Az a rohadt golyó! Az a rohadék kiba*ott folyó! Bő egy órájukba telt R-nek és K-nak, hogy végre "kioperálják" belőlem, persze, egyáltalán nem olyan szakszerűen, ahogy egy képzett orvos is tette volna.
Majdnem két üveg szesz ráment arra, hogy kellőképp lefertőtleníthessék. Ráadásképp a végére úgy bűzölögtem, mint egy szeszgyár és a közben megivott mennyiségtől a tetejében már azt is alig tudtam, hogy hol vagyok. Utálom, amikor ennyire magatehetetlen vagyok és nem tudok magamról megfelelően gondoskodni. Azt se vártam volna el R-től és K-tól, hogy ők szedjék ki belőlem, de én aligha tudtam volna hozzáférni rendesen, nem mellesleg, a vállamig hátra sajnos még nem látok el...
Három napos regenerálódás után, a mai volt az első olyan reggelem, amikor azzal a merész és hívogató gondolattal ébredtem, hogy itt lenne az ideje már végre hasznossá tenni magam, és feltérképezni Paradiset, ha már idáig elhoztak... Azt nézhetik és várhatják, hogy mikor fogok újra visszamenni Vegasba! Esetleg akkor, ha az egész SWAT-ot és a feszes seggű kis nyomozó brigádjukat kiirtja valaki. Azt hiszem, hogy megint nekem kell majd egyedül intézkednem, az pedig már biztos, hogy azzal a nagy melák zsaruval fogom kezdeni! Fekete farmer, fekete izompóló, a komfortos kis bőrdzsekim, amiben könnyen tudok mozogni, és annak belsőzsebébe -a legfontosabbak-, pedig ott lapulnak az életem értelmei is. Egy-egy húzás bakancsaim fűzőjén, és már indulhat is a mandula. Alaposan bezárom magam után a kis ideiglenes "lakásomat"- ami egyébként Tim egyik szuper biztos riasztórendszerrel ellátott luxus kérója-, és már indulok is, szememre ráhúzva a fekete lencsés napszemüvegemet, hogy biztos lehessen az álcám. Hajamat ezennel nem takarja paróka, helyette egy laza hajfonatban pihen jobb vállamon. Nem ismerem a helyet, tény, de aligha különbözik bármiben is Vegastól. Talán csak annyi, hogy itt nincs annyi kaszinó, de bezzeg világítós reklámtábla... nos, az bőven megtalálható itt is, akárcsak az olcsó k*vák az út széleken vagy a bárokban. Milyen szánalmas egy életcél ez! Odaadod magad minden jött-mentnek a pénzért. Nem is áll olyan távol egymástól a bérgyilkos és k*va meló. Igazából, én is egy k*va vagyok, ha azt vesszük. Van egy főnököm, aki hatalommal bír felettem, és a pénzért bárkit elintézek neki... Szaros egy élet ez! Egyszerűbb lenne megdögölni...
Értelmetlen gondolataim sűrű kavalkádja közben, amikor legközelebb megállok egy szél tépte, nem működő, össze graffitizett neoncsöves reklámtábla mellett, hamar ráeszmélek, hogy egy olyan helyre keveredtem, amiről még annyit sem tudok, mint Paradise belvárosáról. Óvatosan, megfontoltan lehúzom bőrdzsekim cipzárját, hogy elővehessem a 40-esemet, ha esetleg szükség adódna rá, ami egy ilyen helyen nem lenne csoda. Mindenre fel kell készülni! A pisztolyomat szétcipzározott kabátom takarásában tartom, ahogy közelebb iszkolok a bomladozó épületegyütteshez. Egy különös zaj, azonban megállásra kényszerít. Jéggé dermedve megtorpanok, és fegyveremet előhúzva, kitartva magam elé, lassan megfordulok bakancsos sarkamon, pisztolyom csövét végig futtatva az előttem elterülő kihalt környezeten.

Dühös voltam magamra, hogy pont egy mitugrász fánk zabálónak sikerült rám lőnie, ráadásul úgy, hogy közben már két szúrt sebe is volt addigra, és éppen menekültem előle. Nehéz volt szemléltetni a helyzet súlyosságát Timnél, miközben azt sem tudtam, hogy hogy fojtsam vissza a kibírhatatlan, égető fájdalomtól bennem tomboló sikításomat. Legnagyobb meglepetésemre, a nagykutya megértett... valamennyire, és volt olyan jóságos, hogy felajánlotta -mint ideiglenes búvóhelyet-, az itteni kis luxus villáját, ahol addig maradhatok, ameddig szükségét érzem. Ő úgy sem használja soha! Ha meg mégis kikapcsolódni vágyik, vagy érzi, hogy a kis nyomozó csapat már közel van és szorul a hurok a nyakán, akkor képes átutazni egy másik kontinensre, hogy egy kis "szabadnapot" vegyen ki magának. Hát igen, ilyen ez a piszkos életforma!
Egy örökös mókuskerékben futsz életed végéig, és tudod, hogy nem állhatsz meg, különben összetöröd magad, hiszen a kerék attól még ugyanúgy forog tovább és semmi nem fog változni, mert te kiszálltál. Vagyis, próbáltál... Szórakozottan rúgok arrébb bakancsom útjából egy lejárt műsorújságot, ahogy betévedek a kihalt környékre. Már csak az óvatosság kedvéért is körültekintőbbé válok, és mint egy kutya, figyelek fel minden apró, gyanús kis neszre, amiről úgy gondolom, hogy nem ide illik. Ebből a helyből még azt is kinézem, hogy a magamfajta bűnözők számára robbanó aknákat pakoltak ki...
Tisztában vagyok vele, hogy az én állapotomban nem kéne játszanom a tökös felet, de egyszerűen nem tudom megállni. EZ már a véremben van, és másra se vágyom, mint egy kielégítő kis összetűzésre.
Vérem sokkal gyorsabban kezd el áramlani ereimben, most hogy a pisztolyomat is elővettem. Az adrenalin szinte szétfeszít, ettől a mindent felülmúló érzéstől pedig szinte vállam eszeveszett lüktetését is alig érzem. Fegyver kibiztosítva, ujj a ravaszon ééés... áhá... célpont bemérve...
-Vedd le a kapucnid, ha nem akarod, hogy szét lőjem a fejeden! - Vetem oda a kis csuklyás bu*inak, hangomban olyan eltökéltséggel, amiből sejtheti, hogy komolyan gondolom, amit mondok.

Nem számítottam arra, hogy, amint kiteszem a lábam a kis villa, luxust, kényelmet és mindezek előtt védelmet nyújtó falai közül, máris elfogok tévedni, és egy olyan helyre kilyukadni, amit még annyira se ismerek, mint a belvárost. Nyugodtan állíthatom, hogy még abba se sikerült kiismernem magam. Három nap kevés idő a környezeted feltérképezésére. Örülök, ha a lenti közérthez eltalálok, igaz, eddig még oda se volt alkalmam benézni. Ami kell, azt R és K mindig beszerzik, és egyébként sem vagyok egy nagy ínyenc, hogy látástól vakulásig az egész napomat csak segg hizlalással töltsem, ha már a sérülés miatt nincs mit tennem. Nem kanászodhatok el, és nem hízhatok meg akkorára, hogy csak az ablakon keresztül tudjanak kivinni, mint egy versenyzongorát! Túl naggyá válna a felületem, és könnyebben golyót repíthetnének belém... Na, de akkor idióta filozofálásokkal egyenlőre félre! Sokkal fontosabb jelen pillanatban az, hogy hogy kerültem erre a lepra terepre, és hogy ki az, aki ilyen amatőr módon igyekszik becserkészni magának. Remélem, hogy a SWAT egyik embere az. Már alig várom, hogy Matyóhímzést lőjek a fejébe! Kíváncsiságomnál fogva, hamar döntök, és megpördülök a sarkamon -magam előtt kitartott fegyverrel-, hogy leleplezhessem a nyomomban loholót, aki kapucniban takargatja arcát a világ elől. Pont olyan a taktikája, mint nekem, azzal a külömbséggel, hogy rajtam napszemüveg van... Mikor felszólításom után az ismerős hang újból felcsendül, és az alak megmozdul, megrándulnak a kezeim, és szorosabban kezdik el markoln a pisztolyt, közben pedig feszült figyelemmel várom, hogy lekerüljön a kapucni, ami alól egy ismerős arc köszön vissza. Nem változott jóformán semmit a gimi óta, mégis hihetetlen, hogy itt találom,és hogy... felismert... Mindenesetre, meglepettségnek egy szemnyi jle sem látszik az arcomon. Továbbra is tartom a már jól bevált közömbös póker arcot, amihez hamarosan egy kis félmosoly is társul.
-Hogy van az apuci? - Szegezem neki kérdésem, immáron már kiszélesedett vigyorral, továbbra sem engedve le a fegyverem.

Nem értem, hogy hogy találhatott rám ilyen könnyen, amikor az álcám tökéletes, pont olyan, mint amilyet mindig alkalmazok, és amiben eddig még soha nem kellett csalódnom. Lehet, hogy be kéne újítanom ezen a téren is, hogy biztosra mehessek, tényleg nem fog tudni egykönnyen felismerni és elkapni a hatóság? Ha már egy egyszerű civil felismert... nos, nem tudom, hogy mikor kell majd attól tartanom, hogy váratlanul rám törik az ajtót az FBI-osok vagy bármelyik más egyesület...
Mivel teljesen biztos akarok lenni a dolgomban, és semmit nem bízok a véletlenre, csak is örök, hűséges kis bajtársamnak a "társaságában" vagyok hajlandó szembenézni az idegen ismerőssel, akiről rögtön beugranak a gimiből megmaradt emlékeimnek kellemetlen sokaságai, ahogy szembesülök a kapucni levétele után kilétével. Remélem, hogy minél előbb elkezd csipogni arról, hogy mi az amiért most itt van, mert már vészesen fogy a türelmem.
-Ha ezt akarod! - Vonok vállat játszi könnyedséggel, aztán egyik kezemmel a napszemüveghez nyúlok és feltolom azt a fejem tetejére, így nézve vele farkasszemet újból, barna íriszeimben vad elszántsággal, bosszú vággyal.
-Ne aggódj, a tenyerednek a nyoma pár napon belül elmúlt a képemről, szóval, ha ezért akartad levetetni velem, akkor fölösleges volt... - Gúnyolódom vele kicsit, ahogy egy pillanatra végig futtatom szemeimet rajta. Erős, jó felépítésű testalkata van és tudja, hogy hogy bánjon a szavakkal. Nocsak nocsak! Csak nem egy besúgóközpontnak dolgozik?
-Nem, de élveztem! Ő volt az első. Még mindig hallom, ahogy kislányokat megszégyenítően sikít a nyüves kis életéért! - Sóhajtom nosztalgiázva, mintha csak valami roppantul kedves múltbéli emléket idéznék fel éppen.
-Pedig igazán meggyászolhatnád szegényt... - Biggyesztem le színészkedve a számat, szemeimben ravasz csillogással.
-Jó vicc! Mi a biztosíték arra, hogy nem használnád ki a helyzetet? - Ugranak szemöldökeim a homlokom tetejére, továbbra sem mozdulva egy tapodtat sem.
-Mit akarsz tőlem? - Fordítom komolyabbra a szót, kemény, választ követelő hangon beszélve, lassan leengedve magam mellé a pisztolyomat, ám továbbra sem rakva azt el.

Mikor végleg, szó nélkül eljöttem Belfastból, sose gondoltam volna, hogy egyszer majd pont egy olyan forgalmas nagyvárosban fogok belebotlani Aidanba, mint amilyen Vegas is. Mindezek ellenére, valamiért egyáltalán nem vagyok meglepett. Sokat beszéltek már róla a maffián belül, így mondhatom azt, hogy valamelyest felkészült voltam, és nem is ért váratlanul a felbukkanása. Mindössze, nem pont mostanában, nem pont egy ilyen helyen, és nem pont olyan állapotban, mint amilyenben most is vagyok, képzeltem el az egész újralátást. A legegyszerűbb az lenne, ha ledugnám a pisztolyom csövét a torkán, hogy ne kelljen tovább hallgatnom a roppantul bosszantó kioktató dumáját, de még nem teszek egyenlőre semmi meggondolatlant. Ki tudja? Talán lakozik nála valami felhasználható kis információ...
-Ha tudtam volna, hogy jössz, azt kívánom, hogy bár láthatatlanná tudnék vele válni... - Morgom ellenségesen, továbbra is összeszűkített szemekkel kémlelve őt és a környezetét, most hogy már a napszemüvegem is lekerült. Az öt méter távolságot még most is tartom, úgy ahogy a fegyveremet is magam elé. Nem leszek hajlandó közelebb menni, vagy fegyvertelenné válni, ameddig nem tudom meg, hogy pontosan mik is a szándékai.
-Most tényleg azért jöttél, hogy egy kik*rt napszemüveg használatáról tarts nekem oktató jellegű előadást? - Sziszegem dühösen a fogaim között. Kevés ember van, aki rövid idő alatt képes felhúzni, ebbe a kevés emberbe azonban ez a majom is beletartozik. Nem fogom tudni soha lenyelni neki azt, amit évekkel ezelőtt elkövetett ellenem. Az csak a legkevesebb volt, hogy utána -mint potenciális első áldozatom-, kinyírjam a drága édesapucikáját.
-Mert tudom milyen ember vagy, Aidan! Ott, ahova tartozom, gyorsan terjengnek a hírek- Kúszik egy kis félvigyor szám szegletében, ahogy ezzel tulajdonképpen lerántom a leplet a titokról, miszerint eleget tudok már a legújabb életformájáról és minden egyéb másról is..
-Igen? Az a belépés három napja történt... - Vonom fel kérdőn egyik szemöldököm. Ha azt mondja, hogy azóta figyeli minden rezdülésemet, biztos, hogy nem gondolkozom azon egy percig sem tovább, hogy kinyírjam-e vagy életben hagyjam még egy kicsit.
-Készülsz valamire Hoyt, ne akarj átvágni! De, ha gondolod, valami erős mellett akár meg is beszélhetjük a dolgot, csakis akkor, ha leszel olyan udvarias, hogy fizeted... - Mondom kizsákmányolóan, rendkívül arrogánsan, jót szórakozva a dolgon, miközben leengedem magam mellé a pisztolyom és megfontoltan közelebb lépkedek hozzá.

-Hmm... milyen kár! Már csak azért is, mert a jövőmben te egyáltalán nem szerepelsz... - Biccentem oldalra a fejem felvont szemöldökökkel, ez alatt az idő alatt végig az arcát fürkészve, igyekezve leolvasni róla egy-két kósza gondolatot vagy éppen érzelmet, amiből jelenleg annyit látok rajta, mint agyhalott hintaló pofáján, azaz, semmit. Azt viszont tényleg nyíltan és biztosan merem állítani, hogy ezután többet soha nem fogunk újra egymásba botlani.
-Oké, akkor ezennel próbáld meg kérlek egy kicsit az én akaratomat is előtérbe helyezni... - Döntöm újra "egyenes szögbe" a fejem egy kiszélesedett, roppantul idegesítő zárt műmosollyal egybe véve. Ha tovább fog nekem pampogni a napszemüveg használatáról, hamarabb elfog durranni az agyam, mint ahogy azt jómagam is gondolom... Ahogy a folytonos fegyvertartástól zsibbadni kezd a karom, az égető fájdalom úgy kezdi el fokozatosan hatalmába venni a vállamon tátongó lőtt sebet. Azt hiszem, hogy begyulladhatott. Hát tényleg elhamarkodott ötlet volt már ilyen korán kijönni a "csatatérre", de legalább ezzel lehetővé tettem, hogy megtudjam, valaki folyamatosan figyel és nyomoz utánam, még ha le is kell majd vágni a karomat... De, ha már ő leleplezett, itt az ideje, hogy szemléltessem vele azt, amit én is tudok. És lám! Nézzenek csak oda! Már csak a felbőszült bika arckifejezéséért is megéri ez a fájdalom. Tényleg azt hiszi, hogy majd elfogom mondani, ezzel lebuktatva az egész csapatot? Nem tudom, hogy melyik tündérmeséből lépett elő. Vajon az Alíz csodaországból, vagy az Óz a nagy varázslóból? Mindenesetre, roppantul vicces ez az elszántsága, a magabiztossága, ami azt sugallja neki, hogy már pedig beszélni fogok. Haha nagyon jó vicc!
-Hol a fegyvered Joachim? - Horkanok fel, amit egy gúnyos félmosoly követ, miközben hátrálok egy lépést, ahogy felbőszülten megindul felém. Az eddigieknél is erősebben szorítok rá a pisztolyra, míg nem már-már teljesen nekiütközik annak csövének.
-Te tényleg azt hiszed, hogy majd elmondom? - Nézek vele farkasszemet, képemen egy amolyan tipikus "nem vagy normális" ábrázattal, pisztolyom csövét mellkasába nyomva.
-Ha jó fiú leszel, talán egész véletlenül kikotyogok egy-két dolgot, viszont ha nem, akkor... puff... - Kacsintok rá, továbbra is ragaszkodva a kis italozáshoz. Nem akarok ilyen közelről golyót röpíteni belé. Úgy néznék ki utána, mint egy hentes...

Roppantul felkeltett az érdeklődésemet azzal, hogy mégis, hogy érti azt, hogy valamilyen szinten így is úgy is szerepelni fogok a jövőjében. Csak nem arra gyúr, hogy én leszek a soron következő, akit eltesz láb alól, és ezért majd még a jövőben is isteníteni fogják? Ha tényleg ez a célja, remélem, hogy tisztában van azzal, hogy nehéz dolga lesz. Nem adom olyan könnyen magam, mint ahogy azt ő is képzeli, nem mellesleg, vannak kapcsolataim, amik úgy gondolom, hogy elég jók ahhoz, hogy bosszút tudjanak állni, ha netán tán tényleg kimúlnék miatta, mint egy kutya... Elszánt fiúcska, de lószart se tud még az élet azon oldaláról, amiben én is tengődöm.
-Majd meglátjuk! - Villannak sötét íriszeim fenyegetően, arcomon egy elszánt mosolykezdeménnyel, amiből akár már sejtheti is, hogy nem félek szembeszállni vele, és hogy nehéz és gyötrelmes küzdelem lesz a miénk.
Vészes közeledésére mindössze nem csak annyit teszek, hogy pár lépést hátrálok, ahogy ő egyre inkább csak közeledik, fegyveremet továbbra sem vagyok hajlandó eltenni. Nem tudhatom, hogy milyen kis fondorlatos gondolatok kavarognak a buksikájában, ezért jobb az óvatosság. Nem hozhatok Timre és az egész csapatra szégyent azzal, hogy pont egy olyan ember törölt el a földfelszínéről, aki a egyik nagy hatóságnak dolgozik, és úgy védik a seggének minden egyes kis feszes négyzetcentiméterét, mintha képes lenne aranytojást tojni.
-Hoppááá... - Lehelem, amint váratlanul előkerül a pisztolya, ami máris a homlokomnak szegeződik. Hallom a kattanást, ami csak is azt az egyet jelentheti, hogy a pisztoly ki van biztosítva és csak egy mozdulat kell, hogy lelőjön. Fegyverem továbbra is mellkasának szegezve, a hideg pedig megállás nélkül futkos a hátamon, és a lőtt sebembe nyilalló fájdalom is egyre erősebbé válik. Rég voltam már ilyen helyzetben, a pisztoly hideg csöve pedig egyenesen elborzaszt, ennek ellenére állom tekintetét.
-Igen? - Kérdezem nagyra nyílt szemekkel, így pislogva rá párat.
-Lássuk akkor... - Fegyveremet -immáron már nem kibiztosított állapotban-, lehelyezem a földre, majd felállva, megfogom az ő pisztolyának a csövét, rámarkolok és egyenesen a mellkasomhoz húzom, a ravaszom lévő ujjára rárakva a sajátomat is, nem engedve neki, hogy ellépjen tőlem.
-Vagy ez, vagy meggondolhatod magad és még mindig beülhetünk valahova kicsit elbeszélgetni erről-arról. - Benne van a pakliban, hogy nem gondolja át a lehetőségeit, és hideg fejjel lőni fog, de ugyanakkor azt is kinézem belőle, hogy használni fogja az eszét, és inkább életben hagy még, hátha ki tud szedni belőlem ezt azt. Míg döntésére várok, érzem, amint egy hideg verejtékcsepp végig gördül a hátamon. Tenyereim nedvessé és hideggé váltak. Még soha nem kínáltam így fel ezelőtt magam senkinek. Szeretek kockáztatni, nem mellesleg egy fegyver párbajnak, amiben csak elpazarolnánk a sok és drága ólmot, semmi értelme nem lenne! Tudom, hogy megtudjuk ezt beszélni értelmes felnőttek módjára is...

Különösebb, említésre méltó reakciót nem vált ki belőlem, amint felbőszült bika képében elkezd felém közelíteni, látszólag megállíthatatlanul. Csak hátrébb araszolok pár lépést, bár ha jobban belegondolok, azt is talán csak reflexből tettem, mert az ösztönök és a helyzet ezt kívánta. Fegyverem csöve szinte már anélkül fúródik egyre mélyebbre kemény, izmos hasfalába, hogy én bármit is mozdulnék. Szóval ő az, aki ha tehetné és nem lenne köztünk a fegyverem, még közelebb férkőzne hozzám... Milyen bátor! Tényleg azt hiszi, hogy attól, mert még a gimis éveink alatt alakulóban volt köztünk valami, nem lennék képes hidegvérrel lelőni, utána pedig hagyni, hogy itt haljon meg egyedül egy ilyen lepukkant, isten háta mögötti nyomortelepen? De nem, az túl egyszerű lenne, én pedig nem vagyok az egyszerűség híve, és szeretem küzdelmes harccal kiérdemelni azt, ami nekem jár, ezúton valamiféle információt róla, és arról a csapatról, akiknek dolgozik, és akik rám küldték. Ha megtudom, hogy hol tanyáznak, rájuk robbantom az egész leprás kócerájukat, az biztos! A játék akkor kezd csak igazán izgalmassá válni, mikor végre ő is kimutatja foga fehérjét, és előrántja a kis stukkerét, ami máris halántékomnál kap helyet. Aha, szóval ő nem cicázik, és rögtön az egyik legérzékenyebb pontot veszi célba! Kár, hogy én azt mindig legutoljára hagyom... Az ötlet -amivel tulajdonképpen kicsit összezavarhatom-, hirtelen jön, és percek múltával már úgy állunk egymással szemben, hogy pisztolya csöve a mellkasom közepébe nyomódik, a ravaszon pedig immáron már nem csak az ő, de az én ujjam is helyet kapott.
-Ó igen, nagyon! - Vágom rá vágyakozó hangnemben, mindvégig tartva gúnyos álcámat, majd az elkövetkezendő pár néma csendben várok a sorsdöntő pillanatra, arra hogy vajon most mit is fog tenni. Érzem, ahogy a szívverésem is gyorsabb tempóra kapcsolt. A magamban tartott levegő azonban megkönnyebbülten felszakad belőlem, amikor látom, hogy elteszi a pisztolyát, és egy gyors mozdulattal lábfejével felemeli a földről az enyémet, visszanyújtva nekem. Tudtam, hogy nem teszi meg!
-Ilyenem is van... - Nyúlok át kabátomon belül -miután a pisztolyomat a helyére tettem-, a másik oldalamra, ahol a késem is lakozik, csak egy szempillantásra mutatva meg neki.
-Na, de akkor hova is szeretnél vinni? - Tisztában vagyok vele, hogy ha tőle függne, akkor sehova nem ülne be velem, de jelenleg rá van kényszerülve.
-És azt is elmondhatnád akkor, hogy mikor láttál először belépni Paradiseba... - Igen, ez ugyanis még mindig fúrja csőröm, hiszen három napja jöttem ide, akkor is akkor, amikor nem volt forgalom az utcákon, mert kora hajnal volt, és szinte félholt voltam a golyó "kioperálásától" és attól a rengeteg szesztől, amit muszáj volt lenyakalnom.

Itt az idő! Tudtam, hogy indulnom kell, és bár nem voltam még teljesen készen.. mégis tudtam, hogy menni fog. Egy mukk nélkül vágódtam be a kocsiba, és óvatosan adtam meg neki a gázlöketet. Egyrészt nem akartam, hogy a kelleténél nagyobb feltűnést keltsek, a szomszédban lakó öreg nő, már amúgy is megfenyegetett, hogy egyszer majd rám küldi a yardot, és pont a zsaruk voltak azok, akikhez semmi kedvem nem volt. Árthat az üzletnek! Igazából mindkettőnek... Másrészről viszont amúgy sem voltam az a szarkeverő fajta. Húzódj meg csendben! - így szólt az üzlet, és én nem is pattogtam, vagy másztam bele bármibe amiben nincs keresnivalóm, vagy helyem. A balhézás egyszerűen nem érdekelt. Kivártam.. és addig éltem az életem!

A mai verseny híre futótűzként terjedt. Mire Paradise-be értem, már rendesen pezsgett a hely, megadták a kellő löketet, és a haverok már messziről meghallva a dorombolását ennek a szépségnek, kapálózva köszöntöttek. Meg is volt a helyem! És amint leraktam az én szépségemet, még gyorsban lerendeztem néhány köztes ügyet. Fogadások.. egy-két üzlet.. na meg sok minden más ami fű alatt folyik erre, sosem árt ott lenni fejben, sokszor a kapcsolatokon áll vagy bukik minden.
A kocsit nem hagytam el. Sose teszem. Hiába, hogy sokakat ismerek, de mindenhol vannak szeméthegyek, akik lopnak, kilesnek... lenyúlnak egy ötletet, és nem árt az elrettentő felállás a közelben. Persze nők is voltak dögivel. Mindig szerettem egy-egy rövid szoknyán meglegeltetni a szememet, hát még feljebb, és azt is bírtam, mi mindent bevetnek, hogy csak egy percre betehessék azt a csinos kis farukat az ülésre. De ez nálam nem jött be. Naaaa.. volt amikor igen, de elég ritkán, még régen, és azért meg is kellett dolgozzanak, még ha ezen nem pont egy gyors menetet értek. Azokon már túl vagyok. Az én szememben már teljesen mások az értékek.

Épp az egyik szőke vetett be mindent.. szó szerint, mély behajlással a vezetőülésbe, amikor én csak összefűzött kezekkel a háttérből gyönyörködtem a ki.. vagy inkább belátásban.

- Csak vigyázz, be ne ess, mert még a végén teljesen elnyel! - szóltam oda neki nem kevés vicceskedő éllel, mire az kihúzódott, és az égnek emelt sértett orral húzott el messzire. Én csak széles vigyorral az arcomon ráztam meg a fejem, mire tompa puffanást hallottam, és a fejemben a vészcsengő azonnal kongatni kezdett. Azonnal odakaptam a fejem, deee... nem volt gáz. Az a súly max félszáz kiló, nem kellett hogy végigmérjem, és az a mosoly az arcon egyből elárult mindent. Csak ekkor volt, hogy az én arcomra is a szokásos mosoly ülve ki leengedtem a kezeimet.

- Neked is szia! - dobtam oda könnyedén - De nem kell hogy a szádba rágjam, hogy vigyázz a fényezésre... ugye? - emeltem meg enyhén a szemöldököm, de közben tisztában voltam vele, hogy Grace nem az ellenfelem -Reméltem, hogy a mait nem hagyod ki. - mosolyogtam a szemeibe mikor beértem és mellé támaszkodva a motorháztetőnek, neki félig-meddig háttal, újra összefontam a kezeimet.

- Neeee akard elvenni tőlünk az élvezetet.. - futott végig a szemem az épp előttünk eltipegő újabb szépségen, mire az újabb kérdés húzott vissza a jelenbe.

- Elszántságban soha nem volt hiány... - fordultam vissza felé oldalra, lazán tépve el az előbbi nőről a szememet - De ha valaki legyőzi ezt a csodás erőgépet.. - csapkodtam meg óvatosan a motorháztetőt mellette - akkor az egész banda a vendégem az estére! - utaltam fejjel a körülöttünk vagy százával ácsorgó, dübörgő és viháncoló népség felé, akikre biztos hogy rámenne nem csak az e havi, de tuti, hogy még a jövő havi keresetem. Vagyis bíztam benne. Magamban bíztam. Mindig bíztam magamban! - Megint bütyköltem rajta. - kacsintottam felé újabb sunyi mosoly kíséretében, rendesen lehalkítva a hangomat. Más nem kell, hogy belelásson a fejembe! Hát még hogy bárkinek is gyanút keltsek.

Hangosan nevettem fel.

- Még mindig azt hiszed legyőzhetsz(?) - emeltem meg vicceskedve a fél szemöldököm, de tisztában voltam vele, hogy mindig is ez jár a fejében. Hát miért is ne!? Mindig is szerettem a kihívásokat, pláne ha Grace kerül a szembefélre, és különben is.. imádtam amikor végül az orra alá dörgölhetem és pláne, hogy aztán ő fizeti az esti söröket! Volt már rá pár példa... Hajjaj, de még mennyi! - nevetem még mindig hangosan, de a következő szavai, hát még az a tompa szőke elvette a figyelmemet. Egy darabig persze. Ezek az erre tipegő felfújt cicababák sosem tudták sokáig magukon tartani a szemeimet, na jóóó.. volt akinek sikerült huzamosabb ideig, de a motorházamon ülő pattogós kis nő, mindig képes volt a helyére billenteni az eszemet. Talán pont ezért is volt, hogy megbíztam benne. Ellenfél vagy sem, de tisztességes. Biztos voltam benne, ezért nem egyszer osztottam meg vele apróbb meglepetéseket, persze csak.. úgy egészséges mértékkel, nem avatva be konkrétan a részletekbe, csak olyan mézesmadzag módszer, hogy ha kell valami új, amitől gyorsabb lehet eszébe ne jusson mellőzni az én kis "cégemet" még ha fű alatt is rendezünk el mindent. Neeem, Grace-t nem döntöm meg. Vagy legalábbis sosem állt szándékomban vagy a terveimben, és nem is lesz! Ő jó haver, és ritkaság ha az ember a mi köreinkben nőben talál ennyi értelmet. Szerettem a meglátásait! Nem egyszer hasznomra váltak már a versenyben, mondjuk úgy, hogy.. jól kiegészítettük egymást. Egy csapat akik egymás ellen sokkal vérmesebbek, de az egészet egy mindent lezáró, néha közös ünneplés követ. Ezt szerettem Grace-ben. Na meg úgy az egészet!

- Erre gyúrnod kell még kislány! Még meg sem ütöd a pehelysúllyt! - nevettem el hangosan, ahogy a vállamba bokszolt, de jól tudtam, nem mond ő hülyeséget mégis szerettem kérkedni előtte. Növeli a versenyszellemet? Az is lehet, de főként szerettem ha húzhatom az agyát, vagy csak az önbizalmában megrendíthetem, és újabb nevetésben törtem ki, amikor láttam, hogy megint sikerült, ahogy a kocsiban vizslatni kezdett. - Úgysem jössz rá.. - folytattam önelégült vigyorral visszafordulva előre, és ha akarnám sem tudtam volna jobban élvezni a helyzetet. Már alig vártam, hogy újra ott álljak mellette, mellette és az újabb kis.. szerzeménye mellett a rajtvonalon, és kellemesen bőgessem az én szépségemet a fülébe. Szerettem ha az ellenfél tudja kivel is van dolga. Egy igazi.. bivalyerős géppel! Na meg persze az se ártott, hogy a szájhősök rendre beszartak előtte.

Azután viszont megint vigyorognom kellett amikor a távolban élvezkedő kis pöcsfejre nézett. Láttam már párszor is előtte, de nemigen kötött le az olyan ellenfél aki csokorba gyűjti a nőket csak hogy henceghessen, ha meg kinn van a pályán végre, mintha féltégla lenne a gázpedál alatt, vagy egyszerűen csak nem bírja a gépe.

- Lehet, hogy abban jobb, mint a pályán. - hajoltam kissé közelebb Grace-hez, de egy pillanatra sem vettem le a nyikhajról a szemeimet. - Mert az utóbbi két alkalommal nem nagyon jeleskedett. - kúszott fel elégedett mosoly a fejemen, de nem annak örültem, hogy a srác egyszerűen.. béna, jobban szerettem a tényleg kemény ellenfelet, hanem inkább tetszett az a hirtelen löket amit leművelt a sok csitrinek.
Már meg se lepődtem, amikor a távolból egy orbitális hang csapott a fülembe, ismertem már jól, nem kellett hogy odanézzek, de ő is csak egy volt a sok közül aki vagy a reklámra játszott éppen, vagy csak hogy berakjon az ágyába estére néhány kiadós szépséget.

- Eddig Onyx a befutó - biccentettem fejjel a nem is olyan messzire, nagy hepajjal körülvett bikára intve, ahogy jóóó szokásához híven most is az agyát játszotta nem csak a pipikre, de sokkal inkább a falkájának ami istenként tisztelte. Mondjuk neki legalább volt mire! Az a Pontiac nem kicsit volt finom darab, és az sem, ahogy vezette! Ő még rendesen szóba jöhető ellenfél volt negyed mérföldön. Hogy eddig miért nem kerültünk össze? Ha hinnék Istenben, ahogy apám is tette, azt mondanám Isteni gondviselés. Vagy éppen kiszúrás mindkettőnkkel. De ha már Vegas, legyen szerencse, még sohasem hozott minket össze a sorsolás ténye, pedig igencsak fáj a fogam arra a versenyre! Ha nem is a hírnév.. de mindaz amit kaszálhatok vele, nem keveset jelentett volna. - Vagyis ha most szerencsém lesz... - fordultam vissza Grace-ez, egy sanda vigyort is megerőltetve, de nem kellett magyarázatokba bocsátkoznom, hogy megértse mire is gondolok. Nagyon reméltem hogy ma NEKEM.. kedvez a szerencse!

Felnevettem a szavaira.

- Mit!? Azt hogy reggelire spenótot eszel? - kacsintottam rá vicceskedve, mégsem volt eszemben sem megbántani. Grace jó kis nő. De ezen felül értette a viccet, és az útközben előforduló kis közjáték méég dobott a hangulaton. Örültem neki, hogy itt van. Ki az isten gondolta volna, hogy alig fél éve idekeveredett ez a kis nyikhaj, megdobálva nem egy, kissé mellre szívott köpcös megjegyzéssel és az egész kisesti programból egy vagy több sörözésen át, mára már szinte hiányzik, ha nincs itt egy versenyen. Komolyan mondom, hiányzott... - mosolyodtam el a gondolaton, ahogy a kocsit támasztva fordultam vissza magam elé és összefűztem a kezeimet. Igen, Onyxon volt a legtöbb tét. Irigyeltem tőle azt a gépet, már most láttam a lelki szemeim előtt mi mindent tudnék kihozni belőle, és ha kellően fel tudnám hergelni.. na meg ha szerencsém is lenne, az isten úgyse, hogy elnyerném tőle! Álmok.. szééép.. kis álmok! - mosolyogtam megint, ahogy a fülemben már megint Grace csipogott, és mit is csodálkozom, sose tudott lakatot tenni a lepénylesőjére. Na persze nem is bántam érte.
Összehúztam a szemeimet. Ez a nő mit keres a fejemben!?? De aztán ahogy folytatta, nem bírtam tovább, muszáj volt, hogy felnevessek.

- Mondd csak Grace, nem gondolod hogy kicsit nagy fába vágod a fejszédet? - nevettem még mindig, habáár.. nem sok vicces volt a dolog elméletében. Mégis eltartott egy ideig, amíg rendbe tudtam szedni az arcberendezésemet. Talán mert ez a kis nő, olyan élethűen adott elő mindent, mint mikor egy kis pöttöm fiú azt ecseteli mekkora halat fog majd a jövőhéten. Mégis.. senkim se volt.. úgy a szó szoros értelmében senki... mégis valahol féltettem érte. - De a viccet félretéve nem hiszem, hogy okos dolog lenne. - vettem már komolyabbra a figurát - Látod azt a majmot!? - dőltem kicsit előrébb, felé, hogy az ujjammal mutatva ő is remekül ráláthasson az előbbi csapatban vigéckedő nagyhangú "tehetségre". - Azt beszélik az a nyurga fickó a beavatáson lazán és dalolva verte szét egy útszéli hajléktalan fejét egy baseballütővel, csak mert Onyx odavakkantott. - sóhajtottam egyet elfojtottan - Elvetemült fickók ezek. - dőltem vissza a kocsi oldalának és bár ki tudja mennyit lehet hinni a szóbeszédeknek, ez a nő... és az a fickó.. ha hozzám képest nem is ellenfél, de vele nem egy súlycsoport. És ki tudja mi mindenre képes az újfiú, hogy bennmaradjon a bandában? Nem szerettem a vérontást... Hacsak nem elkerülhetetlen, nem rajongtam érte. Elég volt belőle otthon. Mexicóban. Mintha évezredekkel ezelőtt lett volna, hogy eljöttem.

- De különben is... - oldottam az előbbi megfagyott hangulatot egy elhúzással - ki mondta Neked, hogy én alulmaradnék? - vigyorogtam vissza rá ugyanúgy összefont kezekkel, de egyenesen bele a szemeibe.
Ekkor indult meg az első futam. Csak egyetlen pillanatra kaptam oda a fejem, valamiféle ösztönös mozdulat a zöld jelzésre.. vagy csak a szívem vágyakozása a placcra, oda a széles aszfaltcsíkra, ahogy a seggem alatt érzem a kitörni készülő lóerőket, és a vérem.. a vérem egyszerre lüktetve hegyezi ki minden érzékemet a zöld jelzésre. Arra a pillanatra! Arra az egyetlen pillanatra ami magával ragad mindent! Az egész életet. Azért a pillanatért érdemes élni.. amikor felfogja a színt a fejed, a lábad beletapos a gázpedálba és a lovak egyesült erővel tőrnek előre szinte földrengést idézve a talpad alatt...! Azt a pillanatot imádtam a legjobban...
A szavai rántottak ki a már előre elborított mámor karmai közül. Csak újra felé fordítottam a fejem, és egy rövid sóhajjal lenyelve mindent válaszoltam.

- Nem, nem vár otthon senki. Se kutya.. se macska.. a gépek meg megvárnak. - mosolyogtam fel rá ott ültében, de aztán lazábbra vettem a figurát. - Legutóbb lemaradtál róla, ahogy Max azt hitte kicseszhet velem és feldobva a legújabb kipufogódob modelljét, a Corvett-ét, ami utánanéztem, kurrrrvasokba volt neki, felrakta ellenem, hogy képes engem az asztal alá inni. - nevettem már hangosan az emlékre, ahogy az egésznél többet ért amint láthattam a szemeit fennakadni, amikor már nem fért több bele, de még mindig tuszkolta le magába a hideg sört az üvegkancsóból. Tényleg rácseszett. Nekem épphogy csak a hólyagom feszült meg.

/ Különleges a mai nap. Rádiót is hallgattam xD //

Vele nevetve csóváltam meg a fejem a motorháztetőn üldögélve, de jobbnak láttam, ha nem replikázom, mert abból csak az lenne, mint régebben, és már bőven jobb volt a kapcsolatunk, mint hogy egymást szívassuk állandóan. Mióta Shane belecsöppent az életembe, nem élhetek olyan féktelenül, mint régebben tettem. Muszáj vagyok bizonyos szinten korlátozni mindazt, amivel foglalkozom, hogy ő se szenvedjen hiányt, de.. képtelen lennék teljesen visszavonulni a munkámtól vagy a hobbimtól. Akkor különben sem tudnám, hogy fizetném a számlákat, a picit is képtelen lennék eltartani. A gondolataimat gyorsan eltereltem inkább, megosztva a hirtelen ötletemet a mellettem álló férfivel, akinek a reakcióját mintha lelki szemeim előtt láttam volna, ami igen is megmosolyogtatott. Viszont az nagyon nem tetszett, ahogy elkomolyodott, csendben hallgattam, ahogy beszélt, hosszasan elnézve az említett férfit, és a mozdulataiból tényleg el is tudtam hinni, amivel hírbe hozták őt.
- Szerintem nem lesz hosszú életű a fickó. Az agresszivitás nem vezet sok jóra - ráncoltam a homlokom, és ahogy Riddick ismételten visszahajolt az előző távolságra tőlem, felé fordítottam az arcom, hogy egy kicsit talán hátulról figyeljem a profilját. Sok mindenről beszélgettünk, de voltak még fehér foltok az életemben, amiről nem tudott. Ez így volt jó, mégis.. most valahogy hirtelen nem éreztem helyesnek mindezt. - És... különben is fejvadász vagyok - böktem ki kelletlenül, félhangosan, mégis biztos voltam benne, hogy az éljenző tömeg és az autók motorjainak hangján felül is hallotta mindazt Rid, amit mondtam, de nem akartam, hogy mindennek túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítson. A munkám volt, amiből megéltem. Ennyi. Értettem hozzá, mégsem hangoztattam. Ebben az esetben pedig ezt hangosan szétkürtölni olyan lett volna, mintha öngyilkos jelölt bárányként éhes, vérengző farkasok közé lépdeltem volna kecsesen.
A következő kérdésére már nem volt időm felelni. Sok tényezőre volt szüksége, hogy ne maradjon alul. Mondjuk egy közös versenyre azzal a batár nagy döggel, ami egyébként autó néven is ismerünk, viszont Riddel szemben engem nem kötött le annyira a verseny, mint őt. Nem amiatt, mert nő lettem volna, csak tudtam, mikor kell odafigyelni igazán. Harvey ismét megjelent a fekete cicababával kézen fogva, és az enyhén kócos haj, a félrecsúszott felső már jelezte is egyből, hogy a srácnak kellett az energialevezetés, vagy éppen az adrenalin még versenyzés előtt. Még rengeteget kellett tanulnia, de fogalmam sem volt, hogy mindezt hogy hozzam fel neki, úgyhogy megint beszélni kezdtem, és ahogy a válaszát meghallottam az ajánlatomra, felnevettem halkan.
- Max nem normális. Én múltkor biliárdban nyertem el a krómozott felnijeit - vigyorogtam szélesen Ridre. - Ha érdekelne, akkor esetleg el tudom neked adni. Imádok borsot törni az orra alá. Sosem tudja, hol kell megállnia. És szerintem még inkább felhúzhatnád, ha mondjuk viszontlátná a drágaságait - felnevettem ismét, elképzelve, hogy a fickók mennyit ihattak.
Ahogy mosolyogva elfordítottam a pillantásom a mellettem ácsorgó férfiről, lemerevedtem egy pillanat alatt, és valamennyire el is ment a kedvem, de nem mozdultam. Még egyébként is négy kör múlva jöttem, de azért az említett nyurga fickó felénk lépkedő alakja, na meg az előtte élen járó Onyx látványa egy csorda hatását keltette. Komolyan, ezt tanítják? Vagy csak ilyenkor ekkora az összhang a főnök és a taplói közt. Gyors pillantást vetettem a háttérben megbúvó Mustangra is a biztonság kedvéért.. túl távol volt, a fenébe is!
- Ha neked Onyx kellene ma, én tudni akarom, hogy mit tud Mr Baseballütő - morogtam csak úgy Riddicknek, mert igen, igaz, hogy imádtam versenyezni, de ami még jobb, szerettem azok szarvát letörni, akik többet gondoltak magukról, mint kellene. - Vajon el lehetne ezt intézni szerinted? - gyors oldalpillantással jeleztem, hogy Ridnek szólt a kérdés, lecsúsztam a kocsija motorháztetőjéről, de mielőtt még leléptem volna, csak úgy a hecc kedvéért szinte félig eltűnve a kormány melletti ablaknál behajoltam az utastérbe, hogy meglessem mindenféle engedély nélkül, miket újított be a férfi. Már ha egyáltalán látható volt ott bármi is.