Felettébb elégedett vagyok magammal, hogy szerinte is pontos voltam. Az első lépés tökéletesen sikerült, úgyhogy a többivel sem lehet gond. Miket is beszélek? Nem lesz gond! Minden úgy fog alakulni, ahogy elterveztem és az este kárpótolni fog azért, amiért miatta kellett felidéznem a múltat. De ugye addig még el kell jutni.
- Hanyagoljam az erős giccset? - kerekedik el a szemem és teljesen kétségbeesett arccal nézek rá.
Pont mintha olyasmit terveztem volna. Mintha az egész este abból állni, hogy giccses helyekre viszem és ezzel az egy mondattal minden számításomat keresztülhúzta volna.
- Ezek szerint a víz alatti, delfinekkel körülvett helyszín nem lesz jó? Pedig az a megfelelő első randevúhoz - az utolsó szavaknál már mosolyra a szám.
Nem, nem elszólás, tényleg randevút akartam mondani. Nagyon érdekel, hogy erre az apró nyelvbotlásra mi lesz a reakciója. Bár ha jól sejtem, nem fog repesni az örömtől. Ahogy engem sem dob fel a hír, hogy ő volt az, aki elárult rólam ezt-azt az elragadó titkárnőjének.
- Polly... - ismétlem akaratlanul is a nevet, mintha most próbálnám az eszembe vésni.
Igazából csak furcsállom, hogy nem rémlik a név. Lehetséges, hogy nem volt még dolgom olyan nővel, akit így hívtak volna? Vagy csak szimplán nem volt olyan felejthetetlen az illető.
- Kár. Pedig igazán ígéretes volt, amikor tegnap találkoztam vele - jegyzem meg sértett, szomorú hangon.
A valóságban persze nem bánt annyira a dolog. Talán jobb is így. Fene se akarta volna egy közös este után újra és újra látni, amikor idejövök. Így belegondolva, tényleg szívességet is tett nekem, hogy beszélt rólam. Meg is köszönném, ha nem sürgetne annyira az idő. Pontosabban a türelmetlenségem az, ami közbeszól. Indulni akarok. Érezni a kormányt és a bőr ülést. Szerencsére már csak percek kérdése és bent ülhetünk.
- Nem várok semmi különlegeset. Csak egy kellemes estét, amit magával tölthetek - fordítom oldalra a fejem, hogy rá tudjak mosolyogni, aztán már indítok is.
Az út nem mondható éppen rövidnek, de szándékosan választottam a közeli várost, Vegas helyett. Több előnye is van, ha ott vacsorázunk. Legfőképp az, hogy ott biztos nem lát meg egyetlen alkalmi nő sem és még véletlen sem rendez jelenetet.
- Remélem nem bánja, ha a gázra lépek. Különben soha nem érünk oda - mondom, de választ sem várva lépek erősebben a gázra.
Valódi mosoly ül ki az arcomra, ahogy hangosabban dorombol a motor. A sebességnek köszönhetően pedig elég hamar odaérünk az étterembe. Bent pedig, ahogy megbeszéltem a főnökkel és a pincérrel, külön helységben rendkívüli asztal vár minket. Sehol senki, csak mi ketten és a kívánságainkat leső pincér, aki néha felbukkan.
Kezdődhet az este!

Még csak most kezdődött az este, de már piszkosul élvezem a vele töltött időt. Pedig őszintén megvallva nem hittem, hogy az ágyba jutás előtt akár egy perc is élvezetes lenne vele. De kivételesen tévedtem! Ritka pillanatok egyike.
- Akkor még szerencse, hogy van egy "B" tervem. Egy szolidabb kivitelű étterem - mosolygok és azonnal felengedek.
Mintha eddig aggódnom kellett volna amiatt, hogy ha túl giccses helyre viszem, visszamondja az estét! De kimondottan élvezem, hogy játszadozhatok. Jobban, mint az utóbbi hetekben bármelyik nő becserkészését. Minden elismerésem neki!
- Ó, dehogy! Maga téved! Kivételesen. A főnyeremény itt van velem. Polly csak... - vállat vonok.
Nem akarok én ennyire belemenni és elmondani neki az egész klisé dumát. Ha jól sejtem, nála úgysem mennék vele semmire. Túlzottan megismert már a kutatómunkájának köszönhetően. Basszus, mintha engem kellene lenyomoznia, nem apám után érdeklődni! Mindegy.
- Igen, igen. Úgyhogy itt az ideje, hogy köszönetet mondjak, amiért megelőzte a dolgot és így elkerülhettük a kínos szituációkat - mosolygok, majd miután tisztázzuk, hogy mi a célom az estével, már el is érünk a kocsihoz.
Végül is, nem hazudtam neki egy szóval sem. Tényleg csak egy kellemes estét akarok vele eltölteni. Csak ez a kifejezés mind a kettőnknek mást jelent, ha nem tévedek.
A városhatár felé hajtva kicsit felpörgetem a motort. Igaza van, valóban nem várom meg, hogy engedélyt adjon arra, hogy gyorsíthassak. De attól még úgy volt illendő, hogy rákérdezzek nála. A száguldás mellé a pláne az egyre gyakrabban megjelenő mosoly az arcán. Apró lépésekkel, de haladok a cél felé. Az emberek azt állítják, hogy mindig ez az első. Megnevettetni az illetőt. Nos, ezt nálam kipipálhatjuk. Nevetett már és szinte percenként mosolyra húzódik a szája. De nem érem be ennyivel. Folyamatosan próbálok a kedvére tenni. Nem csak az úton, de az étteremben is. Ezért küldöm el egy kézlegyintéssel a pincért és húzom én ki neki a széket, hogy leülhessen.
- Általában szeretem kézben tartani a dolgokat és mindent megszervezni, de a vacsorát te választod ki. Kivéve a bort. Azt előre megrendeltem. Nem egy könnyen beszerezhető fajta - magyarázom és amint leült, én is helyet foglalok vele szemben.
Így tökéletes rálátásom nyílik a blúzára. Csak egy lopott pillantást vetek rá és magamban konstatálom, hogy tetszik, amit a vékony anyag sejtet. A pincér pedig ekkor jelenik meg újra, hogy elénk tegye az étlapot. Kitűnő időzítés. Remélem a felszolgálás is ilyen simán fog menni.

Nincs szükség arra, hogy megerősítsem a megállapításában. Tudja jól, hogy csak egy estére használtam volna a titkárnőjét, aztán eldobnám, mint egy használt ruhadarabot. Így megy ez.
- Igazából, nem vezetek listát - jegyzem meg mégis csak a tisztánlátás végett.
Ezután viszont tényleg irány az étterem. Sokkal kellemesebb az út, mint gondoltam. Főleg azután válik azzá, hogy a gázra léphetek. Bent pedig újra visszaváltok úriemberre. Felkerül az álarc és a mosoly mind csak betanult részlet.
- Csak ha nincs ellenedre... - nézek rá kérdő tekintettel.
Igazából, ekkor vétettem az első hibát a mai este folyamán. Amíg nem jegyezte meg, észre sem vettem, hogy váltottam. A fene vigye el ezt a megszokást! Általában, mire egy étteremig eljutok egy nővel, már javában forr a levegőt. Ezért tegeztem őt is reflexből. De úgy tűnik, ő szándékos lépésnek veszi. Nem is olyan nagy baj.
- Persze, ha ezzel elveszítem a nehezen összegyűjtött jó pontjaimat, akkor nem ragaszkodok a tegeződéshez. Bár tény, hogy kényelmesebb lenne. Mindkettőnknek - mosolyodok el.
Nem hiszem, hogy annyira ragaszkodna a magázódáshoz, de jobb biztosra menni. Tényleg nem akarok mindent újrakezdeni és megküzdeni minden egyes mosolyért.
- Úgy is fogalmazhatunk. De szebben hangzik, ha azt mondjuk, hogy különleges - pontosítok.
Tény, hogy méregdrága bor, de mit számít az nekem? Könnyedén kiperkálom az árát.
- Szóval mégis én döntsek, hogy mi legyen a mai menü? - húzódik elégedett vigyorra a szám és csak intek a pincérnek, aki tudja, mit kell hoznia.
- Hadd döntsek én. Nem fogod megbánni - mosolyodok el, újra amolyan utólagos engedélyt kérve tőle.
Igen, előre megbeszéltem a pincérrel, hogy mit készítsenek majd el. De attól még meghagytam neki is az esélyt, hogy azt rendeljen, amit szeretne. Végül mégis rám hárul a feladat. El persze nem árulom, hogy mit kapunk majd. Szép sorban úgyis megkapjuk a fogásokat. Pont, ahogy azt elvárom.
- Remélem nem kell sehova sietned. Egy teljes este az enyém veled, nem egy vagy két óra - mondom, de mire a mondat végére érek, már hozzák is a különleges előételt.

Kénytelen vagyok elismerni, hogy hibát követtem el. Nem akartam, de így alakult. A terveimben az szerepelt, hogy majd az ágyamban tegezésre váltunk, de ez már nem fog megtörténni. Mármint csak az időpont már, a terv alapjaiban ettől nem változik.
- Ha mégsem megy, csak szólj és váltunk. Nem szeretném, hogy kényelmetlenül érezd magad - jegyzem meg és kivételesen tényleg komolyan beszélek.
Nem akarom, hogy rosszul érezze magát ezen az estén. Nekem is érdekem, hogy el legyen ájulva mindentől a nap végére és ennek megfelelően beleadok mindent.
- Mondták már, hogy pont annyit kérdezősködsz, mint az a bizonyos orvosom, akitől meg akarok szabadulni? - felelek kérdéssel a kérdésre.
Az egész csak kicsúszik a számon, de még utólag sem bánom. Rá valószínűleg úgysem hatok a sok ócska szöveggel, amit ilyen esetekben használni szoktam. Az őszinteség viszont jó pont lehet.
- Nem ráérek majd ezen akkor aggódni, ha tényleg eljön az az idő, és az étlap végére érek? - húzódik mosolyra a szám, reflexből vágva vissza egy újabb kérdéssel.
Ha már ennyire szeret kérdezősködni, miért ne tehetném én is? Persze ezzel jobb lesz, ha óvatosan bánok. Nem akarom még véletlen sem megbántani. De mivel az öltözetének köszönhetően állandóan a szemem előtt lebeg a cél, azt hiszem ilyesmitől nem kell tartani. Tudok én bánni a szavakkal és bármit kimagyarázok, ha szükséges. A következő pillanatban viszont eltűnik a nagy vigyor az arcomról és rövid időre, de levetem az álarcot.
- Nem szoktam szomorkodni. Semmi miatt - jegyzem meg csak a tisztánlátás végett és meg sem próbálok úgy tenni, mintha az étlapot vizsgálnám.
Egyenesen a tekintetébe mélyesztem az enyémet, aztán mégis felengedek és már nem próbálok bizonyítani semmit. Már az is túl sok, hogy erre a röpke pillanatra láthatta az igazi énemet. Vagy legalábbis azt, ami ahhoz a legközelebb áll.
- Ha szeretted volna, minden gond nélkül tiéd lenne a választás. Nem akarok rád erőltetni semmit - mondom végül az újabb sablonszöveget.
Nem azért, mert úgy érzem, hogy menteni kell a helyzetet, inkább azért, mert az újabb stikli után muszáj volt visszatérnem ehhez. A következő mondat viszont már hihető és minden pont olyan, mint eddig volt.
-  Mit szólnál ahhoz a mesebeli éjfélhez, mint határidő? - vetem fel az ötletet. - Addigra ágyban leszel - ígérem egy átlagos mosollyal, magamban pedig ezzel nehezítem a kihívást.
- Mi lenne, ha inkább te mesélnél? Szakmai titkokat nem szeretek elárulni. Meg abban mi a jó, ha elismétlem, amit már úgyis tudsz? - vonok vállat unottan, de egy, az arcom szélén bujkáló mosollyal.

Meg sem lep azzal, hogy az első adandó alkalommal nekem szegez egy kérdést. Ha jól sejtem, nem ez az utolsó, amit ma meg kell válaszolnom. De addig nincs baj, amíg nem evez veszélyes vizekre vele.
- Akkor jobb, ha hozzászokok a kérdésekhez - jegyzem meg inkább magamnak, de közben rámosolygok.
Ha ilyen kérdéseknél maradunk az este végéig, akkor nincs baj. Sőt, talán még én is élvezni fogom. Egyes válaszok még jó pontot is jelenthetnek nekem. Ha pedig mégis vált majd és kellemetlen kérdéseket tesz fel, ki fogom tudni kerülni a válaszadást.
- Költözés? Nem. Itt a kaszinó, nem fogok eltűnni Vegasból - rázom a fejem magabiztosan.
Eszembe sem jutna elköltözni innen. Most pedig nem fogok elgondolkozni azon, hogy mit csinálok, hogyha már itt nem lesz olyan kapható nő, aki még nem volt meg. Amúgy is, mennyi erre az esély? Nem túl sok. Úgyhogy a kérdés ezen részét ha úgy vesszük, megválaszolatlanul hagyom.
- Maradjunk annyiban, hogyha ez megtörténik, felkereslek és elmondom a döntésem - mondom mégis, csakhogy ne ragaszkodjon kitartóan ahhoz, hogy komoly választ kapjon.
Tényleg nem akarom ilyesmivel elrontani az estét. Bár visszagondolva inkább maradtunk volna ennél a témánál. Ugyanis a következő percekben akaratlanul is levetem az álarcom. Ez már a második hiba a mai este folyamán, amit elkövetek. Mi van velem? Nem lesz ez így jó. Persze hamar összekapom magam és abban sem vagyok biztos, hogy észrevette, mi történt, de én tudom. Ez pedig elég ahhoz, hogy mérges legyek magamra emiatt. Az utóbbi pár évben tökéletesen uralkodtam magamon, erre most...! Mindegy is. Lépjünk tovább egy kellemesebb, kevésbé rizikós témára. Ahol is magamhoz ragadom az irányítást.
- Ha szeretnél, csak egy telefonomba kerül - vigyorgok, de van egy olyan érzésem, hogy nem fog élni a lehetőséggel.
Pedig könnyedén szerezhetnék neki, ha ragaszkodna hozzá. Éjfélre itt is lenne, pont úgy, ahogy az ember elvárná. Vörös párnán, makulátlanul. Tökéletesen.
- Mégis úgy tűnik, hogy a "hivatalos adat" elég ahhoz, hogy kiismerj. Ennyire egyszerű ember lennék? - teszem fel a költői kérdést és komolyan elgondolkozok.
Még véletlen sem várok tőle választ és most először nem is akarom tudni. Az, hogy ő átlát rajtam, nem jelenti azt, hogy valahol hibáztam volna és nem lenne jó életem. Ráadásul, ami a fő, nem fogok egy vélemény miatt változtatni. Senki véleménye miatt!
- De tudod mit? Akkor kérdezz - adom meg neki az engedélyt és nagy mosollyal várom, hogy mivel áll elő.
Hogy miért kapja meg az aduászt a kezébe? Mert tudom, hogy jól jöhetek ki a dologból. Hiszen úgy fair, ha utána én is kérdezhetek tőle. Bármit. Ő is ügyesen bánik a szavakkal, de minél jobban elengedi magát, a reakcióin annál kevésbé uralkodik majd. Nekem ez is elég lesz. Addig viszont beérem azzal a pár mondattal, amit elárul magáról.
- Ha akarnék sem tudnék belekötni abban, hogy jól végzed a munkád - bólintok elismerően, miközben nem nagyot kortyolok a borból.
Bármilyen rohadt drága is, akkor sem ízlik. Még egy elnyomott grimasz is megjelenik az arcomon. Bárcsak sör dukálna az ilyen vacsorákhoz, nem ilyen elit lötty!
- Kutya? Ez most komoly? Itt ér véget a lista? - kérdezek vissza komolyan érdeklődve. - Egy ilyen gyönyörű nőnek csak van valakije!
Nem tudom miért, de meglepett, hogy ennyire nincs az életében senki. Se egy barát, egy bevált szerető, testvér, mit tudom én! Semmi?
- A család? - csúszik ki akaratlanul is a számom.
Nem hiszem el, hogy ennyire egyedül van. Persze ez nekem csak jó. Ha nincs mellette senki, akkor bármennyire is tagadja és elnyomja magában, magányos. Ezek szerint csak annyi dolgom van, hogy előhozzam ezt az érzést belőle és nyert ügyem lesz.

Halvány mosolyra húzódik a szám, amikor a kaszinó szó hallatán kapásból arra gondol, hogy szerencsejáték függő lennék. Kiélvezem a pillanatot, aztán határozottan megrázom a fejem. Tényleg csak a lényeget futhatta át apám végrendeletében.
- Nem játszok. Az enyém a hely - magyarázom büszkén. - Ennek a tulajdonjogát kötötte apám a dokihoz járáshoz - bólintok aprót és akaratlanul is elhúzom a szám.
- Ezt a kapcsolatot fogod megszakítani nekem - mosolyodok el és egy pillanat alatt eltűnik a cseppnyi kellemetlen feszültség, átadva a helyét egy újabb mosolynak.
- Ezek szerint beismered, hogy nem volt sok valóságalapja a kérdésednek? Nem következhet be olyan, hogy elfogynak a könnyen kapható nők - nézek rá várakozóan.
Még ha nem is vallja be, akkor is újabb élvezetes percet szerzett azzal, hogy "tévedett".
- Annyira távol állok én egy hercegtől? Vagy a lovat hiányolod? Gondolom nem kell mondanom, hogy könnyedén szerezhetek - vigyorgok és kíváncsi vagyok, hogy erre mivel áll elő.
Ez már közel sem olyan sejtelmes célzás, mint az eddigiek. Ahogy telik az idő, egyre bátrabb lépéseket teszek meg. Maximum kicsit lassítok, ha nagyon azt látom, hogy kockázatos messzebbre menni. Addig viszont, irány az egyenes! Végül mégis annál a hétköznapi dolognál kötünk ki, mint az ismerjük-meg-egymást. Kérdezzen csak! Még jó is kisülhet belőle. Ez az egyetlen ok, amiért belemegyek.
- Legszebb emlék? - kérdezek vissza kissé meglepetten.
Hogy tud pont olyat feltenni, amire nincs azonnali válaszom? Nagyon el kell gondolkoznom azon, hogy mit felelek. Az agyam jó emlékek után kutat. Tényleg szeretnék neki őszintén válaszolni. De ahhoz, hogy jó emléket találjak, nagyon úgy tűnik, hogy azelőttre kell ásnom.
- Az első találkozásom a mostohabátyámmal. Ő volt az erősebb, úgyhogy kedvességből ellátta a bajom, de azért, hogy ne áruljam be, egy hétig nekem adta az összes édességet, amit kapott - vigyorgok magam elé és őszintén felvillanyozott az emlékezés.
Ha több időm lenne, akkor talán mást idéztem volna fel, más emléket, de most ezt is elégnek találtam. Nem vagyok biztos abban, hogy ilyet várt, de ezt kapta. Ez is több, mint amit mostanság bárki kiszedett belőlem.
Lehet bármilyen drága, minőségi a bor, amit rendeltem, akkor is förtelmes. Mégis megrázom a fejem. Az este vége felé majd lehet szó cseréről, de addig ez marad. Hogy megerősítsem a döntésemben, nem épp illően lehúzom az egész pohárral, majd kihasználva az alkalmat mindkettőnknek újratöltetem a poharát. Az csak részletkérdés, hogy az övé még ki sem ürült. Nem árt az utánpótlás.
Ezután viszont rajtam van a kérdezés sora. Szó nélkül hallgatom a hűséges és szerető kutya sztorit. Mindenki jobban jár, ha erre nem mondok semmit. Főleg, mert egy pillanatra eszembe juttatja a húsz macskával élő vénasszonyokat. Azok is hasonlóan beszélnek.
- Velük sem igazán tartasz szoros kapcsolatot, igaz? - teszem félre a hallott információt, és ejtek meg egy újabb kérdést.
Nem az a célom, hogy megbántsam vagy elrontsam a kedvét. Egyszerűen csak szeretnék megbizonyosodni arról, hogy pont olyan magányos, mint amilyennek gondolom. Aztán majd egy estére segítünk ezen. Csakhogy ahhoz a vacsora végére kell érni. Minél előbb túlesünk ezen, annál több időnk marad éjfélig és akkor remélhetőleg szabad kezet kapok arra, hogy saját tervekkel levegyem a lábáról.

Alig bírom tartani a mosolyom. Kis híja, hogy nem lesz belőle elégedett vigyor az apró hiba hallatán, amit vétett. Tudom én, hogy nem illik ilyesmit, de piszkosul élvezem, hogy ő is hibázik. Pont ahogy sajnos én is. De az nem fog megismétlődni. Mindent beleteszek, hogy ne történjen meg újra.
- Őszintén? Fele arra sem emlékszik, hogy velem volt! Aki pedig komolyabb és jól teljesít... Nos, ott az egy este havonta egy estére változik. Már amíg nem bonyolódik érzelmekbe - vallom be neki, egész végig feszülten figyelve a reakcióit.
Fogadok, hogy ezt sehol nem olvasta és teljesen újdonság. Ezért is érdekel, hogy milyen arcot vág hozzá. Tény, hogy általában nem vagyok ilyen őszinte senkivel, de bármennyire is szégyellem, be kell vallanom, valahol élvezem ezt is. A beszédet. Hogy mást is mondhatok, nem csak a klisé szöveget.
- Rendben. Jogos - dőlök hátra és fene se tudja miért, de felnevetek.
Őt aztán tényleg nem olyan könnyű megvezetni, de pont ezért élvezetes vele minden egyes perc. Nem sűrűn van dolgom ilyen nővel.
- Ettől függetlenül egy éjszakára nagyon is jól tudom játszani a herceget - teszem hozzá csak a biztonság kedvéért, de ettől eltekintve nem erőltetem a dolgot.
Végül is, az olyan, mint szeretet, számomra tényleg undorító és veszélyes érzelem. Úgyhogy jobb, ha ezt a részt most nem bolygatjuk meg. A következő kérdése, amikor szabad kezet kap, megforgatja az agyamban a fogaskerekeket. Nem vagyok abban biztos, hogy tényleg ez a legszebb emlékem, de nem akarok túl mélyre ásni. Érje be ennyivel. Ez is több, mint amit bárki tud az életemből.
- Jobb is, ha a legrosszabbat nem kérdezed - mondom akaratlanul is és láthatja a szememben, hogy már azt sem tette éppen jól, hogy egyáltalán megemlítette.
De ennyit még szerencsére hamar elfelejtek és nem zavar be az az emlék a következő percekbe. A soron következő kérdése pedig végképp kiűzi a fejemből a kellemetlen emlékeket.
- Előtte áruld el nekem, miért érdekel ez téged annyira? - kérdezek vissza, mielőtt bármit is elárulnék neki.
Amíg ő a válasszal bajlódik, nekem van időm arra, hogy egy elfogadható mondatot tegyek össze a fejemben, amivel be fogja érni. Kissé nehezen, de végül csak sikerül. Ráadásul még igazság is van a dologban!
- Inkább csoportok vannak. Helyszínek - vigyorodok el és azt inkább nem részletezem neki, hogy ezek a helyszínek, amikre emlékszek, tényleg megérdemlik.
Remélem csak van annyi fantáziája, hogy magától is rájöjjön, elég extrém helynek kell lennie, hogy évek múlva is megmaradjon. Ha nagyon akarnám, még azt a bizonyos személyt is megemlíthetném, aki már jó pár éve benne van az életembe, de az túl nagy kockázat. Újabb és újabb kérdéseket szülne, amikor nem szívesen válaszolnék.
- Így viszont nem vész kárba a bor - kacsintok rá és erre az egy percre úgy teszek, mintha a szívemre venném, hogy ennyi pénzt kidobtam erre a löttyre és nem iszok belőle.
- Neked sem ízlik? - kérdezem felhúzott szemöldökkel, ahogy megakadályozza a pincért abban, hogy teletöltse a poharát.
Van egy sejtésem arról, hogy nem az íz az oka, amiért nem akar többet inni, de... nem. Akkora szerencsém nem lehet! Nem lehet az a megoldás, hogy csak le kell itatni és máris nyerek! Az túl egyszerű lenne!
- Szóval az apádra emlékeztetlek? Ezért teszel mindent meg azért, hogy véletlen se kedvelj? Ezért nem adsz egy esélyt sem? - sorolom a kérdéseket, miközben az egész felesleges információt csak mélyre elraktározom.
Lehetőleg olyan mélyre, hogy holnapra ne mosódjon el teljesen. Még ha nem is fogok minden részletre emlékezni, pár dolog nem ártana, ha megmaradna. De ugye a fránya megszokás.
- William - intem oda végül a pincért, kihasználva a kérdés nélküli perceket. - Hozz nekem egy sört. Hideget - mondom neki, mire bólint és egy percen belül meg is jelenik az üveggel és egy tiszta pohárra.
- Remélem nem bánod, ha kicsit elengedem magam - nézek fel egy pillanatig hezitálva és most kivételesen tényleg választ várok tőle.
Addig nem tolom félre a poharat és egy kortyot sem iszok az üvegből, amíg erre rá nem bólint.