Nem tudom, hogy mennyire lehet a szerelmet fokozni, de én azt hiszem, hogy teljesen a legtetején vagyok, főleg azóta, hogy Charlottetal lefeküdtünk. Igaz ez az este történt, de mintha a felhők közt repkednék. Ez mind szép és jó, csak ne lenne az a rettenetes fájdalom a mellkasomban minden mozdulatnál. Néha felszisszenek, de néha annyira fáj, hogy egy-két fájdalmas nyögés is kicsúszik. Tudtam, hogy nem kellett volna annyiban hagynom, mikor ütköztem az ajtóval. Azóta valami nem stimmel, de azt hittem, hogy nem lesz semmi baj, ezért sem szóltam róla Charlottenak. Ő már rég bent van a kórházban és dolgozik, de azt hiszem, hogy muszáj lesz nekem is bemennem, mert egyrészt megígértem neki, másrészt meg iszonyúan fáj a bordám. Nagy nehezen kikelek az ágyból, majd felöltözve elindulok. Kicsit lassabban megyek, mert még a lépésnél is fáj. Azért egyik kezemet a fájó pontnál tartom, hogy még véletlenül se menjen neki, mert akkor tuti, hogy elordítom magam. Egyre rosszabb, ahogy néztem. Reggel már nagyon is belilult, így tudom, hogy valami nincs rendben. Abban biztos vagyok, hogy nem tört el, de a repedést nem zárom ki. Nem vagyok orvos, de ennyit én is megtudok állapítani. Beérve a kórházba felmegyek a lépcsőn, egyenesen Charlotte kórterméhez. Szerencsére csak egy öreghölgy van rajtam kívül, meg egy odabent. Amint kijön az idős bácsi, már pattan is fel a hölgy és eltűnik az ajtó mögött. Türelmesen megvárom, míg kijön, majd bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót.
- Szia. - Megyek oda hozzá, majd neki támaszkodok az asztalnak, ahogy mindig is szoktam.
- Bejöttem, mert megígértem... És mert iszonyúan fáj. - Elhúzom a számat, mert nem csak az ígéret miatt jöttem be, hanem, mert úgy érzem komoly baj van. Nem tudom mennyire emlékezett arra, hogy ma megjelenek vagy mennyire vette komolyan, mert reggel nem szóltam, hogy jövök. Látszik a fejemen a kialvatlanság, mert elég sokat szenvedtem az éjszaka, mert ahogy Charlotte bújt úgy nyomta meg mindig a fájó pontom, ami miatt nem igazán aludtam.

Bejövök kicsit korábban, mert úgy érzem Charlottenak meg kell vizsgálnia, mert nagyon fáj a mellkasom és eléggé belilult. Mozdulni is alig bírtam reggel, de csak felöltöztem, utána meg bejöttem. Elég sokan ismernek már itt, így mindenkinek próbálok mosolyogva köszönni, bár a mosoly egy kicsit erőltetett a fájdalomtól. Amint én kerülök sorra, be is megyek és látom, hogy elég sok munkája van, aminek nem örülök, mert tudom, hogy bent marad, ha nem végez a papírokkal. Köszönve nekidőlök az asztalnak, minimálisan dőlök csak előre, hogy köszöntsem a szerelmemet.
- Jobban szeretem, ha te vetkőztetsz. - Vigyorgok rá, majd elindulok az ágyig, közben elkezdem kigombolni az ingemet. Leveszem, és ráteszem a mellette lévő székre. Ahogy nézem elég szépen belilult. Felülök az ágyra, bár tudom, hogy milyen kínszenvedés volt felkelnem reggel.
- Muszáj lefeküdni? - Nézek rá bambi szemekkel, de nem hisztizek tovább lefekszek, bár eléggé fáj. Az arcomra kiül a fájdalom és még fel is szisszenek.
- Már akkor fáj, ha megfúj a szél. - Elhúzom a számat, mert tényleg kellemetlen, főleg, hogy a ruha is hozzáér. Lehet, nincs meg a fájdalomküszöböm, vagy valamit nyom a bordám és azért fáj ennyire. Felszisszenek mikor a lilult részhez ér. Valószínűleg ott van valami gáz.
- Charlotte... Nem akarok befeküdni a kórházba és infúziót kapni. - Nézek a szemeibe, mert gondolom, hogyha valami baj van mégis, akkor beutal, hogy itt meggyógyuljak és tudjanak rám figyelni. Viszont én a mai napra egészen mást terveztem, csak érjünk haza. Tovább fekszek az ágyon, addig, amíg nem mondja, hogy felkelhetek vagy el nem kell mennem röntgenre.

Muszáj volt bejönnöm előbb a vizsgálat miatt, mert tudom, hogyha nem jövök, és otthon derül ki, akkor tuti, hogy mérges lett volna rám Charlotte, amit meg nem akarok. Viszont van egy jó programom az estére, nagyon elterveztem mindent, így remélem, hogy nem szivat meg és nem utal be a kórházba. Tudom, hogy pont én voltam az, aki megkövetelte, hogy mindkét helyszínen a saját szerepünket játszuk és ne azt, amit a magánéletben, de egyszerűen muszáj volt megjegyeznem, hogy jobban szeretem mikor ő vetkőztet.
- Tudom doktornő. - Sóhajtok egyet, mert azt hittem, hogy máshogy fog elsülni. Végül kigombolom az ingem és lerakom, de még nem ülök fel az ágyra.
- Tudom, de nem kötekedésből kérdeztem. Rettentően fáj minden mozdulat, örültem, hogy reggel az ágyból kikeltem. És azt hittem, hogy megtudod úgy oldani a vizsgálatot, hogy ne keljen lefeküdnöm. - Rántom meg óvatosan a vállaimat, mert jelenleg az is eléggé fáj. Felülök az ágyra, majd hanyatt fekszek. Mivel a felsőtestemet használom, ezért belenyílall a fájdalom is a bordámba, mire felszisszenek. Mikor már fekszek, hagyom, hogy megvizsgáljon.
- Nem. Erre nem hiszem, hogy lenne olyan fájdalomcsillapító, ami elmulasztja. - Elhúzom a számat, mert tényleg nem hiszem, hogy tablettás gyógyszer elmulasztaná ezt a kínt. Viszont azt akarom, hogy ne keljen befeküdnöm a kórházba, mert nagyon nem szeretek itt lenni, mint beteg. Olyan klór szag van, hogy pár nap után már a bőrömbe is beivódik és én is eggyé válok a kórházzal.
- Pedig otthon is ápolhatsz. - Halvány mosoly, hátha megenyhül ez felé és ki tudom váltani a kórházat. Bár ahogy most elnézem eléggé beleélte magát az orvos szerepbe. Amint megkapom az utasítást, felülök, bár eléggé fáj. Egyik kezemmel meg is fogom a lilult részt. Valahogy most ez a felkelés nem hiányzott. Leszállok az ágyról, majd felveszem az ingem és miközben gombolom, odamegyek hozzá, neki dőlve ismét az asztalának.
- Tudom, de akkor legalább ne mától. Holnaptól addig leszek bent, ameddig csak akarod, de ne ma. Annyira jól elterveztem a mai estét. - Nézek a szemeibe és remélem, hogy a kiskutya szemeimnek nem fog tudni ellenállni, bár lehet, hogy most fog éppen ellentmondani nekem. Megvárom, míg megírja a beutalómat, majd a kezembe veszem.
- Ja, amúgy ki volt ez az öreg ember, aki bent volt nálad nem olyan rég? És mit akar tőled? Mert mikor kijött vigyorgott, hogy jó csaj vagy és el tudna veled játszadozni. - A végére már kész vagyok, teljesen elönti a féltékenykedés az agyamat. A szemeimből és a szavaimból is kiveheti Charlotte, hogy féltékeny vagyok. Nem tehetek róla, de nagyon is félek attól, hogy elveszíthetem a szerelmemet.

Tudom, hogy nem lesz jó ez így hosszú távon, de még nézelődök a kórházban, hogy kit szeretnék a kezelőorvosomnak. Ezt még Charlottenak sem mondtam, hogy leváltatom, mert amíg még nem tudom, hogy ki lesz addig nem szeretnék erről beszélni. A kérdésére nem válaszolok, helyette elkapom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Csak pár miliméter választ el attól, hogy megcsókoljam, mikor rájövök, hogy ezt egy beteg-orvos kapcsolatban nem helyén való. Elhajolok tőle, de nem válaszolok rá, mert tudja, hogy soha sem tudnék rá haragudni. Kicsit úgy érzem, hogy Charlottenál megy fel a pumpa, pedig csak érdeklődtem, hogyha nem muszáj, akkor nem feküdnék le. De nem tehetek mást, mint engedelmeskedni és fájdalmak közepette lefeküdni az ágyra, hogy megtudjon vizsgálni. A morfium szó hallatán megrázom a fejem, nem kell, mert megint úgy kiüt, hogy olyan dolgokat látok, amik valójában nincsenek is ott. Gondolom van elég baj, de azért próbálok valami más megoldást találni, mint azt, hogy itt bent keljen feküdnöm.
- Tudok magamra vigyázni. - Nézek a szemeibe, nem kell 24 órás felügyelet, de nem akarok a kórházba se befeküdni. Amint felöltöztem és újra ott állok vele szemben, csak látom, hogy nem akar megtörni, hogy kitoljuk ezt egy nappal.
- De ebből az egy estéből nem lesz baj. - Azért próbálkozok, hogy megengedje. Az lehetséges, hogy a mai nap még összeveszünk, ha beutal, mert nagyon is készültem a mai estére és nem szeretném "lemondani". Amint megkapom a papíromat, még egy kérdést felteszek. Látom, nincs túl jó napja, pedig reggel sugárzott a boldogságtól.
- Nem vagyok féltékeny és bízok benned! Csak abban az öregemberben nem bízik. - Mondom neki határozottan és komolyan. Kilépek a rendelőből, majd egyenesen a röntgenhez megyek. Ott kivárom a soromat és amint én jövök, levekőzök, majd hagyom, hogy elkészítsék a felvételeket. Visszaöltözök, kiülök, majd várok. Egészen addig, amíg kézhez nem kapom a röntgent, majd elindulok vissza Charlottehoz. Soron kívül bemegyek kezemben a röntgennel, majd odaadom neki és várom a véleményét.

Annyira fura számomra, hogy már nem érhetek hozzá se, mert régebben nem tette szóvá, hogy ölelgettem, vagy épp megcsókoltam. Éppen ezért gondolom meg magam, mikor megölelem és épp ajkaira hintenék egy puszit, hogy nem haragszom. De nem tudok mást tenni, majd otthon puszilgatom. Elhúzom azért a számat, majd eltávolodok tőle, hogy megkezdődjön a vizsgálat. Kicsit ideges lesze arra, hogy gyereknek néz, aki nem tud magára vigyázni.
- Otthon is tudsz rám vigyázni, igaz, hogy nem huszonnégy órában, de amíg nem vagy otthon, addig nem is fogok olyat csinálni, ami balesetveszélyes. - Rántom meg a vállaimat, annyira nem értem, hogy miért van arra szükség, hogy itt bent fetrengjek, amikor ugyanezt otthon is megtudom tenni. Tudom, hogy milyen makacs Charlotte és a végén biztos, hogy összefogunk ez miatt veszni, ha nem hagyja nekem ezt az egy éjszakát. Annyira elterveztem már az egészet, hogy nem szívesen mondom le, sőt egyáltalán nem mondom le.
- Tudom, de nem kell félteni. Ha eddig túl éltem, akkor most is túl fogom. - Nem akarok most befeküdni, és nem is fogok. Ha meg igen, akkor nem biztos, hogy szeretném, ha Charlotte bejönne hozzám, amíg itt fekszek.
- Eddig is bíztam benned és ezután is fogok! - Jelentem ki határozottan, majd elmegyek a röntgenre. Annyira nincs ehhez az egészhez hangulatom, tényleg holnap kellett volna bejönnöm, de már annyira fájt a mellkasom, hogy muszáj voltam. Amint kész vagyok, visszamegyek Charlottehoz, hogy mit mond nekem. Sóhajtok egyet, mikor mondja az eredményt.
- Remek... - Hallani a hangomon, de szerintem a szerelmem is ilyen "lelkesedésre" számított a részemről. Majd hozzáfűzök még valamit.
- De csak holnap jövök. - Nézek bele a szemeibe, nagyon is komoly vagyok, mert én nem akarom a mai estét bent tölteni. Nem lesz semmi baj ebből az egy napból, nem értem, hogy miért ennyire szigorú Charlotte.

Nem akarok ide benn maradni, sokkal jobb terveim vannak estére. De nem is értem, hogy Charlottenak miért lenne jó, ha itt lennék. Otthon ugyanúgy tudok feküdni, csak otthon nem leszek büdös kórház szagú, tudok tv-t nézni és finom ételt enni. Mellesleg még a plusz, hogy nem kell mások horkolását elviselnem és még Charlotte is hozzám bújik. A kérdését tényleg nem értem. Ismer már annyira, hogy szívesebben töltöm vele az időmet, mint a kórház rideg falai közt. Megforgatom a szemeimet, tudom, hogy nincs értelme ennek a vitának, mert mindketten a saját magunkét fújjuk.
- Mert nem érted, hogy nem szeretek itt lenni. - Higgadtan mondom, nem akarok vele veszekedni, de tudom, hogy úgy is az lesz a vége. Mindenesetre megpróbálom úgy megoldani, hogy ne legyen vita. Ezekkel a kérdésekkel néha az agyamra tud menni. Elnézek oldalra, hogy egy kicsit lenyugodjak.
- Miben különb itt feküdnöm, mint otthon a kényelmes ágyban? - Fordulok felé és vonom fel az egyik szemöldökömet. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mennyivel jobb egy kényelmetlen, idegen ágyban feküdni, mint a már megszokott, kényelmesben. Sóhajtok egyet, próbálom egy kicsit kiengedni a gőzt, mert nem akarom megbántani, de ha tovább feszegetjük ezt a témát, tuti, hogy akaratlanul is megteszem. Látom, hogy egyáltalán nem tágít ettől a döntésétől, hogy már ma feküdjek be. Pedig annyira szerettem volna mást csinálni, egy kicsit irányítani az estét. Sóhajtok egyet, majd ránézek. Összefűzöm a mellkasom előtt a karjaimat.
- Jó... Akkor jó éjszakát, érezd magad jól egyedül! - Mondom neki kicsit ingerültebben, így csúszott ki, de meg se várom a válaszát, elindulok az ajtóhoz és kiviharzok a rendelőből becsapva az ajtót magam mögött. Nem ezt vártam volna tőle, azt hittem, hogy megérti. Az egyik nővért elkapom, és kedvetlenül mondom neki, hogy be kell feküdnöm. Kedvesen mosolyog rám, de egyáltalán nem vagyok ettől elragadtatva. Megmutatja a kórtermem, majd átöltözök a kapott pizsamába, és lefekszek fájdalmak közt, és az ablak felé fordítom a fejem, hogy ne lássam ki jön be az ajtón.
Charlotte, ha hazaér, akkor egy rózsaszirmos "ösvénybe" botolhat meg. Ha követi, akkor láthajt, hogy a hálószobába vezet, és rózsaszirmok is el vannak hintve az ágyra. Az ágy mellett gyertyák, amik persze nincsenek meggyújtva, mert egészen mást terveztem. Meg akartam lepni, de így jártam.