Név: William Dejno
Becenév: Willie, Bill, Will, Kripta
Kor: 48
Születése hely, idő: 1965. december. 29, Ukrajna, Чорно́биль (Csernobil)  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: ex elítélt
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Unalmas, jellemtelen. A sok öngyilkosság után nem sok minden maradhatott a régi magamból. Mára baromira nem érdekel semmi. Sok hülyeséget túléltem, így aztán nem félek szinte semmitől. Itt vagyok negyvennyolc évesen, mégis mit mondjak magamról? Néha olyan feleslegesnek érzem magamat, hogy magamhoz veszek egy üveg whiskyt,  beteszek valami filmet és az ágyamba rothadok egész nap. Van, hogy magamból kikelve üvöltözök és az embereket átkozva dobálom magam a földön, vagy a bútorokat vagdosom a falhoz. Sokszor gyötörnek mocskos rémálmok, vérben fürdő röhögő arcok és pszihopata óriások futnak utánam. Reménytelen mi?

Külső: Száznyolcvan magas és körülbelül hetven kiló. Hosszú, sötétbarna hajam van, nagyjából a hátam közepéig ér. Bő kabátot szokásom hordani, szinte mindig ruhában vagyok. Ritkán látni a hátamra tetovált fordított keresztet és a mellkasomon lévő "Égj a pokolban" felirat. Sötétzöld szemem van, de ezt sosem mutatom. Folyton egy kör alakú lencséjű napszemüveget viselek. Ruháim legtöbbször feketék, vagy ha nem sötét színűek.

Előtörténet:
Az életem nem tudom elmesélni, ezért tök őszintén mesélek el mindent. Mire a végére értek, lehet, hogy egy rohadt mocsoknak vagy sajnálni való kreténnek hívtok. Nekem nyolc.
Magasról szarok rá.
Szóval, egy havas délután születtem meg az ukrajnai Csernobilban, (jó mi? Egy csajomnak egyszer ezt elmondtam, rá egy napra szakított velem) de én mindig is New Yorkot neveztem meg szülőhelyemnek, hisz három éves koromba költöztünk ide. Mivel apám amerikai volt, már kisgyerek korom óta William a nevem. Talán így is szeretem a legjobban ha neveznek. Persze több becenevem van, de én mindig is megmondtam, hogy: "engem ne nevezettek így, nem ez a védjegyem."
A szüleim Amerikába költözve, a nagyiékhoz cuccoltunk be. Szerettem náluk élni, de sajnos egy gazdagabb korszakunkkor elmentünk onnan. Na innen kezdett a szétesés eleje. Szóval, egy lakóházba húztuk meg magunkat. Apám autószerelőként munkálkodott, anyám tanárnőként.
Na és hol?
Naná, hogy az én sulimban. Nem volt megkülönböztetés...
Sőt!
Nem egyszer vitt fel a saját anyám az igazgatóhoz. Nem voltam jó gyerek, bárhogy nézzük. Nem voltam erős, vézna voltam, de a többiekhez képest elég magas és hosszú karjaim voltak. Számtalan pofonokat osztogattam és gúnyolódtam. Sokáig tartott, egészen addig míg elkövettem egy hatalmasan nagy hibát...
A suli vécéjébe mentem, hogy...nos....hogy elvégezzem a dolgomat. Bent két fekete csávó beszélgetett valami gagyi zenéről, mire én odaszóltam:
- Mekkora faszság! Ilyen buzikról, hogy lehet beszélni?
Aztán elmentem brunyálni. Pár perc múltán valami furcsa szagot éreztem. Körbe néztem, mire kiszúrtam, hogy alattam ég valami. Kétségbeesetten próbáltam kitörni a vécéből, de valaki a budi ajtót bezárta vagy legalább is eltorlaszolta. Úgy vergődtem, mint egy epilepsziás. Nem bírtam kimenni. Aztán nagy nehezen kitörtem. Az utolsó emlékem, hogy egy ököl lendül a képembe és, hogy a fejem egy rohadt nagyot koppan a vécé oldalán.
Pang!
Kórházba ébredtem. Betört a fejem és égési sérüléseket szenvedtem. Aznap délután, még hazaengedtek.
Nem volt benne köszönet.
Otthon apám és anyám felváltva üvöltöztek velem.
- Hát mégis, mit képzelsz?! Azt hiszed, hogy büntetlenül beleugathatsz bárki dolgába?! Tudod, mit? Megérdemelted, hogy megvertek! Jól megkaptad! Végre megneveltek!
Most kissé ugrok az időben. 17 évesen kerültem szakiskolába. Jó, jó tudom, de volt egy kis gondom. Sajnos, közelebbi kapcsolatba kerültem Mr. LSD-vel, Dr. Marihuánával és persze legkedvesebb barátommal, Mrs. Heroin. Az iskolába igen keveset voltam, így az első munkám egy hamburgerezőbe majd egy bowling klubba voltam izé...olyan pultos vagy mi a szar a neve.
19 évesen elköltöztem és egy garzon lakásba laktam. Egy csajjal együtt éltem ott, akivel nos...egyszer-kétszer volt dolgom. Aztán egy bepiálva összeszedtem minden cuccom és valami ilyesmi szöveget lenyomva elmentem:
- Elegem van má', hogy folyton bazta....bzata....baszatja....áh, hagyjuk, elmentem!
Persze ezután sokszor felkeresett, de nem talált, mert nem volt hova mennem így két hétig csövesként éltem. Nem volt túl jó.
Hála' egy patika kirablása miatt félévig börtönben ültem. Két év segélyből való élés után, újra a sitten találtam magam. Ez már nem volt olyan jó mint az előző. Mivel fegyveres bolt rablás miatt ültettek le, már keményebb szekciókba vittek. Ott megismerkedtem egy Scott Hewittal. Persze sokat basztattuk vele, hogy:"te nem az unokatesód mészárolt, Texasban? Ha találkozol vele, mondd meg, hogy puszilja az anyám!"
Hiába szemétkedtem vele, végül is jó tanácsokkal látott el, ami miatt máig hálás vagyok neki. Például, hogy nullás géppel nyírassam le a hajam, ha nem akarom, hogy időnként egy néger kolbász adjon csókot a számra. Szóval, hamar kopasz lettem.
Négy év múlva Scott Hewittal együtt kiszabadultunk, majd egy bárt nyitottunk. Itt aztán annyi baromság történt, hogy nem tudom igazán számba venni. De megpróbálom:
- Rendbontás.
- Tűzveszélyessé nyilvánított helység.
- Illegálisan eladott kábítószerek.
Bocs, per pillanat ennyi jutott eszembe. Hiába, a tíz év az tíz év. Mindenre én sem emlékszem. Ez pont olyan dolog mint, hogy nem teljesen emlékszem arra a beszélgetésre amit anyámmal folytattam a börtönbe, mikor is elmondta nekem, hogy volt valamilyen atomrobbanás. Én persze, akár bánom, akár nem, alig figyeltem rá, csupán arra kaptam fel a fejem, mikor arról beszélt, hogy néhány óra alatt lakoltattak ki. Halványan mintha még az is rémlene, hogy az ukrajnai nagyszüleimről is mondott valamit, de arra végképp nem emlékszem.
Lehet, hogy nem mondtam, de kissé rövidzárlatú a memóriám.
Megesik.
A bárunk végül akkor zárt, be mikor Scott öccse, Marvin a bár előtt túllőtte magát és a bejárati ajtó előtt meghalt. Nem hívtuk a mentőket. Csendesen sírva búcsúztattuk majd beraktuk a kocsiba és elvittük a kórházba. Nem tehettek érte semmit.
Sajnáltam szerencsétlent, alig volt 23 éves.
Persze ezek után elváltunk Scottal és jöttek a legelbaszottabb évek. Nők, ivás, drog, még több nő, még több ivás és a megállíthatatlan dohányzás. Bár rengeteget piáltam, végül láncdohányos lettem. És máig nem fogom ezt az emléket soha elfelejteni.
Fények...rengeteg fény. Fehér maszkos emberek, ijedt arcú nővér, megállíthatatlan hányinger és fájdalom a mellkasban.
Fuldoklok.
Egy kényelmesebb ágyba kerülök.
Zuhanok. Nem látok semmit és végeláthatatlan fájdalom a mellkasban.
Köhögök. Vért.
A kezeim lelógnak. Felkapják őket és beszúrnak valamit. Valaki mellettem halkan sír.
Ordítok. Hangtalanul ordítok.
Nem tudom máig biztosan, hogy mi történt. Úgy hiszem a tüdőrák első jelei voltak.
Sokszor járok máig is orvoshoz és vitaminokat szedek. Nemrég felvettem a kapcsolatot Scottal és úgy döntöttünk, hogy újra megnyitjuk a bárunkat.

Érdekességek:

- Édesanyja máig él, apja két éve halott.

- Két bordája eltört, fejbőrén több égési sérülés is van.

- 16 évesen kis híján letartóztatták, mikor Haloweenkor Tommy Hewittnak öltözve halálra ijesztett két gyereket akik a rendőrségen egy "nyúzott arcú" férfit feljelentettek.

- Két foga is kitört, így azok jól láthatóan nem igaziak.