Azt hiszem, hogyha tovább kell várnom, akkor belefogok őrülni ebbe az egészbe. Már annyira szétfeszít a vágy, hogy már fáj. Tudom, hogy nem siettethetem, de megérthetné, hogy egy fiúnak ezt nehezebb végig csinálnia. Azért kicsit örülök, hogy kapok egy esélyt arra, hogy megtapasztaljam, hogy hol vannak a gyenge pontjai, bár annyira kíváncsi és telhetetlen vagyok, hogy már most neki állnék ennek. De ahogy érzem a fejem hőmérsékletéből ez nem most fog bekövetkezni legnagyobb sajnálatomra.
- Akkor ma este megkeresem őket! - Jegyzem meg titokzatossággal a hangomban, majd egy puszit nyomok az ajkaira és elindulok vele, hogy minél előbb hazaérjünk, már csak azért is, mert kezdem egyre rosszabbul érezni magam. A kijelentése, miszerint erős férfira van szüksége kicsit mellbe vág. Erős vagyok én akkor is, hogyha beteg vagyok, csak most még a tüdőm sem akar ennek kedvezni.
- Erős vagyok! - Jelentem ki határozottan és, hogy ezt be is bizonyítsam felkapom a karjaim közé. Ekkor roppantul megfájdulnak a vállaim, de nem hagyom, hogy a betegség legyőzzön, így pár lépést megyek vele, majd lerakom. Köhögni is elkezdek és a verejték is kezd folyni az arcomon. Nem szeretem a lázat, mert az tudja a legjobban legyengíteni az embert. Örülök, hogy egyet ért velem és aranyosnak talál általánosságban is. Szívem percek alatt kezd el hevesebben dobogni, bár most nagyon is fájdalmas. Nem törődve ezzel elkapom Charlottet és magamhoz húzom hátulról. Beindult a fantáziám és már most megmutatnám, hogy mit tudok, de nem lehet.
- Mindig is akartalak és akarni foglak! - Suttogom bele még mindig vágytól futott hangon, majd simogatom a combját, pedig mennék feljebb is, hogy neki örömet okozzak. Ahogy elengedem, hogy kicsit siessünk, hirtelen megtorpanok.
- Mi? Azt hiszem hallucinálok a láztól. Te komolyan beleegyeztél, hogy lefeküdjünk? - Nézek a szemeibe hitetlenkedve. Annyira hirtelen jött, azt hittem, hogy még pár hétig vissza fog utasítani, de erre nem számítottam. Nagyon is meglepett vele és, ha nem esne szét a fejem akkor biztos, hogy öröm táncot járnék. A taxinak nagyon örülök, mert annyira rosszul lettem, hogy nem bírnék tovább menni. Ahogy beülök a kocsiba, fejemet hátradöntöm az ülésnek és becsukom a szemeimet. Érzem, ahogy a fejemben lévő ereken fut át a vér és lüktet. Úgy ég az egész arcom, mintha belenéznék egy sütőbe működés közben. Azt a karomat, amelyikhez hozzábújik Charlotte megfogom a combját. Bár már ott érzem, hogy tűzforró a tenyerem.
- Csak fájdalom csillapító kell, de vagy négy darab. - Nyögöm, már a torkom és a szám is kiszáradt. Alig várom, hogy végre odaérjünk. Talán a sofőr látja rajtam, hogy elég ramatyul nézek ki, mert érzem, hogy egy kicsit gyorsabban megyünk. Legszívesebben itt aludnék, de még fenn kell maradnom. Ahogy fékez és megszólal, hogy megjöttünk, veszek ki pénzt a zsebemből és előre nyújtom neki, majd kiszállok és megvárom Charlottet is.
- Merre van gyógyszer? - Kérdezem, amint belépünk az ajtón, majd ha megtudom a konyhából hozok egy pohár vizet és megkeresem. Beveszem és hanyatt fekszek a kanapén, bár tudom, hogy nem lesz jobb. Lehunyom a szememet, majd megtörlöm az orrom és próbálok aludni, hogy jobb legyen, legalább a fejem fájása elmúljon.

Nagyon meglepődök, hogy beleegyezik abba, hogy feltérképezzem ma a testét. Szeretném is már közelebbről érezni őt, eddig is csak azért tartottam vissza magam, mert Charlotte még nem akarja. Nagyon annál a résznél tartanék szerintem már az első nap óta. Mosolygok, ameddig ő nevet, mert már alig várom, hogy ott tartsunk. Amint megbizonyosodik arról, hogy erős vagyok, büszkeség tölt el. Igaz, hogy majdnem megsüketültem, amint sikoltott, pedig nem is volt annyira váratlan.
- Akkor jó. Tovább úgy sem bírtalak volna... - Vigyorgok, majd érzem, hogy a láz úrrá lesz rajtam. Azt hiszem, a betegség kezd legyengíteni, és még jó, hogy leraktam Charlottet, mert a végén ledobtam volna. Viszont rettentően jól esik, hogy a hideg kezét a fejemhez nyomja. Szinte érzem, hogy sistereg a meleg és a hideg találkozásánál a homlokom. Annak már nem örülök, hogy elveszi a kezét, mert egyből melegebbnek érzem a fejem azon részét, ahol eddig a hideg keze volt.
- Nem zavarna. Majd az ágyban is megtehetnéd ezt. - Suttogom a fülébe és szorosabban húzom magamhoz. Már annyira vágyok rá, hogy itt az utcán letapiznám. Most már kezdem úgy érezni, hogy ő is ugyanannyira vágyik rám, mint én rá, bár azt nem értem, hogy akkor miért nem teszünk ellene és fekszünk le. A combján egyre feljebb húzom az ujjaimat, és egy kicsit be is térek a szoknya alá, úgy hogy felhúzom azt, de aztán türtőztetem magam és elveszem a kezem.
- Pedig azt hittem, hogy leakarsz velem feküdni. - Húzom el a számat, majd sóhajtok egyet, de beletörődök. A taxi nekem remek ötlet, mert tovább nem tudtam volna menni, annyira gyengének érzem a lábaimat és a fejem is mindjárt szétrobban. Alig várom, hogy otthon legyünk, hogy végre megkapjam a gyógyszert és használjon. Ha a fejfájás nem akkor, egész jól érezném magam leszámítva, hogy kapar a torkom és folyik az orrom. A taxiban hozzábújok és homlokomat a fejének döntöm, amíg lecsukom a szemeimet, hogy egy kicsit pihenjek. Már nagyon is nehezek és szinte csípnek, amint behunyom őket.
- Pedig annyi nem fog használni. - Nyöszörgöm, majd amint kifizetem a taxit, kiszállva egyenesen bemegyek a házba, gyógyszer után érdeklődve. Be is megyek a konyhába és elkezdek kutatni a fiókban. Az elsőt kiveszem, ami jó is lesz, majd töltök egy pohárba vizet és beveszem. Ezek után kimegyek a kanapéra, hogy elfeküdjek és megvárjam, míg használ. Sajnos a szemeim sokkal nehezebbek, így muszáj lecsuknom őket. Megköszörülöm a torkomat, hogy egy kicsit jobb legyen, majd ahogy érzem, hogy mellettem besüllyed a kanapé és egy kérdés is felém "száll", hümmögök. A kezét a fejemnél tartom.
- De jó hideg. - Nyögöm, majd befordulva a támla felé, magamhoz ölelem a kezét.
- De, aham. - Nyöszörgöm, de nem megyek sehova, mert annyira nehéz felkelnem és a fejem is iszonyatosan fáj. A kezéhez hozzábújva, kifújom a levegőt, még az sem zavar, hogy a derekam kint van. Eltudnék itt aludni, de még mindig lüktet a fejem.
- Charlotte... - Fordulok ki felé, de a kezét nem engedem el, és a szemeibe nézek, amint kiejtem a nevét.
- Nagyon szeretlek. - Ajkam szegletében egy mosoly bujkál, ahogy kimondom, de nem bírom nyitva tartani a szememet.

Azt hiszem, hogy ilyen állapotban nem jó emelgetni, mert pillanatokon belül megérzem, hogy fájnak az izmaim. Egyre nehezebb lélegeznem, biztos vagyok benne, hogy tüdőgyulladást kaptam, de lehet csak a nátha miatt érzem így. Charlottet elnézve nagyon is aggódik miattam, mire elhúzom a számat. Nem csak ez miatt, hanem azért is, mert amit mond az kicsit lenéz engem is, meg őt is.
- Nem vagy nehéz, csak a betegség legyengít. De majd ha nem leszek beteg, akkor körbe járom veled az egész házat. - Mondom mosolyogva és meg is ölelem Charlottet, mert látom, hogy kicsit elszomorodott, talán a súlya miatt, de nekem így tetszik, ahogy van. Azért magamban reménykedek benne, hogy nem fog majd diétázni, meg salátát enni. Egyre jobb kedvem lesz attól, amiket hallok tőle, bár a fejem még így is szétmegy. Nagyon jól esik ezeket hallani és már képzeletben el is jutottam arra a szintre, ahol most kéne lennünk. Pont ezért kezdem el taperolni az utcán, mert nem bírok neki ellenállni. Remélem, tényleg eleget tesz a kijelentésének.
- Mindenképp. - Vigyorgok továbbra is mint a tök, mert már legszívesebben ott tartanék, vagy már így csinálnám. Bár ez a betegség nagyon lefáraszt, így aludni is szeretnék. Ahogy a taxiban ülünk, már régen csukott szemekkel pihenek, bár nagyon csípi a szemeimet a láz.
- Például mit? - Öltöm ki rá a nyelvemet, majd a házban a kanapét célzom meg, mert az van a legközelebb miután bevettem a gyógyszert. Remélem, hogy nagyon gyorsan fog használni, mert nem bírom sokáig a fejfájást. Ahogy megérzem a szerelmemet mellettem, muszáj, hogy magamhoz öleljem a karját. Nagy levegőt fújok ki, ahogy megérzem cirógató kezét a hátamon. Annyira jól esik, még libabőrös is leszek. A tudtára kell hoznom, hogy mennyire szeretem, így a hátamra feküdve el is mondom neki. Örülök, hogy ugyanezt visszahallom, bár a szemeimet nagyon nem bírom nyitva tartani. A puszi nagyon jól esik, bár másra számítottam, hogy máshova kapom.
- Nem is kapok puszit a számra? - Nézek rá, ahogy még mindig lüktet a fejem a láztól. Tudom, hogy fel kéne állnom, hogy felmenjek és kényelembe helyezzem magam, de olyan nehéz. Most mégis erőt veszek magamon, és felülök. Kifújom a levegőt, felállok és felhúzom Charlottet is, magamhoz húzva, hogy puszilgassam a nyakát.
- Már most akarlak. - Suttogom a fülébe vágytól fűtött hanggal. Megőrjít ez a betegség és még a fejem sem akar jobban lenni. Egyik kezemet a szoknyája alátévedve kezdi simogatni a combját.
- Imádom, hogy szoknya van rajtad, mondtam már? - Suttogom újból a fülébe, majd egy puszit nyomok a fülcimpájára, kezem pedig a fenekére csúszik a szoknya alatt. Ekkor véget kell vetnem ennek, mert elkezdek hurutosan megint köhögni, így a kezemet elveszem és a szám elé teszem. Ennek is jókor kell rám jönnie. Amint kiköhögtem, megfogom Charlotte kezét és, amint leültem az ölembe húzom, hogy foglaljon helyet az egyik lábamon.
- Oh tea, köszönöm. - Hangom kezd rekedtessé válni, de azért egy halvány mosolyt küldök neki. Megfogom a teát és belekortyolok. Nagyon jót tesz a torkomnak és tovább is iszom. Egészen addig, amíg az egészet meg nem iszom. Amint ez kész van, simogatni kezdem Charlotte hátát, amíg hátradőlök.
- Fel kéne menni. - Szólalok meg a rekedtes hangomon, majd egy puszit adok az arcára és ha engedi, akkor felállok és megfogva a kezét felmegyek vele az emeletre, ahol a szobájáig megyünk, én meg hanyatt fekszem keresztbe az ágyon elterülve, mint a nagy Alföld.

Bólogatok, hogy megígérem, hogy végig viszem a lakásban. Elvégre ha már felgyógyulok, akkor nem csak a karjaimban viszem, hanem az ágyat se fogjuk elhagyni egy könnyedén. Legalábbis így tervezem. Szeretnék neki mindent megadni, minden apróságot, amit kiejt a száján.
- De te nem vagy bűvész. Szóval elárulhatod, mielőtt olyat teszek, amit nagyon élveznél. - Öltöm ki rá a nyelvemet, közben mosolygok, végül nem bírom és elnevetem magam. Természetesen arra gondoltam, hogy itt az utcán, az egyik sikátorba beviszem és közösülök vele. Ez persze csak a fejemben valósul meg, mert tudom, hogy nem tolerálná. Én viszont azt nem bírom elviselni, hogy nem kapok a számra puszit, csak, ha felmegyek.
- Zsarolsz? - Nézek rá nagy szemekkel, hogy képes tőlem megvonni ezt. Épp ezért erőt gyűjtök magamnak és már a kanapén ülök, onnantól kezdve meg már Charlotten lógok.
- Amikor még nem ismertelek. De annyira csábító vagy. - Suttogom a fülébe, hiszen már tény, hogy azóta vágyok rá, mióta megláttam. Már akkor éreztem, hogy számomra ő különleges és akarok tőle valamit.
- Meztelenül még jobb. - Vigyorgok, majd kezem betér a szoknya alá egészen a fenekéig, majd ott tartom, amíg köhögni kezdek és inkább hagyom. Így betegen nem lehet ezt végig csinálni, és még a fejem fájása sem múlt még el. Nehezek a szemeim is, aludni szeretnék, mert akkor tudom, hogy gyorsabban dolgozik a szervezetem. A teát megiszom, ha már volt olyan aranyos és megcsinálta. Jót is tett a torkomnak.
- Itt lent is ellennék veled. - Ajkam szegletében megbújik egy apró mosoly, majd amint feláll rólam, hagyom, hogy összekulcsolja az ujjainkat, majd felmegyek vele az emeletre. Lefeküdve az ágyra azt nézem, ahogy Charlotte levetkőzik és előttem öltözik át. Kicsit megőrjít azzal, hogy háttal van nekem, de ez nem lesz mindig így. Majd rászoktatom másra.
- Aludhatsz mellettem fehérneműben. - Mondom mosolyogva, mikor meglátom, hogy felöltözik. Persze nem tudom, hogy miért, amikor úgysem fogunk elmenni sétálni.
- Az orvosomként viselkedsz. - Nyöszörgöm, de hagyom, hogy az ujjait a nyakamra tegye. Kicsit bosszús vagyok ez miatt, mert megígérte, hogy nem fogja ezt csinálni, mégsem tudok neki ellenállni. A szemeim sincsenek nyitva, hiszen annyira álmos vagyok.
- Megmaradok szerencsédre. - Újságolom, bár ezt ő is tudja, majd viszonozom a puszit, de egyik kezemet a tarkójára rakom így megakadályozva, hogy elhúzódjon tőlem, amíg csókot adok neki. A csók elején szinte egyből elveszem a fejem, mert megint rám jön a köhögőroham. A szám elé helyezem a kezemet, ahogy tanítottak, majd ezzel inkább nem próbálkozok, így hagyom, hogy mellém feküdjön. A szívem rettentő gyorsan ver, de nekem ennyi volt. Felé fordulva, hagyom, hogy elaludjak, de előtte még megszólalok.
- Nem vetkőztetsz le? - Alig jön ki belőlem hang, mégis érthető, hogy mit kérdezek, bár már a választ úgysem hallanám meg, mert egyből elalszok. A láz és a betegség elaltatott, így pihenek az ágyon.