Név: Julian Ledford
Becenév: Ian
Kor: 28
Születése hely, idő: USA - Las Vegas; 1985.09.23.
Tartózkodási hely: Vegas
Csoport: művész
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Mi mondható el úgy istenigazából magamról? Bohém vagyok. Ezzel talán sok mindent el is árultam. De nem mindegy, mennyire bohém. Akadnak, akik heroint lőnek magukba, vagy más illúzióépítő szert szednek, hogy megihletődjenek. Vagy eljárnak valami olcsó utcalányhoz, és ott szerzik az örömöt. Nekem az örömforrás nem ezt okozza. Lehet kicsit zizzentnek hangzik, de nekem egy pohár bor, vagy egy átbaromkodott éjjel a haverokkal valami lepukkant bárban, vagy akár egy jó hírű szórakozóhelyen már nagyban befolyásolja az alkotói vénám. Megesik, hogy egymást ugratjuk az utcán már kicsit bepiálva, vagy csak a mólón ugrálunk egyik póznáról a másikra, versenyezve, hogy ki tud a legtovább menni. Jobb esetben a lezúgás a tengerbe sikerül, rosszabban pedig a móló fapadlójára. Tud ám fájni.
Ha mondhatjuk ezt, egy elfuserált művész vagyok, aki nem tud mit kezdeni, vagy nem akar mit kezdeni az életével. Ha valamikor rám jön az alkothatnék, akkor megy az csont nélkül, olyan jól, mint a profiknak. De talán ez az egyedüli igazán jó tulajdonságom amellett, hogy szórakoztató egyéniség vagyok. Borzasztóan komolytalan tudok lenni, mint aki még nem akarna ennyi idősen sem komolyságot erőltetni magára. Olykor megvan bennem az igyekezet, de ez többségiben mélyen szunnyad bennem valahol. Az életmódom önmagában káosz, és nem hiszem, hogy bárki is el tudna viselni egy ilyen szétszórt alakot, mint én. A kapcsolataimról jobb ha nem is beszélek. A leghosszabb bírta egy hónapig, aztán a csaj ráunt, hogy nem változtattam magamon semmit. Pedig igyekszem. Az ilyesfajta kudarcokat depresszív egyénként szoktam megélni, olyankor bezárkózok a lakásomba, és csak iszok. Vagy kesergek. Vagy próbálok a munkába menekülni, aminek az lesz a vége, hogy a galacsinok egyre csak gyűlnek a szemeteskosárban. Tény, hogy olyankor nem vagyok egészen önmagam. De rendes gyereknek tartom magam, segítőkész szoktam lenni.

Külső: Barna szemek, barna olykor hanyag haj, borosta. Alkatra nem vagyok egy adonisz, de aktív éjszakai életmódomnak hála nem egy hájas vagy nyegle pacák vagyok.

Előtörténet: Nem akarok belemenni semmiféle unalmas hercehurcába. Mindenki tudja, hogy születik a gyerek. Én is teljesen normális körülmények között szerencsére. Ezt nem is nagyon részletezném. Inkább csapjunk a lovak közé.
Négy évesen elvesztettem a szüleimet. Sajnos úgy hozta az élet, hogy egy rablásra tett kísérlet áldozatai legyenek. Én a gyerekszobában aludtam, mikor két dörgést hallottam. Nem tudtam mihez fogni, egyszerűen csak a filmekben hasonlóan szóló fegyverek hangjához tudtam hasonlítani, de mégis olyan más volt. Talán mert valóságszerű volt. Megdermedtem, megmozdulni nem bírtam. Egy rendőr talált meg még mindig a kiságyban kucorogva, félelemtől megdermedve. Ő nyalábolt fel, és vitt el a helyszínről. A szüleimet a temetésen láttam utoljára. Utána árvaházba kerültem, rokon híján. Egy kedves házaspár vett magához. A férfi borász volt, a felesége pedig amolyan divatüzletet vezetett. Viszonylag hamar megszoktam az új közeget, az új családomat. Megértettem, hogy már semmi sem lesz olyan, mint rég volt. Talán azért nem volt annyira nagy trauma a változás, mert négy éves lehettem. Ezt még ma sem igazán értem. De jobb volt így.
Új esélyt kaptam egy normális életre. Megértettem később, hogy a szüleim miért haltak meg. Sosem volt titok, hogy nem vér szerinti gyerek vagyok. Mikor elég nagy lettem, az összes aktát, cikket, és iratot elém raktak, hogy tisztában lehessek a körülményekkel. Felfordult a gyomrom az erőszaktól. A művészetekbe menekültem. A zene megnyugtatott, imádtam olvasni. Később már versekkel próbálkoztam, a suliújságot vezettem. Lelkesen vágtam bele az írásba, szerkesztésbe. A zene is egyre jobban érdekelt, húsz éves fejemre egy idős zeneszerzőt látogattam meg. Riportot kellett készítenem vele, de valósággal lenyűgözött a vele való találkozás. Mondhatni megihletett. Akkor kezdtem el komponálni is. Noha minden második papírom a kukában végzi még ma is, tizenkilenc éves fejjel sikerült megalkotnom egy darabot. A művészeti egyetem felkarolta a darabot, beleszőtte egy színpadi előadásba. A zenéimnek mondhatni átütő sikere lett. Teljesen felemelt az érzés. Akkor határoztam el, hogy a művészetnek szentelem végleg az életem.
Hogy mi a helyzet ma? Az egyetemet végül nem fejeztem be. Egy másik városba hívtak utolsó évemben egy színpadi produkcióba. A rektor pedig nem fogadta el a halasztásom, nem tartotta elég erős indoknak. Egy kis lakásom van egy egész kellemes környéken. Szabadúszó művészként dolgozok. Hol rovatot írok, hol szerkesztek, ha kell zenélek is. Egy bizonyos társaság tagja vagyok, és ha nem is vagyok egy elismert személyiség, de élvezettel csinálom, amit.

Julian Ledford!
Tetszik a bohém életviteled és nincs is Vegastól jobb hely, hogy próbálgasd a szárnyaidat. Mivel történetedben minden megfelelt a kritériumoknak, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Ian innentől már csak annyi dolgod van, hogy meghódítsd a játékteret!