Stephanie & Sebastian

Az utóbbi időben eléggé zavarosak a dolgaink, ez igaz. De akkor miért is ne tehetnénk még bonyolultabbá? Én mindig azt vallottam, ha már csinálok valamit, akkor azt tegyem jól és rendesen. Sosem voltam igazán jó az ajándékok kiválasztásában, de valahogy mégis sikerült mindig elnyernem a tetszését valamivel. Talán csak szerencsém volt. Fogalmam sincs. De erre a mázlira, akkor most is szükségem lenne. Mert Steph szülinapját biztosan nem hagynám ki. Nem is fogom. Vagyis tudom, hogy már volt, de mindketten dolgoztunk és egy boldogat a folyosón valahogy nem az igazi kívánni. Nekünk különösen nem. Ha jobban belegondolok az utóbbi években mindig együtt ünnepeltük. Mindig igyekeztem meglepni valamivel, ami most sem fog elmaradni. Remélem még nem jöttem ki a formából teljesen és tudat alatt még mindig tudom hogyan vegyem le a lábáról. Mert egyre inkább ez lenne a szándékom és nagyon bízom benne, hogy sikerem lesz benne. Mondjuk a szó szó szoros értelmében sokkal könnyebb dolgom lenne. Mindig is az volt vele. Nem tudom. Sosem voltam igazán a szavak embere, amikor az érzelmeimről volt szó, mert még ha tudnám is pontosan mi az, akkor sem tudnám hogyan mondjam el neki, pedig pontosan ezt kellene tennem. másképp biztos nem fogunk egyről a kettőre lépni. Mert egyértelműen nem azért igyekszem majd meglepni egy csokor virággal, amivel remélem,hogy nem fogtam nagyon mellé, mert bevallom erre már nem emlékszem és egy hatalmas plüss macival, ami el sem fér az egyik kezemben, mert nem érdekel. Valószínűleg nem is azért töltöttük együtt azt a délutánt a vidámparkba, mert annyira közömbösek lennék egymás számára. Hiba volt... De még nagyobb hiba lenne a részemről ennyiben hagyni a dolgokat. Nem szabadott volna olyan könnyedén elengedném, de akkor úgy éreztem, hogy ezzel a döntésemmel csak jót teszek kettőnkkel. De talán nem is voltak olyan komoly dolgok. Ellenkezőleg. Mi voltunk a komolytalanok. Mindent túlságosan könnyedén vettünk. Talán ha másképp állunk hozzá bizonyos helyzetekhez minden másképp alakult volna. De ilyen könnyen már nem tudom kiverni a fejemből. A virágot magam elé tartva csengettem be Stephanie lakásának bejárati ajtaján majd türelmesen várakoztam. Nem jelentkeztem be, szóval nem igazán tudom, hogy számíthat-e rám és csak merem remélni, hogy nincs épp más dolga. Amint ajtót nyitott elmosolyodtam...
- Meglepetés... Ugye nem hitted, hogy csak úgy megfogunk feledkezni a születésnapodról és hagyjuk, hogy anélkül elmúljon, hogy megünnepeltük volna? - Bővebben... Fogalmam sincs. Azt fogunk csinálni, amit csak szeretne. Mert ez most róla szól. Ha nem szeretne akkor ki sem fogunk mozdulni a lakásból. Nem tudhatom mennyire lehet fáradt, de most akkor sem fog megszabadulni tőlem. Legvégső esetben elugrom még hogy hozzak sütit és talán valami italt és csapunk egy két személyes bulit a nappaliban. Ma bármire hajlandó vagyok... Oda megyünk, ahová csak szeretne.
- Boldog születésnapot! - Adtam át neki a virágot majd a hátam mögül nagy nehezen felemeltem a macit... Na jó, ez inkább egy dagadt medvére hasonlít, ugyanis ki sem látszottam mögüle, amíg arra vártam, hogy Steph könyörüljön rajtam és csak vegye el tőlem. Hozzá amúgy is sokkal jobban illik, mint az én kezembe.

Amelyiket Szeretnéd

Stephanie & Sebastian

Édesnek valóban édes, mégsem eléggé. Mármint számomra semmi sem fogható hozzá. Ezekben a percekben pedig semmi sem édesebb a mosolyánál, a nevetésénél. Eddig is csak pokolian nehezen tudtam másra összpontosítani, mással foglalkozni, elterelni a figyelmemet... Különösen mikor egyedül vagyok a lakásomban, mert akárhogy is minden nap erre kell ráeszmélnem. Arra hogy senki sem semmi sem vár haza leszámítva az üres és hideg lakásomat. De még nehezebb nem gondolni arra,hogy mennyire elszúrtam mindent. Nem egyszerűen helyrehozni szeretném, nem is igazán újrakezdeni, csak szeretném visszakapni. Visszaakarom őt kapni. Bármi áron. Most már rétem, hogy ennyi időn keresztül miért nem tudtam tovább lépni, mintha képtelen is lettem volna rá. Most pedig hogy születésnapja van még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ebben az évben talán már szakítanunk kellene az úgymond hagyományokon, talán nem kellene együtt ünnepelnünk. Mert semmi esetre sem hagytam volna ki. Kizárt dolog.
- Igen. Valóban. Kocsi nélkül nekem is komoly nehézségeket okozott volna leszállítani. - De tudom, hogy megoldottam volna. De az a helyzet, hogy még a hátsó ülésre is alig tudtam betuszkolni. Nem beszélve, hogy milyen mondjuk úgy érdekes látványt nyújthattam ezzel a hatalmas plüssmackóval a kezemben amíg eljutottunk az autómig. Mert szerintem nagyjából ki sem látszottam mögüle, tehát csak egy hatalmas plüssmacit láthattak lábakon lépkedni valamint két kezet, ami körülfogja. Visszagondolva tényleg nevetségesen is éreztem magam, ahogy arra is próbáltam figyelni, hogy senkinek és semminek sem menjek neki. Voltak járókelők, akik furcsállták, voltak akik csak megmosolyogták és egy kislány, aki meg is kérdezte, hogy kinek viszem ezt a hatalmas plüssmacit. Aranyos volt.
- Csak ne olyan sietősen, mert még koránt sincs vége a napnak. - Természetesen nem csak ennyiből állni a dolog, hogy eljöttem felköszönteni, megiszunk egy kávét miközben elbeszélgetünk majd további szép napot kívánunk egymásnak. Erre a mai napon még csak elméleti esély sincsen.
- Ha még nem ittál, akkor még szép, hogy kávézom veled. - Különben is valahogy mindig jobban esett ha együtt kávéztunk. Egyébként pedig csak lehúzom, akárcsak egy felest. Nem igazán szoktam megállni kávészünetet tartani legfeljebb ebédidőben. Nekem legalábbis az a személyes tapasztalatom, hogy sokkal rosszabb és nehezebb ha leülünk megpihenni. még akkor is ha lenne rá időm, akkor is valami mást csinálok. Attól persze még kávézom, de nem nagyon állok meg. Kivétel ha kapok egy ilyen visszautasíthatatlan ajánlatot, amire egyszerűen nem tudok nemet mondani.
- Na és mond csak, mit szeretnél csinálni? Mert nem végeztünk ennyivel. Szeretnél kimozdulni, beülni valahová, tombolni egyet? Szeretnél itthon maradni, hogy hozzak két hatalmas adag dinnyés jégkását, hogy közösen csináljunk valami vacsiféleséget, de elugorhatok valami italért is... Szóval? - Feladni azt végképp nem fogom. Különösen, hogy rászántam a napom hátralévő részét, legalábbis azt terveztem, hogy együtt fogjuk eltölteni a napot. Azt legalábbis nem fogom megengedni, hogy anélkül múljon el a születésnapja, hogy nem adtuk meg a módját az ünneplésnek. Tudok mindketten hihetetlenül makacsok is lenni, ezért is jobb ha most nem áll neki kötekedni velem, mert ha kell akkor így ahogy van fogja elhagyni a lakását némi rásegítéssel mondjuk a vállamon. Megteszem... Miért? Pofon egyszerű. Ő is megtenné értem, hogy ha szükséges akkor kitessékelne a saját lakásomból is, csakhogy kimozduljak a négy fal közül. Értem, hogy szabad nap meg minden, de csak mértékkel. A semmit tevést sem szabad túlzásba venni. De legfőképp azt nem fogom hagyni, hogy egyedül csinálja.