Név:Selene Miller
Becenév: Sel
Kor: 23
Születése hely, idő: 1989-október 30 / Nagy-Britannia- Anglia
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: művész
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem:Általában kedves és mosolygós vagyok, de ha kell ki tudok állni magamért.Szeretem ha a figyelem középpontjában lehetek és ha sok ember vesz körül. Imádom a színeket, a művészeteket.
Csökönyös vagyok, ha valamit a fejembe veszek, az vagy úgy lesz, vagy közben mást vettem a fejembe!
Külső: Az emberek szerint gyönyörű derékig érő szőkés barna hajam van.Általában kibontva hordom, természeténél fogva nyíl egyenes, de néha engedelmeskedik a hajformázónak és göndör lesz.
Karcsú törékeny alakom van, de ez nem azt jelenti, hogy deszka vagyok, ellenkezőleg tökéletesen ott domborodom ahol kell. Arisztokratikusan fehér bőröm van így gyorsan leégek a napon ezért nem is szeretek nagyon napozni.
Szeretek mókás és erőteljes színeket hordani, de nem ízléstelenül dobálok magamra minden féle göncöt, mindig próbálom össze passzingtani a színeket. Ezzel is kifejezem a színes egyéniségemet és az életvidám stílusomat. Persze tudok normálisan is öltözködni, de egy biztos, hogy engem komor színösszeállításban ritkán látni.
Előtörténet: 1989 lombhullató őszén láttam meg a napvilágot a napfényes Londonban (Legalább is akkor sütött a nap.) szüleim nagyon boldogok voltak mikor végre megszülettem és összejöttem. Anyával sokat próbálkoztak, de nem igazán akart összejönni, mikor végre megtörtént isteni csodának tartottak. Anya úgy viselkedett velem, mintha egy igazi barbie-babája lenne, apunak én voltam a szeme fénye. Aztán megszületett a húgom, ennél nagyobb örömöt el sem tudtak volna képzelni a szüleim, még egy ekkora áldás most már teljes a család. Apa anya és két szép kislány. A szüleim elmagyarázták nekem, hogy kistestvérem lesz, én eleinte örültem neki hiszen 3 évesen még nem egészen tudtam mit is jelent az, hogy valakinek testvére van.Nagyon hosszú éjszaka volt az. Én ugyan nem emlékszem rá mivel még fiatal voltam, és nem értettem semmit. De sokszor elmesélték már azt a téli estét. Édesanyám majdnem belehalt abba, a szülésbe, ahogy a húgom is, nagyon kevés hiányzott hozzá, de végül sikerült megmenteni őket. Viszont az orvos kijelentette, hogy többet nem lehet gyermeke. Igazából ezt annyira nem sajnálták szüleim mivel mindig azt mondták ,,minek ha már itt van három csodálatos teremtmény". Amikor anya hazajött a kórházból mindenki a picivel foglalkozott én pedig borzasztóan féltékeny lettem és hisztirohamokat produkáltam és csínytevékenységeket követtem el. Az életem ugyanolyan volt mint bármelyik másik korombeli gyereknek.
szörnyen rosszul tudott esni mikor kiabálva küldtek ki húgom szobájából, hogy ne játsszak vele, mert még baja esik. Ettől függetlenül nagyon szerettem szüleimet, mást el sem tudtam volna képzelni helyettük. Ám mikor betöltöttem a tizedik életévemet, születésnapomra meg akartak lepni engem édesanyámék. Mivel egész évben azzal rágtam a fülüket, hogy szeretnék egy születésnapi bulit már, hogy elhívhassam osztálytársaimat akiket nagyon szerettem, ők megadták ezt. Ez volt az első saját bulim. Mindenki ott volt aki számított és akit szerettem. Barátok, család, szomszédok. Az emeleten játszottunk jó páran, fogócskáztunk. Mikor én voltam a macska a többiek pedig az egerek, rám került a sor, hogy valakit megfogjak. Nem sokáig tartott mivel hirtelen füst jött az egyik szobából, amiben történetesen éppen a húgom és Lily játszottak, szaladtam a szoba felé miközben apukámnak kiabáltam aki már el is indult az emeletre. Megfogtam húgom kezét apukám pedig Lily-t húzta maga után. Lefelé menet a lépcsőn megcsúsztam és azon kaptam magam, hogy a lépcsőn gurulok lefelé a húgom keze pedig elszakadt az enyémtől, de anyukám csak kiabált neki, hogy csak szaladjon lefelé barátnőjével és ne álljon meg. Ez volt az utolsó hang amit hallottam. Teljesen beijedtem még kiabálni sem tudtam, vagy a fájdalomtól ami a fejemet illeti, vagy a félelemtől. Mire odaértek hozzám már késő volt mivel én a földön feküdtem, eszméletlenül. Egy nagyon mély álom nyomott el, és eközben csak különös álmaim voltak, és kissé furcsa képek jöttek a szemem elé. Egyszer viszont hallottam hangokat, nem sokáig tartott rájönnöm, hogy felébredtem, de viszont nem tudtam sem kinyitni a szemem, sem beszélni, meg sem bírtam mozdulni. Csak hallgatóztam, ahogy anyukám testvérével beszélget. Ők nem vették észre, hogy ébren vagyok. Ekkor édesanyám szörnyű keserves sírásba tört és kiabálni kezdett, hogy hogy halhatott meg. Először azt hittem rám gondol és foggal körömmel próbálkozni kezdtem mocorogni, vagy bármilyen életjelet adni. Persze sikertelenül. Mikor újból elhangzott az a szörnyű mondat ezúttal apukám nevét is odakiabálta. Nagyon megijedtem, nem akartam elhinni, amit mondott. Hirtelen elfogott egy pánik. Egyre távolabb hallottam édesanyám hangját ahogy tovább sír és kiabál. Mielőtt újból elnyomott a mély álom csak felgyorsult pittyegéseket hallottam ami valószínűleg a gépektől jöhet amikre fel voltam kapcsolva. Nagyon hosszú ideig csak különös álmaim voltak, ám de egyszer csak megint mintha valahol máshol lettem volna. Nem volt velem senki, viszont sikerült kinyitnom a szemem és egy hófehér falat láttam magam előtt. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek: ismét felébredtem! Mozogni nem igen tudtam de a hangom már visszajött, mikor szörnyű fájdalom nyilallt a mellkasomba. Senkinek sem kívántam volna ezt, nem bírtam ki és könnyek szöktek a szemembe. Pedig apukám mindig azt mondta, nagy-lány vagyok már és nem sírhatok. Apukám! Eszembe jutott mit hallottam. Hirtelen anyukám ront be egy orvossal a kórtermembe, mikor meglátott elkerekedett a szeme, odarohant hozzám és faggatózni kezdett, hogy: hogy vagyok? Fáj e valahol? tudod-e meddig voltál eszméletlen és így tovább. Viszont én semmire sem válaszoltam pedig kíváncsi lettem volna, hogy meddig aludtam. Pár héttel később már otthon is lehettem, nagy szeretettel öleltem át húgomat akinek szerencsére semmi baja nem lett, ahogy Lily-nek sem. Ezen kívül minden úgy folyt mint egy átlagos családnál lenni szokott, de amúgy meg balesetek mindenhol előfordulnak, tehát ez sem tért el a normálistól, de ettől függetlenül mély nyomot hagyott bennem azért is meséltem el.
Én iskolába indultam szeptemberben és újra láthattam az osztályomat akik nagyon nagy szeretettel fogadtak vissza engem, de nagyon sajnáltam otthagyni hétéves húgomat. Mivel ez az iskola bentlakásos. Szüleim nem akarták, hogy minden nap utazgassak ilyen fiatal létemre mivel elég messze laktunk az iskolától. Első napon mindenki velem foglalkozott ami nagyon is tetszett. Egy évre rá húgom is csatlakozott az iskolához, igaz késve. Mivel ő nem volt elég jól felkészülve rá mikor a korabeliek indultak és inkább otthon maradt még egy évet. Gyorsan szerzett ő is barátokat, mint ahogy én. Mi egész kis csapatot alkottunk. Mikor befejeztem az általános iskolát gimnáziumba folytattam utamat, ahol szintén találtam barátokat. Mindent együtt csináltunk haverokkal, rávettek mindenre az évek során. Húgom persze ezt rossz szemmel nézte. Ő inkább az a jó kislány lett aki szorgosan tanul. Én pedig a pontos ellentéte. Szeretem élvezni az életet.
Jártam egy nem túl híres főiskolára ahol művészetet tanultam a nagy álmom, hogy festményeimből élhessek meg, de egyenlőre még nem jött össze, talán csak a halálom után fognak sokat érni mint a legtöbb művésznek. Bezzeg a húgom pénzügyi iskolába jár és folyton az orrom alá dörgöli. Úgy érzi, hogy ő többet ért el az életben holott nekem csak mások a céljaim mint neki.
Most egy galériában dolgozom, így próbálok közel maradni a kedvenc időtöltésemhez és még pénzt is keresni vele. A Lor galéria is nyitott egy üzletet, engem találtak a legalkalmasabbnak rá, hogy vezessem. Így könnyes búcsút vettem a családomtól és ideköltöztem.
Kezdőlap 
Tárgy: Selene Miller 
21.09.12 21:48
