Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Leírás: Belépve hosszú szekrénysort lehet megpillantani, ami bal oldalt takarja el teljes hosszában a falat. Roskadásig kihasználva a polcok minden egyes négyzetcentiméterét, akták, könyvek vannak ABC sorrendben feltüntetve az átláthatóság kedvéért. Az iroda berendezése törekszik az egyszerűségre, ezért egy-két kép található a falon, letisztult fakerettel. Ami pedig a bézs színű falat illeti, nos az vidámságot, natúr hatást kelt. Az iroda legszebb kelléke az asztal, nem teljesen ide illő, de antik hatást kelt diófa burkolata, ami végtére is jól passzol a laminált barna, enyhén faeres padlóhoz. Az iroda egyik félre eső sarkában megtalálható egy fogas is, ahogy két fekete bőrfotel az ügyfelek számára, az asztal túlsó végén pedig az én helyem található, egy szintén bőrből készült forgószék. Asztalomon fellelhető irodai számítógépem és még néhány irodaszer. Mégis a leghangsúlyosabb az egész irodában a hatalmas ablakok, amin esténként akaratlanul is beszűrődik Vegas neonfénye.
- Mennyivel tartozom? - 17,95 - Itt egy húszas, tartsa meg az aprót. - Köszönöm. - Én köszönöm, életet mentett Miguel. - ezzel becsaptam magam után a taxi ajtaját, és sietős léptekkel indultam meg a lépcsőn felfelé. Negyedóra késés, nem vet rám túl jó fényt, ám ha teljesen őszintének kell lennem, a dolog nem is igazán rajtam múlt, sokkal inkább azon a barmon, aki képes volt az általam leintett taxiba befurakodni és ezzel igen csak kellemetlen helyzetbe sodorni. Így utólag is remélem, hogy a taxi karambolozott, a pasi pedig minimum a nyakát szegte vagy tökön szúrta egy üvegszilánk. Jó - jó, tudom, ez aztán gonosz kis gondolat volt tőlem, de, hát, na, néha még egy pszichiáter is lehet gonosz, egyetlen szakkönyv vagy esküszöveg sem írja elő, hogy nem bőszíthetem fel magam, pláne nem ilyesmin.
Miután felértem a lépcsőn és benyitottam a hatalmas irodaépület ajtaján a tekintetem egyből a táblák felé siklott, hátha sikerül rajta valahol megpillantanom az általam keresett személy nevét és szobaszámát. De mi is az a név? Jesszus, pedig tudom, hogy felírtam valahová, de vajon hová? Idegesen kezdtem el kutatni a táskámban, feltúrva a létező összes fecnit, jegyzetpapírt, amit csak az elmúlt néhány hónap során hanyag mozdulatokkal belegyömöszöltem, ám akármennyire is kerestem, kutakodtam, csak nem leltem a nyomára. Ó, hogy a fene vigye el. Felindultam túrtam bele a hajamba, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve elővettem a mobilomat és felhívtam a titkárnőmet Angelát. - Tessék, Dr. Hudson rendelője, miben segíthetek? - Küldj egy mentőt értem, mert itt kapok menten agyvérzést. - Lea? Uram isten, mi történt? Hol vagy? - Hogy mi történt? Több mint negyedórás késésben vagyok, mert valami öltönyös idióta lenyúlta a taxit, amit nagy nehezen sikerült leintenem magamnak, most pedig itt állok az ügyvédi iroda épületében, de teljesen elfelejtettem a fószer nevét, akivel találkoznom kellene a pszichológiai szakvélemény ügyében. - Várj egy percet és vegyél mély lélegzetet, rendben? Egy pillanat és megmondom neked, felírtam valahová a naptárba, mert tudtam, hogy hajlamos vagy elfelejteni az ilyesmit. - Esküszöm neked Angie, ha most kihúzol a slamasztikából, pénteken nem kell bejönnöd dolgozni. - Hmm… csábítóan hangzik. - Nos, megvan a név? - Azt hiszel wellnessezni megyek pénteken… - Angie! - Jól van, jól van, nyugalom. A fazon neve Bastian Montgomery. - Istennő vagy édes! - Kösz főnök, és sok sikert. - sietve elköszöntem, majd a táblák között immáron Montgomery nevét kezdtem keresgélni.
- Segíthetek? - szólított meg egyszer csak a recepciós hölgy, aki első ránézésre erős ötvenesnek tűnt, az arca pedig a legszigorúbb matrónákéval is vetekedhetett volna. Épp, mint az egykori matektanárnőm Mrs. Phillis. Te szent isten! - Hello… üdv, én Dr. Hudson vagyok és Mr. Montgomeryvel van találkozóm… - Három órakor. Igen látom. Elkésett! - Nem rajtam múlt a dolog… - motyogtam már - már szégyenkezve. - Ne picsogjon aranyom, inkább menjen fel, harmadik emelet, második ajtó balra. Gyengébbek kedvéért lesz rajta névtábla. - Izé… köszönöm. - megszeppenten szálltam be a liftbe, holott ez cseppet sem jellemző rám. Alapjáraton akkora a szám, mint a bécsi kapu, most mégis, ahogy ez a vaslady leszólt, hirtelen úgy éreztem, mintha csak öt centisre zsugorodtam volna. És ez is amiatt a tetű miatt van! Áh!
Kiszállva a liftből rögtön követtem az utasításokat, majd a megfelelő ajtó előtt megálltam és vettem egy mély lélegzetet. Nyugalom Lea, nem lesz semmi gond. Megköszörültem a torkom és bekopogtam, majd amennyiben megkaptam a zöld jelzést be is nyitottam. - Hello. Elnézést, hogy megvárakoztattam, de… - csuktam be magam után, mikor azonban észrevettem kivel is kerültem szemtől szembe azon nyomban elöntött a pulykaméreg. - Micsoda??? Maga az??!!??? Maga az a barom, aki lenyúlta előlem a taximat! Ó, hogy az a…..
Zsúfolt ez a mostani nap is, de pont olyan, mint egy átlagos hétköznapi nap, minden attól függ, hogy mennyire tudom tartani magam a napi beosztásomhoz. Sietve tartok az egyik megbeszélésről a másikra, ezért leintettem egy taxit, de abban nem voltam biztos, hogy nekem állt-e meg, vagy annak a nőnek, akinek keze szintén a magasba emelkedett, mert taxit szeretne fogni. Nem volt időm kideríteni, így is percek választanak el attól, hogy elkéssek, ezért beszállva a taxiba megadtam az iroda címét, ahol dolgozok, hogy minél hamarabb oda tudjunk érni. Út közben a taxi hátsó ülésén elkényelmesedve ránéztem a határidőnaplómra, szeretek mindig felkészült lenni. Ezért is olyan nagy rajtam a nyomás, ügyvédként nem mindig móka és kacsagás az életem, sokkal inkább szól a hajtásról és az igazságszolgáltatásról. Mégis a mai nap közel sem olyan kimerítő, mint amilyen a holnapi lesz, hatalmas per vár rám, ezért közel sem vagyok annyira biztos abban, hogy folytatódik a nyerő szériám és ezt az ügyet is győzelemnek tudhatom-e le. Nagyon nem szeretek veszíteni, de mégis melyik ember szeret? Még gyorsan a taxiban ülve jegyzetfüzetembe firkantottam pár hasznosnak vélt mondatot a védőbeszédemhez, erre volt még időm mielőtt fizettem volna, majd kiszálltam. Sietős léptekkel haladva belépve az épületbe, szinte már fárasztó volt minden velem szembe jövőnek köszönni, de hamar az irodámba tudtam vergődni. Szó szerint fellélegeztem, mikor beléptem, ez az iroda olyan számomra, mint egy csendes kis oázis, ha ide belépek akkor megszűnik a kinti hajtás, ezért képes vagyok a munkámra koncentrálni. Kigomboltam zakómat, majd leültem az asztalhoz. Összeráncolt homlokkal néztem az órára, saját magamnak volt egy jó és egy rossz hírem is. A jó hír, hogy időben be tudtam érni, ami pedig a rossz hírt illeti azaz lenne, hogy felesleges volt ennyire sietni, mert a megbeszélésemre várt fél egyelőre késik. Ameddig várakoztam újból és újból átrágtam magam a holnapi ügyemen, nem szeretnék semmi apró dolog felett sem elsiklani, hiszen minden számíthat. - Jó reggelt. - Köszöntem, de tekintetemmel még követtem azt a mondatot amibe bele kezdtem, ezután csuktam be a paksamétámat. Felkeltem, hogy állva üdvözöltem, ekkor néztem rá először, valahonnan ismerősnek tűnt, aztán saját maga segített rájönni, hogy honnan. - Hogy mondja? - Fél perce sem, hogy betette ide a lábát, de arról már most sikerült meggyőződnöm, hogy nagyon is heves természetű. Ezen megpróbáltam nem mosolyogni, inkább komoly arccal tűrni, ameddig be nem fejezni a mérgelődést. - Szeretném ha el tudnánk tekinteni ettől a kellemetlen egybeeséstől, hogy zökkentő mentesen tudjunk koncentrálni a közös munkánkra. Azt hiszem először is tartozok egy bocsánat kéréssel. Szóval nagyon sajnálom az iménti kellemetlen incidenst. - Siettem, vagyis mindketten siettünk, ha tudtam volna akár együtt is jöhettünk volna, csak úgy honnan is tudhattam volna? Most találkozunk először, vagyis másodszor ha bele számítsuk azt a röpke pár másodperces találkozót is. - Kezdjünk mindent tiszta lappal. - Tanácsoltam. Nem akarom, hogy ez miatt ne működjön közöttünk a közös munka, mert ez igazán apróság, részemről biztosan annak számít. - Bastian Montgomery. - Tudom, hogy tudja, hogy ki vagyok, de azért az illem mégis csak megkívánja, hogy bemutatkozzak, ezért jobb kezemet felé nyújtom várva, hogy elfogadja-e vagy sem.
Önmagában az a tény, hogy Mr. Montgomery délután három óra húsz perckor jó reggelt - el köszön nekem, rávilágít arra a borzasztó egyszerű tényre, miszerint minden másra koncentrál, csak épp arra nem, hogy valaki betette a lábait az irodájába, ám ezen már igyekeztem nem felbőszíteni magam, nem szerencsétlen hibája, hogy az a barom lenyúlta előlem a taxit, ráadásul, hogy még a nevét is elfelejtettem, így telefonálnom kellett az aulából. Sőt, még arról sem az ügyvédúr tehet, hogy a lenti recepciós matróna lecseszerintett a lábamról, amiért merészeltem negyed órát várakoztatni a főnökét, vagy, hogy úgy megszeppentem, mint egy diáklány, akit az osztályfőnöke fedett meg. Legalábbis így hittem néhány másodpercig, míg nem szembe kerültünk egymással, a férfiban pedig felismertem minden problémám forrását. Áááá!!!! Épp csak egy hajszál választott el attól, hogy át ne lendüljek a pofás kis íróasztala fölött, hogy aztán rávetve magam meg ne fojtsam, ám aztán profihoz méltó türelemmel vettem egy mély lélegzetet és igyekeztem száműzni a negatív gondolataimat a Mohábi sivatagba. Nyugalom Lea, ne felejtsd el, hogy ügyvéddel van dolgod, akit még a vámpír sem harap meg szakmai tiszteletből. Persze… vérszívók. Na jó, csak nyugalom kislány, ez a hosszú élet titka.
Egy apró bólintással adtam Montgomery tudtára, hogy hajlandó vagyok - nagy kegyesen - elfogadni a bocsánatkérését, és tiszta lappal indítani a mi kis munkakapcsolatunkat, majd amikor elérkeztünk a hivatalos bemutatkozáshoz, elfogadtam a férfi felém nyújtott kezét. - Habár magamban megjegyeztem, hogy az etikett épp azt diktálja, hogy a férfi meghagyja a nő számára a kéznyújtás lehetőségét, éppen azért, mert elképzelhető, hogy az nem kíván élni vele, így pedig elkerülhetőek a cikis helyzetek. - Na de sebaj, ez már aztán igazán mellékes dolog. A taxi után legalábbis mindenképpen. - Lea Hudson. - mutatkoztam be én is, majd helyet foglaltam közvetlen az íróasztal másik oldalán álló - kényelmesnek cseppet sem nevezhető - bőrfotelben. Nem tudom, valahogy egyáltalán nem az én világom… vagy csak nagyon szeretnék belekötni valamibe? Fene tudja.
- Nos Mr. Montgomery, először is szeretném megkérni, fejtse ki nekem bővebben is, tulajdonképpen mit is vár tőlem, milyen segítséget nyújthatnék az ügyében, ugyanis a titkárnőm mindösszesen annyit közölt velem, hogy újabb orvosszakértői megbízással kívánnak ellátni, semmi többet. - vetettem keresztbe a lábamat a másikon, a karjaimat pedig összefontam magam előtt. - Sietve leszögezném önnek is, mint eddig minden egyes kollégájának is, hogy abszolút pártatlan vagyok minden esetben, a vizsgálataimat, az ügyfelek analízisét is ennek fényében szoktam elvégezni, a kapott eredmények pedig nem feltétlen támasszák alá a megbízók reményeit. Röviden, mielőtt ténylegesen felkérne, jobb, ha tisztázzuk, előfordulhat, hogy épp maga ellen kell majd végül dolgoznom… - muszáj volt ezt elmondanom, mivel került már sor olyanra is eddigi pályafutásom során, hogy felkértek szakértő tanúnak, ám azt várták tőlem, hogy hazudjak, úgy tálaljam a tényeket, ahogy az a vádlottnak kedvez. Természetesen nem mentem bele, de tökéletes tanulság volt arra, hogy innentől mindenkit figyelmeztessek. Legalább nem raboljuk egymás idejét. - Amennyiben egyetért ezzel, hallgatom, Öné minden figyelmem.
Általában jók szoktak lenni a megérzéseim. Úgy érzem a mai nap nem lesz az a kimondottan szokásos hétköznapi menet. Mintha rossz ómen lett volna az, hogy elhalásztam a taxit attól a nő elől, hogy időben vissza tudjak érni az irodámba. Nincs mentségem tettemre, hacsak az nem lenne az, hogy nagyon sietős a mai beosztásom. De, mintha felesleges lett volna ennyire vissza sietnem, hiszen a megbeszélésemre érkező doktornő biztosan nem ismeri az órát, vagy csak nem szokása a pontosság, mert elég sokat kellett arra várnom, hogy végre valaki belibbenjen az ajtón. Már csak akkor néztem a hang irányába, mikor megszólalt. Eleinte lágy tónusú hangja, szinte már kedvesen csengett, egészen addig, míg felháborodottan nem kezdett el beszélni. Nem szokásom hinni a véletleneknek, hiszen a szakmámban is mindent a megalapozottságra alapozok, de mégis ezt meglepő véletlennek könyveltem el, hogy pont az a nő sétált be hozzám, akinek lecsaptam a taxijára. Nyilvánvalóan már tudtuk egymás nevét, mégis megragadtam az alkalmat és bemutatkoztam, viszont arról senki sem szólt, hogy ilyen heves, temperamentumos fog lenni ez a nő, aki első nézésre nagyon is szimpatikusnak tűnik. Aztán ki tudja, lehet, hogy báránybőrbe bújtatott farkas, ezért nem árt, ha óvatos leszek vele. - Lényegében az ügyfelem szeretné, hogy a fia gyilkosa megfizessen tettért és rács mögé kerüljön. Viszont a vádlott ügyvédje beszámíthatatlanságra szeretne hivatkozni. Érdekes, hogy sokakról akkor derül ki, hogy valami nem stimmel velük, mikor szabadság vesztés előtt állnak. - Lényegében, röviden és tömören erről lenne szó. Mindig is az igazság oldalán álltam, ezért minden ilyen esetet szívügyemnek tekintek. Ezért is harcolok minden erőmmel azért, hogy a gyermekét elvesztő anya egyfajta elégtételhez jusson, habár sosem fogja már viszont látni a meggyilkolt gyermekét. - Ezért szeretnék megbizonyosodni arról, hogy ez valóban így van-e, vagy csak megszeretné úszni a börtönbüntetést, vagy ezzel szeretné elérni, hogy csökkentett szabadságvesztésre ítéljék. - Sokféle kiskapu létezik az igazságszolgáltatásban. De, ha beigazolódik a gyanúm, hogy ez is csak egy újabb csel a másik ügyvéd részéről, akkor nyert ügyem fog lenni, mert biztosan az esküdtszék egyhangúan elítéli a tettest. - El is várom a pártatlanságát, egyikünkre sem vetne túl jó fényt, ha a vádlott ügyfele elfogultsággal vádolna meg minket. - Elvárom, hogy lojális legyen azaz orvosszakértő, akivel szeretnék együtt dolgozni. Aztán ki tudja, talán nagyon menni fog nekünk a közös munka és legközelebb is felkérném, hogy segítségemre legyen egy-egy bonyolult ügyben. - Természetesen egyet kell, hogy értsek magával. - Kihúzva az asztal fiókját kivettem belőle az érintett ügy mappáját, amit az asztalon elé csúsztattam. Hátra dőlve a székben karba tett kezekkel pillantottam rá. - Így betekintést nyerhet az ügybe, és eldöntheti, hogy szeretné-e elvállalni. - Mert eddig csak nagy vonalakban tudattam vele a részleteket, de a mappában minden benne van, amire kíváncsi lehetne.
Az ügyvédúr nem habozott, mihelyst átadtam neki a szót, azon nyomban rövid összefoglalóba kezdett arról, hogy tulajdonképpen milyen üggyel is állunk szemben, és, hogy mit vár tőlem, mint törvényszéki orvosszakértőtől. Csendben, figyelmesen hallgattam őt végig, majd amikor benyúlt a fiókjába s az abból elővett dossziét elém csúsztatta, felvettem és böngészgetni kezdtem benne a feljegyzéseket. - Tehát az áldozat egy huszonnégy éves férfi, akit a tulajdon háza előtt lőttek le fényes nappal. Nem semmi… - haladtam tovább a jegyzőkönyvben. - Az édesanya nem tartózkodott otthon, ám a szomszéd szemtanúja volt az egésznek, a szembesítés során pedig egyértelműen rábökött a vádlottra, aki aztán azonnal vallomást is írt a történtekről. Azt merre találom? - pillantottam fel, majd amennyiben megkaptam a választ, a megfelelő oldalra lapoztam, s ott a férfi írását vetettem tüzetesebb vizsgálat alá. - Érdekes… ha jól értem a dolgot, ezt néhány órával a gyilkosság után vetette papírra, saját bevallása és a jelenlévő nyomozó szerint feldúlt állapotban, mégis… az írásképe nyugodtságról, határozottságról tanúskodik. Nyoma sincs benne tétovázásnak, zavarodottságnak, pedig ha valóban hirtelen felindulásból cselekedett volna, azért, mert a tett elkövetése előtt néhány órával tudta meg, hogy a felesége egy ideje csalja és a gyermek, akit vár nagy valószínűséggel az áldozaté, akkor az írásának kuszábbnak kellene lennie, itt - ott talán meg is szakadna, ahogy igyekszik visszaemlékezni a történtekre. De nézze… - tartottam felé a papírt. - Erős, határozott vonalak, itt - ott majdnem átlyuggatta a papírt, törést pedig nem látni benne. Így elsőre azt mondanám, hogy a beszámíthatatlanság csak egy ügyes trükk a kollégája részéről, ám mivel biztosra kell mennünk, mihamarabb találkoznom kellene a vádlottal, hogy elbeszélgethessünk, felmérhessem az állapotát és úgy már biztosabbat is tudok mondani. - ezzel visszafordultam az aktához és tovább bogarászgattam.
- Tanácsos lenne talán a szemtanúval is elbeszélgetnem, hogy ő egészen pontosan milyennek látta akkor a férfit, mert amennyi itt szerepel az számomra nem túl kielégítő információ. Cseppet sem mindegy, hogy a düh milyen foka mutatkozott Mr. Brenniganen mikor meghúzta a ravaszt, hogy mit tett vagy mondott miután szembesült azzal, hogy megölt egy embert és ennek valaki minden egyes mozzanatát látta. - újra lapoztam egyet és néhány percre csendbe burkolóztam, míg a feleség vallomását vettem szemügyre. - Mrs. Brennigan vallomása is érdekes… Ő azt állítja, hogy a férje már korábban is furcsán viselkedett, így az is előfordulhat, hogy már egy ideje tisztában volt az asszonyka hűtlenségével, ebben az esetben pedig a férfi hazudott. Az általa előadott sztori elég kidolgozott, ez pedig előre megfontoltságról árulkodik. - ezzel összecsuktam a mappát és visszatettem elé az asztalra. - Summázva… beszélnem kell a vádlottal, a tanúval és a feleséggel, és csak eztán tudok hivatalosan is nyilatkozni az ügyről. Mit gondol, mikorra tudja ezt megszervezni nekem? Persze vegye azt is figyelembe, hogy a megbeszélések alkalmával magának és a kollégájának is jelen kell lennie, hogy ne érhessen senkit se elfogultság vádja, ám egyikük sem avatkozhat közbe. Célszerű lenne, ha egy olyan szobából figyelnék az eseményeket, mint a rendőrségi kihallgató mögötti üveggel elválasztott rész. - hát igen, nem először csinálom már ezt…
Ahogy belemélyülten kezdte felidézni az aktában írottakat helyeslően bólintottam szavaira. Legalább már százszor volt részem végig rágni magam az ügyön, hogy még véletlenül se hagyjam ki a legapróbb kis részleteket sem. Minden apróbb momentum fontos lehet, amivel esetleg a másik ügyvád szeretne sarokba szorítani. Mert az biztos, hogy a vádlott ügyvédje vérbeli cápa, szeret hatásos monológokat mondani az esküdtszéknek. - Tizenkettedik oldalon. - Ha kellene fejből fel tudnám mondani szóról szóra mi áll az aktában, ezért könnyen tudtam választ adni arra, hogy hol találja az említett részletet. - Ez is csak az én gyanúmat támassza alá, hogy nem hirtelen felindulásból történt, hanem előre kitervelt emberölés a vád, ami csak azt jelenti, hogy biztos a börtönbüntetés, gondolom ezért is szeretnének beszámíthatatlanságra alapozni. - Nekem is feltűnt, hogy milyen magabiztosan volt írva a beismerő vallomás. Nem ez az első, amit már volt szerencsém látni, különösen összeszedett volt, mintha már előre tudta volna, hogy mit akarna írni. Az pedig, hogy a doktornővel ugyan az a véleményünk ez is csak az ügyet lendíti előre. - Esetleg hivatkozhatnánk szerelemféltésre is? - Elsősorban azt kell bebizonyítanunk, hogy a vádlottat szándékos emberölésért ítéljék el, de ehhez be kell bizonyítani, hogy beszámítható és ezek után kellene előhozakodni azzal, hogy féltékenység végett folyamodott a gyilkosságra. Ez olyan, mint egy ördögi kör, minden összefüggésben van. - Természetesen, minél hamarabb megpróbálok egyeztetni egy időpontot a szemtanúval, ami magának is megfelelne. - Mindössze csak egyetlen egy alkalmam volt eddig nekem is, hogy a szemtanúval beszéljek pár szót. Nagyon zaklatottnak tűnt, biztosan nem akarta elhinni, hogy tényleg szemtanúja lehetett egy gyilkosságnak. Nyilvánvalóan sokkot is kapott a látványtól. Ameddig Lea jobban belemélyedt az ügybe, addig megragadtam az alkalmat és tovább dolgoztam a védőbeszédemen. - Biztos vagyok benne, hogy a férfi hazudik. - Tekintettem fel rá egy pillanatra a védőbeszédem felett. Minden vallomás erről árulkodik, ha egy egyszerű kirendelt ügyvéd állna a vádlott oldalán, akkor már régen a rácsok mögött lenne, de persze ezt az ügyet is túlbonyolítja az a felfuvalkodott ügyvéd. Nem lesz könnyű menet, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezzel is megkönnyebbítsem a gyászoló anya veszteségét. - Még a héten megpróbálom össze hozni ezt a találkozót. Jobb minél előbb letudni az ilyesmit. - Vannak ügyek, amik hónapokig, évekig elhúzódnak, sőt olyanok is, amiket túlzottan felkap a média. Csak remélni tudom, hogy a mostani az nem ilyen lesz.
- Igen, úgy gondolom ebben az esetben a szerelemféltés helytálló indíték lenne, tekintve, hogy ha beigazolódik a gyanúnk és kiderül, hogy a férfi valóban tudott már a felesége viszonyáról korábban is, bizonyosságot nyer az előre megfontolt szándék is. - bólintottam a férfi szavaira. - Az asszony vajon tudja, hogy tulajdonképpen kitől is vár gyereket? A férfi nemzőképes? Mert ha esetleg még azzal is tisztában lenne, hogy ezer meg egy százalék, hogy nem tőle van a kicsi, az indíték még inkább megszilárdulna. - ezt a gondolatot már inkább magamnak szántam mintsem neki, de hátha képes utánajárni, ha máshogy nem, hát azzal, hogy apasági vizsgálatot rendeltet el az üggyel foglalkozó bíróval. Hiszem, hogy az sok mindenre választ jelentene. - Rendben van, a holnapi nap kivételével bármely más nap alkalmas lenne számomra, hogy összehozzuk a vizsgálatot, utána pedig csak egy délutánra lesz szükségem, hogy írásba is tudjam foglalni a szakvéleményemet és eljuttassuk azt a védelem képviselőjének, valamint a bírónak is. Onnantól pedig tudom, a bíróságon múlik, hogy mikorra rendelnek be tanúnak. Bárhogy legyen is, szabaddá teszem magam akkorra. - biccentettem, majd felemelkedtem a székemből.
- Nos úgy vélem egyelőre mindent megbeszéltünk, amit csak ezek alapján az információk alapján meg tudtunk, én pedig várni fogom a hívását az időponttal kapcsolatban. - nyúltam bele a táskámba és vettem ki belőle egy névjegyet. - Ezen rajta van a rendelőm száma, amin a múltkor is keresett, alatta pedig a mobilomé, ha bármely okból kifolyólag nem tudna bent elérni. Kizárólag akkor szoktam kikapcsolni, ha épp páciens van nálam, más esetben könnyedén megtalál rajta, vagy hagyhat üzenetet a titkárnőmnél is. - villantottam felé egy apró, barátságosnak szánt mosolyt, ha már egyszer úgy döntöttünk félre tesszük azt a kellemetlen taxis incidenst, és normális felnőttek módjára dolgozunk együtt. - Nos, akkor hát, a közeli viszont látásra Mr. Montgomery. - ezzel meg is indultam az ajtó felé, a kezem pedig a kilincsre csúszott…
Azt kell, hogy mondjam egyelőre még nagyon sok a megválaszolatlan kérdés az ügyben kapcsolatban. Ezért is gondolom úgy, hogy a doktornővel remélhetőleg sikerülni fog jó csapatot alkotnunk, hogy minél hamarabb fény derüljön mindenre és az sem lenne rossz ha, minél hamarabb rács mögé kerülne a tettes. Azért lettem ügyvéd, hogy igazságot szolgáltassak, de nem ön bíráskodhatok, még ha szerintem a férfi tényleg rács mögé is való, hagynom kell, hogy a bíró döntsön erről. - Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Azt hiszem nincs más választásunk, meg kell várnunk, hogy a kicsi világra jöjjön és alávetni egy DNS vizsgálatnak. - Persze akár most is meg lehetne tudni, de nem tartom jó ötletnek szurkálni a magzatot, ameddig az anya méhében van. Természetesen ezt nem én döntöm el, hogy ennek mikor van itt az ideje, de ez az én személyi véleményem erről. - Ígérem mindenben a segítségére fogok lenni. - Hadartam, habár tényleg figyeltem rá, mégis gondolatban egészen máshol kalandoztam. Szinte már láttam is lelki szemeim előtt az egész ügyet, ahogy az esküdtszék előtt állva bebizonyítom, hogy ennek az anyaszomorítónak a rácsok mögött van a helye. - Úgy van, minél előbb hívni fogom. Viszont maga is elér az eddigi számomon, ha netalán valami váratlan eset lépne közbe. - Felé nyúltam a névjegykártyáért, akaratlanul is megmosolyogtam a méretbeli különbségeket, annyira aprónak tűnik a kézfeje az enyémhez képest. Természetesen a doktornő is egy kis tünemény, olyan akár egy kis tündérkisasszony, még csak a szárnyak hiányoznak a teljes összkép eléréséhez. - Doktornő várjon! Esetleg lenne kedve elfogyasztani velem egy kávét? - Az incidens végett szeretném kárpótolni. Szerintem elengedhetetlen a jó viszony ápolása annak érdekében, hogy zökkenőmentesen tudjunk egymással dolgozni.
Ahogy közeledtem az ajtó felé, lelki szemeim előtt úgy körvonalazódott ki néhány sajtburger és egy nagyadag hasábburgonya képe, melyeket aztán felváltott egy nagy tányér spagettié leszórva reszelt sajttal, majd egy gyrostálé… Azt hiszem, ezek után le sem tagadhatnám, mennyire éhes vagyok, különösképpen úgy, hogy a mai nap folyamán annyira rohantam megbeszélésről megbeszélésre, aztán két pácienshez,, végül pedig Montgomeryhez, hogy a reggeli tejeskávémon kívül az ég egy adta világon semmit sem fogyasztottam. Pokoli kínzás volt ez számomra, főleg az után a három napos diétás szenvedés után, amit a legjobb barátnőm Marcie erőszakolt ki, mivel állítása szerint a salátás, müzlis, önmegtartóztatós, pilateses napok, megfűszerezve egy csomó ásványvízzel, és ehetetlen hínáros cuccokkal, nem csak a bőrnek, de az egész szervezetnek jót tesznek, formába hoznak, tudom is én. Egy biztos, ez a módszer bizonyos szinten tényleg csodákra képes, mivel hála neki, kis híján találkoztam a minap a teremtővel. Nem vagyok hozzászokva a koplaláshoz, és nem, nem most szándékozom elkezdeni. Kicsi vagyok, igaz, ám, az anyagcserém roppant gyors, így egy deka felesleg sincs rajtam, ha pedig pusztítani is kezdek, akkor sem látszik meg sehol sem. Legalábbis eddig a férfiak reakciói erre engedtek következtetni. Ahw de várom már, hogy kiérjek ebből az épületből és az első adandó helyen végre regebuzsonnázzak.
Már éppen nyitottam volna ki az ajtót, mikor egyszer csak az ügyvédúr utánam szólt, ám a kávé említésére olyan világfájdalmas képpel fordultam felé, mintha csak abban a szempillantásban tudtam volna meg, hogy a Csillámpónik nem is léteznek. Jesszus milyen hasonlat, úgy látszik, túl sok időt töltök mostanában Christina barátnőm társaságában. - Kávét?!? - nyöszörögtem elkeseredetten, mivel két tűz közé kerültem. Vagy elhúzom a csíkot és jóllakok, de bunkónak fognak tartani, vagy belemegyek a vélhetőleg engesztelésnek szánt kávézásba és holnaptól már csak hajdaniként fognak emlegetni. - A helyzet az, hogy én már… vagyis nekem most sürgős… - túrtam bele idegesen a hajamba, majd végül vettem egy mély lélegzetet, és nekidőltem az ajtónak, mely a túloldalon a friss levegőt, a szabadságot és az ebédemet rejtette. - Tudja mit? Legyen inkább egy kései ebéd, és akkor benne vagyok. De valami közeli helyen, vagy rendeljünk, mert félő itt esem össze az irodájában, magának pedig nincs alibije, így a végén még azt hinnék maga végzett velem. - incselkedtem a végén egy huncut mosollyal a pofimon.
Precíznek tartom magam, ezért tényleg minden apró részletekre figyelek, még olyan dolgokra is, amik felett másoknak simán elsiklana a tekintete. Most viszont mégis úgy érzem, hogy mindent meg tudtunk beszélni, majd ha több információ birtokába jutok, akkor jöhet szóba egy újabb találkozó, mert eddig túl kevés információm van az ügyről, túl sok még a kérdőjel. Na meg még a doktornőnek is beszélgetnie kell az érintett személyekkel, mert ugye nagyon sokat fog számítani a véleménye is. Bevallom kissé tartok attól, hogy mennyire veszik majd komolyan, hiszen annyira fiatalnak látszik. Persze, attól még, hogy fiatal még lehet jó orvos, ez rám is vonatkozik, mert úgymond fiatal vagyok ügyvédnek, de mégis sikeres. Bízom az ítélőképességében és abban is, hogy sikerül egymással zökkenőmentesen kijönnünk a történtek után, mert azt nem szeretném, hogy egy ilyen kis incidens árnyékolja be a szakmai együttműködésünket. Ezért is voltam olyan elvetemült, hogy meghívjam egy kávéra, amolyan kárpótlás, kiengesztelés gyanánt. - Talán túl tolakodó lennék egy kávé meghívással? - Hirtelen nem is tudom hová tenni ezt a reakcióját. Lea vagy nem kávézik, vagy csak velem nem szeretne, mert ez az arc, ahogy rám néz, nagyon valami ilyesmit sugall. Próbáltam nem mosolyogni, de annyira aranyos volt, ahogy az ajtónak dőlve próbált magyarázkodni. Aztán hirtelen minden érhetővé vált számomra. - Benne vagyok, nem szeretném, hogy miattam halljon éhen. - Ami azt illeti már én is nagyon éhes vagyok. Egyik megbeszélésemről a másikra rohanva volt annyi időm, hogy betérjek egy szendvicseshez, hogy út közben legalább ennyit tudjak enni. - Szóval mit rendeljünk, mihez lenne kedve? Kínai, olasz, mexikói? - Mert én azt sem bánnám ha egy gyors pizzafutár tiszteletét tenné minél hamarabb az irodámban. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire éhes vagyok, addig míg Lea nem említette.
Úgy látszik az őszinteségemmel nem vesztettem semmit sem, épp ellenkezőleg, mivel hamarosan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy kettőnk közül nem csak én készülök éhen halni, de a drága jó ügyvédúr is, ez pedig tökéletes alkalmat teremtett arra, hogy most azonnal rendeljünk, mielőtt még a vég helyett kannibalizmushoz folyamodnánk. Na jó, azt azért nem, de látszik mennyire tompul az agyam, ha háromnapnyi fűevés után sem hagynak rendesen táplálkozni. Ha valami, hát annyi biztos, hogy soha, soha, soha, de soha nem tud rávenni még maga a jó isten sem arra, hogy újra belevágjak hasonló sanyargató, idegtépő, diétába, egészség ide vagy oda. Nem bizony. De nem ám. Egyszerűen csak bólintottam a rendelés gondolatára, majd amikor Bastian rákérdezett arra, mihez is lenne kedvem, elmerengve sétáltam vissza a számomra még mindig baromi kényelmetlen bőrfotelhez, amibe aztán újra helyet foglaltam. - Jöhet mind, ebben a sorrendben. - viccelődtem, mivel tény, hogy baromi sokat tudok enni, ha igazán éhes vagyok, ám aztán picit megráztam a fejem, és megköszörültem a torkom. - Azt hiszem, a magam részéről megmaradnék a kínainál, azon belül az erős - savanyú levesnél, a mézes csirkénél pirított tésztával, a tavaszi tekercsnél és a sült banánnál. Ó és mellé egy üveg kóla. Azt hiszem ez minden. - egyelőre…
Miközben figyeltem, ahogy a fiatal, nem mellesleg igen csak jóképű Montgomery felemelte a telefont, hogy leadja a rendelést, szép kényelmesen kibújtam a blézeremből, amit a fotel karfájára hajtogattam, kivettem a csatot a hajamból, ami már egy ideje igen csak húzta a koronámat és hagytam, hogy a tincseim egytől egyig a vállamra omoljanak. Így már azért mindjárt más, épp csak… na jó, ha már egyszer elkezdtem, be is fejezem. Hanyag mozdulattal kibújtam mindkét cipőmből, amik, hogy őszinte legyek bár roppant jól néznek ki, mégis embertelenül meg tudják kínozni az ember lábát, s oda állítottam azokat a fotel mellé. Épp mikor végeztem, a tekintetem összetalálkozott Bastianéval, amitől egy kicsit el is vörösödtem, ám aztán heves magyarázkodásba fogtam. - Sokkal kényelmesebb így… az irodámban is így szoktam… remélem, nem zavarja… - túrtam idegesen a hajamba. - De ha mégis szóljon nyugodtan…
Volt abban valami egészen aranyos, hogy kissé zavarban volt, de mégis bevallotta, hogy éhes. Jócskán lekéstük már az ebédidőt, de az étkezés nem időhöz kötött. Ezért is van itt az ideje annak, hogy mindketten bepótoljuk ezt. Nem is tudom mit is ennék legszívesebben, de az már biztos, hogy szinte bármit képes lennék megenni, annyira éhes vagyok. Nem akarom drága édesanyámtól azt hallani, hogy elfogyok. Minden egyes találkozásunk alkalmával megjegyzi, hogy jobban kellene oda figyelnem magamra és a munkát néha félbe szakíthatom, legalább annyi időre még eszek valamit. Szerintem túlreagálja, de az anyák már csak ilyenek. - Nem lesz ez egy kicsit sok? - Csaknem tátott szájjal hallgattam végig, ahogyan felsorolta nekem azt a sok mindent. Valahogy nem nézném ki ebből a törékeny nőből, hogy valójában képes lenne ennyi mindent beburkolni. Azért mégis leadtam a telefon túlsó végén lévő fazonnak a rendelést. Érdekel, hogy Lea mit fog produkálni. Ami pedig engem illett, igaz éhes vagyok, de magamnak Gong-bao csirkét, és sült banánt rendeltem. Miután leadtam a rendelést és a helyére tettem a telefont szemem akaratlanul is megakadt rajta. Nem zavart egyáltalán, sőt azt hiszem örültem is annak, hogy ennyire eltudta magát engedni. Így valahogy arca vonásai is lágyabbnak tűntek, hogy hosszú selymes haját kiengedte. - Nem, egyáltalán nem zavar. Sőt, akkor már én is neki vetkőzöm. - Felkeltem székemből, hogy levegyem zakómat, lassú léptekkel megindultam a fogas felé, hogy felakasszam, amikor ezzel meg voltam vissza indultam az íróasztal mögé, majd újra helyet foglaltam. Ezt követően kigomboltam ingem ujjait, könyökömig feltűrtem az inget. Így jobb, felszabadultabb érzést add. - Tekintve a körülményeket esetleg tegezhetnénk egymást? - Azért ez a magázás dolog nem éppen közvetlen. Természetesen tisztelem úgy, mint nő és kollegina tisztelem, de szerintem ettől még tegezhetnénk egymást. Biztosra veszem, hogy Lea fiatalabb tőlem, ezért bátorkodtam ezt megkérdezni. Ugye azt hinnék, hogy egy ügyvéd bármikor bárkinek képes akár a hasába is lukat beszélni, de most fogalmam sincs mit kellene mondanom. Letudtuk, amit le kellett, ezért most zavarban érzem magam, már csak attól is, hogy ameddig a rendelésünket várjuk befog állni az a bizonyos kínos csend, hacsak Lea el nem kezd beszélni.
Hát nem mondom, eléggé meglepődtem, mikor Bastian visszakérdezett a rendelésnél, nem lesz e egy kicsit sok nekem az, amiket kértem, sőt… De most komolyan, ezzel a kis húzásával ismét sikerült felemás érzelmeket generálnia benne, hiszen lássuk be, nem túl szimpatikus vonás kb., azt közölni egy lánnyal, még ha csak burkoltan is, hogy „basszus annyit eszel mint egy disznó!” Nem is értem, nem tanította meg az anyukája arra, hogy bizony akadnak olyan megjegyzések, kérdések, amiket nem illik hangosan kimondani, még akkor sem, ha valaminek igazán sikerült megdöbbentenie? Ez is egy ilyen dolog. Oké elhiszem, hogy a munkahelyén, meg az ismeretségi körében más típusú nőkkel van körülvéve, azokkal a tipikus egy nyolcvan magas, hosszú lábú, manöken alkatú macákkal, akik reggelire fénnyel, ebédre pedig héliummal táplálkoznak, és a vacsorát még így is kihagyják, hogy megtartsák a semmilyen, már - már ijesztőnek minősülő alakjukat, de hát na, akadnak a világon normális emberek is. Hahó! Nem kéne általánosítani! - Ami azt illeti egyáltalán nem lesz sok, épp csak annyira elég, hogy kihúzzam vacsoráig. - jelentettem ki nyugodtan, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, miközben gondolatban megveregettem a saját vállam, amiért nem haraptam le a fejét, vagy szégyelltem el magam azért, hogy önmagamat adom. Elvégre nincs is rá semmi okom, ez a pasi pusztán megbízó, nem kell, hogy megfeleljek neki, vagy, hogy kedveljen. Ha furának tart, hát így járt, kapja be.
Miután Bastian leadta a rendelést és észrevette, hogy „elkezdtem kényelembe helyezni magam” ő sem restelkedett sokáig, szépen megszabadult a zakójától, kigombolta az ingujját, amit aztán lazán fel is tűrt, s úgy pillantott vissza rám az íróasztala mögül. - Ugye, hogy így sokkal jobb? Mikor épp nincs nálam bent páciens, rendszeresen így szoktam dolgozni, mert nem is tudom… szabadabban szárnyalnak a gondolataim, több minden jut az eszembe… De ha lehet, ez maradjon köztünk, még a végén furának gondolnának a kollégáim, ami nem igen hiányzik. Persze tudom, hogy alapból tényleg az vagyok, mégsem szeretném visszahallani mások szájából. - büszkeség forever!
- Persze, nincs ellene kifogásom. - bólintottam rá a tegeződésre, ám ezután be is állt köztünk a zavart csend, amitől még a légy zümmögését is tisztán ki lehetett venni a szomszéd szobából. - Na jó, ha már egyszer így esett, és még abszolút nem is ismerjük egymást, megragadom az alkalmat és kérdezősködök, abba legalább garantáltan jó vagyok. Szóval… Bastian… miért lettél épp ügyvéd? Szülői nyomás? Lázadás a világ ellen? Esetleg vezeklés, valami tini botlás miatt? - tréfálkoztam félig, ám ami igaz, az igaz, tényleg kíváncsi vagyok erre.
Általában jól meggondolom azt, amit kiejtek a számon, de most mégis annyira váratlanul ért ez, hogy akaratlanul is visszakérdeztem. Vélhetően csak azért mert nem nézném ki belőle, hogy ennyi mindent egy étkezés során képes megenni, azt gondoltam ehhez még egy nap is kevés lenne. Ezért is lopva pillantottam felé bűnbánóan. Ebből aztán sehogy sem jöhetek ki jól, ezért megpróbálom ejteni a témát, természetesen állni fogom a számlát, egyébként is ez lett volna az eredeti tervem. - Oh, igen. Így tényleg sokkal jobb. - Beszéd közben meglazítottam nyakkendőmet. Sosem szerettem igazán nyakkendőt viselni, de mégis megköveteli a szakmám. Ez is egy apró áldozat, amit a munkám végett meg kell hoznom nap, mint nap. - Számíthat a diszkréciómra, tőlem aztán senki sem fogja megtudni. - Kinek is újságolhatnám el ezt, na meg minek is tenném? Ennyi bőven belefér a munkakapcsolatunkba, de ha több ruhadarabjától vált volna meg, akkor most még ennél is feszengve ülnék a helyemen. Nem mintha a történtek után nem érezném magam kissé még mindig kínosan. - Szóval most én lettem az, akit elemez? - Még szerencse, hogy tiszta a lelkiismeretem és semmi titkolnivalóm sincs előtte, ezért bátran mernék bármilyen kérdésére válaszolni. - Nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Lényegében túlzott igazságérzet szorult belém, ezért két választásom volt, vagy ügyvéd leszek, vagy szuperhős és úgy gondoltam az öltöny jobban áll. - Igazam van, vagy igazam van? Szeretem ha igazam van, tényleg jobban áll rajtam az öltöny, mint a feszülős szuperhős ruha, meg nem is szeretném a nadrágomon kívül hordani az alsómat. - Te pedig felhagytál a modellkedéssel, hogy bűnözök fejében kutakodhass? - Nagyon is modell alkat, mármint mindene meg lenne hozzá, csak a magasságával lehetne probléma. Igazán nem szerettem volna tolakodó lenni, sőt zavarba hozni sem, mindössze egy ártalmatlan bókot próbáltam belecsempészni a beszélgetésünkbe. Jöhetne már a futár, legalább ha tele a szám addig sem hozhatom magam, vagy a doktornőt zavarba.
- Tudod, nekünk pszichiátereknek megvan az a rossz szokásunk, hogy amikor épp nincs semmi dolgunk, egy páciens sincs a közelben, akkor a legközelebbi hozzátartozóinkat, barátainkat, ismerőseinket vesszük nagyító alá, őket faggatjuk, az ő életüket szeretnénk piszok gyorsan sínre tenni. Mondhatni szakmai ártalom, aminek általában a legtöbben nem örülnek. Képzeld el például az unokahúgomat, aki egy családi balhé után úgy döntött, nekem önti ki a kicsi szívét, én pedig röpke háromnegyed óra után megállapítottam róla, hogy kiskorában komoly traumán esett át, ami aztán egész későbbi életére kihatással volt, ezért olyan rossz a viszonya az édesanyjával és fél kiállni önmagáért. A végére egész olyan volt, mint egy átlagos munkanapom, ő pedig kijelentette, hogy orvost vált, és attól a naptól kezdve inkább csak levelekben kommunikálunk, és a családi összejöveteleken kívül nem igen érintkezünk. - húztam be egy picit a nyakam, hiszen lássuk be, ez egy elég ciki sztori, de hát istenem, ez vagyok én, mit szégyelljem? - És válaszolva a kérdésedre, igen, most épp téged analizállak, vagy legalábbis, nagyon próbálkozom vele, aztán ki tudja, lehet, sikeresen kitérsz minden kérdésem elől, én pedig továbbra is a sötétben fogok tapogatózni veled kapcsolatban.
De nem, szerencsére Bastian jól vette az első kanyart és megtudhattam róla, mekkora igazságérzettel rendelkezik, és miért lett később ügyvéd belőle. - Ezt az állítást csak megerősíteni tudom. - bólogattam arra, hogy az öltöny jobban áll neki, mint mondjuk egy szuperhős hacuka, habár, így jobban meggondolva a dolgot… szívesen megnézném, teszem azt Batman jelmezben. Aztán még az is előfordulhat, hogy mellé öltözök, és hitelesen alakítom a Macskanőt. Te jó isten, mik jutnak eszembe? Valaki mentsen meg! - Micsoda? Hogy én modell? - öltött bíborvörös árnyalatot az arcom zavaromban, miközben gyorsan kisimítottam belőle néhány kósza tincset. - Értékelem a bókot, de igazából nem, semmi ilyesmiről nincs szó. A gimi elvégzése óta tudom, hogy pszichiáter szeretnék lenni, ilyen vonalon is tanultam tovább az egyetemen és alapítottam saját praxist. Ha meg kéne indokolnom a miértjét, akkor talán azt mondanám, azért döntöttem emellett a pálya mellett, mert szeretek segíteni az embereken, meghallgatni őket, biztonságos helyet biztosítani számunkra, ahol egy kicsit erőre kaphatnak, összeszedhetik magukat, a bűnözők analizálása pedig csak hab a tortán.
Egyesek képesek voltak engem megvádolni azzal, hogy túl sokat tudok beszélni, sőt alkalmanként mások hasába még képes lennék lyukat is beszélni, de most nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Lea még engem is leköröz. Biztos voltam abban, hogy mindkettőnk részéről nevezhető ez szakmai ártalomnak. Sőt, akár előadó művésznek is kikiáltatnám magunkat, hiszen sok múlik azon, hogy hogyan tudjuk előadni, megértetni másokkal a mondanivalónkat. Még nem volt szerencsém össze találkozni vele a bíróságon, de úgy vélem, hogy ha ott is hozza a mostani formáját, akkor az esküdtszéki tagok inni fogják minden egyes szavát. - Ezzel kapcsolatban van egy észrevételem. Úgy gondolom a rokonaid közelében próbáld elnyomni magadban az orvosi énedet, mert nem mindenki van felkészülve arra, hogy analizálva legyenek. Csak képzeld bele magad az unokahúgod helyzetében, biztosan te is megrémülnél attól, ha egy óra leforgása sem kellene ahhoz, hogy mások előtt nyitott könyv legyen az egész életed, hogy azokra a titkaidra is fény derüljön, amik annyira nyomasztanak, hatással vannak rád, hogy egész életedet befolyásolják. - Kettőnk közül nem én vagyok, aki orvosi diplomával rendelkezik, de mégis van véleményem arról, hogy a családtagjait nem kellene górcső alá venni. - Nincs olyan kérdés, amire nem válaszolnék. Nincsenek titkaim, kivéve azokat amik az ügyfeleimhez kötnek és bizalmasak. - Lényegében azok nem az én titkaim, hanem az ügyfeleim titkai, amiket én diszkréten kezelek. Ahelyett, hogy az éjszaka leple alatt kezdenék titkos hadjáratokba a város megmentése érdekében, hogy egyenként gyűjtsem be a rossz fiúkat, majd küldjem őket a hűvösre, inkább maradtam az öltönyömnél, elvégre más módszerekkel, de mégis célba érek. - Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni. - Akartam, de nem tudtam szó nélkül hagyni, hogy bókom hatására elpirult. - Ebben hasonlítunk, mindketten szeretünk másokon segíteni. - Gyakran adakozók különféle segélyszervezeteknek, állat menhelyeknek, vagy fizetség nélkül vállalom el az ügyeket, ha az ügyfélnek segítségre van szüksége. De, ezek olyan dolgok, amit kevesen tudnak, nem szokásom a jó cselekedeteimmel hencegni. Pár pillanatra elmerültem gondolataim között, az irodai telefon csörrenése rázott vissza a jelenbe. - Igen Annette, engedje csak fel a futárt. - Miután gyors telefonhívást váltottam a recepciónál lévő hölggyel le is tettem a kagylót. - Már a futár az épületben van, ezért bátran állíthatom, hogy egyikünk sem fog már éhen halni. - Felkeltem, oda sétáltam a fogason lógó zakómhoz, hogy pénztárcámat előkeressem a zsebből. Ekkor a futár kopogása jelezte, hogy ide ért. Ajtót nyitottam neki, fizettem, átvettem tőle a rendelést és már búcsút is intettünk egymásnak. - Már az illatoktól megéhezem. - Lepakoltam az asztalra a zacskókat, ezután szépen kipakoltam mindent szép sorjában, de nem szeretnék Lea és az étel közé állni, ezért el is léptem onnét, nehogy még a végén a kínai kaja helyett rám vesse magát.
- Na igen… mármint persze tudom, hogy igazad van, és Suet megrémíthette, hogy néhány röpke perc leforgása alatt már úgy olvastam benne, mintha csak az egész élete egy nyitott könyv volna számomra, de basszus… azt gondolod, nem próbáltam még kikapcsolni magamban ezt az egészet? - csattantam fel önkéntelenül is. - Szerinted számomra nem ijesztő az, hogy ránézek egy emberre és az első gondolat, ami az eszembe jut róla, hogy ilyen vagy olyan lelki nyavalyája van, ami már pusztán abból világos számomra, ahogy rám néz, ahogy sétál, ahogy áll, vagy épp kanalazza a levest? Megsúgom, de csak neked, csak most, hogy ez az egész olykor rohadt nagy átok a nyakamban. Úgy barátkozni, úgy randizni, hogy olyan dolgok is szemet szúrnak nekem már elsőre, amik alapjáraton ziher, hogy csak fél - egy év után mutatkoznának meg, arról már nem is beszélve, hogy azzal is tisztában vagyok, legtöbbször hallgatnom kell, hiába tudok a problémáról, mert különben furcsán néznének rám. Elvégre mégsem mehetek oda például azzal apámhoz, hogy a lappangó kisebbségi komplexusait azzal igyekszik kompenzálni, hogy engem baszogat, amiért pszichiáter lettem, nem pedig politikus vagy épp ügyvéd. - forgattam meg a szemeimet, majd a hirtelen jött zavartól, ami aztán zúdult a nyakamba, hogy leesett, épp egy vadidegennel osztok meg bizalmas, családi infókat, az arcom rettentően kipirult, a tekintetemet pedig a legközelebbi szőnyegbe fúrtam, nehogy az ő arcát tanulmányozzam, s azt, mennyire hülyének gondolhat mindezek után. - Izé… nem akartam mindezt a nyakadba zúdítani… Bocsánat. - tényleg nem volt tervbe véve ez az egész. Úgy látszik a sors úgy döntött, hogy ma a bolondját fogja járatni velem.
- Szóval nincs olyan kérdés? Nocsak… ezt az információt most megjegyzem, és a későbbiekben majd felhasználom ellened, úgy vigyázz. - tudom, hogy beteg, de már - már egymást követték az érdekesebbnél érdekesebb gondolatok a fejemben arról, mi mindent lehetne még kérdezni Mr. Nincsenek titkaimtól. Na, de ezzel még úgy érzem, várnom kell, míg eljön a megfelelő alkalom. - Nem haragszom. - mosolyogtam barátságosan, ám az arcom csak még vörösebb lett attól, hogy Bastian észrevette a zavaromat. Utálom, hogy a dolgok ennyire nyilvánvalóan megmutatkoznak rajtam. - Akkor már találtunk is egy közös vonást, vajon hány lesz még? - viccelődtem, s aztán meg is szólalt a férfi telefonja, ami arra engedett következtetni, hogy megérkezett az életmentő ebéd. Végre! - Szuper, főleg a te szempontodból, mert beismerem, még két perc és lehet, a kínai helyett végül másra vetettem volna rá magam. - nevettem fel jókedvűen, főleg mikor bevillant, mennyire kétértelműre is sikeredett ez a szép kis mondatocska. - Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit ügyvédúr. - de most komolyan, lassacskán már kezdem szükségét érezni annak, hogy saját ügyvédet béreljek, aki elsimítja a hülyeségeimet Bastiannál. Miután szép kényelmesen lepakolt, magamhoz vettem a leveses dobozt és a mellé csomagolt kanalat, majd végre elégedetten vethettem bele magam a falatozásba. - Hm… három napi fűevés után ez a mennyország.
Miközben kanalazgattam, önkéntelenül is elkalandoztak a gondolataim, hát még mikor olykor - olykor felé siklott a pillantásom, aztán egyszeriben csak azon kaptam magam, hogy a következő kérdés hagyja el az ajkaimat… - Nos, ha már egyszer azt mondtad nincsenek titkaid, és mindenre válaszolsz, áruld el nekem… igaz az a városi pletyka, hogy az ügyvéd pasikra csak úgy tapadnak a nők?
Nem tudom mennyire kíváncsi a véleményemre, de azért én sem bírom ki szó nélkül, hagyni a mondottakat. Akármiről képes lennék vele elbeszélgetni még az őserdőkben honos védett állatfajtákról is, csak ne álljon be ismét közöttünk a kínos csend. - Szerintem ez valami olyasmi amit nem lehet egy gombnyomásra kikapcsolni. Arról nem tehetsz, hogy jó emberismerő vagy és tudsz olvasni a sorok között. - De mondjuk nem kellene egyből másokra zúdítani az elemzése végeredményét. Akkor talán Sue sem távolodott volna el ennyire tőle, de ez már ugye nagyon nem az én határkörömbe tartózik. - Ezek után meg sem merek majd moccanni, mert attól fogok tartani, hogy éppen engem elemezgetsz. - Természetesen csak tréfálkozni próbáltam. Jobban bele gondolva, ha magamat kellene nagyító alá venni, akkor az első szembetűnő dolog az lenne, hogy hol a glória a fejem fölül? Viccet félretéve nem érzem magam ennyire szentnek, nekem is vannak hibáim. Mégis minden nap arra törekszem, hogy ezeket a bizonyos hibákat kiküszöböljem, de a régi, megszokott dolgokon nagyon nehéz változtatni. - Ugyan! Másod állásban pszichológus vagyok, szóval ha beszélgetni szeretnél bármiről itt megtalálsz. - Nem a szó szoros értelmében, de azért már fültanúja voltam pár efféle beszélgetésnek. Valamit nagyon is jól csinálhatok, hogy az emberek képesek megbízni bennem és olyan dolgokat megosztani velem, amiket eddig még nagyon senkinek sem voltak képesek elmesélni. - Csak nyugodtan, tegyél próbára. - Egyenes és őszinte embernek tartom magam, ezért mindenre képes vagyok válaszolni neki, persze egy bizonyos határokon belül, de nem hinném, hogy bármi olyan durva kérdéssel drukkolna elő, amitől hirtelen köpni, nyelni képtelen lennék. - Fogalmam sincs, de kíváncsi vagyok rá. - Őszintén érdekelne, hogy még miben hasonlíthatunk, de ez már nem abba a szakmai értembe vett kategórián belül. Igyekeztem úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna előbbi kijelentését, nem akartam zavarba hozni azzal, hogy bármi kommentárt is fűztem volna hozzá, mert úgy érzem egészen kezdünk felengedni egymás társaságában és attól csak kínos lett volna a helyzet. - Vegyük úgy. - Ismételtem meg szavait, miközben helyeslően bólogattam. Most inkább a megrendelt ételre szerettem volna koncentrálni. Már nagyon kellett, hogy gyomromban a mardosó éhség helyét felváltsa a teltség érzet. Még sosem ettem ennyire jó csirkét, persze anyám főztjét leszámítva. - Igaznak igaz, de túl sok munkám van ahhoz, hogy élvezni tudjam az ügyvédlét ezen örömeit. - Két falat között válaszoltam kérdésére. Mindig is sikerem volt a nők körében, de számomra nem szórakozásra valók, ha bárkihez is közelednék, akkor csak azért, mert komoly szándékok vezérelnek. - Na és annak a városi pletykának is van valós alapja, hogy a pszichiáter nők rettentően elviselhetetlenek a párkapcsolatban? - Nem szerettem volna kérdésemmel tolakodónak tűnni, mindössze tényleg kíváncsi vagyok, ez még nem nagy bűn, ugye?
- Kedves, hogy így gondolod. - mosolyodtam el Bastian azon mondatának hatására, hogy „Arról nem tehetsz, hogy jó emberismerő vagy és tudsz olvasni a sorok között.” - ám aztán hirtelen elkomolyodtam, tekintetemet mélyen belefúrtam az övébe, mintha csak arra készülnék, hogy olvassak a gondolatai közt, s összefontam magam előtt a karjaimat. - Jól sejtem, hogy a gondolat második fele, mely végül kimondatlan maradt részedről, valahogy úgy hangzott volna, hogy: „de azért nem kellene állandóan mások nyakába zúdítanom az elemzéseim végeredményét”? - mosolyodtam el hamiskásan, majd amikor észrevettem milyen képet is vág, nem csak, hogy elégedetten konstatáltam, sejtéseim beigazolódását, még egy kicsit előrébb is dőltem, mintha valami elképesztő nagy titkot kívánnék megosztani vele, mely csak két fül számára szól. - Elfelejtettem szólni, hogy másodállásban mentalistaként tevékenykedek. - viccelődtem jókedvűen. Persze a valóság ennél sokkalta egyszerűbb, elég volt hozzá némi logika, megfelelő következtetési készség, no és persze egy nagy adag mázli, mert arra mindig szükség van, még az én szakmámban is. - Remek döntés Bastien, de vigyázz, én mindent látok. - épp, mint a nagytestvér. Te jó ég, tényleg túl sok tv - t néztem mostanában.
- Nocsak, nocsak egy ügyvéd, aki másodállásban pszichológus is… - tettettem hatalmas meglepettséget. - Ha kiderül, hogy harmad állásban profi szakács is vagy, akkor bizony benned tisztelhetem álmaim férfiját. - ütöttem el a dolgot egy újabb béna kis tréfával, ám ami tény, az tény, ebben az esetben tényleg ő volna számomra a number one. - A végén még kiderül, nincs is igazán szükséged a segítségemre az ügyedhez, egyedül is tökéletesen boldogulsz majd. - dőltem ismét hátra, egy pillanatra sem szakítva el róla a tekintetemet. Van valami egészen különös ebben a fazonban, de hogy mi… ? Csillámpóni legyek, ha értem… - Van egy olyan érzésem, hogy hamarabb ki fog derül, mint azt mi gondolnánk. - bólintottam a szavaira. Érdekes lenne, ha végül kiderülne, hogy még száz még száz dologban hasonlítunk mi ketten, vagy épp teszem azt, ugyan azon a meccsen egymás kedvenc csapata ellen drukkolnánk. Hajjaj, én és a fantáziám.
Szerencsére hamar átugorhattuk a béna kis vicckísérletemet a kannibalizmusról és egyéb nyalánkságokról, és rátérhettünk a napunk fénypontjára, az ebédre. A levest egész hamar elpusztítottam, miközben odafigyeltem arra, mit válaszol Bastian a feltett kérdésemre, majd amikor fordult a kocka, és nekem kellett felelnem, már a mézes csirkémnek és a pirított tésztámnak láttam neki, mellé némi tavasz tekerccsel. - Huh, hát erre a kérdésre már nehezebben, sőt talán nem is tudnék egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Személyiségfüggő. Vegyünk példának, mondjuk engem. Rám abszolút igaz ez a megállapítás, mivel egy kapcsolaton belül mindig beleesem valamelyik végletbe. Alapvetően úgy vagyok vele, hogy ha összejövök valakivel, ami nálam elég ritka dolog, mert nehezen köteleződöm el, akkor azt csakis olyan személlyel teszem, akibe maximálisan megbízom. Mivel megbízom benne, így nincs meg részemről még az egészségesnek nevezhető féltékenységi szint sem, ami egy idő után azt a benyomást kelti a partneremben, hogy nem jelent számomra annyit, mint én neki, és szépen dobbant a kapcsolatból. Ez az egyik véglet. A másik, ha valahogy a páromnak sikerül eljátszania a bizalmamat, csalódást okoz, onnantól fogva mindig a jeleket keresem rajta, ezzel pedig megint csak világgá kergetem. Ez csak egy példa volt a sok közül, de mondhattam volna akár a túlzott aggodalmat is, vagy a segítő szándékom félresikerülését, amit nemrég átbeszéltünk Sueval kapcsolatban. De itt is van egy másik véglet, mikor annyira sikerül elrejtenem mások elől az érzéseimet, hogy végül érzéketlennek, zárkózottnak gondolnak, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen is a szeretet. - vontam meg a vállam. - De inkább nem égetem magam tovább, röviden pedig csak annyit felelek a kérdésedre, hogy erre nincs egyértelmű válasz. - időközben szépen végeztem a második fogással is, ám mielőtt még nekifoghattam volna a desszertnek egyszer csak megszólalt a mobilom.
- Elnézést. - ezzel sietve elolvastam az érkezett smst. Ajjaj, Mr. Hoppkins már megint beképzelt magának valamit… Istenem! Hosszú délutánom lesz. - Ne haragudj, de a desszertet már nélkülem kell elfogyasztanod. Vészhelyzet állt elő, az egyik páciensemnél, aki most rám vár a rendelőmben, nem hagyhatom cserben. - magyarázás közben gyorsan belebújtam a cipőimbe és felkaptam a táskámat a vállamra. - Szóval, mint azt már mondtam, várni fogom a hívásodat az üggyel kapcsolatban. - mosolyodtam el, majd megindultam az ajtó felé. - Szia. - ezzel kiléptem, ám néhány megtett lépés után rájöttem, hogy valamit bent felejtettem. Gyorsan visszasiettem a meghökkent férfi irodájába és felkaptam az asztalról a sült banános dobozt. - Itt maradt a lényeg, - kuncogtam. - de most már, tényleg szia. - ezzel tényleg elhagytam az épületet, leintettem egy taxit és visszaindultam a rendelőmbe. Egész úton odafelé teljesen büszke voltam magamra, hogy sikerült a közös kis megbeszélésünk, ám amikor este hazaértem és eszembe jutott, hogy bezzeg a blézeremet ottfelejtettem Bastian irodájában, a szék karfáján, úgy éreztem, menten elsüllyedek szégyenemben. Istenem, most biztos tök hülyének gondol…
Aidan Matthews sosem volt az az igazán udvariaskodó típus, ám ezúttal úgy döntött kivételt tesz. Maga sem tudta eldönteni, vajon-e cselekedetre ezúttal a kollegiális szolidaritás veszi rá, az, hogy nem szeretne a későbbiekben kellemetlen szituációkat, vagy az, hogy ezzel riválisa orra alá dörgölheti gyakorlatilag első vereségét. Bizony-bizony, Aidan Matthews titkon hosszú évek óta versenyzett már Bastiannal, mindenáron bizonyítani akarta, hogy sokkal jobb ügyvéd nála, mikor pedig ez nem sikerült, úgy döntött taktikát vált. Volt ugyanis valami, amit még a tárgyalóterem és a közvélemény elismerésénél is jobban szeretett volna elnyerni a férfitól, ez pedig nem volt más, mint Lea Hudson. Miután a fiatal ügyvéd megneszelte szakításukat, úgy döntött ideje akcióba lendülni, elérkezett számára a tökéletes pillanat. Elsőnek azzal kereste fel Leát, hogy szüksége lenne rá egy ügyben, mint orvosszakértő, mikor pedig a lány ellenállni próbált, mondván, hogy nem szeretne találkozni az irodában Bastiannel, a férfi biztosította róla, hogy távol fogja őket tartani egymástól. Mivel Lea szerette a munkáját és Aidan meggyőzte róla, hogy nélküle nem boldogul, végül igent mondott a felkérésre, azóta pedig számtalanszor ültek már össze dolgozni a férfival. Aidan kezdetben valóban ügyelt arra, hogy Bastian ne tudjon a lány jelenlétéről, ám ma úgy döntött ideje a következő szintre lépnie. Mialatt Leát az irodájában hagyta néhány aktával, szabadkozva, hogy gyorsan el kell intéznie valamit, átsétált a folyosó másik oldalára Bastian irodájához és bekopogott.
- Van néhány perced Bas? – dugta be a fejét, mikor pedig pozitív választ kapott, bement és becsukta maga után az ajtót. - Figyelj… tudom, hogy te és Lea… nos már nem vagytok együtt. Sajnálom haver. – ám szavaival ellentétben arca egészen mást tükrözött. - Egy ideje ő és én együtt dolgozunk a Nichollson ügyön, habár nagyon nehezen ment bele, mert nem szívesen jött ide. De nem is erről akartam veled beszélni, hanem arról, hogy randira akarom őt hívni, és tudni akarom, ugye ez nem zavar téged? Hiszen ti már úgysem lesztek újra együtt…
Hinni akartam még abban, hogy közöttünk még nincs vége véglegesen. Ez csak egy átmeneti állapot. Ez kell ahhoz, hogy Lea képes legyen nekem megbocsájtani. Tekinthetjük ezt egy kis szünetnek is. Aztán minden olyan lesz, mint eddig is volt. Legalábbis ebben reménykedtem, de aztán túl sok idő telt el, én pedig teljesen bele temetkeztem ismét a munkámba. Kellett valami, hogy el tudjam róla terelni a gondolataimat, de pontosan a munkám miatt vagyok ilyen nagy bajban. Nem is akartam igazából ráerőltetni magamat, ha idő kell neki, akkor annyit kap, amennyit csak szeretne. Mégis még mindig bűntudatom van, akkor este mindent elrontottam, de már másnap küldtem neki egy száz szálas vörös rózsa csokrot. Aztán tényleg túl nagy volt a csend. Mégsem akartam abba bele törődni, hogy szakítottunk. Nem akartam mániákus zaklató sem lenni, de azt már elhatároztam, hogy szívem hölgyét ismét meghódítom, kerüljön akármibe. Akkor vettem csak észre, hogy már egy jó ideje el vagyok gondolkozva a laptopom felett mikor megriadtam a kopogást hallva. - Gyere csak. - Aidan, mit is mondhatnék róla? Úgy igazából sosem kedveltem, de őszintén nincsen sok bajom vele. Őszintén csak a szokásos köröket szoktuk lefutni, részemről illemből, ha már egy épületben dolgozunk. Igazából senkivel sem vagyok rossz viszonyban, ezt bármelyik munkatársam tanúsíthatja. - Ezt nem is tudtam. - Valószínűleg okkal nem volt róla tudomásom. Néhány pillanatig csak ültem és próbáltam vissza fogni magamat, de aztán eljött egy bizonyos pont, ami után szakadt nálam a film. Rámosolyogtam miután felkeltem, hogy közelebb sétáljak hozzá. - Miért kellene, hogy zavarjon? Neked mindig is az kell, ami az enyém. - Mert Lea még mindig az enyém, erről vitát sem akarok nyitni, sőt nem is fogok. Ennél sokkal jobb ötletem van. - Mindössze csak ennyire zavar. - Olyan erősen húztam be neki egyet, amilyen erősen csak tudtam. Sosem voltam az erőszak híve, de most úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Mégis mit gondol, csak úgy hagyni fogom, hogy rámásszon? - Hozzá ne merj érni! - Közben az orrából eleredt a vér, de kirohantam az irodából. Nem azért, hogy elmeneküljek előle, vagy azért mert tartanék attól, hogy viszonozza az ütést, hanem azért, hogy lássam Leát. - Komolyan ezzel a nyomorulttal kezdesz? - Most túlteng bennem az adrenalin, ezért észre sem vettem, hogy mennyire sebes az öklöm az ütés után. Akkor is kérdőre vontam, ha pontosan jól tudtam, hogy semmi közöm hozzá, hiszen nem a tulajdonom.
Minden lelkierőmet össze kellett szednem ma is, hogy képes legyek betenni a lábam abba az épületbe, ahol tudtam, néhány iroda választ csak el csupán attól a férfitól, aki képes volt darabokra törni a szívemet. Nem is értem, hogy miért vágtam bele egyáltalán ebbe az egészbe, talán csak, hogy lefoglaljam magam, vagy, hogy segítsek Aidennek, ha már egyszer hozzám fordult az ügyével, most mégis úgy érzem, hogy hibát követtem el. Eddig szerencsém volt és el tudtam őt kerülni, azt azonban nem tudom meddig tartható fenn ez az állapot. Képtelen lennék látni őt, vagy beszélni vele. El akarom felejteni, hiszen köztünk mindennek vége, a mesénk okkal ért véget, nekem pedig ideje lenne tovább lépnem, mégis pokoli nehéz. Márpedig előbb vagy utóbb biztosan újra elém sodorja majd valahogy az élet, ha máshol nem, hát a bíróságon, szóval gyorsan kell cselekednem, hogy ne roppanjak össze élesben.
Miután beléptem az épületbe, nem is kellett sokat várnom, Aiden az előcsarnokban várt rám, majd együtt lifteztünk fel az emeletükre, miközben arról mesélt nekem, hogy talált egy szemtanút, akivel délután jó lenne majd elbeszélgetnem, hogy felmérjem mennyire megbízható, mennyire terhelhető, hiszen könnyedén lehet belőle pillanatok alatt koronatanú. Miközben ezt a gondolatsort fejtegette nekem, láttam, hogy igyekszik óvón az irodájába terelgetni, gondolom látta rajtam, hogy kezdek ismét pánikba esni, ahogy megpillantom azt a bizonyos ajtót. Hagytam magam, jól esett a figyelmessége, ez legalább megkönnyítette számomra is, hogy el tudjam Őt kerülni. Leültem a szokásos helyemre a kanapéján, az asztalon pedig már ott is várt rám egy halom akta, amiről tudtam, egytől-egyig át kell néznem. Hozzá is láttam a tanulmányozásnak, mikor Aiden egyszer csak felpattant mellőlem azzal, hogy gyorsan el kell intéznie valamit, de azonnal visszatér. Csak bólintottam a szavaira, majd elővettem a jegyzetfüzetemet és írni kezdtem néhány gondolatot, miközben a sorok között haladtam.
Néhány perc telhetett csak el mikor egyszer csak kivágódott az ajtó és egy szörnyen ismerős hang ütötte meg a füleimet. Egy pillanatra megremegtem, majd nagyon lassan felpillantottam az előttem álló férfira. A szívem hírtelen hevesen kezdett el dobogni, a torkomban pedig hatalmas gombóc keletkezett. Bastian… Ne… Úgy volt, úgy volt, hogy Aiden távol tartja, akkor meg mit keres most itt? És… miért véres a keze? Uramisten! - Fogalmam sincs róla, hogy miről beszélsz… - próbáltam higgadtan megszólalni. - De még, ha lenne is… mégis milyen alapon rontasz rám és kérsz számon? Mond csak, nem vár most is épp egy csinos kis aktakupac az asztalodon? – az a vér… nem tudom levenni róla a szemem… - Mi… mi történt a… kezeddel? Hol… hol van Aiden?
Nem szokásom így reagálni. Mindig is azon az elven voltam, hogy minden problémát jobb, ha szépen, kulturált emberek módjára meg tudunk beszélni. Most meg... Teljesen elborult az ítélőképességem, olyanná váltam, akár egy vadállat. Mintha csak így akarnám megjelölni a territóriumomat. Őszintén, ha meghallottam volna, hogy még bármi mást is mondott volna arról a nőről, akibe még mindig szerelmes vagyok, akkor biztos vagyok benne, hogy nem úszta volna meg pusztán egyetlen egy ütéssel a dolgot. Most inkább örülhetne annak, hogy tényleg csak egyet húztam be neki és nem maradtam ott, hogy folytassam. Értelmetlennek is láttam volna. Köztudott, hogy mindenben jobb vagyok nála, simán elláttam volna még ennél is jobban a baját. Ezért inkább Aiden irodája felé vettem az irányt, mert volt egy olyan megérzésem, hogy Lea ott fog lenni. Igazam is volt. - Tényleg nincs róla fogalmad? Akkor érdeklődj az új barátodnál. - Eddig csak azt hittem, hogy Aiden bosszantani akar és valamilyen szinten megszégyeníteni, de most gondoltam csak bele abba, hogy mi van, ha Lea is akarja a dolgot? Mert, ha közöttünk tényleg vége van mindennek, akkor nincs is bele szólásom a dolgaiba. Szóval ezek után csak hagynom kellene, hogy más férfival kezdjen kapcsolatot? Kizárt dolog! - Lea én még mindig szeretlek. Miért nem vagy képes nekem megbocsájtani? - Tudom mit követtem el, de szerintem ez még nem akkora bűn, hogy szakítson velem. Akkor vettem csak észre az öklömet, mikor szóvá tette. Eddig tényleg meg sem éreztem, úgy munkálkodott bennem az adrenalin. Ez most az én vérem lenne, vagy Aiden vére? Ez most a legkisebb problémám. - Aiden bejött hozzám és közölte velem, hogy mi már úgyse leszünk egy pár, ezért zavarna-e, ha bepróbálkozna nálad? Zavarna. Az előtt még az irodámban volt vérző orral. - Azt hittem, hogy egy ilyen eset után rám küldi a biztonságiakat, de úgy tűnik, hogy szégyenében már meg sem mer mukkanni. Tényleg, vajon hová lett? Még mindig az irodámban van, vagy hová tűnhetett? Valójában nem is érdekel.
Kezdőlap 
Tárgy: Bastian Montgomery Irodája 
17.03.14 3:14
