do you know who i am? Vendég
|  Tárgy: Ashley Ventimiglia  09.11.12 20:29 | |
|
Név: Ashley Ventimiglia
Becenév: Ash. Csak Ash.
Kor: 19
Születése hely, idő: 1993. X. 9. / USA - Las Vegas
Tartózkodási hely: USA - Las Vegas
Csoport: Vandál
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Régen még megjátszottam, hogy rendes kislány vagyok, mostanra viszont szükségtelenné vált, így vagyok szimplán önmagam. Nem valami izgi, ugye? Sorry. Valahogy elegem lett az emberekből, meg úgy mindenből, ami az élethez kapcsolódik. Fő elfoglaltságom szarból várat építeni, magyarán dolgozok amikor tudok, ha pedig mégis akad egy kis szabad időm, akkor másnak teszek keresztbe a sok kárral, amit okozok. Így legalább biztosra tudom, hogy együtt éreznek velem, vagyis nem csak én szenvedek. Másképp ezt úgy sem érhetem el. Ó, igen. Magányos vagyok, ellenben közben mégsem. Kifelejtettem volna a bonyolultat?
Külső: Én vagyok az, aki bármilyen sötétből is leshet rád, akkor is észre fogod venni a jelenlétét. Aki, ha a legteletömöttebb téren állsz is, akkor sem kerüli majd el a figyelmedet, mégis ha rám nézel, akkor sem fogod tudni kitalálni, hogy mégis miért. Köze sincs a sötétbarna hajamhoz, az ugyanolyan sötét szememhez, a fekete ruháimhoz. De még a vékony, karcsú alakomhoz se. Elmondjam? Százból öt embernek van olyan negatív kisugárzása, mint nekem. Lehet, hogy jól nézek ki - ezt nem tagadom, nem fogok szerénykedni. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez úgy sem tűnik majd fel senkinek, mert nem mernek majd a közelembe jönni.
Előtörténet:
Most kezdhetném azzal, hogy képzeljétek emberek, októberben születtem egy franc se tudja milyen napon... Kezdhetném egy „akkor még nem tudtam, hogy” féle agyhúzással is... De szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki unja már az egészet, úgy hogy vágjunk csak bele. Nem vagyok egy tömeggyártmány. Nem vagyok próbababa. Las Vegas engem is alaposan megrágott és kiköpött, igen, de mint látjátok, itt vagyok, még mindig a saját két szép lábamon ácsorgok, tehát gond egy szál se. Már akinek.
Sosem voltam jó kislány. Általánosban a két szép szememre kaptam meg a jó jegyeket, gimnáziumban pedig a kiemelkedő puska gyártási és elrejtési képességem segítségével. Intőig pusztán azért nem jutottam el, mert mindig másra kentem a balhét. Na, nem mintha annyira egyedül lettem volna ezzel. Így, későbbről visszagondolva hihetetlenül utálom az akkori életemet, konkrétabban magát a színvonalat. Valóságos fertő volt, nem több. Kár, hogy erre nem jöttem rá hamarabb, még mielőtt késő lett volna.
Hogy hol kezdődtek a problémák, azt a mai napig nem tudom - talán már az első Vele folytatott beszélgetésnél. Ó, igen, Vele. Nagybetűvel. Róla van szó, akit nem nevezünk nevén - nem II. Voldemort, egyszerűen Ő. Viszont még mielőtt fantáziálgatni kezdene bárki is, le kell szögeznem: csak azért hívom így, mert félek, hogy ha kimondom a nevét elkap az undor. Ő volt az első és egyben az utolsó, életem legnagyobb hibája. Nélküle valószínűleg még mindig a virágos, édes kis szobámban ülnék és mindezt a naplómba írnám le. Ez viszont korántsem felel meg a valóságnak, tehát nyugodtan át is ugorhatjuk. Mindig is gyűlöltem a „ha” jellegű mondatokat.
Talán tizennégy éves lehettem, mikor megismertem. Ő volt a suli nőcsábásza, jó pár évvel idősebb nálam, az érettségi szintje viszont jó, ha a tíz évet súrolta. Minden úgy történt, ahogy a filmekbe szokott lenni. Engem is befűzött a kis hálójába, belebolondultam, engedtem neki, másnap minden szó vagy üzenet nélkül lelépett... majd pár hét múlva jött a felismerés, hogy késik. Innentől kezdve fenekestül felfordult az életem. Azon túl, hogy bejöttek a mindennapos viták a szüleimmel, mintha lavinát indítottak el: kiderült minden. Hogy miket csináltam, hogy milyen is voltam igazából... és ez még mindig csak a jobbik oldala volt a történteknek, hisz már én se csak én voltam. A hasamban hordoztam a kislányomat, aki annak a görénynek is éppúgy a része volt, mint magának a szörnyűségeknek. Persze, nem mintha Ő felvállalta volna, nem. Onnantól kezdve szóba se állt velem. Minden lehetséges helyen letiltott, elkerült, elszigetelt magától.
Egy hónap alatt összeomlott minden, amit addig felépítettem. Mivel nem tudtam volna tanulás mellett nevelni a babámat, oda lett a jövőm, elvesztettem mindenki bizalmát, és úgy a fél világ gyűlölt. Thank you, everybody. Tudtam, hogy hibát követtem el, tudtam, hogy sok idő lesz, mire megbocsájtanak, de az, hogy mindannyian hátat fordítottak nekem csak ezért... Kegyetlenség volt. Sikerült elérniük, hogy soha többé ne bízzak meg senkiben.
Még azon a héten nekiálltam munkát keresni, és bár ilyen fiatalon ugye újságkihordásnál nem találtam jobbat, azért ez is több volt, mint a semmi - főleg, hogy a heti zsebpénzemet is inkább megtartottam, akár éhség árán is. Már ez is elég volt ahhoz, hogy szülőnek érezzem magam, borzasztóan megterhelő volt. Megterhelő addig, amíg el nem jött az én drága kényszer szünetem.
Nem tudom, említettem -e már, de képtelen voltam elvetetni a kislányomat. Volt, hogy határozott célokkal beállítottam az orvoshoz, de mire sorra kerültem, már sírni tudtam volna az abortusz gondolatától is. A kicsi egyre jobban hozzám nőtt, míg végül unszolások mellett sem voltam képes elszakadni tőle. Minden áron meg akartam tartani, nem számított, mennyire gyűlöltem az apját, vagy a miatta keletkezett felfordulást.
A szülés nagyon nehéz volt, de megérte. Végre volt valakim, akiért teljes, saját erőmből dolgoztam meg, és végül sikert arattam. Ráadásul minél több időt töltöttem vele, a bennem sajgó űrt is kezdte betölteni. Nem voltam többé egyedül, nem voltam többé szomorú.
Egészen addig, amíg vége nem lett.
Eljött a tizenötödik szülinapom. Pár barátom már kezdett vissza-visszatérni, és ez is egy ilyen nap volt. Mivel anyuék látták, hogy milyen jól elvagyunk, felajánlották, hogy elmehetnénk egy órácskára valamerre, addig ők vigyáznának a babára. Mondanom sem kell, azonnal beleegyeztünk, és már rohantunk is kifelé.
Jól szórakoztunk, de ez nem számított. Nem akartam kihasználni a szüleim jóindulatát, így mindenképp haza szerettem volna érni. A kis kávézónál ahol töltöttük az időt már el is váltunk, ki merre ment. Én személy szerint betartva, amit mondtam, szó szerint futottam hazafelé, fel a harmadik emeletre, végig a lépcsőkön. Ahelyett viszont, hogy a tortám és az ajándékom fogadott volna, a küszöböt átlépve mást sem hallottam, csak sírást.
Meghalt.
Akkor és ott összeomlottam.
Ezúttal folyamatosan érdeklődtek utánam a barátaim, eszekbe se jutott elárulni engem. Segíteni akartak, csakhogy már nem volt rá lehetőségük. Egy pillantást se voltam képes vetni rájuk, soha többé. Meghalt. Miattuk.
Amint összegyűjtöttem elég pénzt leléptem otthonról, kerítettem egy hamis személyit, és idősebbnek adva ki magam munkába álltam. Eleinte az elutazott alakok házába törtem be és ott éltem, de idővel már kerestem annyit, hogy ki tudtam bérelni egy aprócska lakást. Mire tizenhét lettem elhatároztam, hogy folytatom a tanulást is, szóval így jutottam idáig: dolgozok bolti eladóként, pincérnőnek tanulok, és a szabad időmben egyéb dolgom sincs, minthogy mások életét tegyem tönkre a folyamatos rongálgatásokkal. Ó, de, bocsánat. Ezen kívül graffitizek is, és hobbi-iszok. Hát, elfoglalt egy ember vagyok.
|
|
do you know who i am?  Admin
| | Tárgy: Re: Ashley Ventimiglia 10.11.12 11:19 | |
| Ashley Ventimiglia! Nos, sokáig gondolkoztam azon, hogy ide mit is írhatnék, mindenesetre nem irigyellek a kislányod elvesztése végett, de úgy gondolom, hogy aki egy ilyen tragédia után helyre tud állni, az csak is erős személyiség lehet, főleg, hogy ilyen fiatalon történt ez vele. Nem is hozom tovább a szót, inkább; Elfogadva!Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit, ha ez megtörtént mindössze csak annyi a dolgod, hogy bele vesd magad Vegas könyörtelen világába, ahol mindannyian tárt karokkal várunk.  |
|
Kezdőlap 
