Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
- Tökéletes. - Mondhatni... vagy is rá fogom és elmegyek vele vidámparkba a hétvégén... Mert megígértem és én állom a szavam, de azért az én részemről ne szokjon hozzá efféle őrült ötletekhez. Évek óta nem voltam már és nem is igen éreztem emiatt hiányérzetet. Időm se lett volna. Mindig volt ami ki töltse a szabad időmet szinte száztíz százalékig és, hogy úgy mondjam én általában egész máshol lelem meg a szórakozásomat, de most ezt is kipróbálom. Furcsa lesz az már biztos... Minden tekintetben. De valamit valamiért! Ezt már ismerem. Továbbra is nagy szemekkel pislogok rá, mert érzem, hogy révbe fogok érni csak még egy kicsi... és bevált! Mindig is tudtam és még mindig jó tudni, hogy ez hatásos. Nem tudom megígérni, hogy nem fogom bevetni több alkalommal. Bűn volna. - Nagyszerű! Akkor induljunk is. Valamivel muszáj mielőbb kompenzálnom ezt a borzadályt. - Nem tudom meddig bírom még elviselni ezt a szörnyű ízt a számban. Már bánom, hogy e-mellett maradtam. Azt hiszem ezek után egy kávé is megteszi. Viszonylag gyorsan megejtettük a kis látogatást. Úgy hiszem a látvány magáért beszélt, bár én odakint voltam. Nem értek hozzá, nem kell látnom... nekem csak a lényeget kell tudnom és azt minél előbb. A börtönből egyenesen az irodámba mentünk... A türelem sajnos nem mindig az erényem. - Kávét? Nekem muszáj innom... - Mivel más most nem igen van és még egy kört nem kockáztatnék meg... így egy jó erős fekete is megteszi.
A börtönben tett látogatásom hamar véget ért. Szerencsére. Nem tetszett az a hely. Minden túlságosan is rideg volt, legalább is amit én láttam. Siettem a vizsgálattal, de ez nem azt jelenti, hogy elkapkodtam volna. Alapos munkát végeztem, és szegény fickónak tényleg alaposan ellátták a baját. Bár, hogy ki azt nem tudnám megmondani, de a sérüléseiből azért ki lehet következtetni, hogy bizony, itt egy őr volt a hunyó, nem pedig az egyik rab társa. Már csak a jelentést kell majd megírnom, de azt nem a börtönben, ott csak a vizsgálat során feljegyzéseket készítettem, amiket majd fel tudok használni, hogy semmit se hagyjak majd ki. - Igen, kérek szépen. Nem lenne jó, ha elaludnék írás közben. - Válaszolok neki. Már az irodájában vagyunk. Megértem én, hogy ennyire fontos neki ez az egész, de hogy éjjel is ezzel akar foglalkozni? Nem hittem, hogy ez ügyvédek között tényleg van olyan, aki ennyire elhivatott a munkája iránt. - Mindig ennyire sürgeted a dolgokat, vagy ez az ügy valamiért közelebb áll hozzád? - Kíváncsiskodok, közben pedig feltalálom magamat, vagyis szépen leülök az asztalához, bekapcsolom a számítógépét, majd Elkezdem bepötyögni a jelentésemet. Elvégre ezért jöttünk ide, vagy nem? Igaz, sok dolgot lehet csinálni, egy üres irodában, de ezt most inkább hanyagoljuk…
- Ne aggódj... Nem fogom hagyni, hogy csak úgy el aludj... - A jelenlétemben ilyesmire nem túl gyakran volt példa maximum ha engedtem. Mert hát végtére... Én azt nem tudom elviselni ha megzavarnak alvás közben és pofátlanul felébresztenek, mert akinek kell azt tudja is, hogy ilyesmivel nem tanácsos próbálkozni, mert az egész napot taccsra vágta... az enyémet is és a sajátját is ha rajtam múlik... és van aki azt nem képes elviselni ha nem hagyják aludni. Lényegében ugyan olyan bosszantó. Én személy szerint képtelen vagyok elviselni vagy akár eltűrni legyen szó bárkiről. - Nem, csak tudod... Túl fiatal még ahhoz, hogy a börtönben rohadjon meg... - Értem ezt a szóban forgó srácra, mert férfiról még nem igazán beszélhetünk és ügyről sem. Csak azért börtönbe juttatni mert ennek-annak keresztbe tett és ezek a hülye mércék... Személy szerint nem rétek az egésszel, de ez már elfutott kör és én azzal foglalkozom ami még előttünk áll. - Ezért valamilyen szinten átlátom a helyzetet... - Nem állítom, hogy meg értem, mert én egészen más szabályok szerint éltem és különben sem az én hatásköröm az ítélkezés - és... és ööö én általában komolyan veszem a munkámat. Nagyon komolyan! - Az utóbbi mondatól teljes komolysággal és határozottsággal ejtem ki. Nem véletlenül vagyok az aki és jól csinálom azt amit csinálok!
- Nos, ezt örömmel hallom. - Azért kíváncsi lennék, hogy még is ezt hogyan akarná elérni, ha nem lenne kávéja. Sajnos, ha fáradt vagyok, teljesen mindegy hol vagyok, vagy éppen mekkora zaj van körülöttem, én tökéletesen tudok aludni. bár most nem akarok, de ez a jelentés… Mindig is utáltam jelentéseket írni. Az, hogy ellátok, egy beteget az rendben van, hisz segítségre van szüksége, de minek a papírmunka? Csak, hogy ki vágjunk még több fát teljesen feleslegesen? Igaz, ez már elektronikusan megy, de akkor is. Elveszi az időt a betegektől, és ezt nem szeretem. Belegondolva, valószínűleg egy ember állásával játszok éppen, hiszen ha tényleg be tudják bizonyítani, hogy bizony az őr a hibás, valószínűleg kirúgják, sőt, talán megy a többi rab közé… Szóval ebbe inkább nem szeretnék bele gondolni. De ha Desmondnak nem okoz az gondot, hogy a munkája során, akár emberek életét is tönkre teheti, akkor engem miért zavarjon? Bár az előbbi nálam is játszik. Sőt, még jobban. De szerencsére még mindenki élve került ki a kezeim közül, és azon leszek, hogy ez a továbbiakban is így maradjon. - Az élete már éppen eléggé tönkre lesz így is téve. Priusza lesz, ha egyszer szabadul, senki sem fogja alkalmazni ezért. – Senki sem érdemli meg azt, hogy az egész életét fogságban kelljen leélnie. Persze mint tudjuk, kivétel erősíti a szabályt, szóval egy pillanatig sem állítom azt, hogy akkor most rögtön engedjük ki az összes sorozatgyilkost a rácsok mögül. - Személyes tapasztalat nincs? Egy „barát” aki mindig rosszkor volt rossz helyen? - Eléggé merész kérdés, de furdal a kíváncsiság. Kell, hogy legyen legalább egy ilyen ember a környezetében. a felső osztály csak úgy tapos a többin, és az ilyen esetek elkerülhetetlenek. NA jó, ez azért egy kicsit kemény volt, még szerencse, hogy nem mondtam ki. A határozottsága egyszerűen lenyűgöző. - Minden bizonnyal egy igazi élmény lehet veled veszekedni. - vajon mennyi idő alatt tudja elveszíteni a hidegvérét, hogy végül kikeljen magából? Egyáltalán van olyan helyzet? Minden bizonnyal, csak azt nem a nyílt közönségnek tartogatja. Minden esetre, egyszer szívesen megnézném.
do you know who i am?
Desmond Drescher
Tárgy: Re: Desmond Drescher irodája 23.11.12 0:45
- Attól még mindenkinek joga van az élethez. Ahhoz pedig senkinek sincs joga, hogy félholtra verje a másikat. - Mindig is jól tudtam érvelni. Talán ezért is tartok most ott ahol? Vagy mert nem volt más választásom? Azért ez erős. Én szeretem ezt csinálni és mindenek mellett még hasznos is. Tudom meddig mehetek el az élet bizonyos terein és hogy ha kell hogyan tudom tisztára mosni a szennyest. Kissé még mindig felháborít a tény, amit talán érezhető a hangomon is. Nem ellene irányul, de ez azért már az én gyomromnak is sok, másod sorban pedig gerinctelenség. Furcsa, hogy éppen én gondolom ezt és ilyen erősen. Akadtak már a kezeim közé egyének... és ha módomban állna újból átrendeznék egy-két fogsort és állkapcsot. Önkényesen..., minden bizonyára itt is csak ennyiről van szó. Meglehet én sem vagyok jobb a szóban forgó egyéneknél csak, hogy én a jobb oldalon állok és nem áll szándékomban a túloldalra keveredni. - Mármint? - Örömmel venném ha ezt kicsit bővebben kifejtené ugyan is nem egészen értem, hogy valójában mire is kíváncsi vagy, hogy mit szeretne hallani. Személyes tapasztalat? Ez alatt mégis mit kellene értenem. Mindegy, a félreértések elkerülése érdekében feltettem a kérdés és szeretném ha felvilágosítana arról, hogy mire akarunk kilyukadni. Nem fogom ki térni a válasz elöl csak egy kicsit még homályos. Egy „barát” aki mindig rosszkor volt rossz helyen? Ebből viszont akad bőven, de még mindegyik él és virul tudtom szerint és még mindegyik fel tudott állni a padlóról miután letudtunk a mi kis "baráti" csevejünket. Mégis inkább megvárnám még felel a kérdésemre. Csak annyit szeretnék el mondani neki amennyit tudni akar... se többet, se kevesebbet! - Több is annál... - Nem a nagyképűség csupán csak a tapasztalat beszél belőlem. Nem szeretek és gyakorta nincs is hangulatom a vitákhoz és a hisztériákhoz pedig még úgy se és a türelmem is véges, amivel átlagban előszeretettel játszadoznak. Amivel nincs probléma addig amíg tudják, hogy mit csinálnak és tisztában vannak a következményekkel, mert azok mindig vannak.
-Igazad van abban, hogy senkinek sincsen joga félholtra verni a másikat, de akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, vajon mi váltotta ki abból az emberből ezt a reakciót? Hisz lássuk be, senki sem kezdi el a másikat csak úgy püfölni, ha nincsen rá meg az oka. Feltéve, persze ha mentálisan nem teljesen ép, de mivel egy börtönről van szó, kétlem, hogy bármi gond is lett volna az őr fejével. - Nem pszichológus vagyok, de azért értek az emberekhez, és tudok egy két dolgot. Nem akarok belefolyni Desmond ügyébe, szóval nem is mondok mást, meg amúgy sem tudok erről az egészről sok mindent. Arról, hogy mik is történhettek ott. Plusz az ilyen helyek mindenhol be vannak kamerázva nem? Elég lenne előkerítenie egy felvételt az incidensről és máris nyert ügye lenne. Vagy ez csak nekem tűnik ilyen egyszerűnek? Valószínűleg, mivel jogot nekem nem kellett ilyen mélyen tanulnom. Bőven elég volt, ha az emberi test belsejének tanulmányozásába ástam bele magamat. Az pedig megvolt. Visszakérdez, vagyis nyilván nem teljesen tisztán fogalmaztam, és újra át kell gondolnom azt, hogy mégis mire akarok kilyukadni. - Úgy értem, kerültél e már olyan helyzetbe, hogy téged gyepáltak el annyira, mint a védencedet, vagy éppen te voltál a támadó? Csak mert azt mondtad jobban átlátod a dolgokat… ezért gondolom, hogy már neked is lehetett ilyenben részed. Már csak az a kérdés, hogy melyik oldalon álltál? - Nos, remélem így már világosabb lesz az a számára, hogy mire is vagyok kíváncsi. Bár azt egyáltalán nem nézném ki belőle, így sokadik benyomásra sem, hogy Ő lett volna a szenvedő alany. Nem, inkább olyannak tűnik, aki mindig a középpontban szeret lenni, de ezt jól csinálja… nem veri nagydobra, hogy kicsoda, még is eléri, hogy mindenki rá legyen kíváncsi. Ez volt azon a rendezvényen is. Rólam hamar megfeledkeztek volna az ottani emberek, de így… azt hiszem, hálával tartozok neki. - Ezt valahogy egyből gondoltam. - Azt nem kérdezem meg, hogy van e ilyen esetről felvétele, mert azt szívesen megnézném, és most magamra haragítani sem akarom, szóval nem fogom elkezdeni provokálni, csak azért, hogy megtudhassam, milyen is a dühös Desmond. Miközben beszélünk, az ujjaim sebesen mozognak a klaviatúrán, a jelentésemet pötyögve. Egyszerre több dologra is tudok figyelni, plusz vakon gépelni, szóval nem okozott az sem gondot, hogy fel-felpillantsak Desmondra. - Megnézed, hogy így jó lesz e majd? Már majdnem a fele megvan. - Lényegre törő vagyok, de nem hagyok ki egyetlen részletet sem a jelentésből. Leírtam a sérüléseket, valamit azt, hogy melyik mikor keletkezhetett, milyen tárgy által. Persze szépen igényes nyelvezettel.
- Hidd el nekem azon a helyen igen kevés a mentálisan ép ember... - Na jó, ez talán kicsit erős volt, de soha sem szerénykedtem a véleményemmel ha tudtam, hogy megtehetem. Hogy mire alapozom mid ezt? Egy teljesen normális és ép elméjű ember... viszonylag fiatalon mi a fészkes francokat keres a börtön falai között? Nem tudom megérteni... Alapból vagy bolondok vagy szociopaták vagy még jobb... pszichopata állatok akik képtelenek maguknak határokat szabni. - Hm, mindkettőbe belekóstoltam már... - Talán nem meglepő és engem soha nem is zavart ha mások is tudomást szereztek róla. Az előítéletek mindig is megvoltak nem kellett még külön rájátszani is, de azért az mindig jól jöhet ha valaki tudja, hogy hol a helye. - Vertem már alaposra felfuvalkodott hólyagokat és igen volt már felrepedve a szám betörve az orrom és feldagadva a szemem... de ennyi még belefér. - Mind ez számomra nem nagy ügy. Jó, nem vagyok egy behemót állat, de azért pipaszál sem és soha sem kellett félteni. azóta sem változtam most is ugyan az vagyok csak most a szavakkal ütök... szívesebben, de az öklömet sem vagyok rest használni ha úgy adódik és van, hogy úgy adódik. Mint mondtam ez nálam a legkevésbé sem zavar be, de kérdés, hogy ő vajon hogyan vélekedik minderről... Ha most arról kezd el kérdezősködni, hogy nem éreztem-e sajnálatot, ne talán szánalmat... nos, csalódni fog. Mert még csak a szikráját sem! egyszerűen csak ott hagytam mikor láttam, hogy neki már oly mindegy és padlót fogott... Ezt nevezem. Nem gondoltam, hogy máris ilyen jól haladunk, de nem tagadom, hogy én ennek csak örülni tudok. Megvonom a vállam majd a háta mögé kerülök kezemmel megtámasztva magam az asztallapon kicsivel a válla felett kezdem el olvasni a szöveget. Sose tudott le kötni az efféle rizsa, de most kell... - Tökéletes... - Legalább is én eddig nem találtam benne semmi kivetni valót.
- A rabok között valóban nem sok épelméjű van, de mi a helyzet az őrökkel? Ha ők nem lennének százasok, akkor már az összes rab az utcán mászkálna fel s alá.- Nem szeretem a börtönöket, de tudom, ha ebben a városban élek, akkor elkerülhetetlen, hogy egy „rendszeres” látogatója legyek. Pláne ha Desmond legközelebb is engem fog felkérni, hogy segítsek neki. Előbb is gondolhattam volna arra, hogy nem szeretem a börtönöket… akkor talán nem fogadtam volna el ezt az állást… vagyis de. Elvégre így segíthetek embereknek… vagy valami hasonló maszlag, amit a többi orvos mond, hogy miért is ezt a szakmát választotta. Vagy akár gyógyszerész vagy biológus. Csak hogy nekik nem kell ilyen helyekre járniuk. de mint már tudjuk, engem nem ez az ok vezérelt, mikor szakmát választottam magamnak. - Akkor azt az oldalát már ismered… na és kaptak már el téged a rend hű őrei? Azt megtapasztaltad, hogy milyen a rácsok túlsó oldalán lenni? - Valószínűleg ha rákeresnék az interneten, vagy megkérdeznék valakit a felsőbb körökből, akkor minden kérdésemre választ kaphatnék vele kapcsolatban, de sokkalta jobb, ha tőle tudom meg a válaszokat. Így nem kell a sorok között olvasnom, legalább is remélhetően. Pletykáknak és szennylapoknak nem hiszek, hiszen ők mindenkiről mindent összehordanak, csak hogy meglegyen a megfelelő karakterszámuk, és az eladás is hozza a normát, vagy a minél nagyobb példányszámot. - Milyen érzés volt valakinek fájdalmat okozni? - Nem az érdekel, hogy bűntudata volt e, az nem érdekel. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy vajon élvezte e? A válasz nagyon sok mindent elárulna róla. Eddig még sosem kellett ilyen jelentést írnom. Vagyis de, csak annak nem sok tétje volt. De tudva, hogy ennek az irománynak majd fontos szerepe lesz abban, hogy valakit megbüntessenek, az izgalommal tölt el, és csak remélni tudom, hogy most nem hiába koptatom a klaviatúrát. Míg olvassa, addig Desmont arcát figyelem, hátha le tudok szűrni belőle valamit, hogy ez így jó lesz e neki, vagy nem, de semmi. - Ennek örülök. Nemsokára készen is van, aztán viheted is a bíróságra, vagy ahova akarod. Nem tudom mi az eljárás folyamata. Szerencsére. - Sok orvos úgy éli le saját kis életét, hogy sikerül azt kikerülnie, hogy a bíróságra kelljen mennie valamiért. De ebben a városban…
- Miért? Szerinted az normális, hogy pillanatnyi felindulásból elszállt az agya és majdnem tolószékbe ültette a srácot? - Ezzel persze nem őt kívánom támadni egyszerűen csak felháborítónak tartom az ügyet. Ha már nincs meg az önkontroll vagy közveszélyes vagy másokra nézve akkor lássuk be nagyon szarul választottál munkát. Vagy simán csak egy beteg állat vagy aki sürgősen kezelésre szorul. Végül is ki a fene vállalna felelősséget érte? ezek után talán még az igazgatónő sem... és engem a legkevésbé sem bánt a dolog, hogy mi történik ha miattam elveszíti az állását. Mert senki sem tudja garantálni, hogy többet nem fog majd előfordulni és engem ez nem is érdekel ha nélküle kicsivel is jobbá teszem mások pokoli és nyomorúságos életét a rácsok mögött. - Annál azért mindig okosabb voltam. Ismertem a jogaimat és nem voltam rest ki nyitni a számat. A későbbiekben pedig megköszöntem és ígéretet tettem néhány bátor emberkének aki bilincset mert rakni a csuklómra, hogy amit alkalmam adódik rá meghálálom és biztosítottam róla, hogy nyugodjon meg nem fogom elfelejteni. - Ezt az egyet soha sem tűrtem... Mikor valaki elfelejti, hogy hol is állok én és hol ő... Volt, hogy mindössze fél perc avagy méter választott a rácsok túlsó oldaláról, de egy telefon... Mindent megoldott! Ma pedig már én oldok meg mindent! - Kegyetlen... Mikor másnapra bedagadt a kezem! - Tudom nem erre a válaszra számított és én sem kapok érte piros pontot, de ne tegyen fel olyan kérdést amire valójában jobb szeretné nem tudni as választ, mert az túl fájdalmas volna valakinek. - Azt hiszem azzal már megvárom a holnap reggelt... - Így is van, hogy a kelleténél több időt vagyok bent ilyen-olyan okolnál fogva.Nem nevezném túl buzgóságnak csupán csak szeretek tájékozott lenni és felmérni minden eshetőséget.
- Nem, nem, normális dolog, de ilyen, csak akkor történik, ha valakit előtte felzaklatnak. Lehet még sem olyan ártatlan a védenced, mint ahogy beállítja magát? - Abban egészen biztos vagyok, hogy valaminek ott történnie kellett. Valami olyan, amivel felidegesítették az őrt, és így vezette le a felgyülemlett feszültséget, ami azért nem egy normális dolog, egy pszichológiai vizsgálatot el kéne rendelni annál az őrnél is. Hagyta magát, nem pedig fogta magát, és inkább arrébb sétált, hiszen megtehette volna. Egyik oldalról sem egészséges ez az egész. Ha rajtam múlna, mind a kettő rács mögé kerülne egy jó időre. Ja, az egyik már eleve ott van… De nekem ehhez a részéhez szerencsére semmi közöm, én szépen megírom a papirkáimat, utána mosom kezeimet. -Ha nem a felső osztály egyik tagja lennél, akkor már rég bezártak volna téged a védenced mellé. Na igen, nekünk elég egy telefon, és már minden el is van simítva, de egy középosztálybeli embernek már nem mennek ilyen egyszerűen a dolgai. Még jó, hogy nem tartozok oda. Megteszünk bizonyos dolgokat, csak mert megtehetjük. A többiek meg jöhetnek takarítani. Azért nem ilyen borzasztó a helyzet, de nagyjából erről van szó. - Nos, örülök, hogy már ezt is tudom, de nem ezt kérdeztem. - Bár igazából válaszával már elárulta azt, amit tudni akartam, de ez nem elég. Mondja ki! Vajon miért kerülte ki így a válaszadást? Nem szokásom köntörfalazni, legalább is ilyen helyzetben nem. Mikor úgy beszélek valakivel, hogy más nincsen halló távolságon belül. - Pedig én már kezdtem azt hinni, hogy amint készen vagyok mész, mindenkit berángatsz egy tárgyalóterembe, csak hogy már ma győzelmet arathass. - Most szépen körül írtam azt, hogy a sürgetésével elsőre mennyire munkamániásnak tűnt.
- Természetesen ezt nem tudhatom, ha csak nem dönt úgy, hogy őszintén ki talál mindent lesz ami lesz alapon. De a végén úgy sem én leszek az szívni fog szóval nem igazán tud érdekelni. Megteszem amit tudok és ennyi. - Próbáltam higgadt és nyugodt hangszínben tálalni az álláspontomat, bár már igen csak kezdi feszegetni azokat a bizonyos határokat, de azért még tartom magam. Szeretnék és mindig arra törekszem, hogy érintetlen tudjak maradni az efféle ügyekben na meg persze ami a legfontosabb, hogy reális. Kénytelen vagyok némi bizalmat előlegezni a védenceimnek más különben elbukott az egész már az alapoknál. Aztán ha ők mégis úgy döntenek, hogy ködösítenek ilyen-olyan oknál fogva, nos az már nem az én saram. - Ezt én nem mondtam. Te állítod. - Na ez azért már kicsit sértő volt, mondhatni majdnem fájt?! Beismerem, tényleg volt, hogy csak egy karnyújtásnyira voltak tőlem a rácsok, de soha sem kerültem a túloldalra... Ügyvédre sem volt soha szükségem, tehát ügyről sem beszélhetünk. - Nos, van amit jobban élvezek annál... - Remélem ez így már megteszi. Pusztán hobbiból vagy szórakozásból senkit sem szoktam ütlegelni. Az, pedig ha valaki szánt szándékkal beleköp a levesembe személyes problémája. - Nem vagyok munkamániás ha erre akartál célozni. - Már pedig nyilvánvalóan erre akart célozni. - Csak mint mondtam sürget az idő és ha már én nem veszem komolyan a munkámat akkor mégis, hogy várjam el, hogy mások komolyan vegyenek engem? - Kérdőn fordulok Jane felé. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt a képet festette rólam eddig. Egy munkamániás pszichopata állat.
Bárhogyan is lesz, Desmond csak jól jöhet ki ebből az ügyből. Bár ez valószínűleg az összes munkájára igaz, hiszen olyat csak a filmekben látni, hogy a vádlottat felmentik, és az egyik ügyvéd foglalja el a helyét. Nem igazán szoktam filmeket nézni, szóval ott sem tudom, hogy ez mennyire szokványos fordulat. - Azért, mert szerintem ez tényleg így is megy. - Ha közülünk tennének valakit rács mögé, attól hangos lenne a sajtó, és ilyen csak nagy ritkán történik. Egy telefon, egy sms, vagy akár egy szimpla kacsintás, és már is szabad az illető. Nem, nem tapasztalatból tudom, ezt mind otthon láttam. Vagy éppen a szüleim mesélték. Én ennél sokkal okosabb voltam. Ha úgy adódott, akkor mindent el tudtam rendezni egyedül is. Gyorsan meglógni az adott helyszínről, vagy úgy tenni, mint aki nem látott, és nem hallott semmit sem. Adni a jó kislányt. Az jól megy. - Ezt azért örömmel hallom. - Végre válaszolt, de nem éppen úgy ahogyan szerettem volna, de a lényeget megtudtam. De a végső következtetést még távolról sem merem levonni. Ahhoz nem tudok róla eleget. - Jogos kérdés. Hogy lásd, én komolyan veszlek, már készen is vagyok. Már csak ki kell nyomtatni, és aláírnom. - Mondom egy mosoly kíséretében, majd mentem a fájlt, és küldöm a nyomtatásra. - Remélem elég gyors voltam… -
- De tudod a törvénysértés sokak szerint nem osztályfüggő... és ha én egy pszichopata sorozatgyilkos lennék biztosan nem a pénzem mentene meg a villamosszéktől se a méreginjekciótól. - Azért ez már tényleg kicsit sértő és alaptalan és eléggé vak ha ezt nem veszi észre vagy csak nem akarja észrevenni ami meg már több mint bántó tekintetbe véve, hogy egy rossz szavam sem volt hozzá, nem most... úgy egyáltalán sem. Tényleg nem rétem mire alapozza mind ezt. Csak azért mert egyszer-kétszer el láttam a baját néhány patkánynak akik rosszkor voltak rossz lyukban és túl hangosan cincogtak? Újból megtenném. Igen, bemocskolnám a kezem, mert bármikor tisztára tudom mosni és nincs szükségem a bankszámlámra. Ami pedig a börtönt illeti... Addig nem vagyok hajlandó engedni a hatóságoknak még nem érzem úgy, hogy igazán kiérdemeltem, de őszintén szólva ilyen helyzetbe nem igen szeretnék kerülni. Ami pedig a másik... Egy gazdag családban ki az a mentálisan sérült aki hagyja a saját gyerekét a sitten megrohadni? - Nincs okom panaszra. - Halványan rámosolygok. - Azért nem kellene mindig halálosan komolyan venni... - Kezdem úgy érezni tényleg azt hiszi, hogy csak úgy neki megyek akárkinek ha kedvem tartja, pedig hát nem vagyok egy agresszív állat. Ami pedig azt illeti... igen, beismerem hoztak már ki az őrsről telefonnal, de melyik gazdag kis ficsúrt nem?! Egyet mutassanak és kövezzenek meg.
- Ne haragudj. - Valószínűleg megsértettem azzal, amit mondtam, legalább is nálam tuti kicsapná a biztosítékot, fordított helyzetben. Ez van, mikor nem gondolom át azt, hogy még is mit mondok. Csak néha olyan jó a nélkül beszélni valakivel, hogy ne kelljen minden egyes szavamat alaposan megfontolni, mielőtt kimondom. De nézzük a dolgok jó oldalát, már nem sokáig kell eltűrnie itt, hiszen nemsokára megkapja, amit akart, utána pedig mehetek is haza, kipihenni a mai napot. Aztán csak reménykedni tudok, hogy nem pont ma este akarnak valami tömegbalesetet okozni, hogy be legyek rángatva a kórházba. Talán nekem is egy pohárka alkoholt kellett volna a bárban rendelnem, akkor nem lenne ezzel sem gondom. Ugyanis úgy nem állítanak oda a műtő asztalhoz, hogy nem vagyok teljesen tiszta. Ez olyasmi, mint a vezetés. - Jó lehet Desmond Dreschernek lenni. Mindenki, aki számít, ebben a városban tudja ki vagy. - nem tudom ezt még is miért mondtam. Talán mert én is erre vágyom? De majd eljutok én is erre a szintre. Csak el kell járnom a kötelező magamutogató partikra, és szépen mindenki megtudja, hogy ki is vagyok… Csak az még időbe telik, de nem baj, én ráérek. Elveszem a nyomtatóból a papírt, aláírom, lepecsételem, majd Desmondnak adom. - Nos, megkaptad, amiért hívtál, most pedig mennem kell. - Mondom, mielőtt még több ostobaság hagyná el a számat, majd kisétálok az irodájából.
Nagyon is tudtam értékelni Desmondnak azt a gesztusát, hogy oda adta nekem a naplóját és betekintést nyerhettem az életébe. Tetszik, hogy ennyire képes megbízni bennem, hogy ennyire személyes dolgot adott a kezembe, de szerintem elfejetett pár apró részletet ami abban a bizonyos naplóba írt. Egyrészről megbotrányoztatott azt amit olvashattam, másrészről pedig totálisan kiakadtam pár bejegyzés után. Szó szerint hatalmasakat pislogva és tátott szájjal olvastam az első laptól kezdve végig. Eddig sosem zaklattam a munkahelyén, de nem bírtam kivárni hogy végre megjelenjen itthon. Felháborodtam teljesen és dühös is voltam rá, abban a pillanatban úgy éreztem képes lennék megfojtani. Alaposan kicsapta nálam a biztosítékot, remélem a következményekkel is számolt. Azt hiszem itt az ideje, hogy felkeressem a munkahelyén, de abban nem lesz semmi köszönet. Sietős léptekkel tértem be az iroda épületébe. Mikor már azt hittem ennél nem lehet rosszabb megpillantottam egy nőt, aki eléggé dekoratív, feltételezem biztos Desmond titkárnőjéhez volt szerencsém. Mert olyan lelkesen mondogatta, hogy a főkéhez nem mehet be senki sem bejelentés nélkül. Még szerencse, hogy nem hatódtam meg tőle, feldúltan léptem be az irodájába, hogy kellőképpen üdvözöljem. - Seggriszálós kis ribanc? Most komolyan? - Egyből a lényegre tértem. Szúrós tekintetemmel néztem rá, elfoglaltnak tűnik de addig biztosan nem fogom hagyni, hogy dolgozzon míg ki nem magyarázza ezt. - Kérlek mond azt, hogy a kint lévő csöcsös titkárnő nem neked dolgozik. - Most tényleg ideges vagyok, főleg hogy sikerült össze találkoznom azzal a nővel odakint. Eddig valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy ennyire mellben erős titkárnőt alkalmazott. Szeretnék bízni benne, de még is könnyebben menne ha olyan rusnya nő lenne a beosztottja, aki ha lemegy a bányába feljön a szén.
- Nos, nem! Ez engem a legkevésbé sem érdekel azon túl, hogy én tettem neked egy nagyon szívélyes dolgot te pedig nem tudod megfizetni azt. Nem tud érdekelni hogyan csinálod, de szerezd meg azt az átkozott aktát, mert nagy szükségem van rá méghozzá azonnal! Sőt, már tegnap is későn lett volna, szóval kapd össze magad! Oly annyira, hogy ha nem teszed kénytelen leszek meglátogatni a bájos kis feleségedet munka után... Köszöntem Tom. A legjobbakat... Üdvözlöm Alisont. - Szánni való idióta. Töketlen pancser. Dühösen csaptam le a kagylót majd léptem ki az irodából. - Samantha, kérem ma már senkit se kapcsoljon ha csak nem ég valami vagy nem halt meg valaki. Ezen felül semmi sem tud érdekelni. Ja és még valami... Ma már senkit sem akarok látni. Nem érdekel kinek mi bánta van, tudjon várni vagy hagyjon üzenetet és ha majd tudom én felkeresem. Valamint megkérném rá, hogy csináljon még nekem egy kávét és ha azt befejezte akkor ön is elmehet. - Ejtettem meg halvány ám kevésbé őszinte mosoly a bájos hölgyemény felé majd már csuktam is be magam mögött az ajtót. Na jó, inkább vágtam, bár megpróbáltam annak is a csendesebb változatát leművelni. Nem tehetek róla ha már egyszerűen bosszantó... Komolyan egy rakás félkegyelmű idiótával vagyok körülvéve, akikkel még mindennek a tetejébe dolgoznom is kell. Miért? Áh, semmiség. Csupán csak az a pár nulla eltérés van a bankszámlánk között. Nos ezért vagyok kénytelen elviselni őket és jó pofát vágni mindenhez. Nem túl nagy boldogan, de ismét belevetettem magam az asztalomon lévő irathalmazba. Annyira, hogy szinte észre sem vettem mikor érkezett meg a kávém. Kissé elvagyok maradva... Túl sok minden történt mostanában és valahogy egyre nehezebben tudom összeegyeztetni a dolgokat. Ismét hallottam nyílni az ajtót. Nem tűnt fel, hogy égne valami mi a... Ó, nagyszerű. Már mindent értek. Nem mutattam különösebb érdeklődést a mondandója után, csak miután befejezte. Ekkor emeltem fel én is a tekintetem és fogtam bele... - Majd miután te már nem riszálod magad olyan kérődzően mint egy bagzani vágyó macska nekem se lesz nagy mellű kefélni vágyó titkárnőm, rendben? Ígérem csakis a nyugdíjas korosztályból fogok alkalmazni valakit, akinek már minimum a köldökénél lógnak a mellei. De addig is sok a dolgom. Szóval afelől érdeklődnék még csak, hogy veszekedni jöttél? Csak hogy tudjam mire készüljek és minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást, ám de kellemes meglepetést. - Amint azt ő is tisztán láthatja és most már hallhatja is nem talált épp jó kedvemben és én is látom, hogy neki sem tetszik a kialakult helyzet... - Tudom, hogy most nagyon utálsz, így ezzel már nem kell külön fáradnod, hogy a tudtomra add. A válaszom pedig... Én is nagyon szeretlek téged Cassandra. - Azt hiszem mindent elmondtam amit akartam.
do you know who i am?
Cassandra Drescher
Tárgy: Re: Desmond Drescher irodája 14.05.13 1:25
Azt hiszem a kelleténél is jobban kiborultam Desmond naplójától. Túl személyes és őszinte volt, erre még nem voltam felkészülve, még is annyira kíváncsi voltam rá, hogy nem bírtam tovább halogatni az olvasást. Meglepően jól tudta leplezni az érzéseit előttem, de az még engem is meglepett hogy szinte minden egyes lapon ott szerepel a nevem, vagy egy utalás amiből tudom, hogy rólam van szó. Eleinte hozzám hasonlóan küzdött az érzelmeivel, de aztán be kellett látnia, hogy túl nagy a kísértés, hogy képes legyen ellenállni nekem. Mindketten ugyan abba a csapdába estünk bele, habár nem könnyű néha elviselni egymás makacsságát de még akkor is azt mondom, hogy megérte. Nagyon sokáig játszottam a megközelíthetetlen jégkirálynőt, de valahogy még is képes volt nálam elérni, hogy érezni tudjak, sőt szeretni. - Erős túlzásnak érzem, hogy azt állítod riszálnám magam. Egyszerűen minden mozdulatom könnyed és kecses, táncos vagyok nem lehetek olyan, mint aki karót nyelt. Nem azért jöttem, hogy össze vesszek veled, csak elolvastam a naplódat és szeretnék pár dologra választ kapni. - De ahogy látom rajta nem a legmegfelelőbb pillanatban toppantam be, ezért is próbálok vissza venni magamból mielőtt még magamra haragítanám. Eddig nem igazán voltam féltékeny típus, de most hogy látom kivel van minden nap azért engem sem hagy nyugodni a tény, hogy ameddig én távol vagyok tőle, Ő ilyen mellben dinamikus nő áll a rendelkezésére. - Nem utállak, már hogyan is tudnálak? - Szelíden rámosolyogva lépkedtem hozzá közelebb egészen az asztala széléig, ahová felpattantam. Remélhetőleg tud rám szánni pár percet, mielőtt kitessékelne innen. - Én csak féltékeny lettem. - Lesütött szemekkel vallom be neki a nyilvánvalót. - Még sosem említetted meg egy szóval sem, hogy ilyen csinos titkárnőd van. - Akiben nagy konkurenciát látnék, ha nem tudnám hogy mennyire szeret Desmond. Nem benne nem bízok, hanem a titkárnőjében, ki tudja mikor gondol egyet és veszi elő a csábos énjét, csak remélni tudom, hogy Des képes lesz ellenállni a csábításnak.
- Erős túlzásnak érzem azt, amit most velem művelsz. - Arcomat két kezembe temettem. Nem hiszem el, hogy most komolyan ezt teszi velem. Éppen most. Nem talált erre valaki sokkal jobb és alkalmasabb személyt nálam? Látja rajtam, hogy nincs jó kedvem... Sőt, egyre idegesebb leszek. Mégis folytatja. Nem elég,hogy késő estig itt fog megenni a penész. Más se hiányzott a mai napomból. Na ennyit a ma esti tervekről. - Most komolyan Cassandra, tényleg úgy festek mint aki ez most érdekel? Azt kérted legyek hozzád őszinte. Hát tessék, édesem megkaptad. Annál őszintébb még ha akarnék sem tudnék lenni. Erre nem tetszik... Sajnálom, reklamációt nem fogadok el. - Ha most ténylegesen úgy festek mint akit ez a téma tényleg megmozgat, akkor valamit baszottul rosszul csinálhatok, mert már a fejem is belefájdult. Nem vágytam másra minthogy ezt befejezzem aztán hazamehessek - tudtom szerint ezekben a napokban csak mi tartózkodunk a villában - és ő elfeledtesse velem ezt a szörnyű napot. Na még az lesz csak a nap csúcspontja mikor hazaérek késő este. - Nem tudom. - Vágtam rá unottan. Ugyan is tényleg nem tudom és nem is igazán volnék rá kíváncsi. Nekem már ez is sok jelen percekben. Egyszerűen ehhez nekem most nincs türelmem. Nem mintha otthon majd több lenne majd. Lezuhanyzom és megpróbálom magam belefojtani az egyik párnámba. - A szerelmes sokkal szebben hangzik, nem gondolod? - Most először mosolyogtam rá halványan mióta belépett az irodámba. Mert hát már akkor is láttam rajta, hogy nem a hogy létem felől akar érdeklődni és hogy mikorra vagyok hazavárható. - Féltékeny az én vagyok és amint időm engedi ki is taposom a kis görénynek a belét. - Akkor még finoman fogalmaztam. Csak legyek meg a távol tartásival. Direkt több példányt is fogok belőle másoltatni, csak hogy egyet mindenképpen megetessek vele. Még egyszer lássam meg a közelében kifilézem mint egy halat és a dögevőkre is lesz gondom. Nem fogok félmunkát végezni, efelől nem kell aggódnia. - Mármost egész pontosan mivel van problémád? Azzal, hogy csinos vagy mert nagyobbak a mellei? - Kérdeztem rá a tárgyra térve kissé talán pofátlanul. De engem a dolgok lényege érdekel, csakis a lényeg!
do you know who i am?
Cassandra Drescher
Tárgy: Re: Desmond Drescher irodája 15.05.13 2:25
Legjobb lenne most visszavonólót fújnom és később rátérni arra a témára ami foglalkoztat mikor már arcizmai nem lesznek ennyire feszültek. De ha már ráléptem arra a bizonyos harcmezőre nem fogok gyáva mód megiramodni. Nem tudom és nem is akarom meghazudtolni magamat. Nem is én lennék ha most szépen csendben kisétálnék azon az ajtón, habár ésszerű lenne, de még sem megy. - Miért, szerinted még is mit művelek veled? - Máskor már ordítva tettem volna fel kérdésemet, de most lágy hangom kérdezősködtem. Nem akarok vele veszekedni, ezért próbálom magam vissza fogni, de legbelül nagyon is tombolok. - Mikor azt kértem legyél őszinte velem nem hittem hogy ez azt jelenti nálad, hogy elkapom a naplódat és szembesülök a sokkoló igazsággal. - Mert sokkoltak a naplójában található bejegyzések. Eleinte nem szívlelt túlságosan, amit olvashattam is. Habár minden ocsmány jelzőt megérdemeltem amikkel illetett. Tudom az én hibám is, hogy eleinte közöttünk a dolgok nagyon elfajultak, de még sem tudok most mosolyogni azon, hogy miket gondolt rólam még akkor mikor egyáltalán nem ismert. Mindent elárult tekintetével ezért ejtem is ezt a témát, mert utálni azt nem tudom, túlságosan szeretem már ahhoz, hogy utálni tudjam. Persze egy ideig óráig menni szokott mikor mérges vagyok rá, de aztán még is csak elmúlik. - De igazad van, sokkal jobban hangzik. - Egy sóhajtás után adtam neki igazat. Pont az a baj, hogy szerelmes vagyok bele, ezért nem tudok annyira mérges lenni rá, mint szeretnék. Sosem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz szerelmesnek lenni, na meg azt sem hogy ilyen hullámvölgyek fogják tarkítani a kapcsolatunkat. - Ami volt elmúlt, szeretném ha nem tennél semmit sem meggondolatlanul. - Nem fogom pártolni Davet, de nem szeretném ha miatta bemocskolná a kezét a hírnevével együtt. Egyszerűen nem éri meg. Szerintem a történtek után már nem fogunk felőle hallani, bízok bennem. Nem akarom még egyszer átélni azt ami akkor történt. - Mindkettővel. Tudom most azt fogod hinni, hogy nem bízok benned de te is tudod, hogy nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. Szeretném azt hinni, hogy amikor azt mondod, hogy sok a munkád és késő este érsz haza tényleg erről van szó és nem arról, hogy azoknak a népes táborát erősíted, akik viszonyt folytatnak a titkárnőjükkel? - Tudom nem szép tőlem, hogy ilyennel gyanúsítom ezért sem néztem rá miközben kérdőre vontam. De a kint lévő szuka jelenléte nagyon is aggaszt, csak mert túlságosan szeretem ahhoz, hogy mással tudjak rajta osztozni.
- Látod mennyi dolgom van mégis az idegeim táncolsz... Sajnálm Cassandra, de nekem ehhez most egyszerűen nincs türelmem. - De legalább ha valami tényleg fontos lenne, akkor azt mondanám, hogy jó. Beszéljük meg. De most komolyan... Nem hiszem el, hogy ez miatt képes volt ennyire felkapni a vizet és berontani az irodámba mintha tudom is én mi történt volna. Én mikor rontok rá a táncstúdióba és esem neki a partnerének mint egy vadállat? Nem azt kérem, hogy fogadja el ,hogy ez engem most a legkevésbé sem érdekel, csak próbáljon megérteni. Valamint késő este otthon nem rám rontani. Gondolom arra már ő is rájöhetett, hogy a kis kiruccanásainkat valahol, valahogy és valamikor be kell hoznom. - Akkor legközelebb talán kétszer is gondold meg, hogy mit kérsz tőlem valamint, hogy mit vársz?! - Én magam nem tudtam neki hogyan elmondani, de megtaláltam a módját és inkább megmutattam neki. Ez pedig már nálam a bizalom legfelsőbb fokát jelenti. Esetleg talán eltöprenghetett volna azon, hogy mi mindent is rejt az az igazság, amit ő tudni szeretne, amit ő hallani szeretne tőlem... - Nem, nem múlt. Akkor is puszta kézzel fojtottam volna meg és most is megtenném. Amúgy is ígérgetem már neki egy ideje, hogy kifilézem. Még majd a végén azt gondolja rólam, hogy nem vagyok szavatartó és megbízható ember. - Amint meglesznek a papírok meglátogatom a mi kis Casanovankat. Nem kell aggódni. Feltakarítok magam után. Sok mindenre jó ez a munka. Többek között jó és hasznos ismeretségekre tehet szert az ember kiváltképp ha megbízható és a jó körökben forog. - Persze édes. Mert én ugye majd a titkárnőmet is... - Haraptam el a mondat végét és majdnem a nyelvemet is. Mert én ugye majd a titkárnőmet is készülök feleségül kérni hamarosan... Bevallom nagyon nem sok hiányzott, hogy kibukjon. Viszont ahhoz sem sok hiányzik már ,hogy én magam is kibukjak. - Édes, rám nézz, hogy ha hozzám beszélsz. - Húztam végig ujjamat álla mentén úgy fordítottam felém. - Szóval most már meg is csallak? - Néztem a szemébe kérdőn és kissé már ingerülten. De azért némi csalódottság is motoszkál bennem. Mindennek ellenére még mindig higgadt maradtam és normál hangon tettem fel a kérdésemet és addig nem engedem a tekintetét, amíg választ nem kapok.
do you know who i am?
Cassandra Drescher
Tárgy: Re: Desmond Drescher irodája 17.05.13 2:04
Először tényleg azért rontottam rá, hogy rá uszítsam a belőlem kitörni készülő házisárkányt, de mikor megláttam mennyire nincs jó kedvében igyekeztem vissza venni magamból és elnyomni magamban azt a bizonyos sárkányt. Pedig ha tudnék tűzet okádni biztosan minden lángolna körülöttem. - Szóval nincs pár szabad perced a barátnőd számára? - Meghökkenve kérdeztem rá. Tudom nekem semmi keresnivalóm sem lenne itt, de még sem bírtam otthon ülni tétlenül és megvárni, hogy végre lejárjon a munkaideje. Szó szerint elvette az eszemet, minden pillanatban csak rá tudok gondolni, mindenről Ő jut eszembe. Reménytelenül bele estem. Végre megtapasztaltam milyen szerelmesnek lenni és arra is sikerült rájönnöm, hogy sokszor bizony fárasztó is tud ez lenni. Képtelen vagyok a koncentrálásra, minden gondoltatom csak is körülötte forog. - Ezek után biztosan kétszer át fogom gondolni. - Mit is mondhattam volna? Én akartam mindezt, hát megkaptam. Az már nem Desmond hibája ha nem tetszik az igazság. De amit a naplója rejtett az nagyon is felkavaró volt, kell egy kis idő mire tud tudom magam tenni rajta. - Ismerlek már annyira, hogy tudjam megteszed amit a fejedbe vettél, ezért nem is foglak lebeszélni róla, mert tudom semmi értelme sem lenne, úgy sem hallgatnál rám. De attól jobban fogod magad érezni, ha bemocskolod vele a kezed? - Nem szeretném ha beváltaná az ígéretét és tényleg neki esne Davenak. Féltem, még akkor is ha tudom Ő kerülne ki nyertesen az összecsapásból, simán zsebre tenné. De szeretném ha már nem foglalkozna ezzel és lezártnak tekintené az ügyet. - Titkárnődet is? - Gyanakvóan kérdeztem hirtelen vissza mikor félbe hagyta a mondandóját. Tényleg tartok attól a nőtől, mert ha nekem lenne egy ilyen sármos főnököm én is kivetném rá a hálómat, ha tudnám róla, hogy szabad préda. Elvégre nem tudja senki sem, hogy mi egy pár vagyunk, ezért Desmond is elérhetőnek tűnhet. Ki tudja, talán az sem zavarná ha lenne valakije, vannak ilyen ribancok akik ezt figyelmen kívül tudják hagyni. Nem akartam rá nézni, ahogy azt sem hogy leolvassa arcomról milyen dolgok járnak a fejemben, de unszolására aztán még is ránéztem. - Nem! Remélem ellent tudsz állni a miniszoknyás ribancnak. - Nem elég, hogy a melleit is elég szépen kiteszi a kirakatba, de még a szoknyája is olyan rövid, hogy simán alsóneműt villant ha lehajol. Próbáltam mosolyogni és nem ezen aggódni. Nem volt kényelmes az asztalon ülni, sóvárogva néztem rá, követelem vissza a helyemet! Hirtelen pattantam fel, majd huppantam ölébe. - Sajnálom, hogy csalódást okozok azzal, hogy ennyire féltékeny vagyok, ez is egy átkozott mellékhatás amiben szenvedek mióta szerelmes vagyok. - Ő már hozzám tartózik és nem tudnék másokkal rajta osztozkodni. Bele is pusztulnék ha megtudnám, hogy bárkivel is lefeküdt azóta, hogy együtt vagyunk. - Most nagyon haragszol rám? Esetleg tudnálak valamivel kárpótolni? - Most jött el annak az ideje, hogy bevessem azt az ellenállhatatlan tekintetemet, remélve hogy most is be fog válni.
- De van, csak kérlek fogd rövidre. - Feleltem egy mély sóhajt kísérően. Feladom. De most akkor aztán zúdítson a nyakamba mindent amit csak tizenöt perc alatt lehetséges, többet is. Mert ha az az idő letelt én ezzel nem foglalkozom tovább. Igazából annyit sem ér ez az egész. De jól, legyen. Én meg csak megpróbálok higgadt maradni és nyugodtan szépen végighallgatni, hol ott már fel tudnék robbanni. Az első kérdésem csak annyi volna, hogy mégis mi a fészkes francokat keres itt, mert láthatóan nem azért van itt, hogy ebédelni menjünk?! Én pedig ha emlékezetem nem csal nyomatékosan megkértem rá, hogy ne csinálja ezt. Ha tudná, hogy most pontosan úgy viselkedik mint egy dühös feleség. Ezzel már csak az a probléma, hogy másokban is ennek a látszatát kelti. - Nagyszerű. - Hát ez tényleg borzasztóan fontos volt és szörnyen érdekfeszítő, de volna még valami? Mibe, hogy már ő magam sem tudja, hogy igazából miért is van itt?! Jó, mióta megpillantotta a titkárnőmet azóta új erőre kapott az őrjöngéshez, csak hogy ez engem most a legkevésbé sem érdekel és akár hiszi akár nem, de nekem most ez a legkisebb problémám. Dolgoznék én otthon is ha tudnék. De olyankor egyszerűen túl közel érzem magamhoz és képtelen vagyok a munkámra összpontosítani, ami pedig hosszútávon semmi jóra sem vezet. Nem azért kezdtem el olyan hamarjában és olyan gondosan építgetni a karrieremet, hogy aztán félúton mindent leromboljak egy szerelem miatt. Nekem ez fontos, nagyon. Nem azt kérem, hogy értsen meg, csak fogadja és tartsa tiszteletben. Mert talán ő ezt most még nem látja, de nagyon is sok köze van hozzá. Már jó ideje nem csak magamért teszem, már nem csak magam miatt csinálom. - Mond, te tényleg azt hiszed, hogy azzal az istenverte papírral majd távol tarthatod magadtól? Az csak egy nyomtatvány. Számára nem lesz túl nagy jelentősége. Na és abba belegondoltál már mi lesz ha legközelebb később érkezem, ha nem érek oda időben? Akkor mi történik? - Az csak egy átkozott formanyomtatvány. Azzal nem tudom ténylegesen távol tartani tőlem, csakis a nyilvánosság előtt, de tudomásom szerint abban a bizonyos szobában is csak ketten voltak. Szó sem volt nyilvánosságról. Miért ne kísérelhetné meg bármikor újra ha netalán alkalma nyílik rá. Nem hinném, hogy az ez volt az első és utolsó alaklom, hogy valahol nem tudok majd ott lenni vagy késem. Nyugodt lenne? Nem hiszem. - Miért édesem a te ruhád mivel takar többet amiben táncolsz? - Vontam kérdőre felvont szemöldökkel. Ha jó szögben dőlök meg kicsit azt is gond nélkül tudom megállapítani, hogy van-e rajta alsónemű és ha éppen van, akkor mégis milyen. - Hogyne. Most szépen hazamész és amíg én nem jövök kitalálsz valamit kettőnk számára. Mondjuk nem venném zokon ha valami dögös ruciban várnál mondjuk az ágyamon elkényelmesedve, mit szólsz hozzá? - Pillanatnyilag most tényleg ennek tudnék a legjobban örülni és persze annak ha nem ugyan ott folytatnák, ahol most abba hagytuk, mert akkor még csak hazamenni sem volna kedvem és elképzelhető, hogy akkor inkább idebent is éjszakázom.
do you know who i am?
Cassandra Drescher
Tárgy: Re: Desmond Drescher irodája 19.05.13 5:14
Desmond sóhaja vészjóslóan hatott rám, nem mintha eddig nem lettem volna azzal tisztában, hogy nem a legjobb időpontot választottam arra, hogy minden bennem felmerülő kérdésre választ kapjak. Legjobb lenne ha kimennék, de nem visz rá a lélek, hogy az ajtó felé induljak meg, mikor a másik irányban van az akire vágyok. Szeretnék több időt vele lenni, de a munkája közénk áll, jól tudom és meg is értem hogy miért kell ennyit dolgoznia és hogy számára fontos a karrierje, csak mostanában azt érzem, hogy elhanyagol. Tartok attól, hogy a kettőnk közötti szikra kialszik és valaki más mellett lobbantsa ismét lángra. Most még idegesebb vagy, mint ahogy ide jöttem. Hiba volt meglátogatni, de főleg látni milyen kaliberű a titkárnője. - Azért remélem ez a kis kirohanásom nem lesz hatással semmire sem közöttünk és továbbra is őszinte leszel hozzám. - Vannak dolgok amikhez képtelen vagyok jó pofit vágni, ez is egy olyan dolog volt, de remélem legközelebb azért ennél jobban fogom viselni az igazságot. - Nem tudom, talán hatással lesz rá a végzés és tényleg nem jön a közelembe, vagy megmakacsolja magát és csak azért is... Fogalmam sincs. Azt hiszem mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy mi történne akkor. De mondjuk fogadhatnék magam mellé egy testőrt, mikor házon kívül vagyok, hogy ne legyek egyedül. - Eleinte megijedtem Dave viselkedésétől, de eljutottam arra a szinte, hogy már nem tud érdekelni. Sőt, azt hiszem Desmondot jobban is érdekel ez az egész, mint engem. Nem fogok félni és arra várni mikor fog rám lecsapni ismét, ettől független még élni szeretném az életemet. - Az én fellépőruháim nagyon is szolid, egyszer eljöhetnél és megnézhetnéd, hogy a többiek miben vannak mielőtt leszólod a ruhámat. - Nem szeretem ha valami közönséges, még a színpadon is szeretek elegáns lenni, de van mikor előnyösebb egy rövidebb darabot magamra kapni, már csak a tánclépések végett. Nem szeretném ha magassarkúm egy forgásnál bele gabalyodna a ruhám aljába és hatalmasat esnék pofára ott mindenki előtt. - Tudod, hogy a te kedvedért bármit megtennék. - Bájosan elmosolyodtam, kezemet közben nyakkendőjére csúsztattam, megragadva óvatosan közelebb vontam magamhoz egy csók elejéig. - Remélem minél előbb ismét találkozunk. - Felkeltem öléből és elindultam az ajtó felé, hogy végre dolgozni is hagyjam. Azt pedig még nem tudom hogyan fogom elviselni azt az időt amit nélküle kell töltenem, de addig felkészülök az érkezésére, hogy olyan látványban legyen része amitől lesik az álla.
- Számítottam erre a kirohanásodra csak nem most! - Természetesen tudom mi minden áll még abban a naplóban, hiszen én írtam és pontosan jól tudtam, hogy nem fogja tudni szó nélkül hagyni. Így számítottam is erre a hisztire csak nem most. Előbbre vártam, ami azt illeti. Nem én tehetek róla, hogy így alakult véleményem szerint. Nyomatékosan kértem már, hogy ezt még véletlenül se csinálja vagy ha mégis hát akkor tudjak róla. Ne pedig akkor szerezzek róla tudomást, amikor már berontott az ajtón. Mert lássuk csak mi lett volna akkor ha épp Eric ült volna szemben velem és valami fontos dologról beszéltünk volna vagy bármelyik üzlettársa a családnak, akárki. Azért ennyire jó viszonyban mint testvérek nem vagyunk, úgy vélem. Én sem fogom meglepni a stúdióban biztosra veheti, mert kicsinálnám azt a kis bájgúnárt. Magamat ismerve a nap végén vele mosnék fel. De ugyan akkor nem karok botrányt, így nem teszem. Inkább nem gondolok rá,. Nem mintha annyira kíváncsi volnék az egészre. - Szerinted én ettől most tényleg jobban érezném magam? - Kérdeztem vissza hitetlenkedve. Én megőrülök. Tudom, hogy ez a szerelem reménytelen, de hogy még ez is fog egyszer a sírba tenni, az szent. Hogyne, én is pontosan erre gondoltam. Egy újabb potenciális idiótát mellé, aki minimum akkora mint egy kétajtós szekrény és nem könnyebb arrébb tenni mint arrébb tessékelni. Végül is neki legalább szót fogadna, mivel hogy nem igen volna más választása. De majd még ezt azért átgondolom és ha még belemegyek is én fogok választani. - Kicsim... Áh, hagyjuk. - Most komolyan. Szerinte nekem tényleg van erre időm? Másod sorban pedig szerint ez engem érdekelne is? A legkevésbé sem. Sőt, ami azt illeti sokkal jobban örülök annak, hogy nem kell látnom. Végignézni meg amúgy se tudnám. - Ez nem használ, hiába is... - Az egy dolog, hogy az adott pillanatban nem vagyok képes neki ellent mondani, de mint tudjuk a pillanat elszáll a ködfelhő is felemelkedik én pedig újra a régi vagyok. Nem, nem tenne értem bármit. Nem is kényszeríthetem. - Megyek amint tudok. - Mosolyodtam el halványan. Úr isten, el sem hiszem. De hiába, még megtérni sincs időm. Nem hogy ezért köszönetet mondani a magasságosnak.
Kezdőlap 
Tárgy: Desmond Drescher irodája 
20.11.12 19:29
