Egyszerűen utálok pakolni, nem szeretem azt, hogy mindennel tele van az egész lakás. Azt se tudom, hogy hol áll a fejem, minden fele ruhák, cipők, fürdő eszközök és a legfontosabb dolgok, a bőröndök össze vissza hevernek a nappaliba. Nagyi viszont nyugodtan nézi a spanyol szappanoperáját, mintha minden rendben lenne. Én meg forrok, melegem van és pánikolok is. Mi van, ha valamit itthon fogok hagyni, és mondjuk, szükséges lenne az utazáshoz?  Vajon megvannak még az útleveleim, vagy azt odaadtam tegnap este Eidnek? Fogalmam sincs, hogy mit adtam már oda, és még mit nem tettem el. Sose szerettem utazni és most két hétre fogok megválni Vegastól, és egy olyan helyre megyek, ahol nagyon forró minden. Egyiptom, milyen meseszerűen hangzik, tele tevékkel, érdekes ruhákkal, és piramisokkal. 
Egy bőrönd itt félig megpakolva, egy másik a ház túlsó végébe, és minden szanaszét van. Ha most valaki jönne hozzánk, akkor biztos kitérne a hitéből, és soha többé nem jönnének hozzánk.  Nagyon fura ez az egész, rég óta nem voltam vakációzni, és most egyszerre kapom vissza az egyetemi szerelmemet, aki a legjobb barátom volt, és egy remek lehetőséget arra, hogy kikapcsolódjak. Már tényleg rám fér, fáradt vagyok, és tudom, hogy jobban össze tudjuk fűzni a kapcsolatunkat Eiddel, sok mindent kell még megbeszélnünk. Épp egy új rakat papírral jöttem vissza, mikor a nagyi hangját hallottam meg a kanapé mögül.
- Rachel, elhagytál valamit menj vissza érte.  Valami elég dokumentum, szerintem szükséged lenne rá.  - mosolyogott rám, de hallottam hangján a parancsolást. Ezt szerettem a nagyiban, hogy állandóan parancsolgatott, még sem éreztem azt, hogy főnökösödik.
- Köszönöm, hogy szóltál, azt se tudom hol áll a fejem. Meg van még?– húztam fel a szemöldökömet, majd visszamentem az íróasztalom fele és megtaláltam az elejtett mappát. Hatalmas betűkkel írta rajta, hogy O’Neal. Villámcsapásként hasadt belém az, hogy még régebben adta kölcsön ezt a dokumentumot, hogy börtönbe juttathassam Alexet. Sose bocsájtok meg annak a pasinak, hogy meg akart erőszakolni, majd azt remélte, hogy segíteni fogok rajta, hát nem. Soha többé.
Gyors átöltöztem valami normálisabb ruhába, mert a rövidnadrág és pántos otthoni felső nem épp az utcai viseletemhez tartozik. Elköszöntem a nagyitól, és lefutottam a kocsihoz, hogy elinduljak hozzá. Már jó ideje nem láttam őt, azt se tudom mi történt vele az elmúlt években. Remélem azért örülni fog nekem és nem fogja leharapni a fejemet, amiért nem látogattam meg mostanában.
Olyan ¾ óra vezetés után megérkeztem hozzájuk, majd gyors leparkoltam a kocsimat és az ajtóhoz mentem. Óvatosan nyomtam be a csengőt, és vártam.
- Hahó... ?