Azt hittem, hogy jobban ki fog akadni, de egy kis féltékenység még nem a világ vége. Én tudom, hogy az, mert látszik rajta és a kérdésből is ezt szűröm le. Egy puszit nyomok az arcára, hogyha engedi.
- Már nem. Elég régóta nem. Igazából neki köszönhetem, hogy megismertelek. - Halvány mosoly kerül az arcomra, mert Mary miatt vertek meg és találkoztam Charlottetal. Akkor már úgy voltam vele, hogy nem akarom visszaszerezni, mert nekem itt van a doktornő.
- De azért ne legyél féltékeny, bár nagyon aranyos vagy vele. - Jegyzem meg vigyorogva, még az előzőhöz hozzáfűzve ezt. Szerintem nagyon aranyos, ahogy féltékenykedik, bár az biztos, hogy nem bírnám ki, hogyha egész nap ez menne, hogy hol voltam, kivel és mit csináltam. Amikor meg elmegyek, mikor megyek haza. Sokáig ezt nem lehet bírni, én szeretek egy kicsit élni is a kapcsolat mellett.
- Igazából ki se nézném belőled, hogy kicsapongó életet élnél. Inkább olyan, aki otthon olvas, ami persze nem rossz. Mikor volt az első? - Nézek bele a szemeibe, hogy választ kapjak. Annyira izgat ez a téma, hogy le sem lehet majd ezután vakarni erről. Azért szeretném, hogyha én lennék az ötödik férfi a sorban, a következő. Kicsit megnyugszok, hogy ő is így gondolja, legalábbis abból következtetek arról, hogy csak én érdeklem őt. Egyből mosolyra húzódnak ajkaim. Egy puszit nyomok az ajkaira, majd még egyet, végül már gyengéden csókolom. Ezek után már hozzábújok, mert közel akarom magamhoz érezni. Nem is szeretném már elengedni.
- Nem, csak tiszteletben tartom a kérésed. - Még egy puszit nyomok az arcára és már át is karolom, simogatva az oldalát, majd áttérve a hasára. Egyre nehezebbek a szemeim, elfogok aludni, amit lehet, hogy Charlotte nem fog díjazni. Lehunyom őket, hogy egy picit pihentessem, majd csak akkor nyitom ki őket, mikor meghallom a hangját.
- Biztos, hogy sikerülni fog. Majd szurkolok neked. - Mosolygok, miközben továbbra is a fejem a párnán tartom. Nagyon nehéz lenne felemelni, hogy a szemeibe nézzek, ezért nem is teszem azt. A visszakérdezésnél elgondolkozok, igazából nekem még semmi elképzelésem sincs.
- Hát... Én még nem gondolkodtam ilyenen. Én csak úgy napról, napra élek. Szeretem, ha csak úgy történnek dolgok, hogy nem tervezem el őket. - Rántom meg a vállamat, majd kifújok egy nagyobb levegőt a tüdőmből. Ez most annyira jól esett, hogy kénytelen vagyok már aludni, mert nem bírok fent lenni.
- Nagyon megharagudnál, hogyha elaludnék? Rettentően fáradt vagyok. - Erre azért a szemeibe nézek, hogy lássam a reakcióját. Még talán egy kicsit fenn bírnék maradni, de nem tudom, hogy meddig. Szemeim már vörösek az alvás hiánytól, és az, hogy orvos legalább nem kell magyaráznom, hogy miért vannak.

Szeretek neki puszit adni, legszívesebben az egész testét behinteném ajkaimmal. Már szeretném, ha végig járhatnám minden egyes porcikáját. Akarom, hogy az enyém legyen és most, hogy itt fekszünk egymás mellett nagyon is úgy érzem, hogy nem kell sok és az enyém lesz.
- Az ő baja. - Rántom meg a vállamat, már egy cseppet sem érdekel, hogy Mary mit csinál. Engem már csak Charlotte érdekel és remélem, hogy beadja nekem a derekát és végre járni is fog velem. Csillogó szemekkel nézek rá és kicsit megnyugszok, hogy nem annyira féltékeny típus. Én szeretek egy kicsit más lányokkal is flörtölni, remélem, hogy neki nem lesz ebből gondja, de amiről nem tud, az nem fáj.
- Az jó. De azért egy kicsit az szoktál lenni, nem? - Kérdezem mosolyogva, hiszen érdekel, hogy mennyire kell félnem, hogy egyszer csak megjelenik a társaságomban, pont mikor félreérthető helyzet van. Muszáj lesz magamat visszafognom, úgy érzem. Tovább beszélgetünk a magánéletéről, ami teljesen leköt. Én is 17 voltam, mikor összejöttem Maryvel, így meg se lep ez a kor.
- És milyen volt elveszteni? - Nézek a szemeibe, bár lehet, hogy ezzel túllőttem a célom, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ugyanolyan volt, mint nekem, vagy ő kellemesebben élte meg. Persze nem erőltethetem a válaszadást, de akkor is izgat. Teljesen felpörgök erre a témára. Azt hiszem igazuk van a lányoknak, hogy a fiúknak mindig a szex körül forognak a gondolataik.
- Nem szeretnélek elijeszteni magamtól. Hogyha várnom kell ahhoz, hogy az enyém legyél, akkor várok. - Vallom be őszintén, bár már most a közepébe vágtam volna. Már most eljutottam volna addig a szintig, hogy megkérjem a kezét, de csak azért, hogy velem maradjon örökre. Lehet, hogy később megbántam volna, hogy alig ismerem és már is eljegyzés. Ez a rózsaszín köd, ami az elmémre telepedett egyszerűen őrült dolgokra késztet.
- Már most imádom. - Vigyorogva jelentem ki. Egyszerűen ez életem legszebb napja, hogy szerelmemmel egy ágyban fekühetek, ráadásul odáig is eljutottunk, hogy ne legyen rajta melltartó. Már csak abban tudok bízni, hogy legközelebb tovább jutunk. Egy ásítást elfojtok, majd közelebb bújok hozzá. Jó, hogy felé fordulva fekszek az oldalamon, mert így a meztelen felső testéhez közel lehetek. Viszonozom a szájra puszit, és gyorsan egy puszit nyomok a nyakára, majd befészkelem magam a karjai közé és behunyom a szemeimet. Egyik karommal, amelyikkel átöleltem egészen addig simogatom a hátát, amíg lassulni nem kezd és végül abba nem marad, ezzel jelezve, hogy elaludtam.