Diego egy piti kis drogos, de némi megfélemlítés hatására egészen hasznos információkkal tud ellátni. Ő az én besúgom, de erről senki sem tud. Biztosan már halott lenne, ha kiderült volna a dolog. Senki se szereti a besúgokat és valljuk be, hogy általában nem is hosszú életű a pályafutásuk. Sikerült neki egy egészen új hírrel szolgálnia pár nappal ezelőtt. Azt az infót kaptam, hogy Mr. Rodrigez lányát megbecstelenítették, ez pedig hatalmas vérfürdővel fog járni, ha minden igaz. Legalábbis Diego megesküdött rá, jobban mondva arra, hogy az a hír járja, hogy felbéreltek valakit, aki kivégzi azt az illetőt, aki rossz lánnyal kezdett ki. Az már biztos, hogy történni fog valami és közbe kell avatkoznom. Mégis miért? Mert erre esküdtem fel. Nekem az a dolgom, hogy rendőrként megvédjem a polgárokat, még akkor is, ha bűnt követtek el. Még azok hátsóját is be kell védenem, aztán a bíróság eldönti a sorsukat, hiszen mi nem hóhérok vagyunk. Nekünk nem az a dolgunk, hogy öljünk, hanem, hogy védelmezzünk. Kivételes esetekbe, ha az életünk múlik rajta, akkor persze mi is meghúzzuk a ravaszt.
Persze semmi jele annak, hogy egy esetleges bandaháború akarna kitörni, ezért nem is tartom fontosnak, hogy bármibe is beavassan a fönőkömet. Legszívesebben persze semmibe se avatnám be, hiszen ki nem bírom állni. Nagyon úgy érzem, hogy nincs azzal kibékülve, hogy nőként egyenruhát hordok, azzal pedig pláne nincs megelélgedve, hogy a saját nememhez vonzódok, mintha ehhez bármi köze is lenne. Párszor tett burkolt megjegyzéseket, amiket én sem hagyhattam szó nélkül. Egyszer madjnem be is húztam neki egyet, de az egyik munkatársam még jókor fogott le, még azelőtt, hogy a főnökömbe kárt tehettem volna. Mert tuti, hogy akkor már régen felmondott volna nekem, én meg biztosan be is pereltem volna nemi megkülönbőztetés és a szexualitásom kérdőrevonásáért.
A rendőrautóban ülök. Társam nincs, már legalább egy hónapja lábadozik a lőtt sebhelye végett. Őszintén nem hiányzik, jobban szeretek egyedül dolgozni. Így legalább csak a saját bőröm viszem vásárra. Kiderítettem, hogy az a fazon, aki állítólag megerőszakolta Mr. Rodrigez lányát a környéken szokta a cuccát teríteni. Rossz előéreztem támadt, ezért szirénázva közelítettem meg azt az utcát, ahol feltehetőleg a tettes lenni szokott. Mire oda értem már a vértócsában lévő hullája fogadott.
- Rendőrség! – Fegyverrel a kezemben közelítettem meg azt a nőt, aki menekülni próbált a tetthelyről.
- Emelje fel a kezét, különben lövök! - Most bánom csak igazán, hogy nem hoztam magammal erősítést, de nem hagyhatom gyáva módon hagyni, hogy elmeneküljön. Ez is amolyan most, vagy soha pillanat.

Aki a tűzzel játszik megégeti magát!

Tánc halállal. A legveszélyesebb, a legmelankólikusabb, legszomorúbb felütésű sokak számára. De nem azoknak, akik a jó oldalon állnak. Pontosabban inkább a rosszon... Azok, akik élvezetért, az adrenalin felpezsdítő áramlásáért ragadnak fegyvert. Mezei gyilkosok, megfontolt, kimért pszcihopaták, vagy éppen bérgyilkosok. Annyira sok dologban hasonlíthatóak egymáshoz, mégis legalább ennyi mindenben különböznek egymástól. Az indokok, a kiváltó okok, az áldozatok, az elkövetés vérmérséklete, és a módszerek. Feltékenységből, hirtelen felindulásból, vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett. Fiatalt, időset, ismeretlent, ismertet, vagy akár gyereket. Méreggel, késsel, pisztollyal, járművel, vagy csak szimplán puszta kézzel. Megannyi lehetségs forgatókönyv, és mi emberek mindet megírtuk már, és még annál is többet. 6 millió módon meghalhatunk, óriási szám. Egy fél élet lenne felsorolni, és szemléltetni őket. Élő alanyokon még több, és persze lehetetlen is. Csak gondoljunk bele... Ki az akinek türelme, ideje, és egyáltalán gusztusa van megnézni mindet? Még nekem sincs, pedig az én kezeim által is nem egy élet ért már véget. Van ami sok, és nincs az a hidegvér amivel csak úgy végig lehet nézni minden borzalmat. Nekem például a gyerekek a gyengéim ilyen téren. Mert ők ártatlanok. Mégis elborzaszt, ha az olvasom, hogy valakit, aki alig élt máris holtan találtak. Pár röpke év, jó esetben. Néha csak prá hónap, hét nap, vagy akárcsak óra adatott nekik. Kis emberek akiket vártak, akiket szerettek, és akik néha még a saját születésüket se érték meg. Rémes... Inkább eltemetem az efféle gondalataimat mélyre, és örülök, hogy még nem kerültem szemtől szembe ilyesmivel. Nekem máshogy csillog a halál. Dollár formájában, húsos kötegekben. Nem emberek, csak nevek egy listán, zavaró tényezők, porszemek egy gépezetben, összegek egy csekken, bankók egy táskában. Sosem ártatlanok, sosem bűntelenek. Nem véletlenül kerülnek fel valaki halállistájára. Nem ma született bárányok, és főleg nem angyalok. Mocskos, undorító alakok. Besúgók, kémek, kettős játszmát játszó férgek. A nagyok tányérjába belepiszkító kiskutyák, akik bár még alig tanultak meg ugatni máris a legnagyobb csontot akarják. És ezért menniük kell. És bizony a nagykutyák nem maguk végzik a piszkos munkát. Meg vannak rá az embereik. Mert mindenki megvehető, és megfizhető, csak meg kell találni a megfelelő mennyiségű pénzt hozzá. Eleinte engem is megrémített a gondolat, hogy valaki az én kezem által múljon ki. Aztán mégis annyi pénzt tettek elém, hogy nem tudtam nemet mondani. A többi, meg már történelem. Vagy legalábbis már rég volt. Jópár éve már annak, hogy beléptem az iparba. Furcsa, mennyire ijesztőnek, vérfagyasztónak, és veszélyesnek hat - mivel az is - benne lenni ebben az egészben. És mégse félek. Higgadtan, és elégedetten húzom meg most is a ravaszt. Hiába, ez már bőven nem az első alkalom... Megszámolni se tudnám hanyadik személy ez, akit eltettem láb alól. De nem is érdekel. Húzom a zsákot rá, félig már rajta is van, csak az alsó fele van kint. És megszólal egy túl ismerős sziréna hangja üti meg a fülem. Kurva kékek! Mint nyúl úgy oldok kereket. Honnan a picsából találtatok meg? Melyik patkány köpött? Fogalmam sincs ki lehetett, arra viszont mérget vehet, hogy amint megtudom kinyírom. Nincs sok időm bosszúskodni, ugyanis a kis zsernyák máris utolért. Kocsival könnyen vagy gyors. Aztán a szokásos hablaty, hallottam már százszor. Egy nő? Annyira meglepődök, hogy nem is figyelek, és elesek egy nagyobb kavicsban. AAAA! Bazdmeg! Ez a hülye nő meg meglőtte a vállam!
- Bazdmeg! Sssz!- jól eltalált a kis rohadék. - Faszért kellett? Megálltam volna! - rivallok rá a picsára, és van benne némi igazság. Ha például sarokba szorít, akkor biztos megállok. Úgy fél percre, amíg kitalálom merre tovább. Végülis elérte amit akart, itt ülök fogva a kibaszott vérző karom. Ez így nem jó, be kell kötnöm! - Mielőtt újra golyófogónak használsz, hadd kössem be a sebem! Kösz! - emelem fel a véres tenyerem, majd kezdek el az olalamon kutatni. Kurva élet! Abban a tetves ócskavasban van! Most mit csináljak? Várjunk, van nálam kés... Bal kézzel előhúzom a kissebbet, és óvatosan próbálok a pólóm ujjából egy nagyobb darabot levágni. Muszáj elállítsam ezt a kurva vérzést, a golyót kiszedni ráér később is.