Egy szál bokszerben rohangálok fel és alá a lakásban, hogy Ericet és Leaht végre ágyba dughassam. Manapság nagyon összebeszélnek ellenem, mivel akkor se képesek nyugovóra térni, mikor én már fókamászásban közlekedek a földszintről az emeletig, onnan pedig az ágyamba. Hihetetlen, hogy mennyi energiájuk van és most, hogy Leah is megtanult járni, még rosszabb a helyzet. Nem győzők rohanni a gyerek után miközben minden egyes hajszálamat kitépem, mikor a lépcső felé tart s fényévekre van tőlem. Mindig ez volt a rémálmom. A gyerek és a lépcső duó. Maga a halál.
Mikor már sikerül végre lefektetnem mind a kettőt, és végre ott is maradnak, nem küzdi ki Leah magát a kiságyból, nem akad fel a lábával a kereten, Eric pedig nem Rambozik ki a szobából. Ezt reggel még megfogom nekik köszönni.
Lezárva magam után a lámpát már csattognék befelé a szobámba, mikor kopogtatás nesze érkezik felém. Egy pillanatra megtorpanok, villódzó szemekkel nézek befelé a szobámba miközben eljátszok a gondolttal, hogy mi lenne ha most berohannék és bevetődnék oda mondván, hogy nem hallottam semmit? De a fene enné azt a jó szívemet, már indulok is a lépcsőn lefelé, hogy megcélozva a bejárati ajtót, kitárjam azt.
Amit látok az... letaglóz. Először el se akarom hinni, így automatikusan becsukom az ajtót, de végül eljut a tudatomig, hogy na márpedig akció van. Axel... Anthony... és ezek ketten vannak!
Reszelős sóhaj szakad fel belőlem, egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy elvágom magam itt a földön és sírva, toporzékolva hisztizek, hogy én ezt nem akarom. Ma nem. Ma aludni akarok, de nem fogok. Államat dörgölve ácsorgok előttük bamba pofával, mondjuk ők se néznek ki szebben. Szó nélkül félreállok, hogy ez a két bolond bejöhessen. Ezt követően már zárom is az ajtót.
- Mielőtt felmenne bennem a pumpa, értelmes magyarázatot kérek arra, hogy hogy néztek ki?! - nézek a két srácra miközben a nappali felé terelem őket.
- Le ne merjetek ülni az ágyra, mert nem fogok új bútort venni - mutatok a padlófűtéses csempe felé. Ott az ő helyük.

Nem akartam Ryanizálni, de az élet nem kívánságműsor. Nem érdekelt már Anthony, nem válaszoltam, nem szóltam be, csak magamban morogtam. Szuper. Örülök, hogy tudja. Mostantól ki is fogom mutatni rendesen, az biztos. Sőt, a rabláshoz se viszem el. Utálom. De oda el kell, mindegy. Mindjárt leköpöm a tenyérbemászó fejét.
Megálltunk az ajtó előtt, én a lehető legtávolabb Anthonytól, és vártam Ryan érkezését. Szép ajtó. Gyönyörködtem benne egy ideig, de hamarosan megjelent az unokatesóm, és próbáltam nagyon értelmesen nézni rá, hogy ne lássa mennyire nem vagyok ura a helyzetnek.
- Az úgy volt, hogy megtámadott minket két kakas fejű ember, én elintéztem az egyiket, aztán mentem megmenteni Anthonyt, véletlenül őt ütöttem le, és azóta itt sipákol nekem. - Direkt lökve egyet Anthonyn bevágódtam a házba, és a nappaliba sétáltam. Ott megálltam egy helyben, vagyis kettőben, mert még mindig dülöngéltem és remegtem, mint egy zselétorta.
- Anthony akart idejönni, szóval ha felkelnek a kölykeid...izé..a gyerekeid akkor őt hibáztasd. - Végül leültem oda, amerre Ryan mutatott, és a sok hadarás után beállt nálam a csend. Várom az idiótája ellenérveit, és Ryan kiakadását, vagy nem kiakadását.

Meg kell hagyni, nem éppen a legértelmesebb arckifejezéseknek lehettem szemtanúja az utcákon idefele jövet, de, hogy őszinte legyek, teljes mértékben megértem őket. Én se reagáltam volna máshogy, ha meglátom, ahogy két szétvert barom járkál fel-alá, az egyik tolja maga előtt a másikat, közben néha- néha odaszólogatnak egymásnak. De, legalább sok embernek elég jó szórakozást nyújthattunk. Én nem élveztem a helyzete annyira, tekintettel arra, hogy van egy kicseszett lyuk a fejemben, de hát, kinek mi jelenti az élvezetet. Minden esetre, én törekedtem arra, hogy a lehető leggyorsabban és feltűnés mentesen érjünk ide, és valamilyen szinten ez be is vált. A portásnak is fent akadt a szeme minket nézve, de már ő volt a legutolsó ember, aki érdekelt volna ennek terén. Az ide felé jövet is alig tudtam meglenni Axel mellett, mi lesz akkor, ha érvelni kell ellene? Uram isten... és félő, hogy ez a helyzet is hamar be fog következni. Én, ha vele kell vitatkozni, az esetek nagy részében inkább hagyom a fenébe az egészet, de most kivételes alkalom van, meg kell győzni Ryan-t a saját igazunkról. Már meg is fogalmazom magamban a köszöntő szöveget a kopogtatás alkalmával. Ha bele roskadok, akkor is enyém lesz az első szó! Pár másodperc néma csönd után nyílik is az ajtó, és Ryan értetlen fejével kerülök szembe. Aztán ismét az ajtóval... majd Ryan-nel. Nem meglepő, én se reagáltam volna máshogy. Ki gondolta volna, hogy már csak azért is Axel fogja kezdeni?
- Megmenteni? Nélküled is elintéztem, de te játszottad volna a hőst, és büszkélkedhettél volna vele egy évet! És csodálkozol, hogy sipákolok?! A két kicsi kacsódon se tudnád megszámolni, hány seb van éppen a fejemen! -kezdek bele azonnal a mentegetőzésbe, és érezve Axel lökését, ösztönösen rúgok bele egy akkorát a seggébe, hogy éppen, hogy nem cuppan bele a cipőm a... mindegy. Beinvitálva a nappaliba, már meg is céloznám a magamnak kiszemelt helyet, amikor is, mint valami pincsi kutyának, Ryan a föld felé kezd el mutogatni.
- Mehettél volna Colinékhoz is, nekem aztán olyan mindegy lett volna. -morgom az orrom alatt, majd kicsit messzebb Axeltől, törökülésbe levágom magamat, mellkasom előtt összekulcsolt kézzel. És akkor most jöhet a szidás, de az ezerrel. Komolyan mondom, a fent alvó kölyköket sajnálom legjobban...

Mondani se kell, hogy rohadt érdekes azután ébrenmaradni éjfél után is, hogy két órája értem haza a melóhelyről. Most mégis mi a fenét várnak ezek tőlem, hogy majd mellemre vonom őket és babusgatni kezdem a buci kis fejüket? Na nem!
Komoly képpel tessékelem be őket miután kis híján rájuk vágtam a fa tákolmányt, de már tudatom is velük, hogy ha lemernek ülni a fehér bőr kanapéra akkor többet nem hagyják el ezt a házat mert a húsdarálóval fogom ledarálni őket. Ha kell egész éjjel tekerem azt a masinát.
Mikor Anthony seggbe rúgja Axelt, kis híján én is seggbe billentem a nyomorultat, de végül csak leülnek elém a földre, s mint aki rossz óvodásokat szid meg, úgy sétálgatok előttük és hallgatom végig a pöffeszkedésüket. Mint két rohadt gőzmozdony, csak úgy jön belőlük a mocsok.
- Akkor most én jövök igaz? - nézek végig rajtuk miután megvárom, hogy befejezzék a veszekedést, úgyis lesz még mit mondaniuk azután, hogy lemorogtam a hajukat.
- Tény és való, hogy azt mondtam, keressetek a baj van. Igaz, hogy azt mondtam lakhattok nálam mint ahogy az is igaz, hogy azt mondtam segítek bármiben. Arról viszont nem volt szó, hogy véresen, koszosan, mocskosan és büdösen ideállítotok éjjelek évadján, és még veszekedtek is egymással mint két büdös korcs akiknek ugyanaz a lábszárcsont kell. Hát mindjárt megismeritek ti az én lábszárcsontomat, mert belenyomom a képetekbe - hangom nem emelem meg, inkább az a tipikus csendes gyilkos énem kerül előtérbe, akinek a szemei is szikrákat szórnak, és a levegő is meghűl körülötte.
- Ami pedig a kölyköket illeti... nem kutyák, nem is macskák de még csak nem is kispatkányok, hogy kölyöknek hívd őket, tacsikám! Szóval vigyázz a szádra mert a fogad is kifog hullani - mutatok Axelre.
- Most pedig ti jöttök. Mi történt pontosan? - és attól félek, hogy most fog elszabadulni a pokol azzal, hogy egyszerre próbálnak beszélni.

A seggberúgást nem viszonoztam. Tőle csak ennyi telik ki, szegény kis pára. Leültem, és Anthony szerencsére valahol messzebb tette le a valagát. A magyarázata után bemutattam neki, de nem szóltam vissza, megvártam Ryan vélemény nyilvánítását. Mind a kettőt. A kölykös résznél elmosolyodtam, még nevettem is egy kicsit. Vicces. Na de hamar megkomolyodtam, mert Anthony még mindig nem döglött meg. Itt az idő, most vagy soha.  
- Elmentünk beszívni, találtunk egy parkolót, ott megjelent két nagydarab hájas csávó, akik nekünk jöttek. Na, ebből lett egy verekedés, aminek az lett a vége, hogy véletlenül, ismétlem véletlenül! Leütöttem Anthonyt. Ott maradtam vele, mert azt hittem, hogy kimúlt, de sajnos nem! - Az ülésem nem tartott sokáig, már álltam is fel végig Anthonyt nézve. - Legalább én választhatok, hogy kihez menjek. Rohadék - Ezután Ryanre néztem, és végül vissza a szöszkére.
Szóval Anthony is lakhat itt. Hát ez tényleg csodálatos! Mindenhova befúrja magát. Igaz, én segítettem neki, de ahelyett, hogy hálálkodna, még..áhh. Csukják le és mindenki jobban jár. A sörösüveget meg fel kellett volna dugnom a seggébe.

Marha hosszú lesz ez az este, nagyon úgy érzem. Eddig is, izzott a levegő, lévén, hogy mindketten védjük az igazunkat. Hogy ebből mi lesz még, azt nem tudom, de egyelőre a cipőm orra megízlelhette Axel szaros p*csáját. Már sajnálom, hogy ezt a lehetőséget választottam. És ha azt hiszi, hogy mára ennyit kapott csak tőlem, akkor nagyon téves hitben dédelgeti magát. Aztán majd Ryan, mint valami jól idomított, vérszívó dög, nyolc felé fog ültetni minket. Nem tudom, hogy hol fog ebben a házban két olyan pontot találni, ahol nem furakodjuk át magunkat a verekedés reményében. Mindegy is, okos, állítólag érett felnőtt ő, szavakkal is meg tudja oldani, nem csak tettekkel... ugyan, kit ártatok? Szerintem ez egész este fog tartani, a végén már hozhatjuk neki a pokrócot és az alvó sapkát, reggel pedig a kávécskát, és még akkor se fogjuk befejezni. Ismerem Axelt, nem adja fel egykönnyen. De majd most megmutatom neki, hogy hova is való... csak jussunk már el odáig. Ryan lassúságának köszönhetően még csak most jutottunk el odáig, hogy le tudjunk ülni, és akárhogy is próbálok szóhoz jutni, valahogy mindig Axel kapja az első szó lehetőségét.
- Azért ne hagyj ki lényeges infókat! Igen, addig igaz, betéptünk, utána elkezdte ez a görcs itt mellettem, hogy ugyan törjünk már fel egy autót és ki tudja hova, de menjünk el. Ne kérdezd mért, de bele mentem... rögtön elkezdte rángatni az egyik kocsinak az ajtaját, és megjelentek a tulajok az éles sípolás hallatán. Innentől kezdve talán még igaz is lehet a történet... -adok még bele a történetbe egy keveset, és látva, hogy Axel nem tud megmaradni a büdös p*csáján, reflexől pattanok fel én is, hogy meg legyen a kellő magasságkülönbség, amit a veszekedés megkíván.
- De ők se szívesen látnak... -vágom zsebre a kezemet én is Ryan-re pillantva, várva, hátha ő tud valami értelmet is csempészni ebbe a beszélgetés féleségbe. Vagy ki tudja, lehet, hogy most is elaludt nyitott szemmel?

Mikor fogok én lefeküdni? Egyáltalán fogok én ma aludni? Első körben itt van ez a két hülye akiktől nem csak a házamat, de a gyerekeimet is féltenem kell, ami mondjuk nem meglepő. Ebből a két hülyéből azt is kinézem, hogy szerencsétlen Ericet ketten hat felé cibálják az meg harmadikként visít mint a választási malac.
A gondolattól is felmegy a vérnyomásom, így inkább rögtön kitérek rájuk és vérfagyasztó ölni akarással a szememben próbálom a tudtukra hozni, hogy rohadtul nem tetszik az, amit csinálnak. Az pedig főleg nem, hogy Axelről most tényleg kiderül, hogy egy hazug kis dög aki imád ferdíteni, hogy eltussolja a dolgok kicsit komolyabb részeit.
Már épp szólnék az egyiknek, hogy ugyan tegye már le a hátsóját nekem itt ne legénykedjen, mikor a másik is felpattan én pedig értetlenül, elkerekedett szemekkel nézem ezt a kettőt.
- Nos... javaslatom a következő. Holnap fogjátok magatokat és elhúzzátok a beleteket a tulajhoz, hogy elnézést kérjetek. Megmondjátok nekik, hogy szeretnétek rendbe hozni a dolgot, így vállaltok mit tudom én, fűnyírást, medencetisztítást persze komolya felügyelet mellett, mivel ezek szerint előszeretettel loptok is. És mielőtt még megtalálnálak fojtani benneteket üljetek le mind a ketten, különben nagyon ráfáztok! Nekem ne legénykedjetek a házamban mert repültök!
Ezzel már hátat is fordítok nekik, hogy tegyek kis kitérőt a konyhába hogy keressek egy nagy lavórt, valamint elővadásszam az elsősegélydobozt, hogy valamit kezdjek azzal a két hülyével. Mi lenne ha egy kis ciánt kevernék az itókájukba? Mondjuk az nincs itthon.
Még gyorsan iszok egy pohár vizet, hogy aztán elkezdjek kiválogatni gézpamacsokat, fertőtlenítőket és a többi finomságot. És talán az, hogy hátat fordítottam nekik, az a legvégzetesebb hiba, amit ma eltudtam követni.

Leesett állal, kigúvadt szemekkel hallgattam végig Anthonyt. Beárult. Nem lehet szebben mondani, beköpött, mint a szart. Ezért ki fogom csinálni.
Befogtam a pofámat, de csak addig amíg el nem jön a megfelelő pillanat. Az ujjaimat ropogtattam, és leszartam, hogy simán el is eshetek. Ráér szédülni később.
Végül Ryan következett, de nem tért ki a kocsikra. Most Anthonynak köszönhetően ő is szívből fog utálni, beállhat Colinék mellé. Életem legeslegeslegesleges legrosszabb döntése volt, amikor segíteni akartam a szöszkének.
- De Ryan, a tulajok ugrottak nekünk! Én biztosan nem fogok még el is menni hozzájuk. - A lopást a kocsira értette? Akkor tévedtem. Mindegy. Mostmár rohadtul mindegy. - Anthony nemrég arra buzdított, hogy raboljam ki Colinékat. - Nem ültem le, és ahogy Ryan hátat fordított nekünk és arrébb ment ki is használtam a lehetőséget. Neki rontottam Anthonynak, és ott ütöttem ahol értem.
- Miért nem tudod befogni a pofádat?! Miért?! Ha én nem lennék akkor már régen miniatűr férges majszolgatnák a hülye fejedet! Csak ahhoz értesz, hogy máshoz bekönyörög magad, de tartani a szádat azt nemtudod! S*ggnyaló! - Eszembe jutott Ryan iménti fenyegetőzése, de nem bírtam ki, hogy ne ugorjak ennek a herétlennek. Most annyira utálom, talán még apámnál is jobban. Ez vagy a drog miatt van, vagy pedig tényleg kezdem megutálni. Majd ez holnap eldől.
Tényleg mindenhova ütöttem, az arcát, a vállát, a hasát, rúgtam is, egy szóval mindent csináltam. Közben a fejem ugyanúgy fájt, a kakas hibrid elég erőseket ütött.

Szerintem Ryan-nek fogalma sincs, hogy tulajdonképpen mire is vállalkozott, amikor beengedett minket a házba. Vagy már csak minden mindegy alapon döntött így? Esetleg, hogy majd ő lesz a döntő bíró, és ő fogja kisorsolni, hogy melyikünknek van igaza? Tippem sincs, de lassacskán ki is fog derülni. Az egyszer biztos, hogy én a seggbe rúgással máris, tökéletesen indítottam, de mivel nem kaptam érte semmit a "felnőttől", nem vétkezhettem olyan nagyot. Majd annak is eljön az ideje, de akkor majd mindkettőtől hallgathatom a lelkizést. Az egyik oktatni fog ezzel kapcsolatban, a másik meg mondani fogja a magáét, és hogy átb*sztam, és a többi. A hülye is ki találja, hogy melyik melyik, ugye? Rögtön bele is kezdünk a helyzet felvázolásába, de Axel, szokásához híven ferdíti egy kicsit a történetet, én pedig lelkiismeretes emberhez híven, elmondom a kimaradt jeleneteket. Meglepő, hogy most csak ennyit csippentett le a történetből. Úgy érzem, lesz még itt jobb is. Feltéve, ha képes lesz velünk végig zombizni az estét.
- Meglepő, de most tényleg igazat mond. -sóhajtom a tarkómat vakargatva. Vagyis, sokkal inkább a rászáradt vért. Milyen jót fogon én itt még takarítani, drága jó Istenem... de jelen esetben nem ez a legnagyobb problémám. Mint valami éhes dög, aki meghallja a táljának a zörgését, úgy kapom fel a tekintetemet Axel mondatára. Ennek hallatán rögtön ki is osztok neki egy tockost, és remélem, ez Ryan-nek nem lesz ellenére.
- Tényleg ennyire be vagy tépve, vagy már nem tudod megkülönböztetni az igazságot az általad kitalált hazugságokkal szemben? Én akkor csak arra utaltam, hogyha a tulajdon apádat képes voltál kirabolni, ami után kirakott, Colinék se jelentenek majd neked túl nagy falatot. Azt meg előbb utóbb úgy is eléred, hogy kirakjanak. -jól menne neki a hazudozás, hogyha ésszerű dolgokkal állna elő. Igaz, beszéltünk a kirablásról is, de kicsit se ilyen témában. Látszólag már most megunt minket a házi gazda, és ahogy kitette a lábát a nappaliból, Axel azzal a lendülettel ugrik neki a torkomnak.
- Ha te nem lennél, olyan nyugodt életem lehet, amiről még csak álmodni se mertem idáig, mert még a kicseszett álmaimban is ott volt a rusnya pofád! Én is, ugyan olyan sz*rban vagyok, mint te, úgyhogy pofádat befogod! -ki gondolta volna, hogy megint azt hiszi, hogy körülötte forog az egész téma, és próbálja úgy beadni a helyzetet, mintha ő lenne a sértett, ez esetben sebzett fél. Én bezzeg az igazi történettel leselkedek elő, egy szót nem ferdítve a helyzetünkön, és láss csodát, én is nyakig vagyok a sz*rban, nem csak ő. Addig is, amíg nem toppan vissza Ryan, elő szeretettel vetem bele magamat Axel által kezdeményezett verekedésbe, és ahol érem, ott ütöm, nem foglalkozva azzal, hogy melyik testrészét rúgóm, ütöm, vagy tudja a halál, hogy már mit csinálok.

- Basszátok meg, ha valaki feltöri a kocsimat én is elgyepálom az illető száját zokszó nélkül úgy, hogy még ő kerüljön a börtönbe csak egy szimpla kocsilopás miatt is. Szóval ezzel engem nem fogtok megkajáltatni - morranok rájuk miközben beletúrok a hajamba.
- Ti tényleg elszívtátok a maradék agyatokat is - vagyok olyan bátor, hogy itt hagyjam mind a kettőt abba na reményben, hogy nem fogják megölni egymást, de kénytelen vagyok belátni, hogy rohadt nagyot tévedtem. Pont mikor nyitnám fel a dobozt, meghallom az első szitokszavakat, valamint ütlegeket. Ez épp elég ahhoz, hogy megrohamozzam a nappalit ezzel leverve a földre az elsősegély készletet, mely hangos csörömpöléssel éri el a padlót. De mit se törődve ezzel igyekszek megakadályozni, hogy szétverjék ezek ketten a házamat, így lévén, hogy Axel van felül, az ő grabancát ragadom meg és a dühtől meglepő nagy erővel rántom le a másik srácról miközben egy jókorát vágok a hasába, kigáncsolom és elérem, hogy a földre kerüljön. Nyakánál fogva szorítom a padlóhoz.
- Nyughass! Értetted? Még egy ilyen és ablaküvegestül távozol! - ordítom le Axel haját a fejéről, majd felállva magam után rántom és a fürdőszoba felé lököm. Tekintetem villámokat szór és én magam is meglepődök a saját képemen, mikor a tükörbe pillantok. Egészen a fürdőszobáig cipelem a szerencsétlent, majd bevágva a zuhanyzókabinba, gondolkodás nélkül megnyitom a hidegcsapot, hogy az nagy sugárban szórja rá a fagyos vizet. Ha menekülne se tudna kijönni, hisz elállom az útját.
- Gondolkozz el egy kicsit! Ha megvan akkor szárítkozz meg és húzd ki a beled innen!
Hátat fordítva a fürdőszobának, reménykedve abban, hogy az a hülye gyerek nem tesz kárt se magába, se a helyiségbe,Tonyhoz vágtázok, kinek combjának oldalsó részébe rúgva egy jókorát, rárivallok.
- Emeld meg a segged! - ha pedig nem teszi önszántából, felhúzom onnan és a konyháig cipelem. Remélhetőleg sikerül olyat lendítenem rajta, hogy a lába se éri a földet. Amint beér oda, máris megállok felette.
- Szedd össze ezeket és higgadj le, vagy beverem a szádat! Három perced van rá és további öt, hogy abbahagyd a remegést! - idegességtől általában remeg az ember. De az én házamban én vagyok az úr még akkor is, ha most tényleg náci tisztnek tűnök.
Idegbajosan sétálgatok fel s alá a nappaliban miközben várom, hogy mind a két barom megjelenjen a színem előtt.

- Nem törtük fel, megszólalt a riasztó és bekattantak. Nem fogok még azért is elnézést kérni tőlük, hogy meg akartak verni. - Anthony legalább ebben a témában nem kezdett el dumálni, inkább egyetértett. Bárcsak ez máskor is ilyen könnyen menne neki.
Ryan kivonult, én pedig rögtön rávetettem magamat a "legjobb" haveromra.
- Apám megérdemelte, az egy teljesen más történet. Igen?! Ne aggódj, Ryan meg téged fog kirakni, aztán mehetsz vadászni a többi rokonomra! - Ütött ő is, ütöttem én is, és mindent megadtam volna azért, hogy itt és most megnémuljon, mozdulatlanná váljon és tarthassak egy hivatalos gyászszertartást. A terveimet és a kívánságaimat Ryan zavarta meg, aki valamit út közben elhagyott, mert hallottam egy hangos pottyanást. Nem figyeltem rá, folytattam a csapkodást, de nemsokára repültem egyet kaptam egyet a hasamba, a lábamba és egészen a földig zuhantam. Ziháltam, lihegtem mint egy kölyökkutya, hirtelen nem is tudtam, hogy mi van. Láttam Ryant, hallottam is, de valahogy nem jött át semmi. Vissza akartam jutni Anthonyhoz, de a Godzilla már megint jött az erős kezével, és a nyakamnál fogva tartott a földön. Ez még mindig nem ér így!
Múltkor is valahogy így nézett ki a helyzet, csak akkor egy fokkal békésebb változatban. Morogtam, szitkozódtam, szabadulni akartam miközben a fürdő felé lettem rángatva, majd beb*szva a fagyos víz alá. Ha eddig nem remegtem eléggé, akkor most a hideg víztől biztosan. Szabadulni nem volt lehetőségem, Ryan csak ott állt, mint egy fal.
- Jó, higgyél te is neki! - Lekaptam a zuhanyrózsát, és a távozó Ryan felé fordítottam, de már túl késő volt. Inkább elengedtem és hagytam lógni, aztán ököllel kezdtem el verni a zuhanykabint.
Anthony királynő bezzeg nem kap hideg vizet..nem..csak én. Ja igen, hideg víz. A kabin bántalmazása közben átállítottam a csapot melegre, úgy áztam tovább. Akkor már megmosom a véres fejemet.
Nemtudom hány perc telhetett el a behozatalom óta, de nagyjából kitomboltam magamat, és vissza is nyertem a normális hőfokomat.
Elzártam a vizet, kerestem egy törölközőt, megtöröltem a hajamat és arcomat, majd ledobva a földre a vizes cuccot a konyhába trappoltam, ahonnan a hangok jöttek.
Már amikor megláttam Anthonyt elkezdett újra felmenni bennem a pumpa, de most csak álltam tisztes távolságban tőlük, és nem szóltam egy szót se.
Csak Anthony felé tátogtam egy "meg foglak ölni-t", és folytattam az ácsorgást.

- Nem csak megakartak, meg is tették... jelen esetben azért vagyunk most itt. -sóhajtom zsebre vágott kézzel, tekintetemet a vadbarom és Ryan közt váltogatva. Fogalmam sincs, hogy ennek az egésznek mikor is lesz vége, de valamiért ehhez most nincs affinitásom. Azt akarom, hogy valaki csináljon valamit azzal a sok sz*rral a fejemben, aztán mehessek a saját dolgomra. Vagyis aludni, ami úgyis csak a nappali egy hideg kövén fog bekövetkezni. Valamiért úgy érzem, hogy Ryan nem hagyná szó nélkül, ha csak úgy random befeküdnék az egyik vendégszobába, rosszabb esetben a drága, fehér kis bőrkanapéjába. A remény, miszerint végre lekezelhetné a fejemet, szertefoszlik, ugyanis az a megőrült vadmalac úgy döntött, hogy tök jó lenne, hogyha most kivívná maga ellen a sorsot, és semmi szó nélkül nekiugrott a torkomnak. Meg kell hagyni, kicsit meglepetésként ért, de hamar felvettem a ritmust, és már én is ütöttem, ahol csak értem.
- Befogod végre a pofádat, vagy bele kell hogy tömjek egy díszpárnát?! -kiabálom a képébe, folytatva ezt az állítólagos verekedést. Szerintem a külső szemlélők vagy valami "cica harcnak" gondolhatnák, mivel, lássuk be, benne is és bennem is van bőven anyag, amitől nem tudjuk normális medereben irányítani az ütéseinket. És már lehetőségünk sincs rá, mert nagy csörömpölés szűrődik ki a konyhából, aztán elefántéra hajazó léptek közelednek egyre inkább felénk, és ezután, szó szerint, Axel lerepül rólam, ezzel újabb lehetőséget kapva a mozgásra. Valami röhögés féleséget hallathatok, amikor meglátom a pozíciójukat. Axel a földön, Ryan egyre inkább szorítja le... ezt nekem is meg kell tanulnom a jövőre tekintve! Értetlenül meredek utánuk, főleg akkor, amikor meghallom a víz hangját, és a kiszűrődő ordibálásokat. Elégedett mosoly ül ki a képemre ennek hallatán, de az abban a pillanatban el is fagy, amikor egy erős rúgást érzek a combomon, majd, mint valami pingvin, becsúszok a konyhába. Egy ember se érte még el azt, hogy rögtön cselekedjek, de ez most valami kivétel lehet. Körbetekintve magam körül, egy kupacba gyűjtöm a gézt, és még mi egymást, majd belegyűjtöm a dobozukba. Ezután törökülésbe vágom magamat hogy kissé lenyughassak, de amikor meglátom Axel-t, ismét szaporázom a légzésemet, de valamilyen szinten kontrollálom ezt is, és visszakúszok a nappaliba. Öcsém! Ezt nem igen vettem figyelembe, amikor idejöttünk Ryan-hez...

- Ennyire hülye is csak te lehetsz te szerencsétlen! - ordítok rá Axelre - nyilván megvolt a szándékotok azzal, hogy megszólaljon a riasztó. Csodálkozol, hogy nektek rontottak? Gondolom nem egy bogárhátút akartatok megnézni magatoknak. Még egy szót szól, tényleg befoglak idéztetni és nem érdekel, hogy mi lesz, nevelő intézetbe foglak dugni! - fenyegetem meg Axelt és bár elég komolyan hangzik, ez a kis hülye nem igen fogja felfogni, vagy csak megérteni a helyzet komolyságát. Itt Vegasban van Amerika egyik legkeményebb intézete, ahol nem elég, hogy nadrágszíjjal nevelik a hozzá hasonló embereket, de azok egy életre megunják, hogy szabályellenes dolgokat csináljanak.
- Ezzel a gyerekkel több értelmes szót váltottam már életemben, mint veled! Szóval nehogy azzal gyere nekem, hogy a rokonaidra vadászik. Kicsit nagyra vagy magaddal nem? - minden egyes szavamat úgy intézem a sráchoz, hogy érezze a színtiszta fenyegetést és azt, hogy nem viccelek, hanem mindet komolyan gondolok.
- Inkább mindketten fogjátok be a szátokat mert én meg az öklömet nyomom a képetekbe! - szűröm a fogaim között.
Viszont ezután tényleg elborul az agyam, a szürke ködtől nem is látok túl sokat csak az előttem vadul mocorgó alakokat kiknek egyikét lerepítve a másikról határozott csapással vágom hasba, majd vágom földhöz és szorítom oda a nyakánál fogva, hogy rendre bírjam. Mikor még így is ficánkol, nemes egyszerűséggel felrántom a padlóról és a fürdőszoba felé tessékelem.
- Nem hiszek én senkinek! Majd ha megtudjátok őrözni a hidegvéreteket, akkor vagyok hajlandó bárkinek is hinni! Nem mellesleg megtanultam már, hogy neked csak minden huszadik szavadat lehet elhinni - magyarázok és csakhogy ne tévesszem a másik nagyágyút se szem elől, máris bereptetem a konyhába, hogy tegye rendbe azt amit én miattuk levertem a szekrényről.
Államat dörgölve járkálok fel alá a nappaliban, mígnem mind a két srác megjelenik, sőt még egy harmadik is bekapcsolódik. Eric a szemét dörgölve kapaszkodik be az emeleti korlát egyik fa rácsába.
- Mi történt apa? - motyog halkan, álmos hangon.
- Semmi baj öcskös, menj feküdj vissza! Zárd be az ajtót magad után - lehet, hogy a falak hangszigeteltek, de ha nyitva van az ajtó, tisztán lehet hallani mindent és itt most nem kis ricsaj volt. Nem kell többet mondani a gyereknek, már vonul is visszafelé, én pedig gyilkos pillantást vetek mindkét srácra kiknek testtartása arra utal, hogy annak ellenére is képesek lennének egymásnak ugrani, hogy én itt vagyok. Tipikus: a holttestemen át! kifejezés ül az arcomon, de nem tudom elképzelni, hogy sokáig fog tartani ez a béke.
Az természetesen tetszik, hogy Anthony meghunyászkodott az akaratom előtt, jól teszi. Már csak a másik hülyét kellene jobb belátásra késztetni.
- Remélhetőleg most már lehiggadtatok kicsit - nézek végig egyiken és a másikon is. Gyönyörűen mutathatok itt egy szál boxerben, villámokat szóró tekintettel, agresszióról árulkodó testtartással. És ha Axel eddig agresszívnek tartott akkor mit fog gondolni ezek után?
- Szóval... hallgatlak titeket. Ülj le te is! - morgok rá Axelre.

Ezt az idiótát én komolyan megverem. Nincs is jobb dolgom mostanság, mint hogy Axelt pesztrálgassam szabadidőmben. De most őszintén, másnak nem lenne tele a töke a dolgaival? Napok óta csak áll a feszkó a semmire, mert tényleg nem látom értelmét annak, hogy Abivel csak úgy elbeszéljünk egymás mellett, kerülgetve a kínos témát. Amin ugye eddig összevesztünk. Szóval a türelmem mostanság nem az igazi, azt kell mondjam.
Nem volt nehéz így egy pillanat alatt felspanolni azzal, hogy szólva lett nekem, a kölyök bizony nem jött meg. Egy ideje már tudok a kihagyásairól. Csak még nem volt energiám ezzel foglalkozni. Nem tudom mibe ártja magát, remélem csak bedrogozik maximum valahol. De nem keveredik semmi másba. Naiv volnék? Nem igazán, csak hinni akarok abban, hogy nem egy kis álnok kígyót melengetünk a családi fészekben.
Első gondolatra Ryan jut eszembe. Mielőtt a kocsiba ülnék és nyakamba venném éjszaka a várost, jobbnak látom ott megnézni, ahol még esélyes, hogy lapulhat. Legalább szólna, hogy nem jön haza. Most ahogy megjöttem tízkor a munkából, ezzel fogadtak, hogy mehetek Axelt is megkeresni. Azt nem garantálom, hogy jófej leszek. Sőt azt sem, hogy nem kap egy fülest. Ezek után megérdemelné, hogy bemártsam, amiért drogozik és kapna egy szép kis házi őrizetet jeladóval a bokáján. Akkor bizony alaposan meg lenne fogva, és garantáltan jönnének az elvonási tünetei.
Fogom a telefont, zárom a bejárati ajtót és átcaplatok a pár házzal arrébb lakó öcsémhez. Még jó, hogy a környék ugyanaz, és nem lakunk messze egymástól. Bár látogathatnám gyakrabban is, most ez is megteszi. Becsengetek. Ha esetleg a kicsik már alszanak és felkelnek és tényleg nincs semmi galiba, akkor bizony égni fog rendesen a pofám. De a megérzésem valamiért azt súgja, hogy a kölyök itt lesz.

Hallgat a halál legközelebb Anthonyra! Mit értem el? Zuhany, rángatás, ordibálás, és kurva érdekes módon csak én lettem így lebaszarintva.
- Ha tudom, hogy az a szar sípolni fog, akkor inkább keresek egy bogárhátút! - Nevelő intézet? Jaj már ezt ő se gondolhatja komolyan. Nem hiszek neki, tudom hogy csak a szája nagy. De az igaz, hogyha visszaforgathatnám az időt, akkor egyedül mennék a parkolóba, még azt is bevállalnám, hogy én legyek leütve, de az még mindig jobb, mint az Anthony-övezet.
- Mégis ő ölt meg egy embert, és nem én! Nyaljad a s*ggét tovább! -
Mostmár mindent értek. Anthony ide is befúrta magát, és adja a jófiút Ryannek. Ez egyszer már megtörtént, és most nem fogom végig nézni. Többet nem jövök ide, sőt! Elgyalogolok Alaszkába. Arra nem válaszoltam, hogy nagyra vagyok magammal, mert természetesen nem!  Csak védem az igazamat, és rá akarok világítani arra, hogy Anthony egy elmebeteg. Talán túl hevesen csinálom, de nem érdekel!
Siralmas ez az egész. Vagy nevetni fogok nemsokára, vagy sírni. Vagy mindkettőt egyszerre, mert már elegem van ebből a gyerekből. Jó, azért sírni nem, de ha Ryan kikerül innen ugyanúgy neki fogok ugrani.
- Neked meg egyiket sem. - Még hogy ő a normálisabb, kedvesebb, aranyosabb, megértőbb. Lószart!
Álltam még egy ideig, de Ryan utasítására ledobtam magamat a földre. Tudok így is forrongani, csak én fogok összeesni ha egyfolytában állok. Pár percre a kölyök is kijött, de aztán hamar vissza is ment.
Már kétszer elmondtam a történetet, Anthony rákontrázott utána, szóval mit mondjak még?! Semmit. Kezdje ő, engem már csak az érdekel, hogy betörjem a buzi kis koponyáját. Ryan meg hihet amit akar.
- Kezdje a kis kedvenced! - Ezt is ordítva mondtam, továbbra is a földön ücsörögve. Ryan menjen már el megint pakolni valamit. Akármit.
Meghallottam a csengőt, amire felvontam a szemöldököm. Ki jön rajtunk kívül vendégségbe ilyenkor? Kétlem, hogy a zsaruk vagy a kakas hajúak lennének.

- Mért, bassza meg, mire számítottál úgy őszintén?! Egy, ha csak simán elkezded rángatni az ajtaját, akkor valószínűleg nem lesz nyitva, és normális ember tetet bele riasztót. -már akkor se értettem a szándékát, amikor a legelső kocsinak próbálta felszakítani az ajtaját. Azt valahogy fel kell törni, nem pedig őrültként feszegetni azt. De én már hiába pofáztam volna neki, nem foglalkozott vele. Alapjáraton hülye "szegény", bedrogozva meg még annyi esze sincs, mint alapjáraton.
- Garantálom, ha még egyszer ezzel fogsz elő állni, te leszel a következő! -most már, tulajdonképpen az se érdekel, ha Ryan ad akkora maflást ezért, hogy a fejemmel töröm be a padlót, és köszönhetek a garázsnak. Axel meg szokásához híven jön majd azzal a "jaj, de megijedtem" dumájával, mert még mindig nem hiszi el, ha felidegesít, én képes vagyok a legrosszabb megoldásra. Na majd egyszer, ha nem tud majd merre menekülni megláthatja, hogy milyen is az az énem, amikor nem tűröm tovább a pofázását, az idegesítő nyavalygását. De legalább Ryan is beismeri, hogy Axel egy szavát se lehet komolyan venni. Ezután bízva abban, hogy le tud minket csitítani, Ryan a ház két különböző pontjába száműz minket. És hallgatva is az utasítására, mint valami jó cseléd, elkezdem összeszedegetni a szétszóródott dolgokat. Lehetőségem van arra, hogy halljam a fürdőből szűrődő kiabálásokat, és ki gondolta volna, hogy ezek szerint ezért is én vagyok a hibás. Kíváncsi vagyok, hogy az a nyomoronc mit fog még alkotni, de abban biztos vagyok, hogy a balhé itt még nem fejeződött be. Majdhogynem négy kézlábon csúszok vissza a nappaliba, és nem is próbálkozok a felállással, úgyis le lennék taszítva a földre, nem? És hallva a kis srác fáradt hangját a lépcső felől, tudatosul bennem a tény, hogy ilyen hangerővel nem csak a gyerekeket, de a szomszédot is fel fogjuk zargatni. Axelt ismerve biztos, hogy így lesz... amikor viszont ő is leül a földre, azonnal húzódok is odébb, és bevágva a sértődött kölyköt, fintorogva méregetem a csurom vizes srácot.
- Tudtommal mindent elmondtunk, Axel "megmentési" módszerein kívül, de gondolom az téged kicsit se köt le... de, ha rajta múlik, még kitalál valami hazugságot ezek megkoronázása végett... -most már olyannyira nem érdekel ez az egész, felőlem mindent szarságot össze hordhat még itt, az se fogja lekötni a figyelmemet. Már csak el kéne ápolni a fejemet, és én végeztem is a mai napra. Az érdeklődésemet viszont felkelti az imént megszólalt csöngő. Mégis kiket várunk még?

Hosszú perceken csak lesem az idétlen képüket, és ki-ki a maga igazát védve ordibál a másikkal amire még én is rákontrázok. Lehet, hogy figyelemmel kellene lennem a gyerekekre is, de ez most aligha fog összejönni. Leah nyilván nem fog felébredni, mivel fent nála szól halkan a rádió és annak hála őt tényleg nem lehet felébreszteni csak fizikális érintésekkel. Eric viszont biztos, hogy meg fog jelenni.
De addig is egyiket az egyik, másikat a másik helyre száműzöm, hogy szedjék kicsit össze magukat. Nem fogok még egyszer a torkuknak esni ütlegekkel, már így is úgy néznek ki mint két cafat véres húscsomó. Mondjuk megérdemelnének még egy-egy fülest, de mostantól a férfi szigor marad, ami már most, hogy itt ücsörögnek velem szemben, csak úgy szivárog belőlem.
Még egyszer utoljára rákérdezek arra, hogy mi volt ez az egész, most már elmondhatnak mindent, de úgy néz ki, hogy feleslegesen jártatom a számat. Ez az eset pedig tipikusan arra emlékeztet, hogy még egyszer meggondolhatják magukat, különben tényleg előjön belőlem a hőn dédelgetett vad. Az a személy aki a türelmes és csupa szív ember mögött egy tigris vadságával és erejével tör elő.
Csak nem kapom meg a remélt választ, helyette a csengő szólal meg. Rosszallóan nézek végig a srácokon és ezer ember feje megjelenik előttem, hogy na vajon most ki jön? Rendőrség? Egy harmadik hülye ebből a kettőből? Esetleg Colin? Mert akkor a bratyó a fejemben olvasott, és hálát adhatok a jelenlétének.
Igyekszek nem hátat fordítani ennek a két baromnak, mert képesek lennének egymásnak ugrani, sőt még az is megfordul a fejemben, hogy az egyiket magammal hozom. De végül jóhiszeműségem miatt tényleg magukra hagyom őket arra a kis időre, hogy ajtót nyissak, ahol végül a kicsit több ruhával megáldott énemmel találom szembe magam.
- Istenem - megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, majd a nappali felé biccentek.
- Igen, itt van. Itt vannak pontosabban - mutatom meg neki a tenyeremet amin száradt vér illegeti magát ami valamelyik hülye gyerekről ragadt rám. Undorító.
- Már előbb kicsit megcsapkodtam őket, de nem hiszem, hogy túl sokáig fognak nyugton maradni - tudatom a paraméterek egy részét a fivéremmel és már el is állok az útjából, hogy beléphessen.

Nem számolom az időt, hogy mennyi ideje vagyok itt. Igazából nem is lényeges, hogy mennyi idő múlva nyitnak nekem ajtót. Már csak a tény is megkönnyebbültebbé tesz, hogy hallom nem a csengővel ébresztettem fel Ryant. Odabent igen csak nagy a lárma. Próbálom kivenni, hogy ismerős-e a hang és ha igen, kié. Ryanét egyértelműen meghallom, ahogy a másik is ismerős lesz. Már akkor tudom, hogy jó helyen kopogtatok, hogy egyelőre csak az ajtóval nézek farkasszemet.
Mégis mi az isten folyik itt és ha Axel itt van, miért nem szólt? Vagy akár az öcsém... Kicsit most úgy érzem, hogy tök fölöslegesen jöttem utána a dolgoknak, de most már pokoli kíváncsi vagyok.
Nyílik végül az ajtó, Ryan tekintetével találkozok. Nem kell semmit sem mondanom, mondja már ő magától is, hogy hol van. Mint ha néha a fejemben olvasna. De ezen nem csodálkozok, mégis csak az ikremről van szó. És azt mondják ilyen esetben az ilyesfajta kötődések sosem ritkák. Hát ezt mi rendesen alátámasztjuk. Bólintok a magyarázására és beljebb lépek. A véres mutogatás már igen csak felkeltette a figyelmemet, hát még ahogy meglátom a fiúkat. Egyik sem szebb a másiknál, az most egyszer biztos. Az idegent veszem jobban szemügyre, pedig eddig Axel jobban érdekelt, hogy merre kóvályog. Hát ő itt van, kérdés, hogy...
- Mi a franc történik itt? - hangom egy cseppet sem emelem meg. Pedig akár ki is akadhatnék. Helyette csendes, nyugodt és vészjósló. Látszik rajtam, hogy a türelmem napról napra fogytán.
- Mi ez a bunyó? És miért van itt a kölyök? - pillantok Ryanre kérdőn, hisz ki mástól kaphatnék egyenesebb választ. A két hadisérült csak vakerolna mindent össze, minden bizonnyal. Ráadásul ahogy a másikra nézek, mint ha láttam volna már a képét. Valami... valami számítógépes rendszerben.
- Kölyök, te nem priuszos vagy?

Ha kimegyünk innen akkor szarrá fogok fagyni, mert Ryan mint felelősségteljes felnőtt bedobált a zuhanyzóba. Legalább a vér nagy része eltűnt az arcomról. Anthony meg maradt száradt, mivel ő a szent, az őszínte, megbízható és kedves jófiú. Őt egy kazánba kellett volna bedobni. Nem akarok visszakerülni a zuhany alá, de már az is felidegesít, hogy megszólal.
Ami tőlem furcsa és meglepő, de nem szóltam neki vissza. Neem, csak vártam hogy Ryan eltűnjön. Ez így is lett, én meg felkeltem, de aztán megjelent Colin és a szemeim jojózni kezdtek. Azta...ha nem tudnám, hogy ikrek, akkor azt hinném, hogy a drog miatt látok belőlük kettőt. Egy alsógatyásat, és egy felöltözöttet. Colint néztem egy ideig, de a kérdésére nem válaszoltam. Félnem kéne attól, hogy ő is le fog baszni, de ahogy hallom Anthony jobban érdekli. Más esetben lehet, hogy nekiállnék őt védeni valamennyire, de ez nem az a nap. Inkább fogtam magam és meg se várva, hogy feláll vagy ülve marad, nekirontottam verési szándékkal. Ugyanazt csináltam mint az előbb, ütöttem és rúgtam ahol értem.
- Remélem bent fogsz rohadni a börtönben évekig! -
Nemtudom hogy csináltam, de fáztam és melegem is volt egyszerre. Colin amúgy mit csinál itt? Ő nem szokott csak úgy sétálni este ide-oda, de tudom is én, hogy milyen hobbijai vannak. Ha nekem lenne egy ikertesóm, akkor már nem lenne. Nem tudnám elviselni magamat, akkor meg főleg nem, ha a tesó egy kedves aranyos kisbárány lenne Brr. Elvileg végeztünk a történet elmondásával, vagyis elordításával, de az nem fair, hogy megint neki hisznek, és hogy beköpött. Én nem mentem el Colinhoz önként és dalolva, hogy "hé, a haveromat körözik, meglesed?" de ő meg elmondott mindent Ryannek.

Hálát adtam volna azért, hogyha azt a hideg zuhanyt én kapom meg, nem pedig Axel. Legalább, a fejem is le lenne kezelve, és már csak a szilánkokat kéne kivadászni belőle. De nem, Ryan inkább reptet egy sort, mint azokat a papírsárkányokat, vagy mi a halált. Mért is nekem kell összeszednem azt a vackot, amit ő szórt szét? Nem mellesleg, az is Axel hibájából történt, ő ugrott nekem, ő kezdeményezte a verekedést, nem pedig fordítva. És ahelyett, hogy alkalmazná az imént felszedett elsősegély eszközt, inkább, mint a jól nevelt ölebeket, leültet a földre, hogy meséljünk tovább. Én, a részemről mindent elmondtam, kivéve azokat a furcsa, újraélesztési módszereket, de szerintem Ryan-nek nem áll szándékában így éjszaka belegondolni a dolgokba. Főleg nem, hogy milyen lenne az ő arcán érzékelni azt a jó, büdös nyálat. Fúj... visszaemlékezni is rossz rá. Na meg belegondolni, hogy még mindig ott rohasztja az arcomat, mert ugye, nincs lehetőségem arra, hogy elmenjek, és valamit kezdjek magammal. Neem... ő nyilván azt tartja jó nevelési módszernek, hogy leültet minket a csempére, és várja, hogy akármi is történjen. Aztán meg, ha elhagyja a helyiséget, egyből, mint valami idomított dög, Axel ugrik neki a torkomnak. F*szért kellett leütnie azzal a sz*rral! Persze, mentegetőzni azt tud, de egy bocsánatot kinyögni már luxus lenne, ugye? Feleslegesen jártatja a pofáját, de ez a röpke egy szó nem csúszik ki rajta. Nem változtatna semmit a helyzeten, de azért az intelligencia a kedvéért... bár, tőle arra utaló jeleket se láttam még soha. Mondjuk, ezt a tényt inkább el tudom viselni, mintsem azt, hogy Ryan ikre, Colin is betoppan a képbe. Ahogy meglátom a hapsit, eszembe jut, miért is nem tudtam hozzájuk bekerülni. Hát persze, hogy még egy rendőrnek ide kellett csődítenie! Ösztönösen kapok a hajamhoz, és pillantok le a földre. Öcsém, hogy ebből mi lesz... a kérdéseire inkább nem én válaszolok, azt az ikrére hagyom. Ő normálisabban tud rá válaszolni. A tekintetét meg mindennél jobban próbálom kerülni, de mégis, hogy a p*csába sikerült még így is rájönni a dolgok nyitjára? Kétségbeesetten pillantok fel Ryan-re, majd pedig átvándorol a tekintetem a valamivel öltözöttebb énjére. Uram, most segíts!
- Bekussolsz, vagy ketté verem a búrádat! -ha már ő is, akkor én is megemelem a hangomat, és én is, Axelhez hasonlóan kiosztok az ellenfélnek pár pofont. Ez a nap egyre jobb lesz... most már, úgy teljesen véletlenül, nem akar beállítani az egyik maffia tag, akik szintén körözés alatt tartanak? Akkor már tényleg nem tudnám, hogy mi is hiányzik az én drága kis életemből az este folyamán.

Először el se tudom képzelni, hogy ki jön át éjjelek évadján, de aztán rögtön belém hasít a felismerés, hogy valószínűleg Colinról lesz szó. És nem tévedtem nagyot, mikor kinyitom az ajtót a bátyám áll velem szembe, kinek anélkül válaszolok a fel nem tett kérdéseire, hogy azokat ténylegesen kimondta volna. Mi másért jött volna át ilyenkor meló után ha nem azért, hogy Axelt keresse aki mivel itt van nálam, náluk nincs. És ugyebár egy ilyen kölyök elég nagy aggodalomra adhat okot.
Gondolkodás nélkül beengedem fivéremet és követem őt a nappaliba tekintetemet mindvégig baljóslatúan tartva a másik két srácon. Colin is hasonlóképpen fogja vissza magát, mint én. Bár lehet, hogy nekem volt alkalmam kiborulni - na jó inkább felidegesíteni magam - és gondolkodás nélkül vágtam be egyik kölyköt a hideg zuhany alá, míg a másikkal felmostam a padlót és rendre utasítottam.
Remélem nem lesz újabb verekedés, mert akkor tényleg kitörök magamból és úgy nyakalom meg mind a kettőt, hogy napokig bágyadt mosollyal fognak lesni rám.
- Gondolták szórakoznak egyet és ellopnak egy kocsit. Csakhogy a kocsi gazdái észrevették, és persze mondanom se kell hogy azok voltak a hibások, amiért megakarták védeni azt ami az övék, így ez a két barom gondolta jót fog verekedni. Aztán látható mi lett belőle - mutatok a két sült bolondra. Egyik szebb mint a másik...csak verték volna halálra egymást. Kicsit komikus volna, de mindenképpen nyugtató.
- Kiszabtam már a nyakukba a feladatot, de természetesen az jött le nekik, hogy ők a szerencsétlen, bántalmazott áldozatok akiket megakartak verni. Szóval se a medence pucolás se a kert tisztítás nem tetszik nekik. Nem ártana valami jobb melót kitalálni... mit tudom én? Mondjuk betonozni? - fiatal koromban rengeteget betonoztam a tűző napon, szóval tudom milyen az, ha az ember egy pólót csavar a fejére, literszámban dönti magára a naptejet, mivel fokozottan veszélyeztetett leégésre, közben pedig megállás nélkül hozza-viszi a sódert és a nagy vödör vizeket. Jó, hogy ma már megoldják ezt munkásokkal, de akkor nem így működött. És már akkor is fejlődő korszakot éltünk. Mi lett volna még jó néhány évvel korábban?
Egyik pillanatról a másikra ismeri fel Colin Anthonyt, én pedig már lépek is a bátyám mellé, hogy a srácot a védelmembe vegyem.
- Nyugi, vele majd én számolok. Ő legyen az én dolgom - valószínűleg nem tudja, hogy mire célzok ezzel, hisz még nem lett beavatva abba amibe Abi igen, de majd megérti. A fő, hogy higgyen nekem, fogadja el a tényt, hogy nem beköpni való gyerek.
- Ti pedig kussoltok! - morranok rájuk - hova lett a hatalmas barátság? Hol van az empátia barmok? Mi az az 5-6 év? Hova lett? Te képes lennél a börtönbe vágni a haverodat aki rendszerint szív helyetted is? És te? Képes lennél tényleg beverni a fejét úgy, hogy kaját vitt neked mikor kellett? Nem testvérként tekintetek egymásra? Mi van veletek fiatalok? Colin és én 26 évig nem is tudtunk egymás létezéséről. Azt se tudtuk, hogy ketten vagyunk, ki itt, ki ott. Aztán egymásra találtunk, és azóta egy rossz szavunk nem volt egymáshoz pedig gyakorlatilag idegenek voltunk a másiknak. Nem tudtunk bepótolni mindent, nem tudjuk még mindig, hogy mi a másik legidegesítőbb, legundorítóbb szokása. De itt vagyunk egymásnak. Kivívtuk egymás tiszteletét, és ti megtettétek ugyanezt. És most ennyi? Képesek lennétek örökös verekedéssel, szitkozódással elrontani mindent? - kétségbeesetten nézek végig rajtuk és egy ilyen szónoklat mellett kezdem tényleg meztelennek érezni magam a bokszerban.
- Na jó, fél pillanat - rongyolok fel a szobámba, hogy legalább egy farmert és egy pólót magamra húzzak, ha már így összegyűltünk mi négyen.

Ennél még az is hasznosabb lett volna, hogyha Ryan helyett Colinékhoz megyek. De komolyan. Mindkét opció szar, de amit Anthony csinál az sok. Mindig belemegy az ötleteimbe, aztán ha felnőttek közé kerülünk megy az árulkodás. Az meg a másik, hogy megmentettem, de ő csak azzal tud jönni, hogy hogyan csináltam. Hát istenem! Legközelebb ott hagyom, sorvadjon el ott.
- Álmodozzál! -
Colint és Ryant figyelmen kívül hagyva ütöttük egymást, kínomban majdnem elkezdtem röhögni. Ezt még nemtudom meddig folytattuk, de amikor feltűnt, hogy Ryan hozzánk beszél rá figyeltem, és abbahagytam a csapkodást.
- Ő is ugyanezt csinálná, szóval simán! - Nem, nem csinálnék ilyet, de ez is egy kiakadós este, ha azt kérdezné hogy feldarabolnám-e, arra is bólogatnék. - Tudod van különbség köztünk, és köztetek. Colin gondolom nem tesz keresztbe neked ahol csak tud, és...ez teljesen más! - Nagyon meg akartam mondani amit akartam, de nagyon, és ezért a végénél elvesztettem a fonalat, belezavarodtam. Ryan a beszéde után eltűnt, amit értetlenül figyeltem, de Antoán újra lekötötte a figyelmem.
- Ha nem lennél ilyen hülye, akkor nem kéne ezeket mindig végighallgatunk! - Nem mondom, hogy az egyik fülemen be, másikon ki effektus jött szóba, de nem fogok elmenni egy templomba miatta meggyónni a bűneimet.
Tovább folytattam a verekedést a hülyéjével, de valószínűleg Ryan nem aludni ment el. Mi meg itt maradtunk Colinnal, mintha ez az egész egy hatalmas rémálom lenne. Megjelenik az összes családtag, rokon, és bumm.

Nagyon úgy érzem, hogy ez a nap egyre jobb és jobb lesz. Igaz, nem is indult olyan rosszul, kivéve egy szabad napot nem azzal foglalkoztam, hogy magamra haragítsam a maffiát, hanem, hogy kezelésbe vegyem a megmaradt drog és pia készletemet. Ez a felállás még igazán az ínyemre volt, annak se mondtam nemet, hogy elkössünk egy kocsit. De a dolgot ott már kicsit megváltoztak, amikor a földön kötöttem ki, nem egy üveg szilánkkal gazdagabban. És most, hogy megérkezett Colin is, aki nyilván Axel iránt érdeklődött, úgy vélem, ez az est csúcs pontja. Bár, időnk az még bőven van, akárki beszökkenhet, hiszen Ryan lakhelye már drogtól kiütött, veréstől véres fiatalkorúakat is szívesen fogadta. Ha pedig már a verésnél tartunk, már annyira nem érdekel az egész, hogy szinte kínomban osztom ki állítólagos, legjobb barátomnak az utolsó pofonokat. Mit is keresünk mi még itt? Én ettől a vadbaromtól akartam segítséget kérni? Igen, amikor megismertem, még néhány értelmes szót tudtam vele váltani, mert nem volt egyfolytában a drog hatásának köszönhetően elborult az elméje. Most pedig elég csak ránk nézni. Ryan beszédének köszönhetően Axel alábbhagy a veréssel, én pedig ugyan így teszek.
- Ja, mert te k*rvára a fejembe látsz, ugye?! Tipped sincs, hogy mit csinálnék, ha téged a cseszett rendőrök üldöznének a-ból b-be. Én is elláttam kajával, amikor ő volt ebben a helyzetben, úgyhogy egy szava nem lehet. És még, hogy én teszek neked keresztbe?! Ekkora kamugépet, öcsém... -szállok be én is a vitába, védve az én igazamat. Szerintem arra gondolt, hogyha lenyomja ezt a lelkizős dumát, akkor mindketten magunkba nézünk, és a másik bocsánatáért fogunk esedezni. De, két beszívott tizenévestől, akikben lüktet az adrenalin, nem éppen ez lenne a megszokott. Legalábbis, én nem ezt látom reálisnak.
- Mondja ezt a hülyeség megtestesítője. -ez az a pillanat, amikor Axel próbál bennem bűntudatot kelteni, hogy bocsánatot kérjek azért, mert volt merszem az igazat mondani. Úgyis kitudódott volna, hiszen Ryan az, aki a legféltettebb titkaimat is tudja. Nem kellett volna sok idő ahhoz, hogy ez is kitudódjon.
A verekedésnek immáron én is kiveszem egy nagyobb részét, és konkrétan ott ütöm és rúgom, ahol csak érem. Ryan ezek után szerintem páros lábbal fog kipenderíteni minket a házából. Vagy, próbál majd a lelkünkre beszélni minden szarságot, és Colin társaságában fog valami buzdító imát mondani nekünk, hogy béküljünk, mert ezzel kárba veszhet a több, mint öt éves barátságunk. Ki tudja, talán jobb is lenne.

A fene sem gondoltam volna, hogy miután megjövök a munkából, csöbörből gyakorlatilag vödörbe csöppenek. De most komolyan. Oké, így legalább a mostanában lejátszott feszült hangulatot odahaza kihagytam, de mit meg nem adnék most azért, hogy momentán inkább őrlődnék otthon az idegtől. Félő, hogy most a sok elnyomott indulat kijön rajtam.
Nem csak hogy egy sihederbunyó kellős közepébe csöppenek, de ráadásul az egyiket meg is ismerem. A képe ott virít a faliújságon, feketén fehéren. Ezek után tőlem igen csak szabályellenes lenne, ha csak úgy elodáznám. Elég magasra felkúszik a szemöldököm, amikor meghallom Ryan szavait. Tessék? Mégis miért intézné el ő?
- Ryan, én nem... - tehetem. Fejezném be a mondatot, de tekintetem a két említettre siklik, akik már feltehetőleg sokadjára nem bírnak magukkal. Eddig is elég elcsépelten festettek, látszott rajtuk, hogy az este több mindenen vannak túl, mint kellene. Nem kellene ilyen helyzet közelébe sem kerülniük.
Csöndben hallgatom Ryan szavait. Majd a kis vitát. Be kell ismerjem, annyiban igazuk van a fiúknak, hogy a két eset, mármint a miénk és az övék közel sem hasonló. Egyelőre csak nyugodtan figyelek. A cérna akkor szakad el, amikor Ryan elvonul a szobájába és a fiúk ismét egymásnak esnek. Na akkor vágok egy torz fintort és odamegyek hozzájuk. Axelt a fülénél fogva rángatom el, egy biztos, ez tud annyira fájni, hogy befejezze. Miért épp őt? Mert ő kezdte. És mert a másikat még nem ismerem. Noha már most olyan ismerős nekem, mint ha régóta ismertem volna.
- Mi lenne, ha befejeznétek? Mert istenemre mondom, mindkettőtöket beviszlek fogdába. Aztán majd ott higgadtok. - nem, nem fogom vissza magam. Jócskán megemelem a hangom. Nem kell hogy most úgy álljanak hozzám, hogy ugyan már, eddig de jófej voltam. Főleg illik ez Axelre. Mert a létező összes szabályt áthágta többnyire, amit csak lehetett. Örüljön, hogy még van fedél a feje fölött.
- Fogalmatok sincs milyen súlya van annak, amit ti műveltek randalírozás címen, igaz?