akarok de nézze el nekem a világ. Mindenkivel előfordul. Részeg voltam és talán meggondolatlan is még ha ezt akartam is, nem tudom. Nem vagyok egy meggondolatlanul cselekvő ember, de most még is azt érzem. Bombáz a kérdéseivel én pedig nem tudom rájuk felelni és tisztára hülyén érzem magam. De azt sem akarom, hogy el menjen.
- Azt mond meg te. - Nem sajnálom, nem tartom már hibának. Sőt, már nem gondolok semmit. Megtörtént és pont. Nem vagyunk már gyerekek, hogy be számolóval vagy akár magyarázattal tartozzunk apunak és anyunak, hogy ők aztán a tetteink súlyáról és következményeiről kezdjenek el kiselőadást tartani. Amire köztudottan senki se kíváncsi. Nem történt semmi, na és ha történt volna? Egyedül csak is ránk tartozik. Nincs ebben semmi különös még is szokatlan, számomra legalább is. De ettől eltekintve ehhez is két ember kellett és én meg ő az annyi mint... egyedül csak is a mi kezünkben volt a döntés és még most is ott van. Ha úgy akarjuk akkor lesz folytatás - de még milyen - ha nem,, akkor megmaradunk szomszédoknak iszony nélkül.
Immár a lakásában vagyok és már a kulcs is megvan. Ez túl könnyen és túl gyorsan ment. Valami nem stimmel. Igyekszem féken tartani magam, legalább is parancsolni próbálok a kezeimnek, hogy ne nyúlkáljanak oda ahova nem kellene. Magamat se és őt se szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. Majd csak ki bírom valahogy és ha minden igaz hamarosan a hercegkisasszony is megérkezik. Nem tagadom, felettébb kíváncsi vagyok, hogy vajon át öltözött-e vagy nem szívbajos a pólómban flangálni a folyosón. Mindent a szemnek alapon jártatom a szemem végig a hálószobán majd a nappalin. Azt mondják, hogy egy lakás sok mindent el árul a lakójáról. Talán van benne valami de én egész más módszereket szoktam használni arra, hogy kiismerjek másokat. Vele pedig nem volt nehéz dolgom.
Lazán meg indulok a bejárati ajtó felé, bizonyára már ő is ideért és időközben hallom is hogy kopognak. Lazán ki zárom majd ki nyitom az ajtót és neki támaszkodom.
- Segíthetek valamiben? - Érdeklődöm udvariasan de persze az elmaradhatatlan önelégült vigyorral a képemen. Bár órákon keresztül csodálhattam szépségét és mást is megtehettem még sem volt elég. Egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. Még is csak egy bugyiban és az én pólómban lófrál.

- Hát mindenesetre ha rájössz majd értesíts. - Felettébb előnyös volna ezt a kérdést megválaszolni. Hiszen a megválaszolatlan kérdések csakis szaporodni fognak mi pedig szépen lassan elveszünk köztük. Sokkal könnyebben tudnánk kezelni és beszélni erről a dologról ha megtudnánk nevezni. Azt már letisztáztuk, hogy semmiképp sem hiba és egyikünk sem bánja a legkevésbé sem. Legalább is szeretném azt hinni. Botlásnak sem nevezném mert az az egyszeri esetekre vonatkozik ez pedig nem volt az. Talán csak egyszerűen túl kellene lépnünk ezen és simán eldönteni, hogy akarunk egy folytatást vagy nem. Megteremtsük a huszonegyedik század meséinek happy end-jét. Én nem felejtettem el, hogy mit ígértem.
- Valóban? Ezt bizony sajnálattal hallom. - Igyekszem szomorú képet imitálni. Az majd kiderül, hogy mennyire hatott sikeresen. Pedig én még soha senkivel sem voltam ilyen önzetlenül segítőkész mindenféle hátsószándék nélkül. Pedig lehetett volna. Szinte ezüst tálcán kínálta magét a lehetőség én meg elutasítottam a jóvá hagyásával. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy vissza éljek a helyzettel. Hiszen ha csak arra kellene azon már túl eshettünk volna. De visszatérve a témához én bármikor bármiben nagyon szívesen a segítségére leszek. Akár az éjszaka közepén is de azt jobb volna nem bevezetni a napi rendbe. Mindeninek vannak gyenge pillanatai.
- A meglepetés erejével szándékozom le csapni rád amikor is nem mondhatsz majd nemet. - Egy sunyi vigyorral a képemen közlöm vele mind ezt de szembesülnöm kell azzal a ténnyel, hogy az éjszaka elmúlt és egy újabb nap veszi kezdetét ami annyit jelent, hogy kifutottunk az időből.
- De most mennem kell. Doglom van és gondolom neked is. - Nem hinném, hogy elegendő volt számára az a röpke alvás. Ha jól sejtem még késő délutánig el fog húzódni a folytatás tehát lesz eszem és nem fogom megpróbálni fel kelteni. Amúgy meg szerintem én is hasonlóképpen fogok cselekedni legalább is szeretnék. De miért érzem úgy, hogy valaki már is keresztül húzta a számításaimat? Ezt most hagyjuk. Kiveszem Nina kezéből a kulcsot egy gyors puszit lehelek az arcára majd hátat fordítok, hogy meg induljak az ajtó felé, ahol eszembe jut valami és vissza pillantok.
- Amúgy az a kedvenc pólóm. - Sejtelmesen elmosolyodom miközben a felsőmre mutatok. Ha érkezik valamiféle válasz azt még megvárom és csak az után távozom.

- Ígérem úgy fog lenni. - Néha ha válaszokat keresünk, csak még több kérdéssel találjuk szemben magunkat. De ha nem akarunk választ adni, akkor az a legjobb módszer, hogy úgy teszünk, mint ha semmi sem történt volna, vagy akár le is tagadhassuk. De ez csak részmegoldás, hiszen mint mindig az igazság úgy is napvilágra tőr, néha előbb, mint gondolnánk. Az igazság fájó tud lenni, olykor szívek tőrnek szét, vagy régi kapcsolatok szakadnak meg, amik eddig megrendíthetetlenek voltak, az új kapcsolatoknak pedig egyesesen a vesztét okozza, ami felér egy gigantikus mérető katasztrófával, amit tudjuk, hogy nem sokan élnek túl. De ha mégis, azok a személyek piszok szerencsések. De ha már több a megválaszolatlan kérdés, mint a válasz, akkor határozottan szerencsétlen vagy, és eddig akármennyire lehetett nyerő szériád, mégis a szakadék szélén állsz, ahonnan könnyű a mélybe zuhanni.
- Oh tényleg? Szerintem meg inkább repdesel a boldogságtól, hogy végre megszabadultál tőlem. - Pimasz mosollyal az arcomon reagálok. Aranyos, hogy megpróbál szomorú ábrázatot felvenni, de nem olyan jó színész, mint ahogy gondolja. Simán átlátok rajta, meglehet, hogy azért, mert egy hazugságokkal teli világban nőttem fel, ahol már jól kitapasztalhattam, hogy mikor látok valós érzelmeket az arcizmok rándulásából. De már így is eléggé a terhére voltam nem szándékozok még egy darabig problémát jelenteni számára. Már így is annyi mindent tett meg értem, ha azt figyelembe vesszük, hogy szinte alig ismer. Már abban sem vagyok biztos, hogy szeretném, hogy megismerjen. Hiszen nem az vagyok, akinek hisz, az is lehet, hogy még így sem vagyok neki elég jó, még csak az kellene, hogy kiderüljön rólam a csúf igazság. Ahogy mondani szokták a bűnösök mindig félnek, pedig semmit sem követtem el, de még is rettegek.
- Hogy nem mondhatok nemet? Figyeld csak meg. - Majdnem kicsúszott a számon az a mondat, ami mindent elronthatott volna. Más esetben rögtön rávágtam volna, hogy egy Lemmer, azt tesz amit akar, és ha kedve tartsa nemet is mond bárkinek. Bár ha előveszi sármos mosolyát, amibe még a térdem is bele remeg, nem hinném, hogy képes lennék arra, hogy visszautasítsam az ajánlatát.
- Most, ahogy mondod tényleg. - A márkás ruhaboltok és a parfümériák nem tudnak meglenni nélkülem, de most egy napig várniuk kell kiváló megjelenésemre, hiszen egy habfürdővel össze kötött elmélkedés után vár az ágyam, amit oly nyugodt szívvel másikra cseréltem le az éjjel. Nem kicsit lepett meg a puszival. Rögtön így elhidegültünk volna egymástól, hiszem még azt sem mondhassuk el, hogy sokáig élvezhettük egymás testének melegét abban a csodás pillanatban, mikor ajkunk össze ért. Nem tudom mitévő legyek, hiszen még apámtól is szenvedélyesebb pusziban szokott részem lenni. Innentől már lehúzhatom a függönyt és támaszkodjak azokra a mámorító órákra, amit együtt töltöttünk? Remélem az a célja, hogy össze akar zavarni, mert abban az esetben nagyon is sikerült neki.
- Nem hiszem, ez már az én kedvenc pólóm. - Halványan elmosolyodok, miközben búcsúzásként intek neki. Tudom órákat töltöttünk együtt, de még is úgy tűnik, hogy csak pár perc volt az egész. Mikor kilépett az ajtón, elindultam a hálószobám felé, miközben még mindig éreztem magamon Ryan illatát.