Név: Miranda Blackwood
Becenév: Mira
Kor: 25
Születése hely, idő: 1987-07- 25/ New York
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: fejvadász
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Biszexuális
Jellem: Eleinte egy naiv kislány voltam, akit mindenki szeretett, mindenki a barátnőm akart lenni, majd sajnált azért, ami történt. Átérzem azt, ami másokkal történt, és képes vagyok beleélni magamat az adott helyzetbe. Azóta talpraesettségemet egy férfinak köszönhetem, aki miatt nem úgy alakult a sorsom, ahogy az elterveztem. Azzal, hogy az lettem ami, a kislánynak el kellett tűnnie, és meg kellett tanulnom megállni a lábamon, és beilleszkednem egy új világba.
Képes vagyok harcolni azért, amit szeretek, és a magaménak érezek. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően a romantikus kis lányból, hirtelen felnőtt, erős nő lettem. Talpraesettségem abban is megnyilvánul, hogy önvédelmi leckéket kezdtem venni, és jobban edzettem, mint eddig bármikor.
Kedvességemet, és segítő szándékomat viszont mindig is megtartottam.
Nem szeretem, ha valamit rejtegetnek előlem, általában ezeknek utána járok. Képes vagyok felmérni és megfelelően reagálni a kialakuló helyzetekre. Ravasz, olykor nagyon is akaratos és makacs vagyok.
Ha egy barátomban, vagy olyan személyben, aki közel áll hozzám csalódok, azt soha nem feledem el. Lehet, hogy kedvesen mosolygok rá, de igaz érzéseimet sosem mutatom ki neki.
Nehezen lehet kihozni a sodromból, ezért nyugodt természetűnek mondanak páran. Talán ők nem találkoztak a másik oldalammal még. Ugyanis, ha kihoznak a béketűrésből, akkor kő kövön nem marad körülöttem. Igazi vadmacska módjára támadok, de nem csak harc esetén. De volt már arra is példa, hogy inkább akkor hagytam ezt a dolgot, és csak később bánta meg az illető. Ilyenkor nehéz megállapítani, hogy mit is fogok cselekedni, általában mindig az utolsó pillanatban döntöm el.
Sokszor hallgatok a belső megérzéseimre, de ennek ellenére, nem mindig bízok meg bennük.
Külső: A szemem zöld, csillogó és tiszta tekintetű. Hosszú szõke hajam van, amit általában kiengedve szeretek hordani, és előfordul, hogy befestem valamilyenre néha napján. 163 cm magas, vékony, sportos, de még is csinos az alkatom. Lábaim formásak, de minden testrészem az, úgyhogy nem megyek végig rajtuk. Szeretek lezseren öltözködni, ha otthon vagyok. Viszont, ha ki mozdulok, akkor már adok magamra. Szeretem a csinos ruhákat, mint minden nő. De ki nem szereti azt, ha megfordulnak utána az utcán, vagy bárhol? Szerintem mindenki jót mosolyog az ilyen dolgokon. Hajamat általában kiengedve hordom, csak ha nagy a hőség, vagy ha jeles alkalom van, akkor tűzöm fel.
Előtörténet: 1986 nyarán születtem. Állítólag csodaszép nyári nap volt, de én nem igazán emlékszem rá. Első emlékeim nem igazán a boldogság jegyében teltek. Csak arra emlékszem, hogy egy nő tart a karjában, mindenhol vakuk villognak, én pedig sírok. És mi másért sírhatna egy gyermek egy idegen nő kezében, ha nem a szüleiért, hogy legyenek ott, de ők nem voltak ott. Akkor nem igazán fogtam fel mi is történt, csak sokkalta később mikor már meg volt a magamhoz való eszem. 3 éves voltam, és nagycsaládi kirándulásról tartott hazafelé nyár végén a nagycsalád, nénikékkel, bácsikákkal együtt. Én Elisabeth néném kocsijában ültem, mert neki egy velem egykorú lánya volt. Mi a kocsiban jól elvoltunk, énekelgettünk Lis nénivel, majd a kocsi hirtelen fékezett, előttünk pedig tűz volt. Később megtudtam, hogy egy kamion felborult az autópályán, és a szüleim már nem tudtak megállni. Beleszaladtak az álló kocsiba. Édesapám, és édesanyám szörnyet halt a balesetben, én pedig a nénikémhez kerültem vidékre egy kis városba.
New Persulban mindenki tudja ki a másik, mi történik vele, vagy történt a múltban, hála a sok pletykás vénasszonynak. Ez történt velem is. A baleset belekerült az újságokba és a hírekbe, és mivel a szüleim meghaltak, így egy - két képre én is rákerültem. Nem volt olyan ember a környezetembe, aki ne tudta volna mi történt.
Lassan cseperedtem, de nem igen történt semmi különös velem. Mindenki irigykedett rám a középiskolában, mert pompon lány voltam, a focicsapat kapitánya a barátom, jól tanultam. Már az egyetemre is felvettek. Peterrel sok mindent terveztünk, többek között azt is, hogy egy iskolába megyünk tovább tanulni. Sosem gondoltam volna, hogy képes arra, amit a szalagavató estéjére tervezett.
A következő csavar az életemben tehát a szalagavatómon volt. Az este gyönyörűen telt, mondhatni meseszép volt. Legalább is addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy a végén nem haza visznek, hanem egy motelbe. Döbbenten néztem Peterre, és nem értettem, hogy gondolta ezt az egészet. Lehet, hogy már betöltöttem a 18- at, és nő vagyok minden értelemben, de nem éreztem, hogy eljött volna ennek a dolognak az ideje. Így gondolkodás nélkül kiszálltam a kocsiból, és csalódottan szaladtam el az éjszakába. Sejtettem, hogy utánam fog jönni, ezért kerülő úton indultam hazafelé, ami már tudom, hogy nagy hiba volt. Egy sötét utcán baktattam a kis topánkámban, a könnyeimtől alig láttam. Megbántottak, és csalódtam abban, akit szeretek, mert nem értett meg. Valami megmozdult előttem, de nem tudtam kivenni mi volt az. Utána csak egy férfihangot hallottam, aki azt mondta, hogy az övé vagyok. Hátrálni kezdtem, majd szaladni, de a magas sarkúban ez nem igazán lehetséges, így elestem. Mikor felnéztem a férfi ott volt előttem. A következő emlékem erről csak a fájdalom, a kósza képek, majd egy meleg szobában tértem magamhoz. A férfi ott feküdt mellettem, nem tudtam megmozdulni, és nem is mertem. Össze voltam zavarodva, és rettegtem, hogy mi történhetett, amíg eszméletlen voltam, de a ruha rajtam volt, tehát még semmi, most vagy elrabolt csak, vagy nem tudom, mit akar, de még nem erőszakolt meg. Végül még is megmozdultam, mire a férfi felébredt. Furcsa volt a viselkedése, mintha nem is lett volna magánál. Pillanatok alatt felém kerekedet, és valami idegen női nevet suttogott a fülembe. Az ágyra szorított, és megtette azt, amit az este folyamán más akart megtenni. Azt tudtam, hogy ő mit tesz velem, azt már viszont kevésbé, hogy a ránk rontó férfiak mit. Eszméletemet veszettem újra a sokkhatástól. Mikor felébredtem a kocsiban, amivel valahol úton voltunk egy másik férfi kezei között feküdtem. Neki teljesen más volt a tekintete. Tisztább volt, és a hangja is megnyugtatott. Nem sokat teketóriázott, hanem mesélni kezdett.
Elmondta, hogy New Yorkból jöttek, és az a férfi, aki megtámadott egy elmebeteg gyilkos volt. Johna állítólag beleörült a kedvese elvesztésébe, akit egy rablás során lelőttek, és minden felé őt kutatta. Bennem láthatta meg őt menekülése közben. A férfi sajnálta, hogy késett, és nem tudott időben oda érni, de legalább kórházba elvisz most, ahová meg is érkeztünk. Még mindig össze voltam zavarodva, és nem értettem semmit sem. Közben a nénikém is oda került, majd engem bevittek, és akkor nem láttam többet a férfit.
Befejeztem ugyan az iskolát, de nem mentem egyetemre, mert a félelem felőrölt. Nénikém sem erőltetet rám semmit sem, és talán úgy egy év után mondtam azt, hogy elég a rettegésből, meg akarom tanulni azt, hogyan védhetem meg magamat. Elkezdtem önvédelmet tanulni, ill. beiratkozta egy biztonsági képzésre, amit egy év alatt el is végeztem. Az iskolát továbbra sem óhajtottam folytatni, hiszen az egy régi álomhoz tartozott, egy régi énhez, ami nincs többé. 20 évesen elköltöztem vissza szülővárosomba, és éjjelente az utcákat jártam, hogy olyan szemeteket kapjak el, mint akivel nekem is volt dolgom. Ezt csináltam munka mellett vagy 4 évig. Időközben csatlakoztam egy női egylethez, akik a nők elleni erőszakra specializálódtak, és akiktől rengeteget tanultam. Ekkor futottam össze ismét a megmentőmmel, akivel akkor egy férfira vadásztunk. A férfi neje félt feljelenteni az ürgét, mert, hogy nem csak, hogy erőszakos, hanem más sötét dolgai voltak, így én vállaltam fel a szerepet, hogy elkapjuk, és én igen is feljelentem.
Bele is lendültem az akcióba, csak elszámítottam magamat, mert a pasas erősebb volt nálam, de akkor épp időben érkezett a múltkori megmentőm, akinek viszont sikerült legyűrnie az ipsét. Miután a rendőrök felvették a vallomásokat, és elvitték a pasast beszélgetni kezdtem a régi ismerőssel, és megháláltam neki a dolgot, hogy most és régen is megmentette az életemet. Nem értette, hogy mit művelek, nem is kellett neki, engem akkor már az érdekelt, hogy ő mit csinál. Egy fejvadászt tisztelhettem benne, és addig hívogattam, és jártam a nyakára, a nyomában, amíg rá nem vettem, hogy tanítson engem.
Pár hónapja vagyok csak vele, de ez eddig akcióhoz közel nem engedett, csak is elméleti oktatást kaptam tőle, vagy mikor leadta a foglyot mehettem csak vele, mert mindig a kocsiban kell ülnöm, amiből már nagyon elegem van. Egyszer már itt akartam hagyni, össze is vesztünk elég csúnyán, aminek a végén egymásnak estünk, és hát épp ruha nem igen maradt körülöttünk. Tehát rávett, hogy maradjak, de még mindig nem engedi, hogy komolyabban részt vegyek az akciókban.
Kezdőlap 
Tárgy: Miranda Blackwood 
01.09.12 15:13
