A legkomolyabban imádok úgy ébredni, hogy egy kisebb vasútállomás robog és zakatol a fejemben, de még mindig lehetne jobb... Amikor úgy érzem, hogy valamiféle össze kellene fogatni, mert úgy érzem szétesik. Hogy hogyan tudom ennyire kiütni magam? Fogalmam sincs. Valószínűleg a génjeimmel lehet valami. De mégis a legszebb az egészben, hogy azt tudom, hol nem vagyok... De egy másik kérdés valahogy jobban foglalkoztat. Mégis hol a pokolban vagyok? A másik dolog, hogy jó lenne tudni bár a nevét a szőkeségnek mellettem, ha már volt olyan kedves és segített elmászni az ágyig majd biztosította, hogy ne érezzem magam magányosan. De ennél bővebben a leghalványabb elképzelésem sincs róla milyen éjszakát tudhatok magam mögött, ami vagy nagyon jót jelent vagy nagyon rosszat. Eléggé kétesélyes a dolog, de egyelőre talán jobb is ha nem tudom. Annyira azért nem esz meg a fene, hogy máris összeakarjam rakni a képet. talán csak annyit, hogy mennyi lehet az idő? Egyáltalán milyen nap van? De egy gyors pillantás a telefonom kijelzőjére amennyiben megtalálom és annyival is okosabb leszek. Nagy nehezen - eléggé érdekes kis körút volt a helyiségekben - a többi cuccom is meglett majd csendben fel is öltöztem. Kivánszorogtam a mosdóba annak reményében, hogy a hideg majd lehel belém némi életet és mondjuk magamhoz térek annyira, hogy szalonképesnek valljam magam, mert nem szándékozom megvárni, amíg az ifjú hölgy felébred. Amint megbizonyosodtam róla, hogy mindenem megvan, ami hiányozhat halk léptekkel hagytam el a hotelszobát, legalábbis a szobakulcsból ítélve. Megy ez egyedül is... Mindeddig csak egy kávé lett volna a legfőbb vágyam, de tudom, hogy most az sem tudna helyrehozni. Mindeközben pedig öntudatlanul is a bár felé indultam meg, amint leértem a földszintre. Egy kis szerencsével talán valaki emlékezhet rá, hogy a múlt éjjel itt jártam, ha már szinte egyből erre indultam, akkor egész biztosan megfordultam itt az éjjel.
Hát ezt nem hiszem el... Hogy még másnaposan is ebbe a nőbe kell botlanom. Ezt már csak úgy lehetne tetőzni, ha velem ellentétben tudna mit mesélni az elmúlt éjszakáról. Azt hiszem hánynom kel... Mégis inkább csak helyet foglaltam a bárpultnál, ahol a pultos csak annyit kérdezett, hogy egy újabb kört a szokásosból? Én pedig csak bólintottam bármi is legyen az. Általában ugyanazt szoktam fogyasztani, tehát akkora meglepetés csak nem érhet. Nem véletlenül nem a húgi mellett lévő széket választottam. Valahogy most nem vágyom a családról szóló agymosásra sőt, szeretném észre sem venni, amennyiben lehetséges. Őt ismerve viszont ez a vágyálmom is hamar szertefoszlik majd.

Fogalmam sincs mikor lehettem utoljára ilyen istentelenül szarul, nem mintha most annyira tudnék gondolkodni. Az most nem megy, más különben probléma nélkül összeálltak volna már a képek a fejemben a múlt éjszakáról, de nem így történt. Nekem pedig nem volt kedvem megvárni, amíg a kis kalandom is felébred, hogy esetleges választ adjon egy-két engem érdekelt kérdésre. Azért annyira mégsem fontos. Abban, hogy másnapos vagyok nincsen semmi újdonság, eléggé gyakori jelenség az életemben az utóbbi időben ez az állapot. Inkább az a különös, hogy ennyire. Elképzelésem sincs milyen mennyiségű alkohol kellett ehhez, ami kétségtelenül le is csúszott a torkomon, de egy ideég nem is akarom tudni. Pedig talán most lenne aki tudna segíteni ebben, de választom inkább a gondtalan tudatlanságot és eltűnök, amint sikerült magamhoz térni. Mert pillanatnyilag még azt sem tudom hol a fenében vagyok attól eltekintve, hogy egy hotelban. Ennél azért több kellene.
- Mit szépítsünk a helyzeten. Te is drága! - Fordultam utána, de csak hogy láthassam az arckifejezését, miután közlöm vele a tényeket. Én másnapos vagyok és ami azt illeti hozzávetőlegesen úgy is érzem magam mint egy mosott szar. Ő viszont józannak tűnik, mégsem fest valami szívderítően. Ezen azért sikerült is elnevetnem magam, mert tudtam, hogy ellenben tehetek azért, hogy az a ragyogó mosoly se legyen olyan felhőtlen. Na, így valahogy kell megalapozni egy szép napot! Én ezúttal csak követtem a példáját valamint gyorsan felvettem és tudtam tartani a tempót, vettem a lapot és volt is mit rádobnom. Talán mégsem vagyok olyan rossz passzban, mint ahogy elsőre tűnt!
- Akkor egészségedre! - Emeltem meg elégedett vigyorral a képemen a poharat felé majd szófogadóan le is húztam, hátha ettől majd jobb lesz. Bár kétlem, hogy rajta tudna segíteni. Tartok tőle csak rontana a helyzeten. A nők egy részének egyszerűen nem áll jól, egy másik része pedig elviselhetetlenné válik, a kivétel pedig egészen szórakoztatóvá. Irányíthatóvá és irányíthatatlanná. Mindez hasonlóképp élvezhető.

- Mindkettőnk érdekében erősen bízom benne, hogy ez most nem nekem szólt, mert tudod előbb is lenne belőled hamu, minthogy hozzád érnék. - Remélem nem voltam túl erős. Biztosan csak a másnaposságom teszi ezt vele, mert egyébként kenyérre lehet kenni, ugye? Ő az aki ezt a legjobban tudhatná. Nem unaloműzésképp, szórakozásból tessékeltem már ki az ajtómon nem egyszer, de csaknem mindig visszamászott az ablakon. Azt hiszem ha így folytatja rácsokat kell majd felszereltetnem. De az is meglehet, hogy előbb vonulok szanatóriumba vagy kötök ki tényleg az anonim alkoholistáknál. Tényleg veszettül szeretnék már rájönni, hogy lehet ettől megszabadulni. Rosszabb mint egy kártevő vagy több ticat, azokat legalább kilehet irtani és megtanulják, hogy többé nem jönnek vissza.
- Hűha, ez most azért kell, hogy úgy érezzem tartozom és visszaakarjalak hívni? Tájékoztatásképp nem fog összejönni, de édes próbálkozás volt. - Annyira, hogy mindjárt rosszul leszek. Mondjuk fogalmam sincs mennyit ihattam, de nem fogok meglepődni, ha ez még ma visszaköszön. Bevallom régen voltam ilyen szarul és komolyan már csak ez a nő hiányzott, hogy bearanyozza az amúgy is ragyogó napomat. Hogy mikor lett ilyen nagylelkű, odaadó és gondoskodó? A legutóbb inkább ki akarta tépni a kezemből az üveget a kocsi kulcsommal együtt, most meg csaknem a kezembe adja a poharat.
- Máris hiányoztam? A mai sem az én napom lesz. - Jegyeztem meg keserédesen mosolyogva, de leginkább a fejem verném már a bárpultba tőle, ebből is látszik, hogy rettenetesen örülök neki és a felemelő társaságának, de kivételes nem tört be a házamba, szóval nem dobhatom ki. Milyen kár, pedig már hiányzott... Egy egészen kicsikét. Úgy hozzá szoktam már, hogy nekem kell kivinni a szemetet, mert mégsem várhatom el, hogy magától találjon ki. Amennyire engem illet és érdekel beszélgetnünk sem kellene, d melyik nő bírja ki, hogy befogja és csukva is tartsa a száját tíz másodpercél tovább? Már megint túl sokat mondtam, igaz?

- Igyekszem cukipofi, csak rontod az összképet. - Kötve hiszem, hogy szándékában állna szívességet tenni nekem azzal, hogy keres magának valami jobb elfoglaltságot. Más körülmények között sem találtam túl szórakoztatónak, mi több anyaszült meztelenül vonzónak sem igazán, most pedig még másnapos is vagyok és az imént keltem fel valaki mellől, akinek a kilétéről lövésem sincs, de talán jobb is ha már nem fogom megtudni. Szóval, a legkevésbé sem vagyok most kíváncsi a kis műsorára, amivel elképzelésem sincs miféle képet szeretne mutatni önmagáról, csak épp totálisan fölöslegesen, mert nekem sehogyan sem üti meg a mércét, legfeljebb is csak annyira, mint az a nő, akit odafent hagytam és magától értetődően nem felejtettem ott neki sem lakcímet, sem telefonszámot az éjjeli szekrényen. Nem tartottam szükségesnek, hiszen még a nevét sem tudom. Vele viszont már túl kínos is lenne, tehát esélytelen... Már csak vele kellene ezt valahogy megértetnem, de minek is töröm magam még mindig? Beláthatnám végre, hogy nem fogja felfogni és leszállni sem fog rólam.
- Mérhetetlenül sajnálom... - Hogy éppen nekem kellett lennem annak a szerencsétlennek, aki az útját álltam. Megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de abból is inkább csak egy fintor kerekedett ki. Körülbelül, mint aki citromba harapott és annak igyekszik látszatát kelteni, hogy egyáltalán nem is volt savanyú, pedig istentelenül az volt. Most az egyszer inkább megspórolnám magamnak azt az erőfeszítést, hogy rákérdezzek mégis hogyan tudnám kivívni magamnak a mélységes utálatát vagy egyszerűen mivel tudnám kiérdemelni, hogy megszabaduljak tőle... Lássuk be, mindig túl sokat akarok.
- Akkor tényleg nagy a baj. Arra még nem gondoltál, hogy szakértőhöz kellene fordulnod? - Még véletlenül sem hozzám, de jelen helyzetben nem túl sokat tehetek a közelsége ellen, viszont ennél közelebb húzódni már komoly teljesítménnyel érne fel. Már egész zavarban érzem magam, hogy ilyen közel van hozzám, de ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor... Az ég világon semmit sem érzek, egyszerűen csak elviselem a társaságát, addig is amíg nincs más választásom, bár azt hiszem a következő kört már passzolni fogom.
- Remek, most már sikerült eléggé közel kerülnöd hozzám, hogy akarva se tudjak hiányozni? - Mert ebben az esetben akár maradhatna csendben is, megkockáztatom úgy sokkal elviselhetőbb lenne, sőt talán még meg is kedvelném, mire elfogyasztanám a poharam még meglévő tartalmát.