Hasogat a fejem, szinte olyan mintha kalapáccsal vernék folyamatosan. Elég sokat ihattam, de a tegnapi nap margójára azt hiszem ennyi még csak csak bele is fért. Vannak képszakadások de a lényegre jól emlékszem, kirúgtak a picsába és jól összekaptam Simonnal aki valószinűleg most az anyjáéknal van. Basszameg. Most így utólag már tudom, hogy nem kellett volna így a torkának ugranom csak mert ideges voltam, de utálom ha a pénzzel kapcsolatban annyira laza, mert az anyjáék kisegitenek minket...Ezt is utálom, örökké nem ámaszkodhatunk rájuk és ezt Simonnak meg kellene èrtenie ennek ellenére félvállról vette hogy kirúgtak. Persze hogy azonnal felforrt az agyvizem. Nekem az a munka fontos volt és így hogy nincs egy kicseszett eltartottnak érzem magam ami baromira szar érzés.
Nagy nehezen erőt veszek magamon és lemegyek a konyhába kávét főzni hogy úgy igazán fel is ébredjek kissé na meg hogy erőt gyűjtsek annak érdekében hogy felhívjam a drága férjem emelje fel azt a szexi seggét és jöjjön haza. Mi mindig kiakadunk valamin, ez afféle rituálé már a házasságunkban ami amúgy is igen viharvert néha. De szeretjük egymást ez számit nem? De.
Megiszom a kávèt és kiengedem a kutyát. Végül megcsörgetem Simont, de csak a hangposta kapcsol. Na szép, tényleg megcsinálta hogy ne tudjam elèrni. Annyira meg hülye nem vagyok hogy az anyját hivogassam...vagy mégis.
Tíz perccel később homlokráncolva iszok egy kis vodkát tisztán. Simon kibaszottul nem az anyjáéknál aludt és nem is a testvéreinél...akkor hol a francban van??

Az elmúlt időszakban minden jól alakult, kijöttem a depresszióból és Bennel se veszekedtünk annyit. Egészen idáig. Nem én tehetek róla, hogy kirúgták, erre mégis úgy csinál mintha az én hibám lenne. Alapból nem is kellett volna dolgoznia, mivel a szüleim mindig is támogattak minket anyagilag. Abban igaza van, hogy ez nem mehet így örökké, de miért ne élhetnénk a lehetőséggel, amíg még lehet? Tudom...utálja, ha "eltartják", de nem kéne ennyire komolyan mindent. Egyébként pedig nem lehetetlen új munkát találni. Kirúgták, és? Nem dől össze a világ. Ebből állt az egész este, veszekedtünk a nagy semmin. Mindent rohadtul túlreagál, néha úgy érzem, hogy hiába próbálok neki segíteni, amit én csinálok az mindig szar, sose jó. Miután elegem lett a rinyálásából leléptem. A mobilomat kikapcsoltam, nem akartam, hogy keressen. Nem örülök, hogy kirúgták, de így legalább többet lehet otthon velem, és nem kell azon aggódnom, hogy másokkal flörtöl.
A kutyánktól se köszöntem el, a tengerimalacok pedig már egy jó ideje eltávoztak az élők sorából. Annyi lóvét vittem magammal, hogy jól be tudjak baszni. Ez így is történt, de ezek után már nem sokra emlékszem. Valakivel....beszéltem...és reggel az ő lakásán ébredtem. A padlón. Büdösen. Másnaposan. Nem emlékeztem semmire, vagy csak nem akartam emlékezni. Még mielőtt leléptem volna gyorsan lezuhanyoztam aztán hazamentem.
A ruháim szanaszét voltak gyűrődve, hiába próbáltam őket út közben valahogy kisimítani. Egy kicsit hezitáltam, mielőtt beléptem volna a házba. Nem Bent kerestem először, helyette elfutottam fogat mosni, bár ezt szappannal se lehet már helyrehozni.
- Itthon vagyok. - Szólaltam meg amint kiléptem a fürdőből, bár valószínűleg már rájött, hogy itt vagyok. Ha már a látóteremben volt elindultam felé, de nem mosolyogtam, nem bírtam. - Annyira sajnálom. - Nem tudom, hogy mit kéne mondanom..vagy hogy hogy kéne elkezdenem.

Keveredik bennem az aggodalom és a méreg is, nem tudom melyiknek van nagyobb hatalma. És ha baja esett? És ha valamit kibaszott szarságot csinál? Nem tudom melyiknek van igaza és csak akkor derül ki ha méltóztatik hazafáradni. A kávé nem segített semmit, most már sajog a fejem és nem csak a másnaposságtól, de felment bennem a pumpa is. Simonnal a házasság ilyen hullámvölgy, hol egy igazi mennyország hol maga a pokol. Mások ezt se veled se nélküled kapcsolatnak hívják, én szimplán úgy, hogy egymás agyára megyünk.
Nyílik az ajtó én pedig türelmesen a konyhapultnak háttal dőlve várom, hogy kinyissa a száját. Nem köszönök neki nem mondok semmit, megvárom míg rám talál a konyhában. A tekintetemben benne van minden. Nem esett baja tehát valami kulimászba mászott és nekem kötelességem tudni mibe. Elvégre is házasok vagyunk vagy mi a franc.
- Mit sajnálsz Simon? - vonom fel a szemöldököm és karba font kezeimmel egy cseppet sem megyek közelebb hozzá.
- Leittad talán magad? Nem gond. - mondom áll mosollyal. - vagy van itt még más valami is? - kérdezem némi éllel a hangomban de még mindig rideg nyugalommal.
Nagyon ideges vagyok, feltudnék robbanni, de nem teszem, én ellenben vele nem támadok neki minden bizonyíték nélkül. Tőle akarom hallani mit művelt tegnap éjjel, és aztán meglátom mi lesz. A gyomrom apróra van zsugorodva, reménykedem benne, hogy semmi visszafordíthatatlant nem tett. Örülnék neki, ha a dráma elkerülné végre a házasságunkat.

Félek elmondani neki, mert annyi minden történt az elmúlt időszakban, hogy lehet most lenne elege az egészből. Nem akarom, hogy lelépjen. Hazudni semmiképpen sem fogok, mert egyrészről ismer, tudja, hogy mikor nem mondok igazat. Másrészről nem tudnék úgy élni, hogy ezt egész végig titkolnom kell. Nem is az a legrosszabb, hogy elhagy, hanem hogy megint megbántom, és ezért is magát fogja hibáztatni. Nem tett semmi rosszat, dehát ő ilyen.
Miután hazaértem rögtön elfutottam fogat mosni, és csak utána kerestem meg Bent. Ott állt a konyhában, én próbáltam mosolyogni, de ez inkább valami fintornak tűnhetett kívülről.
- Nem... - Először csak ennyi jött ki a számon, nem tudtam, hogy hol kezdjem. - Vagyis igen ittam, de nem erről van most szó. - Nagyot sóhajtva léptem közelebb hozzá, bár lehet, hogy ez most jelenleg nem a legjobb ötlet. A kérdése hallatán nagyot nyeltem, és éreztem ahogy szépen lassan meghűl bennem a vér.
- Volt...valami srác tegnap.. - kezdtem végül bele, de közben folyamatosan az ujjaimat tördeltem. - ...és miután ittunk felmentem hozzá és....reggel nála ébredtem.. - Már remegett a hangom, ezt nem tudom csak úgy nyíltan kimondani. - Nem feküdtem le vele. - Jelentettem ki határozottan, de amit tettem az egy fokkal sem jobb ennél. - Csak leszo... - Képtelen voltam kimondani teljesen, helyette a kezemmel igyekeztem imitálni a történteket. - Alig voltam magamnál.. - Több mentségem nincs. Még egy lépést tettem felé, nagyon lassan. Nem mondtam semmit, csak álltam előtte lehajtott fejjel.

Kicseszettül rosszul érzem magam és tetőzik még ez mikor megérkezik és magyarázkodni kezd. Ha Simon magyarázkodik az egyet jelent azzal, hogy valami szarságot csinált. Bár ezt egyébként is sejtettem, mégis, rosszul esik, nem tehetek róla. Én sem vagyok szent, távol áll tőlem, de nem tettem mást, mint vedeltem és kidőltem segg pucéran a kanapén, ez nem főben járó bűn.
Felmordulok mikor másik srácot emleget, a zöld szemű szörny, igen, kurva féltékeny vagyok, ez van, ezt soha nem fogom tudni levetkőzni. Ahelyett, hogy elmondaná, hogy leszopta ittasan a gyereket, elmutogatja ami ezerszer rosszabb, kicseszett vizuális látásom van.
-A. Büdös. Életbe. - mondom morogva és érzem, hogy ki kell mennem a konyhából, túl kicsi a hely vele összezárva. Ellépek mellette minden további szó nélkül és a kis asztalon hagyott Jack Danielt meglátva nagyot húzok belőle, majd úgy ítélem meg, ez még bőven nem volt elegendő és megiszom az üveg teljes tartalmát. Megcsalt. Simon megtette még egyszer. És nem, nem enyhítő körülmény, hogy részeg volt, egy ember nem hazudik, a részeg.
-Egy utolsó...áhh, hagyjuk. - legyintek. Hanyatt dőlök a kanapén és lehunyom a szemem. Nincs értelme őrjöngeni, a néma düh és épp annyira emészti az embert és talán ez még nagyobb fájdalmat okoz majd Simonnak, mert azt akarom, hogy fájjon neki, amiért nekem is fájdalmat okozott.
-Örülök, hogy ilyen remekül szórakoztál, menj, élvezd tovább a bulit. - mondom csukott szemmel és nem törődök vele. Érzem, ahogy a szívem ismét darabjaira kezd hasadni, pokolian tud fájni, csoda, hogy ebbe ember még nem halt bele. Rossz férj vagyok? Ezek szerint piszok szarul csinálom a házasságot.

Mivel kimondani nem tudtam, így inkább elmutogattam, de szerintem ezzel csak rontottam a helyzeten. Megtehettem volna, hogy csak holnap vallom be, vagy azután, de akkor még mérgesebb lenne.
Idegesen figyeltem ahogy piálni kezd, végül is érthető, lehet hogy én is ezt tenném a helyében. Ennek ellenére odaléptem mellé és elvettem tőle az üveget, azután pedig követtem a nappaliba.
- Nem akarok elmenni. - Feleltem halkan, miközben a kanapé mellé térdeltem. - Nem csinálok ilyet többet, ígérem, csak...bocsáss meg. - Próbáltam megsimogatni az arcát, hátha engedi. - Nagyon szar volt, szinte alig emlékszem valamire. - Igyekeztem menteni a menthetőt, de elég bénán nyomom. - Ha akarod átcuccolhatok a vendégszobába amíg megnyugszol. - Nem akarom, hogy ő neki kelljen a másik szobában, vagy a kanapén aludnia. Én basztam el. - Ugye nem akarsz elválni? - Kérdeztem kétségbeesett hangon, rohadtul féltem a válaszától. Ha elhagyna nem is tudom, hogy mit csinálnék. Nem bírnám ki...vele akarok élni még jó sokáig. Persze ehhez az is kell, hogy ne csaljam meg, és ne készítsem ki egyfolytában.
- Nagyon szeretlek. - Közelebb hajoltam hozzá, hátha kinyitja a szemét és mond valami megnyugtatót. Utálom magam, utálom, hogy miattam szomorú...újra. Azt hittem, hogy őrjöngeni fog, de nem, pedig az jobb lenne. Ki tudja, hogy mit gondol, lehet tényleg szakítani akar.

Legszívesebben felhorkantanék, de egyrészről nem akarok disznónak látszani másrészről a horkantás gusztustalan. Bocsássak meg. Az a vicc, hogy már megtettem, hogy már rég mikor kinyögte a maga jellegzetes módján, hogy félreszopott, már akkor megbocsátottam. Basszus, nem tudom gyűlölni, de lehet tudom gyűlölve szeretni, a fasz se érti ezeket a dolgokat. De ha így megtörténnek, akkor valamit rendesen elkúrhatok, más magyarázata nincs.
-Felesleges átcuccolnod, rohadt nyugodt vagyok, mint egy darab fa. - a fa említésére Kutya ágat asszociált és vakkantva a kanapé maradék helyére ugrik és bökdösi a kezemet. Végig simítok szőrös üstökén és aztán hagyom, hogy szinte rám terpeszkedjen.
-Nem válok el. - mondom tárgyilagosan, bár nem mondom, a fejemben ez már megfordult, de azonnal el is hessegettem, mert a létezésemet sem tudnám elképzelni Őnélküle, ami kibaszott nagy szar,d e ez van. Azt a levegőt szívnám legélvezetesebben, amit Ő maga fúj ki, ennyi, nem tudok létezni nélküle akármekkora szarságot is csinál.
-Simon, még mielőtt ilyet kiejtesz a szádon, mérlegeld és bizonyítsd, mert ez most úgy lóg a levegőben, mint gyerek orrából a takony. - mondom morogva, távolságtartóan. Nem tudom megnyugtatni, nem megy, nem akarom, ha én szenvedek Ő miért ne szenvedjen? Na ez az, megérdemlem, hogy legalább lássam a kétségbeesését amiért megint én voltam az, aki pofára esett.

Meg jo, hogy en se tudom kivel csaltam meg, mert Ben Greget is majdnem kinyirta meg anno. Nem akarnam, hogy miattam keruljon bajba. Félek, hogy egyszer elege lesz mindenbol es elvalik tolem. Eloszor megcsaltam, aztan majdnem ongyilkos lettem, most megint megcsaltam...lassan teljesen tonkrebaszom az életét. Nem akarom, hogy elhagyjon, nem tudnek nelkule letezni es nem is akarnek. Rohadtul szeretem, meg akkor is ha ezt mostanaban kisse furan mutatom ki.
- Ertem... - Valaszoltam bizonytalan hangon. Utálom amikor ennyire kimért. Kozben abbahagytam a simogatast, mert semmifele hatast nem valtott ki nala. A labaim kezdtek begorcsolni a terdelestol, de nem erdekelt. Amikor kimondta, hogy nem akar elvalni megkonnyebbultem, bar amilyen hangsullyal mondta...nem volt valami megnyugtato. Mindegy, hiszek neki.
- Szeretlek...mit bizonyitsak még? Egyebkent is reszeg voltam, az valamelyest enyhito korulmeny. - Mar nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy hogy mit csinaljak. - Hagyjalak most inkabb egyedul? - Nem szeretnem idegesiteni, latom, hogy nincs sok kedve beszelgetni. Talan jobban jart volna, ha ott hagy a sikatorban elverezni, dehat nem mehetunk vissza az idoben.

Nem szeretek kimért lenni vele, azonban olykor eléri, hogy az legyek. Annyi rosszat okoztunk már egymásnak mégis, mégis szeretjük egymást. Tudom, hogy Ő is szeret, azonban állandóan okozzuk egymásnak a fájdalmakat és ebbe belefáradtam. Szeretnék fátylat borítani a dologra, de nem tudok, nem lehet mindenen szemet hunyni.
Látom mennyire meg van bántva és szégyenli magát, ha most azt mondanám megbocsájtom, nem baj, akkor mi a garancia rá, hogy ez nem ismétlődik meg? Mindig bíztam benne, de kezd megrendülni a bizalmam, márpedig a házasság bizalomra és hűségre épül. Már nem vagyunk kamasz kölykök, felnőttek vagyunk, a saját életünket mi irányítjuk.
-Simon, az hogy részeg voltál nem enyhítő körülmény. Bármikor máskor is lehetsz az. - szúrtam oda, tudva, hogy fájni fog neki, tudja csak, hogy a bizalmamat irányába újra kell építenie.
Sóhajtok mikor mondja hogy szívesen magamra hagy. Egyedül akarok lenni? Tényleg? Már magam sem tudom mit szeretnék.
- Ne menj. - mondom mormogva. - Beszéljük meg, mesélj el mindent...
Nos nem tudom akarom-e igazán hallani. De jobb tiszta vizet önteni a pohárba, mert így csak a homályban tapogatózunk és a végén tönkremegy a házasságunk.

Nem ertem, hogy miert vagyok mindig ekkora idiota. Hiaba veszekedtunk, nem megoldas, hogy megcsalom. Nem is ez volt a tervem, egyszeruen csak inni akartam. Eh..ami sikerult is, es meg par extrat is kaptam melle, csodas. Vegul feladtam a terdelest es torokulesbe vagtam magam, igy azert sokkal kenyelmesebb. Remelem, hogy a mai nap folyaman mar nem fog tobbet inni, mert nem kene miattam teljesen szetcsesznie magat. Bar inkabb itthon igyon, mint mashol, meg a vegen baja esne.
- Tudom, de akkor se foglak megcsalni. - Feleltem sohajtva. Igaza van, de ez egy kiveteles alkalom volt, nem fog tobbe elofordulni. - Nem erdekel, hogy hanyszor es min fogunk meg vitazni, sose teszek ilyet tobbet, igerem. - Persze hiaba igergetek, valoszinuleg pont leszarja, de muszaj elmondanom neki, hogy barmi is tortenjek, ez volt az utolso ilyen. - Ohm... - Meglepodtem azon amit mondott, minek akarja tudni? Mindegy, legalabb nem kuldott el.
- Valami lepukkant kocsmaban talalkoztunk...nem emlekszem sok mindenre, de...bemutatkoztam, o is, aztan egyutt ittunk es valahogy a laksan kotottunk ki. Dugni akart, de mondtam, hogy nem lehet mert ferjem van, aztan folytattuk az ivast. Nem tudom, hogy hogyan, de...vegul megis megtortent. - Tenyleg nem emlekszem mindenre, nagyon be voltam allva. - Szeretlek. - Most az arcat kezdtem el simogatni, mikozben kiskutya szemekkel figyeltem minden mozdulatat. - Csinaljak neked valami kajat? Vagy rendeljek valamit? - Lehet, hogy a hizelgessel nem megyek sokra, de valahogy ki kell bekitenem.

Sóhajtok a kijelentését halva. Igen, ezt megbeszéltük, még az esküvői beszédünkbe is beletettük, de hát a szavak szart sem érnek, ha közben a tettek másképp alakulnak.
- Ne ígérgess Simon, mutasd, mert nem a szavak számítanak hanem a tettek.
Ilyen nyúzottnak még sose éreztem magam mostanában. Olyan mintha megjártam volna a poklot, és igazam is van, ez konkrétan a földi pokol napja. Tudom, hogy a veszekedésnél túlságosan felkaptam a vizet holott csak annyit mondott nem nagy dolog a kirúgásom. De mégsem csaltam meg, nem?
- Jobb volt nálam? - kérdezem fájdalmasan. A gondolata is fáj, hogy jobb volt neki kielégíteni egy vadidegen faszt, mint a férjét. Nagyot nyelek és a kezembe temetem az arcom és csak utána pillantok fel rá. - Én is szeretlek, bár most nem érdemled meg. - döföm oda keményen. Mert igaz, most ezt nem érdemli meg, pedig isten bizony, ugyanúgy szeretem és ez az én hibám. Mi sose illettünk össze, de egymás nélkül nem bírnánk létezni. Veszett egy helyzet, de nekünk ez jutott és halálunkig ez is lesz.
- Főzni? Te? Nekem? Öhm..jó. - döbbenten pislogok rá. Ebből vajon mi lesz?

Felelotlen voltam, egyaltalan nem is kellett volna felmennem vadidegenek lakasara. Bar ha kirabol akkor Ben nem lenne most ennyire merges. A megcsalas sokkal rosszabb.
- Oke... - Nehez lesz bebizonyitani, mivel jelenleg nem nagyon akar velem kommunikalni. Barmit megtennek, hogy megbocsasson es ujra normalisan viselkedjen velem. Ez a legrosszabb, amikor ennyire rideg es nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Hiaba mondta azt, hogy nem akar elvalni, meg meggondolhatja magat. Lehet, hogy holnap mar szakitani akar, vagy nem tudom. Rohadt szar ez a nagy bizonytalansag.
- Dehogyis. - Vagtam ra hatarozottan. - Senki se jobb nalad. - Nekem o a legjobb, nem kell mas. - De ha az is lett volna, akkor is teged szeretnelek, mast sose fogok. - Nem is ertem, hogy hogy kerdezhet ilyet. Az arcat se matattam tovabb, inkabb nyugiban ucsorogtem a kanape mellett. - Tudom. - Rossz volt ilyet hallani tole, de igaza van, megerdemlem. De szeret, es ez a lenyeg.
- Igen, miert olyan hihetetlen? Maskor is foztem neked. - Ize, egyszer, es szenne egett a kaja a serpenyovel egyutt. - Mit kersz? - Most sikerulnie kell, nem mintha egy fozessel mindent jova tehetnek, kezdetnek azert jo lesz. - Utana elmehetetnenk valahova, ha gondolod... - Nem kene ennyire eroltetnem ezt a nagy bekulest, de ha egyedul hagyom akkor meg a vegen rajon, hogy mennyire szar otlet volt a hazassag...

Nem tudom mit reagálhatnék a szavaira így csak csendben hallgatom és próbálom kitalálni mihez kezdjek a helyzettel. Úgy érzem mintha lenyúznák az arcomról a bőrt, fájdalmas nap ez a mai és közben Simon próbál terelni, hát nem jó taktikát alkalmaz.
- Főzz nekem spagettit. - válaszolom hosszas hallgatás után. Bár tudom, hogy agyon fogja égetni, leejti vagy nem tudom, leönti valami szósszal aminek semmi köze a paradicsomhoz. De legalább próbálkozik, ezt pedig tudom értékelni.
Kimegyek vele a konyhába és leülök egy doboz sörrel a kezembe, hogy figyeljem mennyire katasztrófát képes egy két óra alatt összevergődni. Sose főzünk, mert nem értünk hozzá és akárhányszor próbálkozunk abból semmi jó nem sül ki.
- Ha leég a ház az én mosom kezeimet. - mondom komolyan.
Oké, bosszantani akarom, nem tehetek róla, ideges vagyok és csalódott, ott szúrok bele ahol tudok. Undok vagyok pedig nem akarok, de elégtételt akarok érezni még ha csak 20%-ban is.
Kutya bejön utánunk és a fejét a combomra fekteti. Megvakargatom a füle tövét. - Te tesztelsz haver. - mondom a kutyának.
Megiszom a doboz tartalmát, ettől nem leszek részeg, de legalább kevésbé józan is.

- Okeeee. - Ez nem nehez, van itthon daralthus es paradicsomszosz. Nehezebbel most - se - merek probalkozni, mert ha elbaszom akkor Ben meg mergesebb lesz. El is kezdtem elokesziteni a cuccokat, probaltam nagyon sietni, hatha ezzel kapok par plusz pontot. Persze ez elegge valoszinutlen, mert egy spagettitol nem fog hirtelen megbocsatani. Annak is orulhetek, hogy egyaltalan szoba all velem es nem lepett le az elso percben.
- Majd kifizetek mindent, ne aggodj. - Azert leegni csak nem fog. Mikozben a kajat csinaltam Bent is figyeltem. Legszivesebben raugranek es szetolelgetnem, de akkor atrepitene a haz masik felebe. Husz perc szenvedes utan elkeszultem a spagettivel. Egy tanyerra kimertem az osszeset es az asztalra tettem. Remelem nem csak a kutya fog belole enni.
- Szerintem finom lett. - Mondtam mosolyogva, en mar megkostoltam. El kene zarnom a piakat, mert ha igy folytatja nem marad itthon semmi. Amiota egyszer megutott ruhellem amikor pial. Tulleptem a dolgon, de ez azota is irrital. - Nem megyunk el moziba? - Tudom, hogy rohadt szanalmasak ezek a probalkozasaim, de nem birom ki. Valamit csinalnunk kene...hogy lenyugodjon. Vagyis hogy megbocsasson, mert nyugodtnak kurva nyugodt, tulsagosan is.

Nézem ahogy főz és akaratlanul grimaszolok, hát nem lesz belőle egy Gordon Ramsay az egyszer biztos. De valóban az illatok alapján nem fog az étel túl nagy csalódást okozni.
Kiteszi elém én pedig megkóstolom, felismerem benne a spagettit és eszegetni kezdem. - Valóban nem rossz. - ismerem be, pedig most semmi dicséretet nem érdemel meg.
A mozis kísérletére kissé lassan válaszoltam, legalább három falatot rágtam meg kimért lassúsággal. - Felőlem. - mondom mereven. Valóban semmi kedvem semmihez, iszogatni és fetrengeni a kanapén, ahhoz van kedvem, se munkám se pénzem és a férjem is megcsalt, tökéletes szappanopera és illik a meccshez vasárnap lévén.
Kutya mellé csámborog és repítek neki egy húsgolyót amit farok csóválva nyel le egybe.
Úgy fest a kutyának is rendben van a kaja vagy mindannyian megfogunk halni.
- Előtte igyunk valamit. - mondom és nagyot kortyolok az italból. Befog ütni, de legalább később, mert van már kaja bennem ami felszívja.

Megerdemelnek egy dicseretet, hiszen nem gyujtottam fel a konyhat es meg magunkat sem. Figyeltem ahogy enni kezd, de nem ultem le melle. – Orulok. – Feleltem halkan. – Es mit nezzunk? – Orultem, hogy beleegyezett a moziba, de hallatszott a hangjan, hogy nem nagyon orul. Persze nem is varhattam mast, csoda hogy egyaltalan eljon velem. – Majd fizetem en. – Tettem hozza gyorsan, de aztan eszembe jutott, hogy ezt nem kellett volna meg igy pluszban az orra ala dorgolnom. Mindegy, tenyleg mentalisan serult vagyok.  – Ohm..nekem jo lesz a kola is. – A szemeimet forgattam mikozben ujrakezdte a pialast, ezutan kivettem a hutobol a kolat, kiontottem valamennyit egy poharba es gyorsan megittam. – Elmegyek atoltozni. – Bekullogtam a szobankba es felvettem valami egyszeru cuccot. Miutan vegeztem visszamentem a nappaliba es vartam Bent.
Amig varakoztam a csukloimat neztem amiken meg mindig latszodnak a vagas nyomok. Sose fognak teljesen eltunni, jo rondak, de ezt is csak magamnak koszonhetem. Mar tobb honap eltelt, de sokszor almodom arrol, hogy a sikatorban vagyok. Ben azota annyira..mas lett. Lehet, hogy csak en erzem igy es remeket latok, nem tudom.

Megeszem a maradékot, nem volt rossz, tényleg, egész jó eredmény a karácsonyi pulyka után amivel majdnem leégettük a házat. Én váltig állítottam, hogy vegyünk kész pulykát, és csókolom, de Ő sütni akart. a probléma akkor ott kezdődött, hogy fagyasztott volt, először is nem akart sehogy se kiolvadni ezért Simon a sütőbe rakta a legmagasabb fokozatra és az szépen odaégett, olyan sötét fellegek szálltak fel, hogy csoda, hogy nem égett le a ház.
- Valami akció filmet. - mondom de fogalmam sincs mit játszanak a moziban. Rég voltunk már moziban, talán vagy két éve, elvagyunk a tévével itthon, elég nagy képernyős csoda, a mozi élmény simán az ágyból is megvan. Ha meg érdekel egy film azt leszoktuk tölteni. Így hát fogalmam sincs arról mik mennek jelenleg a mozikban.
Miután adtam a kajából Kutyának is én is magamra kaptam valami egyszerű göncöt és kész voltam indulni.
- Menjünk gyalog. - vetem fel az ötletet.
Rég sétáltam, mindenhová kocsival megyek és gyorsan intézkedem, gyors bevásárolok, munkába megyek vagy bármi, de most inkább lassítani van kedvem. Egész kellemes hűvös most az idő, jót fog tenni a séta.
Zsebre vágott kézzel indulok el, valóban jó az idő, mélyet szippantok a friss levegőből. Lehet, hogy nyár van, de ez most épp nem érződik.
- Beszélgessünk.

Meglepodtem, hogy az egeszet megette. Azt hittem, hogy a felenel kihanyja. Nem is tudom, hogy a novereimnek hogy fogom ezt az egeszet bevallani. Azt mondtak, hogyha megint elbaszom akkor kinyirnak. Ertheto, mert mar annyiszor elszurtam, hogy az lassan mar vilagrekord. Birkaturelmu Benjamin. Sajnos a kajakeszitessel nem ertem el sokat, esetleg csak annyit, hogy most mar van valami ami felszivja a piat. - Oke, azokbol mindig van uj. – Elegge akadozva megy a kommunikacio, nehez vele beszelgetni amikor ilyen…rideg. Szeretek moziba jarni, de altalaban itthon szoktunk filmezni. Igazabol utazni se szoktunk, kicsit bepunnyadtunk. Mielott kirugtak sokat dolgozott, nem is ert volna ra, en meg nem akartam ezzel zaklatni. A gyaloglos otlet hallatan majdnem kiszaladt a szamon egy «miafasznak», de most en vagyok a rosszfiu, kedvesnek kell lennem. – Ahogy akarod. – Par honapja meg ki se mertem tenni a labamat a hazbol, annyira feltem. Sot, az se nyugtatott meg ha Ben hurcolaszott mindenhova autoval. – Rendben. – Mi mindig olyan spontanok vagyunk, de most kivulrol ugy nezhetunk ki mint akik vadidegenek egymasnak. – Asszem holnap keresek valami munkat, hogy ne mindig anyamekon eloskodjek. – Fel kene nonom, hatha ezzel szerzek par pluszpontot Bennel. – De mellette elmehetnenk valahova, esetleg Europaba, vagy ahova csak akarsz. – Nekem tok mindegy, hogy hol vagyunk, csak bocsasson meg.

Az utóbbi időben többet ültem autóban mint álltam vagy feküdtem és kicsit meguntam. A mozi nincs messze, viszonylag fél óra alatt megtehető az út minden sürgetés nélkül.
- Munkát? Mifélét? - kérdezem némileg érdeklődve mert hát mióta csak megszületett nem igazán volt dolgos típus. Nem hibáztatom érte hiszen minden megkapott amit akart. Én is megkaptam volna ha beválok apám kívánságának és normális Hunternek születem. De az én ambícióim nem fértek össze a katona apáméval. Így megy ez, nem bánom, hogy megszakadt a kapcsolat az őseimmel mielőtt meghaltak, a dolgok nem változnak csak némileg lesz könnyebb az emlékezés. A nővéreim legalább könnyebb esetek, kicsit ugyan anyám klónjai, de tűrhetőek olykor.
- Nyaralni akarsz? Felőlem rendben. - rántom meg a vállam. - Párizsba szeretnék elmenni. - Na nem a romantika miatt, hanem mert életemben egyszer akarok egy érdekes kultúra része lenni egy időre. Meguntam Amerikát, a sok gyors éttermet, talán egy kis kiruccanás a kapcsolatunknak sem ártana, kissé befásultunk.

Mindig is gyuloltem dolgozni, egyszeruen sose tudott lekotni. Ertelmet se lattam nagyon, mivel tele voltunk penzzel. Tudom, hogy mar felnottem es nem csak Bennek kene egyfolytaban meloznia, de kurvara belustultam. Remelem, hogy ez a mostani sem valami fellangolas, mert Ben miatt muszaj valamit kezdenem magammal.
- Valami egyszerut, amihez nem kell harom diploma. Irodai munka, valami ilyesmire gondoltam. - Jah, en es az egy helyben ules. Sajnos jobb nem jutott az eszembe. - Igy akkor pihenhetsz kicsit, nem kell munkat keresned. - Nem mintha ugy ismernem mint aki szereti ha eltartjak, de nem akarom, hogy mindig tavol legyen. Plane most, amikor ilyen fura. Nem vagyok biztos benne, hogy nem csalna meg, csak azert, hogy szarul erezzem magam. Egyszer mar megtette.
- Igen. Hatha igy tobb idonk lesz a szexre, mert mostanaban alig voltal otthon... - Gyorsan elhalkultam, eleg szar idopontban hoztam fel ezt a temat. De igaz, elegge el voltam hanyagolva. - Jo, de nem fogok csigat es bekacombot enni. - Fuj, hogy kepesek ezeket lenyelni az emberek? Undorito. - Majd keresek valami meno hotelt. - Es kerek anyamektol penzt. - Arrol ami tortent...nem akarsz beszelni? - Maskor tombol, fura, hogy ilyen konnyen vette az egeszet.

Muszáj volt nevetnem. Simon s az irodai munka, hát megeszem a nem létező kalapomat, ha ez összejön vagy több, mint egy fellángolás. - Lazítani? Úgy ismersz? - szegezem neki a kérdéseket. Én soha életemben nem lazítottam, nem az én asztalom. Eleinte apámnak akartam bizonyítani aztán végül rájöttem ha saját keresetem van akkor azt teszek amit akarok, senki nem tud sakkban tartani. És ez most is ugyanúgy megvan bennem, szeretek dolgozni és keresni magamra, magunkra, bár Simonnak nem feltétlenül van erre szüksége.
- Simon...dolgoztam, mert kell, ez a felnőtt élet, közelebb vagyunk már a harminchoz, mint a húszhoz, fel kell nőni, a szex jó, sőt, imádom a szexet, de ha átdolgoznál egy egész napot neked se lenne mindenre erőd. - mondom dorgálón. Imádom vele a szexet, de ha nincs erőm és ha estig dolgozom nem feltétlenül ez az ami eszembe jut elsőnek. Van amikor igen de helyette inkább elnyúlok az ágyban és kialszom magam.
- Simon, nem igazán...én csak...most nem, majd. - mondom sóhajtva. Pokoli szar és fáj és fog is sokáig.
Beérünk a moziba és kiválasztom a filmet, bár még nem láttam biztos nem fog teljesen lekötni. Megveszem a popcornt és kólákat majd bemegyünk, hogy megnézzük a filmet. Nem tudom mennyi idő míg feldolgozom a helyzetet de gondolom odébb van még.

- Nem, de ugy erzem, hogy a sikatoros eset ota teljesen be vagy feszulve. Jot tenne neked egy kis pihenes. – Jol ismerem Bent, de neha o is elengedhetne magat. Nem halalos bun delutan kettoig aludni, vagy egesz nap a kanapen dogleni. Mar azt se ertettem, hogy minek dolgozik egyaltalan amikor megvan mindenunk, dehat o ilyen. Bar ezt nem rohatom fel neki, mert most meg en akarok melozni. - De felesleges volt ennyit dolgoznod, nem szenvedunk semmiben se hianyt. Egyebkent te vagy kozelebb a harminchoz es nem en. – Jo, ez eleg gyerekes megnyilvanulas volt a reszemrol, de en meg kurvara fiatal vagyok. – Kerlek, nekem akkor is lenne erom hozza ha egy banyaban dolgoznek. – Regen sokkal surubben csinaltuk, de amiota hazasok vagyunk olyan, mintha a farkunkra is gyurut huztunk volna. – Ohh..megertem. – Azert jo lenne, ha beszelne rola. Ha elfojtja magaban az csak rossz lehet. Kozben megerkeztunk a mozihoz, en akartam fizetni a kajat es a piat, de Ben beelozott. Nem kezdtem el vitatkozni, ezt nem most kene. Mar negyed oraja mehetett a film, de keptelen voltam arra koncentralni. Felpercenkent Benre neztem, de nem tul feltunoen. Vegul nem birtam tovabb es elkezdtem a keze utan kutatni, hogy megfogjam azt. – Tetszik a film? – Kerdeztem halkan.

Felszisszenek. A sikátoros dolgok nálam kurva kibaszott nagy tabu témák. Elég csak visszaemlékeznem arra az estére, hogy szarul érezzem magam. Emlékszem minden egyes mozzanatára, a mocsokra, a vízre, a szemétre, Őrá. Már fel is áll a szőr a karomon. - Jah, nem ártana. - értek egyet gyorsan csak hogy végre kerülhessük a témát. Azóta az este óta rengetek időmbe és energiámba telt, hogy visszatérjek a régi kerékvágásba, hogy újra normálisan keljek és feküdjek. Míg ezen nem sikerült valamelyest túllendülnöm addig volt hogy nem akartam elmenni otthonról, mert akkor ki tudja mit művel Simon magával.
- Te sem vagy tőle lemaradva. - vetem oda. Tény, hogy idősebb vagyok nála, de már ő is közelít a harminchoz és mégis úgy viselkedik mint egy tizenéves bugris. Nos persze nekem is akadnak pillanataim, de jóval komolyabban tudok venni dolgokat amiket kell.
- Ha nem próbáltad nem tudhatod.
A munka, a fizikai munka fárasztó. De Simon ezt nem fogja soha megtapasztalni. Meg a szex nem csupán emiatt stagnál, részben én és részben Ő a hibás. A sok vita és veszekedés elég kedv és farok lohasztó tud lenni. És idővel már a békülős szex sem tudja feldobni az embert.
Nem is tudom mi megy a nagy vászon képernyőn, nem figyelek csak bámulom és gondolkodok. Mikor megérzem ahogy keze az enyémbe kulcsolódik nem teszek semmit, nem rántom el de nem is szorítok rá. Idő kell nekem, és ezt vagy megérti vagy nem. - Igen, bár a tököm se tudja mi megy. - mondom nyersen, de őszintén. Azt hittem ez a mozi jó ötlet, de nem köti le a gondolataimat a film egyáltalán.

Láttam az arcán, hogy a sikátoros dolgot nem kellett volna felhoznom. Tudom, hogy neki is legalább ugyanannyira fáj mint nekem, még ha nem is élte át. Alakulhatott volna másképp, mondjuk ha nem ő talál rám. Azóta is egyfolytában az jár a fejemben, hogy már nem szeret annyira, mert félholtan látott. Nem lehettem egy szép látvány, az biztos. Ennél már csak az a rosszabb, hogy később megakartam ölni magam, amit még mindig szégyellek. Hülyeség volt, nem akarom elhagyni Bent. Önzőség volt azt hinnem, hogyha meghalok hamar túllép rajtam és boldogan él tovább az életét. Fordított esetben én nem akarnék nélküle élni, már attól sírhatnékom van, ha ebbe belegondolok. Bárcsak ő is tudná, hogy mennyire szeretem. Most hiába mondanám, mert amit tettem az pont az ellenkezőjére utal. Pedig nem így van, nekem nem kell más.
- Naa, én csak huszonhárom vagyok. - A harminctól azért még bőven távol állok. Próbáltam kicsit oldani ezt a feszültséget, még vigyorogtam is, hátha elérek vele valamit.
- Majd egyszer kipróbálom. - Vagy nem. Szerintem a munkájának semmi köze ahhoz, hogy már nem csináljuk annyiszor. Inkább az lehet a baj, amit a sikátorban látott, aztán meg nem sokkal utána a felvágott ereimet. Én tehetek róla, de akkor is rosszul esik, hogy már nem kíván. Lassan lemondhatok a nagy önbizalmamról. Néha eszembe jutott, hogy mi lenne ha felvetném neki, megkérdezném ez e a baja, de úgyis tagadná. Nem tudom, hogy mit tehetnék. A megcsalás nyilvánvalóan kurva szar ötlet volt, nem mintha előre elterveztem volna. Lehet, hogy az lenne a legjobb ha valahogy vissza tudnék menni az időben, és elintézhetném, hogy sose találkozzunk. Akkor talán boldogabban élhetne valaki mással.
Örültem, hogy nem lökte el automatikusan a kezemet. Gyengéden simogatni kezdtem a hüvelykujjammal a kézfejét, jó kicsit hozzáérni.
- Ha gondolod leléphetünk, elmehetünk máshová. - Igazából engem se nagyon érdekel a film, lefoglal az önmarcangolás.
- Mehetünk kajálni, ha nem volt elég a spagetti. - Nekem tök mindegy, hogy hová megyünk, csak mellette akarok lenni. Közben megpróbáltam a fejemet a vállára hajtani, már amennyire a szék karfája ezt fizikailag lehetővé tette. - Szeretlek. - Tettem hozzá közben.

Arról szó sincs, hogy nem kívánom Simont, dehogynem, az hogy nincs annyi intimitás, érzelem közöttünk jó okkal történik. Nem akarom kibillenteni a mostani hangulatából, tartok attól, ha lerohanom valami ismét bekattan nála és ha elveszítem azt komolyan nem élem túl. Nekem Ő a világ közepe, lehet nem tudok neki megadni mindent, hisz már meg van mindene, lehet nem vagyok tökéletes, messze nem, de attól még szeretem. Igen, sokat veszekszünk, sokszor akadunk ki a másikra, de ettől még nem vettem volna el, ha nem szeretném és nem tudtam volna előre, hogy ez is benne van a Simon csomagban. Mi mindig veszekszünk és vitázunk, ez a kapcsolatunk része már ősidők óta. Ez ilyen, van a kertvárosi szépség, és van a mi kapcsolatunk, ami se nem álomba illő se nem egy film egyik epizódja. Mi a valóság vagyunk és ennyi.
De így szeretem Őt, a maga lusta, főzés tudatlan, makacs és hisztis módján.
- Én is szeretlek. - mondom aztán felállok. - menjünk haza.
Haza úton végig csendben vagyok, gondolatban messze járok, de ahogy belépek az otthonunkba szöget üt valami a fejemben. - Simon...költözzünk el. - nyögöm ki megdöbbenve magamtól.
Igen, hogy én erre eddig nem jöttem rá, szükségünk van arra, hogy valami a sajátunk legyen, én szó szerint beköltöztem ide Simonhoz, de sose éreztem a magaménak.
- Költözzünk el, kezdjük újra. - lelkesedem be, szinte már fanatikus módon.