Név: Rachel Kaya Swanton
Becenév: Kaya
Kor: 17
Születése hely, idő: 1996 - Október - 18 / Anglia - Bradford
Tartózkodási hely: Vegas
Csoport: művész
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális ( aztán ki tudja )

Jellem: Csendes, visszahúzódó, türelmes. Ezek a szavaik illenének rám a legjobban talán, mindennek hagyok időt, nem lépek, míg nem érzem biztosnak a helyzetet. Nem zavarom senkinek a köreit, hátulról megfigyelem az eseményeket, nem szólok bele a vitákba, de megvan a saját véleményem, szépen ülök, és mikor végeznek, elmondom, hogy én hogy látom, aztán vagy hallgatnak rám, vagy nem, de soha nem mondom, hogy " Én megmondtam, mert az nagyon idegesítő. Egyébként, engem nehéz felhúzni, de ha sikerül... akkor jön a törés-zúzás, repülő tányérok, teli torokból üvöltözés, aztán vérig sértődés, és nem szólok az illetőhöz napokig. Igen, eléggé... hm... érdekes a természetem, dehét ilyenek az emberek, ha sokat nyelnek, nyelnek, és aztán mikor tele a pohár, az egészet kiöntik, nem csak az jön ki, ami kifolyik. Eléggé filozofikus jellemnek mondanám magam, sajna többet agyalok rajta, mint cselekszem, de ha megmozdulok, annak értelme van. Az utóbbi időben sajnos eléggé elfordultam a depresszív irányba, és a rajztudásomat átvittem a csuklómra.

Külső: Hajam változó színű, mindig átfestem, ahogy a kedvem diktálja, de a hossza általában maradandó: a lapockám közepéig érő, hullámos, enyhén göndör. Egyébként az alapszíne sötétszőke. Bőröm halvány, szinte hófehér, szemeim szikrázó zöldek. 165 magas vagyok, vékony, törékeny, állandóan eltöröm valamimet ennek hála.
Szeretem a sötét ruhákat, de a kedvenc színem mégis az aranybarna, viszont ruhában fel nem venném, azon a téren a sötétkék felé hajlok, bár mostanában inkább a fekete a nyerő, fekete feketével, még smink terén is. Egyébként nem sűrűn kenem ki magam, nem szeretem, állandóan elkenem, ügyetlen vagyok, na. De egyre gyakrabban húzom ki feketével a szemem, ha má az a lélek tükre, akkor segítek belelátni, korrigálom a hibákat. Szeretem festeni a körmeimet is, de soha nem rakatok fel műkörmöt, azt annyira utálom, nem tudok mit kezdeni vele,  viszont ha magátül megnő hosszúra, azt hagyom.

Előtörténet:

- Igen, igen, és akkor berohantam, vagyis nem, előtte a fiam betörte az ajtót, nem volt hozzá kulcsunk, de rengeteget csengettünk, szóval mikor bent voltunk, szólongattam, érti, hogy Kaya, Kaya! De semmi,  nagyon megijedtünk, hogy betörő, mert hát ugye a csörömpölésre, robajra mentünk át, és az a reccsenés, tudja, nagyon vékonyak a falak, mondtam is a gondoknak, hogy szörnyen áthallatszik minden, mert tudja, jártam nála a beázás miatt, nagyonr onda, óriási volt a falamon, és naná, hogy  mindig beázik, tudja? De nem hall...
- Elnézést hölgyem, lehetne, hogy a tárgynál maradjunk?
- Persze, kedves, szóval óvatosan, mentem én ugye az újsággal, a fiam meg az öklével, remekül tud ütni, járt boxolni, és.... jó, jó, a tárgynál, igen... Szóval mentük, odaértem a fürdőhöz, láttam, hogy ég a lámpa, hát bementünk, és ott volt. A padlón. A feje is vérzett, nyilván azt verte be a kádba, és ahogy meg akart kapaszkodni, lerántotta az üvegpolcot, szörnyű volt!- Ott feküdtem a kórházban, az ágyon, és hallgattam ezt a végtelenül irritáló nőt. Jobb lenne, ha egyszerűen kimondaná; felvágtam a csuklómat, a vérveszteségtől megszédültem és elestem, ő meg itt szépíti, mondaná ki végre, pofázik teljesen céltalanul, gyűlölöm őt! A fia viszont helyes. Azt hittem, túl lehetek rajta ennyivel, rossz volt, nem éppen nyaralás, de elegem lett, teljesen kifordultam magamból. Ami talán érthető. Nem emlékszem tíz éves korom előttre, az első emlékem, hogy felkelek... és akkor már Owennel voltam, de hogy mi volt előtte... nem beszéltünk róla soha, láttam rajta, hogy nem akarja, így hagytam. Utána minden oké volt, a suli remekül ment, okos lány vagyok, tartottam a távolságot a sok marhától, nem hagytam, hogy magukkal rántsanak a drogokba, meg ilyen hülyeségekbe. Minden csodás volt, a depresszió is messziről elkerült. Aztán egy hónapja történt minden. Valamit el akartam kérni Owentől, így utána mentem, furcsálltam, merre nem veszi az útját, így hagytam, és láttam, mit tett, teljesen... sokkolt, és ha ez még nem lett volna elég, ezután leüvöltötte a fejemet, így elrohantam. És utána magába rántott a sötétség. Rá azonnal egy napra, mikor elfutottam, elővettem a pengét, egész nap csak sírtam, nem tudom, mi akasztott ki ennyire, de a magány maga is megrémisztett, de visszamenni is féltem. Ottmaradtam, és így kerültem ide.
Valaki meglátta, hogy felébredtem, hívta a dokit, én pedig lassan, nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem. Szörnyen éreztem magam.
- Hölgyem, kérem adja meg a hozzátartozója nevét, és telefonszámát, értesítenünk kell, de Önnél nem találtunk túl sok embert. Megpróbáltuk felhívni, akit a legtöbbször hívott... de nem vette fel - Összeszorult a torkom. Owen... Azonnal nekiálltam sírni, a gépek őrülten kiakadtak mellettem, a doki pedig bőszen utasított mindenkit kifelé a szobámból.