Des & Cassy; 1+1=3

Tárgy: Des & Cassy; 1+1=3 25.05.13 20:43

Nagyon remélem az egész csak vak lárma és én fújom fel ezt az egészet, de már napok óta késik és ilyen még nem fordult velem elő. Félni valóm pedig van, hiszen rendszeres szexuális életet élek, sőt túl aktívak is vagyunk ami azt illeti. Mostanában pedig túl stresszes vagyok és talán ez is befolyással van rá, remélem csak erről van szó, de sosem lehet tudni. Nem tudom már magamban tartani, mert mi van ha mégis csak több van a dolgok mögött? Neki is tudnia kell róla, de úgy félek elmondani. Tartok a következményektől, de főleg a reakciójától, sejtésem sincs arról, hogy hogyan fogadná, ha tényleg elmondanám neki, de ha még is terhes vagyok, akkor azt hamar megfogja tudni, látszani fog rajtam. Remegő térdekkel közelítem meg dolgozó szobáját, gyors kopogás után már be is tessékelem magamat. Szokás szerint az íróasztalnál ült egy halom dosszié felett. Mondania sem kell, hogy nem ez a legjobb pillanat, hogy feltartsam de ezzel már igazán nem tudok várni, tudnia kell.
- Beszélnünk kell, azt hiszem fontos lenne, nagyon is. - Nem is mertem ránézni, csak idegesen tördeltem ujjaimat magam előtt. Rettegtem szembesíteni a mondandómmal, de erősnek kell lennem és folytatnom ha már belekezdtem.
- Nem tudom hogyan mondhatnám el, ezen nincs is mit szépíteni szóval egyből a lényegre térek. Napok óta késik, lehet hogy... - Még mindig nem néztem rá, még a mondandómat is képtelen voltam befejezni, biztosra veszem, hogy nagyon is érti hogy mit szeretnék vele közölni. Elkapott a bűntudat, mintha én tehetnék erről, pedig ehhez nagyon is ketten kellettünk. Most még is mit fog következni? Sosem tartottam még ennyire tőle, szó szerint rettegtem.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 25.05.13 23:20

Az utóbbi időben nyugodtan kijelenthettem, hogy az irodám egyben a lakosztályom is volt. Az utóbbi napokban ez annyiban változott, hogy az irodámat a dolgozó szobámra váltottam. Egyszerűen már kikészített... Nem kellett már senkinek bosszantania, elég volt hacsak hozzám szóltak és valami számmora nem tetszővel szolgáltak. Épp ezért próbáltam mindenkit elkerülni, hacsak egy mód volt rá. A napok túlnyomó részét vagy ebben a szobában töltöttem vagy házon kívül. A saját szobámba jóformán csak aludni járok és ha már itt tartunk aludni sem tudok valami jól. Órákon át csak forgolódom és keresem az én rossz cicusomat. Nem okoz gondot ha egyedöl kell aludnom, de túlságosan hozzászoktam már ahhoz, hogy mindig, szinte minden éjszaka van mellettem valaki. Még ha régebben ez mindig valaki más személy volt is, de ott volt. Most viszont már amolyan természetes is számmora, hogy Cassy mindig hozzám bújik és most meg érzem, hogy valami hiányzik. Meg kell mondjam elég vacak érzés csak mint álmatlanul forgolódni majd kora reggel álmosan, kialvatlanul és morcosan ki kelni az ágyból, mi alatt mindvégig tudom és tisztába vagyok vele, hogy minden bajomra a gyógymód a szemközti szobában rejlik.
- Hallgatlak, de ugye most nem azzal fogsz jönni nekem, hogy elhanyagollak és emiatt rosszul érzed magad? - Nem újdonság már ez a hirtelen megjelenés. Már az is külön furcsaságnak számít, hogy nem felejtett el kopogni, hol erre annyiszor megkértem már, méghozzá szépen. De hogy ha mégis kopogna, akkor sem vacakol... Szinte még fel sem fogtam, hogy kopogott valaki és esetleg bejönne ha nem zavar, ő már bent is van. Probléma megoldva. Számomra is feltűnt a hiánya és hogy ténylegesen keveset láttuk egymást az elmúlt időszakban és akkor is csak futólag illetve csakis percekről beszélhetünk. Kivétel ha együtt töltöttük az éjszakát, de hát erre most nem igen van lehetőség, mivel hát nem vagyunk egyedül.
- Terhes vagy? - Mint derült égből a villámcsapás? Igen, azt hiszem. Akár egy lassított film úgy keltem fel a székemről. Majd egyből normál módra kapcsoltam mikor észrevettem, hogy hát nem áll túl stabilan a lábain. Ne, most még ez is? Az utolsó pillanatban kaptam el és emeltem a karjaim közé. Ennek sajnos a felem sem tréfa. Elképzelése sincs ennek a kis kölyöknek, hogy milyen rosszkor kíván érkezni. Erre nem kerülhet sor.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 26.05.13 0:01

Túl fiatal vagyok még ehhez, mindössze csak tizennyolc éves múltam, még nem eshetek teherbe. Nem is érzem magam anya típusnak és Lily sem volt az a példamutató anya, akitől eltanulhattam volna hogyan kellene bánni születendő gyermekemmel. Mégis mi lesz így velem? Azt sem tudja senki sem, hogy én meg Desmond egy pár vagyunk még csak az hiányzik, hogy kiderüljön terhes vagyok tőle. Még semmi sem biztos, de akkor miért émelygek ennyire? Sőt, még a rosszullét is elkapott reggel saját parfümöm illatától. Biztosan csak beképzelem az egészet, csak pánikolok azért mert pár napot késik, remélem abból a pár napból nem fog kilenc hónap lenni. Kétségbeesésemben nem tudtam kihez fordulni, mint a "bűntársamhoz" mert ami azt illeti miatta van ez az egész.
- Most nem erről van szó, bárcsak ennyi problémám lenne. - Tényleg mostanában ritkábban láttuk egymást, de megértem hogy bele kell húznia a munkájába, mert miattam van elmaradva és a kis kiruccanásainkat is be kell pótolnia. Én addig csak csendben várakozok rá, - amennyire tőlem telik - hogy aztán vissza kaphassam azt a férfit akire szükségem van. Végül nagy nehezen csak sikerült valamennyire kinyögnöm, hogy miért is kerestem fel.
- Nagyon arra utalnak a rosszulléteim. - Eddig csak a padlót néztem nem bírtam rá nézni, de erőt vettem magamon, felkaptam fejemet hogy ránézhessek, de ekkor minden elsötétült egy pillanatra. Ha Desmond nem kapott volna el akkor most a padlón végeztem volna, kissé megszédültem. Erős karjai között eddig biztonságérzetet éreztem, de most valami más volt. Bajjós előérzetem támadt, megszólalni sem mertem csak elkeseredve meredtem rá, mikor már nem éreztem a kínzó szédülést.
- De még semmi sem biztos. - Suttogtam, inkább magamat próbáltam nyugtatni, de szerintem Desmondra is ráférne valami erős nyugtató alkohol formájában. Szédülök és a különféle illatoktól elkap az émelygés, mi ez ha nem terhesség?

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 26.05.13 10:23

Komolyan mondom már csak ez hiányzott. Miért éppen most? Mondhatom rosszabbkor már nem is jöhetett volna ezzel a hírrel. Azt hiszem azzal már kicsit elkéstünk, hogy most üljünk le megbeszélni és megvitatni, hogy mit fogunk tenni ebben az esetben. Itt már nincs idő gondolkodni, ahogy arra sem bármiről is győzködjem. Sajnos azt kell, hogy mondjam a legkevésbé sem számította erre az aprócska kis fordulatra, amit a legkevésbé sem vártam, így felkészülni sem tudtam rá. Egyszerűn ez most nem történhet meg. Szüleink pedig nem tudhatják meg? Most mégis mi a francot csináljak? Lily nem ostoba észre fogja venni és ugyan úgy rá is fogja, hogy egyetlen szem pici lánya mitől is van rosszul, hogy mitől szédül és émelyeg... Egyszerűen nem lehet... Túl fiatal még hozzá és még annyi mindent meg kéne tennünk még mindenek előtt. Hogy fogom ezt megértetni és elfogadtatni vele? Tudom, hogy a nők valósággal irtóznak az ilyesmitől, de meg kell értenie, hogy nem igen maradt más választásunk. Én nem a kicsi ellen vagyok, egyszerűen csak még mi nem állunk erre készen. Én arra, hogy gyerekem legyen, ő pedig arra, hogy anya legyen.
- Dehogyisnem. - Feleltem kissé elkenődve. Ez már olyan biztos, akár a halál. Most mit csináljak? Ez szinte elkerülhetetlen... Én meg most először nem tudom mi tévő legyek, de döntésre kell jutnunk méghozzá minél előbb. Szemmel látható jelei vannak az állapotának és tudomásom szerint ebben a családban senki sem vaj, sem pedig ostoba. Lassan felálltunk illetve felsegítettem, de onnantól kezdve moccanni sem tudtam. Még mindig karjaim között tartva tettem fel neki azt a kérdést, amitől valószínűleg mindvégig rettegett.
- Most mit vársz tőlem? - Más esetben természetesen örülnék a hírnek és boldogan fogadnám és nem kérném arra, amire perceken belül ki fogok térni. Nem tehetek mást és tudom, hogy nem fogja megérteni, talán megbocsátani sem, de akkor is meg kell tennünk, muszáj!

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 26.05.13 12:55

Túl naiv voltam mikor azt hittem velem ilyen nem történhet meg, úgy nem hogy nincs előre betervezve. De ha jobban bele gondolok és megpróbálok vissza emlékezni, akkor rá kell döbbennem hogy sosem védekeztünk, mármint óvszerrel nem csak fogamzásgátlóval amit néha napján elfelejtettem bevenni a kiruccanásaink alkalmával mikor annyira össze folytak a napok. Nem gondoltam, hogy pár kihagyott nap után egyből teherbe fogok esni. Józanul gondolkodva minden jel erre mutat a rosszulléteim nagyon is gyanúsak. Ez tényleg valóságos, vagy csak annyira rettegek a terhességtől, hogy produkálom a tüneteket? Mihamarabb el kellene látogatnom a nőgyógyászomhoz, csak akkor tudhatjuk meg, hogy állapotos vagyok-e.
- Nem, még nem tudhatjuk. - Kétségbeesetten néztem rá, szeretném azt hinni, hogy ez csak egy rossz álom, ez nem lehet valós! Nem szabadna hogy az legyen. Még jobban elkezdtem szédülni, ahogy újból rám tört az émelygés. Most még Desmond parfümjétől is elkapott a rosszullét, pedig imádom az illatát, de most sokkal erősebben érzem. Hátrálni kezdtem, kezemet szám elé téve. Egy pillanatig úgy éreztem mindjárt kidekorálnom a szőnyeget a gyomrom tartalmával, de sikerült lecsillapítanom hányingeremet.
- Nem tudom, mondhatnál valami biztatót, hogy nyugodjak meg minden rendben lesz, nincs semmi baj. - Könnyes szemekkel néztem rá, tudom ezzel csak áltatom magam, nincs semmi sem rendben. Félek, mert tudom mit fog mondani csak még én sem akarom elhinni, hogy képes lesz ilyenre kérni. El sem akarom hinni, hogy már szívem alatt növekszik a mi közös gyerekünk, akit úgy sem szeretne megtartani még a szívem is bele szakad. Egyáltalán képes lennék elmenni az abortuszra? Fogalmam sincs, most mindennél jobban szükségem lenne rá és arra, hogy támogasson.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 27.05.13 17:37

Nem, még nem tudhatjuk. Ezzel most mégis kit akar hitegetni? Engem vagy saját magát. Én is tudom, ő pedig érzi. Bevallom érzek némi enyhe megvetést önmagam irányába, amiért most képtelen vagyok, nem tudom örülni a kis jövevénynek. Természetesen egyszer majd én is szeretnék egy gyereket, magától értetődően egy kisfiút, de ha a kis királyból kis hercegnő lenne, hát én azt is nagyon szeretném, de nem most. Ő is jól tudja, hogy nem azért mert nem állna módunkban felnevelni. Nem, mindent megkapna. Egyszerűen csak nem állunk még rá készünk és ha már itt tartunk a kapcsolatunk sem. erről eddig még egyáltalán nem beszéltünk, így ő sem tudhatta mire is számíthat tőlem. Én pedig szörnyen érzem magam amiatt, amit közölni készülök vele. Megfog érte gyűlölni, de nem tehetek mást. Nincs más választásunk. Tudom, hogy önző vagyok, de annyi minden van még amire nem gondoltunk, ebből is látszik, hogy erre még nem szabadott volna, hogy sor kerüljön. Már belátom, hogy meggondolatlanok voltunk és persze felelőtlenek is, amit én a leginkább szerettem volna elkerülni.
- Akarod mondani hazudjak valami szépet? - Fogtam meg a kezét még mielőtt elkapná a következő hullám. Nagyon is hirtelenek ezen a rosszul létek, nekem pedig egyre kevésbé tetszik ez a helyzet. Mi lesz így a boldog nagyszülőkkel? Őket meddig tudjuk majd áltatni? Mert sajnos és akárhogy is, de erre is gondolnunk kell. Nem állíthatunk be két perc múlva a nappaliba a boldog család elé azzal az örömhírrel, hogy gyereket várunk.
- Nem tarthatjuk meg. - Húztam magamhoz közelebb, még mielőtt bármi baj történhetne és csak még rosszabbra fordulnának a dolgok. Alig bírtam kimondani, mégis megtettem. Muszáj volt. Iszonyúan rossz látni könnyes szemeit, mintha csak bele volna írva, hogy könyörgöm, csak ezt ne kérd tőlem! Tudom, hogy legbelül mindvégig tudta, hogy ezt fogja majd tőlem hallani. Épp ezért is lehetett olyan nagyon nehéz elém állnia ezzel. Ha tehetném nem kérném ezt tőle, hanem csak a karjaim közé kapnám és megölelném és elmondanám neki milyen boldog vagyok! Most viszont sírva is tudnék fakadni...

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 28.05.13 0:04

Sosem éreztem magam anya típusnak, sőt azt sem mondhatnám, hogy vágytam volna eddig rá, de most mégis annyira szeretném. Nem, egyszerűen nem lennék arra képes, hogy elvetessem. Nem tudnék csak úgy besétálni a klinikára, hogy bennem növekvő gyermekemet a halálba küldjem. Annyira rettegek, mert tudom ezt kellene tennem, még akkor is ha nem lenne helyes, de még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy anya legyek. Ennyire önző még sem lehetek, ezt a hibát mi ketten követtük el ezért vállalnunk is kellene a következményeket. Érzem össze fogok roppanni, nem vagyok annyira erős, hogy ezen valaha is túl tegyem magam. Nap, mint nap úgy kellene a tükörbe néznem, hogy tudom mit tettem és ezzel kellene együtt élnem.
- Nem, csak nem fogom bírni elviselni az igazságot. - Eddig is iszonyúan rosszul éreztem magam, de egyre jobban felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a bennem cseperedő magzatnak nem kellene a világra jönnie. Én nem akarom ezt az egészet, tudom mit diktálna a józan ész, még sem érzem helyesnek.
- Megértettem. - Nem fogok vitába szállni vele, csak egyszerűen elfogadom akaratát. Lehajtottam fejemet, nem tudtam rá nézni. Könnyeim végig folytak arcomon, legbelül mardosott a fájdalom. Újból hátrálni kezdtem, most képtelen lennék a közelében lenni.
- Egyedül szeretnék lenni, elnézést. - Nem akartam, hogy így lásson ennyire kétségbeesve és megtörve. Hátat fordítottam neki, hogy elindulhassak az ajtó felé. Szeretnék egyedül lenni, időre van szükségem, hogy átgondoljam mindezt. Iszonyúan fáj, hogy erre kér, de az még jobban, hogy egy percet sem gondolkodott el azon, hogy talán megtartatnánk.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 30.05.13 0:27

Annyira hozzászoktam már, hogy a nők mind azt hiszik, hogy egy férfinak semmi sem tud fájni. Tény, hogy sok mindent el tudok viselni, kibírok és eltűrök talán túl sokat is, de többségükben nincs más választásom, de hogy még a magánéletemben is ez vár rám? Tudom, hogy mit szeretne tőlem hallani. Nyugtassam meg. Mondjam, hogy nincsen semmi baj és hogy minden rendben lesz. De ha egyszer ő is tudja, hogy ez nem igaz. Akkor mégis hogy tehetném? Hazudjak neki, mikor úgy is minden kiderül, méghozzá túl hamar is? Túl hirtelen jött és én erre most nem tudok megoldást találni, csakis egyet. Amiért élete végéig gyűlölni fog engem. Egy újabb gombóc, amit le kell nyelnem, mert nekem ezt kell tennem. Megőrizni a hidegvéremet, higgadtnak maradni és józanul dönteni. Határozottan és magabiztosan. De őszintén alig tudok a szemébe nézni, mert már látom előre a következményeket és iszonyatosan fájnak.
- Ketten kibírjuk. Én itt leszek melletted. - Tudom, hogy ez most sovány vigasz annak fényében, amit meg kell tennie. Tudom, hogy nem lesz könnyű és próbálok felkészülni a legrosszabbra is, de ha nem muszáj nem szívesen gondolnék bele abba, hogy mi van akkor ha a vártnál is rosszabbul fogadja a tényeket és nem hajlandó eleget tenni kétrésemnek?! Amit én teljes mértékben meg is értenék, de ez már kettőnkről szó. Amit ő most kétségkívül nem így lát. Bizonyára azt hiszi, hogy én csakis őt szeretném bántani ezzel, pedig nekem jobban fáj, hiszen az én gyerekem is. Én soha, de soha nem kérném ilyenre.
- Cassandra, ne tedd ezt velem. Velünk, nagyon kérlek. - Így is nehéz. Nem akarom sírni látni. Nem akarom így látni és gondolom ő sem akarja. Remélem azt azért tudja, hogy ha volna más választásunk, akkor azt választanám. Azt hiszi nekem ez olyan könnyű? Legszívesebben megöleltem volna és azt mondtam volna csomagoljon, mert elmegyünk innen csak mi ketten és soha többé nem jövünk vissza. Többé nem nézünk vissza. Megtenné értünk? Akkor ezt választotta volna?
- Megértem, csak kérlek ne csinálj semmi butaságot. - Mert azt nem bírnám ki. Nem tudnám elviselni és soha sem bocsájtanám meg magamnak ha miattam bármi baja esne. Szükségem van rá, még ha most úgy is érzem, hogy nem érdemlem meg. Ő pedig hatalmasat csalódott bennem.
Mikor hátat fordított nekem lassú léptekkel követni kezdtem. Nem akartam a szobájáig követni csak a dolgozó szoba ajtajáig és milyen jól tettem. Ismételten egy pillanaton múlt minden és a földön találja magát. De ez úttal nem tért magához. Aggódva emeltem fel karjaim közé majd indultam meg vele a szobája felé, ahol óvatosan fektettem le az ágyra és ültem le mellé.
- Ez így nem mehet tovább. - Gyengéden simítottam végig arcán. Annyira sajnálom, mindazt, ami most velünk történik. A legrosszabb, hogy tudom ürülnünk kellene a kis jövevénynek. Boldognak kéne most lennünk.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 30.05.13 5:22

Nem fogom kibírni. Életemben túl sok szörnyűséget tettem már szemrebbenés nélkül, de nem tudnám a bennem növekvő magzatot megölni. Nem akarom megfosztani az előtte álló élettől. Annyira szeretném látni azt, hogy napról napra nagyobb lesz, járni és beszélni tanul. Még az álmatlan éjszakákat sem bánnám, csak ne kellene ezt tenni vele. Bele fogok rokkanni már érzem előre, sosem fogom megélni, hogy a szemünk láttára cseperedik fel. Ha megölöm Őt, azzal magamat is megölöm, kiveszne belőlem minden maradék emberiség. Ennyire kegyetlen még sem lehetek!
- Nem leszek rá képes, én nem fogom kibírni. - Ha tényleg itt lenne mellettem akkor nem kérne erre, hogy ezt tegyem. Mellettem kellene állnia, de ehelyett csak meg akar szabadulni a probléma forrásától, ami bennem növekszik. Ha tényleg tudnám, hogy mellettem maradni esküszöm mindenkinek elmondanám azt ami közöttünk zajlik, Lily és Eric lenne az első akikkel tudatnám a hírt, de azzal hogy erre kért teljesen elbizonytalanított és már abban is kételkedni kezdtem, hogy tényleg annyira szerelmes-e belém, mint ahogy mondta. Nem, aki tényleg szeret az nem akarná, hogy ezt tegyem!
- Mégis mit? Az ég világon nem csinálok semmit, csak próbálom magam hozzá szoktatni a gondolathoz, hogy ilyen gyorsan sikerült neked döntést hoznod felettem. - Engem meg sem kérdezett arról, hogy esetleg akarnám-e a kicsit? Nem, Ő eldöntötte hogy abortusz lesz a vége. El sem tudja képzelni mennyire fáj, hogy még elgondolkoznia sem kellett azon, hogy mit kell mondania.
- Nem szerepel a mai programomban semmiféle butaság elkövetése, főleg nem terveztem öngyilkos lenni ha netalán erre akartál volna célozni. - Nem elvetendő ötlet, könnyű is lenne bevenni pár pirulát, vagy felvágni pár eret, nem szenvednék sokáig, de legalább nem kellene azzal a tudattal tovább élnem, hogy egy szörnyeteg vagyok. Megindultam az ajtó felé, magányra volt szükségem, gondolkoznom kellett hiszen most az én jövőmre is figyelnem kell. Kezemmel a kilincs után nyúltam de már elérni nem sikerült, minden elsötétül előttem. Nem tudom meddig lehettem eszméletlen, de már szobámban találtam magam. Desmond mellettem volt, de nem akartam! Legkevésbé sem vágytam arra, hogy Ő most itt legyen.
- Kérlek csak menj el. - Hátat fordítottam neki, össze húztam magam annyira amennyire csak tudtam. Kezeimmel arcomat takargatva tört rám ismét a sírás. Képtelen voltam magam kontrollálni. Abban a pillanatban ott szerettem volna meghalni, vagy csak megsemmisülni, akármi csak ne kelljen tovább így élnem.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 30.05.13 13:52

Annyira váratlanul történt minden. Hiába tudom mi volna a jó döntés, mégis a helyeset kell választanom. Nem tudom mit mondhatnék, amitől kicsivel is jobban érezhetné magát, valószínűleg semmi. Tudom, hogy ocsmány dolog ezt kérnem tőle és még magamtól is undorodom amiatt, hogy arra kérem, hogy ölje meg a gyerekünket. Tudom, hogy egyedül nem fogja kibírni. Mégis azt kívánom, bárcsak ne tudnék most erről az egészről. Biztosan tudta már előre, hogy mit fog tőlem hallani, se hát mint tudjuk vannak dolgok, amikre soha sem lehet eléggé felkészülni. Nem arról van szó, hogy irtózom attól, hogy apa legyek és ő is biztosan jó anyja lenne a kicsinek, de biztosan ilyen családba szeretné világra hozni a gyereket, ahol mindenki ferde szemmel nézd majd ránk? Hiszen pontosan ettől tartott mindvégig. Én pedig csak szeretnék először kialakítani egy környezetet a családomnak, megteremteni a feltételeket. Egyébként is túl fiatal még... Felelőtlenség volna a részemről most ebbe belevágni. Nem akarhatja, hogy életünk végéig ezen csámcsogjon a fél város, majd még a kicsire is úgy nézzenek mint egy nem kívánatos személyre, egy balesetre?! Tudom, hogy nem könnyű ezt megérteni, én mégis azt kérem, hogy próbálja meg, kettőnkért.
- Kérlek próbálj megérteni. Gyűlölj érte ha akarsz, csak tedd meg. - Más körülmények között én volnék most a világ legboldogabb férfia kis családommal, de nálam ez nem ilyen egyszerű. Én szeretném ha ezek után is gond nélkül élnénk és ő mindent megkapna, amit csak szeretne. Nem szeretném túl hamar lekötni egy gyerekkel, hogy aztán mindenütt megbélyegezzék majd évek múltán azt vágja a fejemhez, hogy elszálltak felette az évek és ő semmit sem tudott megtenni, amit szeretett volna. Először éjen kicsit és aztán a többi szépen sorjában. Előttünk áll még az egész élet, amit én csakis vele szeretnék leélni.
- Feletted? Azt hiszem, hogy én téged akarlak ezzel bántani? - Na, tessék. Már megint minden csakis róla szól. Mert nekem nem a gyerekem, ugye? Nekem nincsen hozzá semmi közöm, igaz? Végül is nem kizárt. Talán nem is az én gyerekem. Másra nem is igazán tudok következtetni. Mert ez itt már nem rólunk szól, hanem róla. Ha lett volna bátorsága előbb elém állni ezzel, akkor lett volna időnk megbeszélni, de így hogy minden tíz percben úgy kell utána kapnom... Így nem igazán van már miről beszélni. Dönteni kell és én döntöttem, ha már ő nem tudott...
- Oda is követnélek, bár meglehet, hogy mi ketten nem egy helyre tartunk. - Azt meg én nem bírnám ki. Nem tudnám elviselni, hogy elveszítettem, örökre. Nem tudnék együtt élni a tudattal, hogy az én hibámból történt.
- Csak vess ennek véget mi hamarabb, legyen vége. Ha szeretnéd, hogy veled menjek csak szólj, az irodámban megtalálsz. - Fejemet elfordítottam. Minden egyes szót olyan nehezen és nehézkesen tudtam kiejteni, alig hallhatóan. Gondolom most a legkevésbé rám kíváncsi és azt sem akarta, hogy valaha is így lássam. Mondhatnék már bármit is, úgysem számít.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3 31.05.13 5:26

Már csak abban tudok reménykedni, hogy a kapcsolatunk ezt is kibírja. Nem tudom meddig fogok rá ezért dühös lenni, de ha bánatomban el is szeretném magamtól lökni remélem lesz annyira kitartó, hogy nem enged el még akkor sem. Én csak most egy kis távolságra vágyok, szeretem de most ez nem fog menni. Túl nagy trauma fog nekem az is lenni, hogy teljesítsem kérését, azután pedig nem szeretném látni, csak hogy feldolgozzam a veszteséget. Ahogy azt sem szeretném, ha olyan állapotban látna. Már előre érzem mennyire megfog viselni lelkileg. Egy össze tört roncs fogok lenni utána semmi több.
- Azt hiszed téged foglak gyűlölni? Nem, saját magamat fogom ezért, hogy hagytam hogy megtörténjen. - Most azt is tudom bánni, hogy szeretem Desmondot. Ha nem estem volna bele ennyire reménytelenül, akkor most nem is kellene ezen túlesnem. Minden a legnagyobb rendben lenne és nem azt várnám el tőle, hogy hazudjon nekem valami szépet, hogy megnyugodjak, még akkor is ha tudom egyáltalán nincs rendben semmi. Csak egy kis illúzió kell nekem, mert a valóság túl szörnyű, hogy abban tudjak élni.
- Ez több volt egy egyszerű bántástól. Meg sem kérdezted tőlem, hogy esetleg mit szeretnék tenni, persze neked is jogod van dönteni, hiszen mégis csak közöd van hozzá. De tényleg megértettem, hogy nem szeretnél apa lenni és majd eleget teszek kérésednek. - Nem értem az egészet, szeressük egymást és mégis erre kér. Nem volt betervezve, de azért mégsem kellett volna ilyen hirtelen döntenie. Olyan szép család lehettünk volna, de véget kell vetnem az illúziómnak.
- Oh, dehogynem! Ezek szerint találkozunk a pokolban. - Miről is beszélek? Már amúgy is a poklok poklában vagyok. Túl könnyű lenne öngyilkosnak lenni. De minden problémám egy pillanat alatt megszűnne.
- Nem kell, majd egyedül mindent elintézek. - Könnyek között próbáltam kinyögni valami érhetőt. Tenyereim nedvesek lettek könnyeimtől, most csak sírni szeretnék még akkor is ha tudom ettől nem lesz semmivel sem jobb.

Tárgy: Re: Des & Cassy; 1+1=3

» Des & Cassy ~ ♥
» Ez így alakult; Des & Cassy
» Des & Cassy
» Cica? ~ Des & Cassy
» Szavak nélkül ~ Des & Cassy

Des & Cassy; 1+1=3

Des & Cassy; 1+1=3

Similar topics

Similar topics