A mobilom sokadik erőteljes és erőszakos próbálkozására ébredtem fel, csakhogy ez épp nem az ébresztőm volt, francba... Az órára se néztem, csak felvettem és felültem az ágyon, ez fontos lesz.
- Mond, mi van? - Vettem fel és a vállammal tartva a telefont álltam fel az ágyról a ruháim után kutatva.
- Be kéne jönnöd a clubba. - Aha, jó szuper, akkor észhez kéne térni.
- Fél óra és ott vagyok. - Dobtam le a telefont az ágyra és kezdtem belebújni a ruháimba. Oké, kávézni bent fogok. Felkaptam a mobilom, a táskám, kulcsok és már indultam is.
- Jó reggelt Lucas. - Aha, azt, nem térhetnénk a lényegre? Sose kedveltem vagy értékeltem a fontos dolgok előtti csevegést jelentéktelen dolgokról, főleg, hogy ez, itt, nem az én bajom lenne, csak valaki egy barom volt. Ledobtam magam az egyik fotelbe és a mobilom kezdtem görgetni a hajnal óta érkezett üzeneteket olvasva.
- Hello Lucas, mit hozhatok? - Könyökömmel a karfán támaszkodva görgettem végig mindent, jó, nem érdekes, nem érdekes, majd hívj fel, Ella, oké, várhat. Rache hangjára emelem fel a tekintetem.
- Szia Rache, csak egy kávét. - CSAK egy kávét. Hangsúlyozom ki, őt én vettem fel és nem véletlenül. De most sürgősen vissza kéne követelnem  lelkem az alvilágból. Rohadt sokáig elhúzódott, valamikor kettő után értem haza, arra, hogy adjanak valami kaját és kell egy zuhany és nem érdekel semmi, hagyjál békén. Ó franc, ma próbálunk is, ugye? Miss Anna May Rodgerts-el... Szemtelen vigyorra kerekednek ajkaim, majd a pulthoz sétálok és töltök magamnak egy italt, majd hosszasan belekortyolok. Tudnék vele mihez kezdeni, szívesen elkápráztatnám, úgy bármivel. Leteszem a poharat a zongorához és elvonulok zuhanyozni. Törölközőt csavartam a derekam köré, úgy léptem ki a fürdőből, félhomály borította be ax emeletet, de már könnyedén kiismerem magam, tiszta alsót húztam ki a fiókomból, egy fekete farmer és fehér ing. Épp az ingemet igazgattam a vállamon és kezdtem el gombolgatni, amikor váratlanul felcsendült a zongorám egy kellemes dalt játszva, All Of Me.
- Anna May... - Szólítottam meg a háta mögül.
- Elnézést, nem hallottalak megjönni. - Tűrtem be az ingem a farmerembe és még felül kihagytam néhány gombot.
- Rám itt már nincs is szükség. - Mosolyodtam el, igazán vonzó látványt nyújt ebben a fényben a zongorámnál ülve. Általában ez tiltott terület, bár az igazat megvallva kicsit máshogyan is szoktunk játszani rajta, egyetlen feltétellel, vissza a körmökkel.
- Azonnal megvagyok, addig tölthetek valamit inni? - Hmm, biztosan Linda engedte be, nem is tudtam, hogy itthon van. Elhúzva a függönyöket fény töltöttbe be a tágas helységet, így jó lesz.

Had jegyezzem meg, hogy azon a zongorán még senki sem játszott rajtam kívül.
- Odalent a társalgóban van még egy, ha később szeretnél játszani, ezen itt csak én szoktam játszani. - Ő is nehezen adta ki a hegedűjét a kezéből, szóval gondolom ezt nem kell magyarázni, azt amin dolgozol, az tiltott mindenki másnak. Az ember azt gondolná, hogy minden zongora, mindegyik billentyű ugyanúgy szól, ugyanaz a hang, hangzás, ez nincs így.
- Remek, mivel? Whiskyvel, rummal? - Válla fölé hajolva nyúltam el mellette a poharamért és kortyoltam bele. Amíg Ő nyugodtan kipakol, addig én lemegyek kávéért, és mivel persze elfelejtettem megkérdezni a tejről, cukorról, így rápakoltam mindent egy kis tálcára és felvittem neki egy pohár vízzel. Letettem a ki asztalra, majd a zongorámhoz léptem, hogy eligazítsam a kottát, akkor már ketten vagyunk ezzel így, merthogy én is jó régen játszottam, kísérettel pedig főleg, de majd visszarázódom.
- Kezdhetőnk, ha kész vagy. - Foglaltam helyet, oké akkor lássuk hogy is megy ez, ujjaim végigsiklanak a billentyűkön, majd laza könnyedséggel állapodnak meg a kezdő hangokon, a kottámra pillantok, hogy lássam mivel is indulok. Már csak rá várok és a hegedű bársonyos hangon szólalt meg, kissé behajlítom ujjaim a könnyedebb játékért, amikor másodjára is elhallgat a hangszer a kezében, felé fordulok.
- Nyugalom, csak kezd elölről. - Még mindig azt gondolom, hogy az ital jót tett volna vele, de ha nem, hát nem, én azért felkapom a poharam és belekortyolok az enyémbe, amíg várom, hogy bekapcsolódhassak. Gyöngéden ejtem le a hangokat és kapcsolódok be a játékba és valószínűleg ugyanabba a hibába esek, mint korábban Anna May, ez nem egy ismert dal, amit csak fel kell dolgoznunk és a magunkévá tennünk, hanem a mi darabunk, amit mi is most hallunk először és itt nekünk kell éreznünk a hangzást, hogyan lesz jó és átható és ez most nem az, így fel is engem a billentyűket.
- Hmm, ez így nem lesz jó. - Próbálgattam újra és újra leütni ugyanazt a néhány hangot erősebben, mélyebben vagy könnyedebben és lágyabban.
- Most próbáljuk csak ezt a részt. - Valamiért hamisnak tűnt és addig nem tudok továbblépni, amíg nem érzem jónak.

Oldalra csúszok a székemen, de olyan gyorsan elhadarta, hogy ez ma nem fog menni, hogy nem túl sok mindent tudtam még idejében hozzáfűzni és az az érzésem, hogy meg sem hallotta volna, ha megpróbálok bármit is mondani, olyan ez, mint amikor a nők vitatkoznak és Te mondani próbálsz valamit, szóra nyitod a szádat de szinte esélytelen, hogy egyetlen hang is kijöjjön rajta, mert beléd fojtsák.
- Ne rohanj el, lazíts és fújd ki magad. - Álltam fel a székről, hogy karja után nyúlhassak és finoman megfoghassam, még képes lett volna elrohanni. Vacak volt, én is tudom, az én játékom is, meglehet neki nem tűnt fel, de nekem igen és majd dolgozom rajta, de most foglalkozzunk inkább mással, mondjuk vele.
- Na, huppanj le valahova. Töltök neked valamit, van, amit csak szeretnél. - Toltam lassan hátrébb ezzel is kérlelve, vagy inkább biztosítva, hogy még nem megy sehova, még olyan korán van és még csak most kezdtük.
- A borokat nem javasolnám, ha fáradt vagy, mert csak elnyom, inkább valamit töményet, de parancsolj. - Tártam ki a karom, szerintem egy kocsmát is megszégyenítené az a választék, ami a falamat díszíti és nem csak árban, de minőségben is. Akad néhány dolog, amit megválogatok az életemben, ilyen a pia, a tiltott szerek és a nők, az utóbbival már csak annyi a probléma, hogy annyira gyönyörűek, hogy összecsordul a nyál a szádban, mint amikor a legínycsiklandóbb ételt teszik eléd, amit valaha ettél.
- Szólj, ha sikerült választani. - Mondtam, miközben elengedtem, hogy az italos szekrényhez sétáljak és elővegyek neki egy poharat. Igen, én már csak ilyen vagyok. Mindig megszerzem, amit akarok, erről túl sokan is tanúskodnának. Erőteljesen kezd bizseregni a combom, mire kapcsolok, hogy a zsebem az, mi van? Húzom elő és nyitom meg az üzenetet, "Ma este a városban leszek, nincs kedved meginni valamit? L."
Ezen el kellett gondolkodnom egyetlen percig, de megvan, halovány mosolya húzódnak ajkaim. Majdnem mindegyik nő keresztnevére emlékszem, akivel lefeküdtem és amire én nem emlékszem, azt tudja a noteszem.
"De igen, majd hívlak." Gépelem be a gyors választ, majd csúsztatom vissza a mobilom.

- Jaj már, csak egy pohárkával, annyi még senkinek sem ártott meg. - Mondjuk ez attól is nagyban függ mekkora is az a pohár, de nem állt szándékomban tajtrészegre itatni egy nőt, ha nem akarja, az annyira szánalmas is lenne, önmagamtól pedig nem elfogadott, mégis minek nézel engem?
- Hmm, és milyen jól teszi. - Tudhat valamit. Jegyzem meg csak úgy magamban. Komolyan kíváncsivá tett, mármint az a nő, aki egy ilyen tiszta szépséget a világra szült, csakis vonzó asszony lehet. De kanyarodjunk csak vissza, hol is hagytuk abba? Még mielőtt bármi egyéb is kicsúszna a számon. Igen, megvan. Én az enyémet el se tudnám viselni napi szinten valami erős nélkül, de hát csak én lehetek ilyen peches.
- Én szeretem a magányt, amikor arra van szükségem és itt legalább senki sem zavar és köszönöm, én magam rendeztettem be. - Igaz, volt lakberendezőnk, de voltak ponton, ahol nem értettünk egyet, mondjuk nem a szex terén, mert abban nagyon is odaadó volt, kedveltem is egy ideig, de azt hiszem ez nem egészen tartozik ide és nem hinném, hogy Anna May hallani szeretné, hogyan rendeztük be az én kis lakosztályomat, de annyi szent, hogy Gia megdolgozott érte, hogy nagyon is elégedett legyek.
- Ja, hogy ez? Igen valóban, de csak később. - Van még időnk, tekintek ki az ablakon, és nem akartam, hogy csak úgy elsiessen, még nem is próbáltunk és én nem hiszem, hogy nem megy, plusz megakarom ismerni, kitapasztalni mindent, hogyan jó neki, esküszöm megtanulnám bármi is legyen az.
- Jó választás. - Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy merész, fordultam meg, hogy levegyem az abszintos üveget, ebbe most szívesen kísérném, de kocsival tervezek menni később, szóval én most csak nézni fogom, kispoharat veszek elő és töltök, előhúzok a fiókból egy kanalat, kockacukor helyezek bele, amit a pohárba mártok, majd fölé tartva meggyújtom és hagyom égni néhány másodpercig, hogy karamellizálódjon a cukor benne...
- Hát akkor egs a hölgynek, egészségedre! - Engedtem vissza a cukrot a pohárba, megkavartam és elé toltam.
- Ne vacakolj vele sokat, csak fenékig! - Engedtem gyorsan egy jókora pohár vizet kísérőnek, van egy olyan érzésem, hogy ez kelleni fog.

- Semmi baj, Miami jó hely, ne hagyd ki. - Engem most minden érdekel, amit Anna May-t övezi, tény, hogy erről nem tudnám megmondani miféle módon kapcsolódik az érdeklődésemhez, de eléggé jól tudom hozni az érdeklődő férfit, szóval mondja csak, engem minden izgat, amit Őt, aztán majd kitalálom hogyan használjam fel a céljaimhoz, ami nem kevesebb, mint Ő maga. Eddig szinte még figyelmen kívül hagyta minden módon való közeledésemet és ehhez nem vagyok hozzászokva, talán még tetszik is.
- Igen, tudom. - Toltam elé a vizes poharat, de nem tudtam megállni nevetés nélkül a képet, amit vágott, ahogy megrázkódott, majd levegő után  kapkodott és legyezte magát. Igen, sejtettem, hogy ez lesz, ezért is töltöttem előre vizet kísérőnek. Szólhattam volna, hogy ez egy kisit erős kezdés lesz, de az nem lett volna ennyire szórakoztató. Én inkább valami mást ajánlottam volna, talán maradtunk volna a whiskynél, azt is keserűnek találta volna, de kevésbé van maró hatása.
Ne, ezt ne csináld, megigézett barna szemeimmel figyeltem, ahogy ujjait végighúzza égő kiszáradt ajkain és olyan, annyira csábító volt, hogy már,már éreztem, ahogy megérintem őket és akkor tudtam, hogy képtelen vagyok megállni, hogy ne tegyem meg. Megakartam csókolni, csak egyszer ajkaimmal az övéire tapadni és hosszasan édesgetve őket magamhoz. Olyannyira elbódított a gondolat, hogy csakis telt ajkaira tudtam figyelni, meleg barna szemeim fúrtam az övébe és hajoltam hozzá lassan, de határozottan közelebb. Arcát a kezembe fogva tartottam és simítottam végig hüvelykujjammal álla vonalán. Puhán csókolom meg, majd kezdem húzni magam felé és az egyetlen dolog, ami meggátol abban, hogy most azonnal felkapjam és felültessem ide, az maga a közöttünk lévő pult, mert tudom, hogy ha elengedem többé nem kapom meg és ezt most itt nem kockáztatom meg, semmi sem érdekel, hátrébb hajtja fejét, én pedig követem ajkait, ahová csak viszi, kérlelve és telhetetlenül tapadok rájuk, nem akarom elereszteni.

Óvatosan húzom ki a kezem Rachel alól és ülök fel az ágyon, ccch áááhh, szétesik a fejem, kibújok a takaró alól és csöndes léptekkel kezdem meg az ilyenkor megszokott kis rituálémat, nem mondom azt, hogy ez a minden napos vagy a reggeli, mert amikor éppen elkap és amikor épp felébredek, vizet töltök és két aszpirint dobod be, ma még észnél kéne lenni, az ágy felé fordulok, még alszik, hmm nem ébresztem fel, félő akkor nem fejeznénk időben és szerintem Ő már amúgy is elkésett. A résztulajdonossal való kefélés nem mentesít fel a munka alól, lezuhanyzom és épp, hogy csak megtörölközöm, de anélkül még mindig teljesen és tökéletesen meztelenül lépek ki a fürdőből, jól esne egy kávé, majd később, félresöpörve a gondolatot ülök le a zongora elé, rágyújtok egy füves cigarettára és halkan szólaltatva meg a billentyűket játszani kezdek az "All Along the Watchtower" című dalt. Egyre jobban belefeledkezem a zenébe és csak hagyom, hogy önmagamon kívülre lökjön, Rache bújik be karjaim alatt és mászik az ölembe.
- Jó reggelt. - Nem hagyom abba tovább játszom, miközben érzéki csókjaival borít be, finomak.
- Elfogsz késni. - Engedem ki a füstöt ajkaim közül, nekem pedig ma még amúgy is dolgom van, lesz, hamarosan. Meglepetten figyelem, ajkaim pedig komisz mosolyra húzódnak, amint azt suttogja, hogy ma szabadnapos, hmm érdekes, én adtam volna?
- Ne ficánkolj... - Suttogom ajkai közé, miközben hátrébb utasítom és hátával a zongorának dől, ezzel megtörve a dalt. Mondom, hogy ne ficánkolj. Nyughatatlan szándékaimtól vezérelve esem neki nyelvemmel a nyakának, elvégre kár volna csak úgy veszni hagyni az alkalmat, oldalra döntve fejét biztosítok magamnak még tökéletesebb hozzáférést, hosszasan szántom végig hamvas bőrét és már épp kezdett volna semmi sem érdekel, amikor Rachel hirtelen félbevágta a pillanatot.
- Ő meg ki? - Mi? Kicsoda? Kit érdekel? Bújok vissza nyakába, mire az arcomra simítja a kezét és két ujjával megfogva állam fordítja a szóban forgó nő felé, először elkerekednek szemeim, hűha, már annyi az idő?
- Anna May! - Vigyorodok el és hajolok hátrébb, kezet is csókolnék, de azt hiszem azt most Ő sem akarhatja, hogy felálljak innen.

A mai az valahogy nem volt az én napom, túl korán kezdődött, túl kevés piával és túl sok számmora kellemetlen ember társaságában és alig aludtam egy-két órát. A legkorábbi géppel indultam Los Angelesbe, mert Roger annyira ráér a börtönbe, hogy kitalálta, hogy beszélnünk kell, oké igaz, én kötöttem ki, hogy a fontos ügyeket nem telefonon, délutánig megjártam, álmosan dörgölgetem szemeim a volán mögé, és ma még Anna May is, bár nem csodálkoznék, ha nem jönne el, nem tehetek róla na, elszaladt az idő és hát megfeledkeztem róla, hogy Linda mindig olyan készségesen felküldi hozzám.
Kávéért megyek a konyhába és töltök egy vödörrel, na jó, nem csak a bögrémmel és komolyan gondolkodom azon, hogy megspékelem valamivel, m komolyan nem kérek sokat, csak ne szóljanak hozzám, elég lesz a próba, aztán pedig el kell intéznem Roger ügyes bajos dolgait, hogy rendben menjenek, hosszú nap lesz.
- Mi volt az apáddal? - Állt meg Linda az ajtóban. Hahhh, sóhajtok fel, majd megerőltetem magam, hogy a gondolataim, csak gondolatok maradjanak. Fogalmam sincs anya, a hitvesi látogatásról még nem hallottál? Vagy már divatja múlt? Fene se tudja.
- Később anya, most más dolgom van, mindjárt itt lesz Miss Rodgerts. - És még az előtt kéne összekapnom magam.
- Ó, az a helyes kis hölgy? Ő már nem is tudom, sokadjára van itt... - Vontam össze szemöldökét, értettem én nagyon is, csak épp nem érdekelt. Kíváncsiság bujkált a hangjában, ami egyszerre volt szokatlan és ijesztő, hirtelen nem tudtam volna eldönteni, így inkább csak megkavartam a kávémat...
- Aha, lehet, nem tudom anya... - Magyarázok csak úgy, majd magára hagyom, ne most bontakozzunk ki ebben, jó? Ha nem úgy mondjuk soha. Épp felindultam az emeletre, amikor a lépcső feljárónál megpillantom Anna May-t.
- Ó Miss Rodgerts... - Mosolyodom el. Furcsa volt, zavartnak tűnt és csak felfelé nézett.
- Itt vagyok és ruhában, csak mi vagyunk és kezdhetünk. - Ígérem nem várja odafent semmi megbotránkoztató, mondjuk nagy kár, legalább lenne, ami feldobna kicsit.

Ma szeretnék aludni kettőkor, persze ez még nem azt jelenti, hogy össze is jön, voltaképp volna még dolgom csak épp a tököm ki van jelenleg, csak tudjuk ezt le Miss Rodgerts-el, a többit addig kitalálom, nem talált épp a legjobb formámban, de ez nálam már csak ilyen, de a zongora az mindig megy, még ilyenkor is és szorít az idő, ha már ráadtam a fejem, akkor végigcsinálom, nagyon ráérek és háát, hátha jó lesz, abba vajon belegondolt, hogy nem csak a próbák ideje fog minket összekötni, de a közös előadások is, egy darabot nem egyszer szoktak játszani és pont, vicces lesz, de én jól fogok szórakozni, talán épp ez az, ami kellett és hiányzik most.
- Jó az, csak akkor nem, ha dolgoztál, egyszer próbáld ki. - Vontam meg a vállam két tenyeremmel végigsimítva arcomon, az én kávémba most határozottan kellene valami, csak nem tudom, hogy a koffeint hígítsam vele vagy a whiskyt.
- Egészen nyugodtan Miss Rodgerts, ráérünk. - Fordítom tekintetem egy másodpercre az italos polcra a falon, megakad a szemem abszintos üvegen, azon amelyiket tőle kaptam, a cetlivel együtt kapott helyet, nem is emlékszem miért, talán csak úgy odaraktam.
Végül csak töltök magamnak egy pohárka italt és a zongora tetejére teszem, a kávém mell, leülök és elmerengve gondolataimba nyomom le a billentyűket, amíg Miss Rodgerts-re várok.
- Akkor kezdjük. - Vettem egy mély levegőt, behunyt szemekkel hangtalanul simítom ujjaimat a kezdőhangokra és várom őt, ó de még mennyire, bekapcsolódom játékba és együtt visszük tovább összefonódva egymással, tökéletes és hibátlan volt, nem hamis és nem akadtunk el, egészen az utolsó hangig. Lassan engedem fel ujjaim és csúznak le ujjaim, Anna May  felé fordulok és csak nézem, hosszasan elveszve látványában, majd inkább elengedem a dolgot, elveszem a poharat és belekortyolok, jólesően sóhajtok fel, ez kellett.
- Még egyszer? - Fordulok ismét felé, mondj vagy csinálj valamit, mert én fogok, és annak legutóbb az lett a vége, hogy felképelt.

Bólintok egyszerűen és valamiképp rákényszerítem magam, hogy levegyem róla a szemem, újabbat kortyolok a poharamból és csak várom, hogy elkezdje, ujjaimmal játszom a zongora fölött azon gondolkodva vajon hol siklott el minden, de szerencsére nem volt több időm, a válaszig pedig reggelig sem jutnék el és valószínűleg rá is borulnék, ahogy Miss Rodgerts a dolgozóasztalára éjfél után. Lágyan és halkan szólaltatom meg a zongorát ujjaim alatt összefonva játékomat a hegedűvel. Közben néha felé pillantok, ajkaim félmosolyra húzódnak, nincs fogalma róla mennyire gyönyörű. Ő egy olyan nő lehet, az, akit soha sem érdemelnél meg és csak néznéd percekig vagy akár hosszú órákig. Különös élvezettel tölt el nézni, ahogyan magával ragadja a dal, megrázom a fejem és inkább magam elé meredek, engedve, hogy mélyen ragadjon meg mindaz, amit csak adni képes a vonója és a vastag húrok kezünk alatt., The Greatest Showman, jobban belegondolva tényleg ironikus.
Egyfajta mámoros csend borította be a szobát, ahogy elhallgatott a hegedű, felsóhajtottam, hát felőlem elpróbálhatjuk még bármennyiszer, újra és újra, ujjbegyeim még mindig a zongora billentyűin pihentek, nem szólaltam meg, rá sem néztem, a poharamért nyúlok és belekortyolok az italomba, egyszerre mar és éget egyetlen másodpercig, lassan indulok meg a hangokon és kezdem játszani a Crazy in love-ot, másodpercekkel később pedig meglepetten pillantok fel, amikor felcsendül a hegedű és kísérni kezd. Könnyedén ütöm le ugyanazt a billentyűt többször is, annyira könnyű, hogy bárki képes lenne eljátszani. Egyszerre halkultunk el, ahogy ennek is a végére értünk, ahogy az előző kettőnek is. Ujjaim lecsúsznak a billentyűkről, és a combomon megtámaszkodva fordulok felé.
- Válassz valamit, bármit... - Én már választottam és most kíváncsi is lennék mi jutna eszébe először. Nem ismerem, semmit sem tudok róla, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem zavar, egy művésznek a festménye vagy egy zenésznek a játékba többet elárul róla, mint Ő saját maga, ez már sajnos csak így van. Ez az az alkalom, amikor te magad kerülsz kívülre és önként adsz ki magadból mindent anélkül, hogy képes volnál falakat húzni.

Figyelmesen hallgatom, még csak nem is pislogok, billentyűzet szélén támaszkodom meg államat kézfejemen pihentetve, olyan mulattató, amikor így elfeledkezik magáról és csak fecseg, fogalmam sincs miről, de szórakoztat, amikor zavarban van és nagyon könnyű zavarba hozni.
- John Legend? Igen, persze, az egy jó dal. Mehet az All Of me. - Bár érdekes választásnak tartom, még mindig jobb, mint valami klasszikus, annyit és annyiszor kellett játszanom Schubert-et, Chopin-t meg az összes többit, hogy esküszöm soha többet, a kisujjamból ráztam már ki őket, és még akkor sem volt tökéletes Erikának, talán ezért is van az, hogy észreveszem a legapróbb hibákat is a játékomba, ha nem megfelelő a hang mélysége, magassága vagy egyszerűen hamisan hangzik, egy külső hallgató ezt persze nem veszi észre, mert beleveszik az elvétett hang a dalba, de én hallom és az már elég.
Akkor All Of me Miss Rodgerts, húzódnak halovány mosolyra ajkaim, visszahelyezkedem stabil ülőhelyzetembe, gyengéden mégis kifejezően szólaltatom meg a zongora húrjait és csendül fel a kívánt dal. Ebben megengedett lett volna az, hogy hibázzunk, legalábbis én, hiszen bárminemű gyakorlás nélkül mindössze emlékezetből és hallás után igyekeztem eljátszani neki és pusztán a szórakozás kedvéért, plusz talán ezzel is próbálom kiengesztelni a legutóbbi kis kellemetlenségért, ami egyáltalán nem volt az, ellenkezőleg, csak nagyon benéztük az időt, de mindegy is, ne taglaljuk, játszunk. Közben az is eszembe ötlik mi legyen a következő, ha már ilyen romantikusokat veszünk elő, akkor egy kis Sia igazán belefér.
- Én jövök. Elastic Heart. - Furcsa módon jól érzem magam, mindössze ezt próbálom gyümölcsöztetni és ha közben netalán megkedvelne, ha nem is engem, de bár a játékomat, az sem volna hátrány, mert szó sincs róla, hogy feladtam volna, csupán újratervezek, ezen a világon minden a miénk és mindent ellehet érni, lehetséges, csak ne állj le, soha ne állj meg, rekedj meg vagy ereszkedj le.
Lágyan szólaltatom meg az első hangokat és vonom bele magammal még néhány percnyi művészi mámorba és nem hagyom abba, amíg arra nem kér.

Egy másodpercre én is meglepetten pislogok, az úgy pazar, nekem még... na mindegy, belekortyolok a hideg kávémba, majd el is fintorodok, vhhh, hideg kávé, mit is vártam így négy óra távlatában, közben akaratlanul is hallom szavait, felcsillannak szemeim és kapva kapok az alkalmon.
- Elvigyelek? - Ajánlom fel szenvtelenül, ebben még igazán nincs semmi rossz. Lett volna még dolgom, de talán napolom, fáradt is vagyok és hirtelenjében annyira nem is foglalkoztat, jobban érdekel Anna May és minden, ami körülötte zajlik, szóval fecsegj csak, inni fogom minden egyes szavad amíg el nem árulod nekem hogyan lehetsz az enyém, figyelni fogok.
- Úgy gyorsabb lesz. Na gyere, elviszlek, nem sokkal előtted érkeztem meg én is, még kint áll a kocsim. - Ellenvetésnek helye nincs, felkapom a dolgaim, majd előre engedem, odakint parkol egy zafírkék Jaguar Cabriolet.
- Parancsolj. - Lépek előre, hogy kinyissam előtte az ajtót, majd mikor kényelmesen elhelyezkedett az első ülésen becsukom és megkerülve  kocsit én is beülök mellé. Felé fordulok, én bárhová elviszlek, de úgy elég nehéz lesz, ha nem mondod meg hová kell menni, hosszasan pislogok rá, majd elmosolyodok, majd miután kiszórakoztam magam és eleget doboltam a kormányon megtöröm a csendet.
- A címet is mondod? - Úgy vélem Miss Rodgerts ismételten zavarban van, de azért induljunk csak el. Sebességbe teszem az autót és lassan kigördülünk a parkolóból és besorolunk a forgalomba, ami a külvárosban még egész tűrhető, a belvárosban pedig kész téboly. A várt mélységes csend nem maradt el, betápláltam a címet a navigációba és perceken belül, na jó, nem annyira perceken belül, volt legalább húsz perc, amíg megérkeztünk, félrehúzódtam a ház előtt.
- Megérkeztünk Anna May. - Hangom kifejezően csengett nyelvem alatt, ajkaimat puhán és érzékien zárom össze. Mondtam már, hogy eszméletlenül jól fest a kocsimban? Gyakrabban is elviselném ezt a látványt, de valamiért az a gyanúm, hogy egyedül vagyok ezzel így.

Igazság szerint semmiről sem maradtam le és semmi sem érdekel most különösebben, és nagy valószínűséggel senkit sem ismerek a barátai közül, Ellát kivéve, ha Ő annak minősül és az üzeneteim jelentős részét Ő teszi ki az utóbbi héten, hát ez nem volt egy megfontolt döntés, de a magánéletemben mi számít annak? Anna May-t kivéve, mert Ő nagyon is az, többször is megfontoltam, na jó fogjuk rá, nem szeretek gondolkodni ha arról van szó hogyan is élvezzük az életet, azon nem kell gondolkodni, és bárhova elmegyek, ahová csak hív.
- Rendben Anna May, szívesen elmegyek. - Bólintottam rá egyből, majd leparkoltam a házuk előtt, leállítottam a motort és gyorsan kiszálltam, hogy kinyissam előtte az ajtót, nem, ez most nem tartozik azon alkalmak közé, amely okokból egy férfi ajtót nyit egy nőnek. Akkor vagy a kocsi új, vagy a nő.
- Csak utánad. - Sosem éltem még tömbházban és kertvárosi házban sem igazán, bár mondhatnám, hogy igen, akkor talán minden másként alakul, de mi már régen nem súroljuk a normális határait, szóval gyerekkorom óta nem ábrándozok ilyesmiről, csak beletanultam az életünkbe, pontosabban azon részébe, ami a kötelességemnek tekinthető a McNamara név alatt. Ironikus, hogy pont az én anyám lenne család centrikus, de ha valaki az nálunk, akkor Linda, végül még mind élünk és nem akarjuk egymást megfojtani az összejöveteleken, ami már valamiféle sikerként könyvelhető el, de hogy család lennénk, hát... vannak közös érdekeink, fogalmazzunk így.
- A családoddal élsz itt? - Hm, el sem tudom képzelni, hogy egy ekkora kis lakásban legyek összezárva bárkivel is, rémes lehet, szörnyű még belegondolni is, főleg, ha az enyémekről van szó. Egy egész emeletet alakíttattam mát lakosztállyá és még így sem igazi, de elviseljük egymást és legalább van aki kávét főz, jó és néha méf főz is, amikor épp előtörnek belőle anyai ösztönei, olyankor őszintén és erősen gyanakszom.